Rengeteg filmet nézek meg és nagyjából ez az egyetlen módja van, hogy egyik-másikra még egy évvel később is emlékezzem.
Ha véleményedet írnád meg, ide teheted: leszegett@freemail.hu
A blog használhat különböző cookie-kat, melyről tájékoztatnom kell az olvasókat. Pontosan nem tudom, az mi, de van! 2018.05.25. napjától van egy rendelet, ami érinti az adatgyűjtést is a neten. Én nem értek a technikai részéhez, de elvileg csak a blogspot és a google+ által használt lehetőségeket használom.
A stábfotók, amelyeken színészek is láthatóak. Ha épp nem volt forgatás, a statiszták készíthettek képeket a színészekről, stábról. Talán azért nem volt olyan nagy a titkolózás, mert ezzel is reklámot akartak csinálni a filmnek, hiszen ne felejtsük el, hogy tévéfilmes feldolgozásról beszélünk, alacsony költségvetéssel. Salma Hayek ekkor kezdett befutni. Igaz, itt már túl volt a Desperado forgatásán, de néhány filmet leszámítva, többnyire rövid epizódszerepeket sikerült elcsípnie amerikai filmekben.
anyu a vadhús árus díszletben. Amúgy ő cigány-lány szerepkőrt kapott.
Edward Atterton (balra) és Benedick Blythe (jobbra) közrefogja Salma Hayeket, aki élvezi a figyelmet, habár nagyon hűvös volt a forgatás ideje alatt.
Atterton nálunk nem lett ismert arc. Főleg kosztümös filmekben lehet vele összefutni, mint pl. a Vasálarcosban is. Hogy mégse teljesen ismeretlen filmes figura az összesen eddigi harminc munkájával, az annak is köszönhető, hogy olyan, mostanra kultikus státuszú munkákban is feltűnt, mint a Firefly sorozat egyik epizódja, vagy a Frank Herbert Sci-Fi könyvéből készült "A Düne gyermekei" minisorozatban. Benedick Blythe karrierje sem sokkal "vastagabb". Neki közel negyven filmes munkája van.
Forgatási szünet. Salma Hayek mosolyogva állt a statiszták rendelkezésére. Több órán keresztül fotózkodott velük. Jobbról Manyi néni óvakodott a képbe.
Salma Hayek a díszletben gyakorolta Esmeralda táncát, amely később elbűvöli a bíborost alakító Richard Harris-t és a Quasimodo-t játszó Mandy Patinkin-t.
A szünetekben Victor Hugo könyvét olvasgatta a színésznő, angolul, ezzel is gyakorolva az angol nyelvet, hiszen spanyol-ajkúként voltak nyelvbeli hiányosságai.
Anyu itt hangos "Salma" felkiáltással odaintegetett neki, amin elnevette magát az amúgy apró termetű színésznő.
Jim Dale, aki főleg a "Folytassa...!" filmeknek köszönheti ismertségét. Elég ritkán forgat filmet és néha csak a hangját adja, ezért nem olyan ismert számunkra.
Peter Medak, Magyarországon született, amerikai filmrendező. Élvezte itthon a filmezést, habár, voltak ütemezési és költségvetési problémák. Szerencséjére a stáb és a színészek mind alázattal viseltettek iránta.
Peter Medak még ma is aktívan forgat filmes munkákat - persze inkább sorozat epizódokat - és ha ismerős a neve, az azért lehet, mert a nálunk is sikeres "A lény - Species" második részét ő rendezte. Szeretett gengszterfilm témákat feldolgozni, mint a "Rómeó vérzik - Romeo is Bleeding (1993)" vagy a "Kray fívérek - The Krays (1990)".
Grace 1960-tól dolgozik filmekben, nekem mégsem mond semmit a neve, a majdnem 100 filmes produkciója ellenére. Anyu meg is lepődött, amikor mutogatta a fotókat a színészekről én meg pislogtam, hogy kik is ezek?
Benedick Blythe és Edward Atterton közé besunnyogott egy statiszta. Talán, mert nem voltak A listás színészek, de nagyon türelmesek voltak a bárhol megjelenő fényképezőgépes magyarokkal.
Atterton vezeti a csőcseléket a bíboros és serege ellen. Itt még nem üvöltöztek, mert nem kaptak rá instrukciót.
Peter Medak instrukciókkal látja el a film egyik húzónevét, a Quasimodo-t alakító Mandy Patinkin-t, akit felismerhetetlenné tett a maszk.
Mandy Patinkin amúgy a maszk alatt egy végtelenül kedves és charme-os pasas. Láthattad őt "A herceg menyasszonya - The Princess Bride (1987)" című abszurd mesefilmben vagy a Homeland: Belső ellenség című sorozatban.
A kimondhatatlan nevű Dobtcheff nem kevesebb, mint 350 filmes produkcióval öregbíti hírnevét!!! Elképesztő szám ez, de talán pont ezért is lehet ismerős neked, ha a nyolcvanas években sok kalózkazettás mozifilmet, akciófilmet láttál. Dobtcheff igazi ZS kategóriás figura, de ezt a legnagyobb elismeréssel állíthatom róla. Karakteres karvaly orrát több filmben is felfedeztem magam is, amelyek közül volt, amelyiket kedveltem, mint pl. az 1984-es Gwendoline, fantasy marhaságot vagy az Umberto Eco kultikus könyvéből készült szerzetesek között játszódó dráma, A rózsa neve 1986-ból.
És végül a legismertebb név a szereposztásból: Richard Harris.
Sokan, a mai fiatalok csak úgy ismerhetik Harris-t, mint az első színész, aki eljátszotta Dumbledore szerepét a Harry Potterben, pedig a brit színész - Írországban született - már a hatvanas években nevet szerzett magának filmszínészként és sok nívós produkcióhoz adta a nevét negyven éves pályafutása alatt. Harris-hoz fűződik az adoma, hogy forgatás közben nagyon fázott, ezért egy tengerészsapkát húzott a fejére - amit az Orca című film forgatásánál tartott meg. Jött a jelenete, hogy ki kell vonulnia a Notre Dame kapuján, hogy beszédet tartson az összeverődött, dühös tömegnek Quasimodo-ról és Esmeraldáról.
- Action!
Harris előtt kitárják az ajtót és a színész kivonul, méltóságteljesen. Homlokát viszont eltakarja a fekete gyerekcsináló sapkája.
A rendező beleszólt a megafonba:
- Richard, megint fennmaradt rajtad a sapka! Újravesszük! - angolul. Harris felnéz, mormog valamit, azután mosolyogva leemeli a sapkáját és teljes bíborosi jelmezben, széles karkitárós gesztussal mélyen meghajol a stáb, majd a statiszták felé, egy mennydörgő: - Sorry! felkiáltással. Majd bedobta a sapkát a kapun és kimért léptekkel utána vonult, miközben mindenki nevetett rajta.
1997-ben, az akkor hatvan éves és magyar származású (Budapesten született) Peter Medak Magyarországon forgatott egy tévéfilmet, amely Victor Hugo egyik leghíresebb könyvét vette alapul, a Notre Dame-i toronyőr kálváriáját. A könyv címe "A Párizsi Notre Dame 1482" és nem "A Notre Dame-i toronyőr", mint ahogyan sokan gondolják.
A film nagyját nálunk forgatták, Fóton, Prága és Rouen mellett.
Történetesen anyu és gyerekkori barátom, Á. J. is részt vett a forgatáson, statisztaként, illetve még két közeli ismerős. J. anyukája és anyu nagynénje, Manyi néni.
Anyu sok fényképek készített, többek között Salma Hayekről is - Richard Harris-t nem sikerült sokszor elkapni, de azért róla is van kép - és a díszletekről, helyszínekről, jelmezes ruháikról.
Salma Hayek állítólag eszméletlen közvetlen volt és anyu az egyik gyűrűjét neki ajándékozta, de, hogy mi lett az ékszer sorsa és megvan e még valahol Hayek kisasszony budoárjában, halvány fogalmam sincs. Egyszer rászántam egy órát, hogy Salma Hayek fotókat nézegettem, hátha valamelyiken felfedezem a korábbi családi ékszert, de meddő keresés volt számomra. Talán egyszer ráírok valahogy és rákérdezek, emlékszik e még a forgatásra és megvan e még a kis ékszer.
A film végül nem lett túl sikeres, de megjelent dvd-n is és anyu feje is látható a borítón, igaz, mivel egy tömegfotóként montázsolták a háttérbe, nem teljesen kivehető az apró pötty.
Első kőrben a film díszleteit és a személyes fotókat mutatnám be.
Jól látszik a méretarány? A kapu előtt az anyu vagy Manyi néni. Látszik, hogy nem voltak túl szigorúak a forgatási helyszínen, ha a statiszták ilyen fényképet is tudtak készíteni. Anyu szerint hatalmas élmény volt a díszletekben sétálni, miközben esetleg épp nem járt arra senki.
Utolsó simításokat végzik a Notre Dame homlokzati részén.
Manyi néni, anyu és Ica néni a díszletben. A képet talán J. készítette.Amit a képen látsz, nem ám kő meg ilyesmi, hanem gipszkarton és társai.Az illúzió avatatlan szemnek tökéletes.
Vigyázni kellett, hogy a ledobált rönkdarabok ne mozduljanak el a két forgatási időpont között.
Falfestmények is készültek a filmhez, amiket nem is nagyon látni a filmben. Eszméletlen babramunka a háttér felépítése. Ica néni, J. és anyu.
Anyu és Manyi néni. Egyébként mindketten cigány asszonyokat alakítottak. Volt, aki vásáros volt, volt aki simán csőcselék.
J.., anyu, Ica néni és Manyi néni. Ők a középkori tömeg statisztái. J. amúgy hentes is volt a vásáros jelenetben.
Megtekintés: Néhány Burns film megtekintése után - lehet, szerencsésen botlottam beléjük - úgy vélem, Burns sokkal jobb rendező és forgatókönyvíró, mint színész.
Több moziját sikerült végignéznem - remélem, azokhoz is lesz szerencsém, amiket egyelőre nem mutattak be nálunk - és ezekből leszűrhető, hogy Burns-nek van érzéke a keserédes mozikhoz. Tud több, érdekes karaktert mozgatni a történeten belül és mivel tényleg van a figurákhoz és helyzetekhez érzéke, dramaturgiailag érdekessé tudja tenni számomra nem csak külső jegyeikben a karaktereket, hanem magát a szituációkat, háttértörténetüket is úgy építi fel, hogy érdekeljen engem, mi lesz a sorsuk. Ez már több, amit a legtöbb képíró forgatókönyv művész el tud érni. Burns - maradva ennél a mozinál - egy történeten belül több érdekes alakot is képes úgy mozgatni, hogy az együtt és külön-külön is működhessen. Igaz, hogy jelen filmnél, jobban belegondolva, sok, szappanoperákba való történetszálat kapunk, így együtt mégis egy koherens, keserű és egyszerre édes mozivá áll össze az egész, ami talán még azért is elkísér minket - értem úgy, hogy akár többször újra tudom nézni, ezt pl. már vagy ötször sikerült eddig, de mindig fedeztem fel benne új részleteket - mert, miután kikapcsolom a lejátszót és felállok a fotelből, motoszkál bennem azért, hogy karaktereink útja vajon merre vezethet tovább. Manapság nagyon fontosnak érzem, hogy érdekeljen a figura sorsa, hogy eltöprengjek azon, vajon mit hozhat az egyébként fiktív figurák jövője, hiszen egy jó mozi akkor működik a legjobban művészetként, ha a befogadót arra ösztönzi, hogy azután is foglalkozzon vele, miután nincs "előtte"- Ebből a szempontból Burns filmjei - mint írtam, azok, amiket láttam - jól teljesítenek.
Edward Burns-szel első találkozásom egy háborús dráma volt, amiben nem állítom, hogy ő lett volna a leggyengébb láncszem, de nem éreztem kiemelkedőnek sem a szereplők közül. Ez volt, az egyébként kiváló és fontos filmes mérföldkő, a "Ryan közlegény megmentése - Saving Private Ryan (1998)". Miért érzem ezt a mozit olyan fontosnak? Mert pasasként, aki szereti a háborús mozikat, köszönhetően a rendezésnek, megvalósításnak, hatalmas gyöngyvászonnak, ez volt az első film, amelyet úgy bírtam végignézni, hogy közben elmerengtem azon, hogy a háborúnak mennyire nincs is romantikája - amit mi férfi nézők legalábbis felépítünk magunkban róluk, hogy a hősök felmagasztosulnak, erkölcsileg van jó és rossz, stb. - és egy háborúban nincs más, csak kín és halál. Burns az egyik fiatal katonát alakította, aki többször megkérdőjelezi a kapott parancsot, azután pedig szerencsésen túléli a lehetetlen küldetést, ami a film gerincét adja. Játéka számomra korrekt volt, de talán jóképű fizimiskája, vagy tipikus amerikai kisugárzása miatt nem éreztem alakítását kiemelkedőnek. Csak szimplán korrekt.
Aztán tovább ismerkedve az Amerikai filmes univerzummal, találkoztam néhány olyan mozival - volt, amelyik még a Ryan közlegény előtt készült - amelyek stáblistáján Burns nem csak színészként, hanem íróként, rendezőként is megjelent. Akkor jöttem rá, hogy lehet, hogy színészi kvalitásaiban csupán erős közepes a srác, de íróként, rendezőként sokkal magasabb ligában játszik. Mindezt úgy, hogy nem ám pörgős akciófilmeket, vagy kedvenc műfajaimat, látványos sci-fit vagy véres horrort készít, csak egyszeri/egyszerű mozikat emberekről, akiknek kapcsolati válságaik vannak, érzéseik, amelyek megfejtésre várnak. Lehet, hogy egyik-másik figurája elnagyolt, hogy pár részletet elken, szárnyaszegett módon zár le, de azért többnyire a felvetett kérdésekre igyekszik egy kielégítő választ találni és az általam látott is szerzői darabok egyik fontos, visszatérő motívuma, hogy a férfi karakterek mit tesznek meg a kapcsolataikért és ami még fontosabb, keresi, hogy bemutathassa a pillanatot, amikor a férfi, végleg elhagyja a "gyerekkort", hogy elkezdjen felelős, érett emberként viselkedni.
Az "Esküvő, rock, haverok" című munkája is több figurán keresztül, több olyan történetet gyúr össze egy baráti társaság tagjai köré, ahol nagyon fontos az, hogy éretten kell gondolkozniuk, szembenézve a problémáikkal. Hogy ez nekem miért tetszik annyira? Talán, mert Burns filmje egyfajta módja annak, hogy nézőként tippeket kapjak, amelyeket akár a saját problémáim megoldásában is kamatoztathatok. A filmben nagyon fontos központi téma a megbocsátás és elfogadás. Ezt tucatnyi oldalról járjuk körbe, úgy, hogy van, amelyik nyilvánvalóbb, míg másik a felszín alatt lappang. Van, amelyik egyértelmű lezárást kap, másik pedig ugyan homályban marad, de legalább elindul valami pozitív irányba.
Öt gyerekkori barát egyikük esküvőjére készül. A nagy nap előtt a városba érkezik a banda - korábban együttesük is volt, iskolai sikerekkel és ez tartotta össze őket - tékozló fiúja is, aki súlyos terhet cipel a vállán, miközben egyik barátja már azóta haragszik rá, mióta lelépett a városból. A kvintett tagjai a nagy nap érkezése előtt zenéléssel, italozással, lelkizéssel igyekszenek ismét összecsiszolódni, ellenérzéseiket félretenni és megbeszélni a múltat, hogy az esküvő napján már ne robbanjon semmilyen érzelmi töltet, beleértve a házasság kétségei között vergődő ifjú férjjelöltet is.
Nagy-vonalakban.
Paulie (Edward Burns) arra készül, hogy állapotos jegyesét, Sue-t (Brittany Murphy) oltár elé vezesse, de az utolsó napokban nem elég, hogy a leendő asszonyka hormonális kitöréseit el kell viselnie, megelőlegezve azt, hogy ez vár majd rá a házasságban, még bátyjának, Jimbo-nak (Donal Logue) pesszimista hozzáállását és megjegyzéseit is fel kell dolgoznia, mert az folyamatosan támadja kapcsolatukat. Jimbo egy ideje kiállhatatlan arcát mutatja az öccse felé és feleségével, Jules-szal (Heather Burns) is elutasítóan viselkedik. Valami rágja és ahelyett, hogy felfedné érzéseit, inkább, mint a skorpió a tanmesében, megmar mindenkit, aki kapcsolatba kerül vele. Mike (Jay Mohr), Paulie unokatesója harminchárom évesen képtelen felnőni és éretten kezelni a szakítását gyönyörű barátnőjével. Visszajár a lány házához, ezzel alaposan próbára téve a lányt és annak testvérét. Mike egyébként is nehezen képes feldolgozni vélt és valós sérelmeit, amit a múltban szerzett, mivel a városba a jeles alkalomra hazaérkező TC-t (John Leguizamo) is folyamatosan egy korábbi, TC elutazása előtti balhéra emlékezteti, amikor is TC elemelte Mike egyik kedvenc baseball kártyáját és magával vitte, mikor lelépett a városból. Mike dühe azóta sem csillapodott, hogy hosszú évek teltek el, egészen addig, míg egyik friss vitájuk során végül TC ki nem böki, mi volt a valódi oka annak, hogy egyrészt szó nélkül lelépett és másodsorban Mike "kegytárgyát" elemelte.
TC-nek közben ki kell békülnie apjával is, mert mielőtt elhagyta a kisvárost, hogy máshol építse fel életét, csúnyán összevesztek.
Az ötfős baráti társaság legstabilabb tagja, aki igyekszik az esküvő alkalmából ismét összeterelni a kis formációt, az Dez (Matthew Lillard), akinek bejött a felnőtté válás, hiszen családja van, két gyerekkel és a feleségével is jól megvannak. Paulie többnyire vele beszéli meg felmerülő kétségeit. Az öt srác Dez kocsmájában sokszor beszélget érzéseiről, de a legfontosabb titkaikat lassan fedik fel a többiek előtt és talán nincs is megfelelő tanács mindenki számára, mert az élet bonyolult és ahhoz, hogy megfelelő mederbe tereljük, szükség van arra is, hogy legyen bennünk is hajlandóság a változásra, ne csak mi akarjuk a megváltoztatni a világot.
Az egész film életszagú, remekek a karakterek, érdekel minket, mi történik velük. Néha közel is érezhetjük egyik-másik figurát magunkhoz. A mellékszereplők is helyükön vannak. Talán egyedül Murphy ripacskodás közeli állapotos asszonykája tűnt kicsit soknak nekem. Megrögzött agglegényként elgondolkodtam azon, ha ilyen lenne a barátnőm, nekem is szükségem lenne erős baráti ráhatásra, hogy bevállaljak egy esküvőt.
A magyar címfordítás szokás szerint elcseszett, de nem is olyan semmitmondó, mint az eredeti cím.
Az egész film tévéfilmes keretek között mozog, de összességében remek mozi.
Töfi:
- A filmben az a John Mahoney alakította volna Burns apját, aki korábban, az "Ő, az igazi - She's the One (1996)" című kapcsolati drámában már egyszer eljátszotta ezt a szerepet, de végül a jeleneteit a film hosszúsága miatt kinyesték a végső változatból. Sajnos, mert a korábbi filmben remekül működtek együtt.
