Rengeteg filmet nézek meg és nagyjából ez az egyetlen módja van, hogy egyik-másikra még egy évvel később is emlékezzem.
Ha véleményedet írnád meg, ide teheted: leszegett@freemail.hu
A blog használhat különböző cookie-kat, melyről tájékoztatnom kell az olvasókat. Pontosan nem tudom, az mi, de van! 2018.05.25. napjától van egy rendelet, ami érinti az adatgyűjtést is a neten. Én nem értek a technikai részéhez, de elvileg csak a blogspot és a google+ által használt lehetőségeket használom.
Nem rajongok a hazugságért, ha politikáról van szó. Egyik oldal mellé sem vagyok hajlandó beállni, ha ferdít, hazudik, elkendőz, stb.
Vannak facebook oldalak, amelyek módszeres lejáratókampányokat indítanak a Fidesz ellen. Ez rendben van. Szólás szabadság, meg társai. Legyen! Egyet is értenék velük, ha néha nem csúszna be olyasmi, aminek a szellemiségével nem értek egyet. Most pl. 2015.01.06. észrevettem, hogy az "Egymillióan az előrehozott választásokért" oldal leközölt egy tényként közölt "cikket", melyben fikázzák L. Simon Fidesz közeli képviselőt, amiért az elvileg ezt állította oldalán: "Végre! ! Nemrég javasoltam ugye, hogy a vasárnapi online vásárlás kiküszöbölésére aznap kacsoljuk le az internetet. A kormány mintha meghallotta volna a fohászomat. (Bár könyveket, pl. a versesköteteimet azért lehessen online rendelni hétvégén, szerintem.)"
A kommentekben elszabadult a pokol, ami azért sajnálatos, mert az eredeti hír egyáltalán nem biztos, hogy L. Simon szájából hangzott el és a célja sem az volt, hogy feszültséget generáljon. Inkább valaki, aki hasonlóan hozzám, néha ráér, készített egy alternatív oldalt, ahol kiélheti a humorát.
Ez mind szép és jó lenne, ha a forrás nem egy olyan facebook oldalról származna, melynek valóságtartalma már azonnal megkérdőjeleződik azáltal, hogy a neve alatt az úr humoristának aposztrofálja magát:
Elképzelhető, hogy nem ellenőrzött anyagokkal manipulálják a már amúgy is lázongó tömeget? Igen.
Szükség van erre. Nincs.
Maradjunk tiszták!
Amennyiben én tévednék és L. Simon tényleg ezt nyilatkozta, akkor elnézést kérek minden érintettől és fogják úgy fel, hogy blogom csak egy gerilla marketing az olvasottságért!
És az én k**** anyámat!
Nem tudom nem szeretni Costner filmjét. Annak idején moziban láttam. Nem voltunk felkészülve a három órára, mégis sikerült egy ültemben végig néznem, mert lekötött. Még nem felejtettem el a világsikerű, több Oscar-díjas mesterművét, a "Farkasokkal táncolót". Ez a film legalább annyira amerikai, pop-art, kalandfilm, mint amaz volt, igaz, az némi történelmi cukormáz mögé rejtette a piskótát. Ez a darab viszont - rengeteg hibájának ellenére - simán csak egy szórakoztató, poszt-apokaliptikus kalandozás, mely nem mentes a nárcisztikus etűdöktől, amiket megbocsátok a rendezőnek. Mert élveztem a játékidőt. Engem, mint célközönséget, tökéletesen eltalált a film. Mondom ezt úgy, hogy vannak hibái, látom őket.
Jellemfejlődés:
Amikor először találkozunk főhősünkkel, Shakespeare-rel, vagy ahogy később fogják hívni, a postással (A könyvben van neve is: Gordon Krantz) egy magányos figura, aki öszvérével járja a kietlen világot, lehetőleg kerülve a népesebb településeket, városokat. Gyűjtögető életmódot folytat, csak magában bízik. Mikor néha mégis lakott területre téved, olyankor színészi játékával, vagy annak hiányával szórakoztatja a nagyérdeműt. Egyik ilyen kaja felhajtó előadása után önkényesen besorozza csapatába Amerika nagy mumusa, Bethlehem tábornok (Will Patton), aki kihasználta az infrastruktúra összeomlását és vérengző hadseregének élén terrorizálja a megmaradt, impotens közösségeket. A postás pedig végig a szökésen töri a fejét. Amikor végül sikerül neki, önös érdekből, szökés közben egy halott postás holmiját veszi magához. Mégis csak jobb kenyérkereső lehetőség a kiégett világban, mint színészkedni, habár, amikor az első városkában bemutatkozik, minden színészi képességére szüksége van, hogy elhiggyék a meséjét a helyreállt rendről, új elnökségről. Eszik is rendesen, miközben ő lassan összeszedi a leveleket és tovább áll. Kezdetben csak magára gondol, mikor önkényesen ellátja ezt az amúgy felemelő feladatot, viszont, némi kényszerpihenő után - pár hónapot sérülten a hegyekben tölt, sebesüléséből lábadozva - rádöbben, hogy a világ, neki köszönhetően, megváltozott. Amikor ezzel szembesül, ő is változni kezd. A felelőtlen, osonó férfi, merész parancsnokká növi ki magát, aki kezdetben védené az övéit, sőt, később háborúra is kész értük.
Konklúzió: Egy apró porszem, egyetlen ember, hozhat békét. Egy olyan ember, aki kibújik a felelősség alól, lehet hős. Bethlehem pedig az ellentéte: egyetlen ember is lehet, önerőből, véres kezű diktátor.
Mellékalakok:
A film másik pozitívuma, hogy képes néhány jelenetből, pár mondatból, egész karaktereknek három dimenziót adni. A legjobb ilyen háttér karakter, Bethlehem jobb keze, Getty ezredes (Joe Santos), aki néma szereplő, így még nehezebb élővé varázsolni, mégis sikerül, néhány róla szóló monológnak és pár, a háttérben lejátszódó pillanatnak köszönhetően. Getty vérbeli katona, aki a végsőkig tartja magát a parancsokhoz. Egyszer fellázadt, kiállt Bethlehem ellen, de veszített és azóta hű csatlósként teljesíti kívánságait. Getty ugyanakkor érző szívű ember, aki talán azért igyekszik Bethlehem közelében maradni, hogy annak pusztító hatását amennyire tudja, enyhítse. Erre legjobb bizonyíték, amikor az egyik kivégzés kirendelt csoportjából személyesen húz ki egy tizenéves fiút, hogy a fiatalember ne végezze a város főterén, vérbe fagyva. Getty az, aki végül pontot tesz Bethlehem karrierjére, amikor végül lelövi a tábornokot, miután a postás legyőzte őt fair küzdelemben, de a tábornok megszerezve egy pisztolyt, erkölcstelenül igyekszik cselekedni, a saját törvényei, a nyolcas ellenére. Getty egyrészt lehet, hogy csak arra várt, hogy megölhesse a tábornokot, ugyanakkor, ha úgy vesszük, csak betartatta a törvényt, amelyet magára valónak is érzett.
Egy másik ilyen mellékalak Pineview seriffje, Briscoe (Daniel Von Bargen) aki elsőre kiszúrja a postás meséjének hiányosságait, és meggyőződése ellenére, a város nyomására támogatja, egészen a haláláig, mert ha nincs is meggyőzve róla, hogy postásunk igazat mond, azért a seriff is érzi, hogy ha ennyire le akarják vadászni a holnisták - Bethlehem magánhadserege - akkor az az ember igenis fontos. Briscoe első jelenete egészen pofás, ahogy reflexből puskát emel a magányos postásra. A film egyik leghumorosabb jelenete.
Will Patton remek gonosz.
A humor:
A filmben végig érezhetően jelen van a Costner-re jellemző szikár, egyszerű humor. Ezek főleg beköpésekből állnak és ha párosítani akarnám, akkor talán Stallone pléhpofával előadott poénjai mellé sorolnám. Ugyanakkor a filmben a postás mondakőr összes vicces kliséje helyet kapott. A postás első kérése a városkában, hogy kössék meg a kutyákat, amíg ő ott van. Azután egy csöpögős részben előkerül mint téma, hogy a "postás csinálja a gyereket". Ezer vicc épül erre az unásig koptatott poénra, itt viszont teljes értékűen helye van. Azután amikor a postás egy végtelen lépcsőn tud csak feljutni egy kis faluba, szóvá teszi, hogy a postahivatal a továbbiakban a lépcső aljában lesz..., stb.
Visszaköszönő Costner:
Az alaptörténet, szegről-végről, a Vízvilág variációja. Anti-utópia, csak víz helyett szeméttel. Van benne Farkasokkal táncoló is: magányos hős, idegen környezet, jellemfejlődés, megmentésre váró nő, barátság, bizalom, a hadsereg, mint ellenség.
Az a jelenet, amikor a postás emberei halomra lőnek egy csapatnyi holnistát, míg végül az utolsót egy folyó szélén, körbeállva mészárolják le, már megtörtént a Farkasokkal táncolókban, mikor Wes Studi harcos indiánját mészárolták le.
Amikor a postás a végén elüget a holnista sereg előtt, felfedve a vállába égetett nyolcas jelét, az pedig rímel arra, amikor Costner katonája a Farkasokkal táncoló elején körbeüget az ellenséges csapat előtt, igaz, ott lőnek rá rendesen és végül hatalmas csata kerekedik a magánakcióból.
A látcső, ami több Costner filmben megjelent már, humorforrásként is, itt is előkerül, többször, igaz, a vele való játék elmarad.
Egy nyálas jelenet. Abby szerelmet vall. Legyezi a Costner a hiúságát...
A fényképezés grandiózus, máskor meg tévéfilmes. Néha szép panorámaképeket váltanak nem teljesen jól beállított közeliek.
A zene viszont sokkal zseniálisabb, mint maga a film. James Newton Howard egyik legjobb munkája. Kár, hogy a film "buktája" miatt kevesen élvezhették. Az akció jelenetek kicsit talán összecsapottak, sok nincs is bennük. Érdekes, a három óra alatt alig látunk klasszikus akciót, mégsem hiányolom a filmből, hogy több legyen.
Will Patton tábornoka igazi rohadék, de megkülönbözteti a szimplán gonosz ellenségtől az, hogy gondolkodik, filozofál. Amikor pl. rádöbben, hogy a postás, mint személy kinőtte magát egy hitvallássá és ő, ezzel a hitvallással már nem képes megküzdeni, mert olyan, mintha egy szellemmel küzdene, remek pillanata a filmnek.
Ford Lincoln Mercury (Larenz Tate) karaktere pedig azt a témát járja körbe, hogy mi történik, ha valaki hinni kezd valamiben és önmaga gerjeszti tovább a hitet, míg végül már nem lesz többé hatalma az embernek a hite felett, az önálló életre kell. Ford egy idő után, saját szakállára verbuvál postás hordát, mert hisz abban, amit Costner karaktere összehord neki. Ford ugyanazt a trükköt alkalmazza követőinél, amit rajta is gyakoroltak: kamu leveleket olvas fel a csoportnak, melyben az állítólagos Starkey elnök megköszöni a munkájukat. Ford hite és csalása nélkül a postás nem lenne senki. Gyakorlatilag a fekete fiú épít köré "mitológiát", ő csinál belőle hőst. (Másrészt miatta kell végül felvennie a kesztyűt is.)
Costner, akárcsak a magányos oroszlán, egyedül barangol a kihalt világban. Azért, hamar kiderül, hogy a homokos, poszt-apokaliptikus világban bőven van hely zöldellő erdőknek és nyüzsgő közösségeknek. Pedig az első percek után egy Mad Max világot képzelnénk el.
Hibák:
A film kissé túl patrióta. Azután van benne nem kevés nyálaskodás. Amikor a film végén Costner gyermeke másodszor jelenik meg, hogy felidézzen egy korábbi momentumot, amikor a levelét a postásnak adja, az kellemetlenül giccses. A film amúgy is folyamatosan egyensúlyozik valami hurrá optimizmus mentén, ami csak sokadik megtekintés után tűnik fel.
Nyálas az a rész, amikor a postás Abby-vel (Olivia Williams) táncol, közben andalító country szól és egy montázsban láthatjuk, amint egy postást levadászik egy holnista. Jaj!
Egy másik ilyen jelenet, amikor Abby sírva vall szerelmet a postásnak, holott, eredetileg nem akart érzelmeket táplálni iránta. Juj!
De ennyi azért belefér.
Ha bukott - én nem tekintem buktának, max. nem hozott elég bevételt - akkor abban nagy szerepe lehetett a lobogó égetős jelenetnek. Azt az amerikai nagyon utálja.
Maga a történet is erősen sántít:
A végén kiderül, hogy a postás 2043-ban, hetven évesen szenderedett örök álomra. Ebből kivonunk harmincat, mert kb. negyvenes lehet a történet idején és kiderül, hogy 2013 körül játszódik a film. Nos, nem tudom, mikor írták, de 1997-ben rendezték és azt a fajta "leépülést", amelyről szól, nehezen tudom elképzelni 5-10 év alatt. Hogy az állami apparátus, infrastruktúra, tömegkommunikáció, és a sok egyéb, ami hiányzik a filmből, szerintem nem tudna ilyen gyorsan végbemenni. Kellene hozzá vagy 30-40 év.
Azután meg, amikor a végén van az a szobor avatás, az megint olyan, mintha visszacsöppentünk volna a kilencvenes évekbe. Színes lufik, rikító pólók, stb.
Szóval, kicsit gyorsan végigfutunk az eseményeken, ami, véleményem szerint, azért sokkal lassabb folyamat.
A Waterworld-ben a karaktert csak matróznak hívták - vagy mutónak - itt pedig ő a postás, vagy Shakespeare. Egyik névtelen figura sem hozott szerencsét a kasszáknál...
Ettől függetlenül nagy kedvenc.
Jobban szeretem, mint a két másik Costner kalandot.
90%
De megértem, ha neked nem tetszett.
Különvélemény:
Szerintem Costner a nagy stúdiók áldozata.
A "Farkasokkal táncoló", mint független film, egy rakat díjat és nem kevés pénzt hozott. Elképzelésem szerint, a nagy stúdiók (értsd: pénzes producerek, akiknek baszta a csőrét Costner sikere), a továbbiakban, hátulról lobbiztak Costner ellen, amikor az nagy fába vágta a fejszéjét. Így, kritikusok (értsd.: bértollnokok) segítségével, folyamatosan lehúzták a készülő nagy filmjeit, hogy mire végre moziba kerültek, már elkönyvelték őket bukásnak. Fórumon beszéltem olyannal, aki utálta a Waterworld-öt, de később, faggatás után, bevallotta, hogy sosem látta. Ebből kiindulva, a "kritika" és bulvár sajtó, jó munkát végzett.
A filmcím magyarítása, ha úgy vesszük, kivételesen jól sikerült, hiszen a történet esszenciája. A postás, reményt hoz, egy olyan jövőről regél, amely pozitív és áldásos. Mennyivel szebb és magasztosabb ez, mint a profán: A postás?
Hallottad az a viccet, amikor egy férfi elmegy a világhírű pszichológushoz és panaszkodik arról, hogy az élete nehéz, nem érzi benne jól magát, stb. A pszichológus azt tanácsolja neki, hogy este menjen el a cirkuszba, mert ott lép fel a Lali bohóc, aki garantáltan mosolyt tud csalni bárki arcára. Erre a férfi elsírja magát. A pszichológus riadtan kérdezi: - Mi a baj?
Mire a férfi: - Én vagyok a Lali bohóc...
Nos, kb. erről szól a film. Sarkítva.
Boris Hybner ötletéből bő két órás keserédest írt Petr Jarchovský. Egy filmet, amely a kihagyott lehetőségekről, továbblépésről és a szinte sírig tartó barátságról szól. Akkor is, ha nagyon, nagyon csúnyán váltak el egymástól.
Már az első percek alatt láthatjuk, hogy nem egy szokványos drámával van dolgunk. A képi világ, a színészek, kamera mozgás legalább annyira szürreális, mint a bohócok világa. És itt van a kulcs. Vannak emberek, akik egyszerűen nem kedvelik a humor azon formáját, amelyet a "klasszikus bohóc" kifejezéssel lehet párosítani. Én pl. már gyerekként sem rajongtam sem a cirkuszért, sem azon belül a harsány sminkű és harsány hangú bohócokért. Egyszerűen nem tudtam szórakozni azon az olcsó butaságon, amelyet a porondon predesztináltak. Ezért volt számomra nehéz végigülni a filmet, pedig egy nagyon érzékeny drámát hagytam volna ki. Jó, én nem rettegek a bohócoktól, mint Johnny Depp, ami ugyanakkor azért furcsa reakció tőle, mivel szerepeinek nagy része mind egyfajta bohóc karakter volt.
Némi erotika is elbújik a filmben.
A hatvanas évek végén, Csehszlovákiában, három kezdő színész, bohóc és akrobata, létrehozott egy burleszk formációt, - A busters volt a nevük, amely főhajtás is lehet akár Buster Keaton színész nagysága előtt (Keaton sikerei Charlie Chaplinével vetekedtek) - mellyel hatalmas sikereket értek el, szinte már világhírt. Azután a csoporton belüli ellentétek egyre kiélezettebbé válása miatt, hirtelen feloszlottak. Egyikük, Oskar (Didier Flamand) vélt sérelmei miatt Franciaországba emigrált, hátrahagyva mindenkit, akivel addig kapcsolata volt. Nem csak a kollégáit, akikkel együtt indultak a siker útján, de még a családját is, ami miatt később, a hazatérése nem lehetett virágesős, piros szőnyeges, hiszen ha úgy vesszük, magára gondolva, "elárult mindenkit", aki mellette állt. Tegyük hozzá, hogy az akkori politikai helyzet sem sokat segített a művészeknek, inkább csak kizsigerelte a sikereikkel járó népszerűséget, viszont adni keveset adott. Oskar végül ezért menekült el a világba, elvágva magát a gyökereitől. Így őt is meg lehet érteni. De hiányával a védjegy produkció feloszlott.
Talán azért nem vonzódom a cirkuszi bohócokhoz, mert számomra az önfeledt örömködést nem kötném össze a drámával, pl. öngyilkosság stilizált ábrázolása. Másrészt, bár Chaplin hasonló munkákat csinált, nála nem éreztem soha stílus idegennek, ha a nevetést néha megszakította egy kis zsebkendő morzsolgatás.
Lassan megöregedtek, szikrázó fényük bőven megkopott. Oskar szeretné helyre hozni, hogy erőszakkal elszakadt/elszakította magát a családjától. Max (Oldrich Kaiser) szépen él kis családjával, amikor megtudja, hogy rákos. Így neki is kissé újra kell értékelnie az életét. A legmostohábban a sors talán Victorral (Jirí Lábus) bánt el, aki elvette egyik színésznőjüket, aki mostanra, ahogy elröpültek az évek, Alzheimer-kórban szenved, ezért Victor élete is egyfajta pokoljárássá silányult. Miközben a mindennapi betevőért tanítja a fiatal generációt, addig figyelmét az asszonyon kell tartania, hiszen a betegsége miatt bármikor beüthet a gebasz.
Az öregfiúk meglátogatták egyikük beteg barátnőjét. Közben szépen lassan gyógyulni kezdenek a régi sebek.
Három öreg kurafi, akiknek nem maradt illúziója többé. Megcsontosodtak, betokosodtak a sérelmeikbe. Maguk sem tudják, mit akarnak, de nosztalgiával kezdenek a múltra gondolni. Jó harminc évnek kellett tehát eltelnie, hogy végül megenyhüljenek egymás irányába. Három bohóc, három remek színész tolmácsolásában.
Megjegyzés:
Tudom, hogy mennyi munka van egy bohóctréfában. A poénok időzítésében, a színpadi jelenlét pontosságában, stb. Ennek ellenére sem feltétlenül érzem szórakoztatónak, amikor felnőtt emberek, gyermekként gügyögve esnek-kelnek a deszkákon. Amikor Oskar és Max egy "zenei" darabot adnak elő, az egy igazi, klasszikus bohóctréfa. Egy a baj vele, hogy érezni, mennyire eljárt felettük az idő. Ezek a poénok, esetleg egy csapat gyermek arcára csalhatnak bágyadt mosolyt. (Ha nem szereted a bohócokat.) Viszont el kell ismernem, hogy profi színészi játék, amit nyújtanak.
Tipikus vígjátéki elem, az atomjaira hulló kocsi. A film végén már érezzük, hogy a három öregfiú jó irányban halad tovább.
A filmhez sikerült komoly, drámai nemzetközi gárdát mozgósítani. Oskar barátnőjét pl. a számomra sem ismeretlen Julie Ferrier játssza, akit a Micmacs - (N)agyban megy a kavarás című, hasonlóan szürreális tragikomédiában alakít egy hasonló karaktert.
Kiemelném még az operatőri munkát, a különleges beállítások miatt. Érdemes figyelni, mennyire játékos a kamera. Néha csak körbefordul, máskor kimérten vonul végig a színen, megint máskor felemelkedik a fejek fölé, hogy megmutassa a fülek mögötti ráncokat. A munka Milan Chadima érdeme. Chadima azonban nem kezdő, hiszen rengeteg szuperprodukcióban dolgozott korábban second unit-ként, illetve olyan horrorfilmek képi világáért volt felelős, mint a Motel első két része. A hangulatosabbak.
