Rengeteg filmet nézek meg és nagyjából ez az egyetlen módja van, hogy egyik-másikra még egy évvel később is emlékezzem.
Ha véleményedet írnád meg, ide teheted: leszegett@freemail.hu
A blog használhat különböző cookie-kat, melyről tájékoztatnom kell az olvasókat. Pontosan nem tudom, az mi, de van! 2018.05.25. napjától van egy rendelet, ami érinti az adatgyűjtést is a neten. Én nem értek a technikai részéhez, de elvileg csak a blogspot és a google+ által használt lehetőségeket használom.
Kedves Sean Anders! Örülök, hogy kaptál rá lehetőséget, hogy agymenéseidnek teret adhass és, hogy egyik forgatókönyvedből, mindjárt megrendezhesd a filmet is. Egy napon belül két munkádat volt "szerencsém" látni és el kell mondjam, nem ájultam el tőle(d). A "Förtelmes főnökök 2." alapsztorija nem lenne teljesen tré, ha a főszereplők az első rész óta nem mentek volna át egy "hogyan legyek még kreténebb" gyorstalpalón. Már az első részben is elég zavaró volt, hogy egyszerre pofázik mindhárom színészünk, de mostanra hatványozottan zavaró, ahogyan az aktorok egymást túllicitálva igyekeznek elhadarni a baromságokat, amit a szájukba teszel és ezért a harmadát lehet a filmbeli szövegnek érteni. (Azét, akire a néző nagyon figyel.) Ettől függetlenül ez a folytatás nem sikerült annyira, hogy többször megnézzem, főleg nem háromszor. Az első rész egészen pofásra sikeredett, főleg a váratlan gyilkossággal, amivel az egyébként mostanában nem annyira pörgő Colin Farrell egy egészen érdekes karaktert tolt a vászonra. A mostani etap sajnos teljesen kiszámítható volt és Chris Pine, akinek bugyiáztató szemei vannak és nagyon jó komédiás, - de jobban szeretem ha Kirk kapitánykodik, - szinte teljes egészében átemelte a szerepét a Stretch című enyhén akcióba oltott vígjátékból, amit volt szerencsém előbb látni pár héttel. Mindegy, melyik került előbb mozikba. Nem is lenne baj, hogy Pine figurája és vele együtt az apukát egy ideig zseniálisan alakító Christoph Waltz bekerült a képbe és ismét meg kellett valakinek halnia, ha mostanra a főszereplők nem lennének annyira idegesítőek. Komolyan, ez a három ember, akiből kettő full kretén, képes lenne egy közös vállalkozás elvezetésére? Már megkajáltam volna, csak azután jön egy közös, szétdumálós jelenet és nem hiszek a filmnek. Miért kell fullban nyomni a kretént. Még Jason Bateman az, aki valamennyire értelmes gondolatokat tud közvetíteni. Jason Sudeikis szinte csak azért van jelen, mert az első részben is benne volt, míg Charlie Day egy akkora idióta, hogy el sem hiszem, hogy a két epizód között be tudott csajozni. Hogy dicsérjek is: eszméletlenül jól dolgoznak egymás alá, amikor kell.
A film első fele nem sok eredetiséget tud felmutatni, ahogy a három cimbora vergődve igyekszik pénzzé tenni egy ötletet, majd megszopatják őket. A második fele is kiszámítható, viszont van benne némi akció. Jó érzés, hogy az első rész fontosabb karakterei ismét kaptak értékes perceket a vásznon; Jennifer Aniston vérbő komikája telitalálat és Kevin Spacey erősen keretbe zárt figuráját is jól esik ismét látni. Waltz tökéletes, mint mindig. Chris Pine meg egy fiatal srác, aki nagyon lezserül tudja adni a hülyét. Jamie Foxx, az anyabaszó nigger problémamegoldó pedig végre elhagyja a törzshelyét, hogy amikor a forgatókönyv már feladná főhőseinket, kicsit kisegítse az akadozó történéseket.
Néha felröhögtem, mert azért vannak vicces pillanatok. Érezni, hogy a stáb igazán elszórakozott forgatás közben. Ettől függetlenül, jobban szeretem, ha a megszeretett főszereplők valóságosabbak, nem vadbarmok, akik szinte sodródnak az árral.
Pozitívum:
- Jennifer Aniston, bár kicsit döcögősen kerül a képbe.
- Újra látni az "álmos-képűt", akit annak idején, kb. harminc éve, Eddie Murphy keresztül vágott egy ebédlőasztalon a "Beverly Hills-i zsaruban". aka Jonathan Banks.
Az első rész valahogy beütött a nézőknél. A második talán ugyancsak sikeres lesz, de inkább csak azért, mert megkedveltük a szereplőket az első részben. Ha ez lett volna az első rész, nem lett volna akkora siker, mert sokkal klisésebb, mint a párja.
Nem vagyok különösebben nagy Farrelly tesó fan. Kedvenc filmem tőlük a "Tökös tekés", mely a remek karakterek mellett némi ötletes történetet is épített a kiváló színészek és felejthetetlen parókák köré. A Dumb és Dumber, kifejezetten bugyuta szórakozás volt már húsz éve is. (Húsz év!!! Még létezett Flamex kiadó, amely ontotta magából a középszerű videó filmeket, néha beletenyerelve a sikerfilmekbe, és volt még Kossuth mozi, amely később felvette a Kossuth4 nevet, hogy végül dicstelenül egy ALDI üzletnek adjon otthont. Kár.)
Miről is szólt? Valami olyasmi, hogy két kretén talál egy táska pénzt, amit vissza akarnak juttatni a tulajdonosnak, közben meg költenek és hülyén viselkednek. Párszor nézhető marháskodás lett belőle. Talán azért tudtam kedvelni a filmet, mert magam is egy húszassal fiatalabb voltam, így sokkal igénytelenebb, ha tömegszórakoztatásról volt szó. Ma már az ős Dumb és Dumber sem rángatna magával mosolyfalvára és az amúgy melós folytatás sem fog. A célközönség nem annyira azokból áll, akik látták az első részt, mert ha igen, feltételezik, hogy a nézők sem fejlődtek az elmúlt két évtizedben, de az meg sértés lenne rájuk nézve. Az újaknak viszont nem mond majd semmit a vak kisfiús-papagájos jelenetsor és az sem, hogy Zsilett barátunk a végén leszorítja a főszereplőket az útról.
Nem akarok szőrös szívű lenni. Végig bírtam nézni, igaz, sokszor jelent meg az arcomon őszinte, vidám nevetés helyett egyfajta bágyadt, nosztalgikus mosolygás. A fiúk - Jim Carrey és Jeff Daniels - egyszerűen megöregedett. Nem olyan vicces két kiöregedett öregfiú, mint hajdanán. Azért még maradt bennük némi szufla. A levél feladójához utazás első szakasza például nálam már megközelítette a térdcsapkodós poént.
Van a filmben némi félrevezetés is, de ha arról írnék, azzal erősen spojlerezném a sztorit. Azért annyit lehet, hogy egy apasági tesztet elvégeznék a kislányon, mert bármit is mond az anyuka, nekem gyanús. Vagy abban a kisvárosban, ahonnan Lloyd
s Harry származik, valami kemény biológiai anyagot toltak a vízbe és az eléggé kihatott az ott született kisbabákra.
Várom a Farrelly-k feltámadását, mert ez csak lappangó komolytalanság.
Miközben néztem a filmet és éreztem egyfajta guilty pleasure-t, amit mint kifejezés sorozatos blogokban olvastam és szerintem, itt is van helye, olyan filmek jutottak eszembe, amik hasonló témát dolgoztak fel. Először az "Egyedül álló nő megosztaná... - Single White Female", amelyben egy dilis fiatal nő költözik be lakótársnak egy apartmanba, majd fokozatosan kezdi átvenni a társbérlője személyiségét, míg végül eldöntendő kérdés lesz belőle, hogy ki maradjon életben. A másik film, ami bevillant, a Dean R. Koontz művéből készült, majd sorozattá terebélyesedett és végül vakvágányra vezetett "A leselkedők (másik cím: Gyilkos kísérlet) - The Watchers", melyben egy gyönyörű kóbor kutya csatlakozik a tipikus amerikai kissrác mellé, hogy a nyomokban a halál fusson versenyt, mert a kutyáról kiderül, hogy egy véres kimenetelű katonai kísérlet egyik terméke; arra fejlesztették ki, hogy amolyan élő jelölő lézerként beszivárogjon a célterületre, hogy odacsalogathassa a nyomában járó, öldöklő szörnyeteget, aminek egyetlen feladata, hogy aki a kutya közelében van, azt az ebbel együtt kivégezze. A film egyszerű horror, a végére pedig egy kis csavar is jutott. A harmadik film, amiben fel véltem fedezni kevés hasonlóságot, a nyolcvanas évek egyik Remake-ig jutott horror sorozata, "A mostohaapa - The Stepfather", melyben pszichopata sorozatgyilkosunk egyedülálló anyákhoz csapódik, apapótlékként átveszi a hatalmat a család felett, hogy ha ne működjön a családmodell, gyilkosságok árán igyekezzen a saját maga számára oly fontos látszatot fenntartani.
Számomra nem volt teljesen világos, David mennyire volt az elhunyt fiú múltjának része. Kapunk azért némi információ morzsát erről, csak engem nem elégített ki teljesen.
Ennyiből sejtheted, mire számíts ebben a csupán azért csak "B" filmben, mert a főszerepet nem Bradley Cooper játssza. (Habár, Dan Stevens fizimiskája erősen emlékeztet a tipikus filmsztár pofira.) Ha Cooper vállalta volna a főszerepet, simán lehetett volna a film mozisiker. Vagy fekete folt, Cooper filmográfiájában. A rendező, Wingard a kétezres évek tipikus fiatal filmese. Munkáiban korrektül keverednek ügyes és érdekes ötletek a bevált klisékkel. A végtermék pedig nem feltétlenül felejthetetlen szórakozás, viszont megtekintés közben leköti az embert. Nem nagyon szaladgálsz ki a konyhába. Kicsit olyan a fickó, mint Joss Whedon, akire, amolyan sci-fi guruként tekintek, csak még nem forrta ki magát. Viszont a megszokott paneleket fel tudja dobni néhány nem feltétlenül elkoptatott megoldással.
"A vendég" úgy indít, ahogyan hasonló filmeknél megszokhattuk. Jön a főszereplő és egy számára idegen környezetbe igyekszik beépülni. David (Dan Stevens), elvileg katona volt és a Peterson család legidősebb elhunyt gyermekének a bajtársa. Múltidézés miatt látogat el a kisvárosba a családhoz, mivel, "megígérte" a halott fiúnak, hogy tiszteletét teszi a családjánál. Kicsit kilóg persze a lóláb, hiszen egy frissen gyászoló család nem feltétlenül akar sót önteni a sebbe, hogy emlékeket, egy számukra idegen személlyel idézzenek meg, ugyanakkor, a gyászoló emberek érzéseit nehéz kitapogatni, ezért épp belefér, hogy vendégül lássák a férfit, aki szeretett rokonukkal ellentétben épségben és egészségben hazatért. (Magamból kiindulva, nem biztos, hogy nagyon erőltetném az ilyesmit, hogy egy idegennel osszam meg a fájdalmamat.)
A gyerekek viszonylag hamar nyomozni kezdenek David után.
Ráadásul, a baljós hangulat folyamatosan jelen van. Talán egy jól eltalált, kedves aláfestő zene elaltatja a nézőt és nem gondol rögtön arra, hogy nincs minden rendben David körül. Az ilyen tematikájú filmeknél szerintem fontos, hogy gyanútlanul induljon és lassan, a szereplők és a néző fokozatosan döbbenjen rá, hogy a kívülálló veszélyes lehet, takargathat valamit. Itt ez annyira nem sikerült. David már első megjelenésénél kicsit fenyegető, hiába a fogpaszta reklám mosolyú fogsor és a topmodell szemek igéző acélossága. Ettől függetlenül az anyuka, Laura Peterson (Sheila Kelley) elég gyorsan "szárnyai alá" veszi a fiút, bemutatva a családnak. Az apuka, Spencer (Leland Orser) sokkal tartózkodóbb. Hevenyészett módon felhozza, hogy talán nem a legjobb ötlet a vacsoraasztalhoz ültetni egy fiút, a gyász időszakában, ám végül ez a filozofikus rész teljesen elsikkad és sörözésbe torkollik. A gyerekeik, a két véglet szerint reagálnak a hívatlan látogatóra. A kisfiú (Brendan Meyer) hamar megbarátkozik vele, amikor megvédi őt erősebb, egzecíroztató iskolatársaitól - óhatatlanul eszembe jut a "Kéz, ami a bölcsőt ringatja - The Hand That Rocks the Cradle" idevágó iskolaudvari jelenete, mikor Peyton kicsavarja egy idősebb fiú karját, mert az bántalmazza a célpont család egy tagját - míg a nagylány (Maika Monroe) viszont túl hevesen ágál az érkező ellen, szinte paranoiásan. Igen, a forgatókönyv kicsit elnagyolt, az érzelmek ábrázolásában, ettől függetlenül hibátlanul mondja fel a leckét.
David először beédesgeti magát a gyászoló családhoz, majd módszeresen elhárítja az akadályokat a környezetéből. Persze a gyerekek megint sokkal előbb kapcsolnak, mint a felnőttek, másrészt, a mellékszereplők pedig precíz beosztás szerint keverednek a történetbe és esnek ki belőle.
Mikor végül kibújik a szög a zsákból, kezdhetünk izgulni a Peterson családért.
"A vendég" egy izgalmas thriller, kicsit horrorba hajlik, feléleszti egy mélyben gyökerező belső félelmet: akit a házamba engedek a vesztemet okozhatja. Van benne valamennyi akció és pl. az étterem likvidálása pedig emelt szintre helyezi a terrort. Nagyon kevéssel csúszott le a film arról, hogy nagy vásznon nézhető produkció lehessen. (Nem állítom, hogy nem mutatták be moziban, csak arra célzok, hogy azért hogy mozijegyet vegyek rá, még egy kicsit "nagyobbnak", "mozisabbnak" kell lennie. De élveztem.
65%
Személyes:
Leland Orser-t kifejezetten kedvelem. Sajnálom, hogy az a tehetséges színész ilyesmiket tud mostanában megcsípni. Habár, egész pályafutása tele van ilyen hézag betöltő alakításokkal. Sőt, megkockáztatom, hogy már előbb kedveltem, mint rendes szerepben láttam volna. Címeket nem írok. Ráklikkelsz és látod az imdb-n, mennyi filmben volt jelen. A legtöbbször csupán percekre, azonban fizimiskája miatt lehet, hogy egy idő után emlékszel rá, csak nem tudod hova tenni...
A film befejezése - gondolok az utolsó másodpercekre - sokat ront a film értékén, annyira unásig koptatott közhely. Kivétel, ha lesz második rész, mert akkor viszont jó felvezetés lehetne.
Az "Azonosság" egy jó thriller, ha azt is számításba veszem, hogy jelen véleményemet sokkal korábban írtam és tettem fel egy azóta megszűnt oldalamra és annak ellenére, hogy a filmet nem mostanában láttam, szívesen újra nézném, pedig nagyjából élénken emlékszem a cselekményre. Ez pozitívum.
Szóval, hogyan is gondoltam akkor, amikor megjelent a dvd kiadvány a filmhez:
A jó thrillerhez nem kell más, mint néhány egymástól teljesen eltérő karakter, egy lehetőleg érdekes vagy félelmetes helyszín, és némi feszültségteremtésre való hajlam a forgatókönyvírók részéről.
Az Azonosság tipikusan az a film, aminek legjobb jelenetei egy igazán ínycsiklandó trailert képesek megfelelő vágással és zenével kiadni. Egy kellemes mély bariton közben elejt néhány reszelős mondatot és mi máris, nyálat csorgatva várjuk a következő, horrorba hajló, szürke köpenybe bújtatott filmet. Amikor először láttam Az azonosság beharangozóját, összébb húztam magamat az addig kényelmes fotelben, kimeresztettem a szemeimet, és igyekeztem egyetlen másodpercet sem pislantani, nehogy kihagyjak valami fontos momentumot. Az üdítő és kukorica elfelejtve árválkodott a két oldalam mellett és bár szomjas voltam, nem nyúltam az italért.
Felcsigáztalak?
Sajnos leírva közel sem tudom olyan érzékletesen bemutatni, hogy a film marketingjének milyen kiemelkedő bástyája a mozis kedvcsináló, ha meg esetleg annak idején láttad, akkor a filmet utána természetesen megnézted, és akkor meg minek tépjem a szám (ujjam)?
Alfred Hichtcock (Alfred Hitchcock a wikipédián) legjobb hagyományait követi a film, némi lineáris ugra-bugrával, mely szerencsére cseppet sem zavaró, sőt, némi ízt ad a történetnek, elterelve a gondolatainkat, nehogy könnyen megfejtsük a feladott rejtvényt. A másik hangulat ami az embert magával ragadja erősen emlékeztet az izgalmas és csavaros krimik királynőjének, Agatha Christie-nek szellemiségére, és erre utalást is tesznek a filmben. A lepukkant szálló helyettesíti a „Tíz kicsi néger” szigetét, és ebben is „meghal” valaki, hogy később visszatérjen, de botorság, és pofátlanság lenne lelőni a poént. Főleg, hogy ő nem is játszik ebben a filmben! Mindegy…
Azért a szereplőket érdemes kicsit bemutatni, már csupán azon okból is, mivel nagyon jó karakterek és nagyon jó színészeket sikerült a megformálásukra megnyerni.
De előbb bekapcsolnám az ablaktörlőket, hisz szakad az eső.
A szakadó esőben kuncsaftokra vár az elhagyott motel. Neonfényei szinte elvesznek a távolban. Külsőre cseppet sem emlékeztet a legendás Bates motelre, mert az néhány rendezett szobából, és a felettük őrködő komor házból állt, itt pedig a gazdasági épületek kusza összevisszaságban fogják közre a hálóhelyeket egy erősen lepusztult benzinkút és üdülő amorf keverékeként, de a légkör teljesen megegyezik. Az esőzés hermetikusan lezárja a környező földterületet, és a motel mintegy mágnes, magába szippantja mindazokat, akik az elárasztott környéken rekedtek. Különböző emberek, más és más karakterrel, ám hamarosan kiderül, van egy „apró” kapocs, ami összeköti őket, van bennük azonosság.
Larry (John Hawkes) idegesen tesz-vesz az előcsarnokban. Keresgél, kutat és valami rejtélyes okból nem találja a helyét. Vagy a rágcsálókkal gyűlhetett meg a baja, vagy csupán utálja a motelt és azon tűnődik, hogyan álljon tovább a pokol e homályos szegletéből. Larry a motel vezetője, de az út, amit megtett idáig ugyancsak rögösre sikeredett. Az ajtón berobban az életébe néhány ideges ember, aki a zuhogó esőben futottak egymásba, és a kényszerű találkozás vége egy csúf gázolás lett. George (John C. McGinley) feleségével és fogadott fiával érkezett, meglehetősen bepánikolva, mivel a durrdefektüket még tetézte az is, hogy a nejét elcsapta egy bérelt limuzin. Ed, (John Cusack) a sofőr elismervén hibáját, hátrahagyja utasát, a lecsúszott ám annál vérmesebb színésznőt, (Rebecca DeMornay) és egyedül indul, hogy valahonnan segítséget hozzon. A gyors sprint folyóba torkollik, de itt belefut a félig prosti, félig markecoló Call girl-be, (Amanda Peet) és egy ifjú házaspárba, akit csak a papír tart össze, meg némi mondvacsinált indok. Együtt térnek vissza az utolsó menedékbe, és közben befut még egy rendőr (Ray Liotta) és az őrizetére bízott sorozatgyilkos (Jake Busey) aki ugyan hamar megszökik, de butaságának köszönhetően hasonló gyorsasággal előkerül.
A szakadó eső nagyon jó hangulatfokozó "környezet" a hotel mellett.
Az éjszakát sikolyok verik fel, és nem tudni, hogy ki és miért akar minden kellemetlenséget tetézve még jobban alátenni szereplőinknek. A logikai feladvány megoldása végre nem kézenfekvő, de szemfülesebb nézők azért kiismerhetik magukat a szövevényben.
A zene remek (Alan Silvestri), a képek kellően hidegek és félelemkeltők. A rendezés finom, precíz és átgondolt. James Mangold sokat fejlődött a Copland óta. (Mondom én!)
A szereplők nagyon jók, bár néhol kissé elhúznak a ripacskodás határáig. Játszik még Alfred Molina és Clea DuVall.
A dvd lemezen megtalálható egy alternatív verzió is, de a különbség csak 2 perc, meg a végén néhány képkocka. Láthatunk még kihagyott jeleneteket, amik sajnos nem sok pluszt mutatnak a filmmel kapcsolatba. A trailerek között négy filmet találunk, köztük magáét az Identity-ét.
Annak, aki szereti, sőt, imádja a thrillereket és a szinte arcon csattanó befejezéseket.
Identity (2003)
Angol és magyar nyelv, + több felirat.
Különvélemény:
Talán ma már nem számít spojlernek, ha leírjuk, hogy maga a film magva, ahogyan gyilkosunk személyiségei "megküzdenek, legyőzik" egymást, az egészen közel áll egy eredeti koncepcióhoz. Az egyetlen hátránya, hogy nem sokban különbözik azoktól a filmektől, melyeknek csattanója a végén kimerül abban, hogy a film gyakorlatilag egy álom szekvencia. Itt pedig egyfajta fantáziáról beszélünk. Minden rejtély, akció, gyilkosság végül kulminál abban a tényben, hogy amit láttunk, nem létezik, csupán egy sérült elme beteg képzelgése. Ami mégis eladja ezek után a filmet - értsd úgy, hogy akár többször nézhető - az az, hogy hihetetlenül jó és ismert szereplőgárdát sikerült szinte minden fontosabb szerepre megnyerni. Volt, aki akkor volt a csúcson, volt, aki már túl is haladt rajta, volt, aki nem tudta megugrani eddig ezt a filmet. Mégis, csupa olyan nevet láthatunk, akik abban az időben elég rendesen pörögtek. Egymást kiegészítve tették hozzá tudásuk legjavát a filmhez, hogy jól szórakozzunk.
