Rendezte: Viktor Taus
Hallottad az a viccet, amikor egy férfi elmegy a világhírű pszichológushoz és panaszkodik arról, hogy az élete nehéz, nem érzi benne jól magát, stb. A pszichológus azt tanácsolja neki, hogy este menjen el a cirkuszba, mert ott lép fel a Lali bohóc, aki garantáltan mosolyt tud csalni bárki arcára. Erre a férfi elsírja magát. A pszichológus riadtan kérdezi: - Mi a baj?
Mire a férfi: - Én vagyok a Lali bohóc...
Nos, kb. erről szól a film. Sarkítva.
Boris Hybner ötletéből bő két órás keserédest írt Petr Jarchovský. Egy filmet, amely a kihagyott lehetőségekről, továbblépésről és a szinte sírig tartó barátságról szól. Akkor is, ha nagyon, nagyon csúnyán váltak el egymástól.
Már az első percek alatt láthatjuk, hogy nem egy szokványos drámával van dolgunk. A képi világ, a színészek, kamera mozgás legalább annyira szürreális, mint a bohócok világa. És itt van a kulcs. Vannak emberek, akik egyszerűen nem kedvelik a humor azon formáját, amelyet a "klasszikus bohóc" kifejezéssel lehet párosítani. Én pl. már gyerekként sem rajongtam sem a cirkuszért, sem azon belül a harsány sminkű és harsány hangú bohócokért. Egyszerűen nem tudtam szórakozni azon az olcsó butaságon, amelyet a porondon predesztináltak. Ezért volt számomra nehéz végigülni a filmet, pedig egy nagyon érzékeny drámát hagytam volna ki. Jó, én nem rettegek a bohócoktól, mint Johnny Depp, ami ugyanakkor azért furcsa reakció tőle, mivel szerepeinek nagy része mind egyfajta bohóc karakter volt.
 |
| Némi erotika is elbújik a filmben. |
A hatvanas évek végén, Csehszlovákiában, három kezdő színész, bohóc és akrobata, létrehozott egy burleszk formációt, - A busters volt a nevük, amely főhajtás is lehet akár Buster Keaton színész nagysága előtt (Keaton sikerei Charlie Chaplinével vetekedtek) - mellyel hatalmas sikereket értek el, szinte már világhírt. Azután a csoporton belüli ellentétek egyre kiélezettebbé válása miatt, hirtelen feloszlottak. Egyikük, Oskar (Didier Flamand) vélt sérelmei miatt Franciaországba emigrált, hátrahagyva mindenkit, akivel addig kapcsolata volt. Nem csak a kollégáit, akikkel együtt indultak a siker útján, de még a családját is, ami miatt később, a hazatérése nem lehetett virágesős, piros szőnyeges, hiszen ha úgy vesszük, magára gondolva, "elárult mindenkit", aki mellette állt. Tegyük hozzá, hogy az akkori politikai helyzet sem sokat segített a művészeknek, inkább csak kizsigerelte a sikereikkel járó népszerűséget, viszont adni keveset adott. Oskar végül ezért menekült el a világba, elvágva magát a gyökereitől. Így őt is meg lehet érteni. De hiányával a védjegy produkció feloszlott.
 |
| Talán azért nem vonzódom a cirkuszi bohócokhoz, mert számomra az önfeledt örömködést nem kötném össze a drámával, pl. öngyilkosság stilizált ábrázolása. Másrészt, bár Chaplin hasonló munkákat csinált, nála nem éreztem soha stílus idegennek, ha a nevetést néha megszakította egy kis zsebkendő morzsolgatás. |
Lassan megöregedtek, szikrázó fényük bőven megkopott. Oskar szeretné helyre hozni, hogy erőszakkal elszakadt/elszakította magát a családjától. Max (Oldrich Kaiser) szépen él kis családjával, amikor megtudja, hogy rákos. Így neki is kissé újra kell értékelnie az életét. A legmostohábban a sors talán Victorral (Jirí Lábus) bánt el, aki elvette egyik színésznőjüket, aki mostanra, ahogy elröpültek az évek, Alzheimer-kórban szenved, ezért Victor élete is egyfajta pokoljárássá silányult. Miközben a mindennapi betevőért tanítja a fiatal generációt, addig figyelmét az asszonyon kell tartania, hiszen a betegsége miatt bármikor beüthet a gebasz.
 |
| Az öregfiúk meglátogatták egyikük beteg barátnőjét. Közben szépen lassan gyógyulni kezdenek a régi sebek. |
Három öreg kurafi, akiknek nem maradt illúziója többé. Megcsontosodtak, betokosodtak a sérelmeikbe. Maguk sem tudják, mit akarnak, de nosztalgiával kezdenek a múltra gondolni. Jó harminc évnek kellett tehát eltelnie, hogy végül megenyhüljenek egymás irányába. Három bohóc, három remek színész tolmácsolásában.
Megjegyzés:
Tudom, hogy mennyi munka van egy bohóctréfában. A poénok időzítésében, a színpadi jelenlét pontosságában, stb. Ennek ellenére sem feltétlenül érzem szórakoztatónak, amikor felnőtt emberek, gyermekként gügyögve esnek-kelnek a deszkákon. Amikor Oskar és Max egy "zenei" darabot adnak elő, az egy igazi, klasszikus bohóctréfa. Egy a baj vele, hogy érezni, mennyire eljárt felettük az idő. Ezek a poénok, esetleg egy csapat gyermek arcára csalhatnak bágyadt mosolyt. (Ha nem szereted a bohócokat.) Viszont el kell ismernem, hogy profi színészi játék, amit nyújtanak.
 |
| Tipikus vígjátéki elem, az atomjaira hulló kocsi. A film végén már érezzük, hogy a három öregfiú jó irányban halad tovább. |
A filmhez sikerült komoly, drámai nemzetközi gárdát mozgósítani. Oskar barátnőjét pl. a számomra sem ismeretlen Julie Ferrier játssza, akit a Micmacs - (N)agyban megy a kavarás című, hasonlóan szürreális tragikomédiában alakít egy hasonló karaktert.
Kiemelném még az operatőri munkát, a különleges beállítások miatt. Érdemes figyelni, mennyire játékos a kamera. Néha csak körbefordul, máskor kimérten vonul végig a színen, megint máskor felemelkedik a fejek fölé, hogy megmutassa a fülek mögötti ráncokat. A munka Milan Chadima érdeme. Chadima azonban nem kezdő, hiszen rengeteg szuperprodukcióban dolgozott korábban second unit-ként, illetve olyan horrorfilmek képi világáért volt felelős, mint a Motel első két része. A hangulatosabbak.
70%
