2016. október 14., péntek

Hó hull a cédrusra - Snow Falling on Cedars (1999)

Hó hull a cédrusra - Snow Falling on Cedars (1999)


Rendezte: Scott Hicks

Megtekintés: Valamiért mindig megakartam nézni ezt az érdekesen melankolikus filmet, főleg Ethan Hawke miatt is, de nem érte meg.

Még Hawke is nyilatkozta később, hogy nem tartja komoly darabnak filmográfiájában ezt a drámát, amelyet átszőnek thriller és rejtélyes elemek, mégis unalmas, mint a dög. Még akkor is, ha az alapötlet nem rossz. A kivitelezésnél valami elcsúszott. A film tele van flashback pillanatokkal, montázsokkal, művészinek beállított vágásokkal, amik nélkül is működött volna a film, így viszont, kizökkenti a nézőt, pedig nagyon erősen indít.

Az alapötlet két fronton lenne érdekes:
Az egyik, hogy a jelek szerint a kis San Pedro szigeti közösség egyik ismert halászát meggyilkolták és holttestét a seriff találta meg a horgász saját hálójában.
A másik vonulat, hogy időben 1950-ben vagyunk, nem sokkal a második világháború után, amikor a japán közösséget, amelyik Amerikában próbált boldogulni, minduntalan hátrányosan megkülönböztetik és mivel a holtan talált halász, Carl Heine Jr. (Eric Thal) egyik aktuális haragosa, egy elfajuló földvita miatt a japán származású Kazuo Miyamoto (Rick Yune), egyértelmű, hogy őt gyanúsítják meg a feltételezett gyilkossággal.
A harmadik és sajnos szinte végig a legérdektelenebb történet szál a helyi újságkiadó fiának, Ishmaelnek (Ethan Hawke) a nyomozása, melyet azért kezd el, mert nincs meggyőződve Kazuo bűnösségéről és mert Kazuo aktuális felesége korábban, szinte még gyerekkorukban, Ishmael titkos szerelme volt, akivel rendszeresen összebújtak az erdőben, egy cédrus - innen a cím is - ölelő odvában.

Feltételezem, hogy David Guterson regénye, amelyből a film készült, szórakoztató olvasmány. Feltételezem, mert ebből a film valahogy nem sikeresen adja vissza, amit szerintem irodalmi alapon jól működhet. Mondjuk, nem olvastam a regényt, így nincs kiindulási alapom sem. Viszont érzem, hogy a titokzatos gyilkossági ügy, a japán polgárok elidegenítése és a gyerekkori szerelem együttesen egy jól működő, izgalmas regényt eredményezhetett. A századik percben ebből megcsillan valami, amikor Ishmael-nek kezd sikerülni felgöngyölíteni az ügyet és meggyőzni a seriffet, hogy gondolja újra a feltételezéseit, hiszen egy ember élete a tét, ha elítélik Kazuo-t, lehetséges, hogy ártatlanul. A baj a filmmel csupán az, hogy míg eljutunk eddig a századik percig, lassan lecsúszunk a fotelből a padlóig és édesen alszunk.


Hangulatot persze szépen lehet festeni a mesteri világításokkal, a film eleji köddel vagy az erdő képeivel. Viszont, valahogy dramaturgiailag félrecsúszkált az összkép, ezért néha rossz lesz a vágás ritmusa, feleslegesnek érződnek jelenetek, vagy fárasztó lesz néhány flashback. Egyszerűen, mikor már ráhangolódna az ember, hirtelen... nem történik semmi és lassan távozunk alfába.
Ezen a rendkívül míves szereplő gárda sem segít, pedig legalább tíz olyan nevet is láttam a stábban, akiket szívesen nézek a vásznon. Az egyik pl. Zeljko Ivanek, aki alig szerepel. Max Von Sydow már fontosabb és vele párban van a bíró, James Cromwell illetve a vád oldalán, James Rebhorn. Így elmondhatjuk, hogy a bírósági tárgyalás a nagyok "játéka". Ennek ellenére elég sótlan az egész és az sem segít, hogy a film időben valamikor télen játszódik, mert sem a természetben nincsenek színek, sem a tárgyalóteremben.
Eric Thal, a kilencvenes években eljátszott egy zsidó fiatalembert az "Idegen közöttünk - A Stranger Among Us (1992)" című krimiben és akkor úgy tűnt, hogy egy nagyon jó színész szabadult Hollywoodra. Az ígéret egy beváltatlan csekk maradt, hiszen Thal a kilencvenes években még készített néhány filmet, amivel kitörhetett volna, azután eltűnt a középszerben és eddig összesen 24 filmes munkával múlatta az idejét, ami elég kevéske, 24 év alatt. A "Parazita - The Puppet Masters (1994) kifejezett kedvencem. Még fájóbb, hogy Thal jelen moziban gyakorlatilag egy halottat alakít, hiszen a film elején találják meg a holttestét és így a filmben, mikor a továbbiakban megjelenik, akkor vagy flashback-et látunk vagy egy boncasztalon fekszik. Az mondjuk elég gyomorforgató jelenet.
Ethan Hawke szereplése is megcsappan, ha tudjuk, hogy gyengéd érzelmeit felelevenítő részekben egy másik színészpalánta (Reeve Carney) alakítja őt, fiatal korában.

Eric Thal szerintem mindent beleadott ebbe...

Utoljára a két kultúrát vegyítő és lebilincselő mozi, amire emlékszem, pl. A Gyilkos nap - Rising Sun (1994) volt, igaz, az inkább az akció műfajt karcolgatta. Vagy ott van "A nap birodalma - Empire of the Sun (1987) még régebbről, de az meg háborús dráma. meg biztos lenne még pár jobb és érdekesebb mű, ha megerőltetném az agyam. A "Hó hull a cédrusra" sajnos pont nem lenne rajta a tízes listámon, hiszen annyira nem érzem közönségbarátnak. Közben eszembe jutott még a "Pöttöm - Little Boy (2015) is, amely szintén sokkal érdekesebben közelítette meg a japán-amerikai ellentét kérdését a háború után.

50% Pedig a történet többet érdemelne.

Ha megnéznéd:
- Hó hull a cédrusra (1999)
- Pöttöm (2015)
- A nap birodalma (1987)
- Gyilkos nap (1994)
Ebből a négy filmből garantálom, hogy a tárgyalt mozi a legunalmasabb!
Nem vonom ezzel együtt sem kétségbe Hicks rendezői tehetségét, hiszen elkészítette a Ragyogj! című mozit is, de itt valami félrecsúszott.

A film betétdalai egy másik oldalon: Soundtrack and You - Snow Falling on Cedars

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Ide tessék írni, ha van mit: