Rendezte: Yves Boisset
Megtekintés? - Régen kötelező volt, ma már csak ha időd engedi.
Emlékszem, gyerekkoromban, ezt a filmet moziban néztem meg és nem is egyszer. Látszik, mennyire szelektív a memória, hiszen csak arra emlékeztem belőle, hogy egy remek akciófilm. Mai szemmel, újranézve, látom már, hogy egy kölyök és egy felnőtt agya között van különbség. Rengeteg.
A kockázat ára egy remek korrajz és társadalomkritika, de nagyon gyenge akciófilm. Talán azért értékelhető darab - habár az idő bizonyos részei felett bőven eljárt, míg más aspektusból meg aktuálisabb, mint bármikor - mert a média visszásságait még most is remekül figurázza ki és az alapanyag, egy időtlen klasszikus sci-fi író kezei közül került ki: Robert Sheckley imdb, Robert Sheckley wikipédia. Elrontani nem nagyon lehet. Boissetnek majdnem sikerült.
Ismétlem, anno szerettem ezt a filmet és nagyon örültem, amikor újra a kezembe került. Felfokozott várakozással ültem le, hogy megnézzem, felidézve a fiatalságomat és, hogy megmerítkezzek abban a bűnös élvezetben, amit csak egy olyan film tud okozni, melynek témája közel áll hozzám. Sheckley-n kívül több író feldolgozta már a témát. Egy másik ismert darab a témában Stephen King "Menekülő embere", melyet Richard Bachman álnéven publikált és Arnold Schwarzenegger főszereplésével készítettek belőle egy kevésbé kritikus, de sokkal akciósabb mozit, négy évvel később. A film alapját egy novella adta, "A kockázat jutalma". Sheckley később regény formában is eljátszadozott a média és az agresszió ilyetén alakuló kapcsolatával.
François Jacquemard (Gérard Lanvin) egy igazi semmire kellő fiatalember, aki úgy véli, hogy tíz év munka után neki jár a jobb élet. Ennek megvalósításához azonban egyetlen módon tud közelebb jutni; ha megnyeri a Kockázat ára elnevezésű televíziós játékot, melynek fődíja egymillió dollár. Egy apró bibi, hogy a játék arról szól, hogy Jacquemard végig élethalál menekülést folytat, öt, válogatott - vagy inkább szedett-vetett - vadász elől a város utcáin, hogy valahogy kihúzza a négy órás műsoridőt és ezzel megnyerje a negyedik versenyt. Azt hihetnénk, hogy főszereplőnk egy igazi menekülő géniusz, egy városi Houdini, aki folyamatosan üldözői előtt jár, kisiklik kezeik közül. A valóságban azonban Jacquenmard legalább annyira piti és unszimpatikus figura, mint akik az életére törnek. Fiatal menekülőnk már a verseny első fél órájában elbukna, ha stikában a verseny készítői nem sietnének segítségére, hol kézzel fogható formában adva meg a menekülés kulcsát, hol verbálisan próbálva hatni a vadászokra, hogy ne siessenek olyan gyorsan kinyírni a férfit.
Ki tudja miért, de amikor Jacquenmard megtudja, hogy a seggét a játék egyik szervezője mentette meg az utolsó pillanatban, farkast kiáltva igyekszik leleplezni ezt az összeesküvést.
Itt jegyezném meg, hogy nem értem, ezen főszereplőnk miért akad ki? Ha nem mentenék meg - szerinte bundázva az eredményt - a picsáját, nem hogy a versenyt nem nyerte volna meg, de még az első összecsapásból sem tudott volna épp bőrrel kijutni. Szóval, Jacquenmard, kussoljál be és élvezd a sikert.
Ő viszont másképpen gondolja. Módszeresen, szerencsével és forgatókönyvi ostobaságoknak köszönhetően, sorban legyőzi üldözőit és elhatározza, hogy leleplezi az összeesküvést, amit a műsor megenged magának.
Nagy dolog!
Ma már pontosan tudjuk, hogy az ilyen műsorok - már amelyik tematikailag közel áll a filmhez, mint vérre menő valóságshow-k és egyéb halálig tartó versenyek, aka. tehetségkutató műsorok - sokat megengednek maguknak a néző manipulálásának érdekében. Elvileg mindenki tudja, hogy milyen munka folyik a színfalak mögött, mégis találni elég balekot, akik sms-sel támogatják a fikciót és szurkolnak kedvenceiknek.
Amiért a film még ma is élvezetes:
- A műsorvezető, Frédéric Mallaire (Michel Piccoli) zseniálisan adja a színváltó figurát, akinek be nem áll a szája és képes az érzelmek teljes skáláján végigzongorázva megvezetni nézőit. A mai generációból talán a mi Balázsunk áll hozzá igen közel. Látjuk, hogy a szája mozog, halljuk, hogy érzelmek vannak a hangjában, csak mivel már ismerjük, egy szavát nem hisszük a feltételezett kamu érzelgősségnek és együtt érzésnek.
- Az ötlet nagyon jó - bár azért jobban kidolgozhatták volna - és meg vagyok győződve róla, hogy a média egy szegmense ebbe az irányba halad. Hiszen az egyik legnagyobb, római kultúrának is komoly része volt a cirkusz drasztikus formáinak a nézőhöz való eljuttatásában. Az emberek meg nem nagyon változnak, így csak gondos politikai ráhatás kérdése, hogy egy nap bekapcsolva a tévéket, ilyen adásokon rághassuk le a körmeinket.
- A műsor táncos reklám betétei megérik a megtekintést. Miközben emberek halnak meg a városban, a nézők táncoló nőkben gyönyörködhetnek, akik felesleges termékeket próbálnak az akció mentes időben a nézőre sózni. Codálatos! :)
- A befejezés ugyan kicsit lehangoló, ám ezzel odavág a hepiendhez szokott amerikai változatoknak. Néha kell ilyen pesszimista befejezés.
- A magyar szinkronban egyedül a főszereplő hangjával nem voltam megelégedve. Az legalább annyira nyersnek és sutának tűnt, mint maga Jacquenmard. Az ötödik vadásznak, aki az egyetlen nő a csapatban, azonban érdekes poén volt Lippai László hangját kölcsönözni. :)
60%
