Kegyetlen utcák - Savage Streets (1984)

Kegyetlen utcák - Savage Streets (1984)

Rendezte: Danny Steimann

A film Mafab adatlapja: Savage Streets (1984)

Megtekintés: Ezt, ha kb. negyvenes vagy, már láttad a nyolcvanas években, frissen, narrátorosan. Ha nem nézted meg eddig, nem biztos, hogy mostanra érdemes elővenned, mert ami akkor nagy szám volt, az mostanra nem kezdi ki az ingerküszöbödet.

Nem tudnám megmondani, - kevés hozzá a filmes ismeretem - hogy a hasonló stílusú, kissé trash felé hajló bosszúfilmek mikor kezdtek el tér-hódítani a mozivásznakon, de ha már egy fontosat meg kell neveznem a műfajban, akkor legyen az a "Bosszúvágy - Death Wish (1974)" a hetvenes évekből. Akkor még egy ilyen egyszerű bűnfilm (bosszúfilm) elég volt, hogy az embereket sokkolja, főleg, hogy egy neves művész, Charles Bronson adta hozzá a nevét. Alig tíz évvel később, amikor a videó szépen beszivárgott a háztartásokba - Amerikában persze korábban, de Európában valamikor ilyentájt  - már nem volt elég, néhány jó produkció, mert annyira felduzzadt a kereslet, hogy boldog boldogtalan gyártotta az olcsó, egyszerű témákra épülő erőszakfilmeket. Néhánynak még azt is sikerült elérnie, hogy az explicit jelenetek miatt kb. annyira csonkolva kerüljenek bemutatásra hivatalos helyeken, mint egyik másik szereplő, aki mondjuk nem járt jól a film története során. Mert ami jellemző volt ezekre a filmekre, az erőszak, dekadencia, elnyomás, kizsákmányolás és végül, a leszámolás, amikor a főszereplő visszavágott, bizonyítva, hogy ő sem jobb azoknál, akik korábban terrorban tartották. Kezdetben erre volt ott Charles Bronson, Lee Marvin és társaik, később azonban már bárki lehetett a bosszúálló szürke tartomány hőse, akár egy törékeny nő is, mint jelen filmünkben. Korábban a hasonló történetek főleg műfajilag a western filmekben jelentek meg, de a nyolcvanas évekre kialakult egy új, fiatal generáció, akik szükségszerűen lenézték a múltat, kultúrát, nem tiszteltek senki. Ők a háború, Vietnam utáni generáció, akik megcsömörlöttek (ne kérdezd miben, ha sokan el sem jutottak a seregbe) és haragudtak a világra. Új divatot vezettek be, új tánc és zenei stílust, új életérzést. Ekkor kezdett a bosszúfilmben teret hódítani a punk, a kábítószer terjesztés, az iskolai erőszak. Megváltoztak a színek, a dalok szövege, stb. Egy frissebb, ugyanakkor maníros, talmi világ született, amelyik több tucatnyi hasonló filmet termelt ki magából, egyszerű mondanivalóval, főleg az erőszak ábrázolásának bemutatására.

Pár cikkel korábban említés szinten szóba került egy a témát tökéletesen bemutató film, a Class of 1984. Hogy mégis inkább erről, a szintén a nyolcvanas évek első felében készült filmről írok többet, az köszönhető annak, hogy ezt videót többször láttam - nem mintha sok mindenre emlékeznék belőle, kissé durvább, mint a másik mozi, és a főszereplő, a hős, egy nő, ami eleve felerősíti kicsit a trash vonalat. A punk srácok, akik az erőszakot hozzák a moziba, nem jobbak, nem rosszabbak a hasonló filmekben látott figuráknál, viszont, ha egy vágatlan változatot sikerült kifognunk a filmből, akkor viszont érthető, hogy a film végül miért torkollik esztelen erőszakba, amely már a horrorfilmek határát súrolja.

A lányok bandája.

Az első negyedórában még nem is tűnnek olyan veszélyesnek Jake (Robert Dryer) és bandájának takarékos ámokfutása. Tipikus nagyvárosi hőzöngők, akik részegen autókáznak a városban, beszólnak akárkinek, hogy amikor majdnem elütik a süket lányt, szinte meghunyászkodjanak a szitokáradat alatt, amit az iskola jó csajaitól kapnak. Ha itt abbamarad a konfrontáció, semmiről nem szólna a film, de erőszak, ostoba erőszakot szül. Ha úgy vesszük, a lányok csapata kiprovokálja, hogy a srácok, sértett férfiasságukban megtoroljanak egy diákcsínyt, amelynek kárértéke valójában semmi, ugyanakkor lehet rajta rugózni. Brenda (Linda Blair) és holdudvara, nem tudni miért, de úgy gondolják, jó móka lesz elkötni egy körre a mini gengszterek cabrióját és ha az nem lenne elég, hogy elhasználják a tank benzint, még néhány szemeteskuka tartalmát is beleöntik az amúgy gyönyörű járgányba. Okos cselekedet? Nem az. Halál jár érte?
Nos, egy olyan világban, amelyet úgy mutatnak be a tucatnyi filmben, hogy az iskola folyosóján úgymond kakaskodásba torkollik a beszélgetés a tanár és diák között és a legtöbb vitát olyan mondat zárja, hogy: "- Hívjam a zsarukat?" - simán elképzelhető, hogy pár siheder vérszemet kap egy az autót ért sértés után és egyedül vérrel tudja tisztára mosni azt.

Itt is így történik. A kvartett - érdekes módon, a Class of 1984-ben szintén négyen vannak a főkolomposok, és sok hasonló filmben hasonló nagyságú az álomcsapat - első körben megerőszakolja egyikük süketnéma kishúgát, mert az alap, azután egy másik lányt az esküvője előtt dobnak át egy híd korlátján. Gondolom, dramaturgiailag fontos, hogy valami nagy esemény legyen a közelében az áldozatnak, hogy a traumatikus eseménynek még mélyebb legyen a hatása a főszereplőkre. Bár Brendáék kezdték a dominók felborításának sorát, hamar elszabadulnak az indulatok, amikor egy ejnye-bejnye nem elég a konfliktuskezelésre.

Amikor az üldözöttből lesz az üldöző.

Persze, a négyes karakterei kellően visszataszítóak, mind külsőben, mind viselkedésben. Gyakorlatilag belekötnek az élő fába, függőségi viszonyt alakítanak ki esetleges vásárlóikkal, zsarolnak, erőszakoskodnak és még egymás zrikálását sem hagyják, ki, hogy teljes legyen a kórkép, amelyből rögtön kiderül, hogy amikor rájuk süti a forgatókönyv, hogy kiszámíthatatlanok és senkit sem tisztelnek, az még egymás közötti kapcsolat és viszonyrendszerükben is folyamatosan jelen van. Ezért általában van köztük egy alfa hím, egy izmos srác, aki az erőszak oroszlánrészét vállalja magára, egy vicces, meg egy nyámnyila, akit lehet hergelni és végül belehajszolni a hülyeségbe, amolyan férfivá érlelő rítus részeként. Mert valami okból ezek a leginkább állatok stílusjegyeit magukra aggató bandák úgy vélik, csak mások kárára lehet valakiből férfi. Nem igazi bátorságpróbákat találnak ki egymás számára - amit lehet, hogy pont az alfa hím sosem tett meg, mert nem volt senki, aki rákényszerítse - hanem valamilyen bűn, legtöbbször erőszakos tettbe hajszolás lesz a leggyengébb láncszem jussa. Ez persze nem menti fel a karaktert az alól, hogy később, amikor a bosszú, mint konklúzió, létrejön, ne kapja meg méltó büntetését ugyanúgy, mint aki teli szájjal röhögve ugrott fejest az erőszak mocsarába. (A Mad Max Johnny-ja volt hasonló figura pl. korábban. Magától nem nagyon volt képes a direkt erőszakra - a Goose életét megnyomorító egyetlen szál gyufát sem magától dobja a benzintől csöpögő autóra, hanem vezetője és mentora hatására - ettől függetlenül, amikor végül oda kerül a sor, a főhős neki sem kegyelmez.)
Van itt valahol némi erkölcsi tanítás? Talán annyi, hogy mindig tudd, hogy melyik a jó oldal és igyekezz oda állni.

Azután a film utolsó harmada - első, karakterek viszonya egymáshoz, megágyazás az erőszaknak, második, féktelen erőszak, megágyazás a bosszúnak - szimpla leszámolás, amely már sok újjat nem tud az embernek mutatni, leszámítva annak formáját. Western filmeknél ez többnyire egy hatalmas pisztolyos, puskás leszámolásban kulminált, a nyolcvanas években, amikor a horror műfajban pl. előtérbe került a slasher, a bosszú és leszámolás kreatívabb formákat öltött, mint holmi fegyveres csörte.
Előkerültek a kreatív kivégzési módszerek, aminek ebben a filmben meg is ágyaznak az első tíz percben egy kirakat nézegetős jelenetsorral. (Később ennek nagy szerepe lesz Brenda leszámolásában.) a kilencvenes években az érdekes csapdáknak és különleges halálmódoknak ajtót mutatnak és főleg puszta kezes küzdelmek és leszámolások kerülnek előtérbe. (Van Damme és Seagal. Seagal azért még megcsillant néhány megoldást, aminek a nyolcvanas években nagyon örültünk, ezért nem állíthatjuk, hogy ő lett volna az úttörő ebben. Teszem azt, amikor egyik támadójának a fejét belelöki egy kampóba vagy egy másiknak simán kitépi a torkát.)

Ezekbe a filmekbe jól elférnek a gore jelenetek, vagy legalábbis a kellően véres maszkok. (Mert magát az erőszakot nem mindig ábrázolták, csak a végeredményt.)

Linda Blair a nyolcvanas években még nem volt olyan ciki. Ő egy erősen megosztó horrorfilmmel lett igen ismert filmes berkekben, ám ezt a hírességet nem tudta jól felhasználni, ezért később ha kamera elé került, akkor önreflexív darabokban lehetett látni, amelyben kikacsintgatott a nézőire. Viszont, itt még szaladt a szekér és egyébként is jó kontraszt volt a marcona fiúk ellen egy dögös-bögyöst küldeni. Elég gyorsan eléri egy ilyen film a pult alatti kult státuszt. Eleve a bosszú motívum szórakoztató, azután meg az erotika és erőszak keveréke könnyen betalál a férfi nézők elevenébe. Azóta is készülnek hasonló témájú filmek, mert a férfiak szeretik, amikor a gyönge nő végül felveszi a harcot és győz. Nem nagyon hiszik, de élvezik. (Lásd: Most már elég - Enough (2002) Persze volt próbálkozás, hogy visszatérjen a bosszúfilm az eredeti műfaji elemek közé: Rosszlányok - Bad Girls (1994)

Ami 1984-ben Linda Blair volt - köszönhetően néhány börtönös és egyéb erotikus, akció filmnek, - az kicsit korábban Pam Grier volt a fekete mozikban vagy később Cynthia Rothrock a kilencvenes évek futószalag akciófilmjeiben.

Nem árulok el nagy titkot, ha leírom, hogy ezek a filmek egy kaptafára készültek és a főhős lassan, egyesével, lenullázta a rosszak csapatát. Külön alműfaj volt az iskolákban játszódó filmek tömege, amelyben egy diák, egy tanár, igazgató vagy fiú a szomszéd házból, vette fel a harcot azokkal, akikkel fel kell.

Ha ma nézed ezt a filmet, persze megmosolygod, amit látsz - maníros játék, túltolt karakterjegyek, ripacs mellékszereplők, olcsó és suta akciók, csöcsök, kocsik, röhejes vagánykodás, stb., ám amikor mi gyerekek voltunk, ezek a filmek ütöttek és félelmet keltettek.

75%

Ha szeretnéd látni: S A V A G E  S T R E E T S ( 1 9 8 4 )

Annyi szerencsénk van ezzel a filmmel, hogy amennyire emlékszem, ez egy időben hivatalosan is megjelent kölcsönzésre.
Ettől függetlenül a narrátoros változat terjedt el előbb. És az erősen vágott változat.

A film zenei anyaga:

A film zenei anyaga hivatalosan csak 2005-ben jelent meg.

A legteljesebb, vágatlan változatot megjelentették dvd-n 2011-ben, de egy raktártűznek köszönhetően mára elég ritka lett az a kiadás.

Miután kész lettem - közel két órán keresztül készült ez a cikk - gondoltam, körbenézek a magyar nyelvű blogokon, hátha valaki más is írt a filmről és összehasonlítom a kész munkákat, mert abból is tanulok. Egy remek cikket találtam erről a filmről és talán nem haragszik meg rám a készítője, ha ide rakom a linkjét. Érdemes beleolvasni:
Darksidemovie Savage Streets kritikája!

1986-ban ezért a filmért Linda Blair-t jelölték az Arany Málnára. Fura, hogy 1986-ban, hiszen a filmet már 1984 októberében bemutatták. Megosztott díj volt, mert 1984-ben készített egy Éjszakai őrjárat című komédiát is és a két filmben való szereplésért együttesen jelölték.
Megnyerte!

Egy, a történet szempontjából tökéletesen szükségtelen meztelen jelenet, a montázs scénába importálva. Még a jelenetsor gyorsaságát is érezhetően megtöri. Viszont biztos a producerek ragaszkodtak hozzá.

Csupán pár sorban 8.

Az ötödik hullám - The 5th Wave (2016)

Ismét egy young adult mozi, amelyik nem képes egyetlen filmben kifejteni történetét, amelyben nem önmagát ostorozza a földi társadalom, hanem egy másik kedvelt témát, a földönkívüliekkel való kapcsolatunkat elemezgetik ki akció dúsan és vértől visszafogottan. A nagy csavar eléggé kiszámítható és az egész kicsit összecsapott. Elképzelhető, hogy az első négy hullám már megért volna egy nagyfilmet, vagy a koncepció egy tévésorozatot. Ha a bevételek nem elegek, akkor örökkévalóságig várhatjuk, hogy a kék bolygón élő uralkodó faj vajon hogyan vette fel a harcot egy, már megint fejlettebb létformával. Chloe Grace Moretz kezd felnőni és eljutni a szexjelenetekig, amelyért férfi rajongói már előre nyáladzanak. A kedves arcú tinilánynak nem ez a legjobb filmje és amit látunk, azt mintha úgy lopkodták volna össze. A hiba, lehet bennünk van, mert túl sok filmet láttunk már és az elvárásunk is nagyobb, mint egy hasonló kalandfilmtől elvárni kellene.

60%

Libabőr - Goosebumps (2015)

Mit is lehet elvárni egy olyan mozitól, amely felvállalja, hogy gyerekeknek készülő horror közeli élmény? Kell bele egy ripacskodó színész, mint Jack Black, kell bele kötelező meglepő fordulat, tiniszerelem és kellő mennyiségű elrettentő figura. Hátránya, hogy alig látunk olyasmit, amit máshol eddig nem. Mintha összekapkodták volna az összes gyermekkori félelmet, hogy azután azt beszuszakolják egyetlen moziba. De legalább így olyan, mintha nem gondolkodtak volna el egy folytatáson, mert elsőre olyan érzésed van, hogy valamennyi klisét elpufogtatták. A szereplők pedig állandóan megmenekülnek az utolsó pillanatban. Legalább egyszer lenne elég tökös egy ilyen gyerekfilm és rángatná ki valamelyik fontos szereplőt a történetből véglegesen, hogy érezzük a beígért horror súlyát. Ha a filmben megemlített kötetek csak annyira véresek és izgalmasak, mint maga a mozi, nem tudom, hogy a filmbeli író mitől lett közel olyan sikeres, mint Stephen King, akit fel is emleget írói vetélytársként.

50%

Steve Jobs - Steve Jobs (2015)

Lehet, hogy nagy zseni volt Jobs (Michael Fassbender), akiről a film szól és akinek előadásait ezrek hallgatták élvezettel, én akkor is egy olyan embert látok, aki túl makacs, hogy hallgasson érvekre, logikákra és az érzelmekre is alig. Aki annyira önfejű, hogy ahelyett, hogy igazi, mega-sikereket érne el a számítástechnikában, valójában sokkal inkább egy menedzser, aki néha belenyúlhatott a tutiba, míg máskor makacs önfejűsége miatt zuhant és vele együtt értéke hatalmasat. Egy ember, aki önön arroganciájában kivárta, hogy gyermeke felnőjön, mire egyszer elmondta neki, hogy valójában mennyire szereti, csak akkor már, lehet, hogy késő. És nem azért, mert az a gyerek rajong az apjáért ennek ellenére is, hanem mert a sors már nem adott olyan sok közös játékidőt nekik. Egy férfi, akinek, a film szerint is, nagyobb volt a füstje, mint a lángja. Hatalmas találmányok showman-je, amely találmányok ma már csak a gamer társadalom kollektív tudatában léteznek. Nem állítom, hogy nem volt a világra hatással, épp, csak olybá tűnik, sokkal fontosabbnak állítják be, mint saját okán megérdemelné. Megnéznék most egy olyan filmet is a techno-gururól, amelyből az is kiderül, hogy hatalmas bukott álmai ellenére miért is volt annyi rajongója. Az, hogy a film mégis olyan jó, az nem feltétlenül magának a feldolgozott életrajznak köszönhető, mert van egy érzésem, hogy a valósághoz nincs sok köze annak, amit látunk. Danny Boyle egyszerűen egy remek rendező.

75%

Kung Fu Panda 3. - Kung Fu Panda 3. (2016)

Harmadszorra már misztikus erejű ellenféllel kell felvennie Po-nak a harcot, hogy megmentse a képbe került rokonságát, élen az igazi apjával. A főgonosz motivációja persze ismét az, hogy mindenek felett uralkodjon, még akkor is, ha előtte lerombolja az egész világot. Okos... azután majd ott ül a kupleráj közepén egy recsegő trónuson? Persze, nem kell macinkat félteni, hiszen a mostanra az anime műfaját is megidéző animációs filmben hiába érkeznek a legyőzhetetlen ellenség-képek, egy következő kunf-fu gyorstalpaló éppen elég ahhoz, hogy hőseink győzhessenek és a gonosz elbukjon. Erkölcsi tanmesének ez oké, de így, hogy harmadszorra küldik le a torkomon, nem csodálom, hogy már a megtekintés utáni héten nem emlékszem semmire ebből az amúgy kedves meséből. Jack Black ismét akcióban. Már tervben van egy folytatás, csak sejtelmem sincs érdekelni fog e, hiszen gyakorlatilag már csak a halált kell legyőznie Po-nak, hiszen az élőkkel és szellemekkel nem sok gondja akadhat a továbbiakban.

65%

1984-es osztály - Class of 1984 (1982)

Mark L. Lester amikor nem pörgős akciófilmeket csinált, akkor B filmeket készített, amikbe jutott azért akció is. A videó korszakában - nálunk nyolcvanas évek második fele és kilencvenes évek - ezek a mozik, mint az osztály is, hatalmas matiné kincsek voltak, amiket a srácok összegyűlve nézegettek, rábízva magukat a narrátorra, akinek munkájára persze, sok esetben nem volt szükség, hiszen ami a vásznon látszik, nem igényelt különösebb magyarázatot. Új tanár a suliban, kemény helyi kölykök adják a nagymenőt és a két oldal szükségszerűen összecsap. Egyszerű bosszú mozi. A fiatal Michael J. Fox is még épp becsúszott a stábba. Órákat lehetne zengeni arról, mennyire szerettük az ilyen filmeket amikor iskolások voltunk. Ezt a fajta dekadens, negatív világlátást európai filmben vagy nem véltük felfedezni, vagy nem is akartuk, mert az olyan unalmas. Az amerikai mozi, az volt akkor a mércéje, hogy haladunk a korral, hogy menő fiatalok vagyunk. Azután felnőttünk és ezek a filmek mostanra jobban megkoptak, mint bármi, ami akkor velük egy idős volt.

50%

Megtekintés:

Az ötödik hullám

Libabőr

Kung Fu Panda 3.

Class of 1984

Fan Filmek 1.

Most két Fan filmről írok pár sort, mert egyre elterjedtebbek ezek a főleg rajongók által összehozott munkák, amelyek minősége néha meglepően jó. Mindkét mozi elérhető a youtube videók között, így, ha közben amit feltettem ide, már nem is elérhető, csak beírod a címet a keresőbe és rá fogsz akadni.

Az első legyen:

Darth Maul: Apprentice (2016)

Rendezte: Shawn Bu

Megtekintés: Negyed órás kardpárbaj, némi karakterárnyalással és eye candy-vel (Svenja Jung).

Darth Maul (Ben Schamma) egy külső bolygón, visszavonult magányában követi a Star Wars bulvár híreit, miközben némi harcművészeti videóval gyakorolja a megfelelő elbánás módot az ellenséges Jedi harcosokkal, amikor feltűnik egy idegen jármű a fák között és kiszór magából fél tucatnyi Jedi harcost, akik úgy vélik, megküzdenek a fekete-vörös harcossal.
Túl nagy mélysége nincs a történetnek. Inkább egy látványos cosplay bemutató, ismert és kevésbé ismert karakterekből, jelmezekből.
A helyszín egy erdő, nappal - kedvelik a fanfilmek ezt a helyszínt, mert ingyen is előállítható és dramaturgiailag beépíthető a filmbe.
A kardpárbaj egészen látványos, a szereplők nem rosszak.
A befejezés kiszámítható, habár egy pillanatra elbizonytalanítja a nézőt.
Bu több rövidfilmes alkotásban vett eddig tevőlegesen részt és elképzelhető, hogy hamarosan nagyfilmes munkát is kaphat, akár second unit tagként, mert a harci jelenetek közben vannak jó ötletei és a kamera által közvetített kép is néha látványos, jól megkomponált képeket eredményez.

75%

Második:

Severus Snape and the Marauders (2016)

Rendezte: Justin Zagri

Megtekintés: Mivel Piton volt az egyik kedvenc karakterem a sorozatban - köszönhetően a remek Alan Rickman-nek - nem volt kérdés, hogy megnézzem a 25 perces kisfilmet és ezáltal jobban megismerjem a karaktert.

Vagy, ahogy a karaktert néhány fanfilmes elképzeli.
A történet eleje, hogy a Tekergők nevű baráti társaság, melynek tagja Harry Potter apja, James (Garrett Schweighauser) is, egy kocsmában múlatja az időt és a betérő fiatal Pitonba (Mick Ignis) kötnek, mivel az korábban jelét adta, hogy gyengéd szálak fűzik Harry leendő anyukájához, habár, ezek az érzések viszonzatlanok. A Tekergők formáció négy varázslója némi hezitálás és Potter-i ráhatás után felvállalják, hogy együtt megleckéztetik kissé a visszahúzódó és nem éppen szociális berendezkedésű Pitonkát, melynek a vége egy látványos, bár a lézerkardos párbajhoz mérten visszafogott cgi tűzijátékot produkálnak a közeli erdőben, igaz, ők már éjszaka, hogy a trükkök jobban láthatóak legyenek a sötét környezetben. Aki látta a Darth Maulos produkciót, meg sem lepődik, hogy a film végére Pitonunk győzedelmeskedik a kvartett felett és már épp a megsemmisítő csapást mérni készül James tenyérbemászó arcára, amikor megjelenik Lily Evans (Dani Jae) és mindenkit hazazavar.
A maga nemében mindkét fanfilm remek munka. Ami zavaró, hogy a két teljesen eltérő univerzumban játszódó rajongói filmecske mennyire egy kaptafára készült, ami a cselekményt illeti, bár ezen nem nagyon lepődünk meg, hiszen a rajongókat mindig is jobban érdekelték az akciók és izgalmas kalandok, mint amikor esetleg két kitalált kedvenc karakterünk ül esetleg egy szobában és csak dumálnak róla, hogy mit gondolnak. Az nem olyan izgalmas...
Az egyre olcsóbb cgi effekteknek - melyeket le lehet vadászni az Internetről - köszönhetően, mind többen tudunk látványos csodákat varázsolni a képernyőre és erre akkor van mód, ha azt akció és kaland köntösbe csomagoljuk. Ezért készítik a rajongók ezeket a mozikat, hiszen sokkal izgalmasabb a jelmezekbe bújva varázslatokat imitálni, mint esetleg kitölteni egy pohár tejet.
Ettől függetlenül van arra is bőven példa, hogy jelmezes amatőr színészek kevésbé izgalmas történetbe csomagolják imádatuk tárgyát, de lássuk be, felpörgött világunkban az nem olyan szórakoztató és eladható.

75%

Egyszerűen annyira közelít egymáshoz a két történet, hogy nem tudom le vagy felpontozni őket egymáshoz viszonyítva. Hozzám azonban még most is a Star Wars univerzum áll közelebb.