Rengeteg filmet nézek meg és nagyjából ez az egyetlen módja van, hogy egyik-másikra még egy évvel később is emlékezzem.
Ha véleményedet írnád meg, ide teheted: leszegett@freemail.hu
A blog használhat különböző cookie-kat, melyről tájékoztatnom kell az olvasókat. Pontosan nem tudom, az mi, de van! 2018.05.25. napjától van egy rendelet, ami érinti az adatgyűjtést is a neten. Én nem értek a technikai részéhez, de elvileg csak a blogspot és a google+ által használt lehetőségeket használom.
A poszter nem véletlenül idézi meg a '80-as évek kalandfilmjeit stílusában.
Megtekintés: Gyorsan átment rajtam, mint kacsán a traktor.
Egyre-másra készülnek a gyerekekkel és egyéb szörnyekkel operáló horror-komédiák, melyek színvonala erősen ingadozik, akár Frankenstein szörnye. Landon már első forgatókönyvírói munkájával komoly kritikai sikereket ért el, - "Még egy nap a paradicsomban - Another Day in Paradise (1998)" - hogy azután elnyelje a kritikailag silányabb horrorfilm dömping a Parajelenségek sorozat néhány epizódjával. Gondolom, ezek az erősen közepes minőségű Found Footage mozik nem elégítették ki maradéktalanul, ezért párosította a gyerekfilmet a horrorral, hogy történjen valami. Néhány kisvárosi srác viszonylag jól érzik magukat a cserkész csapatukban és tanult rafinériáik jó segítséget nyújtanak nekik, mikor a közeli kutatólaboratóriumból kiszabadul az aktuális zombie kórság és annak áldozatai.
A film nem túl logikus - értem ez alatt, hogy míg egyéb szereplők röhejesen ostoba módon esnek áldozatul, addig főszereplőink néha hihetetlenül szerencsésen botladoznak keresztül törmeléken, beleken és játékidőn, hogy végül kapjunk egy közepes lezárást, megtoldva hepienddel.
Amikor a kövér srác összekulázza magát... Kötelező jelenet.
Van kötelező dagadt gyerek, filozofálgatás barátságról, kitartásról. Van kamaszszerelem, komikus felnőtt karakter - David Koetcher mostanában válogatás nélkül mindenben benne van. Meglepett, hogy itt hajjal látom... de kiderült, paróka. Vannak gyalogáldozatok, jó nő, köcsög aktuális pasi. Van összeveszés, összeborulás. Meg felkészülős montázs, Schwarzenegger módra. (Amikor magukra aggatnak minden szart csatába indulás előtt, mint a Kommandó című filmben.)
Az egész film olyasmi, mintha a "Kincsvadászok - The Goonies" kölykeit belerángatták volna egy zombie-s, túlélő horrorkomédiába, annak előnyeivel - könnyebb izgulni a főszereplőkért, mivel gyerekek - és hátrányaival - a film így kicsit bugyutább is, mintha eleve felnőtt film lenne, hiszen a célközönség az átlagtini. A felemlegetett gyermek-kalandfilmnek amúgy 2015-ben volt a harmincadik évfordulója, ezért a film amolyan tiszteletadás is lehetne a kisvárosi fiúbarátság előtt.
A film előnye, hogy egyszer szórakoztató. A hátránya, hogy pár hete láttam és csak homályos emlékeim maradtak róla.
55%
Csetlő-botló kamaszfiú (Tye Sheridan) és dögös nő (Sarah Dumont). Természetesen elcsattan a tanítónénis első csók is.
Megtekintés: S C O U T S G U I D E
Több lejátszó jelenik meg majd ha a megfelelő feliratra klikkelsz. Válaszd azt, amelyiket a legtöbben használták.
Megtekintés: Szirupos, amcsi, hepiendes és bűnös élvezet.
Gondoltam, ráhangolódom a filmre, amit évente egyszer megnézek annak pozitív hajrá-optimizmusa miatt, amit végig sugall magából és nem volt nehéz dolgom. Leültem és már az első percekben elmorzsoltam egy könnycseppet, amikor Violet-et (Piper Perabo) egy jókívánsággal ereszti apja (John Goodman) az útjára, annak ellenére, hogy valamennyi porcikája ódzkodik tőle, hogy a lányát a nagyvárosba - New York - engedje. Megjegyzem, eredeti lakhelyük sem egy egyutcás putri, ez kiderül abból, ahogyan Violet-et búcsúztatják. Van ott élet rendesen.
Egy cseppet sem eredeti az ötlet, hogy a legkisebb hercegkisasszony elhagyja a vidéki életet, hogy a nagy városban próbáljon szerencsét és végül megdicsőülve, nyertesként, vörös szőnyegen vonuljon vissza a kis porfészekbe, ahol mindenki szerette vagy más esetekben, senki nem hitt a sikerében. Akkora klisé, mint a ház. Hogy akkor mégis miért olyan élvezet nézni ezt a filmet?
Nem tudtam megfejteni, de pl. az a jelenet nagy kedvencem, amikor a balhé elszabadul a kocsmában és Violet, félénk kislányként, együtt énekel a zenegéppel, hogy az őrjöngő tömeg lassan elcsituljon és a kedves hangra figyeljen. Vagy amikor Violet a két veszekedő férfi közé lép és egy mondattal és tíz dollárral elejét veszi egy verekedésnek, majd a főnöknője (Maria Bello) ad neki még egy esélyt a pult mögött. Mind kedves jelenet a vendéglátás egyik arcáról, ami a valóságban ugyan nem létezik, de ha dolgoztál ilyen helyen és végül otthagytad, azért az emlékeidet ilyen rózsaszín vattapamacsos emlékek lengik be és magad is elhiszed, hogy előfordulhat.
Azért van a filmnek egy másik oldala is. Először is, Violet végül bedobja a pincérköntöst. Ez oké, hiszen többre vágyik, ideje indulni. A valóságban azonban elég szemét húzás azt munkaidő közben, random megtenni, mintegy megunva az utolsó vendég hülyeségét. Ez nem jellemző a későbbi Violet karakterére, és azt se felejtsük el, hogy ezer éve él a városkájában, szereti mindenki - amennyire látszik az első percek eseményeiből - ezért menekülése nem szükségszerű.
Aztán, az a negyven mérföld amit a nagyvárosig megtesz, nem véletlenül nem lett megmutatva, mint road-movie, hiszen amekkora távolságok vannak Amerikában, ahhoz képest az a kb. 55 kilométeres távolság lófasz. Mégis azt akarja elhitetni velünk a film, hogy ez a lány most kiszakad az eddigi életéből, holott, csak inkább kissé átköltözik. Sokkal érdekesebb vagy történetileg drámaibb lett volna, ha a fél kontinensen átutazik, csak akkor olyan dramaturgiai húzásokat nem tud a film meglépni, amiket a kötelező drámai, zsebkendős jelenetek miatt kitaláltak, hiszen így még apu épp ellátogathat leánykájához, hogy szemrehányóan szembesüljön vele, milyen fertőben keresi önmagát a gyermeke a pult másik oldalán.
Violet egyébként sem gondolta ezt végig, hiszen dalt szerezni otthon is tudna és nem kopogna át a szomszéd lakó három másodpercre rá, hogy hagyja abba. Persze, amikor később már a tetőn billentyűzik, akkor a kutya nem jön fől hozzá és küldi el a picsába onnan, ami megint nem logikus. Meg az sem, hogy az otthoni ismert környezet helyett bepróbálkozik egy olyan szórakozóhelyen, amilyet életében nem látott még. Pont pincérnő nem akart kis városkájában többé lenni, ha jól emlékszem, erre végül csak az lett, egy másik formában. Csak kevesebb az étel, több a pia és a fárasztó vendégek. (De ez sem igaz, mert a Coyote Ugly bár vendégköre ritka válogatott figurákból áll, akik nyugodtan veszik, ha pofán öntik őket, letépik ruhájukat vagy lecsippentik a hajkoronájuk egy részét.)
Hát nem csupa mókás álomjelenet?
Még szerencse, hogy azután megérkezik a drámai szál a fiatalember, Kevin O'Donnell (Adam Garcia) képében. Ja, nem is. Ő egy igazán kedves srác, aki csak ilyen filmekben létezik. Az sem baj, hogy egy hölgy kettőszáz ötven dollárért hazaviszi és ebből nem lesz szex, csak egy nagy beszélgetés - fordított esetben hatos karton óvszer fogyna el, az tuti, mert a férfiember csak akkor ad direktben nőnek pénzt, ha utána...
Meg az a két eset, amikor félreértésből végre a két szerelmes között kialakulhatna némi komoly feszültség, túlságosan gyorsan lesz lecsapva, kihagyott ziccer. Az első esetben másodpercek alatt derül ki, hogy a titokzatos zacskó mélyén nem krack vagy fű lapul, hanem egy képregény. Ilyen cuki srác nincs.
Meg olyan sem, aki random megy halat válogatni készpénzért vagy juttatja be kedvesét egy amúgy már-már múzeum jellegű terembe, amelyben azután lehet zenélni, pszichologizálni és szeretkezni is.
Annyira minden klappol!
A kolléganők is mind jó fejek. Oké, kicsit megcsipkedi a hely keménykötésű jó csaja (Bridget Moynahan), de kb. ez is csak percekig tartó rivalizálás és ahogy hasonló filmektől megszokhattuk, elmélyül barátságként.
Jó fej az apuka (Olyannyira, hogy a tesztközönség ragaszkodott hozzá, hogy még írjanak a filmbe plusz jelenetet Goodman-nek, amit a végső vágásnál illesztettek a filmbe!), jó fej a gyermekkori barátnő, jó fejek a kollégák és a szerelem. Egyedül azok a seggfejek nem jó fejek, akikhez a lány megpróbálja bejuttatni tehetségét, mert a kísérletek már a recepción megbuknak. Szerencsére, a filmben maradt annyi vér, hogy ne az első percekben találjon magának Violet producert, mert akkor semmi izgalom nem maradt volna a filmben és nem lett volna kiket utálni. De még ezeket a kishalakat sem tudtam megutálni, mert pár másodperces megjelenésükbe is sikerült a forgatókönyvnek annyit bemutatnia, hogy bizony, valamikor ők is emberek voltak, akik itt ragadtak a pokol eme bugyrában és ezért inkább szánni valóak, nem utálni.
Szóval azért szeretem a filmet, mert egyszerűen alig van benne konfrontáció, gyakorlatilag egy kedves film arról, hogy merj álmodni és kevés szerencsével sikeres lehetsz. Pont nem úgy, mint a való életben.
Érdekességek:
A film zenei albuma több, mint három millió példányban fogyott el és a filmben Perabo énekhangját végig LeAnn Rimes szolgáltatta.
Első kőrben a főszerepet Jessica Simpsonnak ajánlották fel, de ő nem vállalta azt a sok szexjelenet miatt. A sors fintora, hogy a végső változat erősen meg lett fosztva a Perabo-val leforgatott szexjelenetektől.
A film címe abból a mondásból ered, amikor reggel felkelsz valaki mellett, akivel este ittál és kiderül, hogy inkább lennél akár egy sakáltanyán. Valójában a mondás inkább olyasmit jelent, hogy reggel kelve a partneredről kiderül, hogy olyan csúnya, hogy inkább lerágnád akár a végtagodat is, csak, hogy úgy tudj lelépni tőle, hogy ne vegye észre a szökésed. (Sakál-ronda) Nálunk a mondás valószínűleg a rókákra lenne kivetítve, hiszen a hiedelemben az terjedt el, hogy ez a kis állat képes a vadász csapdájából úgy menekülni, hogy lerágja a fogságba esett végtagját. Szóval a film magyar címe lehetne akár Róka csapda is... Tudtam, hogy a filmes magyarázat valahogy sántít Maria Bello szájából.
Violet szerepére szóba került: Izabella Miko, de ő végül Cammie figuráját kapta meg, January Jones, Britney Spears, Jewel Kilcher.
Zoe (Tyra Banks) karaktere rendesen fel van rakva a mozi posztereire, miközben a filmnek csak az elején és a végén láthatjuk, hiszen pont az ő kilépése miatt üresedik meg a munka Violet számára.
A film készülésének évében még egy filmben játszott együtt Goodman és Perabo: Rocky és Bakacsin kalandjai - The Adventures of Rocky and Bullwinkle (2000)
Megtekintés: Az elmúlt pár év egyik legzavarbaejtőbb, legparádésabb felnőtt mesefilmje.
Alig pár perce ment a film, amikor megjegyeztem Milónak, hogy ez a film nem lehet Amerikai. Egy bohóc jelmez szerű ruhában ténfereg egy alak a poros várudvaron, körülötte jelmezes emberek. Egy férfi bikát vezet kantáron. Késdobálók a háttérben. Egyszerűen éreztem, hogy ezt nem egy kommersz rendező dobta össze, mert ahhoz túlságosan festői, költői volt a látvány. Azután jöttek az ismert színészek ám ennek ellenére sejtettem, hogy akárki rendezte a filmet, nem született amerikai lesz, az biztos. Argentin és spanyol volt a tippünk, azután kiderült, Garrone (néha ittam azt is...) olasz. Ciki, de ez nem jutott eszembe, pedig kézenfekvő lett volna.
Garrone egy a késői reneszánszban született író-költő, Giambattista Basile mesekönyvéből szemezgetve állította össze filmjét, amely három különböző történetet mutat be, a félszáz meséből, lineárisan egymás mellett haladva. Mindhárom történetben fontos szerepet kapnak uralkodók, akik környezetében valamilyen átoknak lesz fontos, központi szerepe. Basile könyve - Pentameron: A mesék meséje, avagy a kicsik mulattatása, 2014-ben - magyar nyelven is megjelent. A kész mű amolyan szkeccsfilm is lehetne, ha a három mese egymástól jól elválasztva, széttagolná a filmet. A sokkal néző barátabb megoldás a történetek közötti ugrálást választotta rendezőnk és a forgatókönyvírók, hogy ne unjunk bele egyik szálba sem, ha esetleg nem kötne le minket valamelyik történés. A rendező nem következtet, nem áll egyik szereplője mellé sem, nem akar szájba rágni, csak elmeséli amit Basile papírra vetett. A konklúziót mindenkinek magának kell kitalálnia, mert egyik-másik történetszál mintha hézagos lenne, esetleg magyarázatra szorulna. Ezen "hiányosságok" ellenére is remek szórakozás a két órás mozi. Aki szereti az igényesen megfilmesített késői reneszánsz korból ránk maradt írói munkákat, annak kötelező darab.
A történetek néha teljesen más irányt vesznek, mint amire akár számíthatnánk: A bolha című mesében azt hinnénk, majd a megnőtt állatnak esetleg bármi szerepe lesz az idő múlásával, ám közel sem a bolha lesz az érdekes, hanem az Ogre, aki elviszi magával Violet-et a barlangjába, hogy sok rettegés után a hercegnő vérrel mocskolva elmeneküljön. (Gyakorlatilag, végül akár egy bolha, az óriás nyakába csimpaszkodva vérét veszi...)
Az első mese Longtrellis királyné (Salma Hayek) gyermektelenségével kezdődik, majd egy varázsló tanácsára belehajszolja férjét (John C. Reilly) egy küldetésbe, amelynek köszönhetően lesz gyermeke éppen csak mindent elveszít, hogy a gyermek boldog lehessen. (Bár sokkal előbb láttam és olvastam John Wyndham "Elátkozottak faluja" című filmjét/regényét, van némi hasonlóság a kalandos születés utáni albínó ikerpár ragaszkodása és Wyndham angol kisvárosi sci-fi történetében.)
A másik mese Highhills királyról (Toby Jones) szól, aki ahelyett, hogy agyonnyomná a vérét szívó apró bolhát, saját testéből táplálja kutyaméretűre, míg a rovar/állat (?) hatalmas súlyának terhe alatt elpusztul Ekkor a király lenyúzza a bőrét és kitalálja, hogy Violet (Bebe Cave) nevű leánygyermekét ahhoz adja, aki képes megállapítani a kiterített bőr eredetét. Mondjuk elég nagy baromság, csak, hogy a király kiszórakozza magát, így nem meglepő - mesei fordulattal - hogy egy Ogre (Guillaume Delaunay) érkezik az udvarba, aki/ami állatok bőrének nyúzásával foglalkozik egyébként, ezért hamar megmondja a megoldást, ezzel elnyerve a hercegkisasszony kezét. Kalandjaik itt nem érnek véget, mert a kezdetben gyenge és életképtelen kisasszony végül kiáll magáért és drasztikus módszerekkel kiszabadítja magát a fogságból.
Az utolsó történet is eléggé kacifántos. A kéjsóvár Strongcliff királya (Vincent Cassel) dekadens örömködés közben meghallja egy öregasszony énekét és mivel fiatal lánynak véli, udvarolgatni kezd a hang gazdájának. Az öreglány persze kapva az alkalmon, igyekszik profitálni az eseményből, míg végül húga bájait ajánlja fel egy éjszakára, igaz, ragaszkodva a sötétség leple alatti szerelemhez, hiszen mindkét hölgy eléggé aggocska és sorvadt. A királyi szex után a kíváncsi uralkodó gyertyafénynél meglesi új hódítását, ám mivel a látottak elborzasztják, hamar kidobatja palotája égbe nyíló ablakán a szerencsétlen öreglánykát. A zuhanás azonban nem halálos és mivel egy unatkozó boszorkány talál az ágak közé csavarodott elalélt testre, gondoskodik róla, hogy a cselekmény némi varázslattal megbonyolódjon... amit majd megnézhetsz a filmben.
A lényeg, hogy pazar a film. Kellemes Alexander Desplat visszatérő főmotívuma (Hallgasd meg a fenti videót!) a filmzenében. Nagyon szép a fényképezés és ötletes is a szűrők használata - vízalatti felvételek. A színészek pedig egészen remekek és nem feltétlenül a legismertebb nevek. Toby Jones arcjátéka eszméletlen és a két öregasszonyt alakító színésznők - Hayley Carmichael és Shirley Henderson - alakítása is parádés. Az arcuk, hangjuk. Nagyon érdemes eredeti hangon megnézni a filmet.
Matteo Garrone első angol nyelvű filmje igazi kosztümös mozi, annak összes előnyével. Hátránya nem sok van a filmnek, talán kicsit hosszú.
