2014. február 3., hétfő

Átemelés: Underworld (2003)

Underworld (2003)

Rendezte: Len Wiseman














Selena (Kate Beckinsale) családja gyermekkorában egy farkasember támadásának lett az áldozata. A gonosz lénytől egy hatalmas erővel rendelkező vámpír menti meg (Bill Nighy), aki a szép kislányban halott leányát találta meg. Viktor, a mostohaapa, harcost nevel Selenából, akinek feladata felkutatni az esztelenül mészároló farkasembereket, és társaival módszeresen ki kell irtaniuk őket, míg a nevelőapa két társával hosszú álmát alussza. Selena végezné is a dolgát, de a törzs vezetésével megbízott Kraven (Shane Brolly) akadályozza ebben, titokzatoskodva, és megpróbálva kierőszakolni a lány szerelmét. Egy tűzpárbajba keveredve Selena rádöbben, hogy harcuk egyre nehezebb lesz, mivel a farkasok kitaláltak néhány új fegyvert a harchoz, arról nem is beszélve, hogy megtalálták a módját annak, hogyan legyenek legyőzhetetlenek, és ehhez már csak egyetlen ember vérére van szükségük: Michael-éra (Scott Speedman), akinek hasonlóan sötét a múltja, mint Selenáé.
A film alig 30 millió dollárból készült, de ennek ellenére (és mivel idehaza forgatták, ami jól sejthetően olcsó helynek bizonyult) egész tűrhetően sikerült. A díszletek komorak, akár az összes színész, leszámítva az Ameliát alakító Görög Zitát, aki gyönyörű, mosolyog, és kap kb. 1 percet a filmből, annak ellenére, hogy folyamatosan jelen van az utalásoknak köszönhetően. Talán legközelebb több figyelmet kap, ez a helyesen-érdekes arcú leányzó.
Kate Beckinsale fiatalon kezdte a színészi pályát, és jó ritmussal váltogatja a kommerszt a komolyabb filmekkel. A szép színésznő nevét akkor ismerhettük meg, amikor Shakespeare és Kenneth Branagh hőseként (utalás karaktere nevére) megformálta Hero szerepét a Sok hűhó semmiért-ben (Much Ado About Nothing). Emlékezeteset alakított a Börtönpalota (Brokedown Palace) szenvedő Darlene-ként, A Szerelem a végzeten-ben (Serendipity) John Cusack, a Pearl Harbor-ban Ben Afflack és Josh Harnett, míg egy vadonatúj (hasonlóan vámpíros-farkasos) akciómoziban, a Van Helsing-ben Hugh Jackman partnereként.
Scott Speedman filmsorozatokban mutatkozott egészen 2000-ig, amikor a Duets-el debütált a filmvásznon. Még játszott a Dark Blue című krimiben, de elképzelhető, hogy szerepelni fog az Underworld folytatásában is.
Michael Sheen, aki a farkasok vezérének szerepét, Lucian karakterét kapta, játszott az Othello egyik feldolgozásában, Mary Reilly-ban, az Oscar Wilde árnyoldalával foglalkozó Wilde-ban, vagy a hazai mozikba nem biztos, hogy eljutó, Michael Crichton nevével fémjelzett időutazásos-lovagkori sci-fiben, azIdővonal-ban (Timeline) melyet Richard Donner rendezett.
Az intrikus Kraven “hálátlan” szerepét Shane Brolly kapta. Eddig kevés filmben kapott szerepet, de láthattuk felvillanni például az Imposztor (Impostor) című sci-fiben.
Bill Nighy-t nem nagyon kell bemutatni, hisz egyre több filmben csillog-villog mostanság. Az idős úriember egyik legjobb alakítását a kiöregedett Rocksztár szerepében hozta, az Igazából szerelem-ben (Love Actually). Róla kevesen tudják, de komponál is. Néhány fontosabb filmje: The Phantom of the Opera, Ember a talpán (Being Human), Still Crazy, amelyben ugyancsak rockénekest játszik, vagy az excentrikus fodrász szerepe a Fújd szárazra, édes!-ben (Blow Dry).
Len Wiseman első rendezése ahogy a mondás tartja: “Kezdőtől nem rossz!”
Nincsenek nagy újításai, nem tökéletesen ura a világának, de lényegesen jobb, mint az Új faj-t jegyző Michael Oblowitz. Lassításai, képi megoldásai nem olyan erőltetettek, és a kevés pénz ellenére néhány egészen kellemes trükkre is futotta. A második rész büdzséje biztosan magasabb lesz!
A zene Paul Haslinger műve, aki a Tangerine Dream szintetizátoros felállásból lehet ismerős. Még készített dalt a Különvélemény-hez (Minority Report), dolgozott a Claire életre-halálra (Picture Claire) mozin, valamint dalt írt Az olasz meló-hoz is (Italian Job).
Röpke másfél óra harapás és sikoly, néhány látványosabb jelenettel megdobva. Lehetett volna jobb is, de az anyagból ez is szép teljesítmény! A második rész pedig csak jobb lehet, és nem azért, mert az Underworld rossz film, dehogy! Egyszerűen csak nem öltek bele elég pénzt, és ez bár nem egyértelműen szembetűnő, de mindenképpen olyan tény, amely felett nem lehet elsiklani.

2014. február 2., vasárnap

Detention of the Dead (2012)

Tartósan, halottan - Detention of the Dead (2012)

Rendezte: Alex Craig Mann

Kiszámítható, uncsi zombie komédia. Vígjátéknak eléggé humortalan. Ami meg van, azt már máshol láttuk.

1985-ben készült egy iskolásokról szóló kultikus tini mozi; The Breakfast club - A nulladik óra. Ebben a filmben az akkori idő szerint - nyolcvanas évek - épp legnagyobb reményekkel a jövőbe tekintő sztárpalántákat tették össze, hogy ilyen-olyan kisiklásaik miatt kicsit bűnhődjenek a suli után, egymással összezárva. Az a film jól működött: több különböző karakter nyílik meg egymásnak, hogy végül kiderüljön a sokféle élet és életszemlélet ellenére nem ők egy generáció és nem egymásban kell keresniük az "ellenséget". John Hughes ebben a filmben még karakterközpontú filmet rendezett, nem az akció felé tolta el a mesét, mint később pl a "Reszkessetek, betörők!"-nél. Nem véletlen, hogy az egyébként egyszerű film simán besöpört 8 csillagot az imdb-n.


Mann filmjében hasonló a felütés és nem sokat szarakodik sem magyarázattal, sem időhúzással. Már az ötödik percben elszabadul a pokol és a horrorfilmes klisék összes figurája elkezdi unalmas harcát a túlélésért. Sok meglepi nincs a filmben...

Eddie (Jacob Zachar) az okos lúzer. Hülye blézer, vastag, műanyag keretes szemüveg, félszegség. Eddie titkon vonzódik az iskola szépéhez, Janet-hez (Christa B. Allen), de az meg a suli kanegerével kavar, Brad-del (Jayson Blair), aki viszont legszívesebben Eddie-t alázza. Mellettük még megismerjük a gót - emós - zombiefilm imádó Willow-t (Alexa Nikolas), aki természetesen titokban a hasonló érdeklődésű Eddie-re kattant rá. Van kötelező drogos ferde szemű humorsrác, Ash (Justin Chon), és nagydarab, lassú verőember, Jimmy (Max Adler).
- Ne baszd meg, a forgatókönyv csak két oldal??? 
Egyetlen bajom velük, hogy senki sem eléggé "önmaga". A vicces srác nem elég vicces és elborult, a verőember nem egy buldózer és még csak nem is szarja magát össze krízishelyzetben - mert az is humorforrás, ha a kemény legényről kiderül, hogy a légytől is fosik.


A suli szépe bár kedves arcú és hágható, nem egy igazi csöcsös dög, a sportos fiú pedig vetkőzhetne lánybúcsún, de nem olyan irritáló, mint várnánk és nem is olyan sportos.
A gót csaj viszont megfelel a filmek sugallta kívánalmaknak: az emós csajok kicsit kövérek, combjuk vastag, hajukban rózsaszín tincs és belül törékeny, szerelmes rózsák.
Egyedül Eddie az, akinek van lehetősége jellemfejlődésre, hiszen két nő között őrlődik, ami a film egyetlen minimális feszültségforrása. A zombiek nem azok.







A zombiek eléggé közepesek, mozgásuk egyénenként változó... Kinek mi jutott eszébe.
Willow, mint színésznő, a film "meglepetése". 2012-ben a "The Walking Dead"-ben szintén volt szerepe, de míg ott egy dögös és vékony fruskát hozott, jelen tárgyalt műben már Robert De Niro kaméleon színészbravúrját megszégyenítve húzott a lány magára legalább 5-10 kiló pluszt. Nagyobb segg, vastagabb comb, hörcsögibb arc. Ilyet, amennyire emlékszem, Mary Elizabeth Winstead tudott hozni a "Die Hard 5.-ben".
 Frank most tudta meg, hogy mennyi lett a diákhitele...
Nem tudom, Alex Craig Mann teljesen odatette e magát, amikor a filmet forgatta. Színészként már előfordult itt-ott, de ez a marháskodás az első rendezése. Nem vállalhatatlan, de azért mellet verni meg kevés.
Akció jelenet forgatásból azonban van még mit tanulnia, mert pont a drasztikus pillanatok megvalósítása a leggyengébb. Mondok példákat: Amikor leszakad a szellőző járat, elég gagyi megoldás rángatni a kamerát majd gyors vágással a földön fekvő szereplőkre váltani, miközben körülöttük alig látszik törmelék a földön, sőt, por sem kavarog. Ez így gagyi és olcsó. Vagy amikor valakit kidobnak az ablakon, azt szándékosan nem mutatják, vagy nem végig. Mintha a kaszkadőrökön spóroltak volna. Ha megnézed a filmet, fel fog tűnni, az ilyen jeleneteket milyen szarul oldották meg.
A befejezés is pongyola - szpojler - A felütés in medias res a befejezés hasonlóan. Emlékeztet pl. a "Haláli hullák hajnala" végére, csak az ezerszer viccesebben állt a témához. Oké, van ebben is legalább egy érdekes hitvallás - miért lesz valaki az iskola szépe, de ez kevés, hogy a film érdekfeszítő legyen.
Pozitívum, hogy a másfél óra hamar elrepül. Még mielőtt komolyan unatkozni kezdenénk.
40%

Figyeld:
- Kevés ötlet. Kevés humor. Kiszámíthatóság
- Még a végefőcím utáni jelenet is unalmas, ötlettelen.
- A tanárnő "szerepe", mint fej, biztos komoly szakmai kihívás volt a színésznőnek. Ciki.

2014. január 30., csütörtök

Vakszerencse - Runner, runner (2013)

Vakszerencse - Runner, runner (2013)

Rendezte: Brad Furman

Pofátlanul biztonsági játékos film, csupa klisével, nagy nevekkel, semmi extrával.

Richie Furst (Justin Timberlake) az apja csecséből szopta magába a szerencsejáték szeretetét és ismeretét. Hogy egyetemi tandíját összekaristolja, Internetes szerencsejáték oldalak reklámozásából tartja fenn magát, míg az igazgató rá nem száll, mert a campus nem nézi jó szemmel az illegális pénzszerzési formát - főleg, ha abban több diák érintett. Az igazgató - Bob Gunton a már megszokott negatív és egyben rövid szerepben - megzsarolja Richie-t, hogy vagy visszavesz életmódjából, mely szorosan összefügg a játékkal, vagy lehet csomagolni és menni a picsába.
Richie utolsó estéjét arra használja, hogy megtakarított pénzén hazardírozzon kicsit, hogy összeszedje a hatvanezer dolláros tandíjat. Ez az álom egy hosszú netes pókerjátszma alatt kar közelbe kerül, de simán átverik és lehúzzák a pénzét. Richie nem hagyja annyiban. Pár kockával rászáll az oldalra és az egyesek és nullák világában kalandozva észreveszik, hogy nem legálisan lett megkopasztva, hanem valahogy meghackelték a játékot. Ezt a filmben pár mondatban elmagyarázzák, de hiába szájbarágós, aki nem kocka nem nagyon fogja érteni. Utána hasonlóan buta néző üzemmódban megtudjuk, mi Richie terve; elmegy az oldal gazdájához és Ivan Block-hoz (Ben Affleck) - biztos szójáték - és figyelmezteti, hogy oldalán nem éppen pozitív háttérmunka folyik. Éppen nem megzsarolni akarja, dehogy, csak figyelmeztetni, hogy valakik a háta megett settenkednek.
Richie kapja magát és bár lenullázta a bankszámláját, azért még ki tud rándulni Costa Ricába, mert apja szerint és a bennfentes körök tippjét követve, éppen itt van a webpénzfaló guru, Ivan Block székhelye. Block magához édesgeti a srácot és mentorkodni kezd felette.
A néző azonban már tudja, hogy ebből sok jó nem sülhet ki. Aki mások pénztárcáján és szenvedélyén keresztül szedi meg magát, jó ember nem lehet...
Megismerjük - na ez így erős túlzás - a netes kaszinók világát, a korrupciót, a pénz és csillogás világát. Magasra lehet itt kapaszkodni, de zuhanhatsz utána lefele.
Block szarrá keni a Costa Rica-i rendőrséget és felügyeletet, hogy az üzlet simán menjen. Ám nem megy úgy. Ebben a veszélyes világban próbál Richie érvényesülni, egészen addig, míg nem érzékeli, hogy az egész talmi álom egy veszélyes húsevő virág, ő pedig a légy.
Hogy ki az üzleti élet hiénája, azt pedig az dönti el, kinek a kezében van több fegyver. Így az egyik nap kurva kemény felügyeleti szerv adja a bankot, másnap pedig akár krokodil vacsoraként végezheti. Ha jó helyre tejelsz, szinte bármit megúszhatsz.
Brad Furman rendezése nélkülöz minden egyediséget. Feszültség alig.
Érdekes, hogy ebben a világban milyen könnyen dobálóznak a pénzzel, de valahogy olyan művi az egész. A történet sajnos nem eredeti, Affleck karaktere olyan semmilyen. A mentor és tanítvány szál nem nagyon van kiemelve. Semmi Sherlock Holmes-i bűnügyi szarkavarás.
A film vége teljesen kiszámítható, csavar kevés és a legtöbbet már láttuk ezerszer, csak jobb filmekben.
Igazából egyszer röhögtem fel a filmen - a krokodilos befosatós résznél - de az meg azért volt furcsa számomra, mert az addig eszméletlenül kemény ellenfelet túl könnyen "lágyították" meg. Talán ha ezzel kezdik a munkakapcsolatot, sok egyéb keménykedés és izgalom kimarad a történetből.
Tucatkrimi, átlagos karakterek, szituációk. Egynek elmegy, de lefogadom, pár hét múlva semmire nem fogsz belőle emlékezni.
50% - jóindulattal.
A magyar címnek so

k köze nincs a filmhez... Az eredeti "runner, runner" sem nagyon jön át. Egyszerűen nem jól kufárkodnak sem az akcióval, sem a feszültséggel.
Van kötelező szerelmi szál is, de az is unalmas és Gemma Arterton valahogy most sokat nem tesz a karakterhez.
Kicsit olyan, mintha álmukban írták volna alá a szerződést a filmhez és unottan nyomták volna le, ha már megígérték. Tévéfilmes hangulat.