Kabinláz - Cabin Fever (2016)

Kabinláz - Cabin Fever (2016)

Rendezés: Travis Zariwny

A film Mafab adatlapja: Cabin Fever (2016)

Megtekintés: Ha tetszett az eredeti, akkor ez is fog. Vagy nem, mert totál szükségtelen.

Zariwny már mindent csinált a filmes szakmán belül, de akkor sem fogom megérteni, hogy minek nyúlt bele egy olyan Remake-be, amelyiknek az eredetije egy unásig ismert történetet dolgozik fel, miközben ráadásul az sem idősebb a lekvárnál, amit a hűtőm aljában rejtegetek. Házi főzés, simán eláll ezer évig...

A történet miért unásig ismert?
Na, akkor a húsevő vírust, amiről szól, cseréld fel mondjuk az erdőben elásott vagy tetszhalott állapotban alvó ősi démonokkal, akik felébredve egyesével megszállják tinijeinket. Ismerős már? Tiszta Erdő szelleme!

Eli Roth rendező/filmes és Randy Pearlstein forgatókönyve azt a vázat vette alapul, amelyben városi fiatalok visszavonulnak vidékre, ahol elszigetelve olyan ellenség tör rájuk, amellyel felvenni a harcot lehetetlen. Talán ennyi, amit hozzátettek az eredeti horror képlethez. Mert korábban, ha farkasemberek, hegyi tahók, földönkívüliek, maga az ördög lendült a világ végén a kis, izolált csoport ellen - pl. The Thing - akkor megvolt a módja, hogy az ember felvegye a harcot és akár egy varázsige, akár egy robbanó tartály, vagy egyéb, elérhető módon legyőzze az ellenséget. De mi van akkor, ha az ellenség nem elég, hogy benned kel életre, hanem egyenesen atomi szinten létezik, ahová nincs módod eljutni, hogy kitéphesd magadból. Mert valljuk be, petri csészék és biológiai tenyészetek nem sok nyaralóban állnak rendelkezésünkre.

A forgatókönyv által megteremtett "ellenség" jelen esetben mondhatjuk, hogy legyőzhetetlen. Talán elkerülhető lenne, ám a film tesz róla, hogy az se sikerüljön.

Negatívumok:
- Az időintervallum, mint hiba - Fura, hogy míg egyik szereplő közel két napig haldoklik a fertőzés megjelenése után, addig van olyan, amelyikkel viszonylag gyorsan, kb. feleannyi idő alatt elhatalmasodik a kór, míg mások viszont mintha bőven tovább léteznének a fertőzés után. (Célzás Marcy (Nadine Crocker) karakterére, aki nem elég, hogy szinte egy fürdés alatt megy tönkre, utána a kutya is sikeresen szétkapja, miközben Karen (Gage Golightly) jóval hosszabb ideig haldoklik a fáskamrába zárva. Legyek nagyvonalú és lépjek át rajta, mint az Alien filmek szörnyszületős időintervallumain? Hiszen ott is volt, amikor hol lassabban, hol gyorsabban szakították át a mellkast a kis bestiák. Természetesen ez nem végzetes hiba, hiszen nem tudhatjuk, hogy a húsevő baktérium milyen sebességgel kebelezi be a gazdatestet, hiszen az első kutya áldozat megtalálása után szinte szétrobban, míg a második végig acsarogja a filmet. (Nem tudjuk, a kutya mióta tűnt el a gazdája elől és mennyi idő múlva akadt rá.)
- Totális karakter error, amikor az egyik fiú Karen izolálása után összeszedi a fertőzött ágyneműt és egy jól irányzott dobással az egészet a hegyi tóba dobja. Te ezt elhiszed? Ahelyett, hogy fekete zacskóba zárná - valamiért az ilyen filmekben mindig előkerül pár 150 literes fekete zsák, ha szükséges - vagy egyszerűen a kertben a tűzbe vetné, hogy elégjen a mocsok, fogja és beszennyezi vele a vizet? Ráadásul, ehhez el kell sétálnia a partig, hogy utána a lezárt zsákot eldobhassa. Normális? Van élő ember, aki ezt tenné???
- A gépfegyveres csávókám karaktere erősen túl van tolva. Ha rám lő egy sorozatot a gépfegyverrel, utána nem marad foga, az biztos. Miért kell nettó hülyeséggel telerakni egy ilyen filmet? Borzalmasan lerontja az összhatást, amit kb. negyven percig egészen jól felépített.
- Szóval, amit szépen és rétegről rétegre felépít a film, lerontja az utolsó negyvenben.

Pozitívumok:
- A szereplők egész jók, bár még mindig zavar, hogy a férfi színészek néha alig különböznek egymástól.
- A zene és fényképezés.
- Az utalások - nem sokat vettem észre - más horror klasszikusokra. A Ragyogásé teljesen egyértelmű, mind fényképezésileg, mind zenei motívumban.
- Van benne csavar, igaz, nem sok. Nem akar hepiendet.
- Van csöcs! Sört neked kell venned!

Megtekintés után úgy érzem, hogy szükségtelen volt a Remake, hiszen az eredeti film nem volt sem régi, sem korszakalkotó, sem frissítésre érdemes. Persze, lehetséges, hogy Roth nem volt teljesen elégedett a saját verziójával és ezért ment bele egy újra forgatásba. Az biztos, hogy az első változathoz képest ez számomra sokkal összeszedettebb volt, mégis állítom, nem kellett volna. Remélhetőleg a folytatásokat nem Remake-lik és ha mégis készül második Kabinláz 2. akkor más irányba halad majd, mint az első második. Tudtad követni?

55%

Ha látni szeretnéd: C A B I N  F E V E R 

Ördögi kör - Southbound (2015)

Ördögi kör - Southbound (2015)

Rendezte: Roxanne Benjamin, David Bruckner, Patrick Horvath, Radio Silence (ők többen vannak)

A film Mafab adatlapja: Southbound (2015)

Megtekintés: Bár erős a hangulata, valójában filmes hiányosságai miatt kihagyható. De nem neked. (Ezalatt a horrorfilm kedvelőket kell érteni.)

A szkeccs film külön műfaj, al-műfajokkal. Sosem volt a kedvencem és bár vannak benne sikerültebb darabok is, vagy olyanok, amiket valamiért kedvelek, ez a mozi nem sokáig fog emlékezetemben megmaradni.

Rögtön kezdeném a pozitívumokkal, mert vannak. A fényképezés eléggé egységes képet mutat, szó szerint is, habár valamennyi rendező másik operatőrt hívott segítségül munkájához. A filmet szélesvásznú változatban láttam, ami segít integrálni, mint moziélményt. A film zenéje közel áll hozzám, hiszen olyan stílusú szintetizátor zenét használ, amit a nyolcvanas években örökre megkedveltem. Néha minimalista, máskor ijesztő, vagy ezek együtt. Sajnos, egyelőre ez az egyetlen munkája a "The Gifted" formációnak, amelyről az imdb jelen pillanatban semmilyen érdemi formációt nem tárol. A színészek is kiválóak, a legkisebb szerepekre is sikerült tehetséges, többé-kevésbé ismert neveket - műfajon és tévés munkákon belüli persze ez az ismertség - összeverbuválni.

A történetbe nem mennék bele, mert az viszont egyrészt erős közepes, másrészt, jelen esetben teljesen felesleges lenne, ha nem kívánom őket elemezgetni. Legyen elég annyi, hogy végig feszült történetekről van szó, amelyeknek azonban, mondhatni, néha se füle, se farka. El is érkeztünk az egyik negatívumhoz, ami a forgatókönyv/ek.
A történetek egymásba fűzése sikerült, néha túl direkt módon, máskor teljesen érthetetlenül, viszont ha nem törekszünk megérteni csak befogadni a látottakat, akkor kellemes lehet a végeredmény. Nekem persze okoz hiányérzetet, ha a megtekintés után több kérdésem van, mint amire választ kaptam és itt ez történik. Találgatni nem merek és az eredeti cím sem segített a feldolgozási folyamatban.
A narrátor, aki egy rádiós mesélő, kicsit hozzátesz a történetek drámaiságához, de az sem feledteti el velünk, hogy az azonosuláshoz szükséges lenne a szereplő karaktereket nem csak nevén nevezni, de jobban is megismerni, hiszen a horror lényege, hogy az izgalom ne személytelenül játszódjon le a szemünk előtt, hanem köthessük valakihez és drukkoljunk valakiért.
Erre a film alatt nem nagyon lesz módunk, mert egyik történetből in medias res lépünk a másikba, a befejezést tekintve egészen ügyesen keretbe foglalva a látottakat, csak az egyes szegmensek lényegét nehéz dekódolnunk számunkra és valamiféle koherens értelemmel felruházni.

Aki viszont szereti, ha egy film a drámaiságot túltolja, még akkor is, ha közben kicsit elveszik belőle a kohézió, annak szórakoztató és kielégítő darab lehet. Részemről akkor már inkább a V/H/S mozik. Ha a film nem erőszakolta volna linearitásba a történeteket olyan görcsösen, hogy sikerülhessen a film végi csavar/hurok, akkor lehet, hogy egy sokkal szórakoztatóbb filmként emlékeznék rá kicsit később.

Biztosan hatásosabb lett volna a végeredmény, ha a random félelemkeltés és történések helyett kapunk néhány választ is és nem lóg minden annyira a levegőben, mint pl. azok a démoni lények...
Ettől függetlenül hangulatos próbálkozás és megéri egyszer adni neki egy esélyt.

65%

Ha szeretnéd látni: S O U T H B O U N D 

Az alaptörténetet, ha megnézted, és láttál hasonlót, kérlek oszd meg velem.
Kifejezetten a hasonlóan, önmagukba csavarodó filmekre lennék kíváncsi.

A folyó, ahonnan nincs visszatérés - River of No Return (1954)

A folyó, ahonnan nincs visszatérés - River of No Return (1954)

Rendezte: Otto Preminger, Jean Negulesco

Megtekintés: Néha kell ezeknek a régi filmeknek is egy esélyt adni. Szélesíted a látóköröd, vagy mi...

Békebeli western. 
Főszerepben: Robert Mitchum és Marilyn Monroe.

A film Mafab adatlapja: River of No Return (1954)



A hetvenes évek előtt születettek még bizonyára emlékeznek Robert Mitchum karizmatikus arcélére, olyan filmekből, mint a "A nagy álom" vagy a "Rettegés foka - mindkét változat". Marilyn Monroe meg harminchat röpke éve alatt tett róla, hogy ikonná váljék, nem annyira színészi kvalitásának köszönhetően, mint inkább viharos románcaival tarkított életének. Még Madonna is követendő példaként tekintett rá munkásságának kezdeti megformálása szerint.

Otto Preminger filmje csodálatos képekkel indul. Egy férfi fát vág a hatalmas erdős hegyek között. Elidőzünk kicsit a mohás fákon és sziklás partú vizek felett. 
Matt Calder (Mitchum) a hegyekben élő szikár férfi, betér az aranyláz által megszállt kisvárosba, hogy kiskorú gyermekével először találkozzon. Fiára ideiglenesen Kay Weston (Monroe) felügyel, aki énekesnőként szórakoztatja a bárba betérő népeket.
Matt átveszi gyermekét Kay-től, és sietne vissza hegyekben megbújó viskójába, ahol majd jobban megismerheti Mark-ot (Tommy Rettig, Lassie/1954).
Kay férje, Harry Weston (Rory Calhoun, Marco Polo/1962), szerencsejátékos ugyanaznap este érkezik vissza asszonyához a hírrel, hogy kártyán földet nyert és azt birtokba kellene venni.

Matt és Mark viszonylag gyorsan összebarátkoznak az apa csodás hegyek között elterülő birtokán. Matt igazi túlélőként minden fortélyra megtanítja fiát aki élvezi az új életét.
A Weston házaspár nászúttal egybekötött kalandtúrája kellemetlen véget ér Matt földje mellett hömpölygő folyón. Calder kimenti a párocskát, mielőtt a folyóba vesznének, majd meghívja magához őket, ahol jobban megismerik egymást és a nézők is a karaktereket.
Harry optimista szerencsejátékos, párja Kay pedig múltját hátrahagyni igyekvő bárénekesnő.
Harry, miután információkat gyűjt, hogyan juthat el a megnyert földjéhez, magához veszi Matt egyetlen puskáját, hogy azzal utazzon végig a veszélyes úton, mivel azt a területet indiánok tartják megfigyelés alatt.
Matt a férfire támad és a dulakodás közben megsérül, elájul.
Harry a nejét és a Carver családot hátrahagyva az indiánok földjére indul. Kay azért marad hátra, mert védeni próbálja az ifjú Mark-ot, hisz annak apja akkor még ájultan fekszik.
Az indiánok természetesen hamarosan megjelennek, ezért a három fegyvertelen ember kénytelen a már eddig is veszélyesnek ítélt tutajt használni a menekülésre.

Ennél a résznél azért elgondolkodtam, hogy egy indián hordától hogyan véd meg egyetlen puska is bárkit és ha az nincs, máris tovább kell e állni? 
Ha az ember tudja, hogy ilyen komoly fenyegetettségben él, vajon miért marad ott az egy szem fiával vagy miért nem vásárol össze magának több fegyvert, hogy legalább a gyerek is megvédhesse magát?

A három menekülő partra érve kissé megpihen. 
Matt és Kay kicsit civódnak, Mark pihen.
Kay gitárhoz nyúl és előadja sokadik dalát a film során. Hozzá teszem, hogy a film első tizenöt perce alatt kettő Monroe dalt is végig kell hallgatnunk, két szemkápráztató ruhakölteményben. A továbbiakban a csinosság már nem olyan fontos, hisz hajtóvadászat alatt nincs idő divatozni. Dramaturgiailag ezért is volt szükség rá, hogy még a film azon idején kihasználják a Monroe jelenséget, amíg a forgatókönyv meg tudja indokolni a zenés betétet a filmben, anélkül, hogy a western műfaját fel kéne cserélni a musical-lel.
Matt értésére adja a ledér nőnek, hogy ha megtalálja a férjét, annak nem lesz jó vége. Kay erre ostoba mód elkötné a tutajt, de a férfi időben megállítja.

A feszültség oka, hogy Harry múltjában van néhány homályos folt, ami miatt visszavonultan él és, hogy Kay nem képes megérteni, hogy az indiánok bármikor rájuk akadhatnak, ezért Harry-t utolérni sokkal fontosabb, mint bármi más, önös érdek, vagy félelem a számonkéréstől. 

Az indiánok által "halálfolyónak" nevezett hegyek között ömlő zuhogón keresztül raftingol a három ember, a kornak megfelelően rossz vetített háttér előtt. Kikötés után egy barlangban keresnek menedéket, hogy a gyengébb fizikumú Kay kipihenhesse magát. 

Itt majdnem cici villan... Robert Mitchum ruhát tereget. Fájt még látni is, valószínű életében nem terített ruhát száradni. Monroe pedig takaró alatt remeg, amit nem ránt senki félre. Matt jól megmasszírozza Kay testét, hogy átmelegedjen. Közben szól az andalító mandolin és harmonika. 
Ez a Monroe nem is volt rossz csaj! A lábát mondjuk én is megfogdostam volna.



További kalandokat élnek meg vadállatokkal és egyéb gazfickókkal, akik szintén Harry nyomában vannak. Ki gondolná, hogy Matt-nak velük is meggyűlik a baja? 
Aki látott westernt, az tudja.
Kay formás idomai kihozzák a férfinépből az alfahímet. Matt pedig verekszik érte.
Ez az igazi vadnyugat!

Ismét kék háttér, ismét a halálfolyó. 
Matt gyengéd oldalát is megismerjük, mert amikor a forgolódó Kay takarója félre csúszik, a férfi nyuszi hopp-ot játszik és betakarja. Hosszasan beszélgetnek, hogy jobban megismerjék egymást. Kiderül, Kay és Harry nem házasok, csupán egymás életébe sodródtak. Furcsa is a nő nagy ragaszkodása Weston iránt.
Matt sem érti, be is fordul inkább a fal felé.

Másnap tovább utaznak. Azok a fránya indiánok meg csak jönnek, jönnek. 
Nem is értem, a kis menekülő csapat minek köt ki a parton, ha az őslakosok ilyen nagy elánnal követik őket. Én egészen az óceánig meg sem állnék hasonló helyzetben.
Legalább a táj szép és a folyó is fenyegető.
Néhány indián még a tutajra jutást is megkockáztatja, de ahelyett, hogy gyorsan legyakják az egyetlen harcképes férfit, van, amelyik inkább Monroe kisasszony ruháját tépkedi szexisebb darabokra.
Csoda, ha mára rezervátumba kényszerítették őket? (érezd az iróniát) Csata közben is csak a csajozás???
És ha nem lenne elég a harcos helyiek attakja, még néhány vízesést is át kell vészelni. Kay karjai izmosodnak.
Végül csak eljutnak Counsil City-be, ahol végre beteljesedhet Matt bosszúja.

Preminger filmje - bár a történet leírásából annak tűnhet - nem túl izgalmas western. Nem is lassú persze, nincs sok nagy totál és elmélázás a tájon, de az a pár kaland, ami történik a szereplőkkel, nem túl izgalmas vagy érdekes. 
A film széles vászonra készült, bőven megelőzve Sergio Leone képi világát. Csupa féltotál, széles képek, sehol egy arc-közeli. Nem tudjuk megcsodálni Marilyn Monroe szeplőit vagy Mitchum ráncait.
Nem lesz a kedvenc western filmem, sőt, az első tízbe sem csúszik be.
Inkább dráma ez, de annak meg erőltetett.
A vége tart egy apró csavart, ami közelebb hozza apát és fiát egymáshoz, mégsem menti meg a filmet, csupán jobban segít elfogadni Matt sötét múltját.

Legyen mondjuk 40%. 
Az imdb.com-on jelenleg 6.7-en áll, de szerintem ez erős túlzás és inkább a két húzó névnek szól, mint a történetnek és a rendezésnek.

Louis Lantz forgatókönyvét Frank Fenton duzzasztotta filmmé. Sajnos nem sokat hozott ki a történetből. 
Azért a végére még futja egy édes-bús nótára, amelynek címe megegyezik a filmmel, hiszen aki átéli azt, amit ők, az tudja, hogy ugyanahhoz a folyóhoz már többé nem térhetnek vissza.

Érdekességek:
- Marilyn Monroe filmben viselt ruháiból később Tommy Hilfiger csinált pénzt aukción.
- Monroe és Preminger annak ellenére is nehezményezte és rangon alulinak tartotta a forgatókönyvet és a belőle készített filmet, hogy az később valamiért sikeresnek bizonyult a pénztáraknál. Mondjuk a sikere számomra is rejtély.
- Natasha Lytess, aki akkoriban Monroe személyi edzőjeként vett részt a forgatáson, volt a felelős a legtöbb feszültségért, ami a forgatás alatt Premingert érte míg a kisfiút alakító Rettig volt az, aki szakmai felkészültsége miatt leginkább szimpatikus volt a rendezőnek. (Monroe allűrökkel operált, Mitchum meg ivott, mint állat.)
- Másod-rendezőre azért volt szükség, mert Preminger egyéb elfoglaltságok miatt már Európában "turnézott". Az újra felvett jelenetek készítése közben a producerek jobban észrevették azt, amit korábban nem: Preminger rendezői stílusa nem volt szinkronban a nyugati ábrázolással és annak minőségével.
- Premingert szerződés kötötte a Fox stúdióhoz, amelyből kerek 150e dollárral kivásárolta magát, hogy a rendezői szabadságát ne korlátozzák olyan filmek megrendezésére való kényszerítésével, amelyekhez nincs kedve.