2017. július 12., szerda

Power Rangers - Power Rangers (2017)

Power Rangers - Power Rangers (2017)


Rendezte: Dean Israelite

A film Mafab adatlapja: Power Rangers (2017)

Megtekintés: Meglepően jól szórakoztam így, hogy nem volt sok előképem.

Gyerekkoromban nekem ez az egész "Power Rangers-es", "Atomcsapatos" marháskodás totálisan kimaradt. És amikor ezt mondom, azt úgy értsd, hogy... Valójában tudtam róla, hogy létezik egy sorozat, amiben színes robotruhás fiatalok harcolgatnak szőrös alakok ellen, betanult, bazári táncos és akrobatikus koreográfiára. Arra nem emlékszem, hogy szinkronos vagy angol nyelvű - uram bocsáss, esetleg német hanggal - volt a marhaság, mert sosem maradtam a csatornán annyi ideig, hogy ez rögzüljön, simán tovább kapcsoltam. Ja, meg volt benne valami kínai szemű nő.
Azután 1995-ben jött a mozikban az "Atomcsapat", aminek mozikártyáit egy ideig őrizgettem egy poros fiókban, ezer másik filmes relikviával egyetemben, ám nem ültem be a moziba, hogy megnézzem a filmet és ha véletlenül kezembe akadt egy mozis, kalózverzió, ha megtekintettem azt, mostanra kiürült a szervezetemből.
Igen, ki merem jelenteni, hogy mostanra "Power Rangers" szűz vagyok. Ha azt mondod, hogy ez nem teljesen igaz, hiszen azért bele-belecsúsztam, meg emlékszem a főcímdalra, stb., akkor emlékeztetlek, hogy petting is szex, mégis szűz maradhat, aki gyakorolja.

Nem tudom, hogy a Bryan Spicer által rendezett első mozifilm milyen célközönségnek készült és milyen nézői szokásokat elégített ki. Nekem az is elég, hogy látom, Spicer nem vetette meg a lábát a mozis fronton, készített még két felejthető alkotást akkoriban, majd száműzték tévéfilmes, sorozatos berkekbe, ahol viszont biztosan találkoztál már munkáival, hiszen szinte az összes izgalmasabb szériánál találkozhatunk a nevével.

Az új "Power Rangers"-ről tehát annyit tudtam, hogy egy maroknyi fiatal hivatott színes páncélba bújni, hogy azután megmentsék kicsiny városukat és azzal együtt az emberiséget.
Azután újraéltem a nem olyan régen bemutatott "Az erő krónikája" című filmet, kicsit nagyobb büdzséből. (Ezt éreztem, pedig pontosan tudom, hogy maga a "PR" pr sokkal régebbi franchise, mint a sikeres found footage szuperhős történet.)

Adva van egy kisváros. Benne sok fiatal és mi ebből ötre fókuszálunk, akik kikeverednek egy bányabontási területre és ha már ott vannak, belecsöppennek egy örök harcba a világegyetem széléről érkező gonosz ellen, aki szokás szerint el akarja földünket pusztítani, mert annyival szórakoztatóbb egy rakás törmeléken uralkodni, mint egy rendezett kisvároson. Az öt fiatal pedig, miután megkapja a liábe diót (itt ugyan ezek színes kristályok, de állandóan az "Üzenet az űrből" című japán sci-fi kalandfilm repülő csonthéjasai jutnak róla eszembe) hamar színt vall és együttes erővel veszik fel a harcot az érkező földönkívüli erővel, hogy megmentsék a bolygót. A szokásos cucc.


Közben össze kell csiszolódniuk és megtalálni magukban azt a plusz erőt, amelynek majd köszönhetik a színes kő együttes erejével megtámogatott páncélzatot, ami megvédi, segíti őket és ha mindez még nem lenne elég, a végén akár egybe is forrhatnak, hatalmas harcoló gépezetként, hogy azzal megidézzék a Transzformerszeket is. A szokásos cucc.

A fiatalok lassan szintet lépnek és eljutnak A.-ból, (ego) a B.-be (közösség), viszont nem túl szájbarágósan, nem nagyon bukdácsolva. A szokásos cucc.

Egyszer még a gonosz Rita is megkörnyékezi egyiküket, felajánlva némi játékos időt meg túlélést, de a kiválasztott, árulásra izgatott karakter olyan szépen pöccinti le magáról az ötletet, hogy az tényleg meglepett, mert más filmekben, azért ilyenkor előfordul hezitálás, vagy valami morfondírozás. Mondjuk, még mindig ez az egyik kedvenc részem a filmben.

Eredeti filmnek tartom ezt a darabot?
Egyértelműen nem.
Jól lehet rajta szórakozni?
Egyszer igen, ezért ajánlom megtekintésre.

A fiatal főszereplők legalább tényleg kedvelhetőek, lehet értük izgulni. A karakterépítés persze nem erőssége a forgatókönyvnek, ezért a suli utáni bezárás nem említhető egy lapon a John Hughes munkásságra jellemző elemző hozzáálláshoz, azonban ezért kárpótol minket a látvány és pörgősség.
Az ellenség nem veszélytelen és az aranyvadászat közben elhulló embereknek köszönhetően még izgulni is tudtam, ami ritka a hasonló szellemiségű - lásd, fiataloknak készült világmegváltó sztorik - filmeknél.
Nem biztos, hogy van ebben még egy epizód, de egynek a "Power Rangers" szerintem bőven megteszi.

Elizabeth Banks megszerezte Loki botját és kicsit bearanyozta, hogy nehogy visszaszerezze a Marvel.

Megkövetem egyik kedvenc színésznőmet, Elizabeth Banks-et, aki lubickol az ellen szerepében. Egyszerűen nem jöttem rá, hogy az ő, csak tetszett a játéka és dögös volt.
Amelyik színész még említést érdemelne - jó, a fiatalok is kellemesek - az csak hangban van jelen a filmben.
A film zenéje pedig erős közepes, néhány erősebb részt leszámítva.
A kikacsintásokat a korábbi sorozatra és filmre pedig más cikkben keressétek, hisz én lemaradtam ezekről, mint jeleztem.
Nálam ez előkelőbb helyen végzett, mint a lélektelenebb Transzformersz filmek. Azok első részén, látványvilág és hanghatások ellenére, kellemesen bealudtam a moziban és akkor rájöttem, hogy ezek a beszélő autós robotok nem az én világom. Ezen viszont egészen elvoltam, pedig nem lehet állítani, hogy a Power Rangers bármiben más lenne, mint egy Transzformers mozi. Ja, de, ebben az ellenség nem autó forma robot. De nagyjából, a többi pont stimmel.

60%

Ha szeretnéd látni:
- Power Rangers (2017)

2017. július 5., szerda

A kivételezett - The Exception (2017)

A kivételezett - The Exception (2017)


Rendezte: David Leveaux

A film Mafab adatlapja: The Exception (2017)

Megtekintés: Ritkán mondok filmre olyat, hogy "sótlan", de ennél a mozinál valahogy állandóan ez jutott eszembe.

David Leveaux tehetségét már bizonyította színházi körökben, bemutatókon. Elérkezettnek látta az időt, hogy végre nagy vásznon is megmérettesse magát és szerintem, kissé könnyűnek találtatott. Alan Judd, valós eseményeket is felhasználó fiktív regénye elsőre jó alapanyagnak tűnhetett, hiszen színész-orientált kamaradráma, amely főleg egy helyszínen - egy Holland kastély - játszódik, egymástól sok tekintetben eltérő karaktereket mozgat és drámát is szuszakol rendesen a játékidőbe. A problémát ott érzem, hogy az alapanyag ellenére is elég kevéssé sikerült a figurákat szimpatikussá tenni.

Stefan Brandt (Jai Courtney) kapitányt felsőbb utasításra kirendelik Hollandiába, hogy személyes testőreként megvédelmezze II. Vilmos német császárt (Christopher Plummer), akit politikai okok miatt eddig mellőztek és száműzetésben él, amíg követői illetve a jelenlegi politikai erő megveti a lábát Németországban. Brandt, a szabályokkal szembe menve, szexuális kapcsolatot kezdeményez egy, a kastélyban dolgozó lánnyal, Mieke de Jong-gal (Lily James), akiről később kiderül, hogy beszervezett ügynök és talán pont tőle kellene megvédeni a császárt, akinek jelenleg nincs hatalma, viszont reprezentatív személyként lehet rá hivatkozni. A légyottokról hamar információt szerez a császár bigott felesége, Hermine hercegnő (Janet McTeer) aki, mintha még a császárnál is jobban szomjazná a trónra való visszatérésük lehetőségeik realizálását.
Közben megjelenik egy befolyásos német Gestapós, Himmler (Eddie Marsan), hogy némi hamis információ csepegtetésével kiugrassza a kémet a bokorból, mert információik szerint, ha kiderül, hogy visszahelyezik a császárt a trónra, szükséges lesz a likvidálása.
Brandt azonban már beleszeretett Mieke-be és nem akarja elveszíteni. Elszabadul a pokol, amelyben Vilmos, kora ellenére, fontos szerepet kap.

Nem tudom, kinek az ötlete volt beleszuszakolni a hős szerelmes szerepébe Jai Courtney-t. A srác arca néhány jelenetben tényleg simán megfelel német tisztnek, azonban, mosolya ellenére, néha kifejezetten unszimpatikus a fizimiskája. Erről nem tehet, egyszerűen így néz ki. Mint majdnem minden szerepében. Neki ilyen az arcberendezése. Hol is tetszett igazán? Az Öngyilkos osztag Bumeráng kapitányaként éreztem eddig csak teljesen szimpinek.
Azért erőlködik rendesen.
A képességeit meghaladja, hogy kicsiholja a kémiát közte és Lily James között, akinek ez az első meztelen szerepe karrierje során, így még csak azt sem mondhatom, hogy a hölgy nem vetette be a testét a siker érdekében.
Azonban a kémia igazából csak Plummer ből árad, meg Marsanból, amikor megjelenik a visszataszító tiszt szerepében.
A császárnét alakító McTeer is lehet remek színésznő, ha itt modorosnak éreztem az állandó szemmeregetését. Azért legalább elgondolkodtatott annyira, hogy elfilozofáljak rajta, hogy milyen belső gondolatvilága lehet egy mellőzött nőnek, akinek a férje elvileg jobb sorsa lenne érdemes, akinek a hatalom egykor a kezében volt. Így azért kicsit közelebb kerül a nézőhöz a karakter, mert egyébként szimplán idegesítő és sznob hatást kelt.
A császár jobbkeze, aki már a száműzetés terhét sokkal régebben viseli a császárral karöltve, az Sigurd von Ilsemann, akit Ben Daniels alakít és talán a legkerekebb alakítás az övé a filmben.


Sajnos a történet túlságosan egyszerű, egyenesen vezet a tragikus - már annak a néhány áldozatnak - végkifejlethez, és kap egy enyhén cukormázas lezárást, hogy ne legyen nagy hiányérzetünk, ha már nekiültünk, mert a száz perc néha két órának érezhető.
Az egyetlen jó fej a csapatban végül maga a kivételezett, Vilmos császár és figurája, pedig, korábbi viselkedése alapján nem sok szól a karakterfejlődése mellett.
Talán az elmaradt apai ösztönei miatt kedvez a főszereplőinknek. Erre legalábbis van némi utalás.

A lezárás hirtelen, a menekülés összecsapott hatást kelt és talán túl egyszerű is. Számomra kissé hiteltelen is, de ezt betudom a regény hiányosságainak.
A film első másfél órája nem nagyon kedvelteti meg Brandt alakját a nézővel és a végén is csak azért sikerül, mert akkor már érezhető, hogy menti a lányt, aki viszont legalább a szemnek kellemes. Saját jogán a német tisztet, mint főszereplőt, nem fogja harapni a közönség. Még egyszer állítom, ebben szerepe van Jai Courtney eddig nem létező kedves karizmának.

"A császár utolsó csókja" című könyvet Alan Judd 2003-ban írta. és a producer, Lou Pitt 2008-ban olvasta először. Végül a forgatást 2015-ben kezdték el és bő egy hónap alatt végeztek is vele. A könyvhöz képest a főszereplő karakterek neveit megváltoztatták, így lett Krebbs-ből Brandt, Akki-ból pedig Mieke.

Hiába azonban a történelmi háttér nyújtotta lehetséges érdeklődés, hiába a tehetséges színészek alakítása, valahogy az egész film érdektelen maradt és nem kielégítő szórakozás. Ezen a szép, de talán túl statikus felvételek sem segítettek. Ha az operatőr munkájában kicsit több az élet, már egy érdekesebb filmet kaphattunk volna, így azonban száraz a tabló és nehezen fogyasztható.

Megjegyzés: A kivételezett meg nem csupán a császár karaktere, hiszen, ha tudjuk, hogyan viszonyul ellenségeihez, akkor a kémként leleplezett Mieke iránti kedvessége alapján Mieke az ő kivételezettje. Vagy Brandt is az, hiszen korábban néhány katonai tevékenysége miatt közel került a hadbírósághoz, most mégis egy viszonylag fontos feladattal látják el, amikor neki kell védenie a császárt.

45%

Ha megnéznéd:
- A kivételezett (2017)





2017. július 3., hétfő

A látogatók: A fejlesztés - The Recall (2017)

A látogatók: A fejlesztés - The Recall (2017)


Rendezte: Mauro Borrelli

A film Mafab adatlapja: The Recall (2017)

Megtekintés: A befejezés már érdekes, de előtte az az egy óra...

Van az úgy, hogy az ember híres színészből átavanzsál adócsalóvá és egy ideig hűsölni kénytelen. Ez nem olyan elítélendő - hmm - mintha embereket ölnél, hiszen ön-Robin Hood-ként elsősorban az államot lopod meg vele. Közben azonban elrepülnek az évek, a hírnevedet hírhedtség váltja fel, te pedig arra ébredsz, hogy a korábbi - jó húsz évvel, kb. - pergő életviteledet felváltja egy olcsóbb, kommerszebb hozzáállás. A hozzáállás, aminek köszönhetően már úgy írsz alá a B filmekhez, hogy meg sem borzongsz azon, milyen lúzer lettél.
Ha van színészi karrier, amely datálható egy sikerfilmtől, akkor legyen az Wesley Snipes esetében mondjuk a "Penge - Blade (1998)" és a mélypont ugyan nem ez, viszont a történet gerince visszavezet ahhoz a zajos sikerhez. Itt Snipes karakterét egyenesen "Vadásznak" hívják, igaz nem vérszívók ellen küzd karddal, hanem földönkívüli lényeket igyekszik megleckéztetni nem túl pontos célzó tehetségével.
Miután végigszenvedtem "A fejlesztést", csak arra tudtam gondolni, hogy ez a film bizony, első órájában, leginkább a Penge nyomdokaiban csetlő-botló kistestvér... játékmacija, amelyiknek kitépték a belét. Kb. annyi a hasonlóság.
Vagy több?

1998-ban Penge azért küzdött a vámpírok ellen, mert személyes bosszú vezette egyrészt anyja haláláért, másrészt pedig azért, mert egy vámpír fertőző harapásának köszönhetően ő maga is kapott kicsit az elátkozottak életciklusaiból.
"A fejlesztésben" pedig egy ex-űrhajós, pilóta, katona, akit sok éve elraboltak az E.T.-k és zaklatták... ugyan nem feltétlenül szexuálisan, mint egy fontos karaktert a "Függetlenség napjában", viszont ettől még ég a karakterben a tűz, hogy kiegyenlítsen egy képzeletbeli számlát.

Közben, hogy az egyszemélyes bosszú-hadjáratban valami érdekes is legyen, megismerhetünk öt fiatalt, akik a vadászhoz közeli erdészlakba igyekeznek nyaralni és pihenni kicsit, ami egyet jelent a szex-el és piálással. Persze páratlan a számuk, mert miért ne és, hogy valaki kimaradjon, míg a többiek dugnak. De hülyék ezek a tinik.
A másik baj, azon kívül, hogy valami eszméletlenül unalmas és modoros minden, a szájukból elhangzó mondat, nincs közöttük egyetlen igazán karakteres arc, vagy olyan, akiért legalább tényleg tudnál izgulni. Talán csak a lányok.
A három srác mintha most lépett volna le egy divatbemutató pástjáról. Nem éppen helyesek, ellenben egyértelműen olyanok, akik több időt töltenek sminkben, mint ruhában. Mindhárom eszméletlenül jóképű lenne, ha nem lennének annyira irritálóan semmilyenek.
Nem tudom, amikor ezeket a fehérnemű modelleket kiválasztják, mi lehet a koncepció. Az Amerikai pite srácai legalább valahol kedves szomszédfiú stílusú arccal rendelkeztek. Ezek meg? Amolyan elkényeztetett anyuka kedvencei pofik, akiknek viszont sosem csípnél az arcába.
Az arcjátékuk azonban kemény.
Ennyit a színészi játék magasztalásáról.


Snipes sincs jobb helyzetben, mivel a forgatókönyv először azt sem tudja eldönteni, hogy használja a színészt valamire, vagy biodíszlet. Még azt sem sikerül rendesen összerakni a forgatókönyvben, hogy Snipes karaktere milyen módon figyelje meg a fiatalok házát és egyáltalán, milyen okból kolbászoljon el oda?
Kifejtem: Snipes erdészházába véletlenül bebotorkál néhány fiatalunk. Összefogdossák a cuccait, ő meg közben - klisé - hazaér. Észreveszi, hogy rombolás nem történt, viszont kicsit megpiszkálták a tál levest. Elvileg, azt sejtenéd, ez vért kíván, mert a vadász kirongyol a lakból, kocsiba vágódik és teperni kezd a menekülő fiatalok után. De valóban utánuk?
A fiatalok ugyanis a fák között szlalomoznak, míg a kisteher egy teljesen más környezetben vágtat keresztül. A fiatalok megérkeznek a saját faházukba, viszont a vadász, hiába sietett a kocsijával, egyszerűen nem fut be. Csak később. Gyalog. hogy először a fák közül lessen be a panoráma ablakon, majd egészen közel lopózva már a fal mellől lessen be a tinikre, majd, miután megjelenik a földönkívüli entitás, ismét a fák közül leselkedjen a marcona fekete férfi.
Ezt nem értem... Akkor minek indult el olyan elánnal, ha nem akarta megleckéztetni vagy felelősségre vonni?
Ha már a ház mellé érve leselkedik, miért nem botlott bele az idegenbe, aki szintén ott ólálkodott? Eleve azt hittem - köszönhető a "mesteri vágásoknak", "ütemérzéknek" és "félelmetesen ügyes kamera beállításoknak", hogy aki a fiatalokat riogatja, maga a vadász. Erre kiderül, hogy az inkább kettőt hátrált, hogy teret engedjen a semmiből érkező idegeneknek. Fifikás.

Mondjuk eleve röhejes, mennyire felesleges volt erre egy Snipes szintű színész. Kb. mint abba a másik sci-fiben - na, mi a címe? - Jean-Claude van Damme szerepeltetése. Jó tudni, hogy még hírt ad magáról, de a minőséget nem húzza fel...

- Snipes, te ennél jobb vagy! - Kellett a pénz, kannás borra...

Az első óra unalmas karakterépítése után végre kicsit a forgatókönyv is igyekszik megmutatni magát. Ne várjunk Borrelli agyától valami igazi truvájt, de legalább kicsit érdekes lesz a befejezés, amely így legalább megpengeti egy űrinváziós, x-menes folytatás lehetőségét. Mivel azonban a film két értékéből nem szeretném a kevésbé feltűnőt elszpojlerezni, nem mesélnék többet a moziról.
A másik pozitívum Laura Bilgeri, aki igazi kis eyecandy, bár, színjátszásból lenne még mit javítania. Az asztmaroham már szépen megy.
Az biztos, hogy egy egysoros ajánlója a filmnek sokkal érdekesebb, mint maga a másfél órás mű. Ráugrottam, bevertem a fejem.
Mondanom sem kell, hogy még a trailer is elaltatja a gyanakvást.

A katonai tanács jelentei meg ebben a formában teljesen feleslegesek, csak talán Borrelli így volt képes kicsit többet megmagyarázni a nézőnek, anélkül, hogy ne kelljen narrációt vagy feliratokkal megpakolni a filmet. Ettől még az a két perc nem nagyon tesz hozzá a filmhez.
Ha hasonlítani akarom valamihez, akkor a Skyline (2010) lenne az, csak az városi környezetben mutat be hasonló eseményeket és annak ellenére, hogy az egy 7 éves film, ennél sokkal látványosabb és igényesebb produkció.

50%

Ha megnéznéd:
- A fejlesztés (2017)

Az egyetlen ok, amiért végig bírod nézni: Laura Bilgeri