Az élet csodaszép - It's a Wonderful Life (1946)

Az élet csodaszép - It's a Wonderful Life (1946)

Rendezte: Frank Capra


Capra bár még a kilencszázas évek előtt született és közel húsz éve elhunyt, ennek ellenére, miután filmrendezőként teljesítette ki magát, elmondható, hogy mindent tudott a jó film készítéséről és, hogy ha ma élne, géniusza valahol Spielberg és társai közé lenne tehető. 1946-ban elkészített egy az ember fontosságáról, hitről és kapcsolatrendszerekről egy karácsonyi filmet, amely a bemutató pillanatában ugyan nem hozott sikert a befektetőknek, de hosszú évek kitartó munkájával - ami inkább a szájról-szájra terjedő jó kritikáknak köszönhető - szépen és lassan kultikus darabbá nőtte ki magát, annak ellenére, hogy nem polgárpukkasztó darab és más módon sem tört halhatatlanságra. Mégis, ma már nehéz elképzelni karácsonyi filmkínálatot e szívmelengető mondanivalójú film nélkül, ami versenyre kell akár az "Igazából szerelemmel" vagy a "Reszkessetek, betörők!" egyedül hagyott kiskorújával is és előkelő helyet foglal el az imdb Top100-as sikerlistájában is. Van ebben dráma egy fiatalemberről, akit röghöz köt a családi vállalkozás, első és kiteljesedő szerelem, gonosz és jellemtelen pénzember és, hogy átmerészkedjünk a fantasy világába, kapunk egy kicsit hóbortos, de belevaló őrangyalt, akinek közbenjárására főhősünk újra értékelheti hozzáállását a világhoz.

George a film szerint itt fejezte be a középiskolát. Azért Jimmy Stewart itt már igencsak 37 éves múlt.

George Bailey (James Stewart) világéletében világot akart látni. Ahogy cseperedik, átsiklik a lányok érdeklődése felett és csak azért tanul és gyűjti pénzét, hogy a középiskola után elhagyja Bedford Falls poros utcáit és magába szívja a föld bolygót. Már éppen indulni - több ízben is - amikor váratlan esemény meggátolja ebben és maradnia kell, hogy az apja által életre lehelt telekügynökség, amely egyetlen hivatal, amely a város lakóinak életét megkönnyíti, talpon tudjon maradni. George nem tesz le az álmairól éppen csak, ahogy telnek az évek, elnyomja magában a késztetést, hogy végül megállapodjon, családja legyen és fontos tagja legyen a kissé megvetett közösségnek.

George élete nem telik unalmasan ennek ellenére sem. Kilenc éves kisöccsét kimenti a jeges tóból, ami szövődményeként egyik fülére elveszíti a hallását. (Egy suta jelenetben egy érte epekedő kislány, későbbi felesége, a sérült fülébe suttogja szerelmi vallomását, amit George így nem hall meg. A valóságban azonban nem csőszerűen terjed a hang, nem igaz?) Később, tiniként az öreg patikus-cukorkaboltosnál kap kifutófiú és takarító munkát, amelynek hatására ismét beleavatkozik egy élet folyásába: az öreg patikus, Gower úr (H. B. Warner) táviratból tudja meg, hogy egyetlen fia meghalt, ezért zavarában egy tüdőbeteg gyermeknek véletlenül mérget csomagol kapszulába. George észreveszi a cserét és némi közjáték és pofonosztás után megmenti az öreget a lehetséges börtöntől. Ez a film kb. tizedik perce, ám ha kellő nyugalomban ülök le megnézni a mozit, hangulatilag a nindzsák itt már kezdik a hagymát aprítani a konyhában.

A fiatal George Bailey akit Robert J. Anderson játszott, később nagy sikerű filmeknél segédkezett, mint gyártásvezető. (Pl. A pusztító, 57-es utas)

Mikor felnő és befejezi a középsulit, édesapja (Samuel S. Hinds) váratlan halála nem engedi, hogy odébbálljon. Egyszerűen nem teheti meg, mert akkor a gonosz - és karikatúra szinten megelevenített karakter - Henry Potter (Lionel Barrymoore - Drew Barrymoore nagyapja!) helyi kiskirály rátenné a kezét a városra, földig rombolva mindent, amiért a Bailey család küzdött. Így George feladja egy időre álmait, hogy később, ha öccse, Harry (Todd Karns) befejezte az egyetemet, George lépjen kis időre le. Ezt a számítását ugyan nem szándékosan, de az öccse húzza keresztül, azzal, hogy az egyetemen elvesz egy lányt, akinek apja nagyon jó lehetőségeket kínál az öcsinek és amik hallatán George inkább nem emlékezteti öccsét a korábbi megállapodásukra.

Közben, a kislány, Mary (Donna Reed) aki olyan szerelmes volt Georga-ba, nővé érik és kis közbenjárás után végül megállapodik az enyhén frusztrált és érzelmeit önmaga előtt is megtagadó férfi oldalán, hogy azután négy gyermeket szüljön neki és beköltözzenek a város egyik méltatlanul elhagyott régi házába és családi fészket varázsoljanak belőle. George harca Potter-rel akkor csúcsosodik ki, mikor a nagybácsi, Billy (Thomas Mitchell) az iroda egyenlegzáró fedezetéből nyolcezer dollárt elhagy, mielőtt betehetné a bankba. Potter véletlenül tudja, mi lett a pénz sorsa. A forgatókönyv suta húzása, hogy az amúgy sem szerethető figura még rá is játszik George veszteségére - faggatja, mit tehetett a pénzzel - miközben a nyolcezer dollár már nála van; Billy bácsi véletlenül Potter újságjába csomagolja a pénzes borítékot, ami elég wtf pillanat. (El is gondolkodtam, hogy egy olyan emberre elég nagy botorság ekkora összeget rábízni, aki csomókat köt gumikra, hogy emlékezzen végrehajtandó feladatokra. Mintha a határidőnapló nem ezért lenne kitalálva...) A pénzellenőr pedig pont a karácsonyt találta megfelelő időpontnak, hogy a Bailey's kölcsön és telekügynökséget elszámoltassa. George miután elkeseredésében az őrület határáig hajszolja magát a szakadó hóesésben és még a családjára is ráhozza a frászt dühöngése közben, gyakorlatilag elmenekül otthonról, zsebében életbiztosításával, hogy pontot tegyen a leélt, közel negyven évére.

Clarence és George a kocsmában értekeznek, hogyan is van ez az egész angyalosdi. Ki is dobják őket, ami egy vendéglátós számára, mint én, meglepő, hiszen magánbeszélgetést folytatnak csupán...

Amit George nem tud, hogy élete forrpontjának árgus figyelői akadtak: maga a jóisten és szent József akikhez eljut a városka rengeteg lakójának a fohásza, hiszen tudják, hogy George rút helyzetbe került. Kik első kézből, pletykából értesültek, hogy itt az adóhatóság, míg mások George viselkedéséből szűrik le, hogy komoly baj van. Az isten és József kihasználva az alkalmat előhívják Clarence (Henry Travers) másod osztályú angyalt, hogy bemutassák neki George életét, hogy azután a szárnyát még el nem nyerő, idős angyalka valami úton-módon meggyőzze George-ot arról, hogy az élet csodaszép.

Philip Van Doren Stern eredeti története nagy részt Charles Dickens "Karácsonyi ének"-éből táplálkozik. Csak itt más a környezet, a megmentésre váró figura és három szellem helyett egy angyalt kapunk. (Ha mondjuk a film főszereplője a bankár Potter lenne, akkor sokkal egyértelműbb az egész.) Doren Stern Clarence angyala olyan kedves filmtörténeti alakká vált, hogy az író halála után még egy tévéfilmet is szenteltek Clarence bemutatásának. Sajnos az író munkássága azonban kimerült ennek és egy másik karácsonyi történet megírásában. Sajnos. Nem tudom, hogy az eredeti novella mennyire részletes a karakterek ábrázolásának tekintetében, de a forgatókönyvért hivatalosan hárman felelnek. Capra filmjében az az értékelendő, hogy a rengeteg mellékszereplő olyan mintha lelépne a vászonról. A kedveskedő párbeszédek mögött élő karakterek épülnek fel. Csupa szerethető figura. (Leszámítva a gonosz Potter-t. Nála kicsit túl is lőttek a célon. Ha igazán nyálas karácsonyi szórakozást akartak volna rittyenteni, simán beleírhatták volna, hogy a tolókocsiba kényszerült, megkeseredett pénzember, végül, miután kiélvezte ebül szerzett "előnyét" George-dzsal szemben, végül megenyhült és visszaadta a véletlenül birtokába került összeget. A forgatókönyv nem ad lehetőséget, hogy megkedvelhessük a zsémbes öregembert, amivel gyakorlatilag társadalomkritikai feladatának is bőven megfelel: az egész város/társadalom közösen utálhatja a nagytőkést/bankárt/befektetőt, akinek ugyan józan érve és felhasználható haszna ugyan nincs belőle, ő mégis, egyetlen alternatívaként csak azt tudja elfogadni, ha az egész város a kezében van, miközben akik ott élnek, nyomorognak és tartoznak neki. Kár, hogy a film hosszú játékidejébe nem fér bele, hogy kicsit is megismertessék az emberrel a motivációkat, hisz akkor lehet, hogy sántítana az egész. Egyszerűbb papírmasé gonoszként képzeletbeli trónra ültetni Mr. Potter-t, hogy lehessen kit utálni.

Potterville korai elődje a "Vissza a jövőbe 2." alternatív világ által megidézett Tannerville-jének. Rendőrök, utcalányok, részeg alakok és fertő. (Csak kérdés, hogy ha létezne Potterville, kik járnának abba rengeteg lebujba, ha tudjuk, hogy a lakosságnak erre nincs sem igénye, sem pénze?

Másrészt, ha figyelmesen nézzük a filmet, árnyalt lesz George figurája is, akiért ugyan egy város imádkozik és az isteni gondviselés szinte személyesen teszi tiszteletét nála, ennek ellenére, George nem feltétlenül egy kedves figura. Lenézi a kislányt, aki szerelmesen a boltba látogat hozzá, beszól egy fiúnak - elég csúnyán - aki Mary-nek udvarol és néha túl erélyesen szól vissza embereknek. Mary-vel is elég rideg, míg végül az írók megkönyörülnek rajtuk és egymás karjaiba eresztik őket. Szóval, lehetett volna még mit finomítani George figuráján, bár az is lehet, hogy gyarlóságaival együtt akarták megmutatni a szeretni való "kisembert".

James Stewart közel negyven évesen alakította a szerepet. A középiskolás fiút is, ami azért nem lett tökéletese maradéktalanul, hiába játszottak a fényezéssel, sminkeléssel. Ettől függetlenül Stewart egyik legjobb formáját hozza e kedves filmben, melyet a kedvenc mozijának tartott, a rendezővel, Caprával együtt. Donna Reed még mai szemmel is gyönyörű nő volt. Ez a film volt a legnagyobb sikere (Meg a Most és mindörökké).

A filmet szépen fényképezték. Eredetileg fekete-fehérben forgott a mozi, de idővel, mire értéke már megkérdőjelezhetetlen lett, több cég is próbálkozott az újraszínezéssel. Megkerülhetetlen karácsonyi mozi, melyen sokat emel a klasszikus, Benedek Miklós féle szinkronváltozat. A zene Dimitri Tiomkin, akinek bravúros zenei tudását meghallgathatjuk pl. abban a jelenetben, amikor George végigmegy az alternatív Potterville főutcáján és a nyüzsgő éjszakai bárokból kiszűrődő zenét hallgatja.

A megnyugtató befejezés: Együtt a Bailey család.

Bedford Falls városkájának háromszáz méterét építették meg, házakkal, boltokkal együtt, hogy még élethűbb legyen a jelenet, amikor az ismét "életbe tért" George Bailey végigfut a városkán és mindenkit köszönt boldogságában. A jelent azóta több filmben került felidézésre, ilyen-olyan formában. Egy másik karácsonyi moziban, a Szörnyecskékben egy pontosan ilyen kisvárosban játszódik hasonló jelent és még a filmben is láthatunk egy tévét, amiben egy szereplő nézi "Az élet csodaszép"-et. A "Reszkessetek, betörők"-ben is megjelenik a film egy hotel szobában, olasz nyelven, ezen kívül több, mint félezer filmben, sorozat epizódban történik utalás Capra csodálatos remekművére.

Szóval, annak ellenére, hogy George néha kisstílű, hogy Potter papírmasé figura, hogy régen készült (a közreműködök közül jelenleg már csak néhány gyerekszínész él) a történetet elcsenték egy klasszikustól, a befejezés olyan szirupos, amilyen már jobban nem is lehetne (Nem mellékesen, kicsit talán túl "egyértelmű" is a mai divatnak) és ha belegondolunk, gyakorlatilag a film 80% egy flashback :D a film simán 100%

Látnod kell kategória!
Ha eddig nem, akkor pótold.
Keresd karácsonykor, valamelyik nem kereskedelmi tévén, mert a pénzes csatornák sajnos kiszorítják az ilyen szeretni való filmeket.

Ha megnéznéd:
- Az élet csodaszép (1946)

Blog: Miért érezhetik sokan unalmasnak a "The Walking Dead-et"?

A Walking Dead sorozat azért van nehezebb helyzetben sok más sorozattal szemben, mert az izgalom faktor a téma miatt eleve nagyon magas. Zombik!!!
Egy "Narancsvidék" szintű sorozatban, ahol főleg tingli-tangli megy és intrika, simán elég évadonként egy cliffhangerrel operálni, hiszen egy csendes világban játszódik, nincs felfokozott várakozás. Bedobnak egy autóbalesetet és lehet izgulni, hogy a főszereplő be volt e kötve, túlélte e.
A Walking Dead-ben, ha autóbaleset van, már azért is izgulhat az ember, hogy ugyan túlélte a szereplő, de ki bír e mászni a roncsból anélkül, hogy megegyék a zombik.
Egy szokványos sorozatban megharapja egy szereplőt egy kutya, elmegy az orvoshoz és meg van gyógyítva. Ha itt történik ilyesmi, plusz probléma, hogy találnak e ellenszert.
Egy városi sorozatban összebalhézik két főszereplő, szétverik egymást és mennek tovább. Ha itt történik összetűzés, előkerülnek a fegyverek is, hiszen egy felpörgetett világban élnek, és valaki szinte biztos, hogy le lesz lőve.
Öt évad óta élnek szereplőink egy erőszakos, veszélyes világban.
Csoda, ha egy epizódban nem történik vérrontás, csak beszélgetős dráma és a nézők fele máris kiakad, hogy unalmas?
Nem a Walking Dead hibája, hogy ezt a témája miatt felfokozott adrenalinban tocsogó világot akkor élvezik sokan, ha fröcsköl a vér és száguld a tempó?
Kétféle zombifilm rajongó van illetve a köztes átmosás: 1.) akik főleg az akció miatt nézik. Folyjon a vér, dögivel. 2.) akik tudják, hogy a zombi film álcája mögött valójában a karakterek oksági kötelékei az igazi mondanivaló, amikor a szereplők viszonyrendszere adja a drámát.
A köztesek pedig akik szeretik ezt a fajta utópisztikus hangulatú világot és bármit elfogadnak, amit a történet ad, legyen az fergeteges és lehengerlő  erőszaktenger, vagy akár lagymatagabb beszélgetősdi.
Szerintem.

Mém, ami azután készült, hogy az AMC hivatalos Facebook oldala a bemutató után pár órával feltett egy spojleres fotót arról, hogy melyik szereplőtől búcsúzott el a sorozat az 5. évad félévadzáró epizódjában. Köszönjük AMC! :) (Köcsögök...)

Sötét völgy - Das Finstere Tal (2014)

Sötét völgy - Das Finstere Tal (2014)

Rendezte: Andreas Prochaska

Nem a kedvencem a német filmdráma. Talán a fülemnek kellemetlen nyelvhasználat miatt. A Sötét völgy elvileg westernként aposztrofálja magát, de inkább filmdráma, hiszen nem a vadnyugaton játszódik. Nem fér bele az euro-westernbe sem nagyon, mert ugyan van benne némi lövöldözés, ami megidézheti a legnagyobb western klasszikusok végső leszámolásait, a filmben a puska csak egy eszköz a bosszúra, amely viszont nem klasszikus műfaji elem ebben a formában. Az egész koncepció közelebb áll egy Shakespeare-i királydrámához, hiába érkezik főhősünk a messzi vadnyugatról. Thomas Willman könyve izgalmas témát boncolgat, amiből a rendező írt forgatókönyvet. A film nagyon jó lett. A könyv vajon még erősebb?

Most, hogy így eltévelyedtem a film műfajától, méltassuk a művet.
Csodálatos! Thomas W. Kiennast operatőri munkássága olyan, mintha festményeket ültetne filmvászonra. Aki szereti a telet és havat, annak gyönyörű, szemkápráztató felvételeket fog nyújtani a film. Kiemelném a szélesvásznú, nagy-totálokat, melyekben a hátteret a havas hegyek adják, vagy azt a képsort, amelyben köd ül a völgyre, miközben a falucska férfi tagjai fát görgetnek le a hegyről.

A zenéje sem átlagos drámai score. A végső leszámolás lassított képkockái alá kevert kortárs rock szám telitalálat. Összességében egy nagyon erős filmzenét készített Matthias Weber.

Greider (Sam Riley), Amerikából érkező fotográfus, aki vándorlásai során eljut egy a világtól elzárt faluba, melynek korlátlan ura Brenner klán, akik erőszakosak és senkit sem tisztelnek. Greider egy végtelenül savanyú közösséget talál itt. Nem ok nélkül utazott az újvilágból ilyen messzire. Múltjának sötét szeletéből merít erőt, hogy nem túl bonyolult tervét véghez vigye: Végezni a Brenner család valamennyi férfi tagjával. Előnytelen testi adottságait megtámogatja egy Remington ismétlő puskával, amely tud meglepetést okozni a német ajkú telepeseknek. Közben, flashback-ekből lassan összeáll a néző számára a kép, hogy ki Greider és mik a motivációi. Nem a csavaros történetvezetés teszi jó filmmé a Sötét völgyet, hanem az, hogy nagyon élő az egész. A színészek kiválasztása, a házak külső homlokzata, a saras föld, a ruházat, mind lélegzővé, élővé teszi a látottakat. Néhány formai megoldásról nem is beszélve. Az első perctől nagyjából mérnöki precizitással kiszámíthatjuk, mi fog történni, és a tempó sem felel meg felgyorsult információ éhségünknek, ettől függetlenül, az ember, ha kellő figyelmet szán erre az alkotásra, jól fog szórakozni.

Lassan építkező dráma, megfelelő erőszakkal és akcióval. Az első húsz perc után kezdtem érezni, hogy magával ragadt és a végéig nem eresztett. Nem írok róla többet: ha belebotlassz, látnod kell.
Ha stílusban helyeznem kellene a kortárs rendezők munkái közé, akkor odatenném valahová David Michod "Országúti bosszúja" és John Hillcoat "Az ajánlata" mellé.

90%

Figyeld:
- Egy idő után elég gyanús lesz, hogy ebben a faluban soha nem mosolyog senki.
- Az első éjszaka joga, mely már William Wallace-t is motiválta, hogy felkeljen az angol sereg ellen (Rettenthetetlen), ismét előkerül, mint téma. Nem egyszerű szituáció. Csoda, ha mindig lázadozást vált ki az emberből?
- Tobias Moretti a szimpatikus Rex felügyelő sztárja még talán sosem volt ilyen szemét.
- A díszletek, jelmezek, és az egész koncepció, tökéletesen egyben van!
- Az osztrák sógorok ezt a filmet jelölték az Oscar-díjra, mint külföldi film. A fényképezésért simán megelőlegezném neki.