Magyarítás: Alice csodaországban - zene: Danny Elfman

Alice csodaországban

Dal: Alice csodaországban (Tim Burton, Danny Elfman) Ó, Alice, kedves hol jártál? Oly közel, távol, hol voltál? Mit hallottál, és mit láttál? Alice, Alice, kérlek, Alice! Ó, mondd el apró vagy vagy nagy? Egyet próbálj, és mindent majd! Bár hosszú, járd be az utad! Alice, Alice, ó, Alice Hogy tudhatnád, hogy ez nem az? Te válassz ajtót és utat, Tán érdemes lesz eljönnöd Egy másik nap, másik nap! S mind mit látsz csak káprázat, Az álmokban mást nem láthatsz, ó, Alice? Ó, találsz-e majd kiutat? Ó, találsz-e majd kiutat? Nincs idő a könnyekre! Nincs idő a könnyekre! Nincs idő a könnyekre! Nincs idő a könnyekre! Száz ajtó van - Hogy válasszál! Sokat nyertél, de veszthetsz már! Ezer felé látsz kiutat, Idő lejárt, idő lejárt! Vigyázz, ne veszítsd el fejed, Tudod, Doormouse mondta neked… Alice! Ki fogja húzni a kezét? Wonderland milyen messze még? Megérti majd e tanmesét? Alice… Alice… Ó, Alice Ó, találok e kiutat? Ó, találok e kiutat? Megjegyzés:  (Az Alice csodaországban című Tim Burton film főcímdalának - szerezte Danny Elfman - magyar szövegre ültetése, lehetőség szerint megtartva az eredeti dal értelmét és szótagszámát.)

Vérmesék - The Family (2013)

Vérmesék - The Family (2013)

Rendezte: Luc Besson

Nagyon régóta várjuk sokan, főleg rajongók, hogy Besson visszatérjen közénk és ott folytassa, ahol "Az ötödik ellem"-mel abbahagyta. Azóta sem hagyott fel a rendezéssel, csak valahogy mintha nem ugyanaz lenne a célközönsége, mint akiket magához édesgetett pályafutásának első felével. 97 után elkészített egy felszínes és szenvelgő történelmi drámát az Orleans-i szűzről (Jeanne d'Arc, az Orleans-i szűz), szentelt időt egy gyermekmese sorozatnak, amely átmenet "A zöld urai" és a "Hangyaboy" között (Artúr és a villangók), összedobott egy fekete-fehér keserédest (Angel-A) és lezongorázott egy életrajzi drámát (The Lady). Gyakorlatilag 15 év alatt semmi értékelhető a fanatikusoknak. A forgatókönyvek és produceri munkák nem érnek!

Végül, 2013-ban ismét egy ígéretes filmmel jelentkezett, amely egy New York-i maffiózó családról mesél, akinek feje miután társai ellen vallott, kénytelen a tanúvédelmi program keretén belül ideiglenesen Normandiában lébecolni. A reklám egy kellemes akció blődlit vázolt fel, a végeredmény azonban közel sem olyan humoros, mint amennyire sejteni lehetett és a Luc Besson érzékenységből sem sokat kapunk vissza, sem akció, sem karakterábrázolás terén. Sajnos a film mind ötlet és vérszegény, éppen csak az unalom innenső oldalán egyensúlyozik. Rajongóknak kötelező, hisz mégis Robert De Niro a főszereplő, van benne Tommy Lee Jones és kicsit megidézi az aranykort, amikor olyan filmeket dobott ki a színészóriás, mint "Keresztapa 2.", "Casino" vagy a "Nagymenők". Apropó, nagymenők: A film egyik tényleg jópofa húzás, amikor Giovanni-t (Robert De Niro) elhívják egy filmvetítésre, mivel a helyiek úgy hiszik, amerikai író, hogy beszéljen a filmről és annak hitelességéről. A film pedig nem más, mint a "Nagymenők". Az eredetileg kiírt mozi kópiáit ugyanis valahogy elkeverték...

- Uram, mindennapi szétverhető mellékszereplőmet add meg nekem...!

Ez a szentimentális kikacsintás még nem teszi jó filmmé a "Vérmeséket". Tudom, hogy borzalmas a magyar cím, de a film megtekintése után már érthető, miért a címválasztás. A "Vérmesék" egyfajta vámpírfilmre lehetne asszociáció. A filmbeli család pedig gyakorlatilag egy igazi energiavámpír, vámpír család. Környezetükre nézve maximálisan kártékonyak. Bárkivel kerülnek hosszabb-rövidebb kapcsolatba, még ha a Manzoni család a legnagyobb jóindulattal is viseltetik a másik iránt, valahol kisiklik a dolog és az illet nem jár jól. Legjobb példa erre, hogy új otthonukban Giovanni észreveszi, hogy a víz nem megfelelő minőségű. Gondolja, végigjárja az utat, hogy a szennyezett folyó tiszta ivóvízzel árassza el a környék lakóit. Útját pedig betört fejek szegélyezik és mire végül a csapból kellemes, kristálytiszta víz kezd csordogálni, akkora meg a város lakosságát amortizálják le a Manzoni család nyomában loholó pribékek.

Frank/Giovanni, miközben a maga profán módján igyekszik beilleszkedni a nyugodt, kisvárosi létbe, unalomtól és belső késztetéstől hajtva írni kezdi a nagy művet, egy könyvet, ami az életéről szól. Még alig gépel le pár oldalt, amikor az FBI máris kétségbeesésének ad hangot, a készülő könyvvel kapcsolatban, mintha az nem az asztalfióknak íródna, amolyan önkifejező naplóként, hanem egyenesen a New York-i bestsellerek polcára készülne. A film humoros pillanatai, amikor Frank gépelése közben megelevenednek az átélt emlékek, mert a flashback-ek kicsit megidézi a Nagymenők töredezett elmesélő módját. Pár viccesebb fantázia pillanatot leszámítva még a könyv ami humorral szolgál a filmben, ezért nehéz a "Vérmeséket" megjelölni vígjátékként. Legjobb esetben talán komédia.

A film egyetlen nyertesei a négytagú család, a Manzoniék. Csoda, ha a film végén már nem szurkoltam értük annyira. Sajnos, a film egésze alatt nem sok olyasmit tettek, ami miatt igazán szimpatikusak legyenek a néző számára. Hasonlóan az unalmas és irritáló "Személyiségtolvaj" című komédiához.

A film számomra egyszer nézős. Az egyetlen, aki érzelmeket tudott kicsikarni belőlem, az a tinédzser lányt alakító Belle (Dianna Agron), habár a szerelmes kirohanását leszámítva ő szintén csak egy pszichopata, mint apja, Giovanni és anyja, Maggie (Michelle Pfeiffer).

- Ne izélj! Megnézzük a Nagymenőket és besöpörjük a tapsot!

Mazoniék igyekeznek beilleszkedni, kevés sikerrel. Kerti partit rendeznek a környékbelieknek, hogy bemutassák, milyen egy amerikai sütögetés - ami különösen javallott szerintem, ha az ember tanúvédelmi program keretében lapít. Közben az egykori társak nyomozgatnak a lelépők után, kiiktatva valamennyi szemtanút, segítséget, míg végül egy újságcikkben elsütött olcsó nyelvi poénnak köszönhetően szimatot fognak és becserkészik az azóta már Blake nevű családot.

Mire megérkezik a gyilkos különítmény a kisvárosba, a család majdnem atomjaira hullik. A fiúk az iskolai kihágások felelőssége elől igyekszik Párizsba távozni, Belle pedig szerelmi csalódása okán a másvilágra. Maggie-n pedig erőt vesz a klimax, míg Frank/Giovanni pedig a mozizás után szinte önvallomást tesz kb. száz helyi lakos előtt, hogy később legyen kit kinyírni, hisz szemtanú nem maradhat a szakmájában... Talán a következő részben.

A két FBI ügynök olyan szépen végigviszi a filmet, hogy a végén bántó, ahogy kiírják őket...

A végső leszámolás viszonylag izgalmas, de azért furcsa, hogy gyakorlatilag a brigádot a két kiskorú intézi el, míg anyu és apu egy rosszfiúval szarakodik. Meg az ügynököt játszó Tommy Lee Jones besegít a végén. Tehát a kölykök felnőnek az apai örökséghez, ha úgy tetszik. Kár, hogy a hasonló filmekben, valahogy mindig kiöregedett verőlegényeket küldenek a főhős nyomába, hogy azért ne legyen nehéz legyakni őket. Máskülönben a családdal való találkozás előttig tökéletesen működő és gyilkolászó brigád - hisz kiiktatják először a rendőrséget, majd a tűzoltóságot is - simán kicsinálná a Manzoniékat.

Mindegy...

55%

Akire érdemes figyelni a filmben az Dianna Agron. Nagyon szexi és tehetséges.
Luc Besson meg mintha kicsit takaréklángon égne.

Isten veled, Philip Seymour Hoffman!

Kicsit késve írok, mert frissiben nem ment volna.

Ha lenne időgépem, most benne ülnék. Benne ülnék és éppen a tárcsákat állítgatnám, hogy egyenesen visszautazzam 2014 február másodikára. Szét kellene rúgnom egy segget. A tiédet Philip. Már ne is haragudj!

Megtenném. Az újságban olvastuk, hogy a fürdőszobában találtak rád, karodban a fecskendővel. Hát nem. Ha képes lettem volna, én visszamegyek és kiverem a kezedből.

Amikor először láttalak filmben, egy igazi suttyó takonyt játszottál. Az "Egy asszony illata" volt az a film, te pedig a megalkuvó diákot játszottad. Onnantól csíptelek. Nem volt nehéz. Hiába játszottad az egyetemistát, aki a mentőben is ütne az ember... Eszméletlen voltál. Jóker szád, szőke loboncod, gesztusaid. Ahogy dadogva hebegtél az apád és a dékán előtt. Eszméletlen arc vagy. Megjegyeztelek, mert tettél róla! Ez volt első találkozásunk és már akkor tudtam, ez a csávó -remélem, nem sértelek meg egyszerű nyelvezetemmel - egyszer hatalmas színészóriás lesz. Megelőlegeztem és nekem lett igazam.

A filmből három alakításra volt érdemes figyelnem: Al Pacino, Chris O'Donnell és te. Al Pacino az persze Al Pacino. Chris valahol kizökkent a filmezésből és nem tudta meglovagolni a gyors hírnevet. Te pedig módszeresen szeleteltél előre.

Csináltál közben pár filmet, teltek az évek, csak én maradtam le róluk. Azután 1996-ban megint kit látok? Szeplős orcádat a "Twisterben"! Dustin, a kissé túlpörgött barátságos viharvadász. Nem volt nagy szerep. Nem is lehetett az, hiszen a filmben gyakorlatilag egy egész csoport őrült hobbiját kell végignézni és csak a ti csapatotok állt 8 emberből. De mégis, Bill Paxton és Helen Hunt mellett, főleg rád emlékezem. Ahogy lazázva haverkodsz Bill leendő felesége nyomában, miközben már sejthető, hogy Helen Hunt vissza fogja csábítani. Amikor Wichitába látogattok, Jo Harding nagyijához, te arcon puszilod a nénit. Természetes haver srác érzést keltesz. Én meg? - Nini, a srác az Egy asszony illatából. A vörös csóka. Aki akkor egy köpedelem volt, most egy szerethető haver. Megismertem a fejét!!!

1997: Boogie Nights!
Filmtörténelem! Számomra itt derült ki, hogy Mark Wahlberg színész! Te pedig egy kissé extrovertált figurát hoztál, aki a pornó ipar szélső szegmensében dolgozik és kissé belecsábul a Dirk Diggler álnéven kefélő pornó-csődörbe. Gyakorlatilag egy homokost hoztál és nem az jutott eszembe először: Jé, ez buzi!!!
Nem.
Hanem, hogy ez a színész milyen érzékenységgel képes, minimális gesztusokkal, tátogással, pislogással felépíteni egy vívódó karaktert. Igaz, nehezen tudnálak csak téged kiemelni ebből a filmből, mert a rendező, Anderson, rendesen odatette magát és csupa olyan színészt válogatott ki magának, hogy a néző csak pislogott.

1998: Amerikai bérgyilkosnő
Kedvelem Kyra Sedgwick-et. Nem volt rossz ez az eléggé olcsó bérgyilkos dráma. Te megint csak egy tucat szarházit alakítottál a filmben, de ne hidd, hogy nem emlékezem rád! Nem ám. A halálod pedig, amit kaptál a filmben... nos... azt megérdemelte a figurád. Nem mondom, hogy sajnáltalak - hisz ez csak film - ezért jól szórakoztam, amikor végül kinyiffansz. Tudod, mi járt a fejemben? - Már megint ez a csávó? Ez mikor fog végre főszerepet kapni egy filmben? Mikor fogok látni valamit, amiben ő az atyaúristen?
Még várhattam rá, bár közben beugrott az évben még "A nagy Lebowski" is. Remek dráma-komédia, eszméletlen színészekkel. Te a milliomos jobbkezét formáltad meg. Apró nüansz volt, hogy kissé makogva ismételgetted magad. Nagy szerep? Egyáltalán nem? Mégis mit alakítottál benne??? Na, az viszont awesome! :)

A "Hibátlanok" 1999-ben azért már erősen a te karizmádra épített. Robert De Niro mellett. Ő volt a szélütéses, nem kicsit homofób zsaru, te pedig a szexi transzvesztita. Már meg ne sértődj, remek voltál, de szerencsére egy percre nem tudtalak megkívánni. Ennek azért örülök, mert más tekintetben tényleg odatetted magad ebben a félig komoly, félig már vígjátékba hajló szoció-drámában. A lényeg az volt, hogy De Niro karaktere fejlődjön és mivel ebben segítettél, a film szórakoztató lett. Bevallhatom, azért nem ez a kedvenc filmem tőled.

1999-ben nem unatkoztál. Még hoztál egy határozatlan, de céltudatos ápolót a "Magnóliában" - eszméletlen alakítás - és egy agyonverni való mellékszereplőt a "Tehetséges Mr. Ripley"-ben. Ott agyon vertek, ahogy kell. Amikor Matt Damon telibe vert a szoborral, te pedig levegőért kapkodsz, az hátborzongató. Felejthetetlen!!! Majdnem elloptad a film legdurvább halálát Jude Law elől, ember!

És innentől kezdve már nem csak nekem voltál személyes kedvencem, hanem ezer ismerősömnek. Náthásan szipogó zene-kritikus? Majdnem híres, 2000. Újságíró, akit aztán a fő témája tesz el láb alól? A vörös sárkány, 2002. Eltévelyedett pap, aki néger szeretője miatt kerül szarba? Hideghegy, 2003. Megint Jude Law... És, ahogy a szádba tömött zsebkendő mögül üvöltesz irgalomért, az hátborzongató!

2004. Derült égből Polly. Kosáresőt dobáltál és még be is szingtál! Milyen jól állt neked ez a vígjáték. Milyen kár, hogy a sok független filmdráma mellett ilyesmire nem maradt időd, pedig itt bebizonyosodott, hogy egy röhögős filmben is megállod a helyed!

Ettől függetlenül 2005-ben biztosra mentél. Truman Capote eljátszása biztos filmdíj. Jött Oscar-papa, ahogy várható volt. Persze, pusztán a tehetséged miatt. Szinte életre keltetted a "Hidegvérrel" című tényfeltáró bűnügyi regény titokzatos íróját. A gesztusok megint. Az arcjátékod. Nem fényezlek. Ekkor már színész-isten voltál! Attól függetlenül, hogy nekem, európai nézőnek, nem sokat mondott a neves író élete és munkássága. Ettől még láttam, hogy te ő vagy.

Mission: Impossible III., 2006. Talán a filmtörténet legblazírtabb főgonoszát sikerült megformálnod. Egy repülőgép csapóajtajában fagyoskodsz, alattad repül a táj és egy villanásnyira vagy a zuhanástól. Neked meg a szemed sem rebben... alig csupán. A film nem a kedvencem, ám, ahogy a végén te elhalálozol, az valami eszméletlen... helló lett... Nem sok főgonoszt basz el egy autó, ami a semmiből terem ott. Bocsesz!

Hopp, 2008, kamaradarab, felhúzva a mozivászonra. Két színészgép: Meryl Streep és te. A film sajnos nem túl izgalmas, sőt... erősen érződik a színpad íze. De ti ketten. Köszönjük. A pedofíliával vádolt pap szerepe azért nem lehetett egyszerű, főleg, hogy volt valóság alapja és a mai napig nem tudni, megtörtént e, amivel a szereplőt vádolták, vagy csak egy unatkozó apáca túlfejlett agyának szüleménye a vád.

A csúcs: The Master, 2012. Ez már nem színjátszás. Ez ahhoz túl komoly. Egy karizmatikus vallási vezető voltál, aki egyszerű embereket könnyen manipulált, de ha teóriáit és hitét kellett megvédeni, azonnal átment gyökérbe. A film száraz és kicsit talán unalmas egy átlagos nézőnek, mégis megéri végigülni, hiszen amit ebben csináltál, apukám. Joaquin Phoenix a másik zseni meg végig asszisztált neked. De "szép" páros voltatok együtt!

Azután minden túl gyorsan történt.
2014... és kaptuk a hírt... nem tetszett... elmentél. 46 évesen, fiatalon. Mi minden volt még benned, ember?
Állítólag a karodban volt a fecskendő... sosem fogjuk megtudni, miért kellett neked az a szar.
De, szerintem, ahhoz semmi közöm. Amit nekem szántál, azt láttam a vásznon, a monitoron. Az pedig, kérem, felejthetetlen.

Azért, ne hidd, hogy ha lenne időgépem, nem mennék vissza és rúgnálak valagba. A hülye fecskendődet kitépném a kezedből és gyorsan kibasznám a fürdőszoba ablakán. Nem kell az neked.
Csak még vagy húsz év munka és további negyven jó szerep. Mert erre születtél.
Lett volna még feladatod és sajnos... nem fejezted be. Nem úgy.
Hiányozni fogsz, ismeretlen haver és ha mást nem, visszanézlek azokban a filmekben, amikről most nem szóltam vagy amiket még nem láttam. Szerencsére, van pár abból is.

Isten veled, Philip!
Nyugodj békében!

Száguldó bosszú - The Wraith (1986)

Száguldó bosszú - Interceptor - The Wraith (1986)

Rendezte: Mike Marvin






Tizenévesen láttam először, fekete-fehér, villódzó kék változatban. Egy mocsok gány minőségű videókazettán, zajos, hiányos narrátor szöveggel. Mindezek ellenére többször látnom kellett ezt a "csodát", hiszen a nyolcvanas évek végén - mikor a rendszer kezdett megváltozni - gyerekként annyit értettünk a világból, hogy az igazán jó, izgalmas filmek egyenesen Amerikából jönnek. Így amit lehetett, begyűjtöttünk a tengeren túlról és néztük. Sokkal toleránsabbak voltunk akkor, mint most. Talán mert könnyebb beszerezni a látnivalót, ezért, ha az nem ér el egy szintet - mondjuk imdb 2 csillag - akkor nem nézzük meg. Igazán fos filmeket annak idején pl. a hungarovideo illetve a VICO szállított országunkba. Közel sem az összes trágyát, hiszen barangolás közben ma is bele tudok botlani olyan címekbe, amikről sosem hallottam eddig.

A "Száguldó bosszú" nem ilyen.


Biztos a témájának és szereposztásának köszönhetően. Nagy siker volt a cserebere program keretein belül. Ebben biztos vagyok, mert emlékszem, milyen rossz minőségben voltunk képesek végigizgulni ezt a feleslegesen túlbonyolított bosszú filmet, amely ötvözte magában Stephen King Christine című munkáját és a kultikus képregényt, "A varjú"-t, amely nálunk valamiért holló fordítást kapott. Angol nyelvlecke igazán kezdőknek: raven=holló, crow=varjú, mégis, ha valaki "levarjúzza" Brandon Lee filmjét, felszisszenünk kicsit...



Vissza:
Keri Johnson (Sherilyn Fenn), a hideg kék szemű barna miniszuper, Arizona sivatagos közepén éldegél egy kisvárosban, ahol a helyi menő csávó, Packard Walsh (Nick Cassavetes) és agybeteg bandája illegális autóversenyekből igyekszik megélni, miközben a kretén Packard még udvarolgat közben a tőle halálosan félő lánynak. Packard igazi Casanova; ha épp nem tetszik neki valami, simán kést ránt bárkire, beleértve "élete szerelmét", Keri-t. Ha a film nálunk játszódna, valószínűleg a banda réztolvajokból állna, így viszont egy csapat keménykedő punk. Keménykedő, mert Packard-ot leszámítva mind gyáva férgek és nem mellesleg, ostobák, mint a segg.
A városkába megérkezik az új fiú: Jake Kesey (Charlie Sheen), aki valahogy az összes fontosabb szereplőnek halványan ismerős valahonnan. Miért? Mert a film előre haladtával kiderül, hogy Jake pár éve kissé más orcával, de közöttük élt, Keri-t dugta, amivel kivívta Packard haragját, majd végül megölték.
Nem végeztek túl jó munkát, mert Jake visszatért a halálból, megtámogatva új arccal, motorral és egy fekete sportautóval, amely versenyzésre született.

Sherilyn Fenn teste vetekszik a fekete Interceptorral.

Kitérő: Sok magyarázatot nem ad rá a film, hogy Jake vajon miért és hogyan tért vissza az élők közé. A tragikus kimenetelű versenyek után látjuk, hogy bizonyos fém alkatrészek vakító fénybe burkolva eltűnnek, látjuk, hogy az áldozatok az égő kocsi ellenére égésnyom-mentesek illetve amikor egyszer üldözik a kocsit, az három fénypontra bomlik, majd eltűnik a látóhatáron, akár a "Harmadik típusú találkozások" egyik jelenetében az idegen jármű. Most, hogy a fémalkatrész egyfajta trófea, vagy mi célt szolgál, nem derül ki. Az áldozatok fura állapota szintén nem kap magyarázatot, pedig elég lett volna, ha simán elégnek. Gondolom, ezek felesleges túlmisztifikálásai a történetnek.


Vissza:
Packard egyik embere versenyre hívja ki a fekete autót, pedig azt sem tudják, ki ül a volán mögött és szemlátomást a kocsi bármi más járművet állva lehagy. Mindegy, voltak terveik.
Kis kergetőzés után Oggie nevű alak felkenődik a sportkocsi oldalára és elpatkol. Packardék, akik elvileg egy jól működő és veszélyes banda, szinte szkeptikus vállrándítással írják le a fickót, mondván, hogy csak egy seggfej volt. Hát köszi!
Közben Jake - aki ahogyan sejthető, titkol valamit - kerülgetni kezdi Keri-t. Mint írtam, másodszor. Jake öccse a városban süti a hamburgert, ezért mellékszereplőként összehaverkodik a halálból visszatérttel és mivel Keri-nek szintén haverja, Packard folyamatos támadásainak elszenvedője. Packard vajon azt hiszi, hogyha a szerelme barátját szopatja, az imponál a lánynak. "Olyan gyökérre vannak írva ezek a karakterek!"
Lassan jön a második verseny, ismét kiesik egy felesleges bandatag - mind feleslegesek - és a seriff (Randy Quaid) beszáll a nyomozásba, fenyegetőzve, nagy garral, épp csak senki le sem szarja...
Közben a Jake szellem, talpig bőrben és támadó fegyverrel, tiszteletét teszi Packard domb teteji garázsában, ahol komótosan szarrá lődözi a helységet. A banda nyüszítő kutyaként menekül, egyedül Packard állja a sarat. A szellem viszont, bármilyen egyszerű és logikus lenne, nem lövi le a fejét a nyakáról, hanem... eltűnik.
Szóval, a banda, akik a puska láttán bokát lefosva menekültek, most némi unszolásra vadászni akarnak a sportautóra. Nem mintha eddig bejött volna ez a módszer.

Igen, a bandafőnök, Packard, még az embereit is bicskával fenyíti...

Felgyorsulnak az események. A szellem autó legyakja a garázst, egyedül Packard-ot és a szerelő Bozontost (Clint Howard) hagyva életben. Packard-dal még le akar számolni, Bozont pedig igazából nem volt benne a legyilkolásában, sőt, csak Packard megfélemlített csicskája.
A végső autós párbajból természetesen a szellem kocsi jön ki győztesen, ami előre látható és így sokat tompít a film élvezeti értékén. Már az első csatában ellövik a puskaport, amikor a két kocsi frontális találkozása után a füstből a fekete sporter sértetlenül kanyarodik ki. Ez olyan, mint műanyag késsel nekiugrani a Superman-nek. Sok értelme nincs, csak az öngyilkosság egyik kreatív formája.

Clint Howard itt nem teljesen gyűlöletes. 

Bozont az egyik verseny előtt bepillantást nyer a kocsi motorházába és már akkor néhány szóval ecseteli, hogy bármit is látott a kaszniban, az nem földi eredetű.
Igen... végig nem lehet tudni, hogy mi ez a szellem dolog. Félig olyan, mintha egy földönkívüli vette volna fel a megölt ember alakját és űrtechnikát alkalmazva, a bőrének előző tulajdonosának így szolgáltatna igazságot. Vagy maga a pokol ill. mennyország vetette volna ki a srácot magából, hogy bosszút álljon a gonosz lelkeken. Bármilyen koncepció alapján gyilkolja le volt ellenségeit, abba belefér, hogy a végén a nőt felültesse maga mögé a motorjára - a sportkocsit megkaphatja az öcsike - és elmotorozzanak egy szebb jövőbe.
Szóval a lezárás hepiend, szurkoltunk érte, mégis, nem felejthetjük el, hogy a főszereplő gyakorlatilag sorozatgyilkos, természetfeletti erővel megáldva.
Kicsire nem adunk. Az amerikai filmek nagy részéből úgyis az jön le a vászonról, hogy az elnyomott gyengét felmenti a büntetés alól, ha visszavág az ellenségnek, ha azok eléggé köcsögök. Mintha az erkölcsi kibúvó lehetne. Mindegy.

A film kellemes, kiszámítható másfél óra, szórakoztató akciókkal, pofán baszásra termett karakterekkel. Nick Cassavetes, amikor rárontanak a garázsban, szokatlanul nyugodtan várja ki a roham végét. Később, az Ál/Arc egyik rosszfiújaként már közel sem ilyen közönyös, amikor apartmanját lerohanják. Ott a szivárványdalra lövi szarrá a rendőröket, ügynököket.

Kérdések:
Packard embereket kényszerít bele autóversenybe és ha nyer, elveszi a kocsit. Nem tudom, de ott a rendőrséget a tulajdonos nem keresi fel, hogy azért ez nem így működik?
Keri, ha ennyire utálja Packard-ot, miért nem kéri a rendőrség segítségét vagy takarodik el egy másik államba? Szenveleg mellette, amolyan se veled, se nélküled kapcsolatban. Szex nélkül...
Packard-ék vajon miből élnek, mert nem kemény munkából, az biztos. Ha autólopásból, akkor a seriff miért nem tudja őket lesittelni? Annyira azért nem kemény a banda.
Az a szellem az most mi? Holló... varjú nélkül jött vissza, Mad Max-es autóbemutatót tart, de mi áll mögötte? Vagy ki?
stb.

Forrest Gump felturbózott változata. Csak tudnám, azok a csavart fém szarok mit jelentenek?

Ebből a leírásból kiderült, hogy jóféle, nyolcvanas évekbeli agyatlan autós mókáról van szó.
Sherilyn Fenn-t most láttam egy másik filmben, a "Raze"-ben és megsajnáltam, annyit romlott a minősége. A testéjé. A csúcson ebben a filmben volt. A derekát pedig a Twin Peaks közben kezdte behízni...

65%

És végül a netről levadászott, Artic kiadó ősmagyar videokazetta borítója:

Régen ilyen silány minőségű borítókkal kínálták a filmeket. Sokszor lehet, hogy pont egy ilyen szar miatt nem néztünk meg egy jó filmet.

Szeretted ezt a filmet és újranéznéd? - A száguldó bosszú itt megtalálható!

Raze (2013)

Raze (2013)

Rendezte: Josh C. Waller

Hajnalban értem haza, tevékeny hétvégi munkás élet után. Hullafáradtan, égőn szemmel ültem a gép elé, mert a szemem kívánta az ágyat, a testem többi része még nem. Ha lefekszem, elveszítek fél napot... Meg tevékenykedni akartam a neten. Egyik kedvenc filmekkel foglalkozó oldalamon botlottam bele eme filmecskébe. A borítón virító Zoe Bell nevét ismertem már Tarantino csajos-autós-pofázós filmjéből, ahol Bell vagy tíz percig egyensúlyozik egy száguldó kocsi motorház-tetején, miközben egy őrült kaszkadőr próbálja őt és társait a halálba taszítani. Bell csinos volt, markáns - nem szép, de dögös - laza és hiteles. Megjegyeztem a nevét. Most meg felismertem.

Elolvastam a film szinopszisát, ami elsőre megfogott. Igazi agyatlan hentelés! Egy titkos társaság - hasonló, mint a "Motel" című sorozatban - embereket - nőket - gyűjt össze, majd halálos párviadalra kényszerítik őket, amelyet ha esetleg megtagadnak, a szeretteik látják a kárát. Rajtuk kívül.

Egyszerű, mint a fing. Persze a történetben benne van, hogy a másfél órás film unalmas adok-kapokba torkollik, amitől kezdetben féltem. Erre rácáfolt az ügyesen adagolt feszültség és információ, a flashback-ek alkalmazása, a karakterek bemutatása. Nem a kedvenc műfajom, amikor embereknek hosszú ideig szenvedniük kell. Nem szórakoztat... A "Raze" azonban még éppen a számomra elfogadható tűréshatáron belül lavíroz. Ráadásul a verekedések egyáltalán nem macska harcok. Általában az ilyen témájú mozik - amikben színésznők verik egymást - ott véreznek el, hogy a csinos pofijú actressek nem képesek reálisan egymásnak esni. Mímelik a kemény verekedést. Miért? Mert kevés a jól verekedő női akciósztár. Hirtelen két név jut eszembe: Cynthia Rothrock és Gina Carano. az első hölgy legenda a második meg jelenleg kezd felfutni a film világában.

A "Raze" azonban jól teljesít akcióban. Zoe Bell miatt eleve nem izgultam, ám a többi szereplő, karakteren belül, hozza amire számíthatunk. A verekedések pergőek, és oké, hogy rendesen meg vannak vágva - ami sokat tesz a csonttörő akciókhoz - mégis hihetőek, élvezhetőek. Nincsenek erős túlzások, ami meg maradt, az kemény, gyors és véres. Ráadásul elég sok lehetőség van a párbajokban, amiket kihasználnak, rendesen. Nincs rá idő, hogy megunjuk a harcokat, mert nem nagyin ismétlik magukat, igazodnak a történethez, karakterekhez, kreatívak, pedig maguk, a harcok egy kúton belül játszódnak le, ami megnehezíti a kreatív ökölharc tartalmas pörköltté rottyantását. Szerintem sikerült.

A történettől persze nem várhatjuk, hogy az agytevékenységünket komolyan megterhelje, sőt, elég sok kérdésem maradt a megtekintés után, amik főleg a "szervezet" körül forgott. Kik ezek? Mit akarnak? Mennyien vannak? Hogyan épült ki a rendszer? Honnan az ötlet? stb.

A film másfél órás. Szépen egyenletesen van felépítve. Rétegesen, mint a rakott palacsinta. Dráma, bunyó, flashback, karakter, dráma, bunyó, flashback, karakter, dráma... Nagyon finom a forgatókönyv. Szép munka.

Zoe Bell 2000 óta dolgozik a filmiparban. Főleg kaszkadőrködik, néha pedig apróbb szerepeket fogad el. Furcsa, mert ahhoz képest egészen jól játszik. Arra akartam kilyukadni, hogy ráfért egy abszolút főszerep. (A "Django elszabadul" című Tarantino filmben pl. végig egy kendő takarja az arcát, csak a szeme látszik, így olyan, mintha "ott sem lenne".) Ebben a filmben a produceri teendőket is magára vállalta. A film ugyan alacsony költségvetésű, minimál helyszínen játszódó akció mozi, az átlagos B filmek fölé emelkedik valamennyivel.

Elmondom, szerintem miért:

- Egyrészt nagyon jól kiválasztották a szereplőket. A csajok vagy csinosak, vagy jól verekednek, vagy jól játszanak, sőt, van, amelyik több pozitív tulajdonságot magába applikált. 

- A gonoszok között legalább egy markáns karaktert találunk. (Doug Jones pl. Guillermo del Toro filmjeiben szokott maszk mögé bújni)

- Feszesre vágott akciók, ötletes kivitelezés.

- Jól felépített drámai figurák.

- Rebecca Marshall, Phoebe szerepében eszméletlen! Még Zoe Bell-t is majdnem lemossa!

- Rosario Dawson cameója.

- A vége leszámolás, ami alatt előre dőlve szurkoltam. 

- A Twin Peaks-ben még viszonylag végzet leánya, Sherilyn Fenn mostanra csúnyán elveszítette hamvasságát.

- Hát, az "Száguldó bosszúban" még egy bombázó voltál...

- A film zenéje, Frank Riggio első munkája néhol elképesztően szuggesztív. Nem tudom, honnan jött a fiatalember, de ha ezt a szintet tartani fogja, még meglephet minket a filmzene világán belül.

- Dylan O'Brien pedig ügyes operatőr. 

Hezitáltam, hogy 60 vagy 70 %-os a film nálam. Nem tudom. Valahol kettő között. Nem könnyű darab, valakinek erősen feszegetheti az ingerküszöbét, de ettől függetlenül egyszer mindenképpen ajánlhatom megtekintésre.

Ha szeretnéd látni: R A Z E

Tiszteletem Mr. Robert Shaw!

Kedves Mr. Robert Shaw bácsi !

Évekig nem volt szerencsém a filmjeihez, azután, tök véletlenül, barangolásaim közben, hirtelen többet is láttam egymás után. Volt, amit már régebben láttam, volt amibe most futottam bele először. Csak szeretném méltatni színészi munkásságát, hogy pár szót írnék ezekről a filmekről.

1927-ben tetszett születni és fél évszázadosan tetszett itt hagyni minket, alig 56 filmszereppel a filmográfiájában. Sajnos, mondhatjuk, kevéssel... 1978-ban, 51 évesen... Mégis, néha olyan érzésem van, ön meghatározó alakja lett az amerikai filmnek. A tökös, kemény vágású, kőszikla arcú, macsó pasas. És az is volt. A kornak megfelelően macsó.



1963: Oroszországból szeretettel - From Russia With Love


Ha úgy vesszük, egy James Bond filmben a gonosz jobbkezének lenni, nem nagyon szórakoztató, hiszen a főhős még a film vége előtt lealázza az embert. Ön Grant szerepét kapta, a hatalmas, szőke bérgyilkosét, akit Lotte Lenya, a Spectre apró termetű, szadista, feltehetően leszbikus mumusa simán bordán csap egy bokszerrel. Ön pedig állta, hiszen a James Bond gonoszok nem átlagos fizikumú figurák. Kicsit karikatúra szerűek. Azután ahogy sejteni lehet, ön és Sean Connery összefutottak egy vonat kupéjában és addig verték egymást, míg valahogy a Bond maradt felül. Pedig ő nem bírta volna ki a bokszeres hasi-pacsit. Na mindegy. Nem volt főszerep, de emlékezetes. Egyet megtanultunk: megfelelő húshoz, megfelelő bort kell rendelni.



1973: A nagy balhé - The Sting

Sosem fogjuk megtudni, hogy lett a "Fullánk" című filmből a magyar keresztségben "A nagy balhé". Biztos, mert két világsztár tobzódott benne és átverték önt, mint a szart. Hát igen, Paul Newman és Robert Redford mellett önnek nem sok esélye maradt. Igaz, nem ölték meg, de lehúzták anyagilag, rendesen. Talán ha kevésbé lett volna olyan mohó. Hiába, a maffiózók, akik pénzt szagolnak, könnyen becsaphatóak. Itt bejött. Ettől függetlenül szerethető a film. Talán majd máskor több szerencséje lesz.



1974: Hajsza a föld alatt - The Taking of Pelham One Two Three

Nem tetszik tudni, de ebben az évben születtem! Ugyanakkor ön pedig részt vett ennek a remek kriminek, sőt, akciófilmnek az elkészítésében. Persze megint bűnöző játszott! De legalább csupa zseniális színésszel dolgozott együtt. Már ezért és a remek párbeszédekért érdemes megnézni ezt a mára sem sokat kopott filmet. Tudja, hogy Quentin Tarantino ebből a filmjéből lopikálta el a színek szerinti karakterek megnevezését? Igen! Olyan remek emberekkel mókázta végig ezt a metrós túszdrámát, mint Walter Matthau, Martin Balsam, Hector Elizondo vagy Ben Stiller apukája, Jerry Stiller! Később Remake-je készült az önök filmjének, de Shaw bácsi, szerintem a maguké jobb! Csak azt nem értettem, miért kellett végül megrázatnia magát az árammal??? Hát megérte azért a kevés pénzért... amit még el is bukott???



1975: A cápa - Jaws
Az állkapcsokból itt meg cápa lett a magyarítás, hogy fenyegetőbb legyen. Ön ebben a filmben simán ellopta a "Shaw"-t, érti... show-t, mint Quint, az öntörvényű, véres múltú cápavadász. De tényleg. Amikor először megjelenik a filmben és körmeit végighúzza a táblán. Atyaég! Azután, ahogyan nyomja a shawdert, Roy Scheider-nek és Richard Dreyfuss-nek. A monológ, amit a bomba ledobásos akciójukról és cápákról mesélt. És mindezt improvizálta! Le a kalappal. Milyen kár, hogy a film végén felfalta önt a nagy fehér. Valakinek mennie kellett és hármójuk közül ez volt a várható... Sajnáltam!



1978: Navarone ágyúi 2. - Az új különítmény - Force 10 from Navarone


Nem rossz ez a háborús filmje, Shaw bácsi és még a fiatal Harrison Ford-ot is megkapta maga mellé. Az külön vicces, hogy egy James Bond mozi két szereplője szintén tiszteletét tette maga mellett. Barbara Bach és Richard Kiel egy évvel korábban egymás ellen harcoltak "A kém, aki szeretett engem" című Bond filmben. Igaz, hogy a filmje elvileg a Navarone ágyúinak a folytatása, de sok köze nem volt hozzá, leszámítva, hogy háborús akciófilm. És végre ön a főszereplő! És túlélte!!! Ez a filmje szintén tetszett! Szerencsés vagyok, hogy egy hónapon belül 5 jó filmjébe botlottam bele. Ismerem a nevét!
Tudom, hogy ennél sokkal több és egyik-másiknál jobb vagy fontosabb filmje is van. Mindent meg fogok tenni azért, hogy amennyit lehet, megnézzek. Komolyan!

Köszönök minden kellemes percet!!!

Last Passenger (2013)

Utolsó utas - Last Passenger (2013)

Rendezte: Omid Nooshin

Nooshin filmje egészen szórakoztató thriller a kevésbé durva fajtából. Semmi nagy felhajtás, csak néhány ember, szorult helyzetben, egy titokzatos gyilkossal, akinek homályosak a céljai és talán nem derül ki a végére a titka.

Omid Nooshin furcsa filmes. A kilencvenes években készített néhány ígéretes rövidfilmet, majd 14 év hallgatás után lehetőséget kapott rá, hogy vonatos történetét vászonra vigye. Tisztességes filmet hozott össze. Semmi extra, de amit látunk, az tetszetős, élvezhető szösszenet.

A főszerepben a méltatlanul alul értékelt Dougray Scott alakítja a doktor apukát, aki véletlenül egy éjszakai járaton ragad hét esztendős fiával, hogy egy gyilkos játékszere legyen... a vonat mellett. Rajtuk kívül még néhányan a vonaton maradnak és tanácstalanul igyekeznek életben maradni és segítséget kérni a külvilágtól. Szerencsére a sok klisé mellett nem fárasztják olyasmivel a nézőt, mint, hogy a robogó vonaton nincs térerő... mert van.

Cuki, de fura a mosolya

Az ellenség kiléte végig homályban marad, talán nem lényeges. Nooshin filmjében a karakterekre koncentrálunk, akik kénytelenek összefogni, hogy túléljék a kéretlen kalandot. Ez a forgatókönyvi húzás sajnos csak félig lesz sikeres, mert a karakterek hézagosan lettek feltöltve. De legalább az egyetlen kalauzt leszámítva, nem teljesen töltelék áldozatokat kapunk. A film kissé egyenetlen, logikátlan, a vége sem tökéletes lezárás, ettől függetlenül egyszeri izgalom nyugodtan ajánlható.

A fényképezés (Angus Hudson egészen remek hangulatot kölcsönöz a filmnek) a trükköket leszámítva szépek. A vonat, mint helyszín, jól működik. Néhány lehetőséget kihasználnak, ami benne rejlik, máshol indokolatlan furcsaságok történnek - pl. miért olyan szűk az alagút és hova tűntek a rendőrök, miért golyóálló a vezető fülke ablaka, stb. - még az élvezhető határon belül.
A film zenéje néhol egészen fülbemászó, máshol meg jól egészíti ki az izgalmas képsorokat. Liam Bates főleg rövidfilmekben dolgozott közre. Jelen munkája erős közepes, kicsit felette áll.

A kevés látványelem egyike.

A főszereplőn kívül megemlíteném még Sarah Barwell szerepében Kara Toiton-t, aki nagyon szexi nő, de nekem valahogy kilógott a film egészéből. Talán a furcsa, teliszáj mosolya miatt. Ettől még dögös, csak valahogy nem idevaló. Még említést érdemel a takarítót játszó, Izraeli születésű Iddo Goldberg. Talán az ő figurája van legjobban kidolgozva a filmben, pedig első megjelenése közben az ember legszívesebben televerné a fejét.

- Megismert? Én voltam a fő gonosz a Mission: Impossible II.-ben!

60% körül