Pompeji - Pompeii (2014)

Pompeji - Pompeii (2014)

Rendezte: Paul W. S. Anderson

Ha láttad a "Titanic" című három órás katasztrófa-drámát, akkor már láttad ezt a filmet. Vagy legalábbis úgy fogod érezni. És ez a fő baj a Pompeji című szandálos drámában: Olyan, mintha már láttad volna valahol... valamikor.

Elég spojleres leírás következik.
Ha nem láttad még a filmet és tervezed megnézni, kérlek, gyere vissza később!
Az összes fontosabb szál gyakorlatilag át lett emelve Cameron mesterművéből. Irritálóan feltűnően hajaz ez a Paul W. S. Anderson katyvasz a már közel húsz éves mesterműhöz. Ott egy luxushajó, itt egy enyhén dekadens város. Ott egy jéghegy, itt a Vezúv. Ott szegény fiú, elvileg gazdag hozományú lány, itt gladiátor-rabszolga, gazdag szülők leendő örököse. Ott egy milliomos Playboy az ellenség, itt pedig egy nagy hatalmú hadvezér. Ott van jobbkeze. Itt is. A főhősnek van barátja, akit mire megkedvelünk, meghal. Itt is. És a többi.

Anderson nem egy jó rendező. Néha belenyúl a tutiba és képes kultfilmet (Event Horizon) vagy szerethető akció-horrort (A kaptár - Resident Evil) összehozni, vagy az akció jelenetei ütnek el az átlagtól, de amúgy nehéz tőle kiemelni jellemző rendezői húzást, stílus jegyet. Nem, Milla Jovovich nem az!
Anderson szépen lassan látványfilmessé nőtte ki magát, amivel egyetlen baj az, hogy a tartalmi mondanivaló teljesen elhalványul (lásd. A három testőr megcsúfolt feldolgozását, amelyben egészen elrugaszkodnak a valóságtól) a filmjeiben, viszont a látvány igazán ütőssé tételéhez még kellene pár millió forgatásra fordítható dollár. Ugyanakkor Anderson a költségvetésből képes egészen látványos filmeket összehozni a finomságokra kevésbé fogékony nézők számára. Nem csoda, hogy ahogy fejlődik a mozis technika, az új filmjei egyre többször készülnek 3D-s változatban, pusztán a popcorn mozi kedvelőinek kedveskedve.
2015-re pedig már beígérték a Resident Evil 6. folytatását, amely széria címe összeforrt a direktorunk nevével és hiába egyre csökkenő az epizódok minősége - mind történetben, mind filmélményként - várhatóan ez szintén megtölti majd a nézőtereket. Csak szóljon végre valamiről, mert a viszonylag agyatlan lövöldözést még élvezet volt nézni az első részben - a kevesebb CGI-nek köszönhetően a horror faktor is jobban működött - de a második rész óta csupán önismétlés a sorozat.

Kezdődik az baj. Erre már nem tudnak Pompeji lakosai rálegyinteni.

Történet:
A wikipédia egészen jól elmeséli, amit a film megtekintése előtt vagy után a háttértörténetről tudni érdemes: Pompeji - wikipédia. (klikk a linkre és megokosodsz)
Ne haragudj, de nem kívánom bemásolni, amit ott olvastam. A lényeg, ami rám ragadt a városról, mint "tudás": Pompeji városát elpusztította egy vulkánkitörés Krisztus után 79-ben. A katasztrófa olyan hirtelen következett be, hogy gyakorlatilag nem volt túlélője - mindent beborított a por, hamu és a láva, konzerválva rengeteg holttestet.

A történet Anderson féle változata:
Milo (Kit Harington) a kelta gyerkőc, szemtanúja faluja teljes kiirtásának. Csupán lélekjelenlétének köszönhető, hogy őt nem hányják kardélre, viszont fogságba kerül és egy római kereskedő kezei között lassan gladiátorrá cseperedik. Habár külső jegyei alapján inkább csak csinos fiatalember benyomását kelti a kelta (szójáték, de szar...), ennek ellenére a viadalok egyik legkiemelkedőbb harcosává képezi magát. (Mondjuk nem nagyon derül ki, hogyan lesz erre képes.)

Abból a szempontból "hiteles" a pár szerelme, hogy ehhez
az aura átszakító közelséghez manapság ma már egy üveg borocska
is elég lehet...

Új szálláshelye lesz Pompeji városa és az odaút alatt véletlenül, vagy egy olcsó forgatókönyvi fogásnak köszönhetően összeakad a tehetős római Severus (Jared Harris) egyetlen leánygyermekével, Cassia-val (Emily Browning - kezdi levetkőzni a kislányos bájt és felnőni) aki két percnyi lóaltatás után meglátja az elvileg barbár fiúban a lehetséges ... na vajon mit???
Milo szintén rajta felejti a szemét a lányon, ám mivel láncokon vezetik be a városba, nem sok esélye van rá, hogy beüljenek egy akkor még nem romkocsmába, sörözni.
Közben, hatalmas véletlen, hogy a Milo családját legyilkolászó hadvezérünk,Corvus (Kiefer Sutherland)  szintén itt teszi tiszteletét és ami a legszebb és egyben egyik legsutább momentuma a filmnek - szinte röhejes mellékszál, és ki sem fejtik - pont Severus leánygyermekére van ráállva és igyekszik őt feleségül kapni, nem válogatva - szó szerint - a módszerekben.
A film dramaturgiai felépítése tökéletesen megfelel a többi, hasonló témájú katasztrófa filmnek.
Baljós előjelek, az első balesetek és halálesetek, amelyek áldozatai kapcsolatban állnak a főszereplőkkel. A főszereplők között hamar kialakul a hierarchia: lány és fiú össze, ellenség lázad, mellékszereplők lézengenek és halnak, akció, párbeszéd, földmoraj, akció, párbeszéd, földmoraj.
A film egyetlen gyenge pontja, hogy ha nem akar átlépegetni a fantasy birodalmába, akkor elvileg a befejezés szinte borítékolható, hiszen tudjuk, hogy a Vezúv kitörését nem nagyon élte túl senki. Vagy mégis?
De amíg erre választ kapunk, végig kell ülnünk száz percet.

Corvus és fekete serege belovagol

A film nem élvezhetetlenül rossz, habár aki szereti a történelmet és többet akar tanulni az adott eseményekről, nem ebből a filmből fogja kipótolni a hézagos tudását. A Pompeji egy színes és szagos popcorn mozi. Semmi több. Hiába célozza meg a Gladiátor szandálos világát és hiába volt a történetben egy kőkemény akció dráma lehetősége, Anderson sajnos túlságosan közel áll a zöld háttérhez, ami annyit tesz, a filmje kellemesen fényképezett vizuális nyalánkság, de hiányzik belőle egyfajta mélység, amely az apróságokban rejlik. Az egyetlen jelenet, amikor azt éreztem, hogy kicsit visszaugrottam az időben és nem színészeket látok, akik eljátszanak valamit, amikor Kiefer Sutherland elmorzsolja a szőlőket az aréna szélén, hőseink halálát kívánva. Az a szőlő morzsolás volt az egész film egyetlen "hiteles" pillanata.

Kit Harington fiatal filmes, alig valamivel a háta mögött. Azért, nem lehet szó nélkül elmenni amellett, hogy a jelenleg egyik legjobbnak értékelt televíziós show egyik fontos karaktere, hiszen ő alakítja a Trónok harca című fantasy eposz törvényen kívül született Havas Jon-ját. Kit Harington azonban ránézésre se nem elég kemény, se nem elég érett egy vérengző, minden harcot túlélő gladiátor szerepére. Russell Crowe az volt. Harington egy csinos fiatalember, szomorú barna szemekkel, kockásra gyúrt hassal, de nem több. Filmes tapasztalata eddig jobbára kimerült a kardforgatásban és sötét helyszínek árnyékába burkolózó bujkálásánál. Az igazi drámai megmérettetés még hátra van számára. Jelenleg nem tudom őt érett színészként kezelni. Előbb látnom kell egy "olyan" szerepben. (gy.k.: ahol elhiszem, hogy ő maga a karakter)
Ettől függetlenül mégis kedveltem Milo karakterét, mert szimpatikus figura a srác és ha már katasztrófa filmet nézek, szeretem, ha van kinek drukkolni. Ami negatívum, hogy annak idején Leonardo Di Capriot is nyálasnak tartottam a Titanic-ban hozott alakításában - nem volt férfias a figura - és ebben a filmben Milo is inkább egy fiatal "rocksztár, mint félelmet keltő gyilkológép.

Browning sokat veszített kislányos bájából...

Emily Browning valamiért titkos kedvencem. Már az első filmjeiben felfigyeltem sza-báj-talan (szójáték) arcára, furcsa metszésű orrára. Emily tíz éves kora óta filmezik és első munkái, amibe belebotlottam, a véres felvezetéssel indító "A szellemhajó - Ghost Ship" és a kicsit több teret engedő "A sötétség leple - Darkness Falls". Mindkettő horrorfilm. Csoda, hogy megkedveltem, amikor kedvenc műfajomban már gyerekként megmutatta magát. Emily azóta is előfordul hasonló szerepekben és igyekszik azon, hogy ne csajos filmek buta kellékeként lássuk a vásznon. (Leszámítva jelen tárgyalt filmünket, ami sajnos egyik főszereplőnek sem enged sok teret a színészi játékra, hiszen a show-t ellopja a Vezúv és maga a katasztrófa. Browning egyik legnagyobb durranása az "Álomháború" Babydoll-ja. A film sajnos egy látványorgia, amelyben a történet szinte elsikkad, de Browning eszméletlenül szexi és érzéki benne.

A mellékszereplők:
Katasztrófafilmről beszélünk, ezért azok akadnak bőven. Néhányuk szerepet is kapott, de volt, aki érezhetően csupán azért került a filmbe, hogy több legyen az áldozat. Értük nem nagyon tudunk izgulni, mert a forgatókönyv olyan kevéssé foglalkozik velük, annyira nem dolgozza ki az alakjukat, hogy maximum egy piálós játékban érnének valami, ha haláluk esetén meg kell inni egy feles rövidet.
Ilyen például Browning beszélgető társa és fél rabszolgája, Ariadne (Jessica Lucas). A karakter más filmben egészen biztosan komoly cinkossá vált volna abban, hogy főszereplőink szerelme kiteljesedjen, vagy egyéb módon hozna a figura valami maradandót a filmben. Itt csupán csinos kellék és eggyel több lehetséges áldozat. Még izgulni sem nagyon tudunk érte, mert amikor számára eljön a vég, valahogy nem sikerült eléggé tragikusra vágni az eseményt. Amolyan volt... nincs.
Hasonló szereplő több is van, de mást nem emelnék ki.

Amikor a fiúknak fel kell kötni a gatyájukat! Ebben az esetben ezt lánccal teszik.

A szülők szerepeire Anderson két erősen B csillagot talált, akiknek voltak már jobb napjai. Sajnos, Anderson nem Tarantino, ezért elképzelhetetlen, hogy a Pompeji lesz az a film, ami után mindkettőjük telefonja elég a sok csöngetéstől. Az apa szinte súlytalan alakját Jared Harris hozza, az anya még feleslegesebb karakterét pedig Carrie-Ann Moss. Míg Harris azonban néha megszólalhat a filmben, addig Moss simán a díszlet egyik dekoratív részévé válik. Mindketten játszottak már jobb és fontosabb szerepet és ami szégyen, hogy a forgatókönyvírók szinte csak jelzés értékűnek írták bele a figurákat a történetbe. Talán van egy rendezői változat, ahol anya és apa elbeszélgetnek egymással, hogy a lányuk vajon honnan ismerheti a gonosz Corvus-t, vagy egy apró jelenet, amely megelőlegezi szerelmük erejét, melyet halálukban tanúsítanak. Velük kapcsolatban a legtöbb kihagyott ziccer.

Milo kezdetben ellenségnek beígért gladiátor társa, aki nevetséges módon mégis a szövetségese lesz - olyan édes, ahogy egy cellába zárják a két bajnokot, hogy farokméregetéssel múlassák az időt, mielőtt kiontják egymás belét - Atticus (Adewale Akinnuoye-Agbaje). Nevéről nekem a hírhedt amerikai börtön, Attica jut eszembe. Van is némi hasonlóság: Mindketten könyörtelenek, közük van a bezártsághoz és Atticus fekete, akárcsak Attica lakóinak nagy része. (Hú, de szar!) Adewale kimondhatatlan neve ellenére folyamatosan előkerül A filmek szereplőinek listájáról. Nem rossz színész és a figura, amit most hoz, végletekig igazságos és lovagias. Csoda, hogy ennek ellenére a film szerint már csupán egyetlen utolsó harc választja el attól hogy Róma törvényei szerint szabad ember lehessen. Karaktere pontosan azt az utat járja be, amire számítani lehet.

A főgonosz pedig nem más, mint a televíziózás Jack Bauere, Kiefer Sutherland. Hiába a jelmez és belőtt séró, nem hittem el, hogy ő egy legyőzhetetlen hadvezér. Állandóan azt vártam, hogy a háttérben megszólal az operatív csoport jellegzetes telefon csengő hangja és elhívják, hogy megmentse a világot. Ennek ellenére Sutherland kihozza az alakból, amit tud, kár, hogy ez a szerep nem neki való. Talán olyan sokat láttuk már "realista" filmekben, hogy egyszerűen nem lehet komolyan venni egy kosztümös szerepben. Sutherland számomra az a figura, akinek fizimiskája annyira egybe nőtt a tévésorozatos karakterével, hogyha meglátom egy másik stílusú darabban, azonnal kirángat a díszletek közül és emlékeztet rá: vigyázz, ő Jack Bauer.
Ez azonban az én hibám, nem az övé. Ami viszont sokat ront az összképen, hogy Sutherland karaktere is egydimenziós figura, aki végletekig gonosz. Van rá utalás, hogy honnan ismerheti Cassiát, de sajnos ezt a szálat túl felületesen kezelik.

Van még néhány egyéb karakter, akik miatt most nem koptatnám a billentyűt, ám még megemlítésre érdemes Proculus (Sasha Roiz), mint Corvus fekete lelkű jobbkeze. Jóképű, simulékony, egysíkú figura, aki bárkibe beledöfi a kardot, akire rámutatnak. Hiába lenne jó karakter, ha egyszerűen semmit nem tudunk meg a hátteréről.

A zene erős közepes. Mikor már azt hinném, hogy ez igen, komoly munka, visszasüllyed a középszerűségbe. A trükkökért nem voltam oda. Érdekes, de mai szemmel az 1997-ben készült Titanic is hitelesebbnek tűnik a szememnek, mint ez a modern számítógép varázslat.

Figyeld:
- A kiláncolt gladiátorokkal végrehajtott aréna harc. Kicsit ragacsos és töredezett - a vágás miatt - de azért lehet izgulni a fiúkért.
- Áruld el nekem, hogy a két főszereplő között mikor tudott kialakulni az a szerelem, ami a végén hajtja őket!
- Kit Harington hasa kockás. Csajok, lehet olvadni!

Pozitívum: Milla Jovovich-ot a férjecskéje (a rendező)
nem tette bele ebbe a filmjébe. Mondjuk, belegondolva, el nem tudom képzelni, miért nem ő kapta meg az anyuka szerepét?

A film egyetlen igazán értékelhető pontja, ami nem teljesen klisés, az a befejezés. Csodálom, hogy ebben a formában meg merték lépni, ami viszont hozzátesz az élvezeti értékéhez.

50%

Miért? - Mert a film egyetlen klisé halmaz, szinte nélkülöz minden eredetiséget és realitást.
A 3D-t pedig nem tudom értékelni, hiszen nem olyan változatban láttam. Amúgy sem szeretnék egy filmet csak azért szeretni, mert a pofámba csapódik a vászon.