2014. július 24., csütörtök

Halálsoron - The Green Mile (1999)

Halálsoron - The Green Mile (1999)


Rendezte: Frank Darabont

Vannak rendezők, akik vissza-visszatérnek Stephen King munkásságához. Közülük a legtehetségesebb adaptáló, a magyar származású, Franciaországban született Frank Árpád Darabont. (Egyetlen oka, hogy nem itthon született, hogy szülei az 56-os forradalom alatt elmenekültek hazánkból. Darabont annyiban nem felejtette el a gyökereit, hogy filmjeiben néha visszaköszön a magyar vonatkozása, ilyen-olyan formában.)

A "Halálsoron" King azon művei közé tartozik, amely kifejezetten nem sorolható a horror kategóriába. Akik pusztán azért nem néznek King filmeket és nem olvassák könyveit, mert elkönyvelték őt a "Horror mesterének", komoly drámai művektől vonják meg magukat. Talán az sem véletlen, hogy az imdb szerint a legkedveltebb film, jelen állás szerint, a "Keresztapával" egymást előzgető "A remény rabjai", szintén King művéből készült, szintén Darabont rendezése és szintén nem horrorfilm, hanem egy csodálatos dráma a férfibarátságról.

A "Halálsoron" egy fantasy-dráma. Szegről végről, ha úgy vesszük, egy X-men Spin Off, ami egy hatalmas néger férfiről, John Coffey-ról (Michael Clarke Duncan - 2012-ben hunyt el a művész, 54 évesen!) szól, akinek különleges képessége, hogy a betegséget és néha a halált képes "eltávolítani" az emberből. (Mi ez, ha nem egy x-men történet.)

Másrészt a film Paul Edgecomb (Tom Hanks) börtönőr és büntetés-végrehajtó drámája, aki közelébe kerül egy isteni csodának és valamilyen formában elátkozottá válik, azáltal, hogy nem tud mindent megtenni a csoda birtokosáért. Isten akarata? Nem tudjuk meg.

Michael Jeter és Csengettyű úr

Darabont, aki a rendezés mellett sokszor a forgatókönyvírást is magára vállalja, elég hűen adaptálta át a magyarul hat, vékony kötetben megjelent kisregényt. Egyedül talán Edgecomb Coffey utáni nyomozását nem emelte át elég részletesen a filmbe a rendező, de ez nyilván gyakorlati okokra vezethető vissza: míg könyvben könnyen elmagyarázható, mit nyomoz ki a börtönőr, addig a filmben ez felesleges zsákutca, tudván, hogy végül nem kérnek per-újrafelvételt. Talán azért maradt ki a csavaros oknyomozás a filmből, hogy az egyszeri mozinéző ne érezze úgy, hogy a szereplők nem tettek meg mindent a halálraítélt férfiért, azután, hogy kiderült, semmi köze a kislányok haláláért. Másrészt, ha szigorúan vesszük, John Coffey végül mégis csak gyilkol, még akkor is, ha a gyilkos eszközzé egy Percy Wetmore (Doug Hutchison) nevű, végtelenségig unszimpatikus börtönőrt használt fel. Másrészt, mikor megöleti Vad Bill-t (Sam Rockwell), csak kezébe vette az isteni igazságszolgáltatást. (Amihez, gondolom, emberi jogvédők szerint, még ennek az adománynak a birtokában sem volt joga.)

Michael Clarke Duncan

A karakterek közül, bármilyen furcsa, szerintem a negatív szereplők vitték el a képzeletbeli pálmát. Mind Hutchison, mind Rockwell a színészetük legjavát tették bele a figurákba. A sok arc közeli felvétel engedi, hogy a legapróbb rezdüléseiket is lássuk. Kár, hogy Hutchison ennek ellenére sem lett elég ismert név a szakmában és tenyérbemászó arca miatt főleg negatív szereplőként láthatjuk. Talán ő a legjobb a filmben.
A többiek, a börtönőrök és egyéb rabok, szépen asszisztálnak a drámai játéka alá.
Tom Hanks, mint főszereplő, kissé háttérbe szorul, de mivel az ő szemén keresztül látjuk a történteket, sokunknak ő fog megmaradni.

Sam Rockwell

A film keretes. Edgecomb meséli el történetét egyik idős hölgytársának az öregek otthonában, rajta keresztül pedig a nézőnek - mivel a hölgy még a történet befejezése előtt elhalálozik. Edgecomb, Coffey adottsága révén roppant hosszú életet élt meg. Közben látta gyermekeit és feleségét is meghalni. Gyakorlatilag így az isteni adottság átokként ütött vissza rá, talán azért, mert nem tesz meg mindent, hogy Coffey-t kiszabadítsa. Erre kapunk pár érzelgős választ a film vége felé, mivel Coffey menti fel, arra hivatkozva, hogy belefáradt a csodatevésbe és világba, amely még a csodáit is megmérgezi.

Doug Hutchison

Kiket láthatunk:
Brutál szerepében - mivel ő a halálsor legnagyobb őre - David Morse, aki karakterszínész és már játszott King filmben: A Langolierek - az idő fogságában és Az Atlantisz gyermekeiben.
Bonnie Hunt, aki Edgecomb feleségét játssza. A Jumanji-ból lehet ismerős.
Darabont egyik kedvenc színésze szintén börtönőr, Jeffrey DeMunn. Ő már csak a Darabont melletti munkakapcsolat miatt is több King filmben volt látható, hol kisebb (A remény rabjai), hol komolyabb (A köd) szerepben.
A börtönigazgató fontos szerepében, James Cromwell, aki öregségére rengeteg moziban kapott, főleg negatív szerepet. Neki 2004-ben csúszott be King film, egy televíziós munka: Borzalmak városa, ami ha egy korábbi adaptációt veszünk, akkor Remake...
Eduard Delacroix, a cajun fogoly szerepében az eszméletlenül jó Michael Jeter tesz hozzá a filmhez. Szegény, már ő sincs velünk. 2003-ban halt meg, 50 évesen. Hihetetlen tehetségét sok b filmben aprózta el, sajnos.
Barry Pepper szintén egy börtönőr szerepében látható. Mesterlövészt alakított Speilberg "Ryan közlegény megmentésében". Pepper-t már csak azért is kedvelem, mert egyáltalán nem szépfiús alkat a szabájtalan arcával, hangsúlyos szájával. Ő is igyekszik az imázsát valahol a karakterszínészek szintjén tartani, különös szerepvállalásaival. A csúcs a borzalmas "Háború a földön".

A zene pedig Thomas Newman, aki ugyan nem a kedvencem, de nagyon érzéki score-t tud komponálni.


80%


A könyvváltozat nálunk először hat hónapon keresztül, hat kötetben jelent meg. A teljes történet hat részre osztva.

Blog: Lumbágó

A lumbágó egyfajta ízelítő az öregségből. Megmutatja az embernek, hogy milyen az öregség.
Te is akarsz valami, a tested is akar valamit és a tested az erősebb. Én tegnap tapasztaltam meg, milyen az, amikor tele vagyok tervekkel, de a testem másképpen gondolja a napomat.

Amíg lefürödtem és öltözni kezdtem, nem volt semmi bajom. Azután lehajoltam, hogy felhúzzam a gatyám, vagy megigazítsam - nem emlékszem - és hátba basztak. Erősen. Így éreztem. Mintha gerincen rúgtak volna egy acél betétes csizmával. (Persze nincs viszonyítási alapom, hiszen sosem rúgtak hátba acélbetétes bakanccsal. Csak seggbe.  Cipővel.
Ami a kezemben volt, azonnal elejtettem és igyekeztem megkapaszkodni bármiben, amit elértem. Nem csuklottam össze, viszont eszméletlenül fájt. A telefonomat még magamhoz vettem és tárcsáztam a melót. A fogaim között szűrtem a mondandómat, koncentráltam, hogy ne haljak meg.
Nem tudok bemenni. Állni sem.
Megértették én meg beestem az ágyba, ahonnan másnap kb. ugyanaddig fel sem keltem.
Közben kaptam injekciót, gyógyszert és minimális instrukciót. Fogyjak le.
Köszi. Még jó, hogy két hete dolgozom az ügyön. Előbb is kezdhettem volna. Talán vagy 10 évvel...




Cic feljött segíteni és Zoli is kéznél volt.
Hú, de utáltam azt az egy napot. Csak feküdni.
Az olvasás és a mobil telefon sem segített.
Nincs bajom a semmit tevéssel, de ez!






Ma már éreztem, hogy enyhült a görcsöm, vagy mim. Egyedül kitámolyogtam a vécébe. Új élmény volt így használni. A neten utána néztünk, mire számítsak. Ismerősök is biztattak. 3-4 nap...
Kurva jó!
Mindezt akkor, amikor még a Forma'-es stáb is itt van a Hiltonban. Idén nem fogok találkozni a srácokkal.
Jó, nélkülem is meg tudnak inni pár korsó sört...
A kollégáimat viszont sajnálom, mert most míg én itthon szívok, ők odabent, helyettem, miattam.
Nem jó ez...
Lassan bevehetem az aktuális tablettámat. Napi öt szem. Görcsoldó és fájdalomcsillapító. Felváltva szedem. Hogy egyenletesen legyen bejuttatva a szervezetbe.
Enni egy napig nem ettem.
Ma betoltam egy kis dinnyét, némi tölteléket káposztából és borsó levest. Rántás nélkül.
Néha kimegyek a konyhába vízért. 3 perces program.
Az a 6 lépés. Meg a hűtő kinyitása, az üveg tartása, stb.
Hihetetlen, mennyi idő megy el egy kis ivással, ha az ember dereka a padlóra akar szakadni.
Nem merek előre dőlni, mert olyankor fáj. Hátra sem. Imbolyogva tántorgok, akár egy zombi.
A köhögés sem segít.

Nem azért, de ez helyett inkább lennék valami nyaralóban. Tenger mellett.
Így elbaszni napokat az életből...
Gondolom, erről szól az öregség.

2014. július 23., szerda

Zene: Proclaimers - I'm Gonna Be (500 Miles) (1988)

Zene: Proclaimers - I'm Gonna Be (500 Miles) (1988)

Nem feltétlenül szeretek bele betétdalokba, de vannak kivételes esetek.
Egyik ilyen a Proclaimers - I'm Gonna Be (500 Miles) című dala, amely egy dal az összetartozásról.


Történetesen ez a klip első filmes megjelenése 1993-ra datálható, a Benny és Joon című romantikus komédiában. Főszereplők Johnny Depp és Winona Ryder.
Az együttes dala videoklipként 1988.08.16.-án mutatkozott be és John Booth rendezte.

Egy másik nagyon jó filmes feldolgozás, flash mob beütéssel pedig Dexter Fletcher romantikus filmjéből lett kiemelve, a "Sunshine on Leith"-ből. Fletcher inkább színészként lehet ismerős, olyan darabokból, mint "A ravasz, az agy és két füstölgő puskacső" vagy az új "A három testőr".
Ha viszont rendezőként ilyen hangulatos darabokat tud összehozni, akkor kívánom, hogy inkább csak rendezzen!

Sunshine on Leith.
Főszerepben George MacKay és Antonia Thomas.

Enjoy!