Rengeteg filmet nézek meg és nagyjából ez az egyetlen módja van, hogy egyik-másikra még egy évvel később is emlékezzem.
Ha véleményedet írnád meg, ide teheted: leszegett@freemail.hu
A blog használhat különböző cookie-kat, melyről tájékoztatnom kell az olvasókat. Pontosan nem tudom, az mi, de van! 2018.05.25. napjától van egy rendelet, ami érinti az adatgyűjtést is a neten. Én nem értek a technikai részéhez, de elvileg csak a blogspot és a google+ által használt lehetőségeket használom.
Ó, már megint sikerült belenyúlnom - köszönet érte kedvenc filmes oldalamnak a trashbmoviehorrorbloodydeathgoremassacre-nek!
Napi rendszerességgel nézek fel ide, mert hol minőségi, hol mennyiségi néznivalót találok itt. Néha belenyúlok, mint most is, egy jó történetbe.
A "donkey Punch" (magyarításom röhejes, de kb. megfelel a lényegnek) egy szex közben elkövetett kisebb testi "fenyítés". A hölgyet hátulról abajgatjuk, majd amikor már fent vagyunk a csúcson, a nyakszirtre csapunk egy kedveset, amitől partnernőnk backdoor-ja heves rángásba kezd és mi ennek nagyon örülünk.
Nos, sejtésem szerint, aki ezt a módszert kitalálta, nem nagyon tisztelte a nőket, vagy a forgatókönyv agyszüleménye egy átfüvezett forgatási meeting-en. Megkockáztatom, hogy a magyar nők vannak annyira emancipancik, hogy hasonló akció esetén egy emberes visszakézből indított sallerral honorálnák szexuális kísérletünket. Megérdemelnénk.
- Most komoly? Én vetkőzöm először és én is halok meg???
Három angol csajszi világ körüli turnén nyomja. Belebotlanak néhány hasonszőrű hapsiba, akik feldobják a vakációt egy kis hajókázással, nem kevés droggal és annak lehetőségével, hogy később a csajok a tükörbe nézve köphessenek egyet; hiszen a nagy bulizás hamarosan meztelen orgiába fullad, kamerával, izzadtságszaggal.
Már Murphy is megmondta: ami elszaródhat, el is szaródik. A társaság egyik tagja, Bluey (Tom Burke) még az ismerkedős fázisban, frivol történetmesélgetések közben feldobta a tarkó-pacsit, mint lehetséges biológiai kísérletet, ám akkor a bagázs csak röhögött a sztorin. A nagy kefélés közben azonban az egyik fiú - kis ráhatással - alkalmazza a társaság egyetlen igazi szőke nőjén a kínai akkupunktúrás pont ököllel való izgatását, amelynek hatására a szöszi nyaka nyeklik-nyaklik és a bulinak vége.
A szereplők egymásra mutogatnak, hiszen ki vállalná be szívesen, hogy gyilkosságban bűnrészes? Ahogy megszokhattuk a hasonló tematikájú filmektől, innentől kezdve a paranoia és erőszak folyamatosan kúszik a képzeletbeli barométer csúcsáig, míg végül elszabadul a pokol.
- Ha ide jössz, én odabaszok!
A lányok félnek persze, hiszen a fiúk a holttest éltüntetése mellett voksolnak. Szöszi mehet szirén üzemmódba, abroszba csavarva a mély vízbe, oszt jól van. Ezzel persze nincs megoldva az ügy, hiszen van fél tucat szemtanúnk, meg lelkiismeret is, elvileg.
A bulifilm drámából pedig átvált horrorba.
Színészeink lehetnének kicsit erősebbek. Jó érzékkel a legkevésbé kifinomult színészi játékkal rendelkező hölgyet pont addig tartják játékban, ameddig a kamera szükségét érzi. A szöszi teste rendben volt, a mimika már hiányos, lehet szépen kiírni a filmből. A többiek valahol az erős közepes tájékán nyomulnak. Az összhatás rendben van. Sajnos, viszont elég egyszer nézős. Spanyolország meg ettől függetlenül vonzó turistalátványosság...
- A bulinak lőttek!
60%
Enyhén "Ronda ügy - Very Bad Thing" (1998) utánérzés, csak egy helyszínnel.
Nanu-nanu... mondta Mork.
Carpe Diem! - mondta John Keating!
Te voltál az a szép gondolat! - szólt Peter Banning
63 éves korában - feltételezhetően fulladás következtében, elhunyt a világhírű humorista és színész, Robin Williams.
Tíz kedvenc filmjével búcsúzom tőle:
Négy éven keresztül, 1978-tól, 1982 ig volt adásban Mork és Mindy. Mork egy idegen bolygóról jött a földre, míg Mindy pedig egy amerikai fiatal nő volt. Mork, egy kisgyermek lelkesedésével vetette bele magát a világ dolgaiba és Mindy segített neki eligazodni a számára fura dolgok között. A sorozatot nálunk is bemutatták és a korábbi Stand-up-os fiatalembert megismerte a szakma.
Te most viccelsz velem?
Ennél még a Matthew Broderick féle szentimentális múltidézés is izgalmasabb volt. Komolyan! És ez a kijelentés szerintem nem nekem ciki.
A Godzilla filmek semmi másról nem szólnak, mint a gyermekkori rombolásvágy felnőttkorba manifesztálásról. Amikor kicsik voltunk, volt lego-nk, fakockánk, homokozónk. Néha építettünk hatalmas várakat - képzeletünkben legalábbis annak tűntek - és miután benépesítettük őket láthatatlan emberekkel, jöhetett a pusztító erejű cunami, földrengés vagy óriás szörny. Már akkor ilyesmiket játszottunk, amikor még az 1954 óta japánból importált Gojira mozikról nem is volt tudomásunk. Kis kezünk izgatott gyönyörrel pusztította le mindazt, amit korábban felépítettünk és akkor az nekünk tetszett.
Közben azért felnőttünk és úgy gondolom, egy két órás film nem lesz számomra csupán azért izgalmas és tartalmas szórakozás, mert a játékidő nagy részében CGI városokat, épületeket rombolnak a földig.
Pedig sajnos Edwards filmje a trailerben talán többet ígér, ám sajnos, keveset vált be ebből. Gareth Edwards elkészített egy low budget szörnyes sci-fit, ami sikeres volt a "kertek alatt". Lehetőséget kapott egy nagyobb projekt-re. Nem élt vele. Ezt már egyszer megcsinálta, kevesebből...
Az indulás unásig ismert katasztrófafilmes klisé. A kis átlag család tök jól elvan, épp készülnek egy ünnepségre, amikor beüt a mennykő. A szülők veszélyes iparban húzzák az igát. Mi sem természetesebb, mint, hogy egyikük még az első tíz percben elhalálozik, hogy a drámaiságot és a későbbi érzelmi kavarodást legyen mivel magyarázni. Anyu, akit nem mellesleg egyik kedvencem, a francia Juliette Binoche alakít, rosszkor van rossz helyen. Atomvihar, kénkő és pokol. Apu, a Breaking Bad című kultsorozat főszereplője, Bryan Cranston hirtelen özvegy lesz, akinek egyedül kell nevelnie a fiát. Nem tudjuk meg, hogyan birkóznak meg a traumával, mert ugrunk tizenpár évet az időben. A kisfiú felnőtt, katona lett, saját családdal, ami nem funkcionál túl jól.
Apa pedig kicsit visszavonult a világtól, hogy azután annál nagyobb elánnal ugorjon az események közepébe, amikor hasonló baleset történik, mint amiben anyuci meghalt. Kiderül, hogy a baleset csupán megágyazott két hatalmas őslény(?) érkezésének, akik képesek kiütni az elektromosságot és rádióaktív sugárzással szeretik megszívni magukat.
Mindeközben persze rombolják a várost, hullanak a statiszták - vigyáznak, hogy sok borzalmat azért ne lássunk - a katonaság pedig beindul, ahogy ilyenkor szokott. Egyetlen fegyver, amiben látják a szörny kérdés megoldását, nem fogod kitalálni, fordítva fog elsülni! Már nem azért kell izgulni, hogy vajon sikeresen likvidálják-e a szörnyeket, hanem azon, hogy mennyi lesz a polgári áldozat.
Ha nem volt eddig elég a leomló épületekből, mellékesen megjelenik a film sztárja is, a Godzilla. Akit alig látsz, mert szisztematikusan csak akkor hajlandó szerepelni, ha vagy minden úszik a füstben és/vagy ködben, vagy ha este/éjszaka van. És ebben a városban nincs ám telihold. Fény meg ugye azért nincs, mert a két Moto-szörny kioltja az elektromosságot. A kurva anyjukat! (Ez nem az a film, amit egy percig élvezni lehet kalóz másolatú, mozis verzióban: Kérjük vegye meg a film eredeti lemezét és támogassa a hollywoodi filmipart! Köszönjük!)
Bryan Cranston kapott húsz perc játékidőt. Többet érdemelt volna. Mind a színész, mind a karakter.
A karakterek kihasználtsága konvergál a nullához. Nem túlzok. Ken Watanabe egy álmodozó szemű, tátott szájú szörnykutató szerű professzor, akit a katonaság azért tart, hogy ha valami mozgást látnak a szörnyek körül, legyen kit megkérdezni, vajon mi történik. Professzorunk, akinek elvileg semmilyen előképe nincs ezekről a roppant méretű szörnyekről, pedig bőszen osztogatja okosságait, amik valahogy mindég betalálnak.
A felnőtt kisfiú, aki történetesen bomba specialista lett időközben - és ezen képességét még csak nem is tudja később kamatoztatni, mert... - a Ha/ver-ből megismert Aaron Taylor-Johnson játssza. Ugyanúgy. Végig. Egyetlen, egyenletes szúrós nézéssel, majdnem végig ugyanazzal a merev grimasszal, mint aki épp felszívta magát egy torta elfújásához. Vagy fingana, de sok csinos csaj állta körbe autógrammért, ezért ciki lenne kiereszteni a galambot.
Elizabeth Olsen szerepköre ennyiben merül ki.
A forgatókönyvet egyértelműen egy kezdő író gányolta össze. Max Borenstein nem ért a feszültségteremtéshez. Annyit még ő is tud, hogy veszélyes szituációba gyerekeket dobni az eléggé felfokozza a néző adrenalin szintjét. Ennek érdekében több látványos és veszélyes szituációban megjelennek gyerekek. Hol a főszereplőnk kisfia, hol egy vágott szemű kisfiú, hol egy mesztic forma kislány. A lényeg, hogy legyen rombolás és ennek közepén egy gyerek. Csak ez kurva kevés.
A kis feleség, Elizabeth Olsen kálváriája szintén kimerül annyiban, hogy míg körülötte omlanak a házak, addig ő riadt szemmel bóklászik épületből az utcára, utcáról a házba.
Mennyivel elegánsabb volt az 1998-as Godzilla kamerása, Hank Azaria, aki miután a hatalmas dög átsétál felette, önkéntelenül világgá üvölti szerencséjét, hogy még él. Abban a pár másodpercben többet tudunk meg a figuráról, mint fiatal anyuról az egész filmben. Szégyen.
Aaron Taylor-Johnson nagyjából ezzel a szigorú fizimiskával akciózza végig a filmet.
Sokat elárul számomra egy filmről, ha nem vagyok képes elsőre, egy ültemben végignézni. Ezt többszöri nekifutás után sikerült, mert nem kötött le. Nagyon nem. A szürke szűrű, amit szinte végig használnak a filmben, simán álomba ringatott. Olyan eső alatti hangulatot árasztott, ami miatt nekem aludnom kell picit. Ami meg ahhoz elég, hogy ne lássam a filmet.
Mikor végre végig néztem, végig éreztem, hogy ez nekem nem tetszik, unalmas.
A szereplőkről alig tudok meg valamit. Nincsenek benne karaktererősítő pillanatok.
Annyit megtudtam, hogy a fiatal apuka kisfiának sasszeme van. A végén kiszúrja az anyját egy stadionban, már vagy 100 méterről, miközben a vágásokból látszik, hogy azért az nem lehetett kis munka. Kis X-men...
A katonai vezető semmilyen alakját pedig kiosztották egy másik nagy kedvencemnek, David Strathairn-nek. Strathairn kiváló színész, de a nem megírt figurával ő sem nagyon tud mit kezdeni. Felmondja a szövegét és annyi. Egy gesztust nem tesz hozzá, hogy közelebb hozza a nézőhöz a szereplőt.
A hadsereg pedig tökéletesen inkompetens. Egyetlen lépésük nincs, amivel véget vethetnének a pusztításnak. Ezt a forgatókönyv meghagyja a szörnyeknek. Kb. 10 percben.
Rég csalódtam már ilyen agyon hype-olt filmben.
Ha jól akarsz szórakozni, ajánlom a 98-as változatot, amely bár sokkal korábban készült, semmivel sem rosszabb, még látványilag sem.
Az új Godzilla egyedül csak trükk vonalon képes megállni a helyét, ami viszont 2014-ben már nem számít(hat) dicsőségnek.
30%, ha az összképet nézem.
70%, ha csak a rombolást - és szörnyeket - nézzük.
