Rengeteg filmet nézek meg és nagyjából ez az egyetlen módja van, hogy egyik-másikra még egy évvel később is emlékezzem.
Ha véleményedet írnád meg, ide teheted: leszegett@freemail.hu
A blog használhat különböző cookie-kat, melyről tájékoztatnom kell az olvasókat. Pontosan nem tudom, az mi, de van! 2018.05.25. napjától van egy rendelet, ami érinti az adatgyűjtést is a neten. Én nem értek a technikai részéhez, de elvileg csak a blogspot és a google+ által használt lehetőségeket használom.
Megtekintés: Ha rá vagy kattanva olyan darabokra, mint az Insidious sorozat, akkor ezt se hagyd ki.
Vannak horrorfilmek, amelyeket sokan kíváncsian várnak, mert akkora a hype (felhajtás) körülöttük, hogy még az is lehet, hogy vesz jegyet a filmre, aki egyébként annyira nincs oda a műfajért. Jelenleg a mozikban épp a harmadik epizódját mutatják be az Insidious sorozatnak és közben a farvízen olyan filmek jönnek ki és fognak eltűnni a süllyesztőben, mint a "Démontól megszállva". Valahol ez igazságtalan. A filmbiznisz azonban háború, ott meg belefér. Még az is, hogy aki az Insidious filmekért felelős az ennél a filmnél is vállaljon produceri teendőket, ala James Wan. Így már nem is olyan meglepő a téma hasonlósága...
Will Canon filmje épp csak kiemelkedik az átlagos szellemház történetek közül. Alig erősebb darab, ám így együtt nézve a felkapottabb Insidious darabbal, nem is rossz mozi. Félig film, félig found footage, mint a hasonló "Tökéletes bizonyíték - Evidence" című kaszabolós horror. Városkától kívül eső szellemház, gyilkosságok, rendőrség. A végén pedig egy csattanó, ahogy unásig ismert.
Lewis nyomozót (Frank Grillo) randiját a csinos pszichológus Dr. Klein-nel (Maria Bello) simán felülírja egy gyilkossági ügy, amelyhez kihívják. A Marta Livingstone gyilkossági ügyben szereplő kísértetházba több, mint húsz év után, látogatást tesz néhány amatőr filmes, akik szeretnének rögzíteni pár hátborzongató képsort, egy dokumentumfilmhez. Az este végeredménye jócskán felülmúlja várakozásaikat, hiszen a szeánsz alatt megidézett túlvilági erők tesznek róla, hogy szem ne maradjon véresen. Mire a rendőrség kiérkezik az épülethez, melyhez egy izgatott szomszéd hív segítséget, addigra egyetlen zavart fiatalembert (Dustin Milligan) találnak a helyszínen, és egy rakás kamerát, amelyek valamiért nem nagyon akarják lejátszással megkönnyíteni a nyomozást. A töredék felvételekből, következtetéssel és a szemtanú hasonlóan darabos vallomásából kell felépíteniük egy vérengzés miértjeit és hogyan-ját.
Nem tökéletes. Közel sem.
A fényképezés erős közepes, a zenének vannak jó pillanatai.
A színészek jók, csak talán Dustin Milligan szemöldökhúzogatása és szomorú tekintete volt kicsit elripacskodva.
55%
Negatívum: Mostanában mintha kicsit túl sok lenne a szellemházas történetekből.
Megtekintés: Igen, mert van mondanivaló, ugyanakkor, talán a figurák miatt, talán, mert a kalandok nem pörögnek a maximumon, nem lesz számomra egy sokszor nézős darab.
Pete Docter azért eléggé otthon van a gyerekek gondolatvilágának a visszaadásában. Már a "Szörny Rt." sem volt egy egyszerű darab, a mögöttes tartalom miatt és a mese több rétege rendesen visszaköszön jelen moziban is. Az "Agymanók" persze egyfajta kaland mese egy részről, hogy néhány szereplő eljusson A-ból B-be, kalandos utazás során, másrészt viszont egészen jól bemutatja, hogy egy tini, miért kezdhet mondjuk az élete, családja és úgy általában a világ ellen "lázadni". Amikor bármit mondasz neki, te, mint szülő, ő pedig úgy csinál, mindent jobban tud, vagy valami megfoghatatlan belső erő arra buzdítja, hogy ellenkezzen, bármi áron. Vagy, csak simán gondol egyet és világgá megy.
A mese pedig bemutat egy szituációt, amikor kamaszodásnak majd csak éppen induló lányunk hirtelen úgy kezd viselkedni, amit nem szoktunk meg tőle és mi tanácstalanul nézünk össze a párunkkal, hogy vajon elrontottunk valamit?
Nem!
Csak az agymanók pörögték túl magukat kissé.
Docter jól fogja össze a figurákat és olyan világot mutat be nekünk - fantáziabirodalmat - amelyen gyerekkorunkban talán mi is elméláztunk néha. Én egészen biztos; milyen lenne, ha kis emberek dolgoznának odabent, hogy tegyem, amit teszek?
Docter világa ha lehet, még összetettebb és koherensebb, mint a "Szörny Rt." univerzuma.
Öröm és Bánat kalandozása közben sok területet bejárunk és néha bizony elég találó módon vezetnek be minket az agyban lejátszódó folyamatok sűrűjébe, hogy azért lássuk, hogy van ott helye a léleknek is rendesen. Mert, ahogy látjuk, az érzések, bár fejben dőlnek el, néha önállósítják magukat az agytól.
De ez már a mély-filozófia világa, amelyben sem nem vagyok otthon, sem nem szeretem különösebben.
Tudatos én, meg világnézet, stb.
Riley (Kaitlyn Dias) szüleivel a megszokott és megszeretett Minnesotából a kevésbé izgalmas Chicago-ba költözik. A lány a fejében dolgozó öt alapérzésnek köszönhetően igyekszik jó képet vágni a hirtelen - egy gyereknek még minden ilyen költözés hirtelen - költözéshez, ám amikor rádöbben, hogy ezzel előző életének egy szakasza lezárult, érzései felbolydulnak. Lázadni kezd, ingerlékennyé válik, a korábbi lelkes énje visszahúzódik és olyasmiken kezdi törni a fejét, amellyel a gyermekkorának eddigi szakasza teljesen felülíródhat és nem feltétlenül kellemes módon.
A fejében lévő érzés-központ öt dolgozója pedig nem könnyítik meg az érzések kordában tartását.
Egy buta baleset miatt egy időre Öröm (Amy Poehler) és Szomorúság (Phyllis Smith) rövid időre elhagyja az irányító központot és akiket hátra hagynak, azok bár igyekeznek megtenni mindent, hogy Riley önmaga maradjon, ez elég nehéz feladat, ha olyan tulajdonságokkal tudjuk manipulálni, mint Undor (Mindy Kaling), Düh (Lewis Black) és Félelem (Bill Hader).
Közben nagyvonalakban megtudhatjuk, hogy egy 12 éves lány fejében mi zajlik le. Hogy mi történik egyes emlékekkel, hogyan is dolgozik a memória. Meg, hogy hová lesznek a gyermekkori képzeletbeli barátok és olyan apróságokat is láthatunk, miért keverik oly sokan a tényeket a saját véleményükkel.
A barangolás az agyban színes tevékenység, sok érdekes részlettel, amelyekre érdemes odafigyelni.
Szóval a film több rétege közül a rejtettebb, a belső filozofálgatás lett az érdekesebb, míg a külső váz, maga a vétlen kikerülés az irányítótoronyból és a visszajutás, valójában már unásig látott klisé.
Láttuk ezt, csak más köntösben.
Pl. Mindjárt ott van a nagy kedvenc, a "Fantasztikus labirintus", amelyben ugyan maga a tini csatangol egy érdekes labirintusban, de a lényeg, hogy ott is a gondolkodást és az érzelmeket kell hadrendbe állítani, hogy végül a road-movie rész egyenesbe jöjjön, közben pedig van kaland dögivel.
Itt kb. ugyanez a helyzet.
De egy felnőttet nem fog megtéveszteni, hogy magában a kalandban nincs elég kraft, mint abban a bizonyos elképzelt rakétában, amely úgy képzeltünk kis töki korunkban, hogy egyenesen a holdra repíthet minket!
Az imdb 8,8-as átlaga gondolom idővel változni fog, mert egyelőre kicsit magasnak tartom azt a majdnem 90%-ot.
Nem rossz, nem rossz, de hirtelen három mesét is tudok mondani, amik azért jóval pörgősebbek ennél és a kaland faktor is magasabb, szerintem: Rontó Ralph, Hihetetlen család, Szörny Rt. - ami meg, valljuk be, elég sokban hasonlít az "Agymanók" történetére.
Megtekintés: Nekünk "Magic Boys" és Michael Madsen jutott, északra meg a Big Game és Samuel L. Jackson. Valahogy ez a film jobban üt.
Európai filmesek néha azt az ötletet veszik a fejükbe, hogy filmjüket megdobják egy Amerikai sztárral. Ahol kevesebb a pénz és kapcsolat, oda inkább kifutott sztárok jutnak, míg máshová, akár egy épp aktuális hírességet is meg lehet nyerni. Helander-nek sikerült L. Jacksont meginvitálnia, hogy együtt összedobjanak egy inkább gyerekeknek való enyhén "Cliffhanger" beütésű akció marháskodást, amelyet, szeretnél komolyan venni, csak ehhez nem játszik alád a rendező.
Az alapsztori egészen rendben van: Amerikai elnök északra érkezik egy tárgyalásra. Gépét megtámadják, az elnököt menekítik. Magára utalva zuhan az erdők rengetegébe és egyetlen lehetséges megmentője egy férfiassági próbára ideiglenesen "száműzött" finn, tizenpár éves kisfiú, miközben a terroristák aljas indokból tűlevéllé teszik értük az erdőséget.
Ezt az alapot lehet akár teljesen véresen komolyan venni, vagy lehet kikacsintva, megmosolyogtatva feldolgozni. Helander első komoly megmérettetése a 2010-es Rare Exports, amely egy télapós horrorfilm volt, morbid humorral feltöltve. Gyerekszereplő már ott is volt és elég hangulatos darab lett még akkor is, ha érezhetően olyan horrorfilmek voltak az elődök, amelyben a kis közösséget gyilkos támadás éri külső erők által. Helander négy év pihenő után összedobta ezt a kellemesen gyermeteg darabot, amiben bárkit is vennél komolyan, nem tudod. Szóval annyira azért nem röhejes, hogy rá tudd sütni, hogy egy akció-komédia, ugyanakkor a gyerek főszereplővel és a költségszegény kalandokkal együtt a film nem is vehető teljesen komolyan.
Oskari (Onni Tommila) felkészült élete férfiassági próbájára. A finn falu öreg szárazföldi medvéi kiviszik a közeli hegyre, ahol felavatják a fiút és megkapja fegyverét - elég komoly felszereléssel együtt - hogy a következő egy napot a nagy vad elejtésének szentelje. Egy másik szálon az Amerikai elnök érkezik valami tárgyalásra Finnországba, ám mielőtt megérkezne - mikor máskor, te hülye? - a célhoz, idegenkezűség által lezuhan a repülőgépe és csak az elnök és legfelkészültebb testőre (Ray Stevenson) éli túl a támadást. Elszakadnak egymástól, így az elnök, miután belebotlik Oskari, a gyerek segítségével igyekszik életben maradni, míg értük jön a segítség. Persze, menekülniük kell közben, mert a gépet elpusztító rakétát olyan emberek lőtték rájuk, akik még a mentőakció előtt szeretnék begyűjteni az Amerikai elnök skalpját, amolyan trófeaként. Drága egy vadászat, de hát egy részt az elnök a nagyvad, másrészt pedig Oskari lehetséges zsákmányállata, amelynek megszerzésével bizonyíthatja a közösségében, hogy férfivá ért. (És gondolom, utána már lehet csajozni meg lehet inni a sima méhsört, ami sima.)
Megjegyzések: Onni Tommila gyerekszínész igazán szerencsés, hogy két ilyen nagy névvel dolgozhatott együtt és még a show-t is ellophatta. A film nagy kedvence lesz a finn kölyköknek. Nem olyan, mint mondjuk a mi "Égigérő füvünk".
A történet néha megbicsaklik, azért csavar szerűségek is jutnak bele, igaz, kiszámíthatóak, leszámítva a nyilazós részeket... Viszont a finn hadsereg és rendvédelmi erők nincsenek a helyzet magaslatán, hogy terroristák könnyen bejutnak hegyeik közé, de az elnökmentő csapat szinte fáziskéséssel jelenik meg a vásznon. A gép lelövéséről nem is beszélve, hiszen a védelmi rendszerük ennél jóval összetettebb. A védelmi tojás meg már a "Menekülés New Yorkból" című klasszikusban is feltűnt. Bár valójában nem létezik...
Aztán a nagyobb nevek mellett vannak alig kisebb nevek is, szóval Helander rendesen megszórta sztárokkal a filmjét, ami kicsit dob az összképen, annak ellenére is, hogy van, aki súlytalanul van jelen - Felicity Huffman méltánytalanul mellőzve van pl. Victor Garber, Jim Broadbent és Ted Levine is megjelenik, ki fontosabb, ki mellékesebb szerepben.
A főgonosz karaktere sajnos inkább röhejes, pedig Mehmet Kurtulus igyekszik, csak sajnos legalább olyan karikatúra gonosz, mint a Die Hard 5. gonoszai.
Helanderre érdemes odafigyelni, mert van érzéke a hangulatkeltéshez.
A fényképezés nagyon szép, a trükkök már kicsit gyengébbek.
A karakterek szerethetőek.
