Csőbe húzva – Framed by My Fiancé (2017)

Csőbe húzva – Framed by My Fiancé (2017)

Rendezte: Fred Olen Ray

A film Mafab adatlapja: Framed by My Fiancé (2017)

www.imdb.com

Megtekintés: Egyszer bele fogsz csúszni valamelyik csatornán. egyszer-nézős krimi, de összességében jó az az átlagfogyasztónak. Néha nekem is.

Fred Olen Ray neve nem ismeretlen számomra, de halványan úgy emlékszem, hogy azért nem tévéfilmes berkekben kezdte a munkát direktorként. Frissítsük csak fel, néhány címmel, ki is ő: - Aha, bele is tört a bicskám. Ray eddig – 2018 év vége – 155 (!) produkciónál tette le a nevét, mint rendező. Ezek nagyja sorozat epizód, tévé film és egyéb nyalánkságok. Becsúszott néhány mozifilm is, a jobbikból... 1971-ben készült a Honey Britches, aminek újravágását készítette el 1986-ban. Valójában 1978-ban kezdett rendezőként dolgozni és a kilencvenes években még nálunk is belecsúszhattál néhány munkájába videókazettán. A videó nagyjából kikopott a mindennapokból, de Ray a mai napig is gyártja munkáit, aminek egyik nem túl erős, de szódával elmegy darabja a „Csőbe húzva”.

Nagyjából egy Columbo epizód erősségét felmutató krimi, vagy valami hasonló kategória lenne, de nem nagyon tudom besorolni. Drámának nem eléggé erős karakterábrázolásban. Kriminek nem igazán bűnügyi, habár a végén csak becsúszik egy gyilkossá is. Tárgyalóterminek borzasztó kevés, hiába bíró az egyik főszereplő. Van benne rendőr is, viszont hevenyészett a nyomozás. Bosszúfilm is lehetne, ám, pont aki a lényeges lenne a bosszú szempontjából, elveszíti a varázsát, miután agyoncsapják egy kerámiadísszel. Hitchcock-inak profán, izgalmasnak gyengus. A színészek nem is annyira rosszak. Az ex-hapsi kellően tenyérbemászó. A női főszereplő ha nem is túl okos és tökös, legalább nem néz ki rosszul.

Az egész kicsit steril. A fényképezés az ízlésemnek túl statikus. A képek amúgy szépek. Látszik, hogy a legtöbb belső helyszínt szépen kitakarították forgatás előtt, hogy ne legyen poros a drága kölcsönzői kamera.

hdo.to

Akció az minimális, kimerül három percben, ebből másfél egy dulakodás egy sportos pasas és egy törékeny virágszál között zajlik le. A csaj győz. Mégis csak tökös ez a baby!
Nem mondom, hogy tetszett, mert ezek azok a filmek, amiket már akkor is elkapcsoltam, amikor még leültem a tévé elé. Ettől függetlenül, ha nincs más és érdekel, hogy két nő milyen gyorsan tud halálos ellenségességből érdekszövetséget összekovácsolni, akkor látni kell. Forgatókönyvi bravúr a javából. Nem szarkazmus, tényleg jópofa jelenet. Legalább azzal megleptek, hogy az egyenletből kihúzták a majdnem legfontosabb tényezőt. Pedig azt hittem...

Jenny Fisher (Katrina Bowden) pasijával, Daniellel (Jason-Shane Scott) szórakozik egy étteremben, amikor a férfi megkéri a kezét. A válasz egy boldog igen.

Ugyanaznap este a várandós és ebből kifolyólag hormonálisan démon szállta May Langford (Valynn Turkovicz) kierőszakolja a férjétől, hogy hozzon neki csokifagyit. Mi pedig tudjuk, hogy ennek a kitérőnek van dramaturgiai fontossága. Jenny szétdobálja a frissen kapott jegygyűrűjét a kocsiban, mire Daniel is beszáll a keresgélésbe, szemből feltűnik a férj, Michael (Christopher Glenn Cannon) és... nem ütköznek ugyan össze, de Michael beleszalad egy az úton álló járműbe és fejre áll. Nos, nem értek sokat a KRESZ-hez, de úgy vélem, Amerikában jobb-kéz szabály van és Michael jött rossz oldalról, neki kellett volna megállnia és a szabályosan érkező párost szabályosan elengednie. Ha ezt teszi és nem erőlködik annyira, nem rohan bele a parkoló gépkocsiba és nem borul meg.
Szóval, vannak kétségeim, a baleset felelősével kapcsolatban, de lehet, hogy én tudom rosszul és a kaszkadőrszakértő által megkomponált karambol egyetlen vétkese Daniel. Tény, hogy a vágás közben látszik, hogy kissé átsodródik a szembe sávba, de Michael akkor sem fért volna el a parkoló kocsi mellett, ha történetesen Danielék autója kifelé kanyarodott volna. Michael-nek egyértelműen le kellett volna lassítania – megállni utána és megnézni a rossz helyen álló kocsit, hogy tud-e segíteni valakinek, aki esetleg a kocsiban van – és miután elmentek Danielék, kikerülhette volna az álló autót. És ezért fog végül a negatív hős annyit szopni: Egy rohadt csokifagyi!

Valamiért a férfi annyira hibásnak érzi magát, hogy friss jegyesét átcibálja a saját oldalára és még a kocsit is neki megfelelően állítja be, hogy később a helyszínelőknek azt mondhassa, nem ő vezetett. Mint később a kórházban levezeti az egészet Jenny-nek, inkább a nő ápolónői karrierjén essen csorba, mint Daniel igen gyümölcsöző bírói pályafutásának.

Csakhogy, May, közben elvetél és bár a gyermek elveszik, helyette a korábban emlegetett démon megszállja a nőt, olyannyira, hogy valamennyi befolyását beveti azért, hogy az időközben elhagyott Jenny életét pokollá tegye. Azután végre találkoznak, megtörténik a nagy felelősségre vonás és végre kiderül, hogy Jenny ártatlan. (Szerintem Daniel is, de mindegy...) Az egyetlen, aki ezt elhiszi, meg pont az, aki eddig a halálát kívánta. Furák a nők, na!

yts.am

Végül a két hölgy egyesíti erőit, mert Daniel egy karrierista mocsok, akinek túl jó megy sora, mióta, drága öltönyöket vásárol, amelyiknek van vagy ötven különböző árnyalata. A gazdag faszinak pusztulnia kell!
Ezt meséli el ez a remek kis alkotás.

50%

Különvélemény:

Valójában nem érzem helyénvalónak a magyar címfordítást, mert bár tényleg azt hittem, hogy a két nő majd jól csőbe húzza a férfi karaktert, nem ez történik. Gyakorlatilag saját magát buktatja le, mert egy idő után a rendőr nyomozó gyanakszik rá. Csőbe nem így húzol embert, hanem mikor végül elszólja magát, vagy valami hasonló...

Ha nincs jobb dolgod: C s ő b e  h ú z l a k h e j j 

A ház, amit Jack épített - The House That Jack Built (2018)

A ház, amit Jack épített - The House That Jack Built (2018)

Rendezte: Lars Von Trier

A film Mafab adatlapja: The House That Jack Built (2018)

Megtekintés: Ha egy roppant erős szatíraként nézed, akkor elviseled. Egyébként tényleg sokaknál kiverheti a biztosítékot.

Most már egészen biztos vagyok benne, hogy Von Trier megölt néhány embert, de mivel gyáva és fél a törvénykezéstől, ezért filmes formában tesz vallomást, hogy egy fiktív karakteren keresztül mutassa be a benne élő és néha kitörő démonokat. Végül, mivel önmaga is elítéli tetteit, szereplőjének sorsát alakítja úgy, ahogy szerinte neki kellene bevégeznie. A körmére kellene nézni. Pl. Nem történtek titokzatos eltűnések pont ott és akkor, ahol éppen a filmjei bemutatóin részt vett? (Csak lenyomoznám ezek után...)

Láttam már néhány Von Trier filmet és nem akarok magam is sorozatgyilkos gyanúba keveredni, viszont azt hiszem, sőt, biztos vagyok benne, hogy eddig ez a filmje szórakoztatott a legjobban. Pedig láttam párat – volt, amit végig sem bírtam nézni, csak „átlapoztam” - és féltem is a kritikákat olvasgatva, hogy itt, ebben a műben a pesszimizmus, az embergyűlölet teljesen eluralkodott a vásznon és emberek hagyták el a vetítőtermet, megelégelve a látottakat. Gondoltam, én sem fogom bírni idegekkel, így karácsony előtt, hogy egy nyomorék lelkületű ember szélsőséges tetteinek legyek szemtanúja.

Hát így ültem neki én is. Mondtam is magamban, kérlek, ne legyél az az öncélú baromság, mint a „Szerbiai film”, mert azt képtelen voltam végignézni, pedig úgy aposztrofálnám magam, mint horrorfilm-buzi. Biztos megzavart, hogy ott volt mondanivaló – volt? – és ezért nem tudtam „élvezni”, a zsigeri borzalmat. Túrót. Az egy undorító alkotás, amely bár elképzelhető, hogy semmi mást nem tett, csak megmutatta, hogy bizony van egy számunkra ismeretlen világ, amellyel jobb esetben sosem lesz kapcsolatunk, ám létezik, csupán a mindennapjaink szövedéke mögött. Lehet. Nem érdekel. Sok borzalmat és baromságot láttam már életemben, ezért tudom, mi az, amit még elviselek és mi az, amire azt mondom, hogy ezt hagytátok volna meg fejben elrohadni, mert vászonra teremteni nincs gyakorlati célja. Csak az öncél. (El nem tudom képzelni milyen emberek lehetnek azok, akiknek az a mozi tetszik.)

Szóval, féltem, hogy Von Trier, Jack (Matt Dillon) nevű sorozatgyilkosunk alakján keresztül majd mindenféle rejtett és nyílt olvasat nélkül, pusztán, hogy viszolygást, ellenérzést váltson ki a nézőből, meggyilkol egy halom embert én meg majd percekig nézhetem, ahogyan kínoz és öl. Ezt viszont, horror kedvelőként is nagyon utálom. A kínzást... Nem érzem szükségét, nem szeretem. „A passió” című Mel Gibson film nekem nem volt filmélmény, mert az egom semmilyen formában, szinten nem tudta élvezni a mozit. Ez volt az, amire titkon készültem és, hogy majd ennek fényében megírhatom, hogy Von Trier tehetséges filmes, de egy aberrált pszicho vagy szociopata.

Aztán meglepődtem, mert „A ház, amit Jack épített” egyáltalán nem azt hozta, amire számítottam. Egy remek dráma egy emberről, aki gyermekkorában rádöbben, hogy nincsenek érzelmei, pusztán késztetései, kényszerei, amelyek, ahogy telnek az évek, egyre erősebben törnek felszínre átlagos polgár mimikrije alól, hogy utat adjon annak a szenvtelen gyilkosnak, aki szentül hiszi, hogy tevékenysége, művészetének szerves része. Minden gyilkosság egy-egy modell beállítás a tökéletesen ellőt fényképek előtt, amelyek az emberi elmúlást hivatottak – néha szó szoros értelmében - reflektorfénybe állítani. Jack legalábbis valami ilyesmiben hisz, hiszen, bár elméje nem úgy működik, mint másoknál, nem érez szánalmat áldozatai iránt, azzal azonban tisztában van, hogy amit tesz, bármivel is magyarázza önmagának, vagy akár a világnak, nem helyes.

elultimogrito.es

Éppen ezért Jack életét, hogy jobban belelássunk, párbeszéden keresztül tálalják nekünk. A párbeszédes formának köszönhetően talán megérthetjük őt, de elfogadni sosem fogjuk. Jack és vitapartnere Vergilius (Bruno Ganz), a római költő szemén, gondolatain keresztül bepillantást nyerünk múltba, jelenbe. Von Trier filmje nem pont ezért, de néha bizony mondhatom, hogy költői. Utoljára akkor éreztem, hogy a néző torkán egy sorozatgyilkos motivációit akarják lenyomni, amikor megnéztem Fritz Lang klasszikusát, az „M – Egy város keresi a gyilkost”. Ott Peter Lorre, a kíméletlen sorozatgyilkos intéz bíráihoz olyan szívhez szóló szózatot, erőszakos cselekményeit igazolandó, hogy a néző már-már szimpatizál vele, de minimum megsajnálja. „A ház, amit Jack...” groteszk, szarkasztikus humorán keresztül, ha szimpatikus nem is, de, és legyen ez bármilyen furcsa, emberibbé teszi nekünk a főszereplőt. (Szándékosan nem főhőst írok...) Durva gyilkosságok és abszurd humor váltogatja egymást, meglepően egyenletes, jó tempóban. Miközben az embernek szörnyülködnie kellene, ha fogékony rá, észreveszi a képek és erőszak mögött rejlő kikacsintásokat, amelyeket általában nem sok hasonló film lép meg, mégis, hihetően tálalja Von Trier. (Ne felejtsd el, hogy volt egy "Dexter" című sorozat is!)

Hogy két példát említsek, az egyik, amikor az áldozatot vissza kell vinnie – kényszeres emberről beszélünk – mert az első képsorozat nem sikerült jól a holttestről, annak lakásán. Szinte már burleszk szerű, ahogyan Jack az épületbe visszacsempészi a hullát, miközben bármikor lebukhatna, hiszen tevékenysége közben sokszor egyetlen ablak és áttetsző függöny választja el a lehetséges szemtanuktól. Aztán még egy holttestet visz fel ugyanígy a házba és senki nem zavarja meg. (Itt arra gondolhatnánk, hogy Jack az a tipikus mázlista, aki sokszor a lelepleződés torkából menekül meg. Azonban, aki olvasott már ilyen sorozatgyilkosokról készült beszámolókat, könyveket, kevésbé lepődik meg, hiszen sok esetben a valóság tényleg elég közel van a filmben látott szerencséhez. Több eset volt rá korábban, hogy a gyilkost egy hajszál választotta el attól, hogy lelepleződjön, majd mégis kicsúszik a rendőrség karjaiból, sokszor banális okokból.

www.indiewire.com

A másik durva és mégis, szatirikus jelenet, amikor a családot kiteríti Jack a lelőtt fácánok közé, akár vadászok a trófeákat. Egyszerre elborzasztó, mégis, van egyfajta szépsége az összképnek. Természetesen elborzasztó a család sorsa, ellenben tökéletesen mutatja meg, hogy Jack mennyire nem tesz ember és állat között különbséget, beleértve áldozatai korát is, ezért tetteiben nincs tabu.
Von Trier még azzal is a néző ellen játszik, hogy nem akarja megszerettetni női szereplőit. Mire végül tényleg egy szimpatikus karaktert mutat nekünk, aki Jack következő áldozata lehetne, addigra nagyjából a nézőt már beszippantotta Jack karizmája, ráadásul az illető férfi és fekete. Jack korábbi áldozatai valamilyen formában olyan nőtípusok, akiket egy sorozatgyilkos simán áldozati szerepbe abszolválhat. Uma Thurman karaktere például egyenesen Jack-re erőszakolja a gyilkosságot. Talán ő az utolsó csepp, hogy Jack elinduljon egy nem megfelelő irányba, hátrahagyva a konvenciókat, amit a társadalom ráerőszakolna. Persze, kissé erőltetettnek érezném, hogy áldozatait bibliai közegbe helyezzem, bár tagadhatatlan, hogy nem feltétlenül lehetetlen ilyen olvasat is. Ha Uma Thurman kötözködése egyfajta kevélység, a halálos bűnök között, akkor Siobhan Fallon Hogan a kapzsiság, míg Riley Keough a bujaság. (Mondjuk, ebben az esetben nem tudnám kategorizálni a meggyilkolt anyukát, gyermekeivel, de hátha neked van egy kicsavarodott magyarázatod végzetükre...)

Szerencsére, miután Von Trier meggyónt nekünk, nézőknek, egy hollywoodi-as, kielégítő lezárással egyértelmű állást foglal. Vagy csak nekünk akart végül kicsit megkegyelmezni. Nem vagyok meggyőződve róla, hogy Von Trier eleve főszereplője bukását tekinti egyetlen lezárásnak. Az biztos, hogy „A ház, amit Jack épített” egy fontos darab a thriller-horror kedvelőinek, amely kicsit tovább boncolgat olyan, korábbi mesterművek által feltett kérdéseket, mint a „M – Egy város keresi a gyilkost”, a „Pszichót” vagy „A bárányok hallgatnak” című darabot, ami talán a legkommerszebb mozi ezek közül, még a jelen tárgyalt műhöz képest is. Ennyire még sosem kerülhettünk közel egy gyilkos gondolataihoz, vagy nekem kimaradt egy esetleges hasonló film. A kérdés pedig legtöbbször az, hogy mi viszi ezeket az embereket erre az útra?

bloody-disgusting.com

Von Trier kikacsint a nézőre, megidézi munkásságát, emberi arcot húz egy szörnyetegre és végül ítéletet mond felette. Nem értem, miért lett ebből botrány darab a bemutató idején. Nem értem, nézők miért hagyták el a vetítő termet, hisz akik beültek rá és pontosan tudják, mire számítsanak a direktortól. Van néhány nehéz pillanat és hihetnénk, hogy Von Trier a „rossz oldalra” állt, ám ez tévedés.

Matt Dillon remek színész. Eddig is kedveltem, most meg még jobban. Ahhoz viszont, hogy teljesítménye ennyire mesteri legyen, szüksége volt a partnernőire is, akik mind zseniális alakítással játszanak a színész „kezei” alá.

Csak ajánlani tudom ezt a mozit.

80%

Vérengzés helye itt: Jack mini house

Ahol a gonosz lakik - El Habitante (2017)

Ahol a gonosz lakik - El Habitante (2017)

Rendező: Guillermo Amoedo

A film Mafab adatlapja: El Habitante (2017)

www.imdb.com

Megtekintés: Csak masszív horrorrajongóknak. Ezeket szoktam tekerni...

Kezd unalmas lenni, hogy valaki készít egy izgalmas filmet, amiben fiatalok betörnek egy házba, hogy kirámolják, aztán elszabadul a pokol és többnyire megfordulnak a szerepek és a betörők lesznek az üldözöttek. Valahogy kezd unalmas lenni a felállás, főleg, hogy néhány igazán remek mozi után kezd elsoványodni a történetek minősége.

Készült pár éve egy francia mozi, amelyben páran egy öreg kúriát pakolnának ki, de odabent egy gyilkos lény kezdi őket levadászni. Két éve mozikba került egy eszméletlenül feszült thriller-horror, amelyben hárman egy vak veterán házát pécézik ki, hogy anyagiakhoz jussanak? A Vaksötét nagyon erős műfaji film lett és mostanában pedzegetnek egy lehetséges folytatást. (Mondjuk nem érzem szükségét.)

Mivel az alapok párszor már működtek és a helyszínre sem kell nagy zsetont elkülöníteni, nem csodálom, hogy a kiindulópontot azóta több forgatókönyvíró tekinti közös kiindulási pontnak, hogy azután teljesen más legyen a cselekmény. Pár hete belebotlottam a „Monster Party” című moziba, amelynek felütése már-már plagizálva nyúlta le a „Vaksötét” kezdését és közben még megérkezett ez a darab is, amely szintén három betolakodót kísér figyelemmel, amikor azok egy családi házba betörve pénzt orroznának el, ehelyett azonban inkább rászabadítanak magukra és a világra egy ördögi démont.

Semmi bajom azzal, ha egy alapötletnek többféle variációja kerül vászonra. Ezért vannak a remake és reboot mozik, folytatások. Az sem baj, ha néha egy felütést már láttam máshol. Amit viszont nem szeretek, ha az alapötlet – amit már láttam – elviszi a filmet, hogy utána már ne érdekeljen a folytatás. Az „Ahol a gonosz lakik” meg nem csak innen lopott, hanem az ördögi megszállásos mozikból is, mint pl. „Az ördögűző”. A végeredmény viszont nem érdekes, nem is túl izgalmas és a gótikus fényezésnek köszönhetően még be is alszom rajta.

http://www.creepyshake.com

Igen, a film egyik negatívuma, hogy mostanra meguntam, hogy családi házak sötét tapétával öreg bútorokkal és olyan lámpákkal vannak felszerelve, amelyek olyan kevés fényt adnak, hogy egy méterre sem látni el a díszletben. Unom már az olyan családi házakat, amelyeket a szereplők percekig járják be és még akkor is van új meg új szoba. Utálom, hogy családi házak akkora belső labirintusból állnak, amelyben az egyik elkiabálja magát a pincében, míg a másik a padláson ebből már semmit sem hal. Utálom, hogy az ilyen filmekben el kell hinnem, hogy egy átlagos család – legyen akár bróker, politikus, valamiféle királyi leszármazott – de akkora az otthonuk, amelyben egy komplett focicsapat is el tudna tévedni. Utálom, hogy a belső építész olyan helyszínt varázsol elém, ahol egy normális ember egy perc után kényelmetlenül érzi magát. Utálom, amikor a díszlet egyetlen részlete sem sugároz melegséget, barátságosságot. Semmit, ami egy igazi otthonra jellemző kellene legyen. Nekem meg el kell hinnem, hogy a film karakterei itt élnek, itt érzik magukat jól és ezt tekintik az otthonuknak? Hagyjatok már! Nem. Ezek a házak nem egy családnak készülnek, hanem a cselekménynek vannak alárendelve. Hát hol tudna eltévedni néhány ember egy kétszintes, négy szobás házban, amit beragyognak a fények? Ugye, hogy mennyire sehol?

Három testvér egyikük tartozása miatt kitalálja, hogy egy helyi híresség házába betörnek és némi sikkasztott pénzt magukhoz vesznek, hiszen ha ezt lopják el, elkerülhetik a rendőrségi feljelentést. Amit azonban nem tudnak, hogy a pénz egy része nincs a házban, helyette viszont a tulajdonosok a pincében tartják fogságban a sátán által megszállt kislányukat, aki így egy gyermek testébe bújt, két lábon járó rosszindulatú entitássá változott, akinek nincs egy szava, amellyel ne akarná a megszólítottak lelkét elkárhozásra bírni, vagy belehajszolni valamilyen borzalmas cselekedetbe, legyen az erőszak, gyilkosság vagy öngyilkosság.

A három tolvaj lány persze hamar elfelejti, hogy csupán lopni jöttek, mert a pincébe zárt kislány látványa felidéz néhány sötét emléket a múltjukból, amelyek persze visszhang-effektként kerülnek most a démon mézesmázos szavai mögé, így mindjárt lesz mivel egymás ellen hangolnia a fiatalokat. Persze a szülők előre figyelmeztették őket, hogy mindenkinek jobb lenne, ha békén hagynák őket és eltűnnének, de akkor miről szólna a film?

www.youtube.com

Viszont miután a kislányt felhozzák a pincéből, egy kiszámítható és unalmas macska-egér harc kezdődik, amelyből egyedül a kislány alakja és az őt játszó kislány megnyilvánulásai hoznak némi érdekességet. Közben megérkezik egy Vatikáni bíboros is, aki az ördögöt hivatott a testből kiűzni, ám valamiért egyedül jön a tea-délutánra, amit már az „Ördögűzőnél” sem nagyon értettem: Miért vannak ilyen kevesen, ha úgy vélik, természetfeletti az ellenség? Tényleg elégnek vélik egy-két hithű pap imádkozását, hogy egy időtlen, túlvilági és megmagyarázhatatlan lényt kiüzzenek egy testből? Elég naiv hozzáállás. Nem is csoda, ha a filmekben ilyenkor mindig elromlik valami és a gonosz visz magával néhány lelket is. Ekkora pofátlan nagyzolás után ez a minimum. Néhány kis halandó ember tényleg azt hitte, hogy majd ők...? Komolyan?

Persze ki várhatná, hogy a három tolvaj első blikkre elhiggye a ház lakóinak hihetetlen meséjét a pincében fogva tartott kislány bőrbe bújt gonoszról?

Aztán meg sem lepődünk, hogy lassan a támadók lesznek az erőszak elszenvedői. Közben pedig a házon belüli sötétség, homály és minimális filmzene megteszi hatását és ellazulva süllyedtem alfába... Alig bírt ébren maradni a testem. (Másodszorra csak végig ültem.) Sajnos a film apró fordulatai ellenére sem elég izgalmas ahhoz, hogy az ember úgy emlékezzen rá, hogy megérte a másfél órát.

És a végén az a csavar! Az a fifikás befejezés! Na, az sem dobta meg...

40%

Itt megborzonghatsz, ha akarsz: Ihol ím gonosz helye