Az elnémult - The Unspoken (2015)

Az elnémult - The Unspoken (2015)

Rendezte: Sheldon Wilson

A film Mafab adatlapja: The Unspoken (2018)

Megtekintés: Hiába kedvencem Jodelle Ferland, ha a film rendezője nem érti a horror lényegét.

Ez már akkor biztos volt számomra, mikor az első negyedórában egy jelenetben az történt, hogy a néma kisfiú nézi a fa oldalát, majd hirtelen, képen kívülről benyúl érte az anyja, hogy átölelje, de a zenei aláfestés drasztikussága meg úgy riasztja meg a nézőt, mintha a gyilkos lépett volna mellé, egy baltával. Nálam ez nem horror. Nem rajongok a jumpscare-ért (Villanófrász lesz a magyar neve.) sem akkor, ha a pofánkba tolnak egy rémisztő arcot, sem akkor, amikor ijesztő hangeffektet kevernek oda, ahol a valóságban még véletlenül sincs. Aki így próbál meg rémiszteni, az olcsó, bazári módszereket használ és első leckénél kibukott a horror-rendezői szakon, vagy okj-s képzés útján végezte el a direktori szakmát.

Abban igazad van, hogy ha félálomban szuszokálsz - mert amúgy a film hangulata és érdekesség mentessége automatikusan visz magával alfába - akkor egy hirtelen hangos hegedűnyekergetés fel tud pár pillanatra rázni és megdobogtatja a szíved, ám ettől még a film hazug lesz. Azt akarja beléd sulykolni, hogy ő igenis egy komoly darab, amelyik félelmet gerjeszt benned, megrémít, mert ez a horrorfilm dolga, erre jött létre a műfaj. Ez az, amikor többnek szeretne látszani annál, mint ami.
Ez a félelem és rémület azonban mechanizmusában kb. annak felel meg, amikor mosogatás közben rosszul teszed félre a poharat és az leesik a pult pereméről. Egy pillanatra beléd áll a félelem - az üvegszilánk biztosan elvágja a kezem, lábam, sőt, talán pont a combartériámat - azután úgy, ahogy jött, másodpercek múlva már hűlt helye és te a cserepeket söpröd össze, mivel a félelmed inkább egy rémálomkép, hiszen roppant keveseknek vágja fel a combartériáját egy a földre esett pohár.
Ez nem az a félelem, amit akkor érzel, amikor szivacs nélkül mosod a pohár száját és folyamatosan rettegsz, hogy ha elpattan véletlenül, pont akkor, a kezedben a pohár széle, mélyen belevág a kezedbe, felhasíthatja a puha bőrödet és egy csúf sebhely lesz óvatlanságod jutalma, ezért tartva tőle, hogy bekövetkezik, előkeresed a szivacsot és nagyon finoman mosod körbe a pohár száját. Ez a félelem sokkal reálisabb, erősebb, mivel környezetedben már sokan jártak úgy, hogy mosogatás közben tört el kezükben a pohár és vágta meg a kezüket.
(Ha a horrorfilmekkel kapcsolatban esetleg nem is lettél okosabb, a pohármosogatási fóbiáról már mindent tudsz...)

Sheldon Wilson nem tanulta meg a leckét. Mint forgatókönyv író és rendező, még mindig a könnyebb utat választotta és az egész filmet telepakolta ezekkel a villanó-frászokkal. Igen, ez lesz rá a megfelelő név a magyarban, ezután a jumpscare-t villanófrásznak fogom nevezni. Ha hajlékonyabb lennék, most megveregetném a hátam. Wilson már egyébként is előkelő helyet foglal el az oldalon, hiszen a "fika" jelzőt nem sok filmhez biggyesztettem oda, neki mégis sikerült elérnie egy szintén 2015-ös förmedvénnyel, a hasonlóan igényes "Az odú - The Hollow (2015)" című horrorfilmmel. Ide klikkelve elolvashatod, akkor miket írtam arról a borzalomról.
A helyzet most sem lett jobb, de nem is várható el egy embertől, hogy egy éven belül egy mocsokkal együtt egy zseniálisat is alkosson. (Azt hiszem, Sandra Bullock egy éven belül nyert Oscar-t is és Arany Málnát. Vagy Halle Berry volt az?)
Negyven perc után erőt veszek magamon, hogy végig"izguljam" ezt a filmet, amit azért teszek csak meg, mert a szereposztásban két nevet is felfedeztem, akiket kedvelek.
Az egyik a már említett fiatal színésznő, Jodelle Ferland, aki kislányként már megvett olyan alakításainak köszönhetően, mint a "Tideland" vagy a "Védtelen gyermek". Tény, hogy azóta főleg horrorfilmes műfajon belül találkoztam a hölggyel és az is tény, hogy ezt a két roppant erős színészi alakítását eddig nem tudta nálam semmivel felülmúlni, bár ezt betudhatom annak is, hogy nem minden szerepét sikerült eddig látnom.
A másik név, amelyik kedvemre való, az Neal McDonough, aki viszont örök mellékszereplő és bármilyen műfajban összefuthatunk nevével.
Aztán a forgatókönyv megfeledkezik róla és a végén nem kezd vele semmit.

A film röviden:
Néhány évvel korábban egy rendőrjárőr kimegy a városka szélén, viszonylagos magányosságban álló házhoz, ahol már a tornácon látszik, hogy minden csupa vér, ezért segítséget kér a rádión. Az erősítés mire kiér, addigra helyettesünk ráakad egy túlélőre, viszont a házban lakó család szőrén-szálán eltűnt. Évekkel később a házat újra eladják és egy anyuka, Jeanie (Pascale Hutton) költözik be fiával, Adrian-nal (Sunny Suljic) aki az apuka halála óta nem szólalt meg. Anyuka, mivel nagyon sok a tennivalója, egy környékbeli bakfist, Angelát (Jodelle Ferland) hív a házhoz, hogy tartsa szemmel a fiúgyermeket, aki hajlamos elbújni a világ zaja elől.
Már első napján kemény helyzetben találja magát a lány, mert a házvezetőnő egy szellemjelenés miatt faképnél hagyja a házban tartózkodó lányt és a kisfiút, hogy közben meg a helyi vagányok tegyék tiszteletüket ugyanott, mert ők meg a kábítószerüket rejtegették az épületben, mielőtt azt eladták volna (Mind a drogot, mind a házat, ha nem fogalmaztam világosan.), mondván, hogy a környéken szellem járta házként elhíresült építményben úgy sem keresné senki a drogjukat.
Ez legalább egy jó indok arra, hogy legyen elegendő kinyírásra váró mellékszereplő a filmben. Jelen esetben három olyan helyi kemény csávót láthatunk, akik egy orosz bűnbandában is megállnák a helyüket, már ami az első blikkre fegyvert fogó elszántságukból adódik. A seriff hívó szívára a legtökösebb minimális ellenállással bent alszik a sitten, de másnap már egy szakajtónyi - szó szerint - fegyverrel indulnak a házikóba, hogy visszaszerezzék a cuccot, elhatározva, hogy megölnek minden szemtanút, miközben pontosan tudják, hogy a házban kb. néhány gyönge nő és egy kisfiú tartózkodik. Kemény legények... Még nem jutottam megtekintésben odáig, de borítékolom, hogy a szellemek kellemes gore effektek felhasználásával fogják felaprítani őket.

Mert a gore nagyjából már korábban is rendben volt. A ház körül dolgozgató szakit pl. igen kellemes módon ijesztette halálra egy halott kutyus rohadó csontváza. A szakinak egyenesen leesett tőle az álla. Nem is, inkább kicsit ferdén tépte le valami.

Hogy mégis ér valamit a film, hogy az első hetven perc után nagyon felpörögnek az események és a lezárás nem teljesen pozitív, plusz jutott bele némi poén is.
45%

Ha megnéznéd:
- The Unspoken (2015)

Top10 női előadó, akiket kedveltem gyerekkoromban...is

olyan nagy divatja lett a múltidézésnek több filmes oldalon, amiket kedvelek, hogy úgy gondoltam, akkor már én is beteszek párat azokból a zenékből, amiket szerettem hallgatni gyerek, kölyök majd fiatal koromban.

Az előadók nevei nem sorrendben következnek, nyilván nem is lehet megfelelő sorrendet kialakítani kedvencek között, ha személyekről van szó, hiszen egyiknek a hangja delejes, másiknak meg a teste volt csábító.
Van, amelyiknek úgy, ahogy követtem munkásságát, másokét meg egyetlen klipp miatt kedveltem meg, és többet sem tudtam meg róla. Meg az is benne van a pakliban, hogy pont egy olyan marad ki, aki most nem jut eszembe, de viszont, anno, "szerelmes" voltam bele.
Nincs lelkierőm mélyen beleásni magam a hölgyek életrajzába, ezért csak beteszem azokat a zenéket, amiket egykor unásig hallgattam tőlük. Szigorúan mindegyiktől csak egyet. Hogy ne vesszenek össze...

1. Enya - Orinoco Flow
Enya lemezéért még zsebpénzt is kiadtam. Mostanra nem tudom, hova tűnt az album, de mivel nagyjából teljes munkássága megvan vinyón, néha bele tudok hallgatni sejtelmes hangjába.
Ha már filmes adalékot kell mellé párosítani, akkor megemlíthető, hogy "Enya" művésznéven először egy film, a "The Frog Prince" című mozi kapcsán jelölték meg a filmzenei albumon. Viszont elutasította James Cameron kérését, hogy a Titanichoz írjon kísérődalt, ami szerintem elég butus húzás volt tőle.
Enya hivatalos oldala.

2. Björk - Human Behaviour
Habár Björk később egy remek filmzenét készített a "Táncos a sötétben" című drámához, én ezzel a számmal ismertem meg művészetét. Készített utána persze jobb zenéket is, de az első nagyon fontos egy férfi életében.
Björk hivatalos oldala.

3. Sinead O'Connor - Nothing Compares 2 U
Szintén egy szerelem volt, amikor feltűnt a tévé képernyőén O'Connor kedves és érzékeny arca, hogy azután sírásig énekeljen a lelkéről. Még arra sem volt szükség, hogy kölyökként értsem a szöveget. Nagyon szomorú számomra, hogy felette is eljárt az idő és mai fotóin árnyéka önmagának, nem is emlékeztetve a Bambi szemű fiatal lányra, aki férfiak millióit varázsolta el.
Sinead O'Connor hivatalos oldala.

4. Joan Osborne - One of Us
Sekélyes intelligenciám része volt, hogy amikor először hallottam ezt a dalt, elkönyveltem, hogy sokkal izgalmasabb a refrént "Van a fasznak" ejteni, de ez nem von le a nóta érdemeiből, csupán engem minősít. Osborne számomra egyszámos csoda lett és bár díjat is kapott ezért a dalért, nem nagyon keresztezte későbbi utamat munkássága.
Joan Osborne hivatalos oldala.

5. Kate Bush - Running Up That Hill
Már gyerekként megbabonázott ez a videóklipp és Bush érdekes hangja, amelyet mintha egy gyermeknő préselne ki csókra álló szájából. A hivatalos klipp pedig még rátett az összhatásra a táncosok mozgásával és a szürreális folyosó jelenettel, amiben mindenki papírmasé arcot visel. Akár egy rémálom, amely félelmet ébreszt, de még épp nem annyira, hogy felriadj belőle. Bush ezen kívül is készített dalokat, de nem követtem munkásságát és van olyan sikeres nőtája, amellyel csak most, hogy a listát állítottam össze, találkoztam. Szégyellem.
Bush ebben a videóban táncosként is megállja a helyét.
Kate Bush hivatalos oldala.

6. Tina Turner - Private Dancer
Turner már akkor rocknagyi volt, amikor pelenkába pisáltam. Talán filmzenéi közül kellett volna választanom valamit a listába, de nem akartam begyepesedett lenni, ezért egy erős, melankolikus és drámai történettel operáló dalát választottam, amit annak idején ezerszer láttam és hallottam. Még ma is az egyik legjobb énekesnőnek tartom, pedig jönnek az új tehetségek, rendesen.
Tina Turner hivatalos oldala.

7. Cyndi Lauper - Time After Time
Pont ez a dal nem annyira jellemző Lauper stílusára, aki inkább a fancy, őrült szomszéd csaj szerepét viselte leginkább a karrierje során, nekem mégis nagy kedvencem, főleg, mivel karaoke-zni is nagyon lehet vele és női partner is kell hozzá. Annyit hallottam, hogy néha még a szöveg is az eszembe jut. Laupert amúgy még a "The Goonies" című gyerek kalandfilmért is nagyon kedvelem, mivel több számot írt a filmhez.
Lauper egyébként is releváns egy filmes oldalon, hiszen kevés sikerrel, de filmekben is megjelent színésznőként.
Cyndi Lauper hivatalos oldala.

8. Paula Abdul - Rush Rush
Az apró énekesnő egy klipben Keanu Reeves-szel. A zene is kellemes a videó sem rossz. Abdul ráadásul mind külsejében, mind hangfekvésben erősen emlékeztetett az akkori Európai kedvencre, Sandrára, akinek fitos nózijáért szintén odavolt a generációm. Aztán Abdul lassan kikopott a hallgatandó kedvenceim közül, de ez a szám örök kedvenc. Filmes karrierje nem számottevő, viszont két évig Emilio Estevez felesége volt, ami ismét felhívja rá a figyelmet, hogy az Amerikai művészvilág mennyire belterjes egy klikk.
Paula Abdul hivatalos oldala.

9. Laurie Anderson - O superman
Semmit nem tudtam erről a művésznőről, amikor szüleim magnókazettái között kutattam és belehallgattam a fel sem címkézett adathordozókat. Az egyiken egy az ízlésemhez közel álló szinti-pop performanszt sikerült találnom, amelyben egy női hang hosszú percekig nem fgy ki a szuszból ás a-a-ázik, miközben egy eltorzított hangú nő beszél hozzánk. Ez olyan régen volt, hogy videót sem láttam akkor hozzá, így maradt a szalag hallgatása. Ez is egy olyan nóta, amit nem tudtam soha elfelejteni.
Laurie Anderson hivatalos oldala.

10. Amanda Lear - Follow Me
Amanda Lear gyermekkoromban nagyjából tiltott gyümölcs volt országunkban. Kazin már hallhttuk, de lemezen különösen nehézkes volt beszerezni, főleg azt az albumot, melyben megmutatta párduc testének felső harmadát, beleértve a mellét is. Apám valakitől külföldről kapta meg a bakelitet, mivel nálunk nem lehetett hivatalosan ezt beszerezni. Lear kultikusságához hozzájárult az is, hogy mély hangját sokan annak tulajdonították, hogy mielőtt gepárd testű bombázó lett, férfi volt, akit tehát átoperáltak. Sosem nyomozgattam a városi legenda után, csak volt néhány száma, amit szívesen hallgattam, főleg, mivel ezek zenéje is a szinti-pop kategóriába esett. Elalvás előtt simán sikerült nedves álmot okoznia a kis tökinek, aki én voltam.
Kevesen tudjuk, de Lear is kapcsolatba hozható filmekkel, pl. mindjárt Jodorowsky dokumentum filmjével, amely a Dűne nem elkészítéséről mesél.
Amanda Lear hivatalos oldala.

Sokan kimaradtak, ezért kell majd egy második Top10 és egy olyan is, amelyben együttes női énekese áll a középpontban.
Kellemes az ilyen múltidézés, mert előkerülnek emlékek, amiket elzárva tartottunk.

Énekelj! - Sing (2016)

Énekelj! - Sing (2016)

Rendezte: Christophe Lourdelet, Garth Jennings

A film Mafab adatlapja: Sing (2016)

Megtekintés: Nem gondoltam volna, hogy egy mese tetszeni fog, aminek a témája olyasmi, ami miatt már nem kapcsolom be a tévét sem.

Az "Énekelj!" egyik legnagyobb pozitívuma számomra az volt, hogy nem volt telepakolva különleges képességű, szuperhős figurákkal és a története is, szegről-végről földhözragadt volt. Mert összességében egy tehetségkutató versenyről - is - szól, amelyben bárki megmutathatja, amit tud és mivel a bárki nem egyetlen főszereplőre korlátozódik, végig lehet izgulni, hogy a kedvenc karakterünk lesz e az, aki a mennybe megy.

Ha tévében kellene megnéznem egy újabb, ezredik énekes műsor, amelyben eddig "elvileg" fel nem fedezett tehetségek kapnak teret, eret kell vágnom. Pusztán azért, mert megcsömörlöttem ezektől a műsoroktól és egyébként sem hiszem, hogy kis országunk olyan hatalmas piac lenne, hogy évente öt-tíz kiváló énekessel kellene gyarapítani a popszakmát, ha esetleg két-három hasonló műsor indult, akkor még többel.
Nem hiszek ebben. Az Internet rákfenéje, hogy ami tetszik, azt letöltöd, ezért, nem gondolom, hogy ennyi énekest képesek vagyunk úgy eltartani, hogy a polcra kirakott termékeiket - kezdetben ugye a cd lemezt, később pedig minden járulékos baromságot, a saját divatmárkától a névre szóló szakácskönyvig - megfelelő mennyiségben fel tudjuk vásárolni.
Könyörgöm, sokszor egy koncert termet nem tudunk megtölteni elég érdeklődővel, nemhogy eladjunk valami válogatáslemezt, középszerű nótákból.

Ez a véleményem azonban nem áll Amerikára. Azért 300 millió ember már össze tud karistolni sok-sok művésznek egy házra valót és marad haszon télire is. Ezért a z "Énekelj!" koncepciója jól működött tengerentúli animációs filmben.
Végre nem azért izgultam, hogy valaki legyőzve félelmét képes lesz e varázserejét kamatoztatva szembeszállni egy szörnnyel, vagy azért izgulni, hogy a világ terhe agyonnyomja e majd a mese főhőseit. Ennél sokkal földhözragadt problémáink voltak, mint például, a családom elfogadja e a döntésemet, hogy a világot jelentő deszkákra kívánkozom, vagy az, hogy le tudom e győzni a saját magam által felépített falakat és ki merek állni mások elé a tehetségemmel, ami nem a láthatatlanság vagy isteni erő, hanem csupán annyi, hogy kieresztem a hangom.

Persze így nincs is akkora tétje a mesének, viszont ezekkel együtt szerethetőek a karakterek.

A főszereplőnk Buster Moon (Matthew McConaughey) -  a színész nevét kiírni egy animációs filmhez, aminek jó eséllyel csak a szinkronos változatát fogom megnézni, ezért a színésszel még hang formájában sem találkozom, elég fura érzés számomra, ezért a többi esetben nem is erőltetném... - apjától egy lepukkant színházat örököl és nagyjából önhibáján kívül belekerül egy ukrán maffiát megidéző ingatlan eltulajdonítási hacacáréba. Végül egyetlen mentőötlete támad, amiből rövid időn elég bevételt lehetne összehozni és még a színházi világon belüli tapasztalatait is ki tudja benne aknázni és ez nem más, mint meghirdetni egy énekes versenyt, amelynek későbbi haknijaival talán sikerül ismét becsalogatni a nézőtérre a városka lakosságát, mert talán majd érdekli őket az a rengeteg produkció, amit nem vérprofik, hanem talán épp a szomszédjuk fog bemutatni nekik, miután felgördül a függöny.

A kedvencem. Amit az áruházban csinál,
zseniálisan kedves.

Az ilyen műsorok elkészítésének szakmai része nem része a forgatókönyvnek, viszont, hogy a szereplő állatkák érzelmileg közelebb kerüljenek a gyerekekhez, a legtöbbhez igyekeztek az írók valami apró kis magánéleti válságot generálni, ami viszont nem emelkedik felül a sok ezer szappanoperában már unásig ismert drámafonál fölé. Kapunk családanya cocamilfet, aki ugyan nem fásult bele az otthon melegének ébrentartásába, viszont szeretne kicsit kilépni az egyhangú és monoton, beszűkült életteréből, visszacsempészni valami kis színt a házassága szürkeségébe. Van nekünk egy gorilla srácunk, aki nem kívánja a rögös családi örökséget tovább vinni, hanem egy sokkal nyugodtabb és éppen ezért, szűk környezetében lenézendő elfoglaltságban látja magát kiteljesedni. Vagy a tini bakfis, aki érzi, hogy legbelül szétfeszíti a tehetség, azonban ezt megmutatni másoknak, egyszerűen retteg.

Szóval, csupa egyszerű, hétköznapi karakter igyekszik elnyerni a fődíjat és vele együtt a szívünket is, miközben néhány, számomra ismertebb és pár másik kevésbé ismert dallal töltik ki a műsoridő nagyobbik részét. A jogdíjak biztos alakítottak sokat a dalok végső megjelenésén.
Maradéktalanul azonban nem vagyok elégedett, mert ha már énekes produkció, meg a figyelemre is áhítozik és nem kevés pénzt húzna ki a zsebünkből, akkor legyen kicsit tökösebb és a dalok frontján is törhették volna magukat, hogy igazán maradandót alkossanak. Például akár azzal, hogy egy-egy dalt műfajilag esetleg más kontextusba helyeznek, azzal akár szöges ellentétben, mint amit már a dal eredetijénél megszokhattunk.
Az lett volna még igazán ütős. Viszont még így is több, mint ötven dal került bele a soundtrack-be, visszanyúlva egészen az 1940-es évekig.

A történet lezárása is túl nyálas és hollywoodi, a figurák élettörténeteinek lerendezése sem hoz magával semmi meglepetést.
Ettől függetlenül az "Énekelj!"-t csak ajánlani merem, mert karakterei kedvesek, van benn sok zene és a humorból is sikerült viszonylag sokat belecsempészni a mesébe, pedig, néha pont ott csúszik el a kész mű, mert kedves és cuki, csak nem elég vicces, pedig a mesefilmeknél a kis közönség akkor a leghálásabb, ha önfeledten kacaghat.
Még a keleti blokk zenés sikereiből is sikerült valamit belecsempészni a kész filmbe, ezzel is előre gondolva, hogy mivel lehetne az USA-n kívül is masszív rajongói bázist felállítani a fotelből és a moziba csalni.

Pofátlanság lenne mégis, ha nem sorolnám fel mindazok nevét, akik eredetiben a figuráknak adták hangjukat, mivel tisztelem a művészeket: Reese Witherspoon, Taron Egerton, John C. Reilly, Seth MacFarlane, Scarlett Johansson és Jennifer Hudson, többek között.

60%

Ha megnéznéd:
- Énekelj! (2016)

Az animációs filmbe becsúszott egy japán anime vöröspanda csoport is, akik előadásának eredetije itt megtekinthető. Hihetetlen, mennyire gyermeki és szexuálisan stimulálóak a japán előadóművészek, ebben a túlrajzolt, túleffektezett környezetben a harisnyáikban. Nem csoda, ha a cosplay mint kifejezési forma tőlük ered, japánból.