Rengeteg filmet nézek meg és nagyjából ez az egyetlen módja van, hogy egyik-másikra még egy évvel később is emlékezzem.
Ha véleményedet írnád meg, ide teheted: leszegett@freemail.hu
A blog használhat különböző cookie-kat, melyről tájékoztatnom kell az olvasókat. Pontosan nem tudom, az mi, de van! 2018.05.25. napjától van egy rendelet, ami érinti az adatgyűjtést is a neten. Én nem értek a technikai részéhez, de elvileg csak a blogspot és a google+ által használt lehetőségeket használom.
Megtekintés: Nem mondom, hogy zárkózz el a filmtől, de nem akkora truváj a misztikus, szellemes mozik sora között.
A rendező páros egyik korábbi filmje kijelölte az útjukat. Ketten dolgoznak egy mozi elkészítésén, mégsem érzem, hogy lenne bármi markáns a filmjeik képi világában, megvalósításában, ezért többet nem is lehet írni róla, mint, hogy korrekt. De egy misztikus mozinál nem ezt akarjuk hallani, mert ami ilyenkor korrekt, azon bealszunk.
A 2010-es "Sárgatéglásút-tal - YellowBrickRoad (2010)" is az volt a legnagyobb problémám, hogy bár a történetben volt potenciál, a végeredmény nem lépett ki a hasonló filmek komfortzónájából és a végeredmény így átlagos horrorfilm lett.
Jelen mű is amolyan, se íze, se bűze. Clark Freeman egy jó svádájú negyvenes pasas, épp csak hiányzott belőle valami, hogy elvigye a filmet a hátán. Ha a rajongó Smallvillesek és az új "Az" mozi első változatának nézői nem ismernék fel a jócskán megöregedett Annette O'Toole és alakítása nem lenne szerethető, a véresszájú tyúkanyó anyuka szerepében, a film nem kötött volna le másfél órára. (Mondjuk O'Toole-lal első találkozásom már megesett a "48 óra - 48 Hrs. (1982)" megtekintése közben, mert az eredeti szinkronban nagyon érzékletesen küldte el a picsába a Cates nyomozót alakító Nick Nolte-t, aki a filmben a pasiját játszotta.)
Miles (Clark Freeman) örökségének tetemes részét - harminc ezer dollárt - felajánl annak, aki bebizonyítja neki bármilyen "kézzelfogható" módon a túlvilág, vagy szellemek létezését. Édesanyja, Charlotte (Annette O'Toole) miután kifejezte ellenérzését a pénzsósár ilyen ostoba módjának, beszáll a játékba, hogy együtt eredjen az örök titkok nyomába enyhén introvertált gyermekével.
Persze jelentkeznek is a kamu pénzvadászok a lehetőséget a tökénél megragadva, ám Miles nem teljesen hülye és hamar kirostálja azt, amiben nincs potenciál. A film sajnos kihagyja ezt a ziccert és néhány mondatban lerendezi ezeket a csalókat, alkalmatlan lehetőségeket, pedig jobban belegondolva, elég remek kis játékidőt lehetett volna szánni a kapott felvételek elemezgetésére, stb. Ezt a forgatókönyv túl gyorsan keni el, akár némi kutyagumit a cipőnk talpáról, hogy azután három megkeresésre fókuszáljon, amelyek kivitelezése nem sokkal több, mint maga a korábban felvázolt kamu jelentkezők. John Glover-t ritkán látni manapság - nekem legalábbis alig van emlékem tőle a Gremlins 2 óta... - a Batman és Robin pedig nem számít. Legalább a Smallvilles (A fiatal Charlotte-ot alakító és alig látszó/játszó Cassidy Freeman szintén játszott a sorozatban és nevéből kitalálható, hogy rokonságban áll a főszereplő Clark Freeman-nel!) vonalat ő is erősíti azzal a pár perces szereplésével, ami talán a film egyik csúcspontjának mondható, igaz, róla is kiderül, hogy sarlatán.
Végül Miles csak megkapja, amit akar és persze kiderül, hogy ezt nem akarta igazán. De már az "Egyenesen át" óta tudjuk, hogy aki a halállal szórakozik, ne nagyon számítson könnyű álomra. Igaz, Miles nem kereste a halált egy percig sem, bár, egy autóbaleset rásegített érdeklődési körének kitágítására.
A film befejezése számomra összecsapott, nem olyan szépen felépített, mint az eleje. Most írjam azt, hogy valójában nem értem tökéletesen, mit is akart a szerzőpáros közölni velem?
Majd valaki megfejti nekem Miles kálváriáját és akkor talán én is többre fogom értékelni egy karcsú 40%-nál.
Ha lenne bármilyen plusz a filmben, amit szívesen kiemelnék, akkor megtenném, de újragondolva sem jut eszembe mentőöv ennek a lapos, misztikus mozinak. Az első fele egészen kellemes, de a vége enyhén művészies lezárással már megfeküdte a gyomrom. Viszont a jump scream legalább nincs túltolva.
Megtekintés: Nem épp egy tökéletes randi film - néhány enyhén vulgáris poén miatt - azonban egynek elmegy.
A legnagyobb jóindulattal is csak annyit tudok a filmről mondani, hogy: korrekt.
Ami nem egyértelműen lehúzás - hiszen csak a végére bóbiskoltam be, másodpercekre, de nem is dicséret. Seth Gordon filmrendező számomra még nem tett le olyat az asztalra, amiért kellő figyelmet fordítsak a munkásságára. Ezután sem az ő neve miatt fogom megnézni a filmjeit, ha találkozom velük. Gordon felmondja a leckét, mégsem érzem, hogy a szíve is benne lenne.
Az egyetlen ok, hogy beültem a filmre, hogy szabadnapom volt. Meg, hogy nagyon kedvelem Dwayne Johnsont, ha komédiázik. Eszméletlen jól áll a sziklának a humor, hiszen eleve poénforrás, hogy egy hatalmas, erős emberről beszélünk, aki az átlagembert csak a szúrós tekintetével képes legyilkolni. Amikor viszont viccelődik, elhiteti velem, hogy akár az ember legjobb barátja is lehet.
Tulajdonképpen a "Szikla" az is. A film forgatására pl. kijárt egy család is a tengerpartra, mert legkisebb gyermekük, aki rákbeteg, nagyon kedveli a volt pankrátort. Johnson felfigyelt a családra és összebarátkozott velük annyira, hogy végül egy igen exkluzív meglepivel ajándékozta meg kis rajongóját az ellágyuló szívű óriás: Személyre szóló filmes poszterrel.
Már ez a videó elég ahhoz, hogy megkedveljem ezt az embert és akkor még nem is beszéltem arról, hogy annak ellenére, hogy "ő csak egy pankrátor", azt kell látnom, hogy mint színész bőven megállja a helyét azokban a filmekben, amikben aláír. Oké, talán nem lesz soha Oscar-díjas, mert nem az a "szint", viszont amit vállal, abban hiteles számomra.
A "Baywatch" elvileg egy akció-komédia lenne, amely egyrészt főhajtás a hihetetlen sikerű sorozat előtt, másrészt, beállna abba a reload sorozatba, amellyel folyamatosan próbálkozik Hollywood, hogy rebootoljon ismert, híres, kultikus, kedvelt, stb. tévés sorozatokat, kicsit vér-frissítve, esetleg udvariassági gesztusként még a régi szereplőknek is adva néhány másodperc cameo lehetőséget. A 21 Jump Street pl. elég jól sikerült, míg a Baywatchhoz hasonlóan friss Bukós osztag már kevésbé muzsikált olyan jól. (Nálunk eleve dvd-n jelent meg.)
A Baywatch egy közepesen szórakoztató mozi. A poénok fele egy kövérkés sráchoz fűződik, akinek karaktere egyáltalán nem releváns a filmben, az, hogy bekerült, nem érzem, hogy logikus forgatókönyvi húzás, sokkal inkább kötelező comic relief figura beszuszakolásaként érződik.
A negatív "hős", jelen esetben egy nő, ami nem feltétlenül lenne rossz döntés, ha nem annyira súlytalan az egész figura. Vagy, ha egy Európában sokkal ismertebb név lenne az, aki a karakter bőrébe bújik. Mondjuk, mindig örülök, amikor látom, hogy a filmművészet és filmkészítés bolygóközi szinten fonódik össze és ezért nem amerikai színészek is komoly lehetőséget kapnak befutni az álomgyárban, miután hazájukban már elértek mindent, így örülök, hogy Victoria Leeds, maffiafőnökasszony szerepében a Bollywood-i Priyanka Chopra szexiskedik, azonban nem írták meg olyan jól a figurát és nem kapott annyi játékidőt, hogy kellően veszélyes ellenfélként féltsük tőle főszereplőinket. Talán ez annak is köszönhető, hogy a film butuska humorát még a verőlegényekre is igyekeznek ráerőltetni, ami viszont kizökkenti a nézőt és az egészet egy infantilis kontextusba helyezi. Azért én emlékszem, hogy az első két Beverly Hills-i zsaruban csupán Axel Foley és zsaru kollégái voltak a vicces emberkék, míg a bűnözők kőkeményen hozták a karaktert, ami miatt azért tudtam izgulni hőseinkért.
Itt már ez sokkal nehezebb.
Nem tudom, jelenleg mennyire számítanak szexisnek a mozi női karakterei, de ha már választanom kellene, akkor szerintem a legjobb nő a filmben még mindig a legkevésbé előtérbe tolt Ilfenesh Hadera volt. Egy gyönyörű nő, akinek a popsiját nem kívánták letolni a férfinézők torkán. Ez a hálátlan szerep Kelly Rohrbach-nak jutott, akinek viszont nem maradt olyan jelenete, amikor ne kelljen a testéből meglátni valamit. Ha nem a jelmez miatt, akkor a kamera beállításnak köszönhetően. az egykori golfozó lány végül a színészetet választotta, elvégzett eddig vagy két iskolát is, hogy végül popsiját és ízlésemnek kicsit talán túl vékony alakját mutassa meg, nem annyira színjátszási tehetségét. Később biztos még sok címlapról fog ránk mosolyogni, de még csak nem is tartom Rohrbach-kot egy igazi, dögös szépségnek.
Harmadik női vízi-mentők már nem először áll kamera elé a Sziklával: Alexandra Daddario egyenesen a lányát alakította a nem túl eredeti és hiteles "Törésvonal" című katasztrófafilmben, amelynek második része hamarosan várható.
A férfi vonalat egyértelműen ketten bitorolják. Az egyik a főszereplő Dwayne Johnson, mint Mitch hadnagy, míg a másik a büntetésből, ideiglenesen a helyszínre rendelt olimpikon, Matt Brody (Zac Efron), az önfejű és makacs, legkevésbé sem csapatjátékos szépfiú.
A történet gerincét a két hapsi versengő, macska-egér, vagy inkább idősebb bátyó, fiatalabb öcsi perlekedése adja. Mitch igyekszik betörni az új fiút, míg az tisztában van kvalitásaival, ezért nem akar meghajolni senki előtt. A forgatókönyv azonban lusta, ezért alig kell izgulnunk azért, hogy összecsiszolódnak, mert bármilyen baki, vita, farokméregetés ellenére, érezhető, ahogyan a két figura közelít egymáshoz. Sok feszültség születhetne az ellenségeskedésükből, ez azonban nem érződött számomra.
A harmadik, komikus alak pedig a film egyértelműen poéngyárosként berángatott karaktere, Ronnie (Jon Bass), akinél azt éreztem, jelenléte nem indokolt és csak az írók trehányságára vall, hogy mennyire erőszakosan épült be a figura a filmbe. Azért ezen lehetett volna finomítani is, akár egy háttérbe húzódó milliomos apuka révén, vagy, mert Ronnie-ról kiderül, hogy lehet, hogy tohonyának és ügyetlennek néz ki, de ha elönti az adrenalin, akkor mondjuk a málnakeverői felemelnek akár egy nagyobb csónakot is és mivel krízisben erős, legalább így hasznos a csapatnak, vagy bármi... Oké, itt is elmondja Mitch, hogy lenyűgöző a fiú kitartása, de azért ne felejtsük el, hogy rajta kívül még vagy negyven, sokkal inkább alkalmas statiszta ugrott neki a próbának, hogy Baywatch tag lehessen. De legyintek rá!
Két képsor különösen tetszett, ezeket kiemelném:
1.) A film elején Mitch megmenti a ejtőernyős vitorlás srácot és miközben jön ki az óceánból - az az vagy csak tenger? - mögötte felemelkedik a CGI főcím, az ugráló delfinekkel. Lehetetlen komolyan venni és megalapozott egy nosztalgikus, visszakacsintós mozinak, amiből végül, úgy érzem nem lett semmi.
2.) Matt Brody - vajon a Matt Brody név nem Spielberg Cápájának két túlélője előtt főhajtás? A tengerbiológus Matt Hooper volt, míg a rendőrfőnök Martin Brody - motorjával végigrobog a parton, mólón, hogy megmentsen egy anyukát, aki a vízbe esett. Szép kameramozgás, lassítás és vízbe ugrás. Hatásos képsorok. Kár, hogy végül a célt nem érte el, mentési kísérlete nem lett túl eredményes, ami szintén egy kihagyott ziccer szerintem, mert ha Mitch-et még nem is vette volna le a lábáról, legalább a többi mentő előtt megmutathatta volna, hogy úszásban tényleg őstehetség. Erre épp, hogy sikerül partot érnie...
Azután a legrosszabb jelenetben - CGI égő hajó - pedig ismét hülyeséget csinál, mikor fejest ugrik a lángok közé. Értem én, hogy egy makacs kis majom, aki saját hibájából kell, hogy tanuljon, de nem azért lett korábban a karakter kétszeres aranyérmes, mert egy egoista barom. Vagy rosszul gondolom? Itt meg majdnem megöli magát?
Úgy vélem, a film legtöbb olcsó megoldása a trehány forgatókönyvírói munkának köszönhető. Sok jelenetet megoldhattak volna tökösebbe, mégis, mintha direkt a legkiszámíthatóbb húzásokat gyűjtötték volna csokorba.
Még ennek ellenére is adnék egy lehetőséget a filmnek, mert bár semmi különös, semmi maradandó, azért csak megjelenik a Hoff és Pamela. Kár, hogy rajtuk kívül kevesen térnek vissza mellékszerepekben. (Mondjuk, Pamela Anderson sem akarta nagyon...)
A történet pedig, akár a többi:
A vízi-mentő csapat drogot talál, amely kis tasakokban sodródik a partra. A nyomok a helyi vállalkozóhoz vezetnek, aki módszeresen vásárolja fel a part menti ingatlanokat. A rendőrség töketlenkedik, ezért az amúgy erősen korlátozott hatalommal rendelkező mentős csapat igyekszik gátat vetni az erőszak és korrupció sodrásának. (Hogy legyen pár vizes hasonlat)
Felejthető kis komédia, ami sokkal több akciót elbírt volna. Nem emlékszem, hogy a Szikla valaha ennyire visszafogottan aprította volna az ellent.
Kérdés:
Tényleg minden újkori vígjátékba szükséges néhány tolakodó poén, mint a holttest farokvizsgálata? (A Bukós osztagban meg egyenesen farok arc-simi lett a vége.)
Megtekintés: Mondanivalója van, de a megvalósítás eléggé gyengécske.
Értem én nagyjából Ruth Platt mit szeretne elmondani a jelenkori nemzedékünkről ebben a moziban, de valahogy félrecsúszik az egész és ráadásul a forgatókönyv sem nagyon tudja, kinek az oldalára kellene állnia, ezért a főszereplővel kell szimpatizálnunk, holott az meg sem érdemli.
Platt mozija több gyermekplezúros sebből vérzik. A film néhány diákot állít a középpontba, akik képtelenek ember módjára viselkedni az iskolában, míg végül ezt megelégelve az egyik tanerő a maga kezébe véve az irányítást, egy merőben szokatlan oktatási módot választ, amely viszont meglepően hatásosnak bizonyul.
Ez pedig a krízishelyzet-memoriter.
Jól hangzik így?
A film ennél profánabb.
Fin (Evan Bendall) unatkozó, agresszív kamasz, aki bátyjával és annak barátnőjével (Michaela Prchalová) él. A mindennapjait a semmit tevés, a suli és a bátya barátnője utáni sóvárgás teszi ki. A suliban képtelen viselkedni és legjobb barátjával, Joel-lel (Rory Coltart) megmarnak bárkit, mint a veszett kutyák. Azt mondanád, hogy te is voltál fiatal és csak nem bírnak a vérükkel, de itt sokkal többről van szó. A film főszereplői, akiket nem lehet megkedvelni és ezért nem is lehet további sorsukért izgulni, két ütni való hülyegyerek, akiknek egyetlen jó pillanata nincs az életben, ezért elég nehéz a film második felében végigülni a mozit anélkül, hogy az egyszeri néző a fejét vakargassa, miközben eldönti, morálisan kinek is kellene igazat adnia a történések miatt.
Sajnos a forgatókönyv ránk erőlteti a maga változatát, amelyben valamiért Fin lesz a befutó és ha ez nem lenne elég, végül még egyfajta ajándékot is kap az írónőtől, aminek meg végképp nem láttam értelmét a kilencven perces befejezésben, hiszen a film szükségtelenül kapott még egy lezárást, amit finomabb arányérzékkel inkább el kellett volna hagyni.
Egyik délután Fin és Joel a kisváros utcáit rója és szokás szerint károkat okoznak a közösségnek - agyatlanul szétrúgnak egy kerékpárt, stb. - amikor váratlan támadás éri őket hátulról. Az egyik tanerő, Mr. Gale (Robert Hands) nem tudni, mennyi előkészület után, de elkapja a két szarházit és a külön erre a célra kialakított raktárába vagy garázsába cipeli őket. Biztos nem egy hirtelen ötlet volt csupán, hogy a két srác ott köt ki, ahol, lekötözve, kínzásra készen, mert Mr. Gale, szokatlan eszközhasználata ellenére - szögbelövő, kalapács - egy elég lényegre törő és összeszedett gyorstalpalón vezeti be Fin-t a nyelvtan szabályrendszerébe, megspékelve az irodalom fontosabb és egyben fiataljaink viselkedésébe vágó kötelező olvasmányaival.
Eredetileg biztos az volt a terv, hogy a két fiút egyszerre képezzék színötös eminenssé, ám Joel leheletnyivel nagyobbat kapott a buksijára, ezért sokkal passzívabban tud csak részt venni az eseményekben, ezért hamar kiderül, hogy szerepe inkább csak rásegít Fin kálváriájára, dramaturgiailag annyira nem fontos.
Amíg Mr. Gale az oktatást csapatja, addig Mia otthon izgul a tizenhat éves Fin-nért, mert nem jön haza a szülinapjára és a fivérével is sikeresen összeveszett, mielőtt elindult otthonról. A fivér, Jake (Tom Cox) közel sem annyira izgatott, hogy telefonálgasson a rendőrségre, és mintha a testvéri szeretet sem lenne a vérébe olyan erősen kódolva, hogy az öcsi miatt izgulgasson. Megjegyzem, Jake egész karaktere slendrián módon lett vászonra álmodva. Egész viselkedése megkérdőjelezi, hogy miért van vele egyáltalán a lány, habár, erre igyekeztek egy titokzatosnak látszó magyarázatot adni, a lány felbukkanó anyjával kapcsolatban, amely szál azután tökéletesen el lesz felejtve, nem lesz kibontva. Jake simán elzavarja a nőt, aki egy kidobófiúval érkezik a lakáshoz, miközben Mia elbujkál az emeleten, majd halvány utalást kapunk rá, hogy a hölgy sokkal rosszabb volt Miának, mint most Jake. Ezt meg nekem el kell hinnem.
Mia amúgy egy igazi szerencsemalac. Kimegy cigarettázni a városka csendes utcáira, mert épp összebalhézott Jake-kel és néhány vágás után belefut Mr. Gale kocsijába - amit a két srác korábban összekaristolt. Ha ez nem lenne elég, valahogy, két kalapácslendítés között Mr. Gale észreveszi a lányt és bevonszolja a többiek mellé, ami megint a forgatókönyv egy erősen megkérdőjelezhető pontja, több okból is. Azért elég WTF jelenetsor volt, amikor a lány ráakad a bűntett helyszínére.
Végül, egy össznépi kalapácsvetés után a tanulni való többeket a székbe szögez, bemutatva, hogy Mr. Gale módszerei azért kicsit működnek, csak ebbe belehal néhány szereplő.
Ami meglepett a tévéfilmes megvalósítás mellett, az Evan Bendall minimális színészi játéka, ami viszont lehet, a megfelelő direktori instrukciókkal karöltve, egészen jól működik. A Mr. Gale-t alakító Robert Hands sem teljesít rosszul. Ruth Platt rendezőként sokkal ügyesebb, mint forgatókönyvíróként. A végső szövegkönyvre ráküldtem volna egy szkript-doktort, aki összerázza azt, ami kissé szétesőnek tűnik a megtekintés közben.
Pl. nem éreztem indokoltnak a fekete-fehér flashback jeleneteket sem, nem is vezettek sehova. Jake karaktere és félreállítása a film végén, klisés és hiteltelen. Az utolsó két perc meg leginkább egy tini fiú nedves álmára emlékeztet, másra nem jó, mint, hogy valamiféle kifacsart "jutalmazásban" részesítse az amúgy azóta semmivel sem kedvelhetőbb főszereplő karaktert. Jó lett volna eldönteni még a végső fazonírozás előtt, hogy a készítők kinek is az oldalára álljanak, mert ebben a formában nehezen tud a néző állást foglalni.
Az biztos, hogy ahhoz Platt nagyon ért hozzá, hogy a szereplőket megutáltassa a nézőkkel, amihez elég néhány perc. Kár, hogy a széles érzelmi skálán főleg csak ezt az apró szeletet sikerült rendesen megcéloznia és beletalálni.
Ettől függetlenül nézhető darab, igaz, max. egyszer.
Megtekintés: A recept roppant egyszerű: Embert üldöznek emberek és a túlélésre egyetlen lehetőség a menekülés. Ha szereted a témát, akkor kedvelni fogod.
Chad Ferrin mivel kb. egyidős velem, ugyanazokat a filmeket láthatta, amiket én - bár inkább Amerikai filmekről lehet itt szó - és talán ugyanazon mozikat is kedvelhette, amiken én is szocializálódtam. Itt van mindjárt, hogy a film kevés pozitívuma közé tartozik, hogy remekül képes megidézni a nyolcvanas évek thriller filmjeinek hangulatát. Egyenesen John Carpenter neve jutott eszembe, mert a beállítások, fények és a film eredeti zenéje kiköpött Carpenter mozi érzést közvetít. Egyes dallamok kísértetiesen emlékeztetnek az öreg rendező által megismert zenei motívumokra, ami számomra azért volt szórakoztató, mert szeretem a munkásságát. Tehát Ferrin hangulatkeltésből jól szerepelt.
A többi meg csak inkább gyenge közepes.
Talán pont azért, mert amúgy a saját forgatókönyvéből megírt film teljesen lerágott csont, amiből még a velőt is kiszopogatták, hiszen az alapötlet sem túl erős és a megvalósítás is hagy kívánni valót maga után.
A cím egy állásfoglalás. Ennek köszönhetően tudjuk, hogy rendezőnk összességében kinek az oldalán áll - ami egy nem várt lezáráshoz vezet. Három fiatalember az egyetemi kampuszról Alvarado felé tart a városon keresztül, de helyismeretük kimerül holmi tornyok elhelyezkedésében, ami miatt csúnyán eltévednek. Persze, a filmben mobil már van, átjátszó tornyok azonban nem, így a GPS-t ki lehetett lőni annak érdekében, hogy szereplőink a pokol legmélyebb földi bugyrában tévedjenek el, ahol sikeresen belebotlanak egy csöves bandába, akik viszont, hogy visszavágjanak a város rájuk mért sérelmeiért, random mód gyilkolásszák a lakosságot, aki volt olyan óvatlan és a kezeik közé tévelygett. Nagyjából ennyi a történet, megspékelve néhány mellékszereplővel, pár leágazással.
De ezt már te is ismered, ilyen-olyan formában.
Ha magát az alapot nézem, eltévedés, menekülés a gyilkos banda elől, akkor már készült a kilencvenes években egy remek film a témában, "Az ítélet éjszakája - Judgment Night (1993)" címmel, ismertebb nevekkel, izgalmasabb kalandokkal. Ha valakit megmozgat a menekülés-üldözés-leszámolás triumvirátus, annak még olyan kultikus mozikat is lehet ajánlani a nyolcvanas évekből, mint Arnold SchwarzeneggerStephen King regényét rosszul felhasználó "A menekülő embere - The Running Man (1987)".
Csak az a két film a maga idejében izgalmas kikapcsolódás volt, ez a mostani feldolgozás pedig egy erős utánérzés, kevés eredetiséggel.
A főszereplők közül említést érdemel a hátvédet játszó Sean Samuels, aki bevállalta a kellemetlen meztelen jeleneteket, amivel ismét sikerült reklámot csinálni a nagy farkú afrikai férfiaknak, mivel Samuels miután két barátját minimális közjáték után kinyírják, egy szál pöcsben menekül el az éjszakába, (Hihetetlen, hogy az ilyen meztelenkedés még mindig zavar egy filmben, pedig voltam katona.) hogy végül megemberelve magát felvegye a harcot a szedett-vetett csöves társasággal. Ehhez azért is kellett nagy bátorság, mert néhány esetben az ilyen meztelenkedés, amely az öncélúság határát súrolja, eléggé karriertemető momentum is lehet. (Igen, még akkor is, ha Ewan McGregor-nak a Transpotting-ban mutatott férfiassága ellenére is sikerült a mozi felső fertályában maradni.)
A csövesek vezérét a névről kevésbé, arcról viszont talán sokkal ismertebb Robert Miano alakítja, ami azért is evidens, mert a színész közel 250 filmben kapott kisebb-nagyobb szerepet eddig. Miano 1973-ban mutatkozott be a filmvásznon egy Robert Duvall krimiben, mellékszereplőként.
Ha már amolyan filmes legendákról van szó, akkor még kiemelhető egy rövid szerepben megjelenő, George A. Romero moziból ismert színész, Joseph Pilato, akiből sosem lett nagy sztár, de aki otthon van a nyolcvanas évek körüli zombi filmes műfajban, az találkozhatott a nevével, lévén, hogy több Romero moziban megjelent fizimiskája.
A filmről a felhozott stílusjegyeken kívül sok pozitívumot felhozni nem lehet. Az alapötlet roppant sovány és a filmbe monológ formájában becsempészett csöves önigazolás is meglehetősen erőltetett. Az ilyen mozik azt sugallják, hogy este Amerikában a törvényeket eltörlik és ha rossz sarkon fordulunk be, simán kivégezhetik az embert, amolyan homályos ideológiát követve, amellyel a perifériára szorult népek bosszút állhatnak a városon, amely kitaszította őket. Ezt annak ellenére is nehezen veszi be a gyomrom, hogy a film poszterén is külön kihangsúlyozzák, hogy amit látunk, azt megtörtént események inspirálták. Aha, meg a tököm!
Egyszeri megtekintésre merem ajánlani, még annak ellenére is, hogy amikor a cikket írom, akkor még csupán alig kétszáz ember véleményezte a filmet az imdb adatlapján és alulról karistolja a négy csillagot. Tényleg nem egy erős darab, de sör mellé, háttérnek megfelelő.
Megtekintés: Ha szeretted az előzményfilmeket, ez kicsit vissza fog vetni.
Miért készítették el ezt a filmet valójában, próbáltam mosogatás közben rájönni. Voltak jogok, amik lejártak volna, ha nem kerül gyorsan moziba a forgatás után? (Hiszen vagy két évig csücsült a dobozban, ami sosem jó jel. Volt film, ami egyáltalán ilyen dobozba zárás után csupán azért került moziforgalomba, mert a főszereplője közben véletlenül befutott és úgy már meg merték kockáztatni, hogy a nevén keresztül legalább a gyártási költségeket visszatermeljék.)
Elképzelni sem tudom, miért akartak a "Kőrnek" mítoszt teremteni egy olyan harmadik résszel, amelyik simán mítoszrombolás.
Az egész olyan légből kapott, hiszen pont úgy hozták be az új szálat, akár a tévésorozatokban a főszereplők családtagjait szokás: Korábban még csak szó sem esett a karakterről, azután a negyedik évadban kiderül, hogy létezik, még él és hamarosan szerepelni is fog, khm, meglátogatja a sorozat szereplőjét valamilyen ügyből kifolyólag.
A Körök harmadik része kb. pont ilyen és az a legrosszabb benne, hogy olyan érdektelen, hogyha szinkronos lett volna, elég, ha a háttérben hallgatom és néha rákattintok.
Pedig nem kezdődik olyan rosszul ez, sőt, már hajlottam afelé, hogy a lehúzós kritikák egy kicsit túl sokat várnak el, szinte misztifikálva a korábbi epizódokat.
A repülőgépes jelenet még izgalmas is volt, éreztem a feszültséget. Ez a minimum, amit elvárok egy olyan horrortól, amelyikben nem tucatszám hullanak a karakterek, hanem az egész játékidő alatt talán ha hárman patkolnak el - néha ebből egy-kettő flashback. Ez biztos annak is köszönhető, hogy a film alapja a keleti kultúrából érkezett, ahol persze előfordulnak a slashernek is módozatai és folyik a patakvér, bél, sár és bélsár, de a kísértetes filmjeikre - amelyben a múltjuk épp úgy szerepet játszik, mint identitástudatuk illetve hiedelemviláguk, a folklór, ezért, náluk sokkal pimaszabb kísértethistóriák látnak napvilágot, mint az amerikai filmipar fellegvárában, ami sokkal profánabb és csupán akkor hajlamos kilengeni a kommerszből a művészi felé, ha az adott rendező leginkább a határokon kívülről érkezik.
Mellesleg szerintem Gutiérrez nem tehetségtelen rendező, de nem ebből a filmből fogjuk megismerni zsenijét, mert ahhoz ez a mozi édeskevés.
A Körök, tehát nem egy vérgőzös hentelés, ahogyan az elődei sem, pedig nem volt japán eredetije, lévén, hogy a sorozattól függetlenül találták ki, így akár kiléphettek volna a Suzuki által megálmodott komfortzónából. Ami fájdalmasabb, hogy két forgatókönyvíró ötletét, trióra kiegészülve öntötték végleges formába és a végeredmény egy kb. tévéfilm szintű thriller lett, olyan erőltetett és kiszámítható befejezéssel, ahol még a csavar sem működik megfelelően, a befejezést illetően, mert az is olyan, mintha láttuk volna már, úgy ollózták volna össze több, hasonló témájú filmből.
Tiszta Jessica Alba
A film első fél órája ugyan nem túl pörgős, azért egészen jó irányba halad. Az iskolai professzor, (Johnny Galecki - Többen az Agymenők sorozatból ismerik, de én már jóval korábban kedveltem a srácot) Gabriel figurája egészen érdekes lesz, miután kiderül, hogy volt ideje legalább magáról levenni az átkot és egy kiterjedt kutatást végez az egyetem területén belül, egy lezárt emeleten, ahol, tucatnyi fiatal dolgozik azon, hogy kinyomozzák, hogyan lehetne megakadályozni az átkos videókazetta által okozott károkat. Ami viszont baj, hogy annak ellenére, hogy látszik, mekkora energiát fektet a tanár és diákjai ebbe a munkába, a filmben ez egy totál felesleges mellékvágány, kihagyott gólpassz. Gabriel nagyjából addig jutott, hogy egy könyvbe gyűjtötte gondolatait és rájött, hogy egyesével mindig tovább kell adni az átkot, azután keresni egy következő balekot, akit vagy szintén felszabadítanak, vagy hagynak a picsába.
Mondjuk, az nem tetszett, hogy egyik tanítványa a krízis idején inkább hazamegy és ott próbálja átadni a halálos veszélyt a főszereplő nőnknek, ahelyett, hogy egyenesen Gabriel seggébe lógna, hátha kitalálnak egy gyorsabb, biztosabb megoldást, hiszen annyian vannak ott. Oké, ez az unásig ismert dramaturgiai húzás, ami zavaró lehet, de felülemelkedünk rajta.
Azután, ami zavart, hogy szerelmespárunk panaszkodik, hogy közel hat hete nem találkoztak személyesen, mert olyan nagy a távolság, erre a leány belebámul a pasija monitorjába, ott háborgást érez az erőben, mert megjelenik egy másik, hasonlóan nem rossz fehérnép, mint ő, és szemlátomást, van jogosultsága a fiú szobájában tartózkodni, mire főszereplőnőnk autóba pattan és a távolságot, melyet másfél hónapig egyikük sem gyűrt le, mert lusták, mint a dög, most egyetlen szusszal levezeti és megérkezik az események sodrásába.
Mondjuk, azt is imádom a filmekben, amikor a lány érdeklődik a pasija után, azoktól, akik ismerik és egy nem mondaná azt - legalábbis, akikkel kapcsolatba kerül - hogy persze, ott van a Lullaby B/5-ben, ne parázz már rá ennyire! - hanem még adják alá a lovat, homályos célozgatásokkal, ami után, én hasonló esetben, azonnal tárcsázom a 911-et, hogy a pasimat kinyírta egy csapat gimis és nem adják ki a csontokat!
Teljesen esetleges, hogy végül a főszereplőnk, Julia (Matilda Anna Ingrid Lutz - a nevét nem vagyok hajlandó még egyszer leírni és kíváncsi vagyok, mikor fogja megváltoztatni, bár a stáblistán már csak a Matilda Lutz-ot írták ki és nem a teljes és nem túl gazdaságos négyest.) Lutz egyébként az olcsó Jessica Alba, hiszen néhány beállításban kísértetiesen emlékeztet Albára, aki bizonyára azért nem volt elérhető, mert harmadik részbe nem ugrik fejest - baromság, hisz Spy Kids!!! - vagy mivel a Szem című thrillerben már elhasználta a j-horror-remake mannáját, így őt nem fűzték be a projecthez. Vagy simán kiöregedett - el sem hiszem, hogy ilyet írtam - a szerepkőrből, szegényke.
Mellesleg ne felejtsem el megemlíteni, hogy az erőszakos folytatás alig jobban kapcsolódik az első két részhez, mint a Cloverfield Lane 10. az eredeti Cloverfieldhez. Ugyanaz az univerzum, van is némi átfedés, de egyébként új megközelítés.
Eddig nem írtam, miről van szó?
Szóval, Gabriel prof megnézve a videót, felépít egy nagyon különleges ügyosztályt, hogy végleg letöröljék a videófilmet, de valahogy sikerül még többeknek megnézni a halálos fegyverré duzzadt képsorokat. Ebbe a táborba tartozik Julia barátja is, Holt (Alex Roe), aki óvná a lányt, de mivel titkolódzik, ahogy a való életben is történne, ezzel csak még jobban bevonzza a fiatal pipit a kalandokba. Ráadásul Holt remekül választott társat a bajban, mert Julia még házastársi eskü nélkül is tartja magát az ígéret, hogy együtt jóban és rosszban, aminek folyományaként leül és megnézi a filmecskét, amíg a pasija alszik. A telefon pedig megcsörren és akkor először gondoltam arra, hogy de fura lenne, ha azzal a csöngetéssel is csinálnának már valamit, amit eddig nem és ne kelljen végighallgatni a kislány dumáját a hét napról.
Szóval, Julia retináig benne van a balhéban és mivel őt az átok jobban fogja, mint másokat, kap némi plusz infót is a filmecske másolatában, hogy a további alig egy órát kitöltsék olyasmivel, amit eddig nem láttunk, meg egyébként nem is hiányoltunk.
Kiderül, hogy Samarának volt egy anyja, mielőtt örökbe adták a kis árvát, vagy mi, és ha lehet, az anyukának még szomorúbb volt a sorsa. Julia ezt a sorsot nyomozza ki a további negyven percben, de valami hihetetlen proli módon.
Van a tipikus, senki nem beszél a múltról, szitu. A motel tulajdonosa is kijelenti, hogy erről nem beszél, aztán amikor Holt vacsora közben mellé ül a bárpulthoz, mégis úgy megered a nyelve, hogy elszpojlerezte az egész filmet, igaz, hogy a legismertebb név megjelenésével a vásznon már tudtam mindent.
Végül a film egyszerre hozta fel bennem az emlékeim közül a tavalyi nagy sikerű "Vaksötét - Don't Breathe (2016)" és a sokkal régebbi "Gótika - Gothika (2003)"című mozit. Szerencsére mindkét film színvonalasabb volt mit ez. a Vaksötét végig erősen feszült, a Gótikába meg nem lehetett azonnal rájönni, hogy mi lesz a végkifejlet, illetve ki van kivel.
Itt azonban amint megjelenik Vincent D'Onofrio, tudjuk, hogy sáros, mint Lali bácsi csizmája, mikor ősszel hazajön az autószerelő műhelyéből. Nem tudom, mikor jönnek rá, hogy ha beraknak egy húzónevet a filmbe, - vagy minimum egy ismertebb nevet - még a hülye is le fogja vágni, hogy kire kell prüszkölni majd.
Vincent D'Onofrio már húsz éve eljátszott egyszer egy vakot a "Szerencsés fickókban - Good Luck (1996)" - Ott azonban volt szerencsénk megfigyelni a játékát, mert a filmben nem takarta a fél arcát egy sötét szemüveg.
Nem nagyon merem ajánlani a filmet, mert bár vannak benne eltaláltabb pillanatok - Gabriel autós balesete nem ilyen - azért erősen olyan íze lett, mintha egy a Kőrből készült tévésorozat pilot filmje lenne: Kék szűrő, néhány érdekesebb karakter, elegendő izgalom, tipikus frászhozós befejezés, és legalább annyi további kérdés, ami egy évadra elég lenne.
Ja és bár a meghatározás horror, mint műfaj, ez azért lassan inkább emlékeztet egy thrillerre.
Különvélemény: Most már, ha kezdik a Samara családi titkok kiásását, szeretném azt megtudni, honnan jött a felvétel, ki volt a számtech-audiovideó tudor a családban, illetve milyen átok volt az, amelyik összekötötte a kútba fulladó kislányt egy szalaggal, amelyik montázst tartalmaz, kb. 30 másodpercben? És ki vette fel a képeket? És ha senki és csak egy szellemi terméket látunk a szalagon, mi módon kerültek a képek össze? Mi a logikája? Kik a személyek, akik kukacként csapkodnak egy nagy kád tejben? Ki vitte oda középre azt a kurva hosszú létrát és engedte el? Ki világította be? A leugró nőt miért nem állította meg? Stb.
Szóval, most már fókuszáljunk magára az igazi titokra: A felvétel keletkezésére.
Bár a poszter nagy elánnal hasonlítja magát olyan,
mostanra klasszikus filmekhez,
mint a Jeepers Creepers és a Péntek 13,
közel sem olyan a végeredmény,
hogy érdemes lenne ebből is sorozatban gondolkodni.
Megtekintés: Ha szereted a szép gore effekteket, akkor azért a két percért talán érdemes végigülni.
A pokol malmaiban lassan őrölnek. Nekik mindegy, hogy a bűnöd, ami gyilkosság, előre megfontolt, vagy hirtelen felindulás, jogos önvédelem, lassú tervezés végeredménye vagy ostoba baleset, a gonosz el fog érted jönni és porrá zúzza a csontjaidat.
Ez a film koncepciója.
És már itt el kell döntenem, hogy melyik végkicsengésű horrorfilmet kedvelem jobban: A pozitív végkicsengésűt, amelyben a jó, vagy esetleg szürke karakter győzedelmeskedik a rossz, fekete, negatív oldalon, vagy nem vagyok túl empatikus és engedékeny és akkor is elégedett vagyok, ha a film végén nincs feloldozás és megnyugtató befejezés.
Én szeretem, ha a karakter megküzd az ellenséggel, vagy más történetnél, akár önmagával is és végül, győzedelmeskedik. Egyszerűen ilyen vagyok. Hiszek a jóban, van bennem pozitív életszemlélet. Csoda, hogy a kedvenc műfajom a horror...
Jongerius saját ötletéből fűzte egész estés filmmé a pokoli malom történetét, amelyben a molnár lepaktált az ördöggel és bűnös lelkekért cserébe örök életet kapott. De akarok e olyan örök életet, ami nem szól másról, mint szolgaságról?
És ha már egy molnár, akkor miért ... majdnem szpojlereztem.
A filmnek két pozitívuma van számomra, de az egyik az elején le is cseng, a másik meg a filmidő töredék része.
1.) A film kezdése elég hangulatos, ahogyan végigmegyünk a különböző szereplőkön, néhány apró momentumból próbálva összerakni a puzzle darabkáit, amit majd később kell kiegészítenünk egésszé, mikor a film a megfelelő pillanatban flashback módszerrel enged visszatekinteni minket.
Azonban a mozifilmes kezdés azonnal véget ér, amint szereplőink beszállnak a buszba és különösebben nem is lesz fontos, mert gyakorlatilag statiszta szerepre kárhoztatnak, mivel a forgatókönyv már nem nagyon tud mit kezdeni velük a továbbiakban.
2.) Némelyik gore jelenet nagyon ügyesen és véresen kerül bemutatásra.
Negatívum pedig a szokásos:
A tévéfilm jelleg hamar kiütközik. Az ijesztgetés nem mindig sikerül. A szereplőknek nem nagyon van szerepe. A történet lényegét ugyan nem nehéz összerakni, de nincs eléggé kidolgozva. A befejezés pedig a szokásos, folyt. köv.
Jennifer (Charlotte Beaumont) egészen Ausztráliából szökött Hollandiába, hogy elmeneküljön a lelkiismerete elő. Néhány turistával felszáll egy buszjáratra, amely Hollandia meseszép malmait hivatott bemutatni az érdeklődőknek. A túra azonban hamar abbamarad, mert lerobban a jármű és a semmi közepén rekedt embereket mészárolni kezdi valami természetfeletti ellenség. Erre pedig kissé hiteltelenül reagálnak a szereplők. Hiába, nem a szövegkönyv a film erőssége. Azért az hamar kiderül, hogy mindenki a múltban elkövetett bűneiért van a busz fedélzetén, és valami életellenes bűn miatt, de ennek nagy a szórása.
Az egyik srác a nagymamáját veszítette el és csak sejteni lehet, hogy eutanáziát követett el rajta a fiú, akár kérés nélkül is, ám reakciója arra enged következtetni, hogy szeretetből követte el a tettét. A katonafiún pont nem a megfelelő pillanatban tört ki a harctéri idegesség, aminek köszönhetően Amszterdam piros lámpás negyedében azóta egy prostituált a mínusz. De a jelent flashback arra enged következtetni, hogy a tett nem szándékos volt, hanem egy ostoba baleset, pszichotikus befolyás alatt. Az enyhén franciás beütésű lány sem ölt meg senkit, csak egy riválisának tett keresztbe, ami sajnos túl jól sikerült és a rivális végül magának tett pontot az életére. Az apuka pedig, igaz, hogy lapátra tette anyut, de valahol megérthető az is, hogy nem akarta elveszíteni egyetlen gyermekét, így benne is van szeretet, míg anyuka egy igazi gyökér lehetett. (Gondoljunk bele, ha apuka, miután nem láthatja a fiát és a halálba menekül, akkor meg anyuka lesz a busz utasa, amely a földi purgatórium malom változatába szállítja?)
Jenniferről már végképp nincs mit mondani, hiszen a lány azért öli meg apját, mert az bántalmazta egész gyerekkorában és a testvérét is. Igazán morbid fordulata a sorsnak, hogy a kistesó képes volt két perc alatt felébredni és játékbabájáért visszamászni a lakókocsiba, amit az ausztrál lány épp akkor gyújtott rá az apjára. Tehát, a tesó megölése nem aljas szándék, pusztán tragikus véletlen, míg az apuka elégetése meg szívesség az ördögnek, ha úgy vesszük.
Noah Taylor az egyetlen ismertebb arc a stábban, de ez nem védi meg egy gusztusos haláltól.
Szóval, a gonosz motivációival sem vagyok teljesen elégedett, arról nem is beszélve, hogy a nagy terv végzése közben maga az ördög és a szolgája az, aki majdnem megöl egy ártatlan fiút, aki történetesen véletlenül az apjával volt, mikor kezdődik a leckéztetés.
Szóval, akkor ilyen alapon mit képzel az az ördög és milyen jogon ítélkezik ő, mások felett.
Itt nálam elvérzett as forgatókönyv, mert ha ekkora szórással és emocionális kilengéssel aprítják a bűnösöket, akkor ennyi erővel a világ összes börtönéből Hollandiába kéne szállítani a bűnösöket, gyilkosokat, mert úgy már lenne létjogosultsága az ördög és a molnár közötti egyezségnek. Így, kicsit úgy érzem, semmi nem támasztja alá, hogy nekik büntetniük kellene, így nem is fogok nekik drukkolni, ergó, ha a film nem az ő bukásukkal végződik, az eleve nem tetszik az igazságérzetemnek. Ha pedig a kissrác szerepe pusztán annyi volt, hogy bizonyítsuk, Jennifer mennyire önfeláldozó és nem eredendően gyilkos, akkor megint nem értem, miért volt jó így befejezni a filmet. Persze elhangzik a mondat, hogy "Nem kerülheted el a végzeted, csak elódázhatod!", de akkor meg nem értem, minek van a gonosznak szüksége a felesleges színjátékra és miért nem öli le a vétkeseket egy perc alatt és zavarjuk le az egészet a picsába?
Ezeket a filmeket valahol be szokták mutatni moziban, vagy azonnal dvd-n landolnak meg az esti műsorsávban? El nem tudom képzelni, hogy egy ilyen munkára beüljek bárhová egy jegy áráért.
A gyilkos meg közel sem olyan ijesztő és karakteres, amire fel lehet építeni egy franchise-t. Ilyen maszkolást unásig láttunk és bár vannak sorozatok, amelyek nem szólnak többről, mint a színészek lemészárlásáról - Halloween, Friday 13th - a szélmalom mészárlás nem érne meg egy folytatást, mert már az első részből kiderült, hogy a koncepció kiforratlan és alig sikerült így is elhúzni a játékidőt nyolcvan percre.
Minek szembesít a hibáiddal az ördög és miért várja meg, hogy bűnbocsánatot kérj és őszintén megbánd a vétkedet, ha utána nem enged utadra? Ez így, ebben a formában egy piti kis gyökér viselkedése, aki állatokat kínoz a hátsó udvarban. Az ördög és szolgája úgyanolyan gyilkos, mint akiket górcső alá vesznek...
Megtekintés: Van jobb film a témában, inkább nézd azt meg, akár újra.
Tagadhatatlan, hogy a film trailere, annak ellenére, hogy árad belőle az olcsóság illata, egészen nézhető kategóriába sorolta ezt a sci-fi filmet, amely végső soron igyekszik sokat markolni műfaji határokon belül, ám az ujjai közül csak úgy csúszkálnak ki a lehetőségek. Húsz percet néztem a filmből, majd letettem háttérbe és hallgattam csupán, mert úgy véltem, van fontosabb dolgom is, és amíg hallgattam, rá kellett döbbennem, hogy az ígérettel ellentétben, ez egy rossz mozi és annak ellenére, hogy mennyire friss, egy viszonylag régi filmből lopta az alapötletét és még csak nem is tudta az eredetit megugrani. Na, ne gondolj valami Hollywoodi blockbusterre, ne keresgélj emlékeid között. A "The Call Up" gerincét egy közel húsz éves mozi, a kanadai "Kocka - Cube (1997)" alkotja. Van azonban egy nagy különbség: A két film... ég és föld.
A "Kocka" sokkal több kérdést vetett fel a nézőnek, és a később készült, mind érdektelenebb folytatások sem adtak kielégítő válaszokat ezekre, ennek ellenére is egy sokkal szórakoztatóbb, elgondolkodtatóbb mozit tisztelhetek abban a filmben. Eleve feltételezem - biztos azért nem vagyok benne - de talán a "Kockának" is köszönhető, hogy később annyi remek és ócska próbálkozás készült kamaradarab témában, amiben kevés szereplő kerül szorult helyzetbe, nagyjából erősen behatárolt térben és miközben módszeresen hullanak, igyekeznek kérdéseikre választ kapni és lehetőség szerint megszabadulni, a csapdából. Készült már azóta rengeteg thriller, krimi, dráma, horror és sci-fi is. Néhányat láttam is és ajánlani is mertem az oldalon, sokba még nem botlottam bele, de idővel, biztos. "A játszma" egy friss változat és elvárható lett volna az értő és gondos kezek munkája képlékeny agyag testén, azonban Barker a remek alapot hamar elfelejti és ahelyett, hogy precízebben kidolgozná a mondanivalót és karakterek esetleges viszonyrendszerét, vagy a múltjukat építeni a jelenbe, aminek segítségével jobban megismerjük a figurákat, inkább a könnyebb és mint utólag kiderült, számára járhatatlan utat választotta és kevés pénzből, nem eléggé felkészült színészekkel, kezdetleges technikai tudással, igyekezett egy akciófilmet prezentálni nekünk.
Aztán, ha már benne vagyunk, hasonló az alapja az érdekes, de végül túlságosan sok kérdést felvető "Körben - Circle (2015)" című sci-fi drámának, vagy a tucatnyi hasonló témájú moziból pl. a "Szellős szobának - Breathing Room (2008) is.
Az összkép azonban rendkívül felemás. Ez a kettősség ráadásul rendesen ketté is osztja a filmet, hiszen amíg megismerjük a lényeget, az az első fele és az érdekesebb, egészen jó megoldásokkal, azután a második és nagyobb része a filmnek az igyekszik lenni, amiben egyelőre Barkernek érezhetően nincs tehetsége és ez az akció. Azok valami ritka unalmas szarok. A legtöbb esetben a színészek lövöldöznek, össze-vissza, teljesen vaktában, ami már azért is zavaró, mert a film szerint, akiket meghívtak, azok mind kimagasló eredményt értek el egy felmérés alatt, aminek valami akciójátékhoz van köze, ezzel szemben a játékosok fele még a felkínált műanyag fegyvereket is félelemmel veszi a kezébe. Ha a valóságban ilyenek lennének a virtuális világ véreskezű harcosai, akkor, a gamerek a világ legnagyobb képmutatói. És, sajnos, van a filmnek igazsága, mert sok kocka (Nem utalás a korábbi, jobb filmre.) otthon ül egy monitor előtt, egy gombokkal ellátott kis távirányítót nyomogat és közben olyan szitokáradatot küldd többi játékostársára a világhálóra, hogy azt hinnéd, a valóságban élve eszik a disznót és sörétet szarnak, pedig sokan gátlásos kamaszok, pattanással, semmire nem való véleményekkel, totál üres jövőképpel, amelybe a legtávolabbi terv talán az, hogy apu és annyi által adott zsebpénzből megvegyék az aktuális mészárlós játékot.
Itt a film elején kapunk egy csapatnyi gamert, akiket a titokzatos társaság vezetői kiválasztottak egy Béta tesztre, amelyhez kifejlesztettek egy teljes hacukát és egy speciális sisakot, amelynek viselésével gyakorlatilag át lehet kalandozni egy alternatív valóságba, ahol a program szerint épp menekülő akciót hajtanak végre karaktereink. A karakterek sablonosak, mint állat és már a történet végkimenetele is borítékolható, miközben maga a hacuka és a sisak (legyen kalap, hiszen az az eredeti cím is: call up) egészen jól össze lett rántva, valamint értékelhetőek a valóság és a virtuális világ közötti interakciók, átmenet, stb., amin látszik, hogy Barker szívügye volt, hogy lehetőleg teljesen koherens legyen: Pl. amikor egyik szereplő arcon akarja vágni a másikat, az ütést megállítja az alternatív síkon láthatatlan sisak/kalap eleje, így az ütés ugyan a levegőben csattan, ellenben aki adja, annak megfájdul a keze, míg a másiknak csak elrándul a feje, de nem sérül meg. Ez egyben van, hibát nem nagyon találni.
Viszont, minden más klisés, gagyi, erőtlen.
A karakterek nagyon összecsapottak. Azért igyekeztek váratlan fordulatot hozni a filmbe, azzal, hogy mondjuk akitől a legkevésbé várnád, az esik ki először, vagy, hogy beletettek a készítők a játékba néhány segítséget, amely néha megkavarja a kártyákat.
A befejezés teljesen ostoba, hiszen Béta teszt ide vagy oda, nagyjából olyan, mintha a mega cég csak azért kapkodná össze a világ legnagyobb játékosait, hogy ellenőrzött körülmények között likvidálja őket. Gyakorlatilag, akik tehát reklámozhatnák később a "játékukat", az elsődleges fogyasztók, simán le vannak írva.
Csak valahogy nem érzem olyan mindenhatónak ezt a brigádot - a befejezés is ebben erősített meg - hogy simán tudnák ez irányú elképzeléseiket kivitelezni, így meg bukik az egész koncepció és alárendelte magát a bárgyúság a műfajnak, hogy többet mutasson, mint amennyi valójában.
Magyarul: Elvártam volna vagy egy csavarosabb befejezést, vagy egy kevésbé megmagyarázót, mert ez, agy, nevetséges.
Az, meg, hogy az utolsó képsor, bár nem mondom, hogy hatástalan, de olyan, mintha első kézből nyúlták volna le a már említett "Kockából". Mondjuk egy remek filmből idézni azért oké. Az, hogy ahhoz képest egy sokkal silányabb munkát adunk ki a kezünkből, az már nem oké.
Megtekintés: Csak kőkemény slasher kedvelőknek, mert azon kívül...
Todd Nunes családi erőszakkal belevitte feleségét, Ashley Mary Nunes-t a jóba és elhatározta, filmszínésznőt farag belőle, mint Rob Zombie Cherry Moon Zombie-ból. Csak az a különbség, hogy Cherry Moon Zombie tehetséges. Sosem gondoltam, hogy ezt le fogom írni. Már az is csoda, hogy második rövidfilmjében nem szerepeltette az asszonykáját, aki amúgy csinos kis fehérnép, épp csak színészi alakítást számon kérni tőle dőreség.
A "Fényárban úszó házon" ettől függetlenül ügyesen megidézi a nyolcvanas évek bugyuta slasher horrorfilmjeit. A klisés maszkos gyilkos, a kisvárosi környezet és családi ünnep megvan, a semmire való - irtásra született karakterek - mellékszereplők, az elég enyhén csavaros, titok kibogozásában kulmináló történet is pipa. Van pozitívum is: Néha a zene már-már - és magam is meglepődtem - alulról, de karistolta a Sikoly filmek zeneiségét, ami alatt a vinnyogó hegedűket értem. Kezdetben ugyan nem, de az utolsó húsz percre felébredt a zeneszerző.
Aztán a gore elég ötletes és annyira talán nem is gagyi. Persze, sokkal több vér folyik ki, mint amennyi egy emberben van, de oda se neki.
A tehetséges alakítások elhagyása teret enged a bűnös, pőre élvezetnek. gondolkodni nem kell, csak bambulni magunk elé. Aztán, van itt annyi logikai baki és épp ésszel fel nem fogható jelenetsor, ami miatt a forgatókönyv több sebből vérzik, mint az összes áldozat. Hogy egy példát mondjak, hogy lehet úgy megölni valakit egy ágy alól, késsel szurkálva felfelé, majd kinyúlni és berántani az áldozatot, hogy ebből a másik helyiségben éppen fürdőző leányzó semmit se halljon, úgy, hogy se a füle nincs bedugva, sem soundtrack nem üvölti le a fejünket? A nagymama kidobása az emeltről 2.0 szintén érdekes rendezői húzás, mert először gyilkosunk is meglepődik, hogy a terasz szélén nem jut a tolókocsi tovább, ennek ellenére végül letolja a nénit egy semmibe vezető rámpán a picsába, hogy E.T. kerékpártúrája is megirigyelhetné! Hát mi volt a funkciója annak a semmibe vezető útnak a házra építve??? Nem vágom.
Ebben a filmben is meg lettem győzve róla, hogy nincs az az isten, hogy kipróbáljam a lekötözős szexet.
Eddig is voltak ilyen paráim... de ismerve szexuális életemet, nekem kellene a nőket lekötöznöm... hogy ottmaradjanak.
Mondtam már, hogy a színészi játékot nem nagyon találtam meg a filmben? Mondjuk az egyik főszereplő hölgy alakítása Oscar után kiált, Mrs. Nunes pedig egyetlen pillanattal győzött meg, hogy nincs minden veszve szerepjátszás terén: Mikor ájulásából felriadva az elaléltságból szinte azonnal menekülő üzemmódba vált. azt valahogy el tudtam hinni neki.
Az olyasmik miatt kellett többször megállítanom a mozit, mint a menekülő áldozat ahelyett, hogy végre eltűnve az éjszakában átszaladjon egy lehetőleg jobb forgatásba, inkább hanyatt bassza magát a gyilkos előtt és igyekszik beadni nekem, hogy pont akkor tört el a bokája, amikor már kiszállhatott volna a teljes filmes produkcióból.
Amiért nem tehetünk szemrehányást a stáb aktorainak, az az, hogy a legtöbben először álltak kamera elé. Fel is tűnt, hogy néhányan ugyanabba a gyerekbetegségbe esnek, mikor forogni kezd a kamera, mint én is szoktam; görcsösen próbálnak nem "szerepelni". Valakinél ez bejön, valakinél nagyon látszik, hogy küzd a karakterrel.
Szerencsére a játékidő nem veszi nagyon igénybe a szabadnapunkat, habár nekem közel négy óra volt, míg végigrágtam magam a képeken, hiszen mindig volt valami fontosabb, amikor megszólalt a FB üzenetjelző hangocskája. Meg egyébként sem kötött le nagyon a film.
Egyik kedvenc horrorfilmes klisém: Késes támadás az ágy alól. Csak tudnám, hogy egy húsz-harminc centis kést, hogyan tudnak alulról, merőlegesen átszúrni egy ágyon és/vagy matracon - ha mondjuk a fareteszek között szurkál - miközben a markolat sem kicsi és nincs hely, hogy erőt fejtsünk ki a döféshez, aminek segítségével a penge áthatoljon mindenen. Mindegy, azért pár évente egy-egy filmben elsütik ezt a poént.
Tehát, gyilkos maszk, nulla, gore ötös, történet, párbeszédek, nulla, film végi csavar, magyarázat, ötös, szereplők, nulla, rendezés, há..., nem, inkább kettes. Csöcsök, ke.. inkább hármas. Melynda Kiring meg kezdetben nagyon modorosnak (Mondjuk ki, hogy irritált?) tűnt, de a végére egészen megszoktam, sőt, talán mondhatjuk, hogy a karakter szerves része a modorossága, ezért még az alakítása is elfogadható volt számomra.
Megtekintés: Még mindig igyekszik művészi lenni, de most nem áll jól neki.
Rob Zombie azt nyilatkozta, hogy ez a legvéresebb filmje. Még szép, mert ez nem igaz. Valahogy rá kell venni a sok léha horrorfilmfogyasztót, hogy kidobjanak pénzt egy totálisan középszerű gyilokhorrorért, amelyben szebb napokat is látott B-C kategóriás színészek nyíratják ki magukat centekért. Még, hogy a legvéresebb. Az a Halloween Remake két része volt. Valahogy nincs szívem két, különálló filmként kezelni őket, annyira "egyben" vannak. Az véres volt. Ahogy a csávónak Michael Myers az arcába lép, pl. Az zsigeri volt, gusztustalan és visszavonhatatlan.
Itt semmi olyat nem kaptam, amit ne láthattam volna már unásig, ismeretlen nevű direktoroktól. De nem a nagy Rob Zombie-tól! A rendező, aki kedves nejét, Sheri Moon Zombie-t tologatja az összes mozijába, (Meg gondolom, szabadidejében is.) mert vagy annyira szerelmes belé, vagy annyira olcsó munkaerő, vagy annyira jó színésznő. (De nem az. Ha az lenne, nem 14 munkából állna össze a filmográfiája, tizenhét év alatt.)
A szokásos brigád utazik a hetvenes évek végén a kisbuszban, csak most az átlagéletkor nem húsz, hanem negyven, meg egy kicsi. Szívják a füvet, ótvar erőltetett szöveggel butítják egymást, csecset és foghíjas mosolyt villantanak és körbeutazzák Amerikát, hogy bazári szórakozásban részeltessék a kisvárosi vagy még annál is kisebb közösségek beltenyészet tagjait. Szerencsétlenségükre sikerül egy igen gazdag pasas útjába kerülniük, aki évente egyszer áldoz rá, hogy másokat feláldozzon egy maga által szervezett menekülős játékban. (Nagyon ígéretesen hangzik, ráadásul, kielégíti azon fogyasztók igényeit, akiknek korábban olyan kedvenceik voltak, mint Menekülő ember, Battle Royale vagy A kockázat ára. - Észrevetted, hogy amúgy ez a téma a horrorfilmeken kívül főleg anti és egyéb negatív jelzős utópiákban fordul elő, főleg népszórakoztató modulként, amolyan jövőbeni "Kenyeret és cirkuszt!" részeként?)
Simán összekapkodják a csapatot. A felesleg torkánt reflexből elvágják, a maradék pedig kap egy esély a túlélésre. Ha képesek tizenkét órán keresztül túlélni a feltehetően valami hatalmas kastély vagy/és gyártelep alatt elterülő kazamata rendszerben, szabadon távozhatnak. Embereink menekülnek és káromkodnak. Az üldözők szintén. Aztán elszabadul a pokol és mindenki mindenki ellen. Ez lehetett volna szórakoztató is, de nem az. Még az első ellenség, a törpe tényleg egy érdekes karakter, addig a többiek már fárasztóak.
Az áldozatok közül egyedül a mostanra összeaszalódott Meg Foster-nek tudtam kicsit drukkolni, de pusztán azért, mert valamikor egy jó nőnek tartottam - igen, a jéghideg kék szemei ellenére - és ritka filmes megjelenéseit számomra kedves filmekhez tudtam kötni: Elpusztíthatatlanok - They Live (1988), He-Man - az univerzum mestere - Masters of the Universe (1987). Igen, jól érzed, hogy a szegény Foster néni kb. harminc éve volt a csúcson. Mostanra rendesen elveszítette báját és szomorú látni, hogy az egykor a hűvösen szexis nőből mostanra egy kókadt virágszál lett. No, nem telhetetlenkedem, csak örülök, hogy ismét láttam.
A másik, aki egykor komoly favorit volt drámai színész szakon, mostanra meg úgy jellemezhetem, hogy a remek színész, aki minden szart bevállal; Malcolm McDowell. A 73 éves aktor 250 (!) produkcióban mutatta meg magát, ami nem egy rossz karrier. Vele kapcsolatban csak az fáj, hogy mostanra teljesen elkopott az a nimbusz, amit komoly alakításaival sikerült felépítenie és egyértelműen megélhetési színészként tudok rá tekinteni. Hogy mikor láttam utoljára szerethető karakterként? A Hősök sorozatban, ám ott is rossz fiút alakított. Mondjuk, ami jó benne, hogy azért 5-10 szarra jut egy-egy nívós munka.
Van kb. két perce a filmben Tracey Walter-nek is, aki, mikor még voltak lehetőségei és nem trágyákban égette magát, bagóért, akkor épp Conan (Schwarzenegger) társaságában forgatta a kést vagy Jóker jobbkezeként intézte az üzletet, míg Nicholson ráunt és egy hiba után visszakézből lelövi. (Conan, a pusztító, Batman - A denevérember) Lucky Leo szerepe egy kb. egy órás munka és egyetlen pozitívuma, hogy Sheri Moon Zombie simogatja meg a farkát, vagy legalábbis annak a helyét.
A cím jelentőségére nem jöttem rá, miért pont 31, hiszen Sheri éveinek száma ennél több és a játk ideje is megáll tizenkét óránál. Biztos, nem figyeltem eléggé, ezért maradtam le a 31 lényegéről.
Ami viszont zavart, hogy hasra-ütés szerűen dobálódzik a szervező, Father Murder (McDowell) a játékosok odd-szaival, miközben egyáltalán nincs rá semmilyen utalás, hogyan is képesek követni a játékosok cselekvéseit, hiszen kamerát, kamera képet nem mutatnak és a film során még véletlenül sem kerül elő technikai személyzet, aki végigkíséri az akciók lefolyását, őrült szervezőnk és bájos vén kurva tettestársai mégis tökéletesen percre készek az infókból, hogy épp ki halt meg, ami minimum egy zárt láncú kamerarendszert feltételez.
Ebből kimaradunk.
A másik, ami zavart, hogy nem derül ki pontosan, hol is vagyunk helyileg. Szereplőink tizenkét órát kapnak a menekülésre, ami idő alatt gyakorlatilag végigbukdácsolnak egy kazamatarendszeren, egy teljes gyárkomplexumon és néhány kellemesen bereflektorozott helyiségen. Mindenesetre feltételezhető, hogy nem egy vidéki farm alatt összehordott két szalmabála és három hordó között kell keresztülnyomakodniuk. Tizenkét óra! Ebből kb. ha egyet töltenek az ellenség kiiktatásával, a többi idő alatt szerintem nagyjából eljutunk a fővárosból a Velencei tóra. Itt meg végig sikerül házon belül maradniuk, holott folyamatosan mozgásban vannak. Szóval, az arányok kicsit el vannak mérve.
Az ellenségek nagyon kitaláltak. (Ilyen névvel, hogy Sex és Halál. Hát, fantasztikus. Azért visszasírtam a Mad Max Master Blastert. Vagy a Menekülő emberes pankrátorokat.) Nem is lehet őket komolyan venni, az egyetlen Richard Brake kivételével, akinek mindig olyan az arca, mintha az utcán élt volna hosszú évekig, napfényen és kannás boron. Mondjuk, lestrapált külseje ellenére csipázom a faszit és ha felülemelkedem a ripacskodásán, akkor még mindig ő volt a legjobb színész a stáblistán. Nem is csoda, hiszen csak jó színész lehet, aki magára öltötte a Trónok harcának egyik legbaljósabb figurájának a szerepét: The Night's King. Azért sokat tompít a figura hitelességén a sok agyzsibbasztó monológja, amelyekbe vegyíti a konyha-filozófiát a nyálköpködős haraggal.
Az is necces, hogy összesen hárman - McDowell meg két öreglány - állnak a játék mögötti fogadások hátterében és mindhárom személy bőven benne van a hetvenben. Azért elvárná az ember, hogy ilyenkor egy egész kis kompánia legyen élet-halál ura, akik pergő montázsban cserélgetik a sorsjegyeiket. Itt meg McDowell benyög valamit, a másik kettő meg bólogat rá.
Volt hiányérzetem és Rob Zombie-tól ez számomra nagyon kevés.
Ezt a témát - emberek belekényszerítése egy túlélős játékba, gazdag emberek a háttérben, küzdelmes elhalálozások - már sokan és sokféleképpen feldolgozták. Nem érzem, hogy rendezőnk bármit hozzá tudott volna tenni a témához, amit amúgy meg kedvelek. Csak nem így.
Megtekintés: Ha van felesleges folytatás - és van - akkor ez az!
Nem kívánom elvitatni Burt Kennedy tehetségét, hiszen egész életét végigkísérte a western műfaj és annak szeretete. Első és utolsó filmje is a téma környékén lavírozott. De hiába az elhivatott western szeretet, ha ezen a produkción az nem érződik. Eleve, az első rész monumentális kettő órájával szemben a röpke kilencven perc éles ellentét. Az első résznél bőven volt idő felépíteni a konfliktust, rendesen elmagyarázni, megismertetni a nézővel az összes fontos karaktert, felépíteni a szereplők közötti viszony-rendszert, stb. Itt erre alig van mód. Sem a hét bátor nem olyan hangsúlyos karakter - Brunner sem, ami szomorú - sem az ellenfelük, aki lehet, hogy egy híres mexikói színész (nem néztem utána) de ebben a filmben egy súlytalan és alig komolyan vehető papírmasé figura.
A filmet egyébként az a Larry Cohen vetette papírra, aki a horrorfilm műfajában egy igazi slasher kuriózumnak, a Mániákus zsarunak és a kannibál bébiknek is életet adott. A rengeteg sorozat mellett ez volt Cohen első mozis munkája, ami talán megmagyarázza a butuska történetet és gányul összecsapott forgatókönyvet. Szerencsére később javított. Pl. nagy kedvencem lett a Chris Evans-os idővel versenyt futó akciófilm, a Mobil.
Azt se tudom, ki kicsoda?
Amikor ráakadtam a filmre, örültem, hogy az első rész után ismét elmerülhetek ebben a világban, amely olyan idegen tőlem és mégis, valahol belül, bár magam alkalmatlan lennék életben maradni egy ilyen közegben, mégis élvezem a vele való találkozást. Az első rész egy kultikus darab, és bár hosszú, egy percig nem unatkoztam rajta. Sajnos a folytatás rövidsége ellenére sem habkönnyű szórakozás. Az akciók közel sem olyan jól megtervezettek és kivitelezettek, mint az első részben, ami furán hangozhat, hiszen "csak lövöldözés" és "lovakról leesés" az egész. Ez az első részben egészen változatosan, érdekesen volt tálalva, itt azonban leginkább egy lőporfüstös katyvasz az egész produkció.
És a végén a gonosz halála: Mintha direkt erőltették volna, hogy legyenek neki is utolsó szavai, mint korábban Eli Wallach-nak, és bár drámai, hogy Lorca (Emilio Fernández) még a halál torkában is a bosszút kívánja, ettől függetlenül, az első rész után puszta másolatnak hat. (Érdekes is, hogy a bandavezérek még kicsit dumálnak a halálos seb bekapása után, míg csatlósaik, simán hullanak, akár a legyek.)
Nem értem, miért gondolták, hogy a folytatást érdemes elkészíteni nagy nevek nélkül?
(Már, ha Brunnert nem számolom.)
Ha az első rész erényeinek fényében nézzük a mozit, teljesen rossz, felesleges folytatás. A hét mesterlövész egyik vonzereje abban is állt, hogy az akkori filmes szépfiúk - visszaszívom - az akkori férfias karaktereket mind a szakmában ismert nevek alakították, egyedül Chico volt a szakmában zöldfülű, ő viszont azért került bele, hogy az Európai női rajongóknak is jusson némi konc. A második részben meg egyedül Yul Brunner neve ismerős az átlagos nézőnek, meg talán Warren Oates-é, aki A vad bandában is szerepelt és viszonylag ismert név a szakmában, meg Fernando Rey, aki viszont a pap mellékkarakterét kapta meg. A többi mesterlövész számomra totál ismeretlen színész, pedig 66-ban biztos lettek volna még, akiket fel lehet hajtani az első rész után. Állítólag Steve McQueen azért maradt ki, mert Brunner-nek nem volt kedve megint vele versengeni a forgatás során, pedig elképzelem, mennyit dobott volna a figura visszatérése a filmen. Az már hab a tortán, hogy Chico eredeti alakítóját, Horst Buchholz-ot sem hívták vissza és egy totál ismeretlen fiatalemberre bízták az egykori jóképű és hirtelen haragú taknyos szerepét.
Chico hat év alatt elparasztosodott.
Tehát kapunk egy sokkal szegényesebb kiállítású ismétlést, kisebb nevekkel, kevesebb és rosszabb minőségű akcióval, ugyanazzal a mondani valóval. Még szegény Brunner-en is mintha az unalom jeleit vélnéd felfedezni. Soha többet nem játszotta el Chris karakterét, helyét a nyeregben olyan kollégák vették át, mint George Kennedy, Lee Van Cleef, Michael Biehn és most, a 2016-os változatban Denzel Washington.
Amit nem tudtak elrontani, az a filmzene, mert szinte végig átemelték az első részből az eredeti muzsikát, Elmer Bernstein zeneszerző közreműködésével.
Amennyire bátrak ők heten, te annyira bátran kihagyhatod ezt a mozit. A film ismert még "A hét mesterlövész visszatér" címen is, de mivel az eredeti címből is hiányzik a jelző, így én is inkább a mesterlövész nélküli változatot preferálom.
