Rengeteg filmet nézek meg és nagyjából ez az egyetlen módja van, hogy egyik-másikra még egy évvel később is emlékezzem.
Ha véleményedet írnád meg, ide teheted: leszegett@freemail.hu
A blog használhat különböző cookie-kat, melyről tájékoztatnom kell az olvasókat. Pontosan nem tudom, az mi, de van! 2018.05.25. napjától van egy rendelet, ami érinti az adatgyűjtést is a neten. Én nem értek a technikai részéhez, de elvileg csak a blogspot és a google+ által használt lehetőségeket használom.
Ezt a filmet már láttam egyszer. Csak akkor "Szemtől szemben - Heat" címmel. Luessenhop filmje simán beillik egyfajta tiszteletadásnak Michael Mann filmje előtt. Ez kicsit olcsóbb, kicsit szimplább. Már, amennyire a téma engedi.
Gordon Jennings (Idris Elba) egy olajozottan működő csoport tagja, akik rablásokra specializálták magukat. Sajnos az üzlet nem olyan nagy volumenű, ezért újra és újra fegyvert kell ragadniuk, hogy talán majd egyszer megcsinálják a nagy bulit. Egy nyomozó, Jack Welles (Matt Dillon) állandóan a nyomukban van, épp csak annyira lemaradva, hogy a fiúk elvégezhessék a munkát.
Azután bevesznek a csapatba egy volt társat, aki régebben több évet ült miattuk és nem köpött. Ez persze nem jelenti azt, hogy megbízhatnak benne.
Korrekt bűnfilm, több szálon fut, néha kicsit átmegy művészieskedésbe (oroszok leszámolása a hotelben), sok karakterrel, akiknek, úgy ahogy, mélysége is van. Sok barna szűrő. Paul Walker pedig hozza a kemény fiút. Jól.
70%
Túl sokat nem lehet róla mondani. Ha fél szemmel nézed, simán elfelejted pár hét után. A "Szemtől szemben" valahogy sokkal jobban beégett.
Mit lehet elmondani a filmről?
Pl. a bizalom nem kifizetődő. Az árulás mindennapos és mindegy, melyik oldalon.
Megismerjük a rendőröket. Néha a szerencsén múlik egy nyom.
A nehézfiúk pedig érző lelkek. Problémákkal. Családdal.
Nem lehet csak úgy kilépni.
100 perc.
Valamiért nem lesz a kedvenc filmem, pedig meg van benne minden, ami kell.
Hangulat is.
Fordulatok.
De...
Luessenhopnak még tanulnia kell.
(Ez meg nem is igazi vélemény. Nem szoktam ilyen keveset írni egy filmről, erről mégsem tudok.)
A Speed nem feltétlenül egy viszonylag olcsó party drog, hanem a kilencvenes évek egyik legütősebb, legpörgősebb akciófilmje, amelyik A listás sztárt csinált Keanu Reeves-ből és elindította Sandra Bullock-ot a világhírnév felé. Azután dolgoztak még együtt, csak sajnos, annak nem lett ilyen visszhangja.
Jan De Bont operatőrként kezdte a filmes szakmát és első filmrendezése volt a Féktelenül. Hibái ellenére, talán a legjobb filmje is egyben. A Graham Yost által szállított forgatókönyvben benne volt minden, ami az íróra és a kor akciófilmjeire jellemző: tökös főhős, csinos és védtelen partnernő, karizmatikus, de minimum veszélyes ellenség, hihetetlen kalandok, vicces beszólások, akció-akció hátán. Yost szinte összes filmje erre a kaptafára lett ráhúzva, egészen a kétezres évekig, amikor végre tudott váltani.
A történet nem túl bonyolult: kiábrándult rendőrünk bombatámadással akarja az anyagi helyzetét feljavítani. A levesébe beleköp egy fiatal rendőr, ezért miután a terv kudarcba fullad, kieszel egy másikat és a fiatal rendőrt amolyan sakkjátszma partnerként, kihívja maga ellen.
Feleslegesen.
Ha nem olyan izgága és nem teszi személyessé, talán másodszorra sikerül a terv és leléphet a pénzzel.
Howard Payne (Dennis Hopper) egy rosszul sikerült rendőrségi akció következtében megsérül, ezért leszerelik a megnyomorodott bombaszakértőt. Az aranyóra és a sovány nyugdíj, mellyel a szemét kinyomják, csak arra elég, hogy új városba költözzön és kitalálja az évszázad bűnügyét; egy felhőkarcoló liftjébe pokolgépet helyez és megzsarolja a várost, hogy fizessenek neki három millió dollárt, vagy egy tucat emberrel repíti levegőbe a felvonót.
Jack Traven (Keanu Reeves) őrmester és társa megakadályozza a merényletet. Payne hoppon marad, Jack pedig kitüntetést kap. Az öreg bombás viszont ezt nem hagyja annyiban és kieszel egy még bonyolultabb tervet, hogy váltságdíjhoz jusson; bombát szerel egy buszba, amely miután átlépte az ötven mérföldes sebességet, ha ötven mérföld alá lassít vissza, levegőbe repül.
Hogy biztos legyen, hogy a busz nem áll meg több megállóban és a terv idő előtt füstbe menjen, Payne megadja Jacknek a járatszámot és az fel is küzdi magát a buszra, hogy figyelmeztesse az utazókat. Annyit azonban sikerül késnie, hogy a szerkezet már működésbe lépett, ezért megállni nincs mód. Versenyt futnak az idővel, mert nem elég, hogy a terrorista figyeli őket, de különféle akadályokat gördít az útjukba a sors.
A Féktelenül a kilencvenes évek egyik legnagyobb mozis sikere lett. Én magam kb. háromszor néztem meg filmszínházban a filmet!
Kedvenc jelenetem, amikor elfogy a híd és egyetlen esélyük a túlélésre, egy vad ugratás a több tonnás járművel.
Csodálatosan tudnak repülni a buszok!
"- Van valami ami megállíthatja a felvonót? - Igen... a pince!"
Jack Traver egy igazi laza csávó. Szíve is helyén, mersz is van. Csak kedvelni lehet. És szinte mindent egymaga csinálna.
Annie (Sandra Bullock) meg simán imádni való a kotnyeles, de bártor tanulólány szerepében, aki végül a buszt kénytelen a városon keresztül vezetni.
A cselekmény szinte végig pörög. A drámai szitukat jó tempóban váltogatja az akció.
Mai szemmel már könnyebb kiszúrni a film hibáit, akkoriban viszont elég menő mozinak számított.
Érdekességek:
- Sandra Bullock tényleg megtanult olyan buszt vezetni a film kedvéért.
- A Fox a tesztvetítések után kiosztott kérdőívek egyéb rubrikájában többszőr találkozott azzal a megjegyzéssel, hogy a film olyan izgalmas volt, hogy sok néző inkább visszatartotta a vizelési ingerét, hogy ne maradjon le az izgalmas cselekményről.
- A film humoros beköpéseinek nagyját Joss Whedon írta. (Tudjuk, aki a Firefly sorozatért és a Bosszúállókért felelt!)
- Bullock rágógumis jelenete rögtönzés vége lett.
- Amikor Reeves a busz után fut és ráver az ablakra, ami betörik, az véletlen volt, de olyan jól sikerült, hogy benn maradt a filmben.
- Reeves kb. 90%-át maga csinálja a filmben a fizikai eseményeknek. Elég kevés munkát adva ezzel a kaszkadőrének.
- Tarantino felajánlotta a rendezői segítségét amikor hallott a fim tervéről, de nem kapott lehetőséget. Ettől függetlenül a Féktelenül az egyik kedvenc filmje a kilencvenes évekből.
- A néger színész, Glenn Plummer jogosítványát a jelenteinek forgatása előtt két nappal vették el, amikor Reeves-szel a busz mellett akcióznak a sportkocsival.
- Kb. Két tucat színésznő utasította vissza a szerepet, amivel végül Bullock befutott.
- Eredetileg a Dodgers stadionban körözött volna a busz, de arra a produkció nem kapott engedélyt.
Bullock és Reeves csupán a forgatás előtt két héttel csatlakozott a stábhoz. Előtte rengeteg nagyobb sztár kezében megfordult a forgatókönyv, de visszadobálták.
- Volt egy olyan terv, hogy a merénylő Jack barátja, Harry lenne - akit akkor még a tervek szerint Ed Harris játszott volna - de később a szkriptet megváltoztatták és külön merénylőt írtak bele.
- A haverkodó turista karakterét eredetileg egy váratlan halál-jelenettel akarták kiírni, ám végül elvetették ezt az ötletet is.
A tökéletes altató. Nem úgy értem, hogy a történet csavarjai olyan jól épülnek fel, hogy a néző gyanakvását altatja el, hogy végül egy érdekes csavarral felrázzon, elképesszen minket, hanem szó szerint: elaltat.
Többszöri nekirugaszkodás után sem bírtam egy ültő helyemben végig nézni. A rendezés, vágás, fényképezés és a zene tökéletes elegyének köszönhetően a film első, legkésőbb második harmadára az agytevékenység egy monoton zúgássá erősödött a fejemben, amely belekényszerített az ágyamba, ahol először még igyekeztem a hangra koncentrálni, majd a fal felé fordultam és durmi. Lehet, hogy bennem van a hiba, ám ha egy krimi közel két óra alatt nem tud ébren tartani, akkor úgy vélem, ott komoly gondok vannak.
A film első pár perce még egészen korrekt főhajtás Don Siegel rendező, Piszkos Harry filmjei előtt. (Siegel 1991-ben hunyt el, amikor a film története indul a flashback-kel és egyszer utalás szinten Clint Eastwood nevét is megemlítik a film közben, szóval, van némi áthallás az erőszakos zsaru történetébe...) Mind a szituáció, amelybe Matt Scudder (Liam Neeson) a főszereplő belekeveredik, mind a megoldásba, ahogyan egymás után, utcai pisztolypárbajban legyőzi a fegyvereseket, azt leszámítva, hogy Piszkos Harry sosem ejtené el a fegyverét. Az elsőt még a kocsi mellől lövi ki, a második a menekülő kocsi sofőrje, míg a harmadik után kicsit futnia is kell, hogy végül egy FPS játékot utánzó beállításban végül azt is padlóra küldje. Mintha egy hetvenes-nyolcvanas évekbeli krimit látnánk. Az erőszakosabb fajtából.
Scudder lenullázza a védelmi pénzt követelő mini bandát, és közben halálosan megsebesít - igaz teljesen vétlenül - egy kislányt is, hogy a felelősség terhe alatt felhagyjon az ivással és leszereljen a köteléktől. Azonban csak a nyomozáshoz ért, ezért maradva a kaptafánál, magánkopóként tevékenykedik tovább. A nyugisabb fajta magánszimat, aki főleg egyszerű szívességeket vállal, rázós ügyekbe, ha nem muszáj, nem keveredik bele.
Magányosan tolja befelé vacsoráját kedvenc falatozóinak egyikében, amikor egy lepukkant fiatalember megkéri, hogy a testvérének segítsen. Hamar kiderül, hogy a tesó nem éppen legális ügyekkel keresi a pénz és a feleségét elrabolták. Scudder tudja, hogy az ilyen ügyek komolysága miatt azt kifejezetten az FBI-jal kellene intéztetni, mégis belegabalyodik a se nem túl szövevényes, se nem túl megterhelő nyomozásba. Mert mire Scudder képbe került, az asszonykát meggyilkolták, így neki tulajdonképpen csak a tettes felkutatása maradt, hogy a férj önmaga teljesítse be a bosszúját. Ami viszont nem megy simán, mert ahány szemtanú, annyi vélemény és még a kábítószer-ellenes csoport is belekeveredik, hiszen a férj díler. De lehet, hogy a gyilkosok is... vagy nyomozók... vagy csak két aberrált állat...
A kezdő képsorok egy tényleg noir-os krimit ígérnek. Scott Frank jól felmondja a leckét, a hetvenes évek krimi-akció filmjeiből.
Scott Frank, gondolom, viszonylag hűen adaptálta Lawrence Block író krimi regényét. Mindenesetre az író több műve is megjelent nálunk és egyébként is a világon mindenhol bestsellerek a könyvei.
Scudder figurájával már 1986-ban találkozhattunk filmen, amikor Jeff Bridges alakította a kopót a "Egy lépés a halál" című, nem túl ismert krimiben.
A "Sírok közöttnek" van egyfajta elég erős noir-os hangulata, ami nagyon kevés ahhoz, hogy végül egy jó filmet kapjunk. Igyekeznek hatvan éves korára Liam Neeson-ből akciósztárt faragni, amivel semmi bajom, mert egészen hihető számomra a kiállása miatt, de, hogy nem a "Sírok között" fogja ezt a vonalat erősíteni, lassú tempójával és érdektelen történetével, az egészen biztos. Részemről, amíg Neeson tudja hozni az erőskezű odacsapok figurákat, addig inkább az "Elrabolva" és a "Non-Stop" kategóriájú filmeket kellene gyártania, tonnaszám. Vagy, mint a "Fehér pokol" farkasvadásza. Mert azok sokkal inkább magukkal ragadják az egyszeri nézőt, mint ez a közel két órás altató.
Barangolunk a helyszíneke... unatkozunk... elalszunk.
30% Ha az összhatást tekintem.
Amúgy lehetne több is, mert szépen van fényképezve, jók a színészek, kellemes a zene, csak nem szórakoztat. Untat és altat.
Biztos vagyok benne, hogy Block regényei lebilincselő szórakozást tudnak nyújtani, hiszen a könyvben könnyebb megjeleníteni a szereplők belső monológjait. (Nem lenne sikeríró, ha nem lennének jók a könyvei!) Több megjelent magyarul. Érdemes adni neki egy esélyt. Szigorúan könyvben!
A noir-hoz a film kevés.
A noir nyomozók erős szarkasztikus humorral bírnak.
Kevés, hogy lepusztult utcákat és szakadó esőt látunk.
Kevés a nyomott hangulat és a szürkés, barnás szűrés.
És hiányzik egy markáns női karakter, akiért a nyomozó szíve megdobbanhat.
A szövevényes bűnügy is kimaradt, a végén nagy csavarral.
