Anthropoid - Anthropoid (2016)

Anthropoid - Anthropoid (2016)

Rendezte: Sean Ellis

A film Mafab adatlapja: Anthropoid (2016)

Megtekintés: Feltétlenül. Akit érdekel a második világháború hatása a környező országokra, annak hatványozottan ajánlom.

Amikor először találkoztam a címmel és, hogy Cillian Murphy az egyik főszereplő, arra gondoltam, hogy végre becsúsztatott a jó ember egy fura horrorfilmet a filmográfiájába. Aztán jött az infó, hogy játszik még benne a "Hülyeség ötven árnyalat" férfi főszereplője, akinek korbács van a farka helyén és, hogy az Anthropoid nem valami robotos-rovaros marhaság lesz, mint a cím sejtette számomra, hanem egy történelmi dráma. Jaj, ne, gondoltam, Jamie Dornan-ról egy jó cikket nem olvastam és a történelmi drámák meg olyan unalmasak tudnak lenni. Még több információ birtokában már azt hallottam, hogy a srác ebben a filmben egészen meggyőző tudott lenni és a történelmi dráma egy második világháborús merényletről mesél, ami viszont mindig is az egyik kedvenc történelmi dátumom volt a "Piszkos 12" óta, és abban is egy merényletről van szó. Ezért hát le mertem ülni a gép elé, hogy megnézzem ezt a filmet.
És megérte!

Semmit nem tudtam magáról az esetről, amelyet a film beszél el, de mivel érdekelnek a merényletek és azok kivitelezése a történelem során - nem azért, mintha ilyesmire készülnék, persze - így kedvet kaptam, hogy utána olvassak kicsit. Az utána olvasás meg meghozta a kedvem, hogy meg is nézzem. Persze az alig két órába nem feltétlenül könnyű belesuvasztani valamennyi apró ténymorzsalékot, amely színessé teszi az eseményeket, hogy ne száraz aszpirinként nyeljük le és ebben segített, hogy kiváló színészeket sikerült találni a legfontosabb szerepekre. Az összeesküvés egyik helyi vezetőjét pl. a számomra a mai napig manópofával egybekötött, ám kedvelt Toby Jones alakítja, elég minimalista eszközökkel. A női főszerepekre is sikerült megtalálni két igen tehetséges művésznőt. Az egyik a francia (Valójában Kanadai, de azt hiszem, részletkérdés) Charlotte Le Bon, aki alig tíz éve kezdett filmezni és kezdi bevenni Hollywood-ot, vagy legalábbis kacsintott felé. A másik, ha lehet olyat mondani, hogy hendikep-pel induló Európai színésznő, akinek külseje sem feltétlenül a vászon istennőit idézi meg, alakítása azonban sokkal erősebb a stáb legtöbb tagjának alakításánál és ezért minden tiszteletemet kiérdemelte. Ő pedig Anna Geislerová és csak remélni merem, hogy hallok még róla, annyira jól hozta a konspiránst.

A rendezés kissé talán távolságtartó és szikár, néhol erősen tévéfilmes, ugyanakkor van hangulata. Maga a történet a közelmúltban főleg Hitler-rel foglalkozó hasonló témájú filmek után talán enyhe utánérzésnek hathat, ugyanakkor tény, hogy amit látunk, az nagyjából megtörtént, ezért érdeklődésre tart számot. Nem holmi fantazmagóriát kell néznünk, hanem egy izgalmas szeletét a történelmünknek, amelyben a Német Birodalom talán második legfontosabb emberét igyekszenek eltenni láb alól, Reinhard Heydrich-et (Detlef Bothe). Nem állítom, hogy a film tökéletes felépítésű és nem maradtak homályos részletek számomra. Nem állítom, hogy pl. Heydrich napi rutinjának feltérképezése nem volt elnagyolt a forgatókönyv szerint. Nem állítom, hogy Charlotte Le Bon karakterének "eltűnése" a film végén nem volt esetleg dramaturgiai hiba. Számon kérni egy alig 120 perctől, hogy kielégítően mutassa be azt a babramunkát amit egy ilyen komoly cselekmény jelent, balgaság. A film drámai befejezése amúgy is bőven kárpótolni fogja azokat a nézőket, akik a hasonló moziktól inkább az akciós részeket kérik számon. Korábban is akad néhány feszült pillanat, élesebb szituáció, ám a templomban zajló leszámolás az utóbbi években látott legjobb háborús jelenetek idézte fel számomra.

A filmből az is világossá válik, hogy hiába az önfeláldozó akció, ha a megtorlás bizony minden képzeletet felülmúl később és el kell gondolkodni rajta, mit ér egy emberélet és bárkinek, akár Angliából, joga van e parancsok kiadásával ezrek életét veszélyeztetni. Ezek a kérdések a szereplőkben is felmerülnek, így van min agyalni is. Nem állítom, hogy Jan Kubis és Josef Gabcík története egyedülálló háborús alkotás lenne - magam is tucatnyi érdemes produkciót láttam mostanában - de figyelmet érdemel és a fanyalgókat meggyőzheti róla, hogy Jamie Dornan nem csak faszkorbáccsal tud bánni, hanem akár az arcával is. Cillian Murphy meg amennyire emlékszem, még sosem volt rossz.

Figyeld:
- Hát persze, hogy sosem megy semmi simán.
- A templomi leszámolás
- Amikor a nácik elkezdik levadászni a bűnösöket.
- Amikor a lányokkal először találkozunk: Geislerová és Murphy kialakuló kapcsolatát.

80%

Ha megnéznéd:
- Anthropoid (2016)

Töfi:
- A film sok helyszíne megegyezik a valódi helyszínekkel, mint pl. a kínzókamrák.
- Detlef Bothe egy 2011-es filmben már alakította Heydrich-et.: Lidice (2011)
- A rendező, Sean Ellis közel tizenöt évig dolgozott a film tervén. 2000-ben kezdett foglalkozni vele, amikor látott az Anthropoid hadműveletről egy dokumentumfilmet.

Otthonkeresőben - Where God Left His Shoes (2007)

Otthonkeresőben - Where God Left His Shoes (2007)

Rendezte: Salvatore Stabile

A film Mafab adatlapja: Where God Left His Shoes (2007)

A hangsúlyos poszter jelenetként nincs így benne a filmben.
Hőseink végig a városban barangolnak,
viszont a kép jobban kihangsúlyozza a reménytelenséget.

Megtekintés: John Leguizamo esetében mindig érdekes, amikor nem mellékszereplőként találkozunk vele.

Stabile producerként és íróként viszonylag ismert filmes körökben, de rendezőként ezidáig kétszer próbálta ki magát, ám, ha tartja magát a tíz éves ciklushoz, akkor jövőre, 2017-ben talán ismét megörvendeztet minket valami kemény társadalmi drámával. Az "Otthonkeresőben" (Eredeti címe a "Where God Left His Shoes" egy olasz közmondásból eredeztethető: Ahol isten elhagyta a cipőjét és kb. annyit jelent, hogy nem épp ideális környezet vagy szituáció.) egy korábbi háborús veterán, aki már bokszolóként sem túl sikeres, kis családját, feleségét és annak korábbi házasságából született két gyerekét, igyekszik eltartani. A történet elején az utcára kerülnek és ugyan adódna egy lehetőségük saját bérleményre az önkormányzat segítségével, annak egyik legfontosabb kitétele, hogy Frank Diaz-nak (John Leguizamo) bejelentett munkával kell rendelkeznie. Frank és nevelt fia, Justin (David Castro) ezért nyakába veszi a várost, hogy este hatig, amikor is lejárna a megszabott határidejük és a lakás a soron következő jelentkezőre szállna, találjanak Frank-nek egy megfelelő állást.

A film egyértelműen Frank Diaz Odüsszeiája, amely közben, minden nehézségük ellenére közelebb kerül a családjához, nevelt gyermekeihez és közben helyt kell állnia. Ebben a formában ez egy jutalomjáték Leguizamonak, aki az ilyen kis költségvetésű és független filmekkel tudja bizonyítani, hogy valójában mennyire remek karakterszínész. Stabile filmje egy televíziós mozi, annak hibáival, töredezett - reklámokhoz igazított - vágásával, statikus, olykor talán túl intim kamera beállításokkal, máskor egyenesen megnehezítve a képek értelmezését, annyira belemászik a jelentbe - legjobb példa, amikor Frank revánsot vesz azon a hajléktalan férfin, aki korábban ellopta a kabátját - viszont, így sokszor jól elkapjuk a karakterek rezdüléseit és ebben Leguizamo erős partner, mert minden kis rezdülés, érzése az arcára van írva. Meglepő, de felnő hozzá a gyerekszínész, Castro, aki legalább annyira hiteles egyik-másik drámai jelenetbe, mint a tapasztaltabb kolléga.

Hozzájuk képest az anyát alakító Leonor Varela (Sosem gondoltam volna, hogy még nálam is idősebb két évvel. Először a Penge 2.-ik részében láttam, ahol eszméletlenül szexis benyomást keltett.) kevesebb teret kap, ám közös jeleneteikben azért rendkívül erős az ő jelenléte is. Fura, hogy sokszor az ilyen másod vonalbeli filmek mennyivel több lehetőséget adnak remek színészeknek, hogy tehetségüket megmutassák, és szomorú, hogy pont azért, mert ezek a filmek sokkal kevesebb reklámot kapnak, néha más országokban teljesen ismeretlenek maradnak az átlagnézőknek. Ezt a filmet is hiába keresnénk a mozik műsorán. Az ember inkább késő esti műsorsávban tud belebotlani és ha nem ad neki esélyt, egy roppant érdekes, drámai filmről marad le.

Habár, nem állítanám, hogy Stabile filmje - szerzői, mert ő írta a forgatókönyvet is - hibátlan lenne, vagy kesztyűs kézzel bánna főszereplőivel - a kukában turkálás kicsit talán már sok, és Frank is elég sokszor lépi túl a még elfogadható seggfej kategóriát - ettől függetlenül árnyalja azt az idealizált képet Amerikáról, amelyet az olyan nyálas mozik, mint kedvenc példám, a "Spinédzserek" fest erről a hatalmas országról. Igen, Amerikában sincs kolbászból a kerítés, ott is szar a kisembernek, ott is kevés segítséget kap az, aki alól kicsúszott a talaj - habár, Frankék még szerencsések is, hiszen az ünnepek előtt lehetőséget kaptak saját lakásra.
A film a kemény helyzetek klisés megoldásai mellett azonban meglép egy ötletes McGuffin-t, amely felvillanyozhatja a nézőt, majd tökéletesen másfelé fordul a sztori. Stabile bátor volt, hogy ezt a befejezést választotta, mert nem állt be a sorba, hogy egy zsebkendős-szipogós filmet dobjon össze, hanem mert kapukat nyitva hagyni, hogy a végső következtetéseket és kérdéseket a néző feltegye magának. Így lesz a filmélmény egy sokkal nyitottabb produktum, amelyet megtekintés után nem tudsz azonnal elengedni, mert kicsit rágódsz még rajta.
Soha rosszabb filmdrámákat.
Egy komoly negatívum azonban, hogy a filmről érdemi információkat alig lehet fellelni a neten, pedig pont az ilyen mozik megérdemelnék a több figyelmet.

70%

Ha megnéznéd:
- Otthonkeresőben (2007)

"Szívmelengetően hiteles. Laguizamo sose volt jobb. - Mike Goodrich"

A játszma - The Call Up (2016)

A játszma - The Call Up (2016)

Rendezte: Charles Barker

A film Mafab adatlapja: The Call Up (2016)

Megtekintés: Van jobb film a témában, inkább nézd azt meg, akár újra.

Tagadhatatlan, hogy a film trailere, annak ellenére, hogy árad belőle az olcsóság illata, egészen nézhető kategóriába sorolta ezt a sci-fi filmet, amely végső soron igyekszik sokat markolni műfaji határokon belül, ám az ujjai közül csak úgy csúszkálnak ki a lehetőségek. Húsz percet néztem a filmből, majd letettem háttérbe és hallgattam csupán, mert úgy véltem, van fontosabb dolgom is, és amíg hallgattam, rá kellett döbbennem, hogy az ígérettel ellentétben, ez egy rossz mozi és annak ellenére, hogy mennyire friss, egy viszonylag régi filmből lopta az alapötletét és még csak nem is tudta az eredetit megugrani. Na, ne gondolj valami Hollywoodi blockbusterre, ne keresgélj emlékeid között. A "The Call Up" gerincét egy közel húsz éves mozi, a kanadai "Kocka - Cube (1997)" alkotja. Van azonban egy nagy különbség: A két film... ég és föld.

A "Kocka" sokkal több kérdést vetett fel a nézőnek, és a később készült, mind érdektelenebb folytatások sem adtak kielégítő válaszokat ezekre, ennek ellenére is egy sokkal szórakoztatóbb, elgondolkodtatóbb mozit tisztelhetek abban a filmben. Eleve feltételezem - biztos azért nem vagyok benne - de talán a "Kockának" is köszönhető, hogy később annyi remek és ócska próbálkozás készült kamaradarab témában, amiben kevés szereplő kerül szorult helyzetbe, nagyjából erősen behatárolt térben és miközben módszeresen hullanak, igyekeznek kérdéseikre választ kapni és lehetőség szerint megszabadulni, a csapdából. Készült már azóta rengeteg thriller, krimi, dráma, horror és sci-fi is. Néhányat láttam is és ajánlani is mertem az oldalon, sokba még nem botlottam bele, de idővel, biztos. "A játszma" egy friss változat és elvárható lett volna az értő és gondos kezek munkája képlékeny agyag testén, azonban Barker a remek alapot hamar elfelejti és ahelyett, hogy precízebben kidolgozná a mondanivalót és karakterek esetleges viszonyrendszerét, vagy a múltjukat építeni a jelenbe, aminek segítségével jobban megismerjük a figurákat, inkább a könnyebb és mint utólag kiderült, számára járhatatlan utat választotta és kevés pénzből, nem eléggé felkészült színészekkel, kezdetleges technikai tudással, igyekezett egy akciófilmet prezentálni nekünk.
Aztán, ha már benne vagyunk, hasonló az alapja az érdekes, de végül túlságosan sok kérdést felvető "Körben - Circle (2015)" című sci-fi drámának, vagy a tucatnyi hasonló témájú moziból pl. a "Szellős szobának - Breathing Room (2008) is.

Az összkép azonban rendkívül felemás. Ez a kettősség ráadásul rendesen ketté is osztja a filmet, hiszen amíg megismerjük a lényeget, az az első fele és az érdekesebb, egészen jó megoldásokkal, azután a második és nagyobb része a filmnek az igyekszik lenni, amiben egyelőre Barkernek érezhetően nincs tehetsége és ez az akció. Azok valami ritka unalmas szarok. A legtöbb esetben a színészek lövöldöznek, össze-vissza, teljesen vaktában, ami már azért is zavaró, mert a film szerint, akiket meghívtak, azok mind kimagasló eredményt értek el egy felmérés alatt, aminek valami akciójátékhoz van köze, ezzel szemben a játékosok fele még a felkínált műanyag fegyvereket is félelemmel veszi a kezébe. Ha a valóságban ilyenek lennének a virtuális világ véreskezű harcosai, akkor, a gamerek a világ legnagyobb képmutatói. És, sajnos, van a filmnek igazsága, mert sok kocka (Nem utalás a korábbi, jobb filmre.) otthon ül egy monitor előtt, egy gombokkal ellátott kis távirányítót nyomogat és közben olyan szitokáradatot küldd többi játékostársára a világhálóra, hogy azt hinnéd, a valóságban élve eszik a disznót és sörétet szarnak, pedig sokan gátlásos kamaszok, pattanással, semmire nem való véleményekkel, totál üres jövőképpel, amelybe a legtávolabbi terv talán az, hogy apu és annyi által adott zsebpénzből megvegyék az aktuális mészárlós játékot.

Itt a film elején kapunk egy  csapatnyi gamert, akiket a titokzatos társaság vezetői kiválasztottak egy Béta tesztre, amelyhez kifejlesztettek egy teljes hacukát és egy speciális sisakot, amelynek viselésével gyakorlatilag át lehet kalandozni egy alternatív valóságba, ahol a program szerint épp menekülő akciót hajtanak végre karaktereink. A karakterek sablonosak, mint állat és már a történet végkimenetele is borítékolható, miközben maga a hacuka és a sisak (legyen kalap, hiszen az az eredeti cím is: call up) egészen jól össze lett rántva, valamint értékelhetőek a valóság és a virtuális világ közötti interakciók, átmenet, stb., amin látszik, hogy Barker szívügye volt, hogy lehetőleg teljesen koherens legyen: Pl. amikor egyik szereplő arcon akarja vágni a másikat, az ütést megállítja az alternatív síkon láthatatlan sisak/kalap eleje, így az ütés ugyan a levegőben csattan, ellenben aki adja, annak megfájdul a keze, míg a másiknak csak elrándul a feje, de nem sérül meg. Ez egyben van, hibát nem nagyon találni.

Viszont, minden más klisés, gagyi, erőtlen.
A karakterek nagyon összecsapottak. Azért igyekeztek váratlan fordulatot hozni a filmbe, azzal, hogy mondjuk akitől a legkevésbé várnád, az esik ki először, vagy, hogy beletettek a készítők a játékba néhány segítséget, amely néha megkavarja a kártyákat.
A befejezés teljesen ostoba, hiszen Béta teszt ide vagy oda, nagyjából olyan, mintha a mega cég csak azért kapkodná össze a világ legnagyobb játékosait, hogy ellenőrzött körülmények között likvidálja őket. Gyakorlatilag, akik tehát reklámozhatnák később a "játékukat", az elsődleges fogyasztók, simán le vannak írva.
Csak valahogy nem érzem olyan mindenhatónak ezt a brigádot - a befejezés is ebben erősített meg - hogy simán tudnák ez irányú elképzeléseiket kivitelezni, így meg bukik az egész koncepció és alárendelte magát a bárgyúság a műfajnak, hogy többet mutasson, mint amennyi valójában.
Magyarul: Elvártam volna vagy egy csavarosabb befejezést, vagy egy kevésbé megmagyarázót, mert ez, agy, nevetséges.
Az, meg, hogy az utolsó képsor, bár nem mondom, hogy hatástalan, de olyan, mintha első kézből nyúlták volna le a már említett "Kockából". Mondjuk egy remek filmből idézni azért oké. Az, hogy ahhoz képest egy sokkal silányabb munkát adunk ki a kezünkből, az már nem oké.

40%

Ha megtekintenéd:
- A játszma (2016)
- Körben (2015)
- The Human Race (2013)