Jégkatonák - Ice Soldiers (2013)

Jégkatonák - Ice Soldiers (2013)

Rendezte: Sturla Gunnarsson

A film Mafab adatlapja: Ice Soldiers (2013)

Megtekintés: B film, az összes stílusjeggyel, viszont nívós fényképezéssel és remek helyszínnel. Szigorúan egyszernézős.

Gunnarsson 1978-ban összefényképezett egy rövidfilmet, majd a nyolcvanas évektől folyamatosan producerkedett és rendezett, főleg televíziós és dokumentum munkákat. Ha így nézzük, az idős direktor nagyon nincs otthon a sci-fi és horror témában, ezért mozija döcögős és steril. Még a legtöbb spirituszt a film eleji mészárlásban érhetjük tetten, míg a továbbiak egy tévéfilm határán egyensúlyoznak.

Dominic Purcell filmszínészi munkásságának egyetlen jó döntése az volt, hogy beszállt a Szökés című bűnügyi-akció sorozatba. Innentől és odáig csupa B filmben alakított mellék és főszerepet, amelyek nagy része nálunk még a tékák polcaira sem jutott el nagyon. Ezt a szösszenetét is három év csúszással van szerencsém megnézni, és csak azért nem fikázom szarrá, mert nézhető.

A forgatókönyvért Jonathan Tydor nevű egyén felel, aki 26 év alatt összesen nyolc filmes munkában vett részt és ebből az első kifejezetten kult gyanús nálam. 1990-ben valahogy kiókumlálta a kilencvenes évek egyik legjobb Dolph Lundgren film történetét. Legalábbis nekem nagy kedvencem volt a Sötét angyal - Dark Angel (1990), amelyben repülő cd vágta el az emberek torkát és egy földönkívüli csáklyázta meg az emberek homlokát. A film dinamikáját még megdobta a tapasztalt rendőrnyomozó (Lundgren) és nyalka, de akcióban szinte szűz és kéretlenül nyakba varrt ügynöktársának kombinációja, amely két évvel előzte meg a nálunk valamiért sokkal sikeresebb 2008 - A patkány éve, című akció-sci-fi-horrort, amelyben a két nyomozó közötti felállás kísértetiesen hasonló volt. Tydor itt volt a csúcson és ezt a sikert szerintem későbbi munkáiban nem sikerült elérnie, ezért simán hívhatjuk egykönyves szerzőnek. A Jégkatonákban leporolta a szupererős humanoid lények ötletét, csak ezúttal nem idegen bolygó polgárai irtják az embereket, hanem egy szovjet kísérlet gyilkos mutánsai. A külsejük azonban nagyjából megfelel a Sötét angyalban szereplő Matthias Hues küllemének, ezért úgy vélem, Tydor fantáziája vagy erősen korlátolt, ha ijesztő és véreskezű figurákat kell vászonra álmodni, vagy fiatal korában egy szőke égimeszelő verte állandóan laposra az iskola mögött és azzal törleszt, hogy az illető fizimiskáját legyőzendő ellenfelekre vetíti ki forgatókönyveiben.

A történet kb. megfelel A dolog című Carpenter mozi alapjának, csak itt nem jégbe fagyott idegen entitás őröli fel az emberek kis csapatát, hanem három kísérletben előállított katona, amelyeknek szent feladata, hogy háborús helyzetben, idegen területen bevethetőek legyen és bárkit legyilkolhassanak. Ebből kiindulva borítékolható, hogy a Purcell által alakított Malraux nevű karakter fog szembeszállni a három humanoid megjelenésű gyilkossal - írnám, hogy emberek, de különleges képességeik és előállításuk okán inkább nézném őket egy terméknek vagy kísérlet végtermékének, mint emberi lénynek - és a többiek békésen asszisztálnak hozzá, hogy halomra gyilkolják őket. Ötven perc megtekintés után a második tippem be is jött. Michael Ironside sajnos már sosem fog karizmájának megfelelő szerepet kapni, ahogy öregszik. Húzónévnek - bohócnak - még megfelel, de rá nem lehet építeni. A női főszereplőnek meg hiába volt eddig hetven filmes munkája, mert egyszerűen azt sem tudom, ki az... És hiába kedvelem a Kanadai születésű indián színész, Adam Beach-et, ha egy hónapon belül ez a második mozija, amiben jelenléte kimeríti a feleslegesen megkapott szerep típusát. Az Öngyilkos osztagban tudjuk mi történt vele, nem spojlerezem, ebben meg az ötvenedik percig nem sikerült felfedeznem, ezért vagy korábban kinyírták, vagy még nem szerepelt eddig, vagy besütött a délutáni napfény egy pillanatra a monitoromra és az kitakarta a színészt. Csak az lehet. Ha előkerül, azért megemlítem. Szóval, ha a szereposztásból indulok ki, akkor erősen B szaga van a projectnek. Ha abból, hogy 2013-ban, majd 2014-ben és 2015-ben nem sikerült megnéznem, akkor szintén úgy vélem, a film hendikeppel indult az érdeklődési listámon.

Round Two - avagy a második fele:
Az 55. percben előkerült Adam Beach! Azért biztató. És a figurája sem rossz. A többi szpojler lenne. Össze kéne dobnom egy listát filmekről, amiben valamelyik szereplő közel egy óra után jelenik meg és mégis ismert színész. (Pl. Kevin Spacey - Hetedik és tsai.)
Azért van némi irónia Beach alakításában, amikor azt mondja, hogy azért tudja, merre tart a három gyilkos - nyomaikat kiolvassa a hóból - , mert indián és még hozzáteszi: - "De jól esett ezt kimondani!" - már, hogy származását tekintve őslakos. De mi ennek a funkciója, ha nem burkoltan felhívja a figyelmet arra, hogy milyen mostohán bánnak az indián őslakosokkal, beleértve például színészeiket?

Akcióra sok nem maradt a költségvetésből. Kifejezetten fájó az összecsapottsága a film végének, mert kevés plusz pénzből ütős kis akciót lehetett volna még rádobni, eleve azzal, ha az autós üldözés lezárása nem kulminál egyetlen robbanásban. A végső bunyó sem kifejezetten ötletes. Mostanra az ilyesmi lelombozza a nézőket. A CGI szintén ótvar. Egy nagy stúdió kezében lehetett volna A akciófilm is, így B sci-fi hajolt a horrorba.

A film utolsó húsz perce meg nagyon ismerős volt valahonnan. Mintha Dean R. Koontz írt volna hasonló témájú regényt, amelyben valami bérgyilkos vagy egyéb kísérlet célja az volt, hogy minimális harcászati erővel likvidálni egy külvilágtól elvágott kisvárost. Az alapfelvetés régóta motoszkál bennem, és magam is gondolkodtam már novellaötleten, amelynek lényege hasonló lenne, de így, már nem érzek késztetést a megírásra, hiszen nagyjából visszaköszönt a történet a filmből. Azért hagytak ki némi ziccert és elég olcsón és gyorsan fejezték be a filmet. Volt WTF pillanat is és a film végi csavarra nem számítottam, ami miatt plusz százalékot érdemel a mozi. Azért Gunnarsson-nak még kell gyakorolnia a befejezéseket, mert kicsit többet vártam volna a stáblista érkezése előtt, mint amit kaptam.

55%

Ha szeretnéd látni: J É G K A T O N Á K

vagy: Jégbe fagyott gyilkosok

Vaksötét - Don't Breathe (2016)

Vaksötét - Don't Breathe (2016)

Rendezte: Fede Alvarez

A film Mafab adatlapja: Don't Breathe (2016)

Megtekintés: A sok jó kritikának köszönhetően eléggé túllihegett horror-thriller.

Első: Stephen Lang szerintem mindig is egy alul-értékelt, rossz arcú anyaszomorító volt, aki több figyelmet is érdemelhetett volna és egyetlen pszichopata szerepének köszönheti, hogy egyáltalán ismerem a nevét, mert annak idején rongyosra néztem a "Jobb ma egy zsaru, mint holnap kettő - The Hard Way (1991)" című akció-vígjátékot és abban Lang volt a nemezis. Később még szétgyúrva is láttam az Avatarban, bár megkockáztatom, hogy ötven feletti hibátlan testét inkább köszönhette a CGI-nak - akár a főszereplő Sam Worthington a sorvadt lábait - mint rendszeres edzésnek, de ne legyen igazam. Lang ezek mellett is szívesen alakít gonosztevőket, akár A listás filmekbe is betéved és egyik kedvenc figurám tőle a sajnálatosan egyetlen évad után csúfosan megbukott Terra Nova sorozat Taylor főparancsnoka, amely azért bizonyítja, hogy Lang arcberendezésének ellenére is tud szimpatikus karaktert hozni. A "Vaksötét" vak veterán katonájának szerepe laza ujjgyakorlat neki csupán és egyben jutalomjáték is. Egyetlen negatívumként azt tudom felhozni ezzel kapcsolatban, hogy fájó, hogy elég keveset látunk alakításából, hiszen a filmben az arca egyrészt maszk mögött rejtőzik - a sérült veterán arca mögé, akinek a szemei élettelenek - és egyébként is sötétben játszódik a film közel nyolcvan százaléka, így alig valamit látunk Lang kifejező arcjátékából. Viszont testének gesztusai kárpótolnak érte.

Második: Fede Alvarez viszonylag jól mutatja meg, hogy egy átlagos amerikai ház, hogyan lehet akár "börtön" is adott helyzetben, igaz, amikor előkerül egy kalapács és egy deszka szögekkel, amellyel az utolsó szabad ablakot is beszögeli vak emberünk, akkor felszisszentem, hogy a.) mennyire gyorsan előkerült a három tárgy - szög, deszka, kalapács - és, b.) hogy a karakter mennyire otthon lehet fejben, ha ilyen gyorsan reagált és el is végezte az "ácsmunkát" pillanatok alatt. Nekem nyitott szemmel sem lenne egyszerű szöget, kalapácsot és méretre vágott deszkát szereznem az éjszaka közepén, ezért feltételezem, hogy már amúgy is érett annak a fürdőszobai ablaknak a lezárása. Alvarez nem nagyon húzza az időt és néhány gesztussal a szereplőiről egészen jó jellemrajzot formál meg. Persze azért kicsit kezd a vége felé irreális lenni a történet előre haladása (pl. mikor a vak beéri Rocky-t a kocsinál és foglyul ejti, az már-már átment hihetetlenbe) és becsúszik némi Amerikai pitét megidéző gusztustalanság is, azonban kapunk némi csavart is, hogy mélyebb, összetettebb legyen a történet és egy nagyjából kielégítő lezárást. Nem egy mestermű, azonban a direktor egészen ügyesen teremt atmoszférát, feszültséget és mivel a film fontos karakterei morálisan eléggé ingoványos talajon járkálnak, még a figurák sorsát is nagyjából kielégítően sikerül prezentálni. Mondjuk, a néző nehezen tud igazán azonosulni bármelyik karakterrel, hiszen morálisan eléggé elítélhető mindegyikük és még így is azt mondom, hogy a lezárás korrektül sikerült. Alvarez zsenije - vagy ordas klisé, ugye - hogy két mondattal olyan ellenszenvessé teszi a főszereplő Rocky anyjának karakterét, hogy a cigiző ribancot még a mentőben is ütnéd.:
"- Legyél olyan jó és hozz anyádnak egy pizzát! Majd te kifizeted, tudom, hogy van pénzed!"

A lényeg: Rocky (Jane Levy) szeretne otthonról lelépni Kaliforniába és magával vinni kishúgát, mert anyja és aktuális pasija valódi energiavámpír. Ezen törekvésében tökéletes támogatót talál barátjában, Money-ban (Daniel Zovatto), aki betörésekből igyekszik előteremteni ehhez a pénzt és viszi a bűnbe a leányzót is. A trió harmadik tagja a sokkal higgadtabb Alex (Dylan Minnette), aki egyértelmű, hogy vonzódik a zűrös Rocky-hoz. Két oka van, hogy a csendesebb és okosabb kocka hozzájuk csapódik a balhék idejére: álmainak egy részét ő is csak "hirtelen jött pénzből" tudja fedezni, és mivel apja a környékbeli házak biztonságtechnikai őrző-védő cégénél tevékenykedik, a srác rálát némi információra a betörés előtt álló házakkal kapcsolatban. A másik ok pedig maga Rocky. Alex nem tudom, miben reménykedik, de ad némi plusz feszültséget labilis munkakapcsolatuknak, hogy a fiú néha oldalra sandít a csinos lányra. Money hamar letöri a szarvát és hiszünk is neki, hogy Alex szarul jár, ha nem húzza el a belét a suna-barlang bejáratától, mert Money a tipikus balhés srác, habár ezt azért kell elhinnünk, mert betörés közben köcsög a viselkedése - infantilis gyerek módjára rombol és pusztít - és olyan gangsztás a sérója.
Rocky motivációja pont Money jelenléte miatt lesz kicsit hamiskás, hiszen anyját és semmirekellő pasiját hagyná hátra, miközben Money legalább olyan rossz partner, hanem rosszabb, mint akit anyja vitt haza unalmában. Money az a tipikus rosszfiú, aki mögött senki és semmi nem áll, valódi hatalma nincsen, inkább csak eljátssza a bűnözőt, de krízis helyzetben hamar alulmarad, mert nem más, mint egy nyafogó, erőszakos kisgyerek.
Alex valamennyire kordában tartja az enyhén Bonnie és Clyde párost, ám eljön az ideje, hogy egy utolsó, nagy bevétellel kecsegtető balhét végezzenek el. Szerencsére van egy informátoruk, aki negyven százalékért cserébe hozza a balhét, amelyben meg lehet tollasodni. Teszem hozzá, ha egy informátor munkája annyiból áll, mint a filmben, akkor a kurva anyja fizetne neki bármennyi százalékot, mert majdnem annyi történik, hogy:
- Na, akkor elindultok észak felé, tíz kilométert, ahol van egy ház, abban lakik egy ipse, akinek a lányát elütötték, kártérítés volt nagy, pénz pedig szinte biztos a házban!
Mert kb. ennyi történik a filmben is!
Nos, a bankos filmekben nem ennyi az informátor tevékenysége, hanem nagyjából kész tervvel érkezik a találkozóra és csak azért nem maga kivitelezi a rablást, mert abban nem jó és kevés hozzá a kapcsolata, viszont ő az, aki összeszedi a tudnivalókat a balhéhoz.

A filmben fiataljaink hiányos ismeretekkel érkeznek a bűn helyszínére és közepes rákészüléssel ugranak fejest valamibe, amiről fogalmuk sincs. (Pár éve készül amúgy egy hasonló témát boncolgató mozi, azt hiszem francia színben, ahol egy idős nénit rabolna ki hasonlóan pár suhanc, oszt mikor beteszik lábacskáikat a házba, visszanyal a fagyi.) Nem eredeti az ötlet, hiába is hinnéd. Amint megtalálom, hol is láttam hasonlót, frissítem a cikket.

Viszont van egy jelenet a moziban, amikor elmegy a fény és egy elég klausztrofóbiás jelenetben kell követnünk hőseink kalandjait egy pincében. Moziban nagyon hatásos, ijesztő jelenet, de megkockáztatom, hogy rosszabb minőségben, monitoron nézve teljesen élvezhetetlen lesz az a pár perc. Főleg, ha a függöny résein besüt a nap...

A szereplőink remekek, főleg a kutyus. Ennyire állatot még nem utáltam, mint ebben a filmben. Cujo egy lepkefing volt ehhez képest.
Mivel a film nagy részét nálunk forgatták, becsúszott Cindy szerepére Törőcsik Franciska színésznőnk, de sajnos rá nem emlékszem a filmből, mert biztos olyan fontos volt a szerepe, vagy pislogtam. Gondolom, inkább a belsőket készítették nálunk, mert külső nem sok van.
A zene ami még kiemelkedő. A Roque Banos tényleg jobban sikerült hátborzongató score-t hozott össze.
Jane Levy másodszor dolgozott a rendező keze alá.
Sam Raimi rendező producerelte a mozit, immár másodszor. A rendezővel első közös munkája Raimi kultikus mozijának a Remake-je volt: Gonosz halott.

Töfi:
- Az öregember utcájának a neve; Buena Vista, spanyolul annyi, mint jó látás. Szójáték.
- A széf kombinációja megegyezik Alvarez születésnapjának dátumával.
- A film alatt Lang speciális kontaktlencsét viselt, hogy sérültnek tűnjön a szeme, és alig látott valamit. a többi szereplő speciális kontaktlencsét viselt, hogy kitágultnak tűnjön a pupillája, és alig látott valamit.
- a kutyust három különböző kutya alakította. Mindegyiknek volt saját szakterülete. Meg szagterülete is...
- A magyar címválasztás megint sikeres volt, halkan jegyzem meg. Hát, nem egy "Ne lélegezz!".

70%

Ha szeretnéd megtekinteni, gyere vissza később, hátha találok linket...
És már meg is van: V A K S Ö T É T - Egyelőre kamerás, de később javítjuk!

Ha érdekel egy hasonló mozi, akkor ide látogass: L I V I D E
Komám hívta fel rá figyelmemet.

origo interjú Törőcsik Franciskával a filmről: interjú (Ha nem olvastad, érdemes!)

Jenny esküvője - Jenny's Wedding (2015)

Jenny esküvője - Jenny's Wedding (2015)

Rendezte: Mary Agnes Donoghue

A film Mafab adatlapja: Jenny's Wedding (2015)

Megtekintés: Inkább társadalmi dráma, mint keserédes vagy komédia, bár az utóbbiakat szokhattuk inkább meg Heigl kisasszonytól. Ez nem fog annyira tetszeni, mert az a fajta játékosság, amiért megnéztél korábban egy Heigl filmet, hiányzik ebből a munkájából.

"A boldog emberek háza előtt zöld a fű!"

A történet azt boncolgatja, hogy egy mikró társadalomban, - amerikai előváros - ahol főleg a tradíció és klasszikus családmodell forma az idilli, hogyan fogadja a szűkebb és tágabb környezet annak a hírét, ha valaki más, egészen pontosan, leszbikus kapcsolatban él, és ami fő, ezt nyíltan felvállalja. Jenny (Katherine Heigl) már öt éve él együtt barátnőjével, Kitty-vel (Alexis Bledel) úgy, hogy a nő családjából csak kevesen gyanakodnak rá és biztosat senki nem tud szexuális identitásáról. Miután Jenny mindkét testvére elkelt, érzi, hogy ideje lenne megnyílnia a családja előtt, felvállalni érzéseit és nemi orientációját, akár annak az árán is, hogy az emberek a szájukra veszik. Jenny-ben gyerekkora óta érik az ideje, hogy színt valljon és öt év titkos együttélés után, végre kész rá. De a családja még nem és a legtöbb konfliktusuk ebből ered, hiszen maradi gondolkodású szülei és versenyszellemű húga, aki világéletében riválist látott benne a szülői szeretetért, lépten-nyomon akadályozza benne, hogy kiadja magából a titkát. Amikor végül sikerül, a szülőknek sokkal kevesebb idejük marad feldolgozni a tényt, hiszen Jenny rövid időn belül hozzá akarja kötni életét a szerelméhez.

Rose-t (Linda Emond) és férjét, Eddie-t (Tom Wilkinson) hideg zuhanyként éri a hír, hogy lányuk azért nem mutatta be korábbi pasijait, mert gimnazista kora óta tudja, hogy a lányokhoz vonzódik. A két szülő nem nagyon tud mit kezdeni a helyzettel, hiszen senki sem készítette fel őket erre az apró kis "problémára". Környezetükben nem találkoztak a helyzettel, ismerőseik sem nagyon voltak ebben érintettek, ráadásul a kisvárosi életet komolyan átszövi a pletykálkodás hálózata, amely szintén nem olyasmi, amit szívesen vesznek Jenny felmenői. Rose kezdetben automatikusan csak arra tud gondolni, hogy ő a hibás és megbukott, mint anya, mert ha ez történt, akkor ott bizony nevelésbeli lehet a gond. Tom szintén nehezen dolgozza fel a hallott hírt, mert kollégái viselkedése arra enged következtetni, hogy meg lesz bélyegezve és a család jó hírét is félti, meg egyébként sem tudja kezelni a helyzetet, hogy két nő egymással éljen házaséletet. Mindkettőjüknek fel van adva a lecke, hogy vagy arra koncentrálnak, hogy leplezzék az igazságot és tehetetlenül sodródjanak az árral, vagy rádöbbennek inkább, hogy egy olyan banális kérdés, hogy kit szeret az ember, az nem változtatja meg, nem írja felül a másik lényét és egy szülőnek bizonyos esetekben kutya kötelessége elfogadni a gyermekei döntését, ha az nem törvényellenes. Attól, mert valami számunkra tökéletesen idegen, még nem fordíthatunk neki hátat, pontosan azért, mert nem ismerjük. Ezen kívül az is fontos kérdése a filmnek, hogy jogunk van a boldogsághoz és, hogy ezt elérjük, meg kell hoznunk döntéseket.

Ha valaki bátor szexualitást vár két női szereplő között, inkább keressen rá az Adele életére.

És azt is ránk erőszakolja kicsit a film, hogy mert két azonos nemű szereti egymást, nem biztos, hogy az rosszabb, mint amikor ellentétes nemű partnerek belefásulnak egy olyan kapcsolatba, amely viszont nem teljesedik ki a boldogságban. Boldogsághoz való jog. Erről is szól a film.

Még fontos szerepet kapott Meryl Streep lánya, Grace Gummer, Anne szerepében, aki féltékeny nővére és anyja kapcsolatára, mert néha bizony olyasmit képzel bele az anya-lánya közötti viszonyba, amely szerint őt kevésbé szeretik. A film erről is beszél, hiszen sokszor egy család és azon belül a helyünk, gondoljunk bármit, nem népszerűségi verseny. A szülők szeretik a gyermekeiket, épp csak a szeretet minőségét nem mindenki értékeli egyformán. Gummer nem tehetségtelen színésznő, de azért anyja karizmája nem nagyon érződik rajta.

Donoghue kedveli a kényes és erős témákat, a drámai műfajban érzi otthon magát. Ebben a filmben is az a vonal az erősebb, bár vannak szálak, amelyeket eléggé lazán kezel és mutat be -  Anne férjének kicsapongásai, az esküvőn megjelenő emberekről is alig tudunk meg valamit, aki nem közeli rokon - és néha becsúszik némi humor is. Hiányoltam azért Kitty hátterének felvázolását, amelyet a film még csak nem is érint, pedig mivel öt éve él vele Jenny együtt - igaz, lakótárs minőségben - , óhatatlan, hogy valamennyire a család is ismerje és így azt a ziccert kihagyja a film, hogy közte és a családtagok között kialakuljon némi párbeszéd, pedig az legalább annyira érdekes lehetne, mint anya-lánya között, vagy apa-lánya között. Kitty így gyakorlatilag csupán mutatós díszlete a filmnek, amit nem nagyon használnak ki. Néhány jelenetben megjelenik ugyan, de akkor sem mindig tudják megfelelően kihasználni a színésznő adottságait.

Ezt a befejezést már annyiszor láttuk más filmekben, hogy nem nagyon izzasztja meg a szemeinket.

A film főleg Jenny-re fókuszál, aki végre a sarkára áll és szembeszáll a maradi hozzáállással. Viszont a forgatókönyv nem elég bátor és felületesen kezeli a témát, nem mélyed el benne, így, más körülmények között, mivel amúgy egy régimódi álláspontot képviselő kisváros a történet helyszínének, a leszbikus női partner simán kicserélhető lenne akár egy fekete bőrű férfira ia akár vagy egy, a börtönből frissen szabadult ex-fegyencre, mert kb. ugyanezt el lehetett volna játszani mindhárom variációval, a karakterek reakciói megegyeztek volna. Ezért azt állítom, hogy a téma többet ért volna, de ehhez képest kissé felületes ujjgyakorlatot kapunk.

Valahogy a hírre várható reakciók is kiszámíthatóak és nem kapunk belőlük sokat, mert viszonylag kevés mellékszereplőt mozgat a mozi. Persze van kötelező egymás fejéhez vágott sértések és nagy, könnyes békülések a megnyugtató hepiendig. az alig másfél órás moziba nem sikerült eleget beledolgozni mindabból, amit a témából ki lehetett volna hozni, ezért kissé az egész film olyan, mint a két női szerelmes közötti gyengéd jelenetek; kissé ügyetlen és felületes, kellő bátorság nélkül. Heigl legalább igyekszik kitörni a papa kedvence kategóriából, több értelemben is.

Ha szeretnéd látni: J E N N Y  E S K Ü V Ő J E

50%

filmzene kedvelőknek itt található meg a film zenei albuma: J E N N Y  S O U N D T R A C K