Rendezte: David Schwimmer
A film Mafab adatlapja: Trust (2010)
Az Internet egy remek szolgáltatás, felnőttnek és gyereknek egyaránt. Olcsó, elérhető, bármivel foglalkozhatunk általa. A gond az, hogy az átlagos felhasználók elől az anonimitás mögé bújó identitások kihasználják rajta keresztül a gyengébbet, a védekezésre képtelent. Mert nem csak filmekről lehet véleményt cserélni, vagy megosztani, mi történt a nyaraláson, hiszen vannak torz lelkű emberek, akik rombolni érkeznek, saját ösztönös vágyaikat kielégíteni és ez néha bizony ütközik az etika és morál határaival. Az erőszak sok formája megtalálható a világhálón és ezek közül az egyik, sőt, talán legveszélyesebbel foglalkozik a film; a szexuális ragadozókkal.
David Schwimmer, aki tíz évig volt Ross megformálója Amerika egyik legsikeresebb sitcomjában, bebizonyította, hogy a humoros figura mögött szociálisan érzékeny férfi rejtőzik, aki jó érzékkel képes kényes témához nyúlni. A film csak minimálisan hatásvadász. Pszichológiailag sem teljes, sőt, egy ponton kicsit profán lesz, ennek ellenére átérezhető, szikár darab. annak ellenére kötelezővé kellene tenni minden családnak a megtekintést, hogy besorolása elvileg kizárja a kiskorúakat a megtekintéséből, ugyanakkor róluk és nekik is szól a film. Gyermekeink, nem is sejtjük, de nap, mint nap ki vannak téve az Internet veszélyeinek. Osztálytársak ostorozzák egymást rajta, gyűlöletkeltés eszköze lehet, troll játszótér és olyan embereket is találni rajta, akik szexuális svédasztalként tekintenek rá. Habár a pedofil közösségek, ahogy egy remek cikkből kideríthettem, rendkívül zárt kapcsolati rendszerben működnek, nem kizárható, hogy néhány ilyen motivációval rendelkező egyed a nyitottabb fórumokon keres magának "partnert". A film egy esetet mutat be, de ez nagyjából jól bemutatja, milyen károkat tudnak okozni egyesek, ha visszaélnek ezzel az eszközzel.
Szóval a végül magát huszonnégynek valló fiatalember és a kislány találkozik egy bevásárlóközpontban, ahol kiderül, hogy a mézes-mázosan kedves beszélgetőtárs egy harmincas éveiben járó gyökér, aki lefegyverező gyengédséggel használja ki a kislány sebezhetőségét és formálhatóságát, míg végül egy motel szobában kötnek ki, ahol azután a férfi - ha gyengéden is - de megerőszakolja a gyermeket, aki egyfajta belső tudatmódosítással rózsaszín vattacukorba csomagolja az egész esetet és szentül hiszi, hogy ez így normális, ennek így kellett lennie és Charlie (persze álnév), a férfi, (Chris Henry Coffey) halálosan szerelmes belé, mert ő különleges, és bla-bla... - gondolhatnánk, de nem ilyen egyszerű ez.
Charlie a megfelelő szavakat használja, Annie meg sajnos nincs elég erősen fogva ahhoz, hogy megvédhesse magát. Talán azért ragaszkodik annyira hozzá, hogy ami megtörtént, az gyakorlatilag az ő kapcsolatuk egyetlen szegmense csupán, mert lehet, hogy fél beismerni magának, mekkorát hibázott.
Az eset ki sem derült volna, ha egy barátnő, aki véletlenül észreveszi a randevút, nem értesíti a rendőrséget, mert félti a barátnőjét.
Ekkor elszabadul a pokol.
Charlie eltűnik, a szülők tombolnak és mintha minden félmosoly és pillantás azt akarná közvetíteni Annie-nak, hogy: Tudjuk mit tettél!
A kislány képtelen feldolgozni az eseményeket és mikor kiderül, hogy Charlie rajta kívül több kislányt is megrontott, robban a lelke, amely belekényszeríti egy öngyilkossági kísérletbe. (Igaz ebben segít egy fake pornóoldal is, amit egy kis gyökér iskolatárs szerkeszt Annie-t sértve.)
A család, apa (Clive Owen) és az anya (Catherine Keener) sodródik az árral, értetlenül állva az események előtt, keresve a hibát magukban, a lányukban a világban.
A film mindenkinek egy jutalomjáték.
Owen remek, mint tanácstalan apuka, aki lába alól kiszaladt a talaj. Nagyon jók a kontrasztok a filmben, hiszen a mozi elején láthatjuk egy reklámkampányt összeállítani, amelyben tinik, alig ruhában mutatnak be divatos darabokat. Nem véletlenül.
Keener számomra mindig is a fapicsa kategória volt, mint színésznő és most sem változott meg a véleményem. Jól hozza az erős, független amerikai nőt, aki feleségként is vasmarokkal szorítja a férje tökeit ha kell, aki egyetlen mondattal szerez érvényt akaratának, aki anyuka és feleség, de ugyanakkor egy hülye fúria is.
Liana Liberato nem tudtam eldönteni, hogy ennyire ügyes vagy csupán jók voltak az instrukciók. Elég hihetően alakítja a megtéved báránykát, a tanácstalan és sebezhetőtől egészen az erőszakos kis idegroncsig.
Amikor játékát figyeltem, azonnal eszembe jutott a nem régen megtekintett Agymanók című animációs film és szinte láttam, ahogyan odabent dolgoznak a kis figurák és ütik egymást, miközben Annie arcrezdüléseiből olvasom le, mire gondolhat éppen.
A Charlie-t alakító Chris Henry Coffey pedig borzongatóan szemétláda.
Megjelenik még a mostanában felkapott Jason Clarke, mint nyomozó, aki igyekszik elkapni a szexuális ragadozót, de mindig le marad egy lépéssel. (Tényleg, akik pedofilok az ilyen filmekben és betegek, azért a számítógépes és egyéb álcázáshoz egész jól értenek...)
Az iskolai pszichológus, aki próbálja megérteni Annie reakcióit és visszavezetni őt az életébe, az pedig Viola Davis.
Remek pillanat:
- Mikor anyu és apu összevesznek azon, apu mennyire áll a kislány mellett és anyu lesöpri az asztalt. Részemről, apu amennyire lehet, a lánya mellett van. Igaz, nem az ágya mellett fogta a kezét, hanem Internetes adatokat bújt, de ez is van olyan fontos, ha el akarja kapni azt a köcsögöt.
- Amikor Annie kifakad és védeni kezdi az erőszakolót, míg a szülei értetlenül figyelik a kislány kifakadását.
- Graham, előadja a jóságos Charlie magánszámát, hogy végül egy motelbe vigye a kislányt, ahol kiéli vágyait. Annie pedig "mintha ott sem lenne"...
80%
Ezt a filmet mindenképpen látnod kell! Ebben segít az egyik kedvenc oldalam.
Kattints és utána ismét a "megosztások" gombra.
