Suburra - Suburra (2015)

Suburra - Suburra (2015)

Rendezte: Stefano Sollima

A film Mafab adatlapja: Suburra (2015)

Megtekintés: Szerintem ez volt az egyik legjobb film 2015-ben. Pofám leszakad, hogy csak most néztem meg.

A befejezés egyfajta hepiendként felfogható és rendesen érzetem egy mini katarzist. Stefano Sollima nevére sokkal jobban fogok figyelni. Még akkor is remek film a "Suburra", ha néha már-már népmesei elemeket mutat, mint a fő karakterek által levezényelt sikeres bosszú hadjáratok.

Sollima már 2012-ben letett egy olyan bűnfilm drámát az asztalra, aminek megtekintése után szétnyalogattam a tíz ujjamat. Az "A.C.A.B. - Minden zsaru rohadék (2012)" kőkemény zsánerfilm volt és a legjobb francia és amerikai bűnfilmek hagyományait követve mutatta be több szálon, ahogyan néhány rendőr, akik munkájuk folytán a közember gyűlöl (Készenléti zsaruk voltak) de azért nekik is van emberi oldaluk és mindennapi megoldásra váró problémáik. Már azt a mozit is két éves csúszással tekintettem meg, 2014-ben és már azt is jóval magasabb ponttal mertem jutalmazni, mint amit az imdb rásózott. Ez a film pedig még jobban tetszett.
A fényképezés és a vágás pazar és gyönyörű, pedig nem állíthatom, hogy kísérletező jellegű lenne, vagy hatásvadász. Egyszerűen csak mindig jó helyen van a kamera és a megfelelő szögből mutatja, amit látnom kell, hol a háttérre fókuszálva, hol a színészek arcjátékára. A színvilág hangulatos, érzelmes. A színészi játék tökéletes. A film zenéje (Pasquale Catalano) meg simán szintén 2015 Top10-es darab, a borongós hangulatú, főleg szintetizátort használó halk klimpírozással és Anthony Gonzalez M83 elnevezésű, 2001-ben alakult szinti-pop és egyéb stílusjegyek felvonultató formációjával megtámogatva.
A színészek méltatásába nem mennék bele mélyen, mivel az olasz kortárs színészekkel és neveikkel eléggé hadilábon állok, viszont a megkenhető politikus Malgradi szerepében remekelő Pierfrancesco Favino fizimiskája az A.C.A.B. vásznát is erősítette.
Ha van mozi, amihez hasonlíthat a "Suburra", akkor az pl. Michael Mann "Szemtől szembe - Heat (1995)" című akció-drámája vagy Gérard Depardieu számomra utolsó értékelhető mozija - nem láttam persze mindent azóta - a "36 - 36 (2004)"

Míg a 2012 dráma a rendőrök életébe engedett egyoldalú bepillantást és azért voltak benne szimpatikusabb karakterek is, a "Suburra" fontosabb szereplői a politikai hadszíntérből és a bűnözői társadalomból kerülnek ki, és keresve sem lehet közöttük pozitív figurát találni, csak talán kevésbé antipatikusat. A forgatókönyv pedig, talán egyetlen hibájaként, kissé idealizálja ezt a néhány karaktert és a többiek fölé emeli, ami egy ilyen filmnél nem hagy keserű szájízt bennünk, de azért azt pontosan tudjuk, hogy a valóságban nem ez történne és pont ezért említettem a "népmesei" elemeket.

A történet nagy vonalakban:
A közepesen befolyásos politikus félrelép egy hotelben és közben sikeresen asszisztál egy fiatalkorú kurva túladagolásához. Ostoba módon a másik kurvára bízza a holttest éltüntetését, ami elindít egy dominó sort. A lányt eltüntető kisstílű strici azonnal zsarolni kezd. A politikus megbíz valakit a zaklatás leállításával. A zaklatót rövid úton megölik, de persze az egyik legbefolyásosabb bűnszervezet kis kedvencéről és családtagjáról van szó. A cigány maffiózó fejeket akar látni és mire észbe kapunk, mindenki veszélyben van, mindenkit megakarnak ölni. A film, ha figyelünk, nem bonyolúlt, végig követhető. Bizonyos tekintetben - értem a politikai szálat - reflektál akár ránk is: Rég láttam ennyire irritáló politikai figurát, mint Malgradi, aki csak egy nővel szemben tud kemény lenni, egyébként egy beszari féreg, aki ott halmozza az élvezetet, ahol senki nem látja és szinte mindenét alárendeli a hatalmának megerősítésére, megtartására.
A kemény bűnözőknek mind van gyengéje, ami nem biztos, hogy jó ómen, legyen az ilyen vagy olyan házi kedvenc, mert amit megtanultunk a filmből, hogy bizony ezek a kedvencek visszamarnak, ha van esélyük rá.
Szereplőink sorsa mind azért teljesedik be sötét módon, mert elvakítja őket önön hatalmuk és azt gondolják, felette állnak akár istennek is. Aztán kilépsz egy sötét folyosóra és valaki pisztollyal vár rád a homályba burkolózva.
Egyedül a vallási szál kibontása volt számomra felesleges és hiányos, ám jobb is így, mert a játékidő így még épp belefért a kibírható alig több, mint két órába. (Egyébként sem vagyok vallásos.)

Csak kívánni tudom, hogy a mi politikai elitünket hasonló módon öntsék majd ki az ablakon, mint ahogyan a film végén a szakadó eső mossa tisztára a város, elmosva mindazt a mocskot, amit korábban lassan kinevelt az éjszakába.
A gyenge emberek pedig erőt vesznek magukon és pontot tesznek a végére.

90%

Ha megnéznéd:
- Suburra (2015)

Kosok - Hrútar - Rams (2015)

Kosok - Hrútar - Rams (2015)

Rendezte: Grímur Hákonarson

A film Mafab adatlapja: Hrútar - Rams (2015)

Megtekintés: Nagyon nem könnyű filmdráma az eltéphetetlen családi kötelékektől.

De talán pont a lényeget tekintve egy kicsit kevés az információnk, hogy jobban értékeljük a másfél órás skandináv mozit. Európában végig jelölték egy halom fesztiválon és ezek felénél még díjat is hozott ez a szikár alkotás.

A film egyenletesen halad a végkifejlet felé, közben hézagosan megismerjük két testvér történetét, akik negyven éve nem szóltak egymáshoz, de összeköti őket a juhok szeretete és az "ősi" föld. Gummi (Sigurður Sigurjónsson) a fiatalabb juhtenyésztő, féltékeny bátyja, Kiddi (Theodór Júlíusson) tenyésztési sikerére, amelynek csúcspontja az év végi kos-megmérettetés. Kiddi atomnyi különbséggel elviszi az első hely fődíját, amit elsőre Gummi meg sem bír emészteni. Hogy megnyugtassa önmagát, titokban leellenőrzi Kiddi kosát, hiszen annak megadott izomrost jellemzői miatt esett el a szerinte megérdemelt első helyezéstől. Az éj leple alatt elvégzett hevenyészett vizsgálat egy sokkal fontosabb információ megszerzésével zárul: Gummi úgy véli, hogy Kiddi nyertes kosát kezdődő Surlókór támadhatta meg.

Sajnos az ezen a környéken ritkának számító idegrendszeri betegség kitörésének gyanúja ha beigazolódik, akkor nagyjából a völgy egész juhtenyésztő társadalmára mér majd halálos csapást, szó szerint; a betegséggel diagnosztizált állatok mivel gyógyíthatatlanok, valamennyit le kell ölni.

Gummi hirtelen ötlettől, mielőtt az eredmények nyilvánosságra kerülnének, kedvenc állatait - második helyezett kosát és néhány alkalmas nőstényt - elrejt a házának pincéjében, mert tudja, hogy betegséggyanú esetén az illetékes Állategészségügyi hatalom kérlelhetetlenül elpusztítja az állatállományt. Gummi néhány állata így megússza, azonban Kiddi juhait elpusztítják és ha eddig nem volt elég okuk a haragra az elmúlt negyven évben, ezzel most újat generáltak maguknak. Kiddi napjai az italozással telik, Gummi pedig retteg, hogy az érkező felügyelő előtt titokban tudja e tartani, hogy néhány példányt kimentett az offenzíva előtt.
A baj megtörténik, a hatóság tudomást szerez az utolsó Bodvarsson juhok létezéséről és Gummi onnan kap segítséget az állatok megmentésére, ahonnan a legkevésbé remélné: a bátyja lenyelve sértettségét és haragját igyekszik az öccse segítségére lenni abban, hogy az alig maroknyi állatot kimenekítsék a kényszervágás árnyéka elől, fel a hegyekbe, ahol a hatóság talán a tél megérkezése miatt nem fog energiát fektetni, hogy megkaparintsa a példányokat.

A "Kosok" valójában nem az állatokról szól, sőt, a cím megtévesztő. A kosok a két Bodvarsson testvér, akik egy farmhoz kötve öregedtek meg, de egyikük sem tudott továbblépni. Két megcsontosodott paraszt, akiknek a szarva az önön csökönyösségük. Ezzel néha egymásnak feszülnek és rendre az idősebb kerekedik felül. Vagy, valójában mégsem?
Végül együttes erővel próbálják feldolgozni a problémát és megoldást találni, ami talán nem megfelelő, de két, ilyen csökönyös öregembernek az adott helyzetben éppen kielégítő.

Amit keveselltem, hogy a történet nem magyarázza túl, hogy mi miatt ellenségeskedik a két férfiú, talán azért, hogy a néző egyik oldalhoz se tudjon húzni azzal, hogy erkölcsileg valamelyik fivér mellé áll. Még így is kezdetben az idősebb, Kiddi húzza a rövidebbet, mert a dramaturgia a fiatalabb karakternek kedvez. A film végén is kicsit elnagyoltnak tűnik az ok, amiért végül Kiddi Gummi mellé áll, így el kell fogadnom, hogy két férfi között a megbékélés így történik meg.

A kezdő képsorok megteremtik a hangulatot.

A "Kosok" remek film, azonban kimértsége miatt nem ajánlható mindenkinek. A skandináv filmek kedvelőinek azonban merem ajánlani, már csak azért is, mert stílusban távol áll tőlünk is és a hollywoodi tucatfilmektől. Aki meg szereti a havas tájakat, annak tetszeni fog, a vidéki élet eszköztelensége.
A film körüli hype - amivel itt-ott találkoztam a neten a bemutató környékén - szerintem kissé túl van tolva. Izland ezt nevezte be a 88. Oscar gálára, de végül a film nem került be.

65%

Ha szeretnéd látni:
- Kosok (2015)

Nem vagyok sorozatgyilkos - I am Not a Serial Killer (2016)

Nem vagyok sorozatgyilkos - I am Not a Serial Killer (2016)

Rendezte: Billy O'Brien

A film Mafab adatlapja: I am Not a Serial Killer (2016)

Megtekintés: Évente egy tucat érdekes horrorfilm jön ki a több százzal. Ez benne van a tucatban.

Mert egyszerűen horrorfilmből túltengés van. Keverednek mindenféle műfajjal, de a lényeg, hogy a legtöbb totál ötlettelen gyilkolós mozi és egyediséget képtelen felmutatni. Ez a darab viszont, enyhe döcögés és egy sor logikátlan lépés ellenére egészen érdekes kis mozi. Csak ajánlani tudom.

Christopher Lloyd, hiába készített több, mint kétszáz filmes munkát, ha fizimiskája és karizmája után gyakorlatilag egész színészi filmográfiáját egyetlen szerepben lehet összesűríteni. Ez pedig a "Vissza a jövőbe" sorozat dokija, aki feltalálja az időgépet és szeleburdisága, meg rosszul megválasztott megbízók miatt belesodor egy amerikai tinit egy veszedelmes következményekkel járó időutazásba. Lloyd maga Doktor Emmet L. Brown. Azért voltak más fontos szerepei is, csak valahogy azok megfakultak ez mellett, ami persze nem nagy csoda. Ennek ellenére, ha véletlenül olyan filmbe kezdek bele, amelynek stáblistáján feltűnik a mostanra már idős színész neve, kicsit jobban figyelek a filmre. Azért ne feledjük, hogy első filmes fellépése "A száll a kakukk fészkére" volt és ez meg is pecsételte Lloyd filmes karrierjét, annyiban, hogy talán pont ez miatt is többnyire nem "e világi" figurákat kellett megjelenítenie a filmvásznon. Különleges személyeket, elvont, bolond figurákat. A "Taxi" sorozatban is egy nem épp százas sofőr alakított és ha már családi mozik, akkor volt ő már rajzfilmfigura (Roger nyúl a pácban), földönkívüli (Kedvenc marslakóm, Star Trek) vagy épp karikatúra szerű betörő (Dennis, a komisz, Bizánci tűz)

Jelen esetben az is segített, hogy a "Nem vagyok sorozatgyilkos" nem az a kommersz fajta. A zene egyértelműen néhol a nyolcvanas évek szintetizátor zenéjét idézi fel, a történetvezetés és maga a cselekmény is elég lassan épül fel, nem kapkodják el. Nincsenek nagy fordulatok, túl sok öncélú gore. A főszereplő egy enervált kamasz, nem valami kis bombázó tündibündi, akiért eleve izgulsz, hogy lehetőleg a mellét előbb lásd, mint a kifordult beleit. Itt meg egy olyan fiatal srác viszi a történetet, akivel még egy sörre sem ülnél le, mert annyira semmilyen.
Aztán kiderül, hogy John (Max Records) annak ellenére, hogy egyértelműen nem teljesen százas agyilag - hiszen aki ilyen fiatalon anyjának örömmel segít holttestek balzsamozásában, nem is lehet normális - azért amikor arról van szó, helyén van a szíve, ha az esze kissé cserben is hagyja. A film legnehezebb része egyértelműen az, amikor John döntéseket hoz és a tettek mezejére lép. Gyakorlatilag egyetlen jó húzása van - megnyomja a riasztót - de a továbbiakban nem nagyon tud lépést tartani az értelemmel, valahogy mégis megoldja a szitut a végére és le a kalappal az írók - Dan Wells, Christopher Hyde és a rendező előtt - mert a befejezés számomra kiszámíthatatlan volt és éppen ezért, ha nem is nagy durranás, de azért egészen korrektül lezárta a mesét.

Mert ez egy felnőtteknek szóló mese az örök szerelemről és a megadásról.

John Wayne - beszédes név - Cleaver (Records) unatkozó tini, akinek érzéseit egy pszichológus segít megmagyarázni. Anyjával és annak barátnőjével van a legtöbbet, nővérét ritkán látja, de annak ellenére, hogy csupa nő veszi körül, nem képes valódi érzelmekre. Valami pusztító harag bújik meg benne és maga sem érti, merre menne, ha kiengedné. Miközben éli unalmas kis életét, a városkában, amelyben felnőtt és sejtése szerint ki sem fog soha mozdulni belőle, gyilkosságsorozat tartja rettegésben a lakosságot. John, amolyan magányos nyomozóként figyelni kezdi a környéket, a lakosokat, hátha sikerül megtalálnia a gyilkost, mert annak ellenére, hogy őt magát is kísértik démonok, úgy véli, ha egy igazival leszámol, talán a saját élete és érzései is kissé tisztábban fognak kirajzolódni a fejében.
Hamarosan rá kell döbbennie, hogy a gyilkosságokat valaki olyan követi el, akit gyerekkora óta ismer, azaz, jobban belegondolva, ezek szerint sosem ismert igazán.

A film első fele megterheli az átlagnéző türelmét, mert viszonylag sokáig nem tudni, merre halad a mesénk és miután kezd derengeni, mivel állunk szembe, akkor se számítsunk gyors vágású menekülős, vagdalkozós mozira. A "Nem vagyok sorozatgyilkos" az emberi szeretet és a psziché mélyén tanyázó érzésekkel zsonglőrködik és a végére nem leszünk meggyőzve, hogy aki elvileg rossz, az tényleg gonosz e vagy csak a körülmények tették azzá.
Egyetlen hibája a filmnek, hogy kicsit több Christopher Lloyd-ot is elbírt volna.
A zene kifejezetten hangulatos, a vágás oké. Az kicsit zavaró volt, hogy egy olyan változatot találtam, amelyiken csúszott a hang, de ennek ellenére érdekelt minket a film és csöndben néztük végig, ami szomszédomnál már nagy szó.

Több ilyen filmet.

70%

Ha megnéznéd:
- Nem vagyok sorozatgyilkos (2016)