Rengeteg filmet nézek meg és nagyjából ez az egyetlen módja van, hogy egyik-másikra még egy évvel később is emlékezzem.
Ha véleményedet írnád meg, ide teheted: leszegett@freemail.hu
A blog használhat különböző cookie-kat, melyről tájékoztatnom kell az olvasókat. Pontosan nem tudom, az mi, de van! 2018.05.25. napjától van egy rendelet, ami érinti az adatgyűjtést is a neten. Én nem értek a technikai részéhez, de elvileg csak a blogspot és a google+ által használt lehetőségeket használom.
Sam Shepard (1943. nov. 05. - 2017. júl. 27.) neve talán sokaknak nem olyan ismerős, mint mondjuk egy Dustin Hoffman vagy Al Pacino, ettől függetlenül az amerikai színész végigkísérte mozis fejlődésemet, főleg karakterszerepekben. Épp három napja néztem meg hajnalban "A pelikán ügyirat" című filmet és azon gondolkodtam, hogy az egyik fontos szerepet alakító John Heard most hagyta el a földet és vajon ki lesz a következő?
Történetesen a film egyik fontos karaktere, Darby Shaw (Julia Roberts) mentorát és szeretőjét, Thomas Callahan-t alakító Sam Shepard. Shepard sokféle műfajban kipróbálta magát, de talán a legtöbbet valamilyen háborús, történelmi vagy egyéb drámákban láthattuk. Apró furcsaság, hogy a filmben Sephard karaktere pár nappal előbb hunyt el, mint a Heard által alakított ügynöké, míg az életben ez pont fordítva történt.
Egyik kedvenc alakításom tőle a Frances című életrajzi drámában a megkínzott színésznő (Jessica Lange) korábbi kedvesének figurája, aki végül a nő mellé áll amikor már mindenki magára hagyta.
Néhány fontosabb cím a filmográfiájából: Mennyei napok, Az igazak, A sólyom végveszélyben, Mud.
Egy tanárnő és egy bombázópilóta gyermekeként született, aki a középiskolában még állatorvosnak készült. 1962-ben egy utazó társulat színjátéka annyira megbabonázta, hogy velük tartott közel három évig és írással, majd zenéléssel is kacérkodott. Az írás több sikert hozott neki, még díjat is nyert színdarabjával. 1971-ben három évre Londonba költözött, majd miután nem érezte jól magát, visszatér az USA-ba, ahol komoly drámaíróként ismerik meg a nevét a szakmában. 15 évig volt O-Lan Jones férje, úgy, hogy mikor elvált tőle 1984-ben, akkor már közel két éve Jessica Lange-el élt együtt. Háromszor jelölték a rangos Pulitzer-díjra, amit egyszer neki is ítéltek, 1979-ben, az "Eltemetett gyermek"-ért és kétszer jelölték Tony-díjra is.
Három gyermek apja. 2015-ben Mia Kirschner volt a barátnője. Ez a kapcsolata kb. olyan lehetett, mint filmbeli karakteréjé, "A pelikán ügyiratban".
Kicsit vegyes érzéseim vannak, amikor a Valerian című filmről írok. Egyrészt mert nagyon-nagyon vártam, másrészt mert imádom Luc Bessont, harmadrészt mert ehhez képest azért némiképp csalódtam.
A bemutatók nekem egy Ötödik elem szintű filmet sugalltak. Habár az is lehetséges, hogy csak az elvárásaim generálták ezt a képzetet. Az Ötödik elemnél Luc Besson elég sokat merített Moebius képregényvilágából, úgy hittem, hogy egy képregényadaptációnál végre ki is élheti ezt a fajta ambícióját.
A Valerian és Laureline egy méltán népszerű francia képregény, amely két temporális ügynök kalandjairól szól. 1967-ben jelent meg először, amit még 39 további rész követett. A sztorikat Pierre Christin írta és Jean-Claude Méziéres rajzolta (aki egyébként az emlegetett Ötödik elem koncepciótervezője is volt). A képregényből 2007-ben francia-japán koprodukciós anime-sorozat is készült, amely magyarul Űrzavar címen futott a tévében.
Nos, a film nyitójelenetei az orosz-amerikai űrrandevútól a változatos idegen fajok kontra emberek kapcsolatfelvételéig kifejezetten tetszett. Mondjuk vicces, hogy minden fajt rászoktatnak a kézfogásra, de ezt egy poénnal ütik el a végén, szóval aranyos. Tetszik, hogy míg végigvezetnek a találkozókon az idő múlását az emberei egyenruhák változásával is jelzik.
Elég látványos a bolygó, ahonnan a történet indul és amelynek lakói láttán erős deja vu-érzés fog el az Avatar és a nav'ik irányában, de ettől eltekintve szép, és magával ragadó a tengerparti paradicsom, amelyben élnek. Komolyan ámul az ember a látványvilágtól és itt még határozottan reménykedik, hogy ez az a film, amire várt.
Aztán megjelenik a vásznon Valerian a tejfelesszájú Dane DeHaan alakításában és hiába próbálják meg az első perctől lenyomni a torkomon, hogy ő egy skalpvadász szívtipró, valahogy nem tudom elhinni. Erre valami sármosabb színészt kellett volna találni, mert a történet szerint Valerian minimum egy fiatal Harrison Ford a Csillagok háborúja idejéből, akire azt tudnám mondani, hogy oké. Laureline (Cara Delevingne) rendben van, bár a súlytalan Valerian mellett azért ő sem tudott igazán kiteljesedni, ahogyan mondani szokás: „nem volt meg köztük a kémia”.
Sajnos ez az ami az egész filmet tönkre vágja, mert a szereplők közti civódások sem jönnek át, így aztán az élcelődéseken sem igazán tudunk nevetni. Megint csak azt kérdezem, hogy hol van az Ötödik elem kiváló humora? És a humor hiánya nem is volna akkora baj, hiszen nem kell minden filmnek humorosnak lennie, de valahogy a történet is lassan áll össze, ezért nem igazán tudunk izgulni rajta, hiszen nem tudjuk, ki miért tesz mit és mi a motivációja. Körülbelül a film háromnegyedénél kezd összeállni annyira a kép, hogy végre megértsük, hogy mire megy ki az egész és rájöjjünk mi a célja az idegeneknek, a föderációnak és milyen szerep jut ebben a két ügynöknek. De mivel nehezen jutunk el eddig a pontig, nem izgulunk eléggé a szereplőkért, a kémia hiánya miatt meg nem izgulunk azon sem, hogy összejön-e Valerian és Laureline, mert abszolút érdektelen.
Azonban Alpha, az ezer bolygó városa megint csak gyönyörű látvány és a különböző lények is nagyon oda vannak téve. Ezért megéri vásznon nézni, de a 3D is hagyott némi hiányérzetet. Jómagam nem szeretem, hogyha a szemembe dobálnak különböző tárgyakat csak úgy viccből az összes 3D-s filmben, de hogy a nyitójelenet kivételével egyszerűen nem is használják ki a térbeliség nyújtotta lehetőségeket, azt nem értem. Szép, amikor a kamera lebukik a város épületei közé vagy amikor a különböző világokon ugrálunk keresztül Valeriannal és van egy jó pár nagyon ötletes 3D megoldás a piac bemutatásában is, de nagyjából ennyi.
Ami viszont melengette a szívemet, az Rutger Hauer cameoja föderációs elnökként, Ethan Hawke karaktere, aki szerepelhetett volna többet is, mert legalább megfoghatóan élő volt, akárcsak Rihanna aki hol emberi, hol CGI-szereplőként tűnik fel, ezért kicsit vicces, ha azt mondom, hogy így is a leginkább hús-vér karakter. Mindenesetre jutalomjátékot kapott színpadi alakváltós táncának bemutatásával. Ő is lehetett volna hosszabban a történetben.
Na meg a „kacsacsőrű” lények, akik ugyan nem voltak szimpatikusak, de legalább valamiféle vicces mellékszereplőkként funkcionáltak. Az sosem árt egy hős mellé. Bár itt szerencsére Laureline mellett jelennek meg, azért jobban is működnek a figurák.
A kis konverter lényt is hadd említsem meg, akiért az egész csata folyik és aki persze a cuki kategóriát képviseli a történetben. Igazából ezen kívül nem is tudunk meg sokat róla. De tuti kell a merchandise-termékek eladásához. Jó lett volna többet megtudni, hogy miért termel gyöngyöt és miért tudja Laureline azonnal, hogy jobban lesz az urántól, ha soha nem láttak hozzá hasonlót. Bár ő a gyöngyökről is tudott. Talán ismert róluk valami legendát? Ezek nekem valahogy rejtélyek maradnak...
Egyszer talán majd újranézem. Kevesebb elvárással és előtte rendesen áttanulmányozva a képregényt, hátha ott lapulnak még plusz információk a légiesen könnyed, de éppen ezért súlytalanul lebegő, ugyanakkor drágán csillogó látványvilágú történetben.
Az alábbi cikket nem Jerrycomovie írta. Minden, ami a cikkben olvasható, egy másik személy tollából származik. Az illető: Maggie
Jó rendezőnek tartom Nolant. Egészen kiváló filmeket rendezett korábban. A Batman trilógia mondjuk, nem volt a kedvencem, (Kivétel Heath Ledger bohóca, bár kilógott a lóláb nekem, amikor meggyőzte Kétarcot, hogy az ne lője pofán.) viszont a "Mementó - Memento (2000)" komoly hatással volt rám a "Tökéletes trükkről - The Prestige (2006)" meg már nem is beszélek, mert az egy igazi reveláció volt számomra,Teslástul, csavarostul. Az "Eredet" is komoly mozi, azonban itt már kezdtem érezni, hogy mintha már nem feltétlenül a szórakoztatásomon lenne a hangsúly, hanem, hogy elszédítsenek. Az a pörgő kis bisz-basz.
A "Dunkirk" esetében kezdtem sejteni, hogy ez nem fog teljesen jól működni számomra. Mert mit lehet egy háborús filmmel kezdeni, ami ráadásul felhasználja a történelmet? Hol lesz ebben a Nolan féle katarzis?
Az első trailer sem győzött meg. Sok katona, majd kezdenek megfordulni. Mert jön a fenyegetés. Na, majd le lesztek mészárolva, mint az Ellenség a kapuknál első tíz percében.
Tényleg nem tudom mire számítottam, amikor megvettem a jegyet a filmre.
Vártam a szokásosat. Hogy le legyek taglózva. Hogy a fotelbe legyek szegezve.
Az első percek még vittek is magukkal, mert volt benne valami horror szerű, amikor a kiskatonáink menekülnek a csendesnek hitt utcácskában, majd levadássza őket a direkt arctalanná tett ellenség. Nem tudtam eldönteni, hol kezdődik a hatásvadász rész és hol a zsenialitás.
Azután Tommy (Fionn Withehead) kimenekül a kelepcéből és egy csapat franciát hagy maga mögött, akik vadul tüzelnek a korábbi üldözőkre és azok viszonozzák a tüzet. Ezzel a korábbi láthatatlan ellenség pedig átment viccesbe. A tucatnyi angolt még könnyűszerrel levadászták, de a barikád mögötti franciák már kemény dió? Tommy pedig hátrahagy mindent, hogy eljusson a partra, Dunkirk partját, hogy majd felvergődhessen egy hajóra vagy úszó deszkalapra, amelyen átevezhet hazájába, mert történetesen a doveri szoroson átkelve, kb. hatvan kilométerre már hazájának parti homokját csókolhatja.
Mi a jó:
A hangulat jó. A színészek rendben vannak.
A zene, amely végig egy vonóhúzás, egészen kiváló munka, ha hangulatfestésről van szó. A zenei albumot megszereztem és valamikor neki is ülök Hans Zimmer munkájának, aki úgy érzem, kapott instrukciókat, hogy zenéje - zörejei? - emlékeztessenek Nolan korábbi zenei tettestársának eszköztárára, mert azt hittem, ismét egy remek David Julyan score-t hallok, oszt nem is.
Ami nem tetszett:
Nem tudtam a filmen szórakozni.
Száraz volt. Üres volt. Mint a tegnapi kenyér. (Értem én, hogy élelem, de hiányzik róla a felvágott, mellőle a folyadék.)
Nem tudta érdekessé tenni számomra a karaktereket és ráadásul a legtöbb színész még hasonlóan is nézett ki, így nem mindig tudtam, kit látok pontosan.
Lehet, hogy a "Dunkirk" végtelenül realisztikus légi-harcokat tud felmutatni. Lehet, hogy a valóságban is ennyire "egyszerű" volt kimenteni azt a sok katonát, "viszonylag kis" véráldozattal. Lehet, hogy tényleg kb. az történt ott a parton és a mentésükre érkező hajókon, amit láthatunk, ám ettől még nem kötött le a film.
Lehet, hogy nem volt a kész mű "filmszerű"?
Talán én vagyok képes jól dekódolni Nolan által a filmbe erőltetett nem lineáris időrendet?
Talán nem én vagyok a célközönsége egy olyan történetnek, amelyik nem szól másról - számomra, mint a várakozásról.
talán nem találtam egy olyan pontot a filmben, amelyre úgy tudnék gondolni, mint valamire való történés.
Hasonló bajom volt a szintén valóságos eseményeket feldolgozó "A sólyom végveszélyben" című háborús drámával, mert egyszerűen nem tudott egy percig sem szórakoztatni az alaptörténet, amely lehet, hogy egy suttyó összegzés tőlem, de kimerült nálam abban, hogy egy fekák lakta kisvárosból egy szakasz amerikai katona igyekszik kimenekülni, mert a fekák átmentek gyors-zombi üzemmódba és agyoncsapják az összes fehéret, akit elérnek.
Nem... kötött... le.
Az sem segített, hogy bekerült egy mellékszereplő is, akire azt hittem, főszereplő lesz, azután kiderül, hogy inkább csak egy lelkiismeret furdalást okozó esemény végterméke. Szerepe persze hozott némi filozofálgatásra okot adó gondolatot így, Cillian Murphy elég halovány teljesítménye mellé, és ezzel kifújt. A fiatal angol fiú (Barry Keoghan) karakterének története sehova nem tart. Ennél még a "Hideghegyben - Cold Mountain (2003)"-ben nyújtott nyúlfarknyi szerepében is több életet láttam.
Tom Hardy szerintem egy troll. Csak az lehet, mert máskülönben nincs az a színész, akinek az egyik kedvenc elfoglaltsága az lenne, hogy a filmjeiben igyekszik maszkot erőltetni az arcára. A Batman harmadik után a Mad Max reboot felét húzta le egy vasból készült készségben, itt meg az egész filmet sikerül egy pilóta oxigénpalackjába bújva átküzdenie. Van még két hasonló filmes trollunk. Az egyik a kiváló Mads Mikkelsen, akinek a kedvence a sérült szemű karakterek abszolválása, míg Patrick Stewart a lábproblémát szokta előnyben részesíteni.
Kenneth Branagh katonájának esetében meg elgondolkodtam azon, hogy ez a szikár katona alvás nélkül végigállta a mentést a mólón?
Ezzel arra akartam kilyukadni, hogy megnéztem volna a katonáinkat, amikor nem a mólón várnak, hanem mondjuk sátrakban igyekeznek aludni, vagy egyéb módon megismerhetem a mindennapjaikat. Ha a németek helyére földönkívülieket képzelek el, akkor ez egy filler epizódja is lehetett volna mondjuk a Falling Skies sorozatnak.
Tiszta olyan, mintha utálnám ezt a mozit, pedig nem. Egyszerűen nem értem a hype-ot körülötte, mert lehet, hogy van hangulata, lehet, hogy kb. ez történt akkor, ott, Dunkirk partjainál, de ha ennyit tudott Nolan ebből a témából kihozni, akkor inkább hagyja ezt egyedül a picsába és szövetkezzen ismét a tesójával, mert úgy látszik, a közös munkában "van a kutya elásva".
Nem lennék meglepve, hogy pszichológiailag az ütött volna vissza a film nézése közben, hogy annyira személytelenné tették a német ellenséget - nem jelenik meg fizikailag, csak repülőgépek képében -, hogy ezzel vágták volna tönkre a filmet, hiszen nincs megfelelően realizálva az ellenség, aki elől menekül a hatalmas angol és francia sereg, így viszont sokkal nehezebb érzelmileg azonosulni a menekülőkkel. Szerintem.
