Járvány - Pandemic (2016)

Járvány - Pandemic (2016)

Rendezte: John Suits

A film Mafab adatlapja: Pandemic (2016)

A poszter jó, de a filmből ez hiányzik...

Megtekintés: Hiába pakolták tele a televízióból ismert arcokkal, csak erős közepes.

Nem tudom, miért volt olyan érzésem, a film megtekintése után, hogy a Saul fia című magyar film FPS verzióját nézem, megbolondítva egy vírussal, fertőzöttekkel és found footage filmekre jellemző kameramozgással, stílussal. Talán azért, mert a főszereplőt alig látni a filmben, többnyire az ő nézőpontját követjük, egy mentési kísérlet közben, amely gyakorlatilag a lánya felkutatásába lényegül át, hogy végül elveszítve a környezetében lévő többi karaktert, végül elérje a célját, habár nem teljesen úgy, ahogyan gondolta.

A Pandemic nem jó film. Kiszámítható és a fényképezés egyediségének köszönhetően néha szinte élvezhetetlen. Igaz, a CGI agyon szúrás egészen jól sikerült, de maga a történet rendkívül bugyuta, tele logikátlanságokkal, amelyek mind annak rendelődnek alá, hogy a film játékideje alatt lehessen menekülni A pontból B pontba, miközben az induló crew folyamatosan fogyatkozik. Azért elrejtettek néhány érdekes fordulatot a filmbe, meg jump scare-t, amiért nem rajongok.

A színészek megérnek néhány sort, hiszen őket mind ismerem már korábbról, sőt, kedvelem is. Legtöbbjük tévésorozatokban edződött és ha A listás sztárok nem is lettek, nem kell őket félteni: masszívan benne vannak a foglalkoztatottabb színészek körében.
Rachel Nichols, mint kétségbeesett anya és orvos, aki felelős lehet a járvány kitörését megakadályozó vakcina felkutatásában is izolálásában. Bár tucatnyi munkáját láttam már, még ő volt a legkevésbé ismert számomra. Alakítása jó, karaktere fejlődik is valamennyit, erősödik a film végére és elég csinos is.
Alfie Allen idejéből egyelőre sokat elrabol a Trónok harca sorozat Theon-jának megformálása, de azért igyekszik érdekes vagy sikeres produkciókban képviselnie magát. A John Wick Keanu Reeves film patkány kölykének szerepe után most egy kezdetben erősen negatív hozzáállású sofőrt jelenít meg, aki a film alatt a legpozitívabb karakterfejlődésen megy keresztül. Amennyire tenyérbemászó a film elején, olyan szerethető figura lesz a végére.

Missi Pyle

Missi Pyle-t be sem kell mutatnom, mert ha névről nem is, de arcról biztosan felismered. Mostanra közel 150 filmes munkája van és ezek nagyja mozifilm, amelyben a hölgy az ellenszenves karaktert hozta. Nehéz eldönteni, hogy Pyle egy bombanő vagy egy átlagos liba, hiszen hozta már mindegyiket. Arcberendezése sem átlagos; nem klasszikus szépség, de van benne valami idegen szerű - földönkívüli a Galaktitkos küldetésben, orosz szuperjátékos a Kidobósban, stb. - amitől ha akar, jól néz ki, ha akar, elcsúnyul. Még talán ez az egyik legvisszafogottabb karakter, aminek bőrében láttam és kezd látszani rajta a kora (44 éves!).
Mekhi Phifer 135 résznyi Vészhelyzet után nem szorul reklámra, és ezek mellett még egyik kedvenc zombis filmemben is feltűnik, a Holtak hajnala Remake-ben 2004-ből. Hozza a masszív férfi hőst, igaz, kibontakozni ideje nincs, lévén, nem főszereplő.
Paul Guilfoyle neve talán kevésbé cseng ismerősen, viszont Hollywood-i produkciókban rendszeresen felbukkan, utoljára pont az Oscar díjakra jelölt Spotlight-ban kapott epizód szerepet. Viszonylag későn kezdett filmezni, 1975-ben, de hat év kellett, mire moziban is feltűnik. Alig lehet emlékezni rá, hiszen a legtöbb fontos filmben, amelyben játszik, nem ad neki sok lehetőséget, hogy befusson, hiszen többnyire sokadik mellékszerepeket tud megcsípni. Ettől függetlenül filmográfiája mostanra impozáns.

Bár Suits nem élvonalbeli rendező, az évek során sokat fejlődött, a The Breathing Room óta, amelyet láttam tőle. Az egy olcsó és profán thriller dráma volt, egy helyszínnel, nem túl jó színészekkel, míg ehhez képest ez a film már minőségi előreugrás, legalábbis külcsín szempontjából. A film maga nem lett jó.

Már eleve őrültség az alapötlet, hogy négy egész embert, akiből kettő törékeny nő, egy jellegtelen, nem páncélozott buszban beküldjenek egy olyan fertőzött területre, ahol a kannibalizmusig eljutó őrületet okozó járvány fertőzte meg a lakosságot. Nem ám egy konvoj, tízezer lövedékkel, hanem négy ember, alig pár puskával, amiket néha akció előtt töltenek meg. Amikor a néger katona pl. egy baseball ütőt nyom a dokinő kezébe és feleleveníti benne a vakond lecsapós játékot, azt hittem, vicc, de komolyan gondolták. Azután amikor kimennek a fertőzöttek közé, a bázis gyakorlatilag annyira áll védelem alatt, amit fél tucat katona tud hirtelen biztosítani a beözönlő fertőzöttekkel szemben. Bevállalós egy brigád és csoda, hogy nem tarolják le őket másodpercek alatt, ahogy az összes hasonló filmben már megszokhattuk.

Aztán a doki melletti katonák sem a parancs végrehajtásának jeles művelői. Már az első GPS lehetőségnél útvonaltervezést eszközölnek, hogy felkutassanak hozzátartozót, habár a parancs határozottan ez ellen szól. Csoda, hogy nem játsszák meg a filmben, hogy a néger srác felesége még kileheli a lelkét a fiúja karjai közt. A sofőr zsörtölődő káromkodásai is fárasztóak. Nehezen hiszem, hogy ilyen veszélyes küldetésre csak olyan sofőrt találtak, aki idegesítőbb, mint maga a fertőzött város.
Aztán, ahogyan bemennek az épületekbe is, az sem gondos terepmunka és ellenőrzés eredménye, hanem gyakorlatilag a csapdába sétálás iskolapéldája. Még szerencse, hogy sikerül kijutniuk a legtöbb helyszínről.
Szerencsére a night vision üzemmódot nem erőlteti a film, kamerarángást kapunk így is eleget.
Egy másik érdekes jelenetben pedig csapdaként használnak egy nőt, de sehogy nem jöttem rá, hogyan is sikerült ezt végigcsinálniuk, hiszen a betegséget több fázisra osztották és az elsőkben a betegek nem koncentrálnak csapdák készítésére, lévén van elég bajuk a haldoklással, míg az utolsó fázisokban meg állapotuk nem teszi lehetővé a bonyolult cselekvéssort, mert addigra agyatlan gyilkológépekké válnak, ami nem gondolkodik, csak cselekszik, ezért csapdát sem állít. De a filmben legalább van így egy jó kis jelenet, amit viszont mivel velveti azt a kérdést, hogy a szimplán csak a tömege miatt veszélyes támadó fertőzöttek képesek csoportként, bizonyos célok eléréséért akár eljátszani, hogy halottak. Sajnos, ezt a poént még a film elején lelövik és a szereplők meg sem ütköznek rajta, pedig kellene...

Jópofa megoldás a csapdaállítás, de a továbbiak és a felvezetés függvényében erősen megkérdőjelezhető, hogy fertőzöttjeink képesek ilyesmire. (Vagy van rá idejük...)

Összességében egyszer nézős, menekülős FPS-Found Footage horror. Fejlődés a Lélegző szobához képest, de mivel ezekkel a színészekkel és technikai háttérrel többet vártam volna el, így nem lesz jobb nála.

50%

Ha megnéznéd: P A N D E M I C

Vagy akár itt: P A N D E M I C

Zöld szoba - Green Room (2016)

Zöld szoba - Green Room (2016)

Rendezte: Jeremy Saulnier

A film Mafab adatlapja: Green Room (2016)

Megtekintés: A túlélő horror kedvelőinek izgalmas szórakozás.

A film előzetese után kíváncsi lettem erre a mozira és külön hozzátett picit, hogy ez volt szegény Anton Yelchin egyik utolsó filmes munkája, miután 27 évesen életét vesztette egy bizarr autóbalesetben - miközben nem is ült a kocsiban. A szereplők között még megtalálható egy másik Star Trek színész is, az amúgy nálam örök Xavier professzor, Patrick Stewart is. Alapból nem rajongok a túlélő horrorokért, mert néha összemosódnak a kínzós horrorokkal, ami elég megterhelő műfaji leágazás számomra. Viszont a zöld szoba - utalás a helységre, ahol az együttesek felkészülnek a koncertre a kis klubokban, egy kis alkohollal, fűvel - a gore jelenetek és vér ellenére inkább egy kamaradráma, akciófilm keveréke, amelybe azért jutott nem kevés véres jelenet is.

Pat (Anton Yelchin) és kis együttese napi fellépésekből tartja fenn magát, amelyeket főleg punk közösségekben adnak elő, de ha pár zöldhasúra van kilátás, akkor akár egy neonáci klubban is kiállnak a színpadra. Nem megy ugyan nagyon a szekerük, a benzin is fogytán, enni is kéne, így nem válogathatnak a felkínált lehetőségekben. A sors befújja őket az isten háta mögötti istállóból kialakított pokolba, melynek tulajdonosa egy erős kezű és fekete kereskedelemben érdekelt befolyásos jobb oldali beállítottságú vezér, Darcy (Patrick Stewart), aki csak egyet kell csettintsen és emberei és követői a vérüket adják érte, akár szó szerint is, ha a helyzet úgy kívánja. Történetesen egy véletlen folytán Pat szemtanúja lesz, amikor Darcy egyik verőembere meggyilkol egy lányt és mielőtt a fiú segítséget hívhatna, bezárul mögöttük a zöld szoba ajtaja, ahonnan se ki, se be, amíg Darcy nem értékeli a helyzetet és nem dönti el, a szemtanúk sorsát. Miután hamar rájön a bűnbanda, hogy a lepukkant zenekar nem lesz partner a hallgatásban, kezdetét veszi egy macska-egér párbaj a két csoport között az ügy elsikálásáért. Sajnálatos módon ez abban nyilvánul meg, hogy a zenekart tagjait el kell hallgattatni, örökre. Szerencsére velük együtt egy tökös csaj, Amber (Imogen Potts) is belekeveredik a balhéba, mert az ő lelkiereje és éleslátása (ő találja meg a sniccert...) nélkül talán senki nem élné meg a reggelt.

A film ötlete egyszerű, a kivitelezés kellően dark, a motivációk nagyjából reálisak, akár a reakciók is. Lehet izgulni a fiatalokért és az eseményeknek megfelelő a ritmusa. Viszont mindezek ellenére a film lesz műfajteremtő vagy különösebben érdekes. A mellékszereplők közül azonban ki kell emelnem Darcy jobbkezét alakító, a rendező személyes kabaláját, Macon Blair-t, akit már láttam a Gyilkos mulatságban - Murder Party (2007) és ott szintén Saulnier dirigálta. Akkor nem figyeltem fel a színészre, de ebben a filmben talán neki a legerősebb az alakítása.

A karakterek hihetőek, leszámítva az egyetlen Ambert, akiről semmit nem tudunk meg szinte, csak azt, hogy belekeveredett a gyilkosságba és nem riad meg attól, hogy bepiszkolja a kezét, ha a túlélésről van szó. Nélküle az együttes tagjainak (Ain't Rights) esélye sem lenne. A másik, ami kicsit zavaró, hogy egy náci elveket valló bandát viszonylag elég heréltnek állítanak be. Jó, vannak embereik a piszkos melóra, de azért nem néznék ki belőlük ekkora inkompetenciát, ami a végeredményt illeti. Többet nem nagyon lehet elmondani a filmről, anélkül, hogy ne rontsunk az élvezetén, így inkább elhallgatok és ösztönözlek, hogy nézd meg.

Ha szeretnéd megnézni: G R E E N  R O O M

70%

A zátony - The Shallows (2016)

A zátony - The Shallows (2016)

Rendezte: Jaume Collet-Serra

Egy nem túl érdekes poszter.

Megtekintés: A Cápa után már nincs új az állatos-horrorfilm nap alatt, ám ettől függetlenül a mozi egy élvezetes és rövid szórakozást nyújthat a moziteremben, miközben kint rekkenő a hőség.

Egyedül kellett megnéznem hajnalban a filmet, mivel Miló kategorikusan elzárkózik a horrorok megtekintésétől. Ez persze nem jelenti azt, hogy otthon, egyedül ne nézne meg egyet-egyet. Erőt vettem magamon és nekiültem, mert láttam, hogy alig több, mint egy órás szösszenetről van szó.

Collet-Serra stílusjegyei közé tartozott eddig a szűrős, szürkés és szikár képi világ, de ezúttal megdőlt ez, hiszen a Zátony színes és üde és nem érződik rajta az a fajta pesszimista hangulat, amit a direktor korábbi munkáiban felfedezni véltem. A Viasztestek korrekt mozi volt, amelyben a Hilton Celeb kisasszony élete alakítását nyújtotta. Ezt még ma is így gondolom, mert Parish Hilton szerintem abban a pár jelenetében jól hozta a rettegő karaktert. Az árva egy közepes ujjgyakorlat, egyszeri poén befejezéssel, a sokkal érdekesebb "A kéz amelyik a bölcsőt ringatja" nyomdokain. Az ismeretlen férfi egyszeri megtekintés után totál érdektelen volt számomra, míg a Non-Stop, habár a kezdeti misztikusságot hamar felváltja a tucat akciófilmekre jellemző befejezés, egészen jó szórakozás volt és megkedveltette velem Corey Stoll-t.

A zátony egy faék egyszerűségű dráma. Nancy (Blake Lively) édesanyja halála után a sulit hátrahagyva kicsit kiakarja szellőztetni a fejét a családjától és a gondoktól távol, ezért szinte elmenekül arra az egyetlen helyre, amelyről annyit hallott korábban édesanyjától és ahol már egyszer, még anyu hasában már vendégeskedett. Nancy ha éppen nem orvosnak készül, kiváló szörfös és ezért gondűzőnek, kicsit kikapcsolódna a vízen. ahogy hasonló filmeknél megszokhattuk, a kezdeti idillt felváltja a rettegés, mert a Cápa és a Madarak mintájára, itt is az ember kénytelen szembenézni az állattal.

A film gyönyörű képekben meséli el a történetet, feszes a vágás, hangulatos zenével. Ami kissé sovány, az a forgatókönyv és bevallom, fifikásságában sem volt túl ötletes, habár a nyaklánc, fülbevaló varró szett azért hozzátett az érdekességéhez. Ami várható egy ilyen mozitól és itt sem hagyták ki, a halálba küldhető mellékszereplők, akik véletlenül pont belesétálnak a halál torkába, néha szó szerint. Mondjuk mindig furcsállom, hogy egyrészt mennyire üresek tudnak lenni az ilyen hozzáférhető természetes strandok, annak ellenére, hogy milyen éteri szépségűek, azután, mikor már elhiszed, hogy itt szinte a kutya sem jár, észreveszel a parton egy elalvó részeg figurát, aki ki tudja, honnan gyalogolt idáig, hogy részt vegyen a kis kalandodban. (A Cápa elején is van egy férfi szereplő, aki részegen kimegy a partra a kedvesével, de mielőtt barátkozását siker koronázhatná, a fiatalember simán elalszik a fövenyen. Talán a hasonlóan ittas karakterrel előtte tisztelegtek az írók, vagy azért kellett megmámorosítani a figurát, hogy egy elég logikátlan lépéssel belesétáljon a halálába. Ettől függetlenül érdekes, hogy neki sikerült ide elkóvályognia, miközben a környék lakossága, ha nem is túl sűrű, de nem nagyon képviselteti magát a homokos parton.

Talpalatnyi korall. Zorall. 

A zátony egy-helyszínes mozi, amelyet azzal igyekeznek a kamaradráma szűk kereteiből kirángatni, hogy az elején legalább egy részét látjuk az odaútnak és néhány trükkös montázst is kapunk videóbeszélgetésből és óralap mutatásból, hogy ne csak a természet gyönyörű egyhangúságát kelljen néznünk. A humor sem hiányzik teljesen a filmből, mert a részeg pasas rövid etapja groteszken röhejes, míg a sirály szárnypróbálgatás és helyreigazítás simán kedvesen vicces, főleg, ahogyan kis szárnyas barátunk azt meghálálja. De nem viszik túlzásba, hiszen nem komédiáról van szó, hanem egy véres-habos túlélő horrorról. Lively jól játszik és látszik. Nekem nem esetem, munkásságát sem nagyon követtem eddig, (Több filmjét láttam, eddig mégsem ragadott annyira meg.) de férfi rajongóinak elég sokat megmutat vékonyka bájaiból és a lábfétisiszták sem maradnak éhen; comb, vádli, boka, lábujj.

A cselekmény kiszámítható, és soványka, akár a főszereplőnk, a befejezés pedig, bár igyekszenek összezavarni minket, de borítékolható. A CGI cápa pedig még messze van a tökéletestől, bár nem olyan röhejes - vagy nem mindig - mint a nagy kedvencemben, a Háborgó mélységben. A Cápa mellett egy másik félelemre is rájátszik a film; amikor szinte karnyújtásnyira van tőled a menekülés útja, sőt, mások is közel vannak hozzád, de hiába sikítasz segítségért, egyszerűen képtelenek rá. Mi lehet sokkolóbb annál, amikor szinte érzed a menekülés lehetőségét, még-sincs mód elérned azt?

A vérszegény sztori ellenére egyszer élvezetes darab és ajánlott. Ha maga a horror nem vonz minket, már a helyszín szépségéért érdemes adni a filmnek egy esélyt. aki eddig sem kedvelte különösebben a műfajt, ez sem lesz a kedvence és azért legalább olyan paranoiát képes okozni, mint annak idején, negyven éve a Cápa. Én mondjuk elég kockázatkerülő vagyok. Nem úgy, mint a színésznő, akinek arcát tényleg telibe kapta forgatás közben a bója és a vérző arca végül benne maradt a végső vágásban is!

70%

Megtekintés: A  Z Á T O N Y

Nincs amerikai mozifilm divatos és lehetőleg ütős filmdal nélkül, lehetőleg olyan előadótól, akinek fenn van az ázsiója. Sia jelenleg pont ilyen. Bird Set Free