Fiúk, hibásak vagytok!
De ettől függetlenül a titeket megbüntető rendőrnőnek küldöm alábbi jó kívánságaimat, amiben csak annyi a jóindulat, amennyi benne volt, amikor titeket megbaszott!
A túlbuzgó rendőrhölgynek - aki öcsémet és Vegyi Gyümi-t lehúzta valamelyik hajnalban fejenként 5000Ft-ra,mert átmentek a piroson, gyalog a zebrán, miközben egy lélek nem volt akit veszélyeztetett volna a két gyalogos - hogy a kurva anyját.
Gondolom, kedves átlagos rendőrhölgy, te, aki úgy gondolod, hogy hatalommal a kezedben az igazi bűnözők helyett olyanokat vegzálsz, akik csupán vétséget követtek el (Igaz, azt ellenőrizték, hogy autó nem jön, de veletek nem foglalkoztak, ami hiba volt, hiszen épp 5000Ft-nyi kárt okoztak az államnak azzal, hogy átkeltek egy zebrán).
Kedves rendőrhölgy, igazad van, hogy a piroson nem megyünk át és ezért büntethetsz is.
Igazad van, hogy úgy gondolod, amikor ilyesmiért beszeded a kisember pénzét, amit amúgy szarrá kurtít a kormányunk, hogy majd a fasznyak legközelebb jobban figyel erre.
Jobban fog.
Figyelni, hogy te ne ott legyél, hanem valahol máshol szopjál egy politikust vagy egy lovat.
Te nem az a fajta rendőrnő vagy, akiket mostanában látunk youtube videókon, akik önfeledten táncolnak akár tömegek előtt, hogy kellemes emléket csempésszenek a kisember életébe, bizonyítva, hogy van bennetek, rendőrnőkben emberség, szociális érzékenység, a bűnhöz való reális hozzáállás.
Nem, te az a fajta csatlós vagy, akinek valami elfojtott frusztrációja van. Hogy a férfiak ellen, vagy azok ellen, akiknek nincs egyenruhája, vagy csak simán élnének a világba, veled szemben, aki biztos minden szabályt betartasz, sosem fogom megtudni és nem is érdekel.
A társad, aki férfi volt, nem akart büntetni, felismervén, hogy bűn és bűn között van különbség, felismerve, hogy a rendőrségnek is jó propaganda, ha csak dorgál egyet és útjára engedi a két majmot, akik hajnali négykor nem várták meg a zöldet.
De bebizonyosodott, amit az átlag nép már kiismert vagy húsz év alatt: a rendőrnők mindig gecibbek, mint a pasik. Nem csak rendőrnőnél, hanem bármilyen hasonló feladatkört ellátó nőnél észrevehető, hogy agresszíven meg akarjátok mutatni, hogy megmutathatjátok.
Köszönöm, hogy lehúztatok két embert, akik rendesen fizetik az adót, nem szoktak verekedéseket provokálni az éjszakai szórakozóhelyeken, akik dolgoznak és igyekeznek megélni.
Kaptak tőled egy leckét emberségből.
Kedves rendőrnő: kívánom neked, hogy egyszer majd téged is megmérettessenek.
Kívánom, hogy egyszer éles helyzetben, igazi bűnözővel szemben, ne álld meg a helyed, hogy tudd, mi a különbség bűn és bűn között.
Kívánom neked, hogy valami csipp-csupp ügy miatt, neked is húzzanak ki a zsebedből 5000Ft-ot, amit megkerestél.
Gratulálok neked, hogy beálltál azoknak a rendőrnőknek a sorába, akiknek köszönhetően az átlagember jobban utálhat titeket, rendőrnőket.
Gratulálok neked, hogy nagy harcos vagy hajnalban és még miközben osztottad a bírságot, lebunkóztad őket, mert azzal, hogy átmentek egy zebrán, amelyen nem lehetett, államcsínyt követtek el.
Ezzel a tettükkel veszélyeztették egész Budapest közlekedését, az összes úton futó autóst, akik a közelben sem jártak.
Gratulálok, hogy erre van energiátok.
Tudom, nehéz ott lenni minden táskalopásnál és betörésnél. Tudom, vannak közületek, akiknek először az éjszakában kell bizonyítania, hogy érdemes erre a pályára. Tudom, vannak csekkek, amiket ki kell osztani, hogy azoknak a tolvajoknak, - akiket amúgy majd akkor fogsz védeni, amikor esetleg a tüntetők már nem lesznek ilyen türelmesek és esetleg ismét köveket fognak dobálni - gyűjtsetek plusz pénzt, amit már egyébként többszörösen elloptak tőlünk.
Remélem majd akkor ott leszel az első sorban, a jegyzetfüzeteddel és tolladdal.
Remélem, akkor majd elgondolkodol, hogy neked, mint rendőrnek a bűnözőket kellene vegzálnod.
Csak akkor majd késő lesz, mert a kisemberek fognak eltaposni.
Tudod, akiket hajnalban megbasztál 5000Ft-ra, mert átmentek egy zebrán, amikor piros volt a lámpa.
(Nyilván lesznek személyek, akik egyértelműen elítélik azokat, akik hajnalban, mikor autó nem közlekedik, átslisszolnak a piros lámpa ellenére a zebrán. Bár írásommal náluk nem fogok jó pontot szerezni, de abban az esetben üzenetemet nekik is címzem, a fentebb kifejtett okokból.)

Rengeteg filmet nézek meg és nagyjából ez az egyetlen módja van, hogy egyik-másikra még egy évvel később is emlékezzem. Ha véleményedet írnád meg, ide teheted: leszegett@freemail.hu A blog használhat különböző cookie-kat, melyről tájékoztatnom kell az olvasókat. Pontosan nem tudom, az mi, de van! 2018.05.25. napjától van egy rendelet, ami érinti az adatgyűjtést is a neten. Én nem értek a technikai részéhez, de elvileg csak a blogspot és a google+ által használt lehetőségeket használom.
2015. május 15., péntek
2015. május 12., kedd
Audrey Rose - Audrey Rose (1977)
Audrey Rose - Audrey Rose (1977)
Rendezte: Robert Wise
A film Mafab adatlapja: Audrey Rose (1977)
Megtekintés: Határeset. Annyiszor találkoztam a címmel, hogy úgy éreztem, kihagyhatatlan horror(?) klasszikus. Ehhez képest csalódás. Ha kisebb a várakozás, egyszer elmegy. Tulajdonképpen csalódás.
Robert Wise neve számomra nem cseng túl ismerősen, mint rendező, pedig vannak munkái, amikkel találkoztam vagy hallottam róluk. Nem is akármilyen filmekről van szó, hanem klasszikusokról és kultikusokról is! (Csak három cím, hogy érzékeltessem, mennyire változatos a filmográfiája: West Side Story, (1961), A muzsika hangja, (1965), Star Trek - Az első mozifilm, (1979))
Ezekhez a darabokhoz képest az Audrey Rose kifejezetten gyengécske darab. Az ok, amiért mégis bele-belefutok, hogy sokan horrorként gondolnak rá, miközben sokkal inkább filmdráma a reinkarnációról, hitről és a családon belül szoros kapcsolatokról. Ami meg horror jellegű benne, azokat már négy évvel korábban láthattuk egy világsikerű, valóban a horror műfaján belül elhelyezkedő filmben; Az ördögűzőben - The Exorcist, (1973)!
Igen!
Wise filmjének legnagyobb hibája, hogy sokkal többnek akarja mutatni magát, mint ami valójában és gyakorlatilag a korábbi sikerfilmet meglovagolva akarja ugyanazt, sokkal olcsóbban letuszkolni a torkunkon. Ugyanazt, még akkor is, ha itt nem az ördög szállja meg a főszereplő kislány testét, hanem egy korábban elhunyt gyermek lelke szeretne helyet kapni benne.
És, nem elég, hogy nem magáról az ördögről van szó, hanem egy kislánytól és mégis, ennek ellenére, egy sokkal pesszimistább befejezéssel leszünk gazdagabbak, amin még az sem tompít, hogy a filmbeli anyuka végül elfogadja a történteket.
Robert Wise adatlapja szerint ennek a filmnek viszonylag sok időt szentelt ami a párbeszédek begyakorlását illeti. Sokkal többet, mint más filmjeiben, ami fura, hisz van köztük musical is és azért ott van mit gyakorolni... Filmje nyomasztóan mutatja meg, hogy egy középosztálybeli család mennyire sebezhető, ha megmagyarázhatatlan külső hatás éri őket. A film elfilozofálgat a reinkarnáció kérdésén, megtolva némi misztikummal az eseményeket, mégis, egy olcsó és hatásvadász filmet látunk, amely tud rémisztő lenni (pl. amikor Ivy (Susan Swift) kezei megégnek az ablaküvegtől) ugyanakkor túlspilázott (pl. az anyukának, Janice (Marsha Mason) megjelenik a kislány szelleme és egy sikátorba "csalja" az asszonyt, hogy ott Elliot Hoover (Anthony Hopkins) ráhozza a frászt, de később a nőnek nem lesz több ilyen látomása, ergo, csak felesleges dramaturgiai húzás volt, semmilyen magyarázattal) és unalmas. Azért az Ördögűző sokkal elegánsabb volt. Ott, minden a történet teljes része, itt inkább fölösleges és csak a műsoridő növeléséhez szolgáltat alapot. Az Ördögűző szinte tudományos alapossággal járja körbe a témát, beleértve a kislány vizsgálgatását, a papság hozzáállását, itt viszont kapunk némi filozófiai bla-blát és egy hipnózist, hogy azután már véget is érjen a film.
Marsha Mason nem rossz színésznő. A férjet alakító John Beck a szögletes állával már sokkal kevésbé eltalált figura. Hopkins sokkal jobb színész lett, mint itt volt és a kislány egészen gyenguska, - ne felejtsük el, hogy ezzel mutatkozott be és tucatnyi produkció után kilépett a színészek világából - egészen a fináléig, amikor viszont eszméletlen erős az alakítása,
Marsha Mason arcát - rájöttem - a "Holtidő - Nick of Time," (1995) című Johnny Depp filmben láttam és maradt meg, hogy emlékezzek rá. John Beck sokkal nehezebb volt, mert tudtam, hogy láttam valamiben de nem tudtam hova tenni, míg végül utána néztem és egyik videós korszakban ezerszer látott kedvencemben játszott főszerepet, az "Égi lovasokban - Sky Riders," (1976)
Annyira nem eresztés a mozi. Nem nagyon értem, mi körülötte a nagy felhajtás, bár éreztem, hogy nálunk nincs nagy kultusza, mert csak elvétve találtam róla magyar oldalakon véleményezést, holott az ismert filmekről több tucat írás is fellelhető.
50%
Rendezte: Robert Wise
A film Mafab adatlapja: Audrey Rose (1977)
Megtekintés: Határeset. Annyiszor találkoztam a címmel, hogy úgy éreztem, kihagyhatatlan horror(?) klasszikus. Ehhez képest csalódás. Ha kisebb a várakozás, egyszer elmegy. Tulajdonképpen csalódás.
Robert Wise neve számomra nem cseng túl ismerősen, mint rendező, pedig vannak munkái, amikkel találkoztam vagy hallottam róluk. Nem is akármilyen filmekről van szó, hanem klasszikusokról és kultikusokról is! (Csak három cím, hogy érzékeltessem, mennyire változatos a filmográfiája: West Side Story, (1961), A muzsika hangja, (1965), Star Trek - Az első mozifilm, (1979))
Ezekhez a darabokhoz képest az Audrey Rose kifejezetten gyengécske darab. Az ok, amiért mégis bele-belefutok, hogy sokan horrorként gondolnak rá, miközben sokkal inkább filmdráma a reinkarnációról, hitről és a családon belül szoros kapcsolatokról. Ami meg horror jellegű benne, azokat már négy évvel korábban láthattuk egy világsikerű, valóban a horror műfaján belül elhelyezkedő filmben; Az ördögűzőben - The Exorcist, (1973)!
Igen!
Wise filmjének legnagyobb hibája, hogy sokkal többnek akarja mutatni magát, mint ami valójában és gyakorlatilag a korábbi sikerfilmet meglovagolva akarja ugyanazt, sokkal olcsóbban letuszkolni a torkunkon. Ugyanazt, még akkor is, ha itt nem az ördög szállja meg a főszereplő kislány testét, hanem egy korábban elhunyt gyermek lelke szeretne helyet kapni benne.
És, nem elég, hogy nem magáról az ördögről van szó, hanem egy kislánytól és mégis, ennek ellenére, egy sokkal pesszimistább befejezéssel leszünk gazdagabbak, amin még az sem tompít, hogy a filmbeli anyuka végül elfogadja a történteket.
![]() |
Marsha Mason, John Beck |
Robert Wise adatlapja szerint ennek a filmnek viszonylag sok időt szentelt ami a párbeszédek begyakorlását illeti. Sokkal többet, mint más filmjeiben, ami fura, hisz van köztük musical is és azért ott van mit gyakorolni... Filmje nyomasztóan mutatja meg, hogy egy középosztálybeli család mennyire sebezhető, ha megmagyarázhatatlan külső hatás éri őket. A film elfilozofálgat a reinkarnáció kérdésén, megtolva némi misztikummal az eseményeket, mégis, egy olcsó és hatásvadász filmet látunk, amely tud rémisztő lenni (pl. amikor Ivy (Susan Swift) kezei megégnek az ablaküvegtől) ugyanakkor túlspilázott (pl. az anyukának, Janice (Marsha Mason) megjelenik a kislány szelleme és egy sikátorba "csalja" az asszonyt, hogy ott Elliot Hoover (Anthony Hopkins) ráhozza a frászt, de később a nőnek nem lesz több ilyen látomása, ergo, csak felesleges dramaturgiai húzás volt, semmilyen magyarázattal) és unalmas. Azért az Ördögűző sokkal elegánsabb volt. Ott, minden a történet teljes része, itt inkább fölösleges és csak a műsoridő növeléséhez szolgáltat alapot. Az Ördögűző szinte tudományos alapossággal járja körbe a témát, beleértve a kislány vizsgálgatását, a papság hozzáállását, itt viszont kapunk némi filozófiai bla-blát és egy hipnózist, hogy azután már véget is érjen a film.
![]() |
Anthony Hopkins, Susan Swift |
Marsha Mason nem rossz színésznő. A férjet alakító John Beck a szögletes állával már sokkal kevésbé eltalált figura. Hopkins sokkal jobb színész lett, mint itt volt és a kislány egészen gyenguska, - ne felejtsük el, hogy ezzel mutatkozott be és tucatnyi produkció után kilépett a színészek világából - egészen a fináléig, amikor viszont eszméletlen erős az alakítása,
Marsha Mason arcát - rájöttem - a "Holtidő - Nick of Time," (1995) című Johnny Depp filmben láttam és maradt meg, hogy emlékezzek rá. John Beck sokkal nehezebb volt, mert tudtam, hogy láttam valamiben de nem tudtam hova tenni, míg végül utána néztem és egyik videós korszakban ezerszer látott kedvencemben játszott főszerepet, az "Égi lovasokban - Sky Riders," (1976)
Annyira nem eresztés a mozi. Nem nagyon értem, mi körülötte a nagy felhajtás, bár éreztem, hogy nálunk nincs nagy kultusza, mert csak elvétve találtam róla magyar oldalakon véleményezést, holott az ismert filmekről több tucat írás is fellelhető.
50%
2015. május 11., hétfő
Az Atticus intézmény* - Múltbéli démonok - The Atticus Institute (2015)
Az Atticus intézmény - The Atticus Institute (2015)
Rendezte: Chris Sparling
A film Mafab adatlapja: The Atticus Institute (2015)
Megtekintés: Igen. Nem váltja meg a világot, nem is túl eredeti, de korrektül van tálalva és viszonylag gyorsan elrepül a másfél óra.
A hidegháború idején a Szovjetunió fura kísérleteket folytatott, titkos laborokban, melynek lényege, olyan emberek felkutatása, akiknek különleges képességei megváltoztathatják a történelem kimenetelét. Később, mikor már nem kellett titkolózni, nyilvánosságra kerültek dokumentumok és ezekből készültek könyvek, dokumentumfilmek, amik a témát boncolgatták.
"Az Atticus intézmény" ezeket a forrásokat meglovagolva igyekszik egy hasonló történetet elmesélni, amit Amerikába helyeztek át és megdobták némi "Ördögűző" hangulattal, melynek a lényege, hogy talán bizonyos esetekben a felszínre kerülő különleges képességek talán nem maguknak az embereknek tulajdonítható, akik művelik azokat, hanem egy felsőbb hatalomnak, amely csupán eszközként használja az embereket, akik így már valójában nem irigylésre méltó különlegességek, csupán áldozatok.
Chris Sparling inkább íróként szerzett nagyobb hírnevet. Több, kisebb munkája mellett ezt a brvúros, "Élve eltemetve - Buried, 2010" című, egyszemélyes kamaradarabnak köszönheti, melynek főszereplője az egyesek szerint túlértékelt Ryan Reynold, aki a film teljes játékideje alatt egy koporsóban igyekszik életben maradni és kinyomozni, hogy merre van.
Sparling 2005-ben már rendezett egy kis költségvetésű romantikus komédiát, amivel nem lett túl híres, (An Uzi at the Alamo, 2005) viszont elég jó értékeléseket kapott, így maradt filmes berkeken belül. Egy rövidfilm után végül megrendezte szívügyét a megszállott nőről, akinek képességei a frászt hozzák az őt körülvevő kutatókra. A kérdés azonban az, valóban a nő a veszélyes?
A film jelen időben készült dokumentumfilm egy régi kísérletsorozat balul sikerült végkimeneteléről. A közel negyven éve történt eseményről a két fő "áldozat" szerepéről és saját tapasztalatairól mesélnek kutatók, családtagok és kormányemberek, hogy filmbejátszások és fényképek segítségével reprodukálják a történetet, melynek végén, sok véletlen szerű haláleset után végül vérben fagyva találják meg a kísérlet vizsgálati tárgyát és a kísérletet folytató tudós pedig egyszerűen kisétál az intézetből, hogy soha többé ne akadjanak a nyomára. (Ami akár egy folytatást is fialhat.)
A főszerepben Tom Cruise egyik unokatestvére alakíthatta Dr. Henry West-et (William Mapother) aki annyira megretten az alany képességeitől, hogy a kormánytól kér segítséget. Azonban hamarosan kiragadják a kezéből a gyeplőt, hiszen az amerikai kormány mindig lecsap, ha valahol lehetőséget szimatol. (Nem csak az amerikai...) Judith Winstead (Rya Kihlstedt) pedig hatalmas lehetőséget hordoz magában, amelyeket akkori csúcstechnikával igyekeznek "kinyerni" belőle. Ez persze pusztán azért szinte lehetetlen, mert sejtésük sincs, hogy valójában mivel állnak szemben.
A filmben megemlítik Nina Kulaginát, aki létező személy és akin hosszú évekig kísérleteztek a Szovjetunióban. Gyakorlatilag ő a forrásmunka, akiről mintázhatták a karaktert.
A film jól adja vissza a hetvenes évek hangulatát, már ami a bejátszásokat illeti.
A színészek jól hozzák a figurát, bár, elbírt volna a film egy kicsit többet is a tudós Westből, mert többnyire csak azt látni belőle, hogy elgondolkodva néz egy-egy fotón.
A trükkök egészen jók.
65%
Rendezte: Chris Sparling
A film Mafab adatlapja: The Atticus Institute (2015)
Megtekintés: Igen. Nem váltja meg a világot, nem is túl eredeti, de korrektül van tálalva és viszonylag gyorsan elrepül a másfél óra.
A hidegháború idején a Szovjetunió fura kísérleteket folytatott, titkos laborokban, melynek lényege, olyan emberek felkutatása, akiknek különleges képességei megváltoztathatják a történelem kimenetelét. Később, mikor már nem kellett titkolózni, nyilvánosságra kerültek dokumentumok és ezekből készültek könyvek, dokumentumfilmek, amik a témát boncolgatták.
"Az Atticus intézmény" ezeket a forrásokat meglovagolva igyekszik egy hasonló történetet elmesélni, amit Amerikába helyeztek át és megdobták némi "Ördögűző" hangulattal, melynek a lényege, hogy talán bizonyos esetekben a felszínre kerülő különleges képességek talán nem maguknak az embereknek tulajdonítható, akik művelik azokat, hanem egy felsőbb hatalomnak, amely csupán eszközként használja az embereket, akik így már valójában nem irigylésre méltó különlegességek, csupán áldozatok.
Chris Sparling inkább íróként szerzett nagyobb hírnevet. Több, kisebb munkája mellett ezt a brvúros, "Élve eltemetve - Buried, 2010" című, egyszemélyes kamaradarabnak köszönheti, melynek főszereplője az egyesek szerint túlértékelt Ryan Reynold, aki a film teljes játékideje alatt egy koporsóban igyekszik életben maradni és kinyomozni, hogy merre van.
Sparling 2005-ben már rendezett egy kis költségvetésű romantikus komédiát, amivel nem lett túl híres, (An Uzi at the Alamo, 2005) viszont elég jó értékeléseket kapott, így maradt filmes berkeken belül. Egy rövidfilm után végül megrendezte szívügyét a megszállott nőről, akinek képességei a frászt hozzák az őt körülvevő kutatókra. A kérdés azonban az, valóban a nő a veszélyes?
A film jelen időben készült dokumentumfilm egy régi kísérletsorozat balul sikerült végkimeneteléről. A közel negyven éve történt eseményről a két fő "áldozat" szerepéről és saját tapasztalatairól mesélnek kutatók, családtagok és kormányemberek, hogy filmbejátszások és fényképek segítségével reprodukálják a történetet, melynek végén, sok véletlen szerű haláleset után végül vérben fagyva találják meg a kísérlet vizsgálati tárgyát és a kísérletet folytató tudós pedig egyszerűen kisétál az intézetből, hogy soha többé ne akadjanak a nyomára. (Ami akár egy folytatást is fialhat.)
A főszerepben Tom Cruise egyik unokatestvére alakíthatta Dr. Henry West-et (William Mapother) aki annyira megretten az alany képességeitől, hogy a kormánytól kér segítséget. Azonban hamarosan kiragadják a kezéből a gyeplőt, hiszen az amerikai kormány mindig lecsap, ha valahol lehetőséget szimatol. (Nem csak az amerikai...) Judith Winstead (Rya Kihlstedt) pedig hatalmas lehetőséget hordoz magában, amelyeket akkori csúcstechnikával igyekeznek "kinyerni" belőle. Ez persze pusztán azért szinte lehetetlen, mert sejtésük sincs, hogy valójában mivel állnak szemben.
A filmben megemlítik Nina Kulaginát, aki létező személy és akin hosszú évekig kísérleteztek a Szovjetunióban. Gyakorlatilag ő a forrásmunka, akiről mintázhatták a karaktert.
A film jól adja vissza a hetvenes évek hangulatát, már ami a bejátszásokat illeti.
A színészek jól hozzák a figurát, bár, elbírt volna a film egy kicsit többet is a tudós Westből, mert többnyire csak azt látni belőle, hogy elgondolkodva néz egy-egy fotón.
A trükkök egészen jók.
65%
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)