Vaksötét - Don't Breathe (2016)

Vaksötét - Don't Breathe (2016)

Rendezte: Fede Alvarez

A film Mafab adatlapja: Don't Breathe (2016)

Megtekintés: A sok jó kritikának köszönhetően eléggé túllihegett horror-thriller.

Első: Stephen Lang szerintem mindig is egy alul-értékelt, rossz arcú anyaszomorító volt, aki több figyelmet is érdemelhetett volna és egyetlen pszichopata szerepének köszönheti, hogy egyáltalán ismerem a nevét, mert annak idején rongyosra néztem a "Jobb ma egy zsaru, mint holnap kettő - The Hard Way (1991)" című akció-vígjátékot és abban Lang volt a nemezis. Később még szétgyúrva is láttam az Avatarban, bár megkockáztatom, hogy ötven feletti hibátlan testét inkább köszönhette a CGI-nak - akár a főszereplő Sam Worthington a sorvadt lábait - mint rendszeres edzésnek, de ne legyen igazam. Lang ezek mellett is szívesen alakít gonosztevőket, akár A listás filmekbe is betéved és egyik kedvenc figurám tőle a sajnálatosan egyetlen évad után csúfosan megbukott Terra Nova sorozat Taylor főparancsnoka, amely azért bizonyítja, hogy Lang arcberendezésének ellenére is tud szimpatikus karaktert hozni. A "Vaksötét" vak veterán katonájának szerepe laza ujjgyakorlat neki csupán és egyben jutalomjáték is. Egyetlen negatívumként azt tudom felhozni ezzel kapcsolatban, hogy fájó, hogy elég keveset látunk alakításából, hiszen a filmben az arca egyrészt maszk mögött rejtőzik - a sérült veterán arca mögé, akinek a szemei élettelenek - és egyébként is sötétben játszódik a film közel nyolcvan százaléka, így alig valamit látunk Lang kifejező arcjátékából. Viszont testének gesztusai kárpótolnak érte.

Második: Fede Alvarez viszonylag jól mutatja meg, hogy egy átlagos amerikai ház, hogyan lehet akár "börtön" is adott helyzetben, igaz, amikor előkerül egy kalapács és egy deszka szögekkel, amellyel az utolsó szabad ablakot is beszögeli vak emberünk, akkor felszisszentem, hogy a.) mennyire gyorsan előkerült a három tárgy - szög, deszka, kalapács - és, b.) hogy a karakter mennyire otthon lehet fejben, ha ilyen gyorsan reagált és el is végezte az "ácsmunkát" pillanatok alatt. Nekem nyitott szemmel sem lenne egyszerű szöget, kalapácsot és méretre vágott deszkát szereznem az éjszaka közepén, ezért feltételezem, hogy már amúgy is érett annak a fürdőszobai ablaknak a lezárása. Alvarez nem nagyon húzza az időt és néhány gesztussal a szereplőiről egészen jó jellemrajzot formál meg. Persze azért kicsit kezd a vége felé irreális lenni a történet előre haladása (pl. mikor a vak beéri Rocky-t a kocsinál és foglyul ejti, az már-már átment hihetetlenbe) és becsúszik némi Amerikai pitét megidéző gusztustalanság is, azonban kapunk némi csavart is, hogy mélyebb, összetettebb legyen a történet és egy nagyjából kielégítő lezárást. Nem egy mestermű, azonban a direktor egészen ügyesen teremt atmoszférát, feszültséget és mivel a film fontos karakterei morálisan eléggé ingoványos talajon járkálnak, még a figurák sorsát is nagyjából kielégítően sikerül prezentálni. Mondjuk, a néző nehezen tud igazán azonosulni bármelyik karakterrel, hiszen morálisan eléggé elítélhető mindegyikük és még így is azt mondom, hogy a lezárás korrektül sikerült. Alvarez zsenije - vagy ordas klisé, ugye - hogy két mondattal olyan ellenszenvessé teszi a főszereplő Rocky anyjának karakterét, hogy a cigiző ribancot még a mentőben is ütnéd.:
"- Legyél olyan jó és hozz anyádnak egy pizzát! Majd te kifizeted, tudom, hogy van pénzed!"

A lényeg: Rocky (Jane Levy) szeretne otthonról lelépni Kaliforniába és magával vinni kishúgát, mert anyja és aktuális pasija valódi energiavámpír. Ezen törekvésében tökéletes támogatót talál barátjában, Money-ban (Daniel Zovatto), aki betörésekből igyekszik előteremteni ehhez a pénzt és viszi a bűnbe a leányzót is. A trió harmadik tagja a sokkal higgadtabb Alex (Dylan Minnette), aki egyértelmű, hogy vonzódik a zűrös Rocky-hoz. Két oka van, hogy a csendesebb és okosabb kocka hozzájuk csapódik a balhék idejére: álmainak egy részét ő is csak "hirtelen jött pénzből" tudja fedezni, és mivel apja a környékbeli házak biztonságtechnikai őrző-védő cégénél tevékenykedik, a srác rálát némi információra a betörés előtt álló házakkal kapcsolatban. A másik ok pedig maga Rocky. Alex nem tudom, miben reménykedik, de ad némi plusz feszültséget labilis munkakapcsolatuknak, hogy a fiú néha oldalra sandít a csinos lányra. Money hamar letöri a szarvát és hiszünk is neki, hogy Alex szarul jár, ha nem húzza el a belét a suna-barlang bejáratától, mert Money a tipikus balhés srác, habár ezt azért kell elhinnünk, mert betörés közben köcsög a viselkedése - infantilis gyerek módjára rombol és pusztít - és olyan gangsztás a sérója.
Rocky motivációja pont Money jelenléte miatt lesz kicsit hamiskás, hiszen anyját és semmirekellő pasiját hagyná hátra, miközben Money legalább olyan rossz partner, hanem rosszabb, mint akit anyja vitt haza unalmában. Money az a tipikus rosszfiú, aki mögött senki és semmi nem áll, valódi hatalma nincsen, inkább csak eljátssza a bűnözőt, de krízis helyzetben hamar alulmarad, mert nem más, mint egy nyafogó, erőszakos kisgyerek.
Alex valamennyire kordában tartja az enyhén Bonnie és Clyde párost, ám eljön az ideje, hogy egy utolsó, nagy bevétellel kecsegtető balhét végezzenek el. Szerencsére van egy informátoruk, aki negyven százalékért cserébe hozza a balhét, amelyben meg lehet tollasodni. Teszem hozzá, ha egy informátor munkája annyiból áll, mint a filmben, akkor a kurva anyja fizetne neki bármennyi százalékot, mert majdnem annyi történik, hogy:
- Na, akkor elindultok észak felé, tíz kilométert, ahol van egy ház, abban lakik egy ipse, akinek a lányát elütötték, kártérítés volt nagy, pénz pedig szinte biztos a házban!
Mert kb. ennyi történik a filmben is!
Nos, a bankos filmekben nem ennyi az informátor tevékenysége, hanem nagyjából kész tervvel érkezik a találkozóra és csak azért nem maga kivitelezi a rablást, mert abban nem jó és kevés hozzá a kapcsolata, viszont ő az, aki összeszedi a tudnivalókat a balhéhoz.

A filmben fiataljaink hiányos ismeretekkel érkeznek a bűn helyszínére és közepes rákészüléssel ugranak fejest valamibe, amiről fogalmuk sincs. (Pár éve készül amúgy egy hasonló témát boncolgató mozi, azt hiszem francia színben, ahol egy idős nénit rabolna ki hasonlóan pár suhanc, oszt mikor beteszik lábacskáikat a házba, visszanyal a fagyi.) Nem eredeti az ötlet, hiába is hinnéd. Amint megtalálom, hol is láttam hasonlót, frissítem a cikket.

Viszont van egy jelenet a moziban, amikor elmegy a fény és egy elég klausztrofóbiás jelenetben kell követnünk hőseink kalandjait egy pincében. Moziban nagyon hatásos, ijesztő jelenet, de megkockáztatom, hogy rosszabb minőségben, monitoron nézve teljesen élvezhetetlen lesz az a pár perc. Főleg, ha a függöny résein besüt a nap...

A szereplőink remekek, főleg a kutyus. Ennyire állatot még nem utáltam, mint ebben a filmben. Cujo egy lepkefing volt ehhez képest.
Mivel a film nagy részét nálunk forgatták, becsúszott Cindy szerepére Törőcsik Franciska színésznőnk, de sajnos rá nem emlékszem a filmből, mert biztos olyan fontos volt a szerepe, vagy pislogtam. Gondolom, inkább a belsőket készítették nálunk, mert külső nem sok van.
A zene ami még kiemelkedő. A Roque Banos tényleg jobban sikerült hátborzongató score-t hozott össze.
Jane Levy másodszor dolgozott a rendező keze alá.
Sam Raimi rendező producerelte a mozit, immár másodszor. A rendezővel első közös munkája Raimi kultikus mozijának a Remake-je volt: Gonosz halott.

Töfi:
- Az öregember utcájának a neve; Buena Vista, spanyolul annyi, mint jó látás. Szójáték.
- A széf kombinációja megegyezik Alvarez születésnapjának dátumával.
- A film alatt Lang speciális kontaktlencsét viselt, hogy sérültnek tűnjön a szeme, és alig látott valamit. a többi szereplő speciális kontaktlencsét viselt, hogy kitágultnak tűnjön a pupillája, és alig látott valamit.
- a kutyust három különböző kutya alakította. Mindegyiknek volt saját szakterülete. Meg szagterülete is...
- A magyar címválasztás megint sikeres volt, halkan jegyzem meg. Hát, nem egy "Ne lélegezz!".

70%

Ha szeretnéd megtekinteni, gyere vissza később, hátha találok linket...
És már meg is van: V A K S Ö T É T - Egyelőre kamerás, de később javítjuk!

Ha érdekel egy hasonló mozi, akkor ide látogass: L I V I D E
Komám hívta fel rá figyelmemet.

origo interjú Törőcsik Franciskával a filmről: interjú (Ha nem olvastad, érdemes!)

Jenny esküvője - Jenny's Wedding (2015)

Jenny esküvője - Jenny's Wedding (2015)

Rendezte: Mary Agnes Donoghue

A film Mafab adatlapja: Jenny's Wedding (2015)

Megtekintés: Inkább társadalmi dráma, mint keserédes vagy komédia, bár az utóbbiakat szokhattuk inkább meg Heigl kisasszonytól. Ez nem fog annyira tetszeni, mert az a fajta játékosság, amiért megnéztél korábban egy Heigl filmet, hiányzik ebből a munkájából.

"A boldog emberek háza előtt zöld a fű!"

A történet azt boncolgatja, hogy egy mikró társadalomban, - amerikai előváros - ahol főleg a tradíció és klasszikus családmodell forma az idilli, hogyan fogadja a szűkebb és tágabb környezet annak a hírét, ha valaki más, egészen pontosan, leszbikus kapcsolatban él, és ami fő, ezt nyíltan felvállalja. Jenny (Katherine Heigl) már öt éve él együtt barátnőjével, Kitty-vel (Alexis Bledel) úgy, hogy a nő családjából csak kevesen gyanakodnak rá és biztosat senki nem tud szexuális identitásáról. Miután Jenny mindkét testvére elkelt, érzi, hogy ideje lenne megnyílnia a családja előtt, felvállalni érzéseit és nemi orientációját, akár annak az árán is, hogy az emberek a szájukra veszik. Jenny-ben gyerekkora óta érik az ideje, hogy színt valljon és öt év titkos együttélés után, végre kész rá. De a családja még nem és a legtöbb konfliktusuk ebből ered, hiszen maradi gondolkodású szülei és versenyszellemű húga, aki világéletében riválist látott benne a szülői szeretetért, lépten-nyomon akadályozza benne, hogy kiadja magából a titkát. Amikor végül sikerül, a szülőknek sokkal kevesebb idejük marad feldolgozni a tényt, hiszen Jenny rövid időn belül hozzá akarja kötni életét a szerelméhez.

Rose-t (Linda Emond) és férjét, Eddie-t (Tom Wilkinson) hideg zuhanyként éri a hír, hogy lányuk azért nem mutatta be korábbi pasijait, mert gimnazista kora óta tudja, hogy a lányokhoz vonzódik. A két szülő nem nagyon tud mit kezdeni a helyzettel, hiszen senki sem készítette fel őket erre az apró kis "problémára". Környezetükben nem találkoztak a helyzettel, ismerőseik sem nagyon voltak ebben érintettek, ráadásul a kisvárosi életet komolyan átszövi a pletykálkodás hálózata, amely szintén nem olyasmi, amit szívesen vesznek Jenny felmenői. Rose kezdetben automatikusan csak arra tud gondolni, hogy ő a hibás és megbukott, mint anya, mert ha ez történt, akkor ott bizony nevelésbeli lehet a gond. Tom szintén nehezen dolgozza fel a hallott hírt, mert kollégái viselkedése arra enged következtetni, hogy meg lesz bélyegezve és a család jó hírét is félti, meg egyébként sem tudja kezelni a helyzetet, hogy két nő egymással éljen házaséletet. Mindkettőjüknek fel van adva a lecke, hogy vagy arra koncentrálnak, hogy leplezzék az igazságot és tehetetlenül sodródjanak az árral, vagy rádöbbennek inkább, hogy egy olyan banális kérdés, hogy kit szeret az ember, az nem változtatja meg, nem írja felül a másik lényét és egy szülőnek bizonyos esetekben kutya kötelessége elfogadni a gyermekei döntését, ha az nem törvényellenes. Attól, mert valami számunkra tökéletesen idegen, még nem fordíthatunk neki hátat, pontosan azért, mert nem ismerjük. Ezen kívül az is fontos kérdése a filmnek, hogy jogunk van a boldogsághoz és, hogy ezt elérjük, meg kell hoznunk döntéseket.

Ha valaki bátor szexualitást vár két női szereplő között, inkább keressen rá az Adele életére.

És azt is ránk erőszakolja kicsit a film, hogy mert két azonos nemű szereti egymást, nem biztos, hogy az rosszabb, mint amikor ellentétes nemű partnerek belefásulnak egy olyan kapcsolatba, amely viszont nem teljesedik ki a boldogságban. Boldogsághoz való jog. Erről is szól a film.

Még fontos szerepet kapott Meryl Streep lánya, Grace Gummer, Anne szerepében, aki féltékeny nővére és anyja kapcsolatára, mert néha bizony olyasmit képzel bele az anya-lánya közötti viszonyba, amely szerint őt kevésbé szeretik. A film erről is beszél, hiszen sokszor egy család és azon belül a helyünk, gondoljunk bármit, nem népszerűségi verseny. A szülők szeretik a gyermekeiket, épp csak a szeretet minőségét nem mindenki értékeli egyformán. Gummer nem tehetségtelen színésznő, de azért anyja karizmája nem nagyon érződik rajta.

Donoghue kedveli a kényes és erős témákat, a drámai műfajban érzi otthon magát. Ebben a filmben is az a vonal az erősebb, bár vannak szálak, amelyeket eléggé lazán kezel és mutat be -  Anne férjének kicsapongásai, az esküvőn megjelenő emberekről is alig tudunk meg valamit, aki nem közeli rokon - és néha becsúszik némi humor is. Hiányoltam azért Kitty hátterének felvázolását, amelyet a film még csak nem is érint, pedig mivel öt éve él vele Jenny együtt - igaz, lakótárs minőségben - , óhatatlan, hogy valamennyire a család is ismerje és így azt a ziccert kihagyja a film, hogy közte és a családtagok között kialakuljon némi párbeszéd, pedig az legalább annyira érdekes lehetne, mint anya-lánya között, vagy apa-lánya között. Kitty így gyakorlatilag csupán mutatós díszlete a filmnek, amit nem nagyon használnak ki. Néhány jelenetben megjelenik ugyan, de akkor sem mindig tudják megfelelően kihasználni a színésznő adottságait.

Ezt a befejezést már annyiszor láttuk más filmekben, hogy nem nagyon izzasztja meg a szemeinket.

A film főleg Jenny-re fókuszál, aki végre a sarkára áll és szembeszáll a maradi hozzáállással. Viszont a forgatókönyv nem elég bátor és felületesen kezeli a témát, nem mélyed el benne, így, más körülmények között, mivel amúgy egy régimódi álláspontot képviselő kisváros a történet helyszínének, a leszbikus női partner simán kicserélhető lenne akár egy fekete bőrű férfira ia akár vagy egy, a börtönből frissen szabadult ex-fegyencre, mert kb. ugyanezt el lehetett volna játszani mindhárom variációval, a karakterek reakciói megegyeztek volna. Ezért azt állítom, hogy a téma többet ért volna, de ehhez képest kissé felületes ujjgyakorlatot kapunk.

Valahogy a hírre várható reakciók is kiszámíthatóak és nem kapunk belőlük sokat, mert viszonylag kevés mellékszereplőt mozgat a mozi. Persze van kötelező egymás fejéhez vágott sértések és nagy, könnyes békülések a megnyugtató hepiendig. az alig másfél órás moziba nem sikerült eleget beledolgozni mindabból, amit a témából ki lehetett volna hozni, ezért kissé az egész film olyan, mint a két női szerelmes közötti gyengéd jelenetek; kissé ügyetlen és felületes, kellő bátorság nélkül. Heigl legalább igyekszik kitörni a papa kedvence kategóriából, több értelemben is.

Ha szeretnéd látni: J E N N Y  E S K Ü V Ő J E

50%

filmzene kedvelőknek itt található meg a film zenei albuma: J E N N Y  S O U N D T R A C K

A főnök - The Boss (2016)

A főnök - The Boss (2016)

Rendezte: Ben Falcone

A film Mafab adatlapja: The Boss (2016)

A poszter is csúsztat: A filmben Renault
(Peter Dinklage) tart kutyákat.

Megtekintés: Alapból megnézem Melissa McCarthy filmjeit, amint kijönnek, pedig kb. azon a szinten mozog, mint Adam Sandler...

A magyar előzetes csúsztat, mivel Michelle Darnell (Melissa McCarthy) nem állítja, hogy ő lenne a leggazdagabb nő Amerikában. Valahol közelebb van az ötvenedikhez.

Az egész film annyira eredeti, akár a címe. A főnök. Semmi szójáték, elvontság, csak egy szimpla szó. Ráadásul, ha már itt tartunk, a cím nem is feltétlenül a filmről szól, mert bár McCarthy a film elején valóban vasmarkú és könyörtelen üzleti vezető, a továbbiakban ez már nem lesz annyira releváns, hogy a címmel jól jellemezzük a filmet is.
Ha ez a film húsz éve készül, akkor tuti, hogy John Candy kapja a főszerepet - valójában nem, mert bár hihetetlen, de a hasas komikus már 1994-ben itt hagyta földünket - , hiszen a történet szerint "hősünk" kezdetben magasan fenn csücsül, hatalommal a kezében, majd hatalmasat esik, hogy ismét talpra álljon, plusz, kiderül az is, hogy mi oka van annak, hogy a pénzt hajszolja, míg az emberi kapcsolatokat kerüli. John Candy nem azért kapta volna meg a szerepet, mert tipikusan olyan figura, aki jól adja a gazdag szemétládát, hanem mert szimplán kövér és ha érzelmesnek kell lenni, akkor abban is jó. Mivel a remek kövér férfiszínészekből híján vagyunk, ezeket a karaktereket most felmarkolja McCarthy és hát azt hozza ki belőlük, amit ki tud. Jelen esetben nem sokat.

Ez vastagon a színésznő-producer hibája is, hiszen benne van a keze a forgatókönyvben, akárcsak párjáé, a rendező Falcone-é. Plusz egy fő. Hárman sem képesek egy végig érdekes mozit összehozni és a humort is apránként csepegtetik bele, azt is a profánabb fajtából. Lassított verekedés, csetlés-botlás, és vulgarizmus. Nagyjából itt ki is merül a film humorbázisa. Felröhögtem magam is, mert amikor a sütiárus lányok egymásnak esnek, abban van potenciál, de sajnos, ahogyan az egész filmből, ebből a jelenetből is csak a minimumot tudják kihúzni.

McCarthy viszont legalább szerethető, ellentétben a korábbi, Tammy című fiaskó után, amiből mostanra annyira emlékszem, hogy nem tetszett. Itt McCarthy egy árvaházban felnőtt, problémás személyt alakít, Michelle Darnell-t, aki később, miután csírájában kiégeti magából a szeretetet, hogy ne érje érzelmileg több sérülés, egyetlen dologra koncentrál és ez az üzleti életben való megmérettetés és siker. Megy is minden, akár a karikacsapás, míg végül némi fehér nyakkendős bűnözés miatt simán kap fél év letöltendőt, amely után nehezen megy a talpra állás. Szerencsére, korábban a keze alatt dolgozott egy eltökélt titkárnő, Claire (Kristen Bell) aki ki tudja miért, lelkiismeretétől hajtva befogadja kis lakásába, amíg az egykori milliomos ismét összeszedi magát. Persze, ahogyan elvárható - Disney mélységű családi filmek formuláját követve - kezdetben egymás agyára mennek, majd lassan közelednek a lelkek egymáshoz, míg barátokká nemesedik kapcsolatuk, hogy végül, egy egymásnak feszülés után, némi sértődést és balhét követően, kiderüljön, hogy megbonthatatlan kapocs alakult ki közöttük, amely felér egy családi közösséggel. Ennyire egyszerű a történet. Az már csak hab a tortán, hogy sikerült egy tök fölösleges és elripacskodott szerepre beleszuszakolni mindenki kedvenc Tyrionját, Peter Dinklage-t, hogy eljátsszon egy halovány intrikust.

Három percig szájpecekkel hülyéskedni két perc után nem vicces.

A női szereplők egy része még nem játszott korábban filmben. A langaléta Crystal-t megformáló Eva Peterson kifejezetten kellemes az energikus balhés lány szerepében. Remélem, vele találkozom még, mert van benne potenciál.

Sajnos, jó szívvel nehéz a filmet ajánlani, hiszen a legjobb poénok, amiket sikerült beleszuszakolni a műbe, vagy erőszakosak, vagy homoszexuális felhanggal rendelkeznek. Persze nem olyan alpári, mint Sacha Baron Cohen vagy olyan bugyuta, mint sok Adam Sandler poén... ja, de van annyira bugyuta. Egyszer, ha unatkozol és láttad a Tammy-t, akkor ennek is adhatsz esélyt. Ha a Tammy tetszett, akkor ez is fog. Nem éri el a Kém színvonalát, de ez a mellékszereplők ismertségi foka miatt érthető.

Ha szeretnéd látni: T H E  B O S S (2016)

50%

Falcone nagyon beleszeretett kis dundi feleségének csülkeibe.