Magyarítás: Alice csodaországban - zene: Danny Elfman

Alice csodaországban

Dal: Alice csodaországban (Tim Burton, Danny Elfman) Ó, Alice, kedves hol jártál? Oly közel, távol, hol voltál? Mit hallottál, és mit láttál? Alice, Alice, kérlek, Alice! Ó, mondd el apró vagy vagy nagy? Egyet próbálj, és mindent majd! Bár hosszú, járd be az utad! Alice, Alice, ó, Alice Hogy tudhatnád, hogy ez nem az? Te válassz ajtót és utat, Tán érdemes lesz eljönnöd Egy másik nap, másik nap! S mind mit látsz csak káprázat, Az álmokban mást nem láthatsz, ó, Alice? Ó, találsz-e majd kiutat? Ó, találsz-e majd kiutat? Nincs idő a könnyekre! Nincs idő a könnyekre! Nincs idő a könnyekre! Nincs idő a könnyekre! Száz ajtó van - Hogy válasszál! Sokat nyertél, de veszthetsz már! Ezer felé látsz kiutat, Idő lejárt, idő lejárt! Vigyázz, ne veszítsd el fejed, Tudod, Doormouse mondta neked… Alice! Ki fogja húzni a kezét? Wonderland milyen messze még? Megérti majd e tanmesét? Alice… Alice… Ó, Alice Ó, találok e kiutat? Ó, találok e kiutat? Megjegyzés:  (Az Alice csodaországban című Tim Burton film főcímdalának - szerezte Danny Elfman - magyar szövegre ültetése, lehetőség szerint megtartva az eredeti dal értelmét és szótagszámát.)

Vérmesék - The Family (2013)

Vérmesék - The Family (2013)

Rendezte: Luc Besson

Nagyon régóta várjuk sokan, főleg rajongók, hogy Besson visszatérjen közénk és ott folytassa, ahol "Az ötödik ellem"-mel abbahagyta. Azóta sem hagyott fel a rendezéssel, csak valahogy mintha nem ugyanaz lenne a célközönsége, mint akiket magához édesgetett pályafutásának első felével. 97 után elkészített egy felszínes és szenvelgő történelmi drámát az Orleans-i szűzről (Jeanne d'Arc, az Orleans-i szűz), szentelt időt egy gyermekmese sorozatnak, amely átmenet "A zöld urai" és a "Hangyaboy" között (Artúr és a villangók), összedobott egy fekete-fehér keserédest (Angel-A) és lezongorázott egy életrajzi drámát (The Lady). Gyakorlatilag 15 év alatt semmi értékelhető a fanatikusoknak. A forgatókönyvek és produceri munkák nem érnek!

Végül, 2013-ban ismét egy ígéretes filmmel jelentkezett, amely egy New York-i maffiózó családról mesél, akinek feje miután társai ellen vallott, kénytelen a tanúvédelmi program keretén belül ideiglenesen Normandiában lébecolni. A reklám egy kellemes akció blődlit vázolt fel, a végeredmény azonban közel sem olyan humoros, mint amennyire sejteni lehetett és a Luc Besson érzékenységből sem sokat kapunk vissza, sem akció, sem karakterábrázolás terén. Sajnos a film mind ötlet és vérszegény, éppen csak az unalom innenső oldalán egyensúlyozik. Rajongóknak kötelező, hisz mégis Robert De Niro a főszereplő, van benne Tommy Lee Jones és kicsit megidézi az aranykort, amikor olyan filmeket dobott ki a színészóriás, mint "Keresztapa 2.", "Casino" vagy a "Nagymenők". Apropó, nagymenők: A film egyik tényleg jópofa húzás, amikor Giovanni-t (Robert De Niro) elhívják egy filmvetítésre, mivel a helyiek úgy hiszik, amerikai író, hogy beszéljen a filmről és annak hitelességéről. A film pedig nem más, mint a "Nagymenők". Az eredetileg kiírt mozi kópiáit ugyanis valahogy elkeverték...

- Uram, mindennapi szétverhető mellékszereplőmet add meg nekem...!

Ez a szentimentális kikacsintás még nem teszi jó filmmé a "Vérmeséket". Tudom, hogy borzalmas a magyar cím, de a film megtekintése után már érthető, miért a címválasztás. A "Vérmesék" egyfajta vámpírfilmre lehetne asszociáció. A filmbeli család pedig gyakorlatilag egy igazi energiavámpír, vámpír család. Környezetükre nézve maximálisan kártékonyak. Bárkivel kerülnek hosszabb-rövidebb kapcsolatba, még ha a Manzoni család a legnagyobb jóindulattal is viseltetik a másik iránt, valahol kisiklik a dolog és az illet nem jár jól. Legjobb példa erre, hogy új otthonukban Giovanni észreveszi, hogy a víz nem megfelelő minőségű. Gondolja, végigjárja az utat, hogy a szennyezett folyó tiszta ivóvízzel árassza el a környék lakóit. Útját pedig betört fejek szegélyezik és mire végül a csapból kellemes, kristálytiszta víz kezd csordogálni, akkora meg a város lakosságát amortizálják le a Manzoni család nyomában loholó pribékek.

Frank/Giovanni, miközben a maga profán módján igyekszik beilleszkedni a nyugodt, kisvárosi létbe, unalomtól és belső késztetéstől hajtva írni kezdi a nagy művet, egy könyvet, ami az életéről szól. Még alig gépel le pár oldalt, amikor az FBI máris kétségbeesésének ad hangot, a készülő könyvvel kapcsolatban, mintha az nem az asztalfióknak íródna, amolyan önkifejező naplóként, hanem egyenesen a New York-i bestsellerek polcára készülne. A film humoros pillanatai, amikor Frank gépelése közben megelevenednek az átélt emlékek, mert a flashback-ek kicsit megidézi a Nagymenők töredezett elmesélő módját. Pár viccesebb fantázia pillanatot leszámítva még a könyv ami humorral szolgál a filmben, ezért nehéz a "Vérmeséket" megjelölni vígjátékként. Legjobb esetben talán komédia.

A film egyetlen nyertesei a négytagú család, a Manzoniék. Csoda, ha a film végén már nem szurkoltam értük annyira. Sajnos, a film egésze alatt nem sok olyasmit tettek, ami miatt igazán szimpatikusak legyenek a néző számára. Hasonlóan az unalmas és irritáló "Személyiségtolvaj" című komédiához.

A film számomra egyszer nézős. Az egyetlen, aki érzelmeket tudott kicsikarni belőlem, az a tinédzser lányt alakító Belle (Dianna Agron), habár a szerelmes kirohanását leszámítva ő szintén csak egy pszichopata, mint apja, Giovanni és anyja, Maggie (Michelle Pfeiffer).

- Ne izélj! Megnézzük a Nagymenőket és besöpörjük a tapsot!

Mazoniék igyekeznek beilleszkedni, kevés sikerrel. Kerti partit rendeznek a környékbelieknek, hogy bemutassák, milyen egy amerikai sütögetés - ami különösen javallott szerintem, ha az ember tanúvédelmi program keretében lapít. Közben az egykori társak nyomozgatnak a lelépők után, kiiktatva valamennyi szemtanút, segítséget, míg végül egy újságcikkben elsütött olcsó nyelvi poénnak köszönhetően szimatot fognak és becserkészik az azóta már Blake nevű családot.

Mire megérkezik a gyilkos különítmény a kisvárosba, a család majdnem atomjaira hullik. A fiúk az iskolai kihágások felelőssége elől igyekszik Párizsba távozni, Belle pedig szerelmi csalódása okán a másvilágra. Maggie-n pedig erőt vesz a klimax, míg Frank/Giovanni pedig a mozizás után szinte önvallomást tesz kb. száz helyi lakos előtt, hogy később legyen kit kinyírni, hisz szemtanú nem maradhat a szakmájában... Talán a következő részben.

A két FBI ügynök olyan szépen végigviszi a filmet, hogy a végén bántó, ahogy kiírják őket...

A végső leszámolás viszonylag izgalmas, de azért furcsa, hogy gyakorlatilag a brigádot a két kiskorú intézi el, míg anyu és apu egy rosszfiúval szarakodik. Meg az ügynököt játszó Tommy Lee Jones besegít a végén. Tehát a kölykök felnőnek az apai örökséghez, ha úgy tetszik. Kár, hogy a hasonló filmekben, valahogy mindig kiöregedett verőlegényeket küldenek a főhős nyomába, hogy azért ne legyen nehéz legyakni őket. Máskülönben a családdal való találkozás előttig tökéletesen működő és gyilkolászó brigád - hisz kiiktatják először a rendőrséget, majd a tűzoltóságot is - simán kicsinálná a Manzoniékat.

Mindegy...

55%

Akire érdemes figyelni a filmben az Dianna Agron. Nagyon szexi és tehetséges.
Luc Besson meg mintha kicsit takaréklángon égne.

Isten veled, Philip Seymour Hoffman!

Kicsit késve írok, mert frissiben nem ment volna.

Ha lenne időgépem, most benne ülnék. Benne ülnék és éppen a tárcsákat állítgatnám, hogy egyenesen visszautazzam 2014 február másodikára. Szét kellene rúgnom egy segget. A tiédet Philip. Már ne is haragudj!

Megtenném. Az újságban olvastuk, hogy a fürdőszobában találtak rád, karodban a fecskendővel. Hát nem. Ha képes lettem volna, én visszamegyek és kiverem a kezedből.

Amikor először láttalak filmben, egy igazi suttyó takonyt játszottál. Az "Egy asszony illata" volt az a film, te pedig a megalkuvó diákot játszottad. Onnantól csíptelek. Nem volt nehéz. Hiába játszottad az egyetemistát, aki a mentőben is ütne az ember... Eszméletlen voltál. Jóker szád, szőke loboncod, gesztusaid. Ahogy dadogva hebegtél az apád és a dékán előtt. Eszméletlen arc vagy. Megjegyeztelek, mert tettél róla! Ez volt első találkozásunk és már akkor tudtam, ez a csávó -remélem, nem sértelek meg egyszerű nyelvezetemmel - egyszer hatalmas színészóriás lesz. Megelőlegeztem és nekem lett igazam.

A filmből három alakításra volt érdemes figyelnem: Al Pacino, Chris O'Donnell és te. Al Pacino az persze Al Pacino. Chris valahol kizökkent a filmezésből és nem tudta meglovagolni a gyors hírnevet. Te pedig módszeresen szeleteltél előre.

Csináltál közben pár filmet, teltek az évek, csak én maradtam le róluk. Azután 1996-ban megint kit látok? Szeplős orcádat a "Twisterben"! Dustin, a kissé túlpörgött barátságos viharvadász. Nem volt nagy szerep. Nem is lehetett az, hiszen a filmben gyakorlatilag egy egész csoport őrült hobbiját kell végignézni és csak a ti csapatotok állt 8 emberből. De mégis, Bill Paxton és Helen Hunt mellett, főleg rád emlékezem. Ahogy lazázva haverkodsz Bill leendő felesége nyomában, miközben már sejthető, hogy Helen Hunt vissza fogja csábítani. Amikor Wichitába látogattok, Jo Harding nagyijához, te arcon puszilod a nénit. Természetes haver srác érzést keltesz. Én meg? - Nini, a srác az Egy asszony illatából. A vörös csóka. Aki akkor egy köpedelem volt, most egy szerethető haver. Megismertem a fejét!!!

1997: Boogie Nights!
Filmtörténelem! Számomra itt derült ki, hogy Mark Wahlberg színész! Te pedig egy kissé extrovertált figurát hoztál, aki a pornó ipar szélső szegmensében dolgozik és kissé belecsábul a Dirk Diggler álnéven kefélő pornó-csődörbe. Gyakorlatilag egy homokost hoztál és nem az jutott eszembe először: Jé, ez buzi!!!
Nem.
Hanem, hogy ez a színész milyen érzékenységgel képes, minimális gesztusokkal, tátogással, pislogással felépíteni egy vívódó karaktert. Igaz, nehezen tudnálak csak téged kiemelni ebből a filmből, mert a rendező, Anderson, rendesen odatette magát és csupa olyan színészt válogatott ki magának, hogy a néző csak pislogott.

1998: Amerikai bérgyilkosnő
Kedvelem Kyra Sedgwick-et. Nem volt rossz ez az eléggé olcsó bérgyilkos dráma. Te megint csak egy tucat szarházit alakítottál a filmben, de ne hidd, hogy nem emlékezem rád! Nem ám. A halálod pedig, amit kaptál a filmben... nos... azt megérdemelte a figurád. Nem mondom, hogy sajnáltalak - hisz ez csak film - ezért jól szórakoztam, amikor végül kinyiffansz. Tudod, mi járt a fejemben? - Már megint ez a csávó? Ez mikor fog végre főszerepet kapni egy filmben? Mikor fogok látni valamit, amiben ő az atyaúristen?
Még várhattam rá, bár közben beugrott az évben még "A nagy Lebowski" is. Remek dráma-komédia, eszméletlen színészekkel. Te a milliomos jobbkezét formáltad meg. Apró nüansz volt, hogy kissé makogva ismételgetted magad. Nagy szerep? Egyáltalán nem? Mégis mit alakítottál benne??? Na, az viszont awesome! :)

A "Hibátlanok" 1999-ben azért már erősen a te karizmádra épített. Robert De Niro mellett. Ő volt a szélütéses, nem kicsit homofób zsaru, te pedig a szexi transzvesztita. Már meg ne sértődj, remek voltál, de szerencsére egy percre nem tudtalak megkívánni. Ennek azért örülök, mert más tekintetben tényleg odatetted magad ebben a félig komoly, félig már vígjátékba hajló szoció-drámában. A lényeg az volt, hogy De Niro karaktere fejlődjön és mivel ebben segítettél, a film szórakoztató lett. Bevallhatom, azért nem ez a kedvenc filmem tőled.

1999-ben nem unatkoztál. Még hoztál egy határozatlan, de céltudatos ápolót a "Magnóliában" - eszméletlen alakítás - és egy agyonverni való mellékszereplőt a "Tehetséges Mr. Ripley"-ben. Ott agyon vertek, ahogy kell. Amikor Matt Damon telibe vert a szoborral, te pedig levegőért kapkodsz, az hátborzongató. Felejthetetlen!!! Majdnem elloptad a film legdurvább halálát Jude Law elől, ember!

És innentől kezdve már nem csak nekem voltál személyes kedvencem, hanem ezer ismerősömnek. Náthásan szipogó zene-kritikus? Majdnem híres, 2000. Újságíró, akit aztán a fő témája tesz el láb alól? A vörös sárkány, 2002. Eltévelyedett pap, aki néger szeretője miatt kerül szarba? Hideghegy, 2003. Megint Jude Law... És, ahogy a szádba tömött zsebkendő mögül üvöltesz irgalomért, az hátborzongató!

2004. Derült égből Polly. Kosáresőt dobáltál és még be is szingtál! Milyen jól állt neked ez a vígjáték. Milyen kár, hogy a sok független filmdráma mellett ilyesmire nem maradt időd, pedig itt bebizonyosodott, hogy egy röhögős filmben is megállod a helyed!

Ettől függetlenül 2005-ben biztosra mentél. Truman Capote eljátszása biztos filmdíj. Jött Oscar-papa, ahogy várható volt. Persze, pusztán a tehetséged miatt. Szinte életre keltetted a "Hidegvérrel" című tényfeltáró bűnügyi regény titokzatos íróját. A gesztusok megint. Az arcjátékod. Nem fényezlek. Ekkor már színész-isten voltál! Attól függetlenül, hogy nekem, európai nézőnek, nem sokat mondott a neves író élete és munkássága. Ettől még láttam, hogy te ő vagy.

Mission: Impossible III., 2006. Talán a filmtörténet legblazírtabb főgonoszát sikerült megformálnod. Egy repülőgép csapóajtajában fagyoskodsz, alattad repül a táj és egy villanásnyira vagy a zuhanástól. Neked meg a szemed sem rebben... alig csupán. A film nem a kedvencem, ám, ahogy a végén te elhalálozol, az valami eszméletlen... helló lett... Nem sok főgonoszt basz el egy autó, ami a semmiből terem ott. Bocsesz!

Hopp, 2008, kamaradarab, felhúzva a mozivászonra. Két színészgép: Meryl Streep és te. A film sajnos nem túl izgalmas, sőt... erősen érződik a színpad íze. De ti ketten. Köszönjük. A pedofíliával vádolt pap szerepe azért nem lehetett egyszerű, főleg, hogy volt valóság alapja és a mai napig nem tudni, megtörtént e, amivel a szereplőt vádolták, vagy csak egy unatkozó apáca túlfejlett agyának szüleménye a vád.

A csúcs: The Master, 2012. Ez már nem színjátszás. Ez ahhoz túl komoly. Egy karizmatikus vallási vezető voltál, aki egyszerű embereket könnyen manipulált, de ha teóriáit és hitét kellett megvédeni, azonnal átment gyökérbe. A film száraz és kicsit talán unalmas egy átlagos nézőnek, mégis megéri végigülni, hiszen amit ebben csináltál, apukám. Joaquin Phoenix a másik zseni meg végig asszisztált neked. De "szép" páros voltatok együtt!

Azután minden túl gyorsan történt.
2014... és kaptuk a hírt... nem tetszett... elmentél. 46 évesen, fiatalon. Mi minden volt még benned, ember?
Állítólag a karodban volt a fecskendő... sosem fogjuk megtudni, miért kellett neked az a szar.
De, szerintem, ahhoz semmi közöm. Amit nekem szántál, azt láttam a vásznon, a monitoron. Az pedig, kérem, felejthetetlen.

Azért, ne hidd, hogy ha lenne időgépem, nem mennék vissza és rúgnálak valagba. A hülye fecskendődet kitépném a kezedből és gyorsan kibasznám a fürdőszoba ablakán. Nem kell az neked.
Csak még vagy húsz év munka és további negyven jó szerep. Mert erre születtél.
Lett volna még feladatod és sajnos... nem fejezted be. Nem úgy.
Hiányozni fogsz, ismeretlen haver és ha mást nem, visszanézlek azokban a filmekben, amikről most nem szóltam vagy amiket még nem láttam. Szerencsére, van pár abból is.

Isten veled, Philip!
Nyugodj békében!