Gyilkos lövés aka Ölni vagy meghalni - Shoot to Kill (1988)

Gyilkos lövés aka Ölni vagy meghalni - Shoot to Kill (1988)

Rendezte: Roger Spottiswoode

Megtekintés: Vannak olyan filmek, amiket nosztalgikus újranézni.

Menjünk sorjában.
1988-ban ez a film egy korrekt thrillerként működött és az évek alatt sem hámlott le minden héj róla. Az eleje eléggé feszült a gyilkos zsarolóval, gyilkosságokkal. Van a filmnek tétje. Utána jön a kalandfilm rész a szereplők fejlődésével és a becsempészett humorral, majd végül, visszatérünk a civilizációba és a lezárás egy leszámolással végződik, miközben a főszereplők között kialakul a megérdemelt kölcsönös tisztelet és barátság, amire ugyan nem erősítenek rá a végletekig, de ettől függetlenül egy "buddies" moziként is aposztrofálható.
Jól van felépítve, feszesen. Spottiswoode amennyire emlékszem rá - a nevét sem véletlenül jegyeztem meg az évek során - egyenletes minőséget hozó rendező volt. Persze nem állítom, hogy a James Bond film rendezése - A holnap markában - Tomorrow Never Dies (1997) - volt szakmailag a legjobb döntése, de azért voltak olyan filmjei is, mint a szórakoztató "Air America - Air America (1990)" vagy a nálunk kifejezetten közönség kedvencként ismert "Egyik kopó, másik eb - Turner & Hooch (1989)".

A Gyilkos lövés - érdemes megemlíteni, hogy ez a hivatalos magyar forgalmazási cím, míg a klasszikus szinkronos változat esetében a narrátorhang az "Ölni vagy meghalni" címet olvassa be, de a külföldi megjelenés is cikornyás, mert az első angliai címváltozatot (Deadly Pursuit / Halálos hajsza) meg kellett változtatni egy Michael Ryan nevű fiatalember miatt, aki 1987-ben lövöldözős ámokfutást rendezett és túl fájó volt még az eset emléke és sajtóvisszhangja. Az eset Hungerford-i mészárlás néven híresült el. Az már csak hab a tortán, hogy a forgatókönyv első címváltozata "A hegy királyai" címre hallgatott.
A film ma már nem durranna akkorát, mivel komolyabb mozirajongók tisztában lehetnek ismertebb színészek nevével, és így könnyebben párosítanak lehetséges szerepet egy-egy névhez, de 1988-ban még jól ellehetett kendőzni egyes karakterek kilétét azzal, hogy a szereposztásban nem hívjuk fel rájuk a figyelmet. A film is ügyesen aknázta ezt a lehetőséget ki és nagyjából már egy órája megy a film, amikor végre kiderül, ki is a szinte már misztikus képességekkel felruházott gyilkos. Misztikus képesség alatt itt azt értem, hogy nagyon ügyesen képes elmenekülni az FBI karmaiból, bolonddá téve a nyomozókat. Valójában inkább csak elég tökös, ügyes, szerencsés és intuitív.

A film egy sikertelen emberrablási kísérlettel és gyémántlopós zsarolással indul, ami alatt nem ismerjük meg a gyilkost (Clancy Brown) ellenben kiderül, hogy nem hülye, elég erős és könyörtelen. Az FBI nyomozója, a tapasztalt Warren Stantin (Sidney Poitier) is meglepődik rajta, hogy milyen agyafúrtan tud a pszichopata férfi megszökni a rendőrség karmai közül. A tragikus lezárású túszmentő akció viszont felhergeli annyira a fekete nyomozót, hogy a továbbiakban személyes ügyének tekintse a gyilkos kézre kerítését és így, amikor egy füles nyomában az amerikai-kanadai határt kitöltő hegységbe kell bevennie magát, nem habozik, hogy elérje céljait és bár a hegyi életmódban erősen járatlan, kap némi segítséget.
Korábban egy kis csoport túrázni és horgászni indul a hegyekbe, elvágva mindentől. A vezetőjük egy tapasztalt hegyi-vezető, Sarah Rennell (Kirstie Alley), aki történetesen a vidék másik ismert túráztatójának a kedvese. Mikor a kisváros seriffje holttestet talál, a hír eljut Stantin-hoz is, aki gyakorlatilag megzsarolja Sarah kedvesét, Jonathan-t, (Tom Berenger) hogy csak akkor mehet a lány és a feltételezett gyilkos után, ha közben segíti Stantin-t is odajutni. A kényszerű és nehézkes párosításból hamarosan egymásra utaltság lesz, mert a vadon eléggé embert próbáló környezet és mind Stantin, mind Jonathan kerül olyan helyzetbe - nem véletlen dramaturgiai húzás - hogy csak a másik képességeinek köszönhetően tudnak továbbra is mozgásban maradni.
Közel három napos hajsza után a gyilkos és túsza - mondjuk annyira nem logikus, hogy miért nem engedi közben el Sarah-t a férfi, hiszen a városban elég nehéz egy fogollyal lavírozni - egérutat nyer, viszont ezen a terepen már Stantin elemében van és szakmai udvariasságból maga mellett tartja Jonathan-t, míg lezárul az ügy. Erre szükség is van, mert a leszámolásnál mindkettőjük tapasztalatára szükségük lesz.

A film eléggé kerek. Egyetlen negatívumnak az eltelt idő kopottságán kívül talán a befejezés hirtelenségét tudnám felhozni. Van benne kellő humor is és elég feszültség, kaland. Néhány kisebb baki.
Jól építik fel a filmet a leleplezésig, mert finom úgy építik fel a filmet, hogy ne legyen egyértelmű, ki lehet a kakukktojás az öt túrázó férfi közül. Ma már persze van, akinek elég meglátnia a szereposztást és borítékolható, ki lesz a "gonosz", de akkor ez még nem így volt.
Clancy Brown mostanra túlfoglalkoztatott színésszé nőtte ki magát, de 1988-ban alig volt túl a Hegylakó sikerén és a Gyilkos lövés gyakorlatilag csak a hetekig mozifilmje volt.
Sidney Poitier korábban sokat foglalkoztatott karakterszínész volt és Stantin szerepébe tíz éves szünet után bújt. Ma már hajlott kora miatt nem vállal szerepeket, de azt vallom, hogy a filmművészet legfontosabb fekete bőrű színésze, aki szinte valamennyi fontos fekete férfi szerepet eljátszott fiatalsága alatt.
Erre kikacsintva utal is a film, amikor Stantin megjegyzi segítőjének, hogy FBI ügynökként mennyi zűrös ügye volt már. Amiket felhoz példának - Maffia, Klu-Klux-Klan, KGB - azokkal ténylegesen is szembe állt néhány filmjében korábban:
- Csináljuk újra - Let's Do It Again (1975) Maffia (saját rendezése)
- Forró éjszakában - In the Heat of the Night (1967) Klu-Klux-Klán és faji előítélet
- A kis Nikita - Little Nikita (1988) szovjet alvó ügynökök
Megjegyzem, szimpatikus pillanat az is, amikor végül, mikor lehetősége van rá, Stantin ugyanúgy lövi le a gyilkost, ahogyan az korábban végzett a gyémántkereskedő feleségével. Itt megjelenik a szerepben a bosszú is, mint motiváció, ami árnyalja a karaktert.

Amikor Jonathan elkezd átmászni a kötélen, lábbal előre, nagyon nem tartottam azt logikusnak. Azután persze, amikor leszakad a kötél, már egyértelmű, hogy ha fordítva és természetesebben mászik végig a kötélen, a szakadás után lezuhan, mint a szar és vége a figurának. Így viszont Stantin vissza bírja húzni.

Kirstie Alley nagyjából mindenkinek a Nicsak, ki beszél sorozatból lehet ismerős, míg Tom Berenger "A szakasz - The Platoon" filmmel vívta ki a rajongók szeretetét.
A Rotten Tomatoes kritikusainak kissé túl magas a 100%-os értékelése a filmről, de szerintem is simán elviszi a 80%-ot.
Nálam még sokat hozzátett a filmhez John Scott zenéje, amely jazz-es alapokat sem nélkülöz, de igazán a főmotívum használása tetszik benne. Lent belehallgathatsz.

A film Mafab adatlapja: Gyilkos lövés - Shot to Kill (1988)

Ha szeretnéd látni
- Gyilkos lövés aka Ölni vagy meghalni (1988)

A film kategóriában és összképben a már korábban méltatott "Egy ártatlan ember" című Tom Selleck dráma testvérfilmje is lehetne.