Top10 női előadó, akiket kedveltem gyerekkoromban...is

olyan nagy divatja lett a múltidézésnek több filmes oldalon, amiket kedvelek, hogy úgy gondoltam, akkor már én is beteszek párat azokból a zenékből, amiket szerettem hallgatni gyerek, kölyök majd fiatal koromban.

Az előadók nevei nem sorrendben következnek, nyilván nem is lehet megfelelő sorrendet kialakítani kedvencek között, ha személyekről van szó, hiszen egyiknek a hangja delejes, másiknak meg a teste volt csábító.
Van, amelyiknek úgy, ahogy követtem munkásságát, másokét meg egyetlen klipp miatt kedveltem meg, és többet sem tudtam meg róla. Meg az is benne van a pakliban, hogy pont egy olyan marad ki, aki most nem jut eszembe, de viszont, anno, "szerelmes" voltam bele.
Nincs lelkierőm mélyen beleásni magam a hölgyek életrajzába, ezért csak beteszem azokat a zenéket, amiket egykor unásig hallgattam tőlük. Szigorúan mindegyiktől csak egyet. Hogy ne vesszenek össze...

1. Enya - Orinoco Flow
Enya lemezéért még zsebpénzt is kiadtam. Mostanra nem tudom, hova tűnt az album, de mivel nagyjából teljes munkássága megvan vinyón, néha bele tudok hallgatni sejtelmes hangjába.
Ha már filmes adalékot kell mellé párosítani, akkor megemlíthető, hogy "Enya" művésznéven először egy film, a "The Frog Prince" című mozi kapcsán jelölték meg a filmzenei albumon. Viszont elutasította James Cameron kérését, hogy a Titanichoz írjon kísérődalt, ami szerintem elég butus húzás volt tőle.
Enya hivatalos oldala.

2. Björk - Human Behaviour
Habár Björk később egy remek filmzenét készített a "Táncos a sötétben" című drámához, én ezzel a számmal ismertem meg művészetét. Készített utána persze jobb zenéket is, de az első nagyon fontos egy férfi életében.
Björk hivatalos oldala.

3. Sinead O'Connor - Nothing Compares 2 U
Szintén egy szerelem volt, amikor feltűnt a tévé képernyőén O'Connor kedves és érzékeny arca, hogy azután sírásig énekeljen a lelkéről. Még arra sem volt szükség, hogy kölyökként értsem a szöveget. Nagyon szomorú számomra, hogy felette is eljárt az idő és mai fotóin árnyéka önmagának, nem is emlékeztetve a Bambi szemű fiatal lányra, aki férfiak millióit varázsolta el.
Sinead O'Connor hivatalos oldala.

4. Joan Osborne - One of Us
Sekélyes intelligenciám része volt, hogy amikor először hallottam ezt a dalt, elkönyveltem, hogy sokkal izgalmasabb a refrént "Van a fasznak" ejteni, de ez nem von le a nóta érdemeiből, csupán engem minősít. Osborne számomra egyszámos csoda lett és bár díjat is kapott ezért a dalért, nem nagyon keresztezte későbbi utamat munkássága.
Joan Osborne hivatalos oldala.

5. Kate Bush - Running Up That Hill
Már gyerekként megbabonázott ez a videóklipp és Bush érdekes hangja, amelyet mintha egy gyermeknő préselne ki csókra álló szájából. A hivatalos klipp pedig még rátett az összhatásra a táncosok mozgásával és a szürreális folyosó jelenettel, amiben mindenki papírmasé arcot visel. Akár egy rémálom, amely félelmet ébreszt, de még épp nem annyira, hogy felriadj belőle. Bush ezen kívül is készített dalokat, de nem követtem munkásságát és van olyan sikeres nőtája, amellyel csak most, hogy a listát állítottam össze, találkoztam. Szégyellem.
Bush ebben a videóban táncosként is megállja a helyét.
Kate Bush hivatalos oldala.

6. Tina Turner - Private Dancer
Turner már akkor rocknagyi volt, amikor pelenkába pisáltam. Talán filmzenéi közül kellett volna választanom valamit a listába, de nem akartam begyepesedett lenni, ezért egy erős, melankolikus és drámai történettel operáló dalát választottam, amit annak idején ezerszer láttam és hallottam. Még ma is az egyik legjobb énekesnőnek tartom, pedig jönnek az új tehetségek, rendesen.
Tina Turner hivatalos oldala.

7. Cyndi Lauper - Time After Time
Pont ez a dal nem annyira jellemző Lauper stílusára, aki inkább a fancy, őrült szomszéd csaj szerepét viselte leginkább a karrierje során, nekem mégis nagy kedvencem, főleg, mivel karaoke-zni is nagyon lehet vele és női partner is kell hozzá. Annyit hallottam, hogy néha még a szöveg is az eszembe jut. Laupert amúgy még a "The Goonies" című gyerek kalandfilmért is nagyon kedvelem, mivel több számot írt a filmhez.
Lauper egyébként is releváns egy filmes oldalon, hiszen kevés sikerrel, de filmekben is megjelent színésznőként.
Cyndi Lauper hivatalos oldala.

8. Paula Abdul - Rush Rush
Az apró énekesnő egy klipben Keanu Reeves-szel. A zene is kellemes a videó sem rossz. Abdul ráadásul mind külsejében, mind hangfekvésben erősen emlékeztetett az akkori Európai kedvencre, Sandrára, akinek fitos nózijáért szintén odavolt a generációm. Aztán Abdul lassan kikopott a hallgatandó kedvenceim közül, de ez a szám örök kedvenc. Filmes karrierje nem számottevő, viszont két évig Emilio Estevez felesége volt, ami ismét felhívja rá a figyelmet, hogy az Amerikai művészvilág mennyire belterjes egy klikk.
Paula Abdul hivatalos oldala.

9. Laurie Anderson - O superman
Semmit nem tudtam erről a művésznőről, amikor szüleim magnókazettái között kutattam és belehallgattam a fel sem címkézett adathordozókat. Az egyiken egy az ízlésemhez közel álló szinti-pop performanszt sikerült találnom, amelyben egy női hang hosszú percekig nem fgy ki a szuszból ás a-a-ázik, miközben egy eltorzított hangú nő beszél hozzánk. Ez olyan régen volt, hogy videót sem láttam akkor hozzá, így maradt a szalag hallgatása. Ez is egy olyan nóta, amit nem tudtam soha elfelejteni.
Laurie Anderson hivatalos oldala.

10. Amanda Lear - Follow Me
Amanda Lear gyermekkoromban nagyjából tiltott gyümölcs volt országunkban. Kazin már hallhttuk, de lemezen különösen nehézkes volt beszerezni, főleg azt az albumot, melyben megmutatta párduc testének felső harmadát, beleértve a mellét is. Apám valakitől külföldről kapta meg a bakelitet, mivel nálunk nem lehetett hivatalosan ezt beszerezni. Lear kultikusságához hozzájárult az is, hogy mély hangját sokan annak tulajdonították, hogy mielőtt gepárd testű bombázó lett, férfi volt, akit tehát átoperáltak. Sosem nyomozgattam a városi legenda után, csak volt néhány száma, amit szívesen hallgattam, főleg, mivel ezek zenéje is a szinti-pop kategóriába esett. Elalvás előtt simán sikerült nedves álmot okoznia a kis tökinek, aki én voltam.
Kevesen tudjuk, de Lear is kapcsolatba hozható filmekkel, pl. mindjárt Jodorowsky dokumentum filmjével, amely a Dűne nem elkészítéséről mesél.
Amanda Lear hivatalos oldala.

Sokan kimaradtak, ezért kell majd egy második Top10 és egy olyan is, amelyben együttes női énekese áll a középpontban.
Kellemes az ilyen múltidézés, mert előkerülnek emlékek, amiket elzárva tartottunk.

Énekelj! - Sing (2016)

Énekelj! - Sing (2016)

Rendezte: Christophe Lourdelet, Garth Jennings

A film Mafab adatlapja: Sing (2016)

Megtekintés: Nem gondoltam volna, hogy egy mese tetszeni fog, aminek a témája olyasmi, ami miatt már nem kapcsolom be a tévét sem.

Az "Énekelj!" egyik legnagyobb pozitívuma számomra az volt, hogy nem volt telepakolva különleges képességű, szuperhős figurákkal és a története is, szegről-végről földhözragadt volt. Mert összességében egy tehetségkutató versenyről - is - szól, amelyben bárki megmutathatja, amit tud és mivel a bárki nem egyetlen főszereplőre korlátozódik, végig lehet izgulni, hogy a kedvenc karakterünk lesz e az, aki a mennybe megy.

Ha tévében kellene megnéznem egy újabb, ezredik énekes műsor, amelyben eddig "elvileg" fel nem fedezett tehetségek kapnak teret, eret kell vágnom. Pusztán azért, mert megcsömörlöttem ezektől a műsoroktól és egyébként sem hiszem, hogy kis országunk olyan hatalmas piac lenne, hogy évente öt-tíz kiváló énekessel kellene gyarapítani a popszakmát, ha esetleg két-három hasonló műsor indult, akkor még többel.
Nem hiszek ebben. Az Internet rákfenéje, hogy ami tetszik, azt letöltöd, ezért, nem gondolom, hogy ennyi énekest képesek vagyunk úgy eltartani, hogy a polcra kirakott termékeiket - kezdetben ugye a cd lemezt, később pedig minden járulékos baromságot, a saját divatmárkától a névre szóló szakácskönyvig - megfelelő mennyiségben fel tudjuk vásárolni.
Könyörgöm, sokszor egy koncert termet nem tudunk megtölteni elég érdeklődővel, nemhogy eladjunk valami válogatáslemezt, középszerű nótákból.

Ez a véleményem azonban nem áll Amerikára. Azért 300 millió ember már össze tud karistolni sok-sok művésznek egy házra valót és marad haszon télire is. Ezért a z "Énekelj!" koncepciója jól működött tengerentúli animációs filmben.
Végre nem azért izgultam, hogy valaki legyőzve félelmét képes lesz e varázserejét kamatoztatva szembeszállni egy szörnnyel, vagy azért izgulni, hogy a világ terhe agyonnyomja e majd a mese főhőseit. Ennél sokkal földhözragadt problémáink voltak, mint például, a családom elfogadja e a döntésemet, hogy a világot jelentő deszkákra kívánkozom, vagy az, hogy le tudom e győzni a saját magam által felépített falakat és ki merek állni mások elé a tehetségemmel, ami nem a láthatatlanság vagy isteni erő, hanem csupán annyi, hogy kieresztem a hangom.

Persze így nincs is akkora tétje a mesének, viszont ezekkel együtt szerethetőek a karakterek.

A főszereplőnk Buster Moon (Matthew McConaughey) -  a színész nevét kiírni egy animációs filmhez, aminek jó eséllyel csak a szinkronos változatát fogom megnézni, ezért a színésszel még hang formájában sem találkozom, elég fura érzés számomra, ezért a többi esetben nem is erőltetném... - apjától egy lepukkant színházat örököl és nagyjából önhibáján kívül belekerül egy ukrán maffiát megidéző ingatlan eltulajdonítási hacacáréba. Végül egyetlen mentőötlete támad, amiből rövid időn elég bevételt lehetne összehozni és még a színházi világon belüli tapasztalatait is ki tudja benne aknázni és ez nem más, mint meghirdetni egy énekes versenyt, amelynek későbbi haknijaival talán sikerül ismét becsalogatni a nézőtérre a városka lakosságát, mert talán majd érdekli őket az a rengeteg produkció, amit nem vérprofik, hanem talán épp a szomszédjuk fog bemutatni nekik, miután felgördül a függöny.

A kedvencem. Amit az áruházban csinál,
zseniálisan kedves.

Az ilyen műsorok elkészítésének szakmai része nem része a forgatókönyvnek, viszont, hogy a szereplő állatkák érzelmileg közelebb kerüljenek a gyerekekhez, a legtöbbhez igyekeztek az írók valami apró kis magánéleti válságot generálni, ami viszont nem emelkedik felül a sok ezer szappanoperában már unásig ismert drámafonál fölé. Kapunk családanya cocamilfet, aki ugyan nem fásult bele az otthon melegének ébrentartásába, viszont szeretne kicsit kilépni az egyhangú és monoton, beszűkült életteréből, visszacsempészni valami kis színt a házassága szürkeségébe. Van nekünk egy gorilla srácunk, aki nem kívánja a rögös családi örökséget tovább vinni, hanem egy sokkal nyugodtabb és éppen ezért, szűk környezetében lenézendő elfoglaltságban látja magát kiteljesedni. Vagy a tini bakfis, aki érzi, hogy legbelül szétfeszíti a tehetség, azonban ezt megmutatni másoknak, egyszerűen retteg.

Szóval, csupa egyszerű, hétköznapi karakter igyekszik elnyerni a fődíjat és vele együtt a szívünket is, miközben néhány, számomra ismertebb és pár másik kevésbé ismert dallal töltik ki a műsoridő nagyobbik részét. A jogdíjak biztos alakítottak sokat a dalok végső megjelenésén.
Maradéktalanul azonban nem vagyok elégedett, mert ha már énekes produkció, meg a figyelemre is áhítozik és nem kevés pénzt húzna ki a zsebünkből, akkor legyen kicsit tökösebb és a dalok frontján is törhették volna magukat, hogy igazán maradandót alkossanak. Például akár azzal, hogy egy-egy dalt műfajilag esetleg más kontextusba helyeznek, azzal akár szöges ellentétben, mint amit már a dal eredetijénél megszokhattunk.
Az lett volna még igazán ütős. Viszont még így is több, mint ötven dal került bele a soundtrack-be, visszanyúlva egészen az 1940-es évekig.

A történet lezárása is túl nyálas és hollywoodi, a figurák élettörténeteinek lerendezése sem hoz magával semmi meglepetést.
Ettől függetlenül az "Énekelj!"-t csak ajánlani merem, mert karakterei kedvesek, van benn sok zene és a humorból is sikerült viszonylag sokat belecsempészni a mesébe, pedig, néha pont ott csúszik el a kész mű, mert kedves és cuki, csak nem elég vicces, pedig a mesefilmeknél a kis közönség akkor a leghálásabb, ha önfeledten kacaghat.
Még a keleti blokk zenés sikereiből is sikerült valamit belecsempészni a kész filmbe, ezzel is előre gondolva, hogy mivel lehetne az USA-n kívül is masszív rajongói bázist felállítani a fotelből és a moziba csalni.

Pofátlanság lenne mégis, ha nem sorolnám fel mindazok nevét, akik eredetiben a figuráknak adták hangjukat, mivel tisztelem a művészeket: Reese Witherspoon, Taron Egerton, John C. Reilly, Seth MacFarlane, Scarlett Johansson és Jennifer Hudson, többek között.

60%

Ha megnéznéd:
- Énekelj! (2016)

Az animációs filmbe becsúszott egy japán anime vöröspanda csoport is, akik előadásának eredetije itt megtekinthető. Hihetetlen, mennyire gyermeki és szexuálisan stimulálóak a japán előadóművészek, ebben a túlrajzolt, túleffektezett környezetben a harisnyáikban. Nem csoda, ha a cosplay mint kifejezési forma tőlük ered, japánból.

Szöul, végállomás - Seoul Station (2016)

Szöul, végállomás - Seoul Station (2016)

Rendezte: Sang-ho Yeon (Yeon Sangho)

A film Mafab adatlapja: Seoul Station (2016)

Megtekintés: Normális film esetén a "Szöul, végállomás" alig érne fel a közepesig, de van egy oka, amiért egy kicsit érdekesebb, mint az átlagos zombie filmek.

Ez pedig az, hogy animációs film. Nem azért erősebb azonban, mert az olyan ritka lenne, hiszen keleten végtelen sok szörnyfilm, horror és egyéb ijesztő témát dolgoznak fel anime változatban, akár sorozat formájában is, hanem azért érzem erősnek, mert én nem látok ilyet sokat és tökéletesen lekötött a film, habár, első percben volt némi csalódottság bennem, hisz élőszereplős hentelésre számítottam. Míg a keleti kultúra szerves része a mozgóképes durvulás, addig nálunk, Európában, a rajzfilm nagyjából megmaradt a gyermekek szórakoztatásánál, leszámítva néhány komolyabb, felnőtt nézőknek készült darabot, amik viszont, kevés esettől eltekintve, nem lettek feltétlenül sikeresek. (Hófehér, Az idő urai, Fritz a macska kilenc élete, John Halas produkciók, Vámpírok havannában, stb.) Nem vagyok benne biztos, hogy össze tudnék dobni nagy hirtelen egy Európai Top10-es listát felnőtt rajzfilmekből, ha nem számolhatom bele a tudatosan szexműfajban készített produkciókat, vagy koprodukciókat

Ha film lenne a "Szöul, végállomás" akkor is egyszer nézős kategória, mint így, mert a történet nagyja unásig ismert - megharapott fertőzött elterjeszti, lakosság hamar bedarálódik, néhány szereplő keresi egymást, a hatóság lassan kapcsol - és a végére időzített meglepő befejezés és apró csavarok már nem emelik nagyon ki az átlagból. Ennek ellenére jól szórakoztam rajta és ha egy filmet nem állítok meg megtekintés közben kettőnél többször - lehet bármilyen oka, főzés, mosás, evés, ivás, hirtelen támadt ház körülfutási kényszer, de ez a legritkább nálam - akkor az érdemel némi figyelmet.

Hye-Sun, kispolgári életet érő fiatal lány, aki barátjával él albérletben, amit sosem fizetnek időben. Amíg a lány otthon lustálkodik, addig a fiú az alvó lányról készített erotikus fotókkal próbál aprópénzt keresni a neten. Amikor Hye-Sun véletlenül felfedezi a srác aktuális üzletelését, kiveri a balhét és szakítanak.
Az állomásra bebotorkál egy sérült nyakú hajléktalan, akit társa hiába igyekszik bejuttatni a kórházba, hogy kicsit helyre pofozzák, addigra az áldozat meghal. A közjáték után meg feltámad.
Azért, hogy legyen plusz dráma, megjelenik Hye-Sun apja, aki ráveszi a korábbi udvarlót, hogy segítsen előkeríteni a lányt és hazavinni.
Miközben főszereplőink kergetőznek a városban, elszabadul a pokol és a mellékszereplők hullanak, akár a legyek.
A rajzfilm forgatókönyve amúgy követi a szokásos kliséket, behozva, majd lenullázva szereplőket.
A végén volt egy jelenet, aminél azt vártam volna, hogy főhősnőnk rémálomból fog ébredni, ám ezt az uncsi kártyát nem játszották ki, hanem hozzáigazították a film végéhez. Már ez is ötletes megoldásnak tűnt.

A "Szöul, végállomás" tehát egy véres animációs film, amely képes lekötni egyszer egy felnőttet is. Gyerekek meg ne nézzenek ilyesmit.
Belegondolva, kik lehetnek a célközönsége a hasonló műfaji daraboknak?
És ha a fiatal felnőttek, idősebb tinik azok, ők jelentenek e megfelelő nagyságú vásárló erőt, hogy az ilyen filmek hozzanak némi nyereséget?
Sang-ho Yeon kb. kétévente jelentkezik új alkotással és ennek köszönhetően, tudatosabban fogom keresni a munkásságát.
Már a trailer alatt képes elragadni az embert a rajzolt képek hangulata. Egyik-másik beállítás filmen is tökéletesen működött volna.
Az egyetlen, amin az Európai néző fennakadhat, az a dél-Korea mentalitás és a hozzá tartozó "színészi játék", ami a szinkronban is tetten érhető. Ez a fajta előadásmód nekünk idegen, túl teátrális, túljátszott.
Ez azonban ne szegje a kedved, mert érdemes megnézni.

Élőszereplős változatban kíváncsi lennék, ki alakítaná Hye-Sun figuráját, mert kilométer hosszú lábai vannak, széles csípővel, hogy az egyszeri férfiembert felhívja az amúgy ártatlannak tűnő karakter szexualitására. A magas-talpú cipő elhagyása pedig még sérülékenyebbé teszi a figurát, hogy könnyebben azonosuljunk vele, együtt érezzünk kiszolgáltatott helyzetével.
A többi karakter között alig találni pozitív figurát, bár, mindegy is, mert a pesszimista felépítésű történet nem mindenkinek kegyelmez.
A Koreai lányok tényleg ilyen nyúlánkok?

60%

Ha megnéznéd:
- Szöul, végállomás (2016)