2016. január 3., vasárnap

A látogatás - The Visit (2015)

A látogatás - The Visit (2015)


Rendezte: M. Night Shyamalan

A film Mafab adatlapja: The Visit (2015)

Megtekintés: Hangulatos thriller, horror elemekkel, meglepő fordulattal. Shyamalan még tud rendezni.

Gyermekkorunkban a nagyszülő látogatás egy varázslatos lutri volt. Mivel a szüleink szülei nem voltak feltétlenül az együtt megöregedés hívei, majdnem négy helyre - egyik nagypapa sajnos már nem élt ekkor - kellett mennünk minden évben pofavizitre, ha esetleg az összes nagyszülőt szerettük volna eltolni magunktól, miközben ők ráncos arcukat odatolták a miénkhez és nyálas puszit kentek ránk. A nagyszülők többfélék lehetnek, a vitalitástól kicsattanó pozitív világszemléletűtől egészen a darabosan morgolódó "semmi se jó" pesszimistáig. A gyermekek ösztönösen az első verziót kedvelik meg könnyebben, hiszen a vitalitástól kicsattanó nagyszülők általában jó fejek és még főzni, sütni is szeretnek. Az már csak hab a tortán, ha édességek készítésében is jeleskednek és kerül hab a tortára.
De vannak nagyszülők, akiket naftalingolyók illata lengi be és elegyedik a megivott borral. Nagyszülők, akik igyekszenek kedvesek lenni, ám arcunkba bámulva hamar feladják a barátkozási terveiket, hiszen egy kisgyerek hamar kiszagolja mind a cefrét, mind a szándékot. Szóval, elmenni a nagyszülőkhöz változatos kaland.
Már csak az a nagyobb izgalom, ha esetleg a szülők nélkül leszünk rájuk bízva, esetleg egy egész nyárra, valahol vidéken, ahol nincs se telefon, se tévé, de olvasni még nem tudsz, a nagyszülők meg nélküled is elvégzik a napi rutinjukat és ha nincs szerencséd, esti mese nélkül fogsz a dunyha alá bebújni, mert a nagyszülők lehet, hogy hajnalban kelnek, hogy összedobják a reggelidet, de korán is fekszenek - néha - így előbb alszanak el, mint te magad.
Olyankor csak fekszel a sötét szobában, hallgatod az öreg ház eresztékeinek nyikorgását és igyekszel bátor maradni.
Másnap kezdődik minden elölről, míg végül megjelennek a szülők és ideje hazatérni a városba, a civilizációba.

Shyamalan is érezhetett hasonlót gyermekkorában, ha össze bírt állítani egy horror közeli filmet, amely a nagyszülők és unokák lehetséges kapcsolatát boncolgatja. Film a rejtélyekről, múltról és elfogadásról. Kicsit talán sántít az összkép, azonban szórakoztató, szinte végig ébren tart és a végén meglep.
Shyamalan persze nem tagadja meg magát, ezért a film végén fontos szerepe lesz a korábban mellékesen felhozott témáknak is, amelyekre először azt gondolnád, csak a játékidőt duzzasztják fel. De nem. A gyermekek félelmei a múltból visszaköszönnek a befejezésben és mire felszalad a stáblista, két megtört de sokkal erősebb, egészségesebb gyereket hagyunk hátra.


Remek film! Elsősorban found footage kategória, hiszen az összes eseményt kamerákon keresztül ismerjük meg. Ez a műfaj néha idegesítő lehet a kamera "hibák" és rángatás miatt, máskor meg nem életszerű, hogy a szereplők krízis helyzetben is a képet rögzítik, ahelyett, hogy eldobálnák a felvevőt és futnának az életükért. Itt nem. Sikerül hihetően a kép keretein belülre fókuszálni a történést, pár apróbb hibát leszámítva. (Pl. Van olyan, amikor egy szereplő azt várnánk, ha már képben van, sokkal aktívabb lesz, de ehelyett mintha inkább visszafogná magát, hogy legyen idő felvenni a jelenetét. SPOJLER: A nagyi amikor a sötétben "támad", fura, hogy nem "veszi észre" a kamerát, vagy nem olyan aktív, amikor elvileg a készülék és vele együtt a másik szereplő ott van tőle karnyújtásnyira, pedig egy szobában elég nehéz elugrálni a másik elől. Feltételezem, hogy ha támadok valakit, akkor pillanatok alatt sikerül minimum kiverni a kezéből a kamerát, de itt ez azért nem történik meg. Így végig láthatjuk a történéseket.)

A nyolcvanas években volt szerencsém egy hasonló történetű filmet már látni, más befejezéssel. Ez volt a "Nagymama háza - Grandmother's House (1988)" című Mastorakis produkció. Azt hiszem Intervideó kazetta volt nálunk és gondolom, olcsón meg lehetett vásárolni a forgalmazási jogokat. Abban a filmben sikerült hasonló hangulattal találkoznom. Két fiatal, egy idősebb lány és egy fiatalabb fiú - pont mint itt - elkerülnek a nagyszülőkhöz és miközben igyekszenek feldolgozni valamelyik szülőjük elvesztését, nyomozni kezdenek a befogadó nagyszülők ellen, mert érzik, hogy valami nincs rendben. Pont, mint itt, leszámítva, hogy nem veszítettek el szülőt, csupán csak nem ismerik az egyiket.


Ami még kicsit sántít a történetben, az, hogy kicsit magas az alkalmazkodási rátája a szereplőknek. Történnek megmagyarázhatatlan események - illetve később tudjuk meg a lényeget - amit a fiatalok ijedten konstatálnak, később mégis, mintha kicsit beletörődnének a dolgokba, mondván, "Jaj, szegény öregek, olyan furák!" - csak ez az életben nem így van. Ha egy mai fiatal olyasmiket tapasztal, mint amiket a filmben bemutatnak, akkor először is az anyuka nem fogja vicceskedve lerázni a kölyköket, hogy randija van és a gyerekek is valószínűleg kihívnak egy hivatásost a nagyszülőkre, mert érzik, gáz van. (Pl. amikor a kissrác megtalálja a halomba rakott szaros pelenkákat, nehezen hiszem, hogy nem reagálnak rá erősebben, mint amit látunk.)

De legyen, fogadjuk el, hogy Becca (Olivia DeJonge) és Tyler (Ed Oxenbould) kicsit passzívban nyomják és egyetlen lázadásuk egyre keményebb helyzetükre, hogy igyekeznek minden eseményt rögzíteni az utókornak. Ebben az esetben viszont akkor a film remekül adagolja a feszültséget és egészen hihető. Persze, mikor a végén jön a csattanó - erről valahogy nem akar leszokni a rendező, ha saját ötleteiről van szó - minden a helyére kerül, összeáll a kép és tanulságot is kapunk.

A nagyszülők remekek. Mind Nana szerepében Deanna Dunagan, akinek alakítása egészen erős és Pop Pop szerepében Peter McRobbie, akinek szintén erős az alakítása. Szerintem két öregedő aktor jutalomjátéka a film. (Azért remélem, nem készül előzményfilm a történethez...)
Az anyuka hálátlan szerepét a komikaként ismert Kathryn Hahn kapta és nehéz vele azonosulni, mert aggódó anyukaként elég felszínes a karaktere, egészen a felismerés pillanatáig. (De az a csúcspont és látnod kell!)


Izgalmas horror-thriller, a szokásos Shyamalan csavarral a végén. Hangulatos, szépen fényképezett és helyenként eléggé ijesztő mozi. Mondjuk, még mindig vannak jelenetek, amik azért ijesztőek, mert hanghatással rásegítettek - pl. amikor Nana szinte beleugrik a kamrába a kép látószögén kívülről, biztos, ami biztos, hörög is egyet, hogy ha elbóbiskoltál volna, legyen miért kiesni a fotelből.
Érezhető egy kicsit a visszaesés, hiszen nem egy nagy nevekkel operáló darabról van szó, tehát kicsit olyan, mintha újra építené magát a rendező, az alapoktól. Kíváncsian várom, mi lesz a következő filmje és folytatja e a Shyamalan meséket, amelynek az "Ördög - Devil (2010)" című darabja is igen hangulatosan sikerült, szerintem.

75%

2016. január 1., péntek

Aljas nyolcas - The Hateful Eight (2015)

Aljas nyolcas - The Hateful Eight (2015)


Rendezte: Quentin Tarantino

A film Mafab adatlapja: The Hateful Eight (2015)

Megtekintés: Vissza a gyökerekhez! Ha az első tetszett, ez is fog.

A visszatérést a gyökerekhez érthetjük úgy is, hogy a karakterek nagyja vagy élesben, vagy árnyaltan, de egytől-egyig, gyökér. Vagy úgy is érthetjük, hogy Tarantino történetileg visszatért a "Kutyaszorítóban - Reservoir Dogs (1992)" című első filmjéhez és más formában újraforgatta azt. Ha valakinek nem tetszett az első mű, akkor elképzelhető, hogy ezt a darabot is nehezen fogja befogadni, pedig...
Nem is tudom. Értem én, hogy erősen rajta van az elkészült filmen Tarantino már lassan megszokott rendezői kéznyoma. Veszem a poént, hogy nagy öregeket összeereszt friss hússal és senki nincs biztonságban a forgatókönyvben. Sőt, ez tetszik is. A film ne legyen kiszámítható. Akkor üt igazán, ha van egy elképzelésem, azután a rendező, író szépen rácáfol erre.
Van benne nem kevés csavar is és a szereplőkkel is sikerül úgy játszani, hogy egészen a legvégéig nehéz kiválasztani azt a karaktert, akivel a leginkább azonosulni tudunk. Végül csak sikerül, de azoknak, akik látták, jegyzem meg halkan, hogy azért a végső etapban, mikor egyik szereplőnk megkapja a jussát, végig ambivalens érzésem volt vele kapcsolatban, hiszen korábban a filmben, ha belegondolunk, talán pont ő volt az, aki a legkevesebbet mutatta abból az arcából, amelyre a figura fel lett építve. Így már-már megsajnáltam és erőltetnem kellett magamat, hogy etikailag ne álljak mellé. Ebben azért jócskán segített a környezet, amiben forgott. Tovább...

Adva van a havas táj. A fényképezés tényleg gyönyörű és kiált a film érte, hogy az ember nagy-vásznon nézze meg. Egy lovaskocsi, benne két utas és érkeznek egy fogadóba, amely két pont/város között kínál könnyű álmot a megfáradt vándoroknak. Még nincsenek célnál, amikor véletlenül belebotlanak két szerencsevadászba, egymástól függetlenül, és a film első negyven perce el is telik azzal, hogy ők négyen, plusz a kocsis, csapatba verődbe megérkeznek a fogadóhoz. Ha úgy vesszük, negyven percig nem látunk mást, csak azt, hogy egy hatosfogat beér a célba. Másrészt ízelítőt kapunk a Tarantino féle történetmesélésből. Lassan csordogáló sztori, érdekes figurák, hosszú és szinte unalmasan részletes párbeszédek, erőszak és humor keveréke, szinte ripacskodó színészi játék - Goggins, mint lehetséges seriff jelölt, eléggé rezegteti a lécet, amit idegesítő karakterként hozni lehet, de legalább ő hozza a humor faktort is.
Mint Tarantino kedvelőnek, a körítéstől függetlenül néha olyan érzésem volt, hogy most mintha a rendező kissé túlvállalta volna magát és Tarantino lopott Tarantino-tól (Miló barátom remek meglátása). Egyszerűen nem éreztem az a lehengerlő frissességet és pajkos mesélő szellemet, amit a korábbi filmekben igen és erősen. Voltak jól megírt párbeszédek, de mintha Tarantino kezdene kifogyni azokból az alapos elemzős világlátás-szempontokból, amiket olyan jól be szokott építeni korábban a dialógusba. Lehet, hogy azért is fanyalgok, mert a film kissé színdarab jellegű, a helyszín és szereplők felhasználása miatt. Zárt terű lovaskocsi, majd kicsit nagyobb, de alapjában véve zárt helyszínű kis fogadó. Gyakorlatilag a film lineáris, alig talán kétszer kapjuk meg a rendezőre jellemző idő ugrást és ebből az egyik inkább humoros, mint igazi lineáris ugrás, a másik meg gyakorlatilag egy visszatekintés a nap korábbi szakaszába. Mondjuk ettől még a megfelelő időben sikerül beilleszteni a cselekménybe.


A film enyhén emlékeztethet mondjuk az olyan thrillerekre, amelyek szűk térben játszódnak és még éreztem benne némi Agatha Christie-re hajazó "10 kicsi néger" érzést, bár, a történet koránt sem olyan körmönfont, mint elsőre gondolnánk.

A szereposztás egészen eklektikus. Van, aki néha túlzásba viszi a figurát, Goggins, Russell. Van, aki érdekesebb lett volna, ha több időt kaphat, mások meg az erős kategóriában mozognak.
A történetet nem kívánom sem elmesélni, sem jobban elemezni, mert látni kell. Nehéz film. A közel három óra a végére nem repült el olyan gyorsan nekem, mint "A visszatérő" DiCaprio mozinál, aminek az oka lehet az is, hogy több helyszínen játszódó roadmovie-ról van szó, szemben ezzel a kamaradarabbal.

Remélem, Tarantino legközelebb kicsit más irányba fog keresgélni és nem ragad le a western műfajnál. Nem állítom, hogy mindent elmondott a témában, amit akarhatott, de szerintem, most ideje másik műfajban maradandót alkotnia.

A zene kiváló hangulatteremtő erővel rendelkezik. Néha kicsit talán túl tolakodó is a képeken látott események aláfestésében, ám úgy érzem, sokat erősít az abszurd erőszak humor vonalán is, hogy mikor és hogyan csendül fel. Tarantinora annyira nem jellemező, hogy filmzenét használ fel a mozijaihoz, szívesebben szemezget az adott korban munkálkodó előadók műveiből, de most sikerült Ennio Morricone-t megszereznie a vizuális részt erősítendő, audio vonalon. Az öreg mester, habár sosem volt a kedvence, fejet hajtok előtte, olyan erős anyagot - sok helyen ismerős melódiákat - válogatott össze a mozihoz.
Munkakapcsolatuk azért is érdekes lehet, mert Tarantino és Morricone között, annak ellenére, hogy vagy fél tucat filmjénél használta a mester munkáit, elég feszült közöttük a viszony. Nem csoda, hiszen Morricone is legalább olyan csökönyös tud lenni szakmai kérdésekben, mint Tarantino. Mindenesetre a közös munkájuk elég gyümölcsözőre sikerült.


Jennifer Jason Leigh a szokásos női karakterei közül hozza az egyiket. Megint egy szomorú életű, szélsőséges karakter. Annál a jelenetnél, amikor olyan fontosnak érezték kiemelni, hogy a Leigh által megformált Daisy Domergue szemtanúja a méreg elhelyezésének a kávéba és erről nem szól a gyanútlan fogyasztóknak, azonnal eszembe jutott egy hasonló jelenet, amikor a Leigh alakította Agnes a "Hús és vér - Flesh+Blood (1985) című Paul Verhoeven kalandfilm-drámában nem szól a bűnbandának, hogy kérője egy pestises disznóhússal megmérgezte a vár egyetlen kútját, hanem szenvtelen arccal figyeli a falatozókat, egészen addig,  míg hányni nem kezdenek. Pont, mint itt! :)

Érdekességek:
- Viggo Mortensen helyett végül Channing Tatum ugrott be Jody szerepére.
- Tarantino is beismeri, hogy filmjére hatással volt a Kutyaszorítóban, de megemlíti mellé "A dolog" című Carpenter klasszikust is. A történet alapja amúgy egy 1951-es westernfilm, a Rawhide, igaz, ott aranyszállítmányra várnak, nem egy bandatag megmentésére.
- A film egyik változata több, mint három óra lett volna és tartalmazott volna szünetet is.
- Volt róla szó, hogy Christoph Waltz alakíthatja John Ruth szerepét, akit végül Kurt Russell kapott meg.
- Nem véletlen, hogy néhány a filmben elhangzó eredeti score nagyon hajaz "A dolog" című horrorfilm zenéjére. Nem elég, hogy azt is Morricone szerezte, de volt, amit akkor nem használtak fel és átemeltek ide.
- Tucatnyi színésznő elől sikerült eloroznia a szerepet Jennifer Jason Leigh-nek: Demi Moore, Geena Davis, Robin Wright, Hilary Swank, többek között.
- A film elkészítését majdnem lefújta Tarantino, amikor a forgatókönyv 2014-ben kiszivárgott az Internetre. Akkor még Bob francia volt, nem mexikói.

75%

Ha szeretnéd látni a filmet és tudom, hogy szeretnéd, akkor csak katt ide:
A Z  A L J A S  N Y O L C A S

Kurt Russell, Samuel L. Jackson, Jennifer Jason Leigh, Michael Madsen, Tim Roth, Walton Goggins, Bruce Dern, Demián Bichir

Alant videodrome kritikáját hallgathatjátok meg!


A Filmbook oldal kritikájának a helye: A L J A S  N Y O L C A S  (Hasonlóképpen gondolkodtak erről a filmről.)

2015. december 31., csütörtök

2015 In Memoriam

Pár szóban megemlíteném azt a 10 személyt, akiknek elvesztését legjobban fájlaltam idén. Szubjektív lista. Erősen!

1. Christopher Lee (1922-2015)
Nagyságához kétség sem férhet! Szinte minden műfajban kipróbálta magát és az utolsó pillanatig dolgozott. Arcát még az is ismerheti, aki a nevekkel hadilábon áll. Játszott tudóst, varázslót, vámpírt, nyomozót, gonosztevőt. Legfontosabb szerepei - ami miatt én főleg emlékezni fogok rá:
Chuck Norris gyerekkoromban jól muzsikált a másolt videókazettákon. Egyik kedvenc filmem tőle - amit mostanában újranéztem és erősen megkopott - a "Szemet szemért" című akciókrimi, amely nálunk az érdekes, "Te nem lehetsz gyilkos" címmel jelent meg. Ebben Lee alakította a maffiafőnököt, aki meggyilkolta Norris társát és annak feleségét. A film végén Norris majdnem megfojtotta a karaktert. Később tudtam meg, hogy Lee rengeteg Hammer filmben alakított szereplőket, főleg Drakulát. Egy időben - Az Alkonyat baromságot megelőzően - Lugosi Béla után Lee volt a legismertebb színész, aki a vérszopót eljátszotta. A mostani fiatalság pedig leginkább Szarumán szerepében ismerte meg a Gyűrűk ura trilógiából, vagy Dooku grófként láthatta a Star Wars sorozat második trilógiájában.
Felsorolni is nehéz, miben találkozhattunk még vele, hiszen mikor elhunyt, közel 300(!) filmet tartalmazott a filmográfiája!


2. James Horner (1953-2015)
Megdöbbentem, amikor Horner balesetéről hallottam és el kellett fogadnom, hogy sok legendás zeneszerző után, többé már ő sem szerez több melódiát filmekhez, pedig ha van Top10-es kedvenc zeneszerzőm, akkor ő benn volt. Nem tudod hova tenni a szerzőt? A Titanic eredeti filmzenéjén kívül még több tucat remek munkáját hallhattad filmek jelenetei alá keverve. Néha kicsit ön-ismételte magát, volt, hogy évekig hasonló stílusban dolgozott, volt, hogy korrekt iparosmunkát tett az asztalra, de semmi eget rengetőt, máskor meg hideg rázósan szép melódiákat kottázott le. Nehéz szemezgetni a munkái közül, így a számomra legkedvesebbeket említem meg a közel 160 filmzenéje közül - bár egyéb munkákat is csinált a zenei világon belül: Támadás a Krull bolygó ellen, Kommandó, Willow, Rocketeer, Szenvedélyek viharában.




3. Wes Craven (1939-2015)
Horrorrajongóként egyik nagy kedvencem volt a filmrendező. A "Sikoly" sorozat mindig nagy kedvencem volt, pedig ezeken kívül is készített horrormozit. Az egyik legnagyobb filmes ikon az ő nevéhez fűződik, mivel Craven találta ki Freddy Krueger figuráját, akit nem kell bemutatnom. A hetvenes években kezdett forgatni és bár filmográfiája végignézve talán nem feltétlenül impozáns, azért sikerült néhány olyan filmet elkészítenie, amelyek formálták a horrorfilmek világát. Pl. Az utolsó ház balra, Sziklák szeme, Rémálom az Elm utcában.
A kedvenceim mégis azok a darabjai, amelyek nem lettek olyan nagy sikerek: Halálos barát, Sokkoló, Éjszakai járat.



4. Daniel Von Bargen (1950-2015)
Von Bargen sosem lett olyan nagy sztár, akinek nevével dobálóznak filmes fórumokon, nekem mégis emlékezetes maradt, mert egyik kedvenc Costner filmben - többek között - játszott fontos szerepet. A jövő hírnökében játszotta az egyik kisváros seriffjét, aki nem hisz kezdetben a postásnak, ám végül, amikor az élete múlik rajta, kiáll érte. Ezen kívül több horrorfilmben láthattuk vagy karakterszerepekben.







5. Robert Loggia (1930-2015)
Loggia arcát még az is ismerheti, aki a nevét nem. Olaszos nevéhez hasonló külső adatott. Több tucat filmben alakított fontos mellékszerepet. Nem sorolom fel, csak néhány címet: Függetlenség napja, A sebhelyesarcú, Rosszlányok, Harapós nő, A pokol bajnoka.
A kedvencem talán mégis a Segítség, felnőttem!, amelyben együtt táncolva zongorázik Tom Hanks-szel:




6. Leonard Nimoy (1931-2015)
Mindenki Spock-ja! Be kell valaki mutatni a hegyes fülű Vulkáni másodtisztet a kultikus státuszba emelkedő sci-fi sorozatból? Habár Nimoy rendezőként is ismert és egyéb filmekben is játszott, mégis szinte eggyé nőtt a karakterrel, amit egy tévésorozatban formált meg először, hogy utána mozifilmekben is belebújjon a földönkívüli férfi bőrébe. Sajnálatos, hogy én is csak inkább erről a figuráról fogok emlékezni rá.






7. Mary Ellen Trainor (1952-2015)
Bár nem lett fővonalas színésznő mégis megjegyeztem a nevét, mert volt akkora szerencséje, hogy egy időben főleg közönségsikerekben kaphatott fontos vagy mellékszerepeket. Mivel unásig láttam gyerekkoromban "A smaragd románca" című kalandfilmet, nem volt nehéz megjegyeznem arcát, mivel ő játszotta a főszereplőnő megmenteni kívánt nővérét. Ez volt az első mozifilmje és utána sorban kapott lehetőséget mára már unásig látott remek darabokban: Kincsvadászok, Drágán add az életed, Halálos fegyver, stb.




8. Omar Sharif (1932-2015)
Bár az ő munkásságának a csúcsa valamikor a pelenkás koromra tehető, azért még én is felismerem fotóról és láttam néhány filmjét. Persze nem a "Doktor Zsivágót", mert belekezdtem, de túl hosszú és túl "orosz" volt... Később röhögtem rajta a Top Secret! című paródiában és bár nagyon rövid villanása volt a "13. harcos"-ban, azért sikerült emlékezetes mellékszerepet alakítania. Azon kevés Egyiptomi színész közé tartozik, akik jellegzetesen nem amerikai fizimiskájuk ellenére is képesek voltak meghódítani Hollywood-ot. Rengeteg monumentális produkcióban lehetett találkozni vele, amelyek vallási vagy történelmi témákat dolgoztak fel.




9. Robert Z'Dar (1950-2015)
A fura nevű színészt csak a masszív horrorrajongók ismerik, vagy akik kedvelték a Tango és Cash című akciófilmet. Z'Dar abban egy hatalmas állal rendelkező sittest formált meg, akit a két főszereplő rendőr rendesen állcsúcson pattintott. Mivel főleg horrorfilm-buzi vagyok, ezért úgy érzem, a listámon van helye az úrnak, hiszen az egyik legdurvább műfaji sorozatban, a Mániákus zsaru három részében gyilkolt mindenkit halomra, rengeteg rendőr és átlagpolgár között Bruce Campbell-t is, akit rajongóknak nem kell bemutatni. Majdnem 120 filmjéből kevésben lehet teljes pompájában látni az erősen "Dick Tracy" képregénybe való arcélű színészt. Ha esetleg nem ismered a munkásságát, az azért lehet, mert Z'Dar főleg ZS kategóriás filmek stábját erősítette.
Kevesen tudják róla, hogy diplomás, képzett zenész és rendőrtiszt is volt. Fiatal korábban együttese a The Who és a Jefferson Airplane együttes előzenekara volt.




10. Gunnar Hansen (1947-2015)
Az úr munkássága nem is túl nagy, nem is túl ismert, hiszen Hansen hiába alakította Tobe Hooper rendező nagy sikerű filmjének egyik gyilkos szörnyetegét, ha a film játékideje alatt végig egy emberi bőrből készült - valójában nem emberi - maszk mögé rejtette arcát. A film az 1974-es Texas-i láncfűrészes mészárlás és stílust teremtő darab volt a hetvenes években. Mára rengeteg folytatást és Remake-t is megélt a film, Hansen azonban már nincs velünk. Nála jóval ismertebb nevek is elhagyták a szakmát, de a színészt egy horrorrajongónak ismernie kell.
A Texas-i gyilkos szerepét 800 dollárért vállalta. Bár büszke volt a film sikerére, ettől függetlenül nem azt tartja a legnagyobb sikerének. (Ellentétben a rajongóival...)











+1
Betsy Palmer (1926-2015)
Elég annyit írnom: Péntek 13. A színésznő inkább színpadon kamatoztatta tehetségét, viszont miután autója felmondta a szolgálatot, sikerült rábeszélnie magát egy készülő slasher horrorfilm fontos szerepének eljátszására. Ma már tudjuk, hogy Amanda Voorhees karaktere felelős Jason Voorhees legyőzhetetlen sorozatgyilkosának megszületéséért. Palmer egész életében szar filmnek tartotta a filmet, amely "bosszúból" örökre megbélyegezte a színésznőt. Hiába igyekezett kitörni a skatulyából, örökre Mrs. Voorhees maradt...
Bővebben a filmről itt: P É N T E K  1 3 .

Horrorfilmeket innen: Horrortrash és még annyi más!

Minden egyéb filmet: Online jóság oldala!