Roger és én - Roger and Me (1989)

Roger és én - Roger and Me (1989)

Rendezte: Michael Moore

A film Mafab adatlapja: Roger and Me (1989)

Megtekintés: Dokumentum film Michael Moore-tól. Az első. Nem véletlenül, kötelező darabnak gondolom.

Michael Moore-ral az első találkozásom szerencsés volt, mindkettőnknek: ő egy Oscar-díjat kapott a filmjéért én pedig lehetőséget, hogy egy ideig jól működő filmes portál tagja lehessek, rengeteg filmbemutatóval a tarsolyomban. Ez a film volt a "Kóla, puska, sültkrumpli - Bowling For Columbine (2002)". (A magyar címhez tartozó linken Godzi álnéven publikáltam a kritikát, még 2003-ban!!!)

Azóta évek teltek el, láttam még Moore doksit és sajnos, rá kellett jönnöm, hogy bár a témák, amiket érint, tényleg fontosak, hogy jobban átlássuk, milyen bonyolult a világ, amelyben élünk, ugyanakkor egyértelmű, hogy Moore dokumentarista stílusa elítélhető módon mintha kissé egyoldalúan mutatná be a boncolgatott témát, pedig, ha valamit megtanulunk a világról - jobb esetben - az az, hogy semmi sem egyértelműen fehér vagy fekete.

Ennek ellenére nagyon örültem, amikor egyik kedvenc oldalamon végre belefutottam Moore korai gyöngyszemébe, hiszen, legyen bár kicsit/nagyon szubjektív a figura és látásmódja, az egyszeri néző, az átlag proli, mint én, természetes, hogy inkább az ő világnézetéhez érzi magát közelebbinek és nem a szemben álló, szivarozó, monoklit viselő nagyhatalommal, világcéggel és azok néha arctalan bürokratáival, ahogy egy élclap karikatúráin keresztül elképzeljük. Már a téma is és megközelítése mutatja a nézőpont irányát: Flint városában, több évtizednyi múltra visszatekintő pénzszerző gépezet felszámolás alá kerül. Az autógyárat bezárják, elbocsátják a lakosság nagy részét, akik eddig együtt éltek ezzel a vállalattal. Moore családját is érinti a téma, hiszen ahogy felnőtt, azt látta, mindenki itt dolgozik a környezetéből.

Már a film legelején húz egy egyenlőség jelet, amire épülhet a film: Ahogy Amerikában bezárnak tizenegy autógyárat, közben Mexikóban éppen akkor nyit a cég - General Motors - tizenegy másikat, ahol kb. hetven centes órabérrel számol a vállalat. Mi ez, hanem pofátlan haszonszerzési terv, hogy a részvényesek étvágyát kielégítsék? Moore gyakorlatilag arra építi az egész dokut, hogy személyesen tegye fel kérdéseit a General Motors aktuális igazgatójának, Roger Smith-nek, akinek Flint városa közvetlenül köszönheti, hogy gyakorlatilag koldusbotra jutott.

Moore a film alatt végig arra készül, hogy provokatív kérdéseit feltehesse Roger Smith-nek, de ebben nem kap segítséget a felvételek tanúsága szerint. Bárhol is keresi, ahol információi szerint összefuthat az igazgatóval, falakba ütközik. Közben, hogy ne egy szélmalomharcot nézzünk végig, színesíti a játékidőt a várost érintő gazdasági döntés hatásairól készült interjúkkal és monológokkal, melyben felváltva láthatunk érintett amerikaiakat, akik élete összeomlott és olyan embereket, akik valamilyen módon kapcsolódhatnak - sokszor esetlegesen és közvetve - a céghez. Rengeteg szempont ütközik a film során, ám a legtöbb ostoba közhelyek puffogtatásába fullad.

Moore ezzel a filmmel legalább egy tucat filmes díjat megnyert és elhintette a hírnevét a világban. Már ebben az első munkájában markánsan megjelennek a rá jellemző stílusjegyek, mint például a nyomulós és erőszakos stílusa, ahogyan igyekszik bejutni helyekre, a kis színes megjegyzések, amelyek viccessé tesznek szituációkat, a felváltott nézőpontok, és, hogy igyekszik a vélt igazát felnagyítani és nevetségessé tenni a másik oldal képviselőit. Néha egyszerűen hülyét csinál az interjúalanyaiból és talán ez az, amiért a legtöbb támadás éri munkássága során.
A filmmel kapcsolatban Moore-t fel is jelentette egyik "szereplője", amiért rossz színben tüntette fel a filmben és ez volt az egyetlen, amikor Moore elveszítette az ellen indított pert.
Ez persze talán nem éppen etikus dokumentumfilm készítés, viszont egyértelműen szórakoztató és befogadható darabokat ad a nézőnek.

A negatívumok ellenére is érdekes korképet kapunk Amerikáról, és néha bizony groteszk események tanúi lehetünk, miközben látjuk egy egykor szebb napokat megért város lassú pusztulását.
(A 100 dolláros beugrós, frissen nyitott börtönben zajló felavatási buli pl. nem semmi vagy amikor interjú közben a hölgy nyulat boncol.)
A film elején Moore nem nevez nevén egy magazint, amelyiknek alkalmazásába került, de kirúgták onnan egy címlap ötletének folyományaként. Ezt a pert a rendező megnyerte és többek között ebből, bingó játékok bevételéből és a házára felvett hitelből készítette a filmjét.

Rendkívül gyomorforgató a film utolsó tíz perce, amelyben felváltva láthatjuk a cég képmutatását támogató ünnepséget és egy fekete család kilakoltatását.
Mellékes tény, hogy mire elkészült a film nem tudták a filmet bemutatni Flintben, mert bezárt az összes mozi?

70%

Ha szeretnéd látni, akkor tessék: R O G E R  É S  É N

Főgenya: David Warner

szül.: 1941.júl.29.

Bár a kezdődő sorozatomban a főgenya címmel kezdem a felkonferálást, az itt megjelenő színészekről csak elismeréssel és tisztelettel tudok nyilatkozni. Igyekszem majd a filmművészet olyan mesterembereit kiemelni, akik munkássága nélkül a filmvilág sokkal szegényebb lenne.


Első találkozásom David Warner-rel nem tartozott az általam ismert skatulyába, azaz akkor még nem főgenya szerepben láttam az urat. Egy intelligens, misztikus és vallásos témákban jártas fotóst alakított a horrorfilmes listák előkelén tanyázó "The Omen" című, apokaliptikus drámában, mely a sátán eljövetelét és hatalomra jutásának történetét mesélte el három mozifilmben majd a televízióra szánt produkciókban. Gregory Peck és Lee Remick mellett - az összes fontosabb színész korának szupersztárja volt - David Warner az egyik legfontosabb karaktert alakíthatta és ha lenne filmes halálesetek listája, biztos előkelő helyre kerülne a "Végső állomás" filmeket megelőlegező lefejezésével.
Tizenéves gyerekként nem semmi élmény a Richard Donner rendező által levezényelt jelenetsor, beégett örökre.
Azután sem kerestem Warner-t mint színészt, - hiszen abban az időben az ember csak azt nézhette, amit kéz alatt megkapott, akkor még nem elégítették ki a kereslet igényeit úgy, mint manapság - egyszerűen csak előfordult, hogy belebotlottam.
Arca jellegzetesen enyhén kiugró állával, reszelős hangjával ideális negatív hőst - főgenyát - tudott megteremteni.

A brit színész 1941-ben, július 29.-én született házasságon kívül, egy olyan időszakban, amikor a világ a pokol tüzében égett. 21 évesen debütált a "Szentiván éji álom" Shakespeare darabban, Tony Richardson, a híres filmrendező keze alatt. Nevezhetjük tipikus Shakespeare színésznek, hiszen 63-ban miután csatlakozott a Royal Shakespeare Company-hoz, a színműíró számos darabjában szerepelt. 65-ben végre címszerepben domborít, természetesen Hamletet. (brit színész, mire másra vágyna?) Első moziszerepét a "Tom Jones" című világirodalmi remekműben (Albert Finney jutalomjátéka) kapta meg, bár addigra a tévében is megfordult - tvfilm, rövidfilm, sorozat. A későbbiekben sem kerülték el a Shakespeare-i szerepek, sem a színházban, sem a moziban, és hamar kialakult a szerepkőr, amiben alkalmazták. Általában intrikus, gonosz mellékalakok szerepeit kapta meg, sok horrorfilmben és fantasztikus darabokban. Star Trek univerzum, időutazásos történet, Titanic film és különleges maszkos lények. Repertoárjában ezekből több megtalálható. 66 körül ázsiója megemelkedik, hihetetlenül népszerű lesz.

Magam ugyan nem ismerem teljes filmográfiáját - 200 munka, ami azért a rövidfilmek és sorozatok mellett sem kevés - nevét mégis hamar, tizenévesen megjegyeztem, a már említett Ómen film, Airport '79, Rémségek szigete - abban az időben elég keménynek számító, a német televízióban erősen megcsonkított változatban bemutatott jelen időben játszódó kalózos mozi, Michael Caine-nel a főszerepben. A nyolcvanas években számolatlanul jelent meg a horrorfilmekben, amiért elég komoly rajongótábora alakult ki. Én is így kedveltem meg. Megjelenése a kevésbé sikeres filmeken is emel némi színvonalat.
Belekeveredett olyan baromságokba mint pl. a Tini Ninja teknősök második része, vagy a Vadak ura 3. darabja, de nem ezek miatt fogunk rá emlékezni...

Néhány fontosabb filmje:
1963 - Tom Jones - Blifil (első mozifilmje)
1976 - The Omen - Jennings
1981 - Időbanditák - Evil Genius (sokatmondó karakternév)
1982 - Tron - Ed Dillinger, Sark
1984 - Farkasok társasága - Father
1988 - Hanna's war - Julian Simon kapitány
1989 - Star Trek - A végső határ - St. John Talbot
1991 - Star Trek - A nem ismert tartomány - Gorkon követ
1994 - Az őrület torkában - Dr. Wrenn
1997 - Money Talks - Barclay
1997 - Titanic - Spicer Lovejoy
Ezek mellett felbukkan sorozatokban, videójátékokban, narrátorként. Sokoldalú művész.

Pöttöm - Little Boy (2015)

Pöttöm - Little Boy (2015)

Rendezte: Alejandro Monteverde

Megtekintés: Pontosan az ilyen filmek miatt kell leülnünk és hagyni, hogy elragadjon minket a varázslat.

Monteverde nevét meg fogom jegyezni. Az a rendező, aki képes úgy elmesélni egy történetet, hogy belelássak a karakterek világába. Képes rá, hogy néhány gesztussal megfessen komplett háttértörténetet. Van benne Jean-Pierre Jeunet gondoskodásából, mégsem annyira túlspilázott. Ez a film is kényes egyensúlyon libeg keresztül, a melódramatikus és a közönségfilmes Hallmark érzés között. Végül nem lesz sem sok, sem kevés, hanem egy kellemes emlék, amire fogok emlékezni. Talán idővel megfakul majd az emléke, de állítom, hogy a kis Pöttöm története beépül az emberbe.

A hit és a remény édestestvérek, most már ezt is tudom. Hinni kell és reménykedni és többször tenni kell érte, mint nem, de a türelem rózsát terem... és csupa hasonló közhely ütközik az eleve közhelyes történetben.
Pöttöm (Jakob Salvati) bálványozza az apját, akinek mindig van ideje második gyermekére és szívesen követi, sőt, kalauzolja el gyermekét a fantázia világába. Azután Amerika belép a második világháborúba és O'Hare kisvárosának is be kell adnia amit tud. Pöttöm bátyja, London (David Henrie) menne harcolni, ám mivel alkalmatlan, helyette a kenyérkereső apukát, James-t (Michael Rapaport) viszik el. Pöttöm nagyon nehezen dolgozza fel, hogy az egyetlen ember, akivel biztonságban érezheti magát, a halál árnyékában táncol. Anyu (Emily Watson) és London együtt kevesek a családi autószerelő műhelyet fenntartani és a legutolsó hírek szerint, apu pedig fogolytáborba került, ahonnan visszatérése erősen kétséges.

Pöttöm minden haragját és frusztrációját a város egyetlen japán származású lakosára zúdítja, Hashimoto úrra (Cary-Hiroyuki Tagawa), aki negyven éve él Amerikában, viszont a háború folyományaként gyakorlatilag ellenségképet látnak benne a bumfordi kisvárosiak. Egyedül a helyi pap, Oliver atya (Tom Wilkinson) áll ki az öreg keleti úr mellett és miután Pöttöm és bátyja egy félresikerült lakástűz előidéző akcióban lebuktatják magukat, az atya a még formálható Pöttömöt veszi rá, hogy hinnie kell abban, hogy édesapja hazatért és a hit majd csodát tesz.

Mivel Pöttöm egy nyolc éves kisfiú és az átlagnál is kisebb, nem várható el tőle, hogy elég érett legyen felfogni mindazt, amit a pap akar neki tanítani, ezért kezdetben eléggé ostobán igyekszik megfeleli a papi tanítást segítő listájának. Később azonban, társra lel a feladatok végrehajtásában az öreg Hashimoto úr személyében és lassan kialakul közöttük egy szoros barátság, amelyet sem a testvére nem néz jó szemmel, sem a túlságosan patrióta beállítottságú helyi kemény legény, Sam (Ted Levine).

Közben, meg mintha nem lenne elég baja a Busbee családnak, a kisváros özvegy orvosa, Dr. Fox (Kevin James) kinézi magának anyut, akivel akár összeköthetné az életét. Ezt nagyon megnehezíti, hogy Mr. Fox egyetlen fiacskája (Matthew Scott Miller) gyűlöli Pöttömöt és ott rúg bele, ahol csak tud.

A történet itt is látható, mennyire kiszámítható és klisés és mégis, valahogy egységes tud lenni a végig és szórakoztató. Pöttöm hite átragad a városlakókra is és ha közvetve, de kiderül, hogy egy apró fiú is élhet hatalmas szívvel.

A fényképezés nagyon szép és a színvilág olyan, amilyennek a negyvenes évek Amerikáját képzelném el vidéken. Néhány flashback kapott szürkés árnyalatot és ezek töredezett vágása kissé esetlen, azonban a film rendben van. A zene kellemes, nem tolakodó, de kellemes. Várom Monteverde következő filmjét. Már ez sem volt egyszerű produkció tőle, hiszen nem kevés híres színészt tudott megnyernie magának. Hogy mennyire hittek a moziban, mi sem bizonyítja jobban, hogy Kevin James a pletykák szerint ingyen vállalta a szereplését, miután elolvasta a forgatókönyvet. James amúgy talán a film legkomikusabb figurája, ám még az ő szereplése sem rántotta le a filmet, hanem inkább hozzánőtt a végső összképhez.
Azért az vicces, hogy előző fiaskójából a Pláza ásza második részéből hárman is átigazoltak ehhez a filmhez és bár az egy értéktelen blődli, itt valódi színészi játékot látunk tőle is, meg a London-t játszó David Henrie-től. A harmadik ász Crispin atya szerepében Eduardo Verástegui, de ő nem kapott elég teret, hogy bizonyítson, de ezt már megszokhatta a Pláza ásza folytatásánál.

A film rengeteg ismert karakterszínésze mellett egyértelműen főszereplő a majdnem tökéletes Pöttömöt alakító Jakob Salvati, akinek arcjátéka nagyon meggyőző néhány jelenetben.
Ritka, amikor ennyire le tud kötni egy mozi, amiben nem ölik egymást az emberek.

Ha némi hasonlóságot vélsz felfedezni ez között és a "Hosszú jegyesség" című Jeunet film között, az szerintem nem véletlen. Megkockáztatom, hogy Monteverde rajongója a francia filmesnek.

A film Mafab adatlapja: Pöttöm - Little Boy (2015)

75%

Ha szeretnéd megnézni, akkor ne habozz: P Ö T T Ö M