Káosz karácsonyra - Love the Coopers (2015)

Káosz karácsonyra - Love the Coopers (2015)

Rendezte: Jessie Nelson

A film Mafab adatlapja: Love the Coopers (2015)

Egy korábbi címváltozathoz készült poszter: Karácsony Cooperékkel.

Megtekintés: Végig utánérzésem volt. Megtekintésre alkalmas, kicsit uncsi keserédes.

Miközben ezt a karácsonyi filmet néztem, végig azon agyaltam, hogy mennyire lehetett szándékos a film szkeccs szerű felépítése, amely erősen hajazott nagy kedvencemre, az "Igazából szerelemre - Love Actually (2003)", aztán bevillant, hogy ez a mozi sokkal inkább közelebb áll Thomas Bezucha keserédes mozijához a "Kőkemény család - The Family Stone (2005)"-hoz.

Mert:
- Itt is inkább egy szűkebben vett család mindennapjaiba - azon belül karácsony - pillanthatunk bele.
- Mert mindkét filmben központi szerepet tölt be Diane Keaton, mint anyuka.
- Mert mindkét filmben fontos szerepet töltenek be olyan "gyerekek", akik kissé kilógnak a családból, pl. azzal, hogy ha kell, szembemennek vele, vagy legalábbis azzal, aki épp a "családfői" tisztséget látja el.
- Mert mindkét filmben olyan házaspár körül bonyolódik a történet, akik több évtizede vannak együtt.
- Mert mindkét filmben van olyan női karakter, aki eredendően egyik férfi karakter révén kerül képbe és egy másik férfi karakternek köszönhetően lesz a család következő lehetséges tagja.
- Stb.

Több szálon futó történet szerint a figurák egy napját követjük nagy vonalakban nyomon, egészen a karácsonyi traktás vacsoráig, amikor korábbi sérelmek kerülnek felszínre. Közben az egyik családtagot egészségügyi probléma utoléri, amely jó ok arra, hogy a drámai történet egy szentimentálisabb befejezésben csúcsosodjon ki, amikor nem mindenki sorsa oldódik meg kielégítően, de legalább attól sem kell tartanunk, hogy képen kívül leveti magát bármelyik karakterünk egy magas épület tetejéről.

A Káosz karácsonyra sajnos közel sem olyan fifikás, mint amennyire szeretne annak látszani, ezért néha a drámai viták egy kívülálló számára inkább csak amolyan feleslegesen felfújt forgatókönyv csomópontnak tűnnek. (Pl. Amikor John Goodman alakította apuka vitázik Keaton anyukával a konyhában, akkor Keaton megjegyzi, hogy "Azt sem tudom, miről beszélsz... Gondolom van egy saját, külön nyelved!" - fakad ki, pedig Goodman karaktere éppen eléggé világosan fejtette ki korábban, hogy miről is beszél, épp, hogy csak nem vágja a pofánkba: "Mi történt azzal a párral, akik negyven éve/évig olyan nagyon szerették egymást és nem savanyodtak be?" - persze, kell a drámázás - ha már keserédes a műfaj - ám mennyivel elfogadhatóbb lenne, ha ezt gavallérosan tenné meg a forgatókönyv és nem otromba, porcelánbolt-elefánt módon.)
Ezek az egyenetlenségek első megtekintésnél talán nem tűnnek fel egyértelműen, de harmadik nekifutásra, amikor már sokkal feltűnőbb, hogy a film kissé uncsi, akkor azért eléggé kivilágítanak ezek a karakter motivációs hiányosságok, amelyeknek nincs kellő mélysége pszichológiailag.

A másik, ami néha kirántott az elbeszélésből és gondolom, a végső eredmény színesítése miatt maradtak a végtermékben, azok a narráció alatt bevágott pillanatképek és speciális effektusok. Mind Charlie (Timothée Chalamet) "szétrobbanása", mind pedig Eleanor (Olivia Wilde) "elfolyása" teljesen fölösleges vizuális hatás, amely ahelyett, hogy elmélyíteni a pillanat fontosságát, szinte kirántott nézőként a cselekményből. Vannak filmek, amelyekben jól működnek az ilyen vizuális hatások, máskor viszont elidegenítőek lehetnek.

Több érzelmi boncolgatás nem hordoz magában elég erős kohéziót. Ezek egyike a számomra teljesen elhibázott Bucky (Alan Arkin), Ruby (Amanda Seyfried) és Hank (Ed Helms) trió idővonala. Nem akarok mélyebben belemenni, de számomra tökéletesen értelmezhetetlen, hogy Ruby, aki egy harmincas nőként valamiféle romantikus vonzódást érez az idős férfi, Bucky iránt (ami kölcsönös, mint kiderül), mikor ott marad a kórházban az idős férfit érő egészségügyi incidens után, a fia, az addig számára totálisan ismeretlen Hank-hoz kezd húzni, pusztán azért, mert Bucky a másik férfi "génjeiben van". Legalábbis nagyjából ez így jön le a vászonról. Egyébként elég suta az a rész, amikor kiderül, hogy Ruby még mindig a kórházban van, miután Bucky-t már ellátták. A lány sírással küszködve kuporog egy sarokban, amíg Hank oda nem megy hozzá, hogy kicsit feloldja a feszültséget. Logikátlan: Ruby lehet, hogy kedveli Bucky-t, de neki a család többi része idegen. Miért maradna a közelükben? És, ha ennyire kikészíti Bucky betegsége, miért a fia mellett "vigasztalódik"?

Továbbiakban hasonlóan erőszakolt probléma Eleanor negatív hozzáállása anyjához, Charlotte-hoz (Keaton) és a fiatalabb húgé, Emmáé (Marisa Tomei) is, szintén Charlotte-hoz. Olyan elsőre, mintha Keaton figurája kulminálna a legtöbb feszültséget a családon belül, holott inkább a többi női karakter vetíti ki rá a saját félelmeit és érzéseit, amikkel nem bírnak maguk megbirkózni.

Mint említettem, első megtekintésnél nem feltétlenül tűnik fel, hogy mennyire hézagos a karakterek felépítettsége. Sokat ment a helyzeten Steve Martin narrációja, amely sokszor oldja a feszültebb helyzeteket, sőt, néha még akkor is megjegyzéseket fűz a látottakhoz, amikor arra talán nem lenne szükség. Feltételezem, - lehet, hogy helytelenül - hogy Martinnak igyekeztek viszonylag sok szöveget a szájába adni, hogy legalább kihasználják az egykor szebb napokat látott színész hírnevét, ha emberi valójában nem is jelenik meg előttünk. Sajnos, a magyar szinkronos változatnál ez az apróság semmilyen formában nem kerül a néző figyelmébe. Martin szerepe kb. annyiban merül ki, mint Robin Williamsé utolsó munkájában, amikor a Simon Pegg vígjátékban, a "Bármire képesN - Absolutely Anything (2015)" egy kutyát szólaltatott meg.

Részemről ez a mozi többet markol, mint amennyit fogni képes.

55%

Ha szeretnéd látni: K Á O S Z  K A R Á C S O N Y R A

Töfi:
- Volt egy olyan címváltozat is, ami tökéletesen semmitmondó és még nem is fedi a film mondanivalóját: "The Most Wonderful Time." - Ezzel a címmel nem sok nézőt fogott volna meg a film. Lentebb utalok rá, honnan jöhetett ez a címváltozat.
- Marisa Tomei szerepét  eredetileg Annette Bening játszotta volna, aki korban közelebb áll a karakterhez.
- Bár a filmben nem nagyon utalnak rá, a család neve Bailey. Egy pillanatra látható, hogy "Az élet csodaszép - It's A Wonderful Life (1946)" című karácsonyi mozit nézik a tévében, amelyben a főhőst szintén Bailey-nek hívják. Annak a filmnek szintén végig van narrációja, igaz, ott nem egy kutya, hanem két angyal beszélgetését követhetjük nyomon, a film nagy részében.

Hush - Hush (2016)

Hush - Hush (2016)

Rendezte: Mike Flanagan

A film Mafab adatlapja: Hush (2016)

Megtekintés: Habár a film második fele kissé visszavesz a feszültségből, azért az első negyven perc miatt nagyon érdemes megnézni ezt a filmet.

Ismerősöm hívta fel a figyelmet erre a mozira, mert tudta, hogy kedvelem a hangulatos, feszült filmeket. Mivel gyakorlatilag csupán annyit mondott, hogy látnom kell és tetszeni fog, nem néztem utána, mire számítsak és neki ugrottam. Az első pár perc még nem szippantott be, mert nem volt elsőre szimpatikus a női főszereplő és fogyatéka sem olyasmi, amit filmben feltétlenül kedvelek, talán, mert jobban kell figyelnem, hiszen egyértelmű, hogy kevesebb lesz a magyarázó szöveg, amit könnyebben dekódolok.
Az én hülyeségem és jól meg lettem cáfolva. A film a tizedik perc környékén nagyon beindul és szerencsére ezt az állapotot nagyjából sikeresen fenn is tartja a mozi első felére, igaz, hogy érdeklődésem kicsit megcsappant, mikor...

Maddie (Kate Siegel) fiatal korában átesett egy agyhártya gyulladáson, amikor elvesztette hallását és beszédképességét. Azóta jelbeszéddel érteti meg magát, egy számára sokkal korlátozottabbnak tűnő világban, amivel jeleléssel érteti meg magát. Nincs könnyű helyzetben. Könyvek írásából tartja fent magát és éppen a következő munkáján dolgozik egy félreeső városka, még csendesebb negyedének egyik legtávolabbi pontján. A szomszéd fiatal párral elég jó viszonyt folytat, olyannyira, hogy a feleség már el is kezdte tanulni a jelbeszédet, hogy az együtt töltött időt kellemesebben tudják kihasználni. Aztán besötétedik és ideje hazamenni. Maddie egyedül marad és mivel a külvilág zajából gyakorlatilag semmit nem képes felfogni, teljesen figyelmen kívül hagyja, hogy míg ő odabent főzőcskézik és szórakozik, barátosnéjét valaki bestiálisan lemészárolja a tornácon, miután a lány odamenekült, hogy segítséget kapjon. Hiába.

Míg Maddie elintéz néhány telefont, a gyilkos körbejárja a házat, majd távozik, hogy később a frászt hozza a fiatal nőre. A férfi, ahelyett, hogy véres tette után szemtanú nélkül távozna, belekényszeríti Maddie-t egy macska-egér játékba, amelynek oldalai azért a játékidő előrehaladtával kiegyenlítődnek.

Elég kemény, hogy méterekre a lehetséges segítségtől véged van!

A film klasszikus home invasion mozi, megfűszerezve a siketség kártyával. Dramaturgiailag azért hozzátesz a filmhez, hogy néha Maddie szemén és fülén keresztül csöppenünk az eseménybe. Néhány jelenetben ötletesen ki is használják ezt a kártyát, de közel sem annyiszor, mint a megtekintés után várhattuk volna. Pedig adta volna magát.
A másik, ami kissé negatívum, hogy ugyan gyilkosunk először egy elég riasztó maszkban jelenik meg, hogy ezzel a nézőt is megriassza, de a forgatókönyvben valamiért úgy érezték, hogy szükséges, hogy megmutassák Maddie-nek és vele együtt nekünk is, hogy kit rejt a maszk és bizony, ahogy sejthető, innen a feszültségből elég tetemes mennyiség elszivárog, hiszen a néző néha jobban retteg attól, amit elképzel, mint attól, amit lát és ez pont egy ilyen szituáció. Hiába akarják gyaníthatóan azt kihangsúlyozni a gyilkos leleplezésével, hogy mennyire riasztó lehet, amikor egy átlagos, ránézésre szomszéd srác fogja a gyilkos fegyvert, de szerintem kifejezetten visszafelé sült el ez az ötlet és meggyengíti mindazt, amit korábban olyan jól felépítettek.

Ettől függetlenül erősen ajánlott darabnak vélem a Hush-t, mivel nőismerősöm kifejtette, hogy bár én a végére kicsit lenyugodtam, azért ő végig parázott a filmen. Szóval, barátnőkkel érdemes megnézni, mert viszonylag kevés benne a logikai baki és tudnak néhány apró csavart is belevinni a történetbe, igaz, azzal nem vagyunk elkényeztetve. Mert összességében a film kiszámítható és jut ugyan bele némi vér, meg gore, nem állítanám, hogy tocsog benne és a nyolcvan percre elosztva nem is túl sok, amit kapunk.

Egy másik apróság, ami nélkül meglettem volna, hogyha kihagyják azt a jelenetsort, amelyben Maddie gondolatait éljük át a szökését tervezgetve és amelyekben még meg is szólal a színésznő, hogy jobban átéljük a lelkivilágát. Szerintem ez kicsit kirántja a nézőt az események sodrásából és kicsit olyan, mintha csak azért forgatták le, hogy az egyszeri néző megtudja, hogy Kate Siegel valójában nem süket-néma. (Talán, hogy a filmes szakma a bemutatóra tévedő tagjai is tudják, nyugodtan lehet hívni szerepelni a hölgyet, mert nincs semmi baj a hallásával és beszédkészségével...)

Mike Flanagan-ről kiderült számomra, hogy legalább van stílusa és érzéke a drámázáshoz, amire szüksége is lesz, ha ő fogja elkészíteni Stephen King, számomra legkevésbé kedvelt regényeinek egyikét, a "Bilincsben" című mókát. Reméljük így lesz, annál is inkább, mivel a hölgy, aki ajánlotta ezt a filmet, kedvenc King regényének pont a Gerald szenvedélyét nevezte meg (Mivel ez a Bilincsben című könyv eredeti címe...) Erre mennyi az esély???

Amikor nem kérdezed meg, hogy van e ott valaki, mert úgy sem hallod a választ.

A fényképezés nagyon szép és a fényekkel elég jól kufárkodnak, amire szükség is van, hiszen a film kilencven százaléka sötétben játszódik. Ennek ellenére követhető és nem csak behúzott függönynél lehet megnézni, igaz, én hajnalban kerítettem rá sort.

70% - De csak mert az első fele volt olyan erős, hogy összehúzza a gyomromat.

Ha szeretnéd látni: H U S H

Töfi:
- Jól látszik az egyik jelenetben, amikor még ég a villany, hogy Maddie nagy King rajongó (Akárcsak a film rendezője!) és az egyik polc tele van az író műveivel, főleg az újabbakkal.
- 18 nap alatt leforgatták a filmet.
- Filmek, amelyekben feltűnik a home invasion motívum.
- Talán hihetetlennek tűnhet, de még nagy kedvencem, Audrey Hepburn is játszott ilyen témájú filmben: Várj, míg sötét lesz - Wait Until Dark (1967) - Az egyik gonosztevő az az Alan Arkin, aki mostanra Oscar-díjat kapott a Család kicsi kincséért és a napokban láttam egy romantikus filmjét, amiről még írok a héten... (Káosz karácsonyra)

Ha tetszett a film, akkor további home invasion filmeket ajánlok megtekintésre, mint pl. a Halloween, A hívatlanok, You're Next vagy ha nem rajongsz a vérért, akkor a Reszkessetek, betörők!

Egy jó hely: Comix Coffee (Bezárt!)

Sajnos bezárt közben!!!

Budapest antikvárium könyvesbolt negyedében, a Kálvin tér közelében megnyílt a Comix Coffee, amely különleges italok, muffin-ok mellett a képregény kultúrát is igyekszik megismertetni a belátogató vendégekkel. Megszámolhatatlan kávékülönlegesség, limonádék, turmix-ok és egyéb folyékony csodákból választhatsz inni valót magadnak, míg ha édesszájúságod ennyivel nincs kielégítve, finom süteményeket és egyéb készítményeket lapátolhatsz bele a szájacskádba. Állandó akciók, frissülő kínálat fogad, amely legalább olyan színes, mint a képregények borítói. Tudsz vásárolni is bizonyos kiadványokat és ha körbejártad a környék könyvesboltjait, itt leülve, nyugodtan átnézheted a legfrissebb szerzeményeidet.

A bolt facebook oldala: C O M I X  C O F F E E