2017. július 13., csütörtök

Majmok bolygója: Háború - War for the Planet of the Apes (2017)

Majmok bolygója: Háború - War for the Planet of the Apes (2017)


Rendezte: Matt Reeves

A film Mafab adatlapja: War for the Planet of the Apes (2017)

Megtekintés: Nem gondoltam volna, hogy Pierre Boulle szatirikus regényéből valaha lehet épkézláb filmet forgatni. Sikerült!

Mondjuk hiányoltam Boulle nevét a stáblistáról, mert bár elkanyarodtunk az eredeti történetétől, ettől még egyértelmű, hogy az ő agyszüleményének gyermekét, sőt, unokáját láthatjuk. Ezt komoly tiszteletlenségnek érzem a stábtól. Lehet, hogy nem volt egy termékeny szerző, író, de Boulle két történetével is erősen gyarapította a filmművészetet - hogy irodalmi hatásáról már ne is beszéljek, habár kéne, hisz alapjában ő író - és már ez a két (alap)mű is elég a nevének halhatatlanságához: Híd a Kwai folyón, A majmok bolygója.
Alapjában véve, ha a gyökereit nézzük, e két mű között fel lehet azért ismerni némi egymásra utaló hasonlóságot. Mindkettőben van egy felsőbb hatalom, amelyik elnyomja a másikat, kihasználja azt. mindkét történetben van egy "hős", aki igyekszik ha nem is beilleszkedni, de valamilyen módon elfogadtatni magát a felette uralkodó hatalommal és amikor ez már nem elég, akkor végzetes döntést hozni, amely életére is komoly hatással lehet.
De ne merengjek Pierre Boulle munkásságán, ha már a film készítői sem tették.

Matt Reeves az 1996-os habkönnyű Julie DeMarco című romantikus komédiától komoly utat járt be. Ez tetőzött a Found Footage filmek hullámzó sikerét kiaknázó, Godzilla alaptörténetét Amerikába helyező Cloverfieldben, ami ezért majdnem olyan Remake, mint az utána készült "Engedj be!". Végül pedig, ha nem is Remake, de a Majmok bolygója filmek mindenképpen spin-offok, vagy előzményfilmek, ezért Reeves-t nem lehet eredetiséggel vádolni. Azonban a "Majmok..." trilógia harmadik és valószínűleg ebben a formában záró etapját már íróként is jegyzi és elég jó munkát végeztek.
Sosem gondoltam volna, hogy az első, eredeti 1968-as mozi után következő négy részben és Tim Burton buktája után még van mit mesélni erről a történetről. A trilógia azonban nagyon rám cáfolt. Az első két rész még nem is ragadott magával, de ez a harmadik rész már megfogta a kezem és vezetett magával, még akkor is, ha a címben szereplő ígéret a háborúra, gyakorlatilag nem is azt jelenti, amit sejteni lehetett. (De ez szpojler!)

Néhány évvel Koda árulása és az emberek és majmok összeugrasztására tett kísérletei után Cézárnak (Andy Serkis) szembesülnie kell vele, hogy a törékeny béke a maroknyi ember és faja között nem több puszta álomnál. Hiába húzódtak vissza az erdő rejtekébe az emberiség elől, ha az ismét megjelent, ezúttal az Ezredes (Woody Harrelson) és elitcsapata képében. Az Ezredes azonban nem feltétlenül biztos, hogy egy gonosz ember. Lehetséges, hogy minden lépése, amely elsőre arra utal, hogy egy velejéig rossz emberrel van dolgunk, visszavezethető egy kiindulópontra, amely felülírta a személyiségét. És igen, bár az Ezredes megbocsáthatatlan dolgokat tesz a főszereplő majom társadalommal, miután megértjük motivációit, még annak ellenére is nehéz teljesen elítélni őt, hogy a film egyértelműen a majmokat helyezi a pozitív, így azonosulásra alkalmas karaktereknek. De milyen már, hogy én, a néző, majd egy majom szemszögéből látva, elfogadjam annak motivációit?
Ezt csak úgy sikerül, ha az ellenséget démonízálom.


A forgatókönyv pedig végül kénytelen ezt tenni.
A film első harmadában találkozunk az Ezredessel, aki kivégzi Cézár családjának egy részét. Innentől pedig Cézár személyisége megváltozik és már nem is áll olyan messze a második rész intrikus Kodájától. Azonban ez a bosszú tökéletesen érthető motiváció, amely viszi előre a cselekményt. Nem véletlen, hogy más kritikusok már megszellőztették, hogy sok hasonlóság van e között a film és az Apokalipszis, Most! című háborús dráma között. Hogy ezzel egyet tudjak érteni, biztos újra kellene néznem a filmet, azonban arra emlékszem, hogy mint itt is, hősünk vándorolni kényszerül, hogy végül a célnál szemébe nézhessen a nemezisnek és legyőzze őt.

Azonban a befejezés nem lett ennyire profán. Lassan, Cézár vándorlásai során további szereplőket ismerünk meg, amelyeknek megjelenése mind jobban kiteljesíti és irányba állítja a trilógiát, hogy minél kevesebb hézag legyen a múlt - trilógia - és az elvileg várható jövő - az 1968-as változatban bemutatott lehetőség - között. Magyarázatot kapunk tehát az Ezredest hajtó dühre, megismerjük a vírus mutációjának az evolúcióra adott hatását és megismerjük az intelligens majmok következő generációját is.
Gyakorlatilag, amit az első rész lefestett és szóba került a másodikban, elkerülhetetlenül megjelenik a harmadik epizódban. A néma kislány, Nova (Amiah Miller) neve például egyértelmű utalás az 1968-as filmre, amiben az űrhajós (Charlton Heston) ezt a rabszolgaságba hajtott lányt igyekszik magával menekíteni.
Mondjuk, sosem gondoltam volna, hogy - a könyvet nem olvastam persze, így lehet, hogy abban történik rá utalás - Nova a nevét a Chevrolet azon autómárkájáról kapja, amelyet a spanyol ajkú Mexikóban azért nem tudtak menedzselni és árusítani, mert a "no va" jelentése annyit tesz: Nem megy.
A néma Novát ellensúlyozandó komikus elemként megjelenik Rossz majom (Steve Zahn), aki a drámai részeket hivatott enyhíteni. Persze, ő a többiekkel ellentétben, igazi szószátyár típus, ami azért is fura Cézárnak, mert eredetileg Rossz majom nem is az ő falkájának tagja volt, ezért az, hogy beszélni tud, egyértelmű jele annak, hogy az első részben elszabadult vírus már dolgozik a környezetben, hatása visszafordíthatatlan. Rossz majom megjelenítésével új szintre emelkedett a számítógépes animálás.


A fényképezés gyönyörű, néha már-már egy-egy jelenet művészien lett fotografálva. Ennek legjobb példája, mikor Cézár rajtakapja a gyilkos Ezredest a családjának megölése után a vízesés alatt. A zene, fényképezés és lassítás összessége egy felejthetetlen jelenetben csúcsosodik ki.
Nem biztos, hogy igazam van, de a filmzenét készítő Michael Giacchino visszanyúlkált volna az eredeti filmzene atmoszférájához, amit még Jerry Goldsmith komponált. Persze megjelent a filmben a modern hangzásvilág is, azonban néhány hangulatfestő filmzenerészlet számomra erősen emlékeztetett a '68-as sci-fi zeneiségére.

A történet pedig, annak ellenére, hogy elmesélve talán nem tűnik olyan nagyon eredetinek, végig ébren tudott tartani, lekötött. A CGI mostanra eljutott arra a szintre, hogy nem zavaró a szememnek a generált állatvilág. Persze, azért még nem tudja teljesen becsapni a látvány az érzékeimet, viszont nagyon közel áll ahhoz, hogy elhihessem a képen mozgó állatok létezését, ami egy ilyen filmnél elengedhetetlen.
A befejezésben pedig van egy kis kiszámíthatóság, ugyanakkor Cézár karakterét nem gyilkolták meg azzal, hogy döntése visszavonhatatlanul Koda oldalára álljon. Amikor végül szembe néz nemezisével, az Ezredessel, a lehető legkorrektebbül járnak el az "ősi" ellenségek.

90%


2017. július 12., szerda

Power Rangers - Power Rangers (2017)

Power Rangers - Power Rangers (2017)


Rendezte: Dean Israelite

A film Mafab adatlapja: Power Rangers (2017)

Megtekintés: Meglepően jól szórakoztam így, hogy nem volt sok előképem.

Gyerekkoromban nekem ez az egész "Power Rangers-es", "Atomcsapatos" marháskodás totálisan kimaradt. És amikor ezt mondom, azt úgy értsd, hogy... Valójában tudtam róla, hogy létezik egy sorozat, amiben színes robotruhás fiatalok harcolgatnak szőrös alakok ellen, betanult, bazári táncos és akrobatikus koreográfiára. Arra nem emlékszem, hogy szinkronos vagy angol nyelvű - uram bocsáss, esetleg német hanggal - volt a marhaság, mert sosem maradtam a csatornán annyi ideig, hogy ez rögzüljön, simán tovább kapcsoltam. Ja, meg volt benne valami kínai szemű nő.
Azután 1995-ben jött a mozikban az "Atomcsapat", aminek mozikártyáit egy ideig őrizgettem egy poros fiókban, ezer másik filmes relikviával egyetemben, ám nem ültem be a moziba, hogy megnézzem a filmet és ha véletlenül kezembe akadt egy mozis, kalózverzió, ha megtekintettem azt, mostanra kiürült a szervezetemből.
Igen, ki merem jelenteni, hogy mostanra "Power Rangers" szűz vagyok. Ha azt mondod, hogy ez nem teljesen igaz, hiszen azért bele-belecsúsztam, meg emlékszem a főcímdalra, stb., akkor emlékeztetlek, hogy petting is szex, mégis szűz maradhat, aki gyakorolja.

Nem tudom, hogy a Bryan Spicer által rendezett első mozifilm milyen célközönségnek készült és milyen nézői szokásokat elégített ki. Nekem az is elég, hogy látom, Spicer nem vetette meg a lábát a mozis fronton, készített még két felejthető alkotást akkoriban, majd száműzték tévéfilmes, sorozatos berkekbe, ahol viszont biztosan találkoztál már munkáival, hiszen szinte az összes izgalmasabb szériánál találkozhatunk a nevével.

Az új "Power Rangers"-ről tehát annyit tudtam, hogy egy maroknyi fiatal hivatott színes páncélba bújni, hogy azután megmentsék kicsiny városukat és azzal együtt az emberiséget.
Azután újraéltem a nem olyan régen bemutatott "Az erő krónikája" című filmet, kicsit nagyobb büdzséből. (Ezt éreztem, pedig pontosan tudom, hogy maga a "PR" pr sokkal régebbi franchise, mint a sikeres found footage szuperhős történet.)

Adva van egy kisváros. Benne sok fiatal és mi ebből ötre fókuszálunk, akik kikeverednek egy bányabontási területre és ha már ott vannak, belecsöppennek egy örök harcba a világegyetem széléről érkező gonosz ellen, aki szokás szerint el akarja földünket pusztítani, mert annyival szórakoztatóbb egy rakás törmeléken uralkodni, mint egy rendezett kisvároson. Az öt fiatal pedig, miután megkapja a liábe diót (itt ugyan ezek színes kristályok, de állandóan az "Üzenet az űrből" című japán sci-fi kalandfilm repülő csonthéjasai jutnak róla eszembe) hamar színt vall és együttes erővel veszik fel a harcot az érkező földönkívüli erővel, hogy megmentsék a bolygót. A szokásos cucc.


Közben össze kell csiszolódniuk és megtalálni magukban azt a plusz erőt, amelynek majd köszönhetik a színes kő együttes erejével megtámogatott páncélzatot, ami megvédi, segíti őket és ha mindez még nem lenne elég, a végén akár egybe is forrhatnak, hatalmas harcoló gépezetként, hogy azzal megidézzék a Transzformerszeket is. A szokásos cucc.

A fiatalok lassan szintet lépnek és eljutnak A.-ból, (ego) a B.-be (közösség), viszont nem túl szájbarágósan, nem nagyon bukdácsolva. A szokásos cucc.

Egyszer még a gonosz Rita is megkörnyékezi egyiküket, felajánlva némi játékos időt meg túlélést, de a kiválasztott, árulásra izgatott karakter olyan szépen pöccinti le magáról az ötletet, hogy az tényleg meglepett, mert más filmekben, azért ilyenkor előfordul hezitálás, vagy valami morfondírozás. Mondjuk, még mindig ez az egyik kedvenc részem a filmben.

Eredeti filmnek tartom ezt a darabot?
Egyértelműen nem.
Jól lehet rajta szórakozni?
Egyszer igen, ezért ajánlom megtekintésre.

A fiatal főszereplők legalább tényleg kedvelhetőek, lehet értük izgulni. A karakterépítés persze nem erőssége a forgatókönyvnek, ezért a suli utáni bezárás nem említhető egy lapon a John Hughes munkásságra jellemző elemző hozzáálláshoz, azonban ezért kárpótol minket a látvány és pörgősség.
Az ellenség nem veszélytelen és az aranyvadászat közben elhulló embereknek köszönhetően még izgulni is tudtam, ami ritka a hasonló szellemiségű - lásd, fiataloknak készült világmegváltó sztorik - filmeknél.
Nem biztos, hogy van ebben még egy epizód, de egynek a "Power Rangers" szerintem bőven megteszi.

Elizabeth Banks megszerezte Loki botját és kicsit bearanyozta, hogy nehogy visszaszerezze a Marvel.

Megkövetem egyik kedvenc színésznőmet, Elizabeth Banks-et, aki lubickol az ellen szerepében. Egyszerűen nem jöttem rá, hogy az ő, csak tetszett a játéka és dögös volt.
Amelyik színész még említést érdemelne - jó, a fiatalok is kellemesek - az csak hangban van jelen a filmben.
A film zenéje pedig erős közepes, néhány erősebb részt leszámítva.
A kikacsintásokat a korábbi sorozatra és filmre pedig más cikkben keressétek, hisz én lemaradtam ezekről, mint jeleztem.
Nálam ez előkelőbb helyen végzett, mint a lélektelenebb Transzformersz filmek. Azok első részén, látványvilág és hanghatások ellenére, kellemesen bealudtam a moziban és akkor rájöttem, hogy ezek a beszélő autós robotok nem az én világom. Ezen viszont egészen elvoltam, pedig nem lehet állítani, hogy a Power Rangers bármiben más lenne, mint egy Transzformers mozi. Ja, de, ebben az ellenség nem autó forma robot. De nagyjából, a többi pont stimmel.

60%

Ha szeretnéd látni:
- Power Rangers (2017)

2017. július 5., szerda

A kivételezett - The Exception (2017)

A kivételezett - The Exception (2017)


Rendezte: David Leveaux

A film Mafab adatlapja: The Exception (2017)

Megtekintés: Ritkán mondok filmre olyat, hogy "sótlan", de ennél a mozinál valahogy állandóan ez jutott eszembe.

David Leveaux tehetségét már bizonyította színházi körökben, bemutatókon. Elérkezettnek látta az időt, hogy végre nagy vásznon is megmérettesse magát és szerintem, kissé könnyűnek találtatott. Alan Judd, valós eseményeket is felhasználó fiktív regénye elsőre jó alapanyagnak tűnhetett, hiszen színész-orientált kamaradráma, amely főleg egy helyszínen - egy Holland kastély - játszódik, egymástól sok tekintetben eltérő karaktereket mozgat és drámát is szuszakol rendesen a játékidőbe. A problémát ott érzem, hogy az alapanyag ellenére is elég kevéssé sikerült a figurákat szimpatikussá tenni.

Stefan Brandt (Jai Courtney) kapitányt felsőbb utasításra kirendelik Hollandiába, hogy személyes testőreként megvédelmezze II. Vilmos német császárt (Christopher Plummer), akit politikai okok miatt eddig mellőztek és száműzetésben él, amíg követői illetve a jelenlegi politikai erő megveti a lábát Németországban. Brandt, a szabályokkal szembe menve, szexuális kapcsolatot kezdeményez egy, a kastélyban dolgozó lánnyal, Mieke de Jong-gal (Lily James), akiről később kiderül, hogy beszervezett ügynök és talán pont tőle kellene megvédeni a császárt, akinek jelenleg nincs hatalma, viszont reprezentatív személyként lehet rá hivatkozni. A légyottokról hamar információt szerez a császár bigott felesége, Hermine hercegnő (Janet McTeer) aki, mintha még a császárnál is jobban szomjazná a trónra való visszatérésük lehetőségeik realizálását.
Közben megjelenik egy befolyásos német Gestapós, Himmler (Eddie Marsan), hogy némi hamis információ csepegtetésével kiugrassza a kémet a bokorból, mert információik szerint, ha kiderül, hogy visszahelyezik a császárt a trónra, szükséges lesz a likvidálása.
Brandt azonban már beleszeretett Mieke-be és nem akarja elveszíteni. Elszabadul a pokol, amelyben Vilmos, kora ellenére, fontos szerepet kap.

Nem tudom, kinek az ötlete volt beleszuszakolni a hős szerelmes szerepébe Jai Courtney-t. A srác arca néhány jelenetben tényleg simán megfelel német tisztnek, azonban, mosolya ellenére, néha kifejezetten unszimpatikus a fizimiskája. Erről nem tehet, egyszerűen így néz ki. Mint majdnem minden szerepében. Neki ilyen az arcberendezése. Hol is tetszett igazán? Az Öngyilkos osztag Bumeráng kapitányaként éreztem eddig csak teljesen szimpinek.
Azért erőlködik rendesen.
A képességeit meghaladja, hogy kicsiholja a kémiát közte és Lily James között, akinek ez az első meztelen szerepe karrierje során, így még csak azt sem mondhatom, hogy a hölgy nem vetette be a testét a siker érdekében.
Azonban a kémia igazából csak Plummer ből árad, meg Marsanból, amikor megjelenik a visszataszító tiszt szerepében.
A császárnét alakító McTeer is lehet remek színésznő, ha itt modorosnak éreztem az állandó szemmeregetését. Azért legalább elgondolkodtatott annyira, hogy elfilozofáljak rajta, hogy milyen belső gondolatvilága lehet egy mellőzött nőnek, akinek a férje elvileg jobb sorsa lenne érdemes, akinek a hatalom egykor a kezében volt. Így azért kicsit közelebb kerül a nézőhöz a karakter, mert egyébként szimplán idegesítő és sznob hatást kelt.
A császár jobbkeze, aki már a száműzetés terhét sokkal régebben viseli a császárral karöltve, az Sigurd von Ilsemann, akit Ben Daniels alakít és talán a legkerekebb alakítás az övé a filmben.


Sajnos a történet túlságosan egyszerű, egyenesen vezet a tragikus - már annak a néhány áldozatnak - végkifejlethez, és kap egy enyhén cukormázas lezárást, hogy ne legyen nagy hiányérzetünk, ha már nekiültünk, mert a száz perc néha két órának érezhető.
Az egyetlen jó fej a csapatban végül maga a kivételezett, Vilmos császár és figurája, pedig, korábbi viselkedése alapján nem sok szól a karakterfejlődése mellett.
Talán az elmaradt apai ösztönei miatt kedvez a főszereplőinknek. Erre legalábbis van némi utalás.

A lezárás hirtelen, a menekülés összecsapott hatást kelt és talán túl egyszerű is. Számomra kissé hiteltelen is, de ezt betudom a regény hiányosságainak.
A film első másfél órája nem nagyon kedvelteti meg Brandt alakját a nézővel és a végén is csak azért sikerül, mert akkor már érezhető, hogy menti a lányt, aki viszont legalább a szemnek kellemes. Saját jogán a német tisztet, mint főszereplőt, nem fogja harapni a közönség. Még egyszer állítom, ebben szerepe van Jai Courtney eddig nem létező kedves karizmának.

"A császár utolsó csókja" című könyvet Alan Judd 2003-ban írta. és a producer, Lou Pitt 2008-ban olvasta először. Végül a forgatást 2015-ben kezdték el és bő egy hónap alatt végeztek is vele. A könyvhöz képest a főszereplő karakterek neveit megváltoztatták, így lett Krebbs-ből Brandt, Akki-ból pedig Mieke.

Hiába azonban a történelmi háttér nyújtotta lehetséges érdeklődés, hiába a tehetséges színészek alakítása, valahogy az egész film érdektelen maradt és nem kielégítő szórakozás. Ezen a szép, de talán túl statikus felvételek sem segítettek. Ha az operatőr munkájában kicsit több az élet, már egy érdekesebb filmet kaphattunk volna, így azonban száraz a tabló és nehezen fogyasztható.

Megjegyzés: A kivételezett meg nem csupán a császár karaktere, hiszen, ha tudjuk, hogyan viszonyul ellenségeihez, akkor a kémként leleplezett Mieke iránti kedvessége alapján Mieke az ő kivételezettje. Vagy Brandt is az, hiszen korábban néhány katonai tevékenysége miatt közel került a hadbírósághoz, most mégis egy viszonylag fontos feladattal látják el, amikor neki kell védenie a császárt.

45%

Ha megnéznéd:
- A kivételezett (2017)