Rengeteg filmet nézek meg és nagyjából ez az egyetlen módja van, hogy egyik-másikra még egy évvel később is emlékezzem.
Ha véleményedet írnád meg, ide teheted: leszegett@freemail.hu
A blog használhat különböző cookie-kat, melyről tájékoztatnom kell az olvasókat. Pontosan nem tudom, az mi, de van! 2018.05.25. napjától van egy rendelet, ami érinti az adatgyűjtést is a neten. Én nem értek a technikai részéhez, de elvileg csak a blogspot és a google+ által használt lehetőségeket használom.
Megtekintés: Amikor a videó korszakban minden vackot megnéztünk, ami az USÁ-ból jött, akkor a film előkelő helyen végzett a titkos örömök listán. Mostanra csúnyán megkopott.
Emlékszem – legalábbis felsejlik – első találkozásom ezzel a filmmel. Gymkata. Egy közeli ismerős, talán anyám egyik udvarlója, hívta fel rá figyelmemet. Akkoriban, még alcímeket csaptak a narrátoros filmekhez, melyek néha, a monoton magyar fordítás alatt nem biztos, hogy anyanyelvükön szólaltak meg. Gymkata. Amennyire emlékszem, ezt német változatban láttam, amin egyenletes vajrétegként terült végig egy érzelemmentes narráció. Hú!
Tizenéves gyerekként ez a film volt maga az akció tótumfaktum.
Adva volt egy enyhén Luke Skywalker figura, mellé egy keleti Leia hercegnő, és a film végi szerelmes összeborulás lehetősége, mert ez a kettő, jelen esetünkben, nem egy alom kutyakölyke volt.
Volt néhány mellékszereplő, egy túlélőtúra, kis nindzsa beütés, sportosság és verekedés.
Nem emlékszem már, miről szólt a film drámai cselekménye, csak az érzésre, amely a megtekintése közben elhatalmasodott rajtam: woá!
A férfi főszereplő akrobatikus volt, fogjuk rá, hogy szerethető. Nem mondanám, hogy verekedett, mint Jackie Chan, de a jó hangkeverésnek köszönhetően, úgy tűnt, odateszi a rúgásokat és pofonokat, rendesen. Azután a videónak leáldozott. A készülékek egymás után bemondták az unalmast. A kazetta gyűjtemények úgy lettek az enyészeté, hogy az ember fel sem tudja idézni, mikor vált meg az adathordozók garmadájától. Kámforrá vált a több száz tokba csúsztatott műanyag téglalap. A fiatalként bálványozott filmek pedig az agyunk vetítőtermében éltek tovább, halványan pislákoló mozaiktöredékekként.
Gymkata.
Mit emlékeztem rá tíz évvel később. De mégis…
Megmaradt, hogy tetszett, hogy a zenéje egészen kiváló. Hogy a főszereplő – Kurt Thomas – erőlködés nélkül, behajlított karral mászott végig vízszintes kötélen és láb segítség nélkül a függőlegesen. Megmaradt az alcím kínálta bolondok városa. Ahol az emberek mind gyilkosok, bolondok, elfajzott korcsok, akik hömpölygő masszaként rohanják le az idegent és ezért könyörtelenül le kell törni őket, akár a kukoricaszárat. Szinte már horrorba illő a kis falu. Ki itt belépsz… nem lépsz ki többé!
Gymkata. Youtube. Full movie.
Igen. A technikának köszönhetően már nem kell a kis dobozt egy nagyobba betolnom vacsoraként, hogy azután a szalag forgásával megjelenjen a varázslat a tévé képernyőjén. Néhány klikk és a mozi – igaz, videóhoz hasonlóan elhasznált minőségben – pereg a monitoron. A valamikori varázslat elvesztette rejtélyességét. A megtekintett film pedig felnőtt fejjel annak látszott, ami.
Olcsó és bugyuta akciófilmnek, melyet az ember megnéz és nyugodtan elfelejthet. A rossz elbukik, a jó győz. Kurt Thomas a tehetséges sportoló tehetségtelen színésszé avanzsált. Még két felejthetőbb alkotásban vett részt, majd másfelé orientálódott. A film egyetlen híresség Richard Norton, aki a rossz-fiúként férgeskedett. Norton a Gymkata után már bebiztosította helyét az akció műfajban, hiszen következő filmjében társai olyan nevek, mint a megkerülhetetlen Jackie Chan és a szó szerint nehezen megkerülhető Sammo Hung Kam-Bo. Nem meglepő nagyon, hiszen utánajárva kiderül, hogy Norton a Gymkata előtt azért feltűnt Chuck Norris több mozijában. Soha rosszabb kezdést.
Érdekességek:
Gymkata – a gimnasztika és a karate harcművészet összevonásából született szó.
A film eredeti poszterén a főhős nindzsákkal harcol. ez szép, csak a filmben nincsenek nindzsák. Az érdeklődést azért felkeltette a film iránt.
Clouse azért ennél sokkal "komolyabb" akció filmeket is készített. A történet viszont izgalmas, csupán a megvalósítás lett mára paródia jellegű.
50% (Akkor adtam volna rá nyolcvanat is… de jó, hogy közben öregedtem kicsit.)
A cikk a korábbi jerrycomovie.com-ról lett átemelve.
Ha esetleg nosztalgiáznál, itt megteheted: G Y M K A T A
Megtekintés: Film a kitartásról, bajtársiasságról, a fiatal Tom Cruise-zal, amikor még nem róla szólt a film.
Ezzel együtt is, Tom Cruise, második mozifilmjében, csuklóból hozza az ütni való karaktert, habár, ha pszichológiailag a mélyére ásunk, a motivációi ha nem is érthetőek, de viszonylag elfogadhatóak. Becker az a rendező, akinek több filmjét is láttam ám azoknak a stílusa - vagy annak hiánya miatt? - nem nagyon kívántam azokat többször visszanézni. Az imdb oldalán kiemelt négy filmjét pl. mind láttam és egyik sem lett kedvencem. Méltatni így nehéz lesz.
A film elmesél egy lehetőséget, hogy fiatal emberek végül miért ragadtathatják arra magukat, hogy egy épület magas pontjáról emberekre kezdjenek lőni. Tudom, ez így elég szimpla kijelentés a filmmel kapcsolatban, ami azért ennél jóval mélyebb.
141 év után a Bunker Hill.-i katonai akadémiát a fenntartói be kívánják zárni. A döntést a jelenlegi katonai vezető, Harlan Bache tábornok (George C. Scott) ellenzi, viszont nincs hatalma az események felett és egy szerencsétlen véletlen és halálos áldozattal járó baleset miatt félre is állítják. A frissen kinevezett kadét-őrnagy, Brian (Timothy Hutton), aki bálványozza feljebbvalóját és mentorát, hitében meginogva olyan lépésre ragadtatja magát, amellyel felébreszti az amerikai civil életet, hiszen amit tesznek, az egy valós veszélyre hívja fel a figyelmet: Mi történik akkor, ha egy csapatnyi, megfelelően irányított fiatal fegyverhez jut és passzív vagy akár aktív erőszakkal igyekszik érvényt szerezni bizonyos elképzeléseinek.
Egyrészt, gondolhatjuk, hogy melléjük állunk, hiszen többnyire szimpatikus fiatalokról van szó, de ne felejtsük el azt, hogy egy rossz elképzelés miatt milyen gyorsan felfordulhat a biztonságba vetett hitünk, főleg, ha olyanoktól kell tartanunk, akiknek elvileg, feladata az lenne, - jelen esetben persze miután kikerültek az akadémia falai közül - hogy megvédjék az amerikai civil lakosságot akár idegen vagy belső ellenségtől. Mi van akkor, ha kellő motiváció és fegyelmi hatás híján ezek a fiatalok nem megfelelő "ellenséget" választanak maguknak?
Végignézve a filmet nem véletlen, ha eszedbe jut egy későbbi, erős akciófilm. A Takarodó története kezdetben ugyan nem, de a második szakaszra eléggé emlékeztet "A szikla - The Rock (1996) című akcióorgia alapötletére, csak ott kiképzett elit katonákról van szó, bár a céljuk ugyanaz, csak véresebb elszántsággal: elérni valami olyasmit, amit etikailag és erkölcsileg támogatni illenék. Ehhez képest a Takarodó ifjai persze apró kis anarchisták, saját érdekeikkel, de az alapötlet hasonló. És akár a "Sziklában", végül itt is lesznek, akik a nyílt erőszakot választják, megtagadva a parancsot, engedve saját érdekeiknek, ami elvileg megkülönböztetné a katonát a civiltől és végül itt is kard által vesznek el azok, akik kardot ragadnak. Közben pedig két órán keresztül építik azt a hidat, amely végül, akárcsak a Kwai folyón átemelt készség, összeomlik, maga alá temetve néhány tiltakozót.
Brian sötét és világos oldalát a barátai jelképezik, aki végig kitartanak mellette, más megfontolásból. Az egyik a vérmes David (Tom Cruise) a másik a nyugodtabb habitusú Alex (Sean Penn).
Amikor a fiúnak elgurul a gyógyszere.
A Takarodó mind Cruise, mind Hutton második mozis megmérettetése (Penn-nek az első!). Hutton már első mozis szerepével kitűnt szakmailag, de tudjuk, hogy kettejük közül végül ki lett a sikeresebb. Ha ma rákeresel a filmre, akkor a fényképek alapján egyértelműen egy korai Tom Cruise zsengének tűnik a film, holott az abszolút főszereplő Hutton. Sean Penn meg alig kerül szóba. (Ha csak a címet írod be...) Ronny Cox eredetileg Brian apjának viszonylag kisebb szerepét kapta volna, végül az a katona lett, akinek a feladata, hogy véget vessen a kínos és veszélyes helyzetnek. Cox-ot egyébként film-mániákusok a Schwarzenegger féle Total Recall-ból és a Robotzsaru első részéből ismerhetik. (Vagy a Gyilkos túrából és a Beverly Hills-i zsaru sorozatból.) A kadétok közül sokan nem futottak be nagyobb karriert, viszont két fiú ma már viszonylag ismert televíziós személyiséggé nőtte ki magát.
Az egyikük titkos kedvenc, a Kaliforgia kopasz menedzsere, Evan Handler, a másik pedig a fekete sorozatszínész, Giancarlo Esposito.
A színészek intenzív, negyvenöt napos katonai kiképzést kaptak, kivétel Cruise, aki akkor kezdte érezni, hogy akár sztár is lehet a továbbiakban és a karaktere önfejű kívülállósságát hangsúlyozandó, inkább egy hotelban vett ki szobát a forgatás előtt és ideje alatt, mintsem a többi színésszel lakjon együtt egy erre a célra kialakított táborban. Ennek ellenére igyekezett maximálisan elsajátítani a katonák viselkedését, főleg a díszszemlés jelenetek miatt.
A filmben látható színészeket több ezer jelentkezőből választották ki. Cruise filmográfiájában David a kevés negatív karakterek egyike. A jelenet, amelyikben a végén az ablakból lő a tömegre és visszaszól Hutton-nak, aki azért jön, hogy egyszerre megfékezze és megvédje, a film egyik emblematikus jelenete.
David karaktere olyan fiataloknak is emléket állít, akik az amerikai történelem során megmagyarázhatatlan erőszakos tetteket követtek el a közösség ellen, mint pl. az egyetemisták, akik lövöldözni kezdenek az iskolatársaikra, hogy vélt vagy valós sérelmeikért elégtételt vegyenek.
A film két óra alatt építi fel az ostromállapot és végső leszámolás történetét, közben hagyva időt, hogy megismerjük a szituáció pszichológiáját és, hogy hogyan is igyekszik a hatóság kezelni ezt a kényes szituációt, kezdve az alkudozástól egészen a zsarolásig és a szülők felhasználásáig. Ennek ellenére, mivel a filmben látható mikróközösség életét kevés ember ismerheti meg belülről, végig érezhető egyfajta távolságtartás, ami nehezíti a szereplőkkel az azonosulást, még annak ellenére is, ha céljaikat világosan értjük. A mondanivaló ellenére vagy épp annak durvasága miatt a "Takarodó" nem lett annyira ismert mozi - én csak most láttam, igaz, nem magamhoz mértem, hanem, hogy mennyi mindent találtam róla a keresgélés közben.
Azért is roppant nehéz erkölcsileg "felmenteni" vagy épp a szereplők mellé állni, mert a sok karakter mellett elsikkad, hogy a forgatókönyv jobban bemutassa őket. David-ről pl. alig tudunk meg valamit, azon kívül, hogy végig eléggé ellenséges Alex-szel és ő a legforróbb fejű fickó a csapatból, pedig az ő motivációi lennének a mozi kimenetele miatt a legfontosabbak. Talán Hutton esetében is belefért volna még némi karakterépítés, habár, vele próbálkoztak a forgatókönyvírók. Pl. amikor láthatjuk, hogy mentorának filmfelvételét nézi homályos szemekkel.
Megtekintés: Nem olyan szórakoztató, mint egy Will Smith akciófilm, de a Föld után fiaskója után kellett egy ilyen is.
Landesman jó érzékkel választ színészeket, témát és korrektül le is vezényli a forgatást. Valami ettől függetlenül mégis hiányzik ebből a rendezéséből is, annak ellenére, hogy korrekt munka épp csak nem fogja meg az embert. Lehet, hogy bennem van a hiba, de kicsit több egyediséget vártam el a filmtől, amely egy olyan orvosi esetről mesél, amelyhez nekem diploma sem kellett.
Spojler Alert!
Azt szoktam nehezményezni bizonyos valóság alapú filmeknél, hogy a téma számomra lehet, hogy nem releváns. Erre ez a mozi a tökéletes példa, hiszen az NFL berkein belüli erős társadalmi hatásokról és egy olyan betegségről szól a film, amelyet bárki megjósolhat, aki látott egy amerikai football meccset. Mert mit látsz a filmben?
Egy nagy csapat férfi mint megvadult bika öli egymást a pályán, hogy azután, a negyvenes éveikre, mikor már "leszereltek" és csak élvezniük kellene a kihunyó pompát, inkább megőrülnek és végeznek magukkal. Sarkítva.
Dr. Bennet Omalu (Will Smith), aki kényes rá, hogy dokinak szólítsák, hiszen közel tíz diplomája halmozódott fel rá az évek során, a lehetőségek országában putris munkából tartja fenn magát; boncol.
Omalu persze ennek is megadja a módját és összes páciensének a tiszteletet, amivel felettesénél néha kihúzza a gyufát/tepsit. Omalu másik felróható hibája, ami elindítja az eseményeket, hogy válaszokat akar, bármi áron. Amikor egy olyan sportembert vizsgálgat, aki kora alapján még fénykorát élhette volna, ellenben állapota arra enged következtetni, hogy valami komoly baj van a háttérben, Omalu nem elégszik meg egyszerű válaszokkal, amik ki sem elégítik, hanem pénzt és időt nem kímélve, górcső alá veszi a holttestet és megdöbbentő felfedezést tesz. Az agyban történik valami visszafordíthatatlan folyamat, ami később kiderül, annak a megterhelésnek köszönhető, amit a játékos teste és főleg a feje - sisak ellenére is - elszenved a játékidő alatt.
Omalu jelentése lassan eljut a megfelelő emberekhez, akik mivel a sportra egész iparág, sőt, Amerika is támaszkodik, igyekeznek szőnyeg alá söpörni a jelentést, amelynek tartalmát is tagadják, habár, saját berkeken belül kezdték felismerni, hogy a probléma létezik.
Omalu-tól azonban távol áll a sport ismerete, őt csak az ember érdekli, ezért értetlenül áll az ellehetetlenítő kampány előtt, amely éri és mindaz a kellemetlenség, azért, mert igyekszik felnyitni a lezárt szemeket...
Dr. Bennet Omalu és Dr. Julian Bailes a sportorvos, eszmét cserélnek és kivesézik a lehetőségeket, mielőtt előállnának az eredményeikkel.
Különvélemény:
Nem győzöm mondani, hogy a film korrekt és igyekszik érdekes is lenni, csupán az a baj, hogy amiről szól, beleértve magát az orvosi következtetéseket, bármilyen józan ítélőképességű ember le tudná vezetni, diploma nélkül. Lehet, hogy tizenöt éve az orvostudomány ennyire butuska volt, de ma már pontosan tudjuk, hogy a sport is veszélyes - lásd a rengeteg fiatal focistát, akik a pálya közelében halnak meg hirtelen - és néha bizony, nem megfelelően "használva", komoly egészségkárosító hatásai lehetnek.
Tényleg azt hitte bárki is, hogy nem lesz annak meg a böjtje, ha száz kiló feletti emberek tehervonatként rohannak egymásba?
Már eleve ott a rengeteg törés és ficam és húzódás. És ezek csak a testet érő erőhatások. De ott van a fej is, amiben kialakul Omalu által definiált CTE, a hatalmas csattanások, ütközések hatására. Tényleg van ember, aki úgy véli, hogy a sokszor a karambolból alig feleszmélő játékosoknak, akiket azonnal visszazavar az edző a pályára - mert a show-nak mennie kell - nem lesz később semmilyen kialakuló egészségkárosodása az esetekből?
Úgy, hogy néha még nézni is fáj, ami történik???
Nem véletlen, hogy sok sportoló fiatalon vonulna vissza, a lehető legjobb ajánlatok aláírásával a papíron. Egyszerűen, ha támadó vagy egy csapatban, bármikor kiütközhetnek rajtad a jelek, hiszen a fejedben az agyad, gyakorlatilag alig kap védelmet. Az a kevés agyvíz nem igazán megfelelő lengéscsillapító, ha a fejeddel hárítasz egy esést.
Ezért úgy vélem, hogy ha Omalu nem találja meg a választ a megvizsgált sportolók agyában, előbb-utóbb jött volna valaki más, aki megtalálja az összefüggést a fiatalon elhunyt sportolók és a karrierjük alatt elszenvedett "balesetek" között.
Talán ez miatt nem volt számomra érdekes a film.
Először húztam is a szám, amikor szóba kerül, hogy Omalu majd saját maga fedezi a vizsgálatait/nyomozását, már kiemeli a film, hogy mennyire drága is az ilyesmi. Én meg magamban - na, mi olyan drága??? csak nem a holdra kell utazni az eredményekért - de azután láttam, hogy mennyi babra munkát és vizsgálatot igényel egy ilyen speciális, minden részletre kiterjedő boncolás, így befogom a számat.
Jól sejted, ha úgy véled, hogy a film inkább beszélgetős dráma és nem akciófilm. Gyakorlatilag az akció a filmben kimerül a sportolók ámokfutásában - egyikük halálos balesetét (Justin Strzelczyk csatárt a hatalmas termetű, színészként egyre foglalkoztatottabb Matthew Willig alakítja, akit eléggé közelről érintett a téma, hiszen maga is tizennégy szezont húzott le a NFL-ben!) még az Interneten is megtalálod és a film is beemelte a videót a filmbe - és egy a valóságnál sokkal feszültebbnek beállított autós... nem üldözésben, csak autós követésben.
Ennek ellenére van valami enyhén horrorfilmszerű a film felépítésében, ahogy a sportolókat megismerjük, majd egymás után elveszítjük őket. Azonban a film nem akar felesleges sebeket feltépni és egy kivételével eléggé finoman kezeli a haláleseteket, inkább csak mellékes tényként említi meg.
Ami viszont megérte, hogy Will Smith már régen nem az a kölyökképű rap-per, akit túlhype-oltak. Beért és komoly drámai színész lett belőle. Ezek a filmek sokkal jobban állnak neki, mint a vicceskedő komédiák. Drámát neki!
A film arra máris jó volt, hogy Smith-et több filmes platform jelölte díjakra és többek között a Hollywood-i Film Awards például a 2015-ös év színészének választotta.
Ahhoz, hogy Smith felkészüljön a szerepre, több boncoláson is részt vett, amelyek zömét pont a főszereplő valódi arca, Dr. Bennet Omalu végzett el! Mondjuk Baldwin is tanulmányozta a Pittsburghi orvosokat, hogy beleélje magát Bailes szerepébe.
A többi színész alakítása megfelelő, Alec Baldwin ismét kapott egy jó jelenetet. Albert Brooks pedig sajnos nagyon megöregedett. Hiányzik, hogy már nem készíti az elgondolkodtató komédiáit, amikben megkedveltem.
Hogy kicsit színesebb legyen a történet és a női nézők se aludjanak el, behoztak egy szerelmi szálat is, Gugu Mbatha-Raw-val ami egészen jól működik.
David Morse-nak külön örültem, egészen addig, míg kiderült, hogy mennyire kevés szerepet kapott. Nos, ha ismertem volna az Amerikai foci történelmét, biztos nem lepődök meg annyira, ahogy ezek a híres sportolók kilépnek a történetből. Így azonban volt rácsodálkozásom az eseményekre. Nem is értem, hogy ha más ne, de a rajongók nem gyanakodtak, hogy lehet e összefüggés a sportolók nem természetes elhalálozása és sportmúltjuk között? Ehhez tényleg egy olyan ember kellett, aki véletlenül semmit nem tudott a fociról, ellenben mindent az anatómiáról?
A fényképezés szép, de alig van benne valami egyedi. Mondhatnám, hogy unalmasra van vágva, pedig egy montázst elbírt volna. Talán az egyetlen érdekesebb megoldás, amikor beépül a filmbe a valóság egy youtube videó által. Vagy amikor Omalu meglátogat egy egyetemi focimeccset, majd letörten távozik, miközben a válla felett látszik, hogy mennyire élvezik a fiatalok az edzést.
A zene meg nem maradt meg bennem, ami azt jelenti, hogy nem tolakodott. Talán egy masszív és szívhez szóló főtémát elbírt volna a film.
Ezzel a filmmel is csak az a bajom, hogy kissé száraz, mint az Oscar-díjas Spotlight is, és a témája nem fogott meg.
Ezért hasonlóan 65%-ot adnék neki.
