Rengeteg filmet nézek meg és nagyjából ez az egyetlen módja van, hogy egyik-másikra még egy évvel később is emlékezzem.
Ha véleményedet írnád meg, ide teheted: leszegett@freemail.hu
A blog használhat különböző cookie-kat, melyről tájékoztatnom kell az olvasókat. Pontosan nem tudom, az mi, de van! 2018.05.25. napjától van egy rendelet, ami érinti az adatgyűjtést is a neten. Én nem értek a technikai részéhez, de elvileg csak a blogspot és a google+ által használt lehetőségeket használom.
Rick Panning szépreményű egyetemista, hatalmas sportkarrier előtt, melynek útját egykori sztárjátékos apja is egyengeti. De Rick sajnos nem egy csapatjátékos. Csak ő számít, a csak most és a csak nekem. Ebből kifolyólag gyönyörű autójával a segge alatt, gyönyörű barátnőjével az oldalon, bebaszva, ahogy kell száguldozni, kisiklik az útról, kisiklik az élete és egyszerre nullázza le a csúcsverdát és a bájos barátosnét. Ippeg csak nem halnak bele.
Ezek után választható, hogy vagy a fiatalkorúak börtönében szív magába némi tisztességet és alkalmazkodási hajlamot, vagy játszhatja az eszét és amit betölti a tizennyolcat, ugyan piát még nem vehet jogilag, de mehet a felnőtt sittre, kicsit tapasztalni, mi a hülyék jussa. Természetesen ez nem tetszik neki, de a beilleszkedés sem kicsit döcögős. Larry Gelwix edző, akinek közös múltja van Rick apjával, Richard Penning-gel (Neal McDonough), felkeresi az öntörvényű kölyköt, hogy csapatában a Highlander-ben, esélyt adjon neki, amit apja annak idején nem kaphatott meg egy sérülés miatt. Rick feladata nem az, hogy helyt álljon az edzésen és győzelemre vigye a csapatát. Gelwix szerint nem. Sokkal több.
A fiúnak magára kell találnia, hogy a lázadás helyett sokkal értelmesebb dolgokba ölje felesleges energiáit, mert egy csapatjátékban nem elég, ha az ember a saját szerencséjének a kovácsa. A csapatjátékban néha bizony el kell felejtened, hogy ÉN, mert ott csak akkor működik a játék, ha felismered, hogy valójában a csapat a MI.
Ezek mellett még fel kell nyitniuk a fiú szemét a világra, mert a társai már tudják, hogy az élet sokkal szebb és teljesebb, ha nyitott szemmel járunk, megfogva a csodák tündérszárnyát. Ami nekünk büntetésnek tűnhet, vagy unalmas feladatnak, másnak kellemesebbé teheti az életét, kicsit vidámabbá színezi a szívét. Erre jó példa pl. a fakultatív kórházlátogatás.
Szóval Ricknek nem csak a pályán kell bebizonyítania, hogy értékes ember, hanem a környezetében is, a mindennapi életben. Saját magát kell legyőznie...
Sikerül e neki?
Nézd meg a filmet.
A labdát soha, de az agyamat eldobhatom...
Sean Astin, akit ha valaki ismer, valószínűleg Samuként tud azonosítani a "Gyűrűk urából", ismét mellékszerepben. Fontos szerep, de híresebbé nem fogja tenni. A Rick-et játszó Sean Faris igazi amerikai tini, akit kezdetben még a mentőben is ütnél. Szerencsére jól adagolt forgatókönyvi fogásokkal a film végére lehet vele szimpatizálni. A show-t Gary Cole viszi el, akinek szinte már túl eszményi a karaktere. Egy igazi Csernus* rejtezett el benne.)
A mellékszereplők tűrhetőek, a csajok szépek - a második szerelem főleg. Aki kiemelkedik az átlagból, azt a film felénél kiírják, de nem erőltetik túl a drámát, kicsit súlytalan is marad ez a szál.
* - Valami pszichológus, aki tudja, mi a bajod...
A csapattárs húgi, akire rá kéne menni...
A rendezés korrekt, de nem lép túl a mozicsatornák színes sportfilmjeinek keretén. Furcsának tartom, hogy jelenleg 2014 januárjában tetszési indexe megegyezik a "Carter edző"-vel, ami szerintem egy pöttyet komolyabban vehető film a témában.
- Rendben, ha a húgit nem adod, téged smárollak le...! Kocsog!
50%
imdb: 7,2 csillag, ami szerintem ennek a filmnek sok. Iparos munka, de erős közepes.
A "Within the Woods" hozzáférhető a youtube-on. Sajnos a minősége erősen kalózvideós. 31 perc, de innen eredeztethető Ash kálváriája.
Sam Raimi valamikor 1978-ban megteremtette a gonosz halott mítoszt, amikor megrendezte a "Within the Woods" című fél órás videó szösszenetet és ezzel útjára engedett néhány démont, hogy filmes horror kultikust teremtsenek. Szerintem sikerült.
Pár évvel később, 1981-ben némi harácsolás után együtt volt a pénz, hogy leforgassa a közben egész estéssé terebélyesedett történetet, a már "A gonosz halott" - nálunk a videós kalóz korszak keresztségében "Erdő szelleme" - címmel.
Aki gyerekkorában látta ezeket a jeleneteket, sosem fogja elfelejteni... két ágyba hugyozás között.
A kritikusok - már akinek zsánerébe és elevenébe vágott - áradoztak az ifjú tehetségről, még Stephen King is dicsérő szavakkal méltatta a friss, nem kevés gore-t, de egyben sok groteszk és fekete humort felvonultató filmet. Több országban betiltották, van ahol csak ocsmány módon - a film áldozataihoz hasonló módon - megcsonkított változatot mutattak be.
A kalózkópiák beterítették a piacot, élvezhetetlen narrátor hanggal és erősen villódzó, kékes árnyalatú színekkel együtt tarolt a film. Horrorrajongók emelték képletesen vállukra a direktort és kollégiumi tettestársát, a lassan sorozattá nőtt filmek ikonikus démonvadászát - aki kezdetben csak sodródik az árral, majd felnő a feladathoz - Ash-t (hamv), akit Bruce Campbell alakított először hihetően, majd saját magát karikírozva.
Sam Raimi saját kocsiját használta fel a filmben. Egyfajta kabalaként megmaradt, így több filmjében visszaköszön a sárga Cadillac.
A sztori elképesztően egyszerű: öt fiatal, barátok, rokonok, erdei házikóba utaznak hétvégére, ahol egy démonok megidézésére szolgáló könyvet találnak. A körülmények összejátszásának köszönhetően egy démon megjelenik, sorban megszállja őket, módszeresen elpusztítva a fiatalokat.
A horrorfilmes klisék egyik alapja. Az ellenőrizhetetlen és irányíthatatlan gonosz belülről támad ránk és társainkra. Nem tudom, szükséges e metaforaként tekinteni a történetre, bújtatott mondanivalót keresgélni benne, hacsak nem a hetvenes évek végén mind jobban elterjedő, egyre agresszívabb kábítószerek hatását nem szőjük bele, mely miatt sok használó ön és közveszélyesen kezdett viselkedni. Már túl voltunk a virág gyermekein, a természetes drogokon. Az ecstasy pl. ugyan már 1912-ben "elkészült", ám a hetvenes évek végéig nem került ki forgalomba, amikor is orvosi célokra kezdték felhasználni, majd tudjuk, mi lett a sorsa.
Szóval nem gondolom, hogy Raimi mélyebb mondani valóval akarta felruházni meséjét, szerintem pusztán véresen akart szórakoztatni. Rendezése magán viseli a kezdő rendezők sok hibáját - technikai bakik tömkelege, olcsó és vicces megoldások, ugyanakkor érdekes kamera mozgás, vágástechnika, stb. - ennek ellenére nézhető darab.
A már emlegetett kontaktlencse, használat közben. Csoda, ha olyan ideges a csaj?
Érdekességek a filmről, amiket lehet, hogy nem tudtál:
- Eredetileg a kábítószer megjelent volna a filmben. Amikor a magnót lejátsszák, a rendezői instrukció az volt, hogy a fiatalok éppen füveznek. Kipróbálták. A fűtől a reakciók, nos, nem voltak a filmhez megfelelőek, így végül a kábítószeres ötlet simán ugrott.
- Sam Raimi humorérzékére vall, hogy a Tennessee-ben forgatott külső helyszínen - valahol Morristown-ban - , egészen pontosan a filmben fontos feladatot betöltő kandalló alá elásott egy időkapszulát a stábbal. Sajnos az épület idővel az enyészetté lett, de a kapszulát megtalálta néhány lelkes "Evil Dead" rajongó. Gondolom, féltve őrzött kincsük lett a csomag.
- Létező faházban forgatták a filmet. Úgy találták...
- Gyakorlatilag Stephen King kritikájának köszönhető, hogy a filmet forgalmazásra el tudták adni a New Line Cinema-nak.
- A két turázó, aki mellett a kis csoport elhajt az autóval, mielőtt megérkeznének, a rendező, Sam Raimi és Robert G. Tapert a producer. Kicsit kevesen voltak a forgatáshoz.
- A pince jeleneteket Robert G. Tapert tanyáján forgatták, mivel a filmes faházban nem volt kiásott pincehelyiség. Ennek ellenére az illúzió tökéletes. A házban csak egy gödröt ástak, amiben elfért egy ember, meg egy kis létra.
- Az egyik operatőr forgatás közben sikeresen szétcsapta a kamerát Bruce Campbell fején, akinek pár foga bánta az akciót. Természetesen nem direkt történt.
- A forgatás alatt sokszor fagypont alá hűlt a levegő. A stáb és a szereplők sokat panaszkodtak a mostoha körülmények miatt.
- A filmnek készült több folytatása, remake-je, képregény sorozata és musical változata is. A harmadik résznek kétféle befejezése van, melyeket az elterjedt dvd kiadásoknak köszönhetően bárki megnézhet.
- Egy városi legenda szerint a film finn változatából maga Renny Harlin faragott le közel 12 percet. Ezt nem tudtam ellenőrizni...
- A három női szereplő - Linda (Betsy Baker), Shelly (Theresa Tilly), és Cheryl (Ellen Sandweiss) - a film után minimum kilenc évig nem szerepelt másik filmben, viszont mindhárman kaptak rövid szerepet a 2013-as "Óz, a hatalmas"-ban!
- A forgatási kellékek közül a legtöbb problémát egy apróság okozta; a fehér kontaktlencse. Kényelmetlen volt viselni, a színészek nem láttak ki mögüle és negyedóránként ki kellett venni, egészségügyi okokból!!!
A nyaklánc megmaradt, a halálfejet formázó lánc szintén, csak a funkció tűnt el...
- Eredetileg a Lindának ajándékozott nyakláncnak a szerepe "komolyabb" lett volna. A nagyítós lencsével Ash összegyűjtötte volna a felkelő nap sugarait és úgy gyújtja meg a holtak könyvét. Ezt a tervet végül elvetették, hiszen még olvasva is látszik, hogy egy mészárlás közepén egyszerűen kivitelezhetetlen. Végül sokkal profánabb módon maradt bent a nyaklánc a filmben, ha már annyit tököltek vele.
- Mivel a film utómunkálatokkal együtt közel két évig készült, nem véletlen, hogy a vér mennyisége és elhelyezkedése szinte vágásról vágásra változik a szereplőkön. Ez vonatkozik szinte minden tárgyra, ami a filmben látható. Na, puff neki!
Aztán azt se felejtsük el, hogy Joseph LoDuca zeneszerző itt csatlakozott a Raimi, Tapert brigádhoz és később olyan sorozatokban dolgozott velük, mint a Xena és a Herkules.
Közben eltelt harminc év és eljött a Remake ideje.
Részemről a legtöbb Remake-t feleslegesnek tartom, mert véleményem szerint sokat nem tesznek hozzá a történethez, még akkor sem, ha nem szolgai módon utánozzák, hanem csak simán a már megszeretett eredeti drágább, mégis, ötlettelenebb másolatai.
A jó Remake viszonylag ritka. Az nem elég, hogy több pénzünk van a forgatásra, vagy úgy gondoljuk, egy franchise-ból még több pénzt akarunk kizsigerelni.
Manapság mégis a horror műfaja az, amiből a legtöbb Remake készül. Talán, mert az érzelmileg egyre eltunyulóbb nézőket a számítógépnek köszönhetően sokkal véresebb gore effektekkel akarják kirázni a fásult nézelődésből. De a sok vér szerintem nem feltétlenül segít egy Remake sikerében.
Most nem kezdek bele, az utolsó kb. 10 évben mennyi horrorfilmnek készült újra-változata. 2013-ban Raimi és néhány pénzember úgy vélte, ideje leporolni a sorozatot és elkészíteni egy modernebb változatot.
Többé kevésbé sikerült. Durva, kellően véres. De, hogy jobb lenne, mint az eredeti?
Kétlem.
"- Cuki, cuki vagyok!"
Az első, amivel frissítettek, hogy Ash figurája kimarad a filmből. (A stáblista alatt és végén narrátorkodó Bruce Campbell szereplése itt nem számít. Aki Ash-re éhezik, ezzel nincs kielégítve.) A másik, hogy bár Fede Alvarez rendező igyekszik stílusosan megragadni a híres elődöt, nem látszik a kész művön az a kísérletező kedv illetve szeretet, amivel az eredeti filmet megcsinálták. A szereplők tehetségesek, a gore jelenetek szépen el vannak készítve - a CGI effekteket igyekeztek minimálisra állítani - van izgalom, bőven, mégis, hiányzik némi koszosság, ami 81-ben jelen volt. Az "Evil Dead" tökéletesen belesimul abba a Remake hullámba, amit közel 10 éve "élvezhetünk". Hiányossága, hogy bár behozza a kábítószert, mint lehetséges metaforát, nem sokat kezd magával a szituációval és néha a szereplők cselekedetei nem hajaznak élő ember reakciójára. De ne várjunk többet egy tini horror-tól...
Öt fiatal, egy erdészház. Hol is hallottunk erről???
Vér hullik a 2013-as változatban is, van pince, van láncfűrész, csak valahogy az erdő szelleme érzés marad el. Legalábbis nekem.
A film felvezetése pedig szerintem ugyan megágyaz a lehetséges folytatásnak, de teljesen felesleges jelenet. Viszont a könyv meg sokkal kevesebb szerepet kapott szerintem, mint kellene, a legtöbbet felemlegetett fa-erőszakolós jelenetet meg egészen gyerekbarátra tompították.
2013-ban erre futotta. Hiányzik a mesteri operatőr és vágó.
Véleményem szerint amit elvettek, azt kellett volna bent hagyni, hogy Remake-ként helyt álljon a film. Ami viszont bent maradt, az inkább a tucat horrorok felé vitte az irányt.
Felsorolni is nehéz, kik működtek közre ebben a botrányos és szórakoztató szkeccsfilmben, mind rendezőként, mint szereplőként. A dolgot nehezíti, hogy a baromság kétféle vágásban látott napvilágot, kétféle kerettörténettel - igaz egyik sem jobb, mint a másik. Vulgar all star.
Néhány fotó talán visszaadja az érzést, ami az embert hatalmába keríti, amikor ezt a trágár mókaságot nézi.
Robin randizni próbál a Supergirl-lel, de Batman állandóan bekavar. Egy epizód a kevésbé elborultak közül.
Első randi a tokatökű világfival. Kate Winslett komédiázik, Hugh Jackman meg egy állat.
Gerald Butler mint ír szerencsemanó, kettős szerepben.
Liev Schreiber furcsa gyereknevelési tanácsai bemutatják, mi lehet a baj Kevinnel...
A film egy nagy adag "Gálvölgyi show" amerikai módra az elborult fajtából. Oscar-díjas színészek égetik benne magukat - vagy komédiáznak önfeledten - olyan szituációban, melyeket bizonyára totálisan agybeteg emberek találtak ki, szinte minden tabut felrúgva, áthágva.
A szöszi picsa kipróbálná a kakiszexet a fiújával, de az végül le se szarja. A sportos srác mély torkozik a rajzfilm cicájának, igaz az aberrált kandúr álmaiban. Fárasztó szerelmi vallomás egy kisboltban. Első menzesz az első csók közben. Első randit feldobhatjuk a "Felelsz vagy mersz!" játékkal. stb.
Egyszeri megtekintésre ajánlani tudom, habár nem tartom sem jónak, sem filmnek. Csupán azért kell látni, mert ilyet SZERENCSÉRE ritkán látni.
30%
Figyeld:
- Naomi Watts, mint anyuka. Akarom...!
- Halle Berry és a hüvelytus. (Ember, ez a nő Oscar-díjas, baszd meg!!!)