Tusk - Tusk (2014)

Tusk - Tusk (2014)

Rendezte: Kevin Smith

Az ember a legveszélyesebb állat - közhelyes mondat egy nem közhelyes filmről.

Megtekintés: Gyomor kell hozzá.

Kevin Smith biztosan nagy kedvelője Takeshi Miike munkásságának és egészen biztos, hogy volt "szerencséje" "Az emberi százlábú" című baromsághoz, ráadásul, eszméletlen mennyiségű füvet szívhatott el közben, hogy összerakja Michael Parks jutalomjátékát és Justin Long legelbaszottabb filmjét. Eddig. Mindig is sejtettem, hogy Smith agya aberrált világok vizein evez és előző horrorfilmje is jól mutatta, hogy van érzéke a valóságtól teljesen elrugaszkodott, hangulatos horrorfilmekhez, melyek történetei a valóságból táplálkoznak és mindig emelik a tétet. A "Red State" is tinihorrorként indul, hogy azután egy teljesen elborult szekta, teljesen elborult drámájába vezesse be a nézőt. A Tusk szintén nem egyszerű történet - részemről szimplán kivitelezhetetlen ebben a formában - kiszámítható befejezéssel. Kiszámítható, ám nyugtalanító befejezéssel. (Mondjuk - spojler!!! - nehezen hiszem, hogy amit ez az őrült tudós véghez vitt pár nap alatt, azt valamilyen formában nem lehetett visszafordítani, leszámítva, hogy a kísérlet célja az volt, hogy főhősünk rozmárrá lényegüljön, mert az meg sikerült. Bár, nem hiszem, hogy hasonló helyzetben én egy üres állatkert elkerült attrakciója legyek...)

Elég hangulatos posztereket dobtak össze a filmhez.

Mellékesen azt gondolom, amit ebben a témában - embert emberi ronccsá átoperálni - ki lehet hozni, azt már korábban az Emberi százlábú című baromság megtette. Elhiszem, hogy kreatív elmére utal maga a történet, hogy egy sufni-tunning keretében egy élő emberből napok leforgása alatt zsíros emlős állatot farigcsáljunk, ugyanakkor, ha szépen leülünk, eloltjuk a jointot és kikapcsoltuk a pszichedelikus zenét, már más megvilágításban rá fogunk döbbenni, hogy az egész sztori egy faszság. (Persze, de a Terminator, a Transformers, a Star Wars meg mehet, mi?)
Smith filmje nem sci-fi, hanem egy horror-dráma. Ennél fogva, bizonyos természeti törvények (regenerálódás, sejtkilökődés) vonatkoznak rá. Ha nem, ami marad, szín tiszta baromság. Bocs, Smith.
Ha esetleg hónapok hosszú munkája alatt történik, egy sokkal lassabb változás -az hihetőbb? - az talán befogadhatóbb lett volna. Amolyan tovább vitt Tortúra történet. Mert ez kb. az a szint, megspékelve némi társadalomkritikával és abszurditásba hajló humorral.
Összességében nem rossz darab, csak valahogy kicsit kilóg az ingerküszöbömből. De ha jelképesen nézzük, akkor rendben van. (Egy frászt!)

Wallace Bryton (Justin Long) egy tenyérbe mászó stílusú - kicsit a mi Balázsunkra hajazó - gyökszi, aki internetes rádióban pusztítja az agysejteket. Műsorára komoly igény lehet, mert még arra is van pénzük, hogy néha messzire utazzon, hogy elkészítsen egy-egy interjút a világháló csodabogaraival. Legújabb alanya egy öncsonkoló garázs kölyök lenne, de mire a kanadai címre érkezik, a 15 perc hírnévért bármire képes celebünk már végzett magával. Nem derült ki számomra, hogy volt rá képes és nem e csak egy vírusvideót dobott össze. Azért combot lemetszeni egy szamurájkarddal, még Michonne-nak sem egyszerű feladat, főleg nem akkor, ha csak csuklóból tesszük azt, kevés erőkifejtéssel. Mindegy.

Vajon, ha a filmet egy plasztikai sebész szemével nézzük, milyen gondolatokat ébreszt bennünk a film? Pl. Azoka  baszom nagy szőrszálak az orra alatt, honnan jöttek???

Miután az aktuális téma egy koporsóban és nem az utcán hever, Wallace kocsmázik egyet, mielőtt hazaeszi a franc. Csővélés közben egy falragaszt vesz észre, rajta valami érdekessel. Felhívja a magát reklámozó öreg fószert (Michael Parks), mert érdekelni kezdi: hátha kap néhány érdekes történetet egy veterán életéből. Talán nem akkora siker, mint egy önamputáló szerencsétlen vegzálása, de talán megteszi.
A címen egy tolókocsis ürge fogadja és kellemes teázgatás közben mesél kicsit Forrest Gump szintű életéről. (Vagy csak kamu...)
A tea hat. Wallace elég időre elájul ahhoz, hogy tolókocsis emberünk kissé átszerkessze testszerkezetét. Mindjárt - hogy reflektáljunk a film eleji katalizátorra - csonkolja hősünk bal lábát. A továbbiakban pedig egy abszurd Frankenstein vagy Gólem történet csodálói leszünk.
Justin Long-gal mondjuk egyfajta kiszabás a mozi, hiszen az egykori humoristának csupán a film első felében van ideje legendás beszélőkéjét használnia. Mivel a rozmárok nem beszélnek, az író-rendező tesz róla, hogy közel negyven percig csak artikulálatlan üvöltés és hörgés legyen a kommunikáció közte és a nézők között. Meg esetleg a szeme játéka, mivel az arcát is egy elcseszett maszk rejti el. Nem nagyon fogom megérteni Long döntését, hogy vállalta a filmet, hacsak a.) akart egy drámai karaktert és b.) Smith lesz... leszólította és haverságukra hazardírozott.
Azért Long egészen hiteles.
Michael Parks azonban sokkal erősebb. Rezdülései, arcjátéka, gesztusai mind egy tökéletes őrültet festenek vászonra.
Amikor a hatalmas ebédlőasztal két oldalán üvöltöznek, az a film egyik esszenciális jelenete.
Vagy az egész film groteszk vélemény a világháló mocskáról és a média elítéléséről.

Ha a film őrült tudósa inkább plasztikai sebészként, csajok csöcsit varrogatta volna, vajon mennyi pénzt keresett volna már össze?

60%

Megjegyzés:
- A téma miatt inkább erősebb gyomrú és erősebb lelkű nézőknek ajánlanám.
Hasonló témájú filmek:
- Misery - Tortúra
- The Human Centipede - Az emberi százlábú
- Dobozba zárt szerelem - Boxing Helena