Gyilkos folyó - The River Murders (2011)

Gyilkos folyó - The River Murders (2011)

Rendezte: Rich Cowan

A film posztereinek néhányán nem túl szerénytelenül ezen thrillert David Fincher "Hetedik" című horror felé kacsintgató noir-os thriller drámájához hasonlítják. Ez azonban erős túlzás. A "Gyilkos folyó" annyira közelíti meg színvonalban a Hetediket, mint az Amerikai pite első részéhez mérhető mondjuk a videóforgalmazásra kijött kb. 5. rész. Vagy még annyi sem, hiszen ott azért van szereplő azonosság, meg egyfajta "közös múlt". Jó, hiszen el kell adni a dvd lemezeket ebben a nagy és egyre sorvadó piacon. Cowan krimije nem rossz történet, csak középszerű a megvalósítása és az a bizonyos, nyomasztó hangulat sem jön át a képkockákon, kivétel, amikor gyilkosunk épp erőszakot alkalmaz valakin, ám az ilyen képsorok természetüktől fogva nyomasztják az átlagos nézőt.

Miről van szó:
Jack Verdon (Ray Liotta) középkorú nyomozó, aki többnyire sikeres rendőrnyomozó, egy gyönyörű asszonykával (Gisele Fraga) az oldalán, aki viszont sajnos meddő, ezért gyermekkacagás nélküli házukban tengetik napjaikat. Néha felszínre tör némi feszültség a gyermektelenség miatt, egészen addig, amíg sokkal komolyabb probléma keresztezi életüket. Sorozatgyilkos munkásságára derül fény, aki valami homályos okból Jack múltjának női szereplőit gyilkolja le szisztematikusan, bizarr nyomokat hagyva maga után. Jack persze normális esetben nem nyomozhatna egy őt érintő ügyben - főleg, hogy az FBI egyik szakértője (Christian Slater) is ráállva az ügyre, folyamatosan, kamaszfiút meghazudtoló lelkesedéssel mászik bele Jack érzéseibe, hátha kiderül, a főszereplőnk társ a gyilkosságokban - ennek ellenére Jack főnöke (Ving Rhames), azon kívül, hogy elveszi Jack jelvényét, gyakorlatilag szemet huny afelett, hogy Jack szinte előbb ér a tetthelyekre, mint bárki más. A hullák száma szépen emelkedik, míg végül már sokkal nagyobb léptékkel kell vizsgálódniuk az ügyben. Egy biztos: Bárki áll az események mögött, túl sok eltemetett titkát ismeri a Verdon családnak.

A fiatal rendőrnő (Sarah Ann Schultz) intelligens szerepe egészen addig jól működik, amíg olyan banálisan ki nem írják. Pedig szurkoltam neki.

Oké.
Jack belekotnyeleskedik az ügybe, ahelyett, hogy amíg hitelt érdemlően nem tudja tisztázni magát, házi őrizetbe, vagy hasonló megkötés szenvedő alanya legyen.

Oké.
A gyilkos eszméletlennel precizitással tudja lenyomozni mindazon személyeket, akikkel Jack fiatalabb korában szexuális kapcsolatba lépett. Ez azért is fura, mert saját tapasztalatom, hogy az ember néha még maga előtt is eltitkol ilyen-olyan emlékeket, itt meg előkerül jó néhány, amit csak úgy felfedni, szinte lehetetlen...

Oké.
Az FBI nyomozójának megértem, hogy Jack-et is kötelessége átvilágítani, hiszen akár társsal is megoldhatná, hogy néhány nőt leamortizáljanak, mégis visszás néhány megnyilvánulása. Főleg, amikor előkerül Jack és az anyja között egy lehetséges vérfertőző kapcsolat, mint kérdés. Csoda, hogy a karaktert nem veri agyon a főszereplő ott, rögtön a kihallgató szobában. Persze nem tudhatom, mit ír elő vallatásnál az FBI kézikönyve és simán belefér egy gyanúsított ilyetén vegzálása és ne felejtsük el, szükség van a filmben egy ilyen szereplőre is, aki a hősünk útját megnehezíti, hiszen a környezetében élők egyértelműen kiállnak mellette, hogy megbíznak benne.

Sokat ront még - számomra - film hangulatán és megítélésén, hogy szinte az elejétől látjuk magát a gyilkost is. Semmi titokzatoskodás. Sőt, egy idő után, mintha maga a gyilkos akarna minél inkább szem elé kerülni. Könnyen megteheti mindezt, hiszen a történet egyik "csavarja", hogy miért nem ismeri rendőrünk őt a múltjából. Sajnos azonban ez a "csavar", nem olyan nagy durranás annak, aki valamennyire odafigyelt a film során.

Befigyel még egy kis orvosi csoda is a vége felé, hogy nagyobb legyen az egész ügynek a tétje. (A meddő asszonyka gömbölyödni kezd.) Ez is csak mellékes, hiszen a film alatt nem sokat foglalkoztak ezzel a kérdéssel. Hirtelen derül ki. Talán ha lettek volna utalások, hogy dokihoz járnak, gyógyszer szednek, vagy bármi, amivel nagyobb súlyt helyeznek erre a szálra.

Az alapötlet nem rossz - igaz, ezer ilyen témájú film porosodik már a polcok alsó soraiban - a megvalósítás kicsit tévéfilmes, olcsó. Ettől függetlenül szeretjük Ray Liottát és örülünk, ha filmben van. Slaternek már kevésbé, mert vele kapcsolatban az ember azt érzi, hogy egy jó színész érdemtelenül elpocsékolja tehetségét, olyan filmekben, mint pl. az unalmas "Árnyék nélkül 2.". Ving Rhames meg nagydarab állat, aki ilyen kis szerepekből építgeti masszív B filmes karrierjét.

50%

Egyszer nézős darab. Hiányzik belőle az a plusz, ami miatt szívesen újra nézné az ember. Egyszer viszont, ha kifogod valamelyik csatorna éjszakai kínálatában, végig lehet ülni.
A "Hetedikhez" hasonlítani viszont erős túlzás...
Csupán, mert a gyilkos egy tucatnyi embert kinyír a játékidő alatt, még nem lesz mitikus ellenség. A stílus hiányzik belőle.

Még azt a ziccert is kihagyják, hogy a végig ellenséges FBI ügynök, amúgy jó klisésen, de a gyilkos keze által vesszen el. Ej, pedig de kívántam.

Zombi apokalipszis - Zombie Apocalypse (2011)

Zombi apokalipszis - Zombie Apocalypse (2011)

Rendezte: Nick Lyon

Az „The Asylum” cég neve garancia a minőségre. Első hazugságom a cikkben…
Aki ismeri az Asylumot, tudja, hogy a „szar”, „igénytelen” és a „szánalmas” szavak jellemzik a filmjeit. A cég arról híresült el, hogy amikor a filmes világban elterjed egy várhatóan sikeres film elkészítésének lehetősége, ők azonnal kamerát és statisztákat verbuválnak, majd leforgatják és bemutatják a lehetséges sikerfilm olcsóbb, hasonló című mostohatestvérét. 1992-ben kezdték meg áldásos tevékenységüket, főleg egyéb cégekkel koprodukcióban. Néha a gyártásban vettek részt, néha az amerikai forgalmazásban. Az utóbbi 5-10 évben hajtottak rá ezekre a silány másolatokra. Többnyire ismeretlen arcokra bízzák a szerepeket, de ritkán becsúszik néhány valamikori filmcsillag a stáblistába. Nem hiszem, hogy a nagy zsé miatt, hiszen valamennyi produkciójuk zsebpénzből készült. Kezdetben főleg komédiák, romantikus filmek forgalmazásában vettek részt, majd eltolódott a profiljuk a drámák, thrillerek, horrorfilmek felé, hullámzó kritikai sikerekkel. 2000-től már erősen beleugrottak a mocsokgyártásba. Néhány filmjük az imdb.com-on a három csillag alá ugrott, ami nem kíván komoly magyarázatot.

Válogatás nélkül, néhány cím a repertoárból, mellékelve az azóta, vagy előtte lett sztár nevével, gyártási évvel:
1996 – Close Up – Will Arnett (A meztelen dobos, A gyerekesek, Gru, Horton, A stúdió sorozat)
1997 – Scratch the Surface – Whitney Houston, Brooke Shields, Phoebe Cates (Szörnyecskék)
1997 – Red Meat – Lara Flynn Boyle, Jennifer Grey (Dirty Dancing)
1997 – Pitch – Gérard Depardieu, Whoopi Goldberg – dokumentumfilm
1997 – So This Is Romance? – John Hannah (A nő kétszer, Múmia sorozat, Susannah York (Superman)
1998 – Wrestling With Alligators – Joely Richardson (Kés alatt sorozat, A hazafi, 101 kiskutya)
1998 – 1999 – Jennifer Garner (A királyság, Alias sorozat), Amanda Peet (Azonosság, Nő a baj)
1998 – Viharlovasok – Sonny Chiba
1998 – Soundman – William Forsythe, Wes Studi, Nick Stahl, Tamlyn Tomita, Danny Trejo
1999 – Dill Scallion – Billy Burke (Alkonyat sorozat, Revolution sorozat) Peter Berg (r.: Csatahajó)
2001 – Fish In A Barrel – Jeremy Renner (Avengers, Mission: Impossible – Fantom protokoll)
2001 – Négyes kettes – Colin Firth
2004 – Death 4 Told – Margot Kidder (Superman) – Tom Savini (Horrorfilmek kultikus maszkmestere) imdb 1.6 csillag!!! (Nagy szó ez, 10 csillagból!)

2005-től átmentek pofátlanba. Néhány cím, ami reflektál híresebb őseire. Az se tévesszen meg, hogy néha az Asylum filmek előbb kerültek a boltba, mint amiről koppintották őket.:
A Karib tenger ördöge (2005), Testrabló idegenek (2005), Világok harca – Az invázió (2005), A Da Vinci-rejtély (2006), Snakes on a Train (2006), Transmorphers – Az alakváltók (2007), 666: A szörnyeteg (2007), Omega vagyok (2007), 2012 – Ha eljő a világvége (2008), 100 millió évvel i.e. (2008), Halálos futam (2008), Terminators – Nincs megváltás (2009), Paranormális jelenségek (2009), Harc Los Angelesben – Invázió  a földön (2011), Thor, a legyőzhetetlen (2011).

A személyes kedvencem, 1.8 csillaggal a plagizálás netovábbja: Titanic II. (2010) Ahogy Hofi mondaná: „Azért ez má’ valami, mi?”
Most, hogy kifecsegtük magunkat a „The Asylum” elnevezésű mega-konszernről, pár szó a filmről, amelyet, hogy fikázhassam, természetesen tekerés nélkül kell megtekintenem. Ez, mivel fáj, a másfél órás játékidőt tekintve, nekem kb. 5-6 óra lesz, egészségügyi megszakításokkal. Egyetlen oka, hogy vállalom – mazochista nem vagyok -, hogy elvileg szeretem a zombies horror-filmeket. Ez meg elvileg az. A filmhez megnyerték Ving Rhames-t, aki már vérprofi a műfajon belül, egy zseniális „Holtak hajnala (2004)” és egy felejthető „Holtak napja (2008)” után. 2011-ben Rhames nyolc (8!!!), produkcióban volt látható, ezért nem gondolom, hogy főszerepet kapott. Ettől függetlenül nézzük…

Benyomások a film alatt:
Úgy kezdődik, ahogy lassan megszokhattuk az ilyen filmeknél. Gyors montázs, szereposztással egybefűzve, ami alatt kiderül, hogy a vírus elterjedt, képbevágások, hogy a vírus öl, stb. A régies felvételnek tűnő bejátszásokat épp csak annyira rángatják, hogy ne legyen feltűnő a robbanások olcsó rávetítése. De az.
Erős szél hangját hallani, és kicsi, poros utcát. Néhány túlélő sétikál rajta, csak egyikük szorongat puskát. (Nos, ha tudnám, hogy zombie kór fertőzte meg a világot, biztos, nem egy pólóban és a kezemre kötözött pisztoly nélkül grasszálnék tökömfalván.) A házak néptelen. Látszik, vagy soha nem laktak itt, vagy egy órával a csapó előtt húzták fel az épületeket.
Ettől függetlenül a felütés tűrhető, hangulatkeltés közepes.
A srácok bemennek egy lepukkant üzletbe. A lány rájuk szól: - Srácok, ne menjetek be! (Okos. Akkor mi a faszt csináljanak a városkában? Átkocogás a főutcán és étlen-szomjan tovább? A párbeszédeket már előre látom, szeretni fogom.)
A cukor-automata a célpont, de mivel hangosan buherálják, jönnek a zombie-k, akik eddig a házak mögött várták a rendezői utasítást. A lány sokadik kiabálására a nyílt színen csapnak össze. Logikus, hogy lőfegyver csak az egyiknél van, de azt el is kapják. (Elgondolkodtam, hogy ilyen vérprofi túlélők, hogyan jutottak el idáig?) A lövöldözés a szokásos, mára már megszokott CGI pufogtatás, generált vérrel. Nem olyan gáz.
Szóval, Kevin nyaka oda (Gerald Webb, állandó Asylum színész, főleg az új szarokban), Ramona (Taryn Manning) hordó mögé bújik, Billy (Eddie Steeples – A rákos a „Nevem Earl sorozatból) pedig önfeláldozóan csapkod egy villáskulccsal. Fel tudnám rúgni mindkettőt.
Hirtelen érkezik egy komolyabb csapat, Henry (Ving Rhames) vezetésével és szinte imitált harc közben megmentik a két gyökszit, akik persze összeborulnak, mint fostos tinédzserek. Egész jó az a szilvapálinka, aminek a végét benyomtam.

Még a végén értékelhető lesz a film!

Mellékesen odaraktam egy gulyáslevest, ami úgy érzem, sokkal több örömöt fog nekem okozni, mint ez a film. Ha nem lennék már ilyen jól a megivott rövidtől, leugranék még sörért… Pofátlanság tőlem, hogy jelenleg sokkal több időt fordítok a piálásra és főzésre, mint jelen filmre, de miért ne lehetne így megírni egy véleményt? Az ilyen már-már trash közeli filmeket csak baráti körben lehet igazán élvezni. Összeröhögni a buta dialógusokon, fikázni a szereplők hülyeségeit. Mivel öcsém alszik, a haverok meg élik világukat, abból kell kihoznom a legtöbbet, ami maradt. Iszom, főzök, és néha belepillantok a filmbe. Szubjektív lesz a végeredmény, én kérek elnézést.
Kevin szorgalmasan haldoklik, Ramona igyekszik életben tartani. Szavakkal nehéz. A rákos meg úgy néz ki, mintha egyenesen a Nevem Earl-ből lépett volna át a díszletbe. Semmire sem fogja vinni, ha a frizuráján néha nem változtat. Komikus a feje. Hiába dramatizál egy kihalt amerikai poros városka utcáján. Ramona izgul, hogy Kevin még él. A föld 85%-a halott, de ez a nő olyan hülye, hogy még tíz perce sem megy a mozi, de azt kívánom, valaki lője fejbe. Azután dugja meg. Választható a sorrend.

Hőseink vándorolnak tovább. Épp csak Mordor gyűrűje hiányzik a nagy sétálásban. Néhány ostoba párbeszédet beiktatnak, holmi kilőtt elektromosságról, meg akad némi pisilés, de visszafogottan. Kiderül, hogy a kutya jó zombie ellen, de mégsem. Amúgy az egész olyan, mintha beszabadultak volna a „The Walking Dead” sorozat forgatására.
Kiderül, hogy a zombie-k több generációsak, és az újjak atlétikusan gyorsak. Szereplőink elbandukolnak egy épületig, ahol konstatálják, hogy zombie szag van. (Baszd meg, ezt ki találta ki???)
Ekkor már nem maradt illúzióm. Ez a film, fárasztó.
A túlélők ezután szétválnak, harcolnak, összeakadnak és meghalnak, random mód.




A film leggyengébb részei a CGI szörnyek, mint pl. a zombie-kutyus és a zombie-tigrincs. Valódi fizikai fájdalom mindkét jelenet végignézése. További negatívum, hogy a maszkok semmi logikát nem mutatnak: egyik ilyen, másik olyan. Az arc lehet tök roncsolt, de a ruha alól kivillanó zombie test, karcmentes.
A karakterek ostobák, elnagyoltak. A „The Walking Dead” mérföldekre lekörözi ezt a vackot, mind látványban, mind történetben.
A felétől már csak a végét vártam. Az meg egyszer csak lőn.

30%

Ving Rhames megint meghal. Ez szpojler volt, bár úgy sem nézed meg.

Időhurok - Predestination (2014)

Időhurok - Predestination (2014)

Rendezte: Michael Spierig, Peter Spierig

A Spierig testvérek a 2000-ben gyártott rövidfilmjükön keresztül, átlépdelve egy szinte kultikus státuszba emelkedő horror-komédián (Undead, 2003) végül eljutottak a tudományos-fantasztikum legfinomabb magasságáig egy Robert Anson Heinlein novella egész estés filmé duzzasztásával.
Ebben a történetben Heinlein kimaxolja az idő-paradoxont, mint lehetséges témát, ami amúgy az időutazásos filmek állandó visszatérő témája. A testvérek pedig keveset hozzá toldanak az alig pár oldalas novellához egy kis plusz közjátékot, hogy ha lehet még jobban elnyújtsák a hihetetlent, ami akár lehetséges is lehetne.
Vagy nem.
Ebben partner Ethan Hawke, akivel már dolgoztak együtt 2009-ben a Daybreakers - A vámpírok kora című, vérszívók köré épülő hype-ot meglovagoló, egy új megoldást kínáló - már a vámpírok elleni hathatós védelemről - akció-horror filmjükben. Az erősen rétegfilm a történet helyett inkább a hangulata miatt lett egy szűk rétegen belül népszerű. Ez valószínüleg most sem lesz másképp, mert az "Időhurok" egy beszélgetős, moralizálós-filozofálós mozi. Az esetleges akciók inkább csak visszaemlékezésben jelennek meg. A cselekmény hetven százaléka egy kocsmai beszélgetés, ami lehetett volna unalmas is, de mivel nagyon hűen emelték át vászonra Heinlein vékonyka alapját és az rövid terjedelme ellenére is nagyon erős forrás, a kicsit is fogékony néző számára egyszeri megtekintésre csak ajánlható a darab, ami nem lesz unalmas.
Akik a csihi-puhit keresik egy időutazásos sci-fiben, azok számára felejthető szórakozás. Mindenki más el fog mélázni az alapkoncepció abszurditásán. Szerencsére Ethan Hawke mellett egy nagyon tehetséges színésznő is bekerült a csapatba. Habár Sarah Snook nem tudja maradéktalanul elhitetni velünk, amire a történet vállalkozott, ettől függetlenül rezdülései nagyon jók. Tehetséges és szép színésznő, habár utóbbiból most nagyon keveset láthatunk a cselekmény felépítése miatt.

Sarah Snook. Még hallani fogunk róla.

A filmről ezek után pont a szpojler lehetősége miatt nem érdemes sokat írni, hiszin erősen ronthatja az amúgy egyszeri poénra épülő, mégis nagyon erős cselekményt. Oda kell figyelni, mert ha elkalandozunk közben egy üdítőre a konyhába, simán kimaradhat valami, aminek súlya lehet a feldolgozásban. Másrészt rengeteg kikacsintó elejtett megjegyzés épül a párbeszédekbe, amelyek akkor válnak érzékelhetővé, amikor már megértettük a szituációt.

Ami még nem lövi el a poént:
Egy csapos (Ethan Hawke), aki mellesleg egy komoly cégnél dolgozik, akik az időutazás felfedezése után vállalják, hogy a nagyobb bűneseteket inkább visszamenőlegesen szüntetik meg, beszélgetésbe elegyedik egy fiatalemberrel, akivel fogadást köt, hogy ha meg tudja lepni a története - mivel egy csapos elvileg semmin nem lepődik már meg - akkor meghívja egy üveg whisky-re. A fiatalember beszámol egy kalandos életről, amely valahogy összefonódik a csapos következő munkájával.

70%
Lehetett volna több is, ha valahogy felpörgetik egy "Vissza a jövőbe" stílusú kalandfilm tempójára. Hangulata így is van, csak kicsit lassú. Ettől függetlenül le a kalappal az olyan írók előtt, mint Heinlein, akinek morbid gondolkodása olyan sikeres sci-fi filmekhez adtak alapötletet, mint személyes kedvencem, a "Csillagközi invázió" vagy a hangulatos és unásig feldolgozott témát boncolgató - idegen lények átveszik a hatalmat az emberek testén, majd leigázni készülnek a bolygót - A parazita című thriller-sci-fi egyik változatát.

Ha tetszett:
- Időbűnök - Los cronocrímenes (2007)
- Terminator - Terminator (1984)
- Időutazó: Lyle Swann kalandjai - Timerider (1982) (Annak idején azt hiszem MOKÉP film volt és talán Időlovas címmel került forgalomba.
És még sok más, paradoxont vizsgáló időutazásos mozi.

A rövid novella magyarul a Galaktika 289. számában jelent meg. Letölthető: http://data.hu/get/7889503/Galaktika_289.pdf

Különvélemény, 2015:
Valaki a facebook-on keresztül üzente, hogy a cikk hosszú és unalmas, unalmas, unalmas.
Nos, te meg baszd meg magad!
Hogy cikkben maradjak...

Blog: Hazaáruló lenne az utca embere?

Kedves politikus, aki szerint az utca a hazaárulók játszótere:
Én, aki kimentem az utcára, negyven éve vagyok ugyanaz az ember.
Negyven éve megszülettem - magyarnak és erre lehetek büszke.
14 éves korom óta dolgozom ilyen-olyan formában.
Ez idő alatt semmit nem változtam, csak öregedtem.
Nem lettem gazdag, nem lettem fontos ember.
A nép fia, az utca embere vagyok.
Te változtál!
Te lettél politikus!
Te lettél "fontos" ember!
Ha valaki lehet hazaáruló, az szerintem te lehetsz.
Én negyven éve ugyanaz vagyok.
És szerintem, már nem sokáig leszel fontos ember.
Mert mi, akik ugyanazok vagyunk, mióta élünk, el fogunk kergetni minden minket sértegető, élősködő senkit.

Mi, akik az utcára mentünk, mi szavaztunk nektek bizalmat.
Ti éltetek vele vissza.
Legalábbis, nagyon úgy tűnik számunkra.
Ezért megyünk ki az utcára.

Ti nem tanultok a történelemből?
Amikor a nép kiment az utcákra, akkor azok, akiknek bizalmat szavaztak, valamit nagyon rosszul csináltak.
Nem olvastok történelemkönyveket?
Mindig, amikor az emberek, nagy csoportokban kivonultak az utcára, akkor változások jöttek.
Mert ami addig volt, nem működött.
Nem a nép hibája.
A tiétek.
Mi lennénk a hazaárulók?
Nem hiszem.

Mi csak élni akarunk.
Ha úgy érezzük, hogy akiket oda ültetünk, fölénk, hogy képviseljék az érdekeinket és nem azt teszik, amit elvárunk, az utcákra vonulunk.
Mint most.

Szerinted?

Score: Legend (2011-09-11)

Jerry Goldsmith - Legend

A film Jerry Goldsmith filmzene borítója:

A két főszereplő, Mia Sara és Tom Cruise, egyik a világsiker, másik a feledés előtt.

Mia Sara ismerős lehet még a "Meglógtam a ferrarival" című John Hughes vígjátékból és az "Időzsaru" című sci-fiből.
Tom Cruise-t nem kell bemutatni.

 A film és zene története:
Ridley Scott két nyomasztó, mégis kultikus sci-fi filmje után - Alien, Blade Runner - könnyedebb vizekre evezett és belevágott egy fantasy mesefilmbe, amire a moziba járó nézősereg nem lett vevő. Pedig a "Legend" remek mesefilm... ha szeretjük a műfajt.
Scott tényleg kihozott mindent a történetből. Remek színészek - csak néhány név a húzónevek (akkor még persze nem volt az) mellett - David Bennent (Bádogdob), Robert Picardo (Star Trek: Voyager), Tim Curry (Rocky Horror Picture Show), Kiran shah (A Jedi visszatér).
A díszletek művi mivoltát ellenpontozták a stúdióba befújt tollak, pihék, azt az illuziót keltve, hogy a szabad ég alatt készültek a felvételek.
Habár Ridley Scott és Jerry Goldsmith között a munkakapcsolat már az Alien film alatt sem bizonyult zökkenőmentesnek, a tapasztalt róka zeneszerző érezte a feladatban a potenciált, ezért elvállalta a munkát. A film score részét ő szerezte, a dalszövegeket pedig - bár ezt igen kevesen tudják - John Bettis, aki a stáblistán meg sincs említve.
Külön érdekesség, hogy a film európai változata alatt csendülnek fel Goldsmith motívumai, míg egy amerikai verzió alá az akkoriban igen sikeres szinti-zenekar, a Tangerine Dream komponált sokkal felejthetőbb muzsikát.
A Legend zenei anyaga több kiadást is megélt/megért.
Kiadták mind Goldsmith, mind a Tangerine Dream munkáját, és Goldsmith csodálatos muzsikáját több változatban is.
Mielőtt a film végleges változata forgalomba került volna, ismét kreatív vita alakult ki az erős akaratú rendező és a hangjegyeket mesterien kezelő zeneszerző között. Goldsmith, miután kifizették, vissza sem nézett a projektre, úgy kiszállt.
Viszont előtte rengeteg hanganyagot készített és rögzített a történethez, így már a hathatós segítsége nélkül is képes volt összeállítani a stáb a musztereket.
Nem félek kijelenteni: Goldsmith zenéje a film legerősebb mozaikja!
Nálam abszolút favorit. A film nem része a top tízes listámnak, de ha filmzene, akkor annyi kedvencem között, első helyre merem tenni Goldsmith nagy-zenekari, koncertterembe való muzsikáját.
A mester itt már használni kezdte a szintetizátort és azt vegyítette a fúvósokkal, vonósokkal, karénekkel.
Ajánlott darab, hallani kell.
Hátsó borító egy complette score kiadáshoz:




A képen Tim Curry a "Sötétség urának" maszkírozva.

Ha figyelmesen hallgatjuk az albumot, hamar kiderül, mennyire részletes és kidolgozott a zenei világ. Még ha nem láttuk is a filmet, akkor is életre kell lelki szemeink előtt a jó, a gonosz, a misztikum és varázslat.
Goldsmith sosem titkolta vonzalmát az elektronikus hangszerekért. Úttörő volt a maga nemében, ahogyan a gép által keltett hangokat beleépítette a zenészek munkájába, egybemosva őket. Zenéje önálló életre kell, megállja helyét magában is.

01 Track: Goblins

Hogy aztán az Amerikai változatban végül mégis a főleg szintit használó Tangerine Dream készítette zenék csendülnek fel, annak egyetlen oka, hogy egy Sid Sheinberg nevű producer azt tanácsolta a stábnak, hogy a nem sokkal előtte bemutatott Tom Cruise film sikerét kellene ismét meglovagolni és ha már a siker - Kockázatos üzlet - zenei anyagát a TD készítette el, akkor megint rájuk kell bízni, hogy a filmet sikerre vigyék.
A film nem lett siker Amerikában.
Sajnos Európában hasonló lett a helyzet.
Sheinberg ötletei nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. A filmet a célkorosztály egyszerűen utálta. Talán azért is, mert akiket megcéloztak, azoknak kissé komolyra sikeredett.
Hosszú évek teltek el, amíg kialakult egy viszonylag kicsi rajongói tábora.
Nem kell a szádba rágnom: ebben nagy szerepe volt Goldsmith zenéjének!

A Tangerine Dream féle változat a film megjelenésének évében már a polcokon volt. 95-ben ismét piacra dobták. Fogyott, fogyott, de lekörözte a Goldsmith verzió, melyből folyamatosan adagolták a bővített változatokat a gyűjtőknek, melyet megnehezített a kiadók közötti jogi viták.
A bővített változat alternatív scénákat is tartalmaz és olyan darabokat, melyet a kivágott jelenetek alá kevertek.

12 Track: Darkness

Goldsmith legjobbjai - csak néhány a 250 darabos repertoárból:
Ómen
Szörnyecskék
Rambó sorozat
Elemi ösztön
Majmok bolygója

Jerry Goldsmith: Legend
100%

Ismétlem: 100 %!!!

Egy jó házasság - Stephen King's: A Good Marriage (2014)

Egy jó házasság - Stephen King's: A Good Marriage (2014)

Rendezte: Peter Askin

Stephen King folyamatosan ontja magából jobb és rosszabb történeteit, amelyek végül megfilmesítést kapnak, jobb vagy rosszabb kivitelben. Az "egy jó házasság" mind alapanyagként, mint végtermékként inkább a "rossz" felé tendál. Nem vállalhatatlan, viszont az alapanyag egyértelműen inkább rövidfilmre elég és nem másfél órára, mint amire elnyújtották. És még a vége sem meglepő. Sajnos.

King már régen bebizonyította, hogy nem egyértelműen horror író. Szinte minden műfajban írt történetet és azon kívül is sok mindenben kipróbálta magát: rendezett - amitől úgy elvették a kritikusok a kedvét, hogy soha többé nem tett ilyet - zenél egy zenekarban, forgatókönyveket ír és még a képregény bizniszbe is beszállt. Jelenleg két sorozata fut a tévében és rengeteg terve van a jövőre nézve. Kisebb történeteit pedig egészen olcsón le lehet opciózni, ha szimpatikus számára az, aki a történetet akarja feldolgozni. Egy dollárért. Talán ez az egyik oka, hogy annyi rövidfilmet készítenek a műveiből.

A film komoly hibája, hogy nem lehet tudni, hol ér véget a fantázia és lép életbe a valóság. Ezzel kihagy elég sok ziccert a kész darab.

Az "Egy jó házasság" is ilyen novellából lett kissé megnyújtva. Nincs sok értelme, ám így Joan Allen, a remek színésznő kapott egy testhez álló feladatot és szereplési lehetőséget.

Peter Askin húsz év alatt öt filmet rendezett, ráadásul egyik sem lett eddig igazán nagy siker. Hozzánk el sem jutottak, talán ha valamelyik tévécsatorna műsorra nem tűzte őket. Ötödik próbálkozása sem lesz szerintem nagy durranás, King neve ellenére sem.

A történet egészen egyszerű és gondolom, az író nagyon jól adja vissza a szereplő gondolati világát benne, amit viszont átteni a vászonra, nem mindig könnyű. Itt sajnos minimális erőlködést kapunk a forgatókönyvtől. A belső vívódás kimerül kéztördelésben és néhány hangosan kimondott gondolatban. A film ráadásul megtévesztő is: a feléig azt hihetnénk, hogy minden csupán a háziasszony fejében zajlik le, de bármilyen hihetetlen, nem. Amitől a legjobban félne, valóra válik... már az a rész, hogy a férje rájön, hogy tudja a kis titkát.
A film pedig egészen érdekes irányt venne, ha egy meghasadt nő szemén keresztül látnánk az eseményeket, ehelyett egyszer csak kiderül - és nem nagyon érezni a határvonalat - hogy amit látunk, nem puszta képzelgés, hanem valóság. Hoppá!

Darcy (Joan Allen) és Bob (Anthony LaPaglia) középkorú házaspár - sőt, abból lábalnak kifelé - akik egy jól menő érmekereskedésben érdekeltek, sőt, Bob ezek mellett ügyvéd is, sok sikeres üggyel a háta mögött. Kisvárosban élnek, két gyermekük felnőtt és kirepült a családi fészekből. Tiszta idill az egész, leszámítva, hogy Bob néha motelekben alszik, mert munkája elszólítja őt a városból. A nem otthon töltött időt is hasznosan tölti, mert hol egy érmevásárra látogat el, néhány ritkaság megszerzésének reményében vagy megöl egy fiatal nőt...

Mert Bob Anderson a kispolgári álca/álarc mögé rejtőzve egy Beadie nevezetű sorozatgyilkos, aki középkorú nőket gyilkolászik és incselkedik a rendőrséggel. Felesége, Darcy teljesen véletlenül jön a szörnyű titkokra rá, amikor férje vidéken tartózkodik. Természetesen végigzongorázza az összes lehetőséget, hogyan folytassa tovább az életét, mert így, egy rémisztő gyilkossal, ez lehetetlen. Hagyja a fenébe az egészet és őrizze meg a férje sötét titkát? Mi lesz akkor a lelkiismeretével? Ha szól a hatóság, hogyan fognak a gyerekek reagálni? Nem fogják elítélni az anyjukat is és az apjukat is? Mekkora lenne a szégyen? Hogyan éljen ezek után Darcy? Megáll vajon a lábán?

Ezer hasonló kérdés merülhet ilyenkor fel, amelyeket szerintem a novellában viszont láthatunk, itt azonban nem nagyon van rájuk idő. Talán egy összeszedettebb forgatókönyvvel működhetne. A film viszont kb. olyan lett, mint egy hasonlóan King novella rétestészta változata, "A golyó" című film. Sok filozófia, ami nem tud kibontakozni és ezért egy unalmas, érdektelen filmet eredményez.
Ráadásul az "Egy jó házasság" nagyon olcsón és ötlettelenül lett befejezve. Sem csavar, sem egy poén, sem egy igazi, Kingre jellemző ötlet, amitől kicsit megborzongunk.

Ami marad, az Joan Allen jutalomjátéka - bár meg sem közelíti pl. Kathy Bates alakítását a Tortúrában - és Anthony LaPaglia súlytalan karaktere. Egy vérszegény akció jelenet és egy beteg nyomozó, akit Stephen Lang kelt életre.

A szerző és a főhősnője.

Ez a film nem lesz nagy siker.

Viszont szépen beillik a King novelláiból készült több tucat darab közé.
Egyszer érdemes megnézni, ha rajongók vagyunk.

50%

Figyeld:
- Kristen Connolly szeme gyönyörű. Szeretném megint főszerepben látni! (Ház az erdő mélyén)

Ha megnéznéd:
- Egy jó házasság (2014)

Tökéletes bűnözők - Takers (2010)

Tökéletes bűnözők - Takers (2010)

Rendezte: John Luessenhop

 Ezt a filmet már láttam egyszer. Csak akkor "Szemtől szemben - Heat" címmel. Luessenhop filmje simán beillik egyfajta tiszteletadásnak Michael Mann filmje előtt. Ez kicsit olcsóbb, kicsit szimplább. Már, amennyire a téma engedi.

Gordon Jennings (Idris Elba) egy olajozottan működő csoport tagja, akik rablásokra specializálták magukat. Sajnos az üzlet nem olyan nagy volumenű, ezért újra és újra fegyvert kell ragadniuk, hogy talán majd egyszer megcsinálják a nagy bulit. Egy nyomozó, Jack Welles (Matt Dillon) állandóan a nyomukban van, épp csak annyira lemaradva, hogy a fiúk elvégezhessék a munkát.
Azután bevesznek a csapatba egy volt társat, aki régebben több évet ült miattuk és nem köpött. Ez persze nem jelenti azt, hogy megbízhatnak benne.

Korrekt bűnfilm, több szálon fut, néha kicsit átmegy művészieskedésbe (oroszok leszámolása a hotelben), sok karakterrel, akiknek, úgy ahogy, mélysége is van. Sok barna szűrő.
Paul Walker pedig hozza a kemény fiút. Jól.

70%

Túl sokat nem lehet róla mondani. Ha fél szemmel nézed, simán elfelejted pár hét után. A "Szemtől szemben" valahogy sokkal jobban beégett.

Mit lehet elmondani a filmről?
Pl. a bizalom nem kifizetődő. Az árulás mindennapos és mindegy, melyik oldalon.
Megismerjük a rendőröket. Néha a szerencsén múlik egy nyom.
A nehézfiúk pedig érző lelkek. Problémákkal. Családdal.
Nem lehet csak úgy kilépni.
100 perc.
Valamiért nem lesz a kedvenc filmem, pedig meg van benne minden, ami kell.
Hangulat is.
Fordulatok.
De...
Luessenhopnak még tanulnia kell.

(Ez meg nem is igazi vélemény. Nem szoktam ilyen keveset írni egy filmről, erről mégsem tudok.)