A takarítónő
a pultban csörömpölt. A fiú szinte nem is hallotta. A pultnál ült, maga elé
bámult, de nem látott semmit. Elmerült a tegnapban. Hajnali négy volt. Tegnap
péntek, ma már szombat.
Egy nap telt el azóta, hogy Gréti elmondta, amit akart és amit a fiú nem
szeretett volna hallani.
Péntek délután egy kávézóban ültek. Előttük egy hamutartó, két pohár üdítő és
egy tejeskávé. A tejeskávé kihűlt, az üdítőben elolvadt a jég a beszélgetés
végére. Elfogyott egy csomag cigaretta is.
- Azt szeretném mondani, hogy úgy néz ki, összejöttünk a Gáborral. Tetszik
nekem. Olyan fiú, akire vágytam. Tudod, sportol, már nem akar bulizgatni és
tényleg úgy érzem, lehet belőlünk valami.
A fiú keserű ízt érzett a szájában. Ő akart Gábor lenni. Nem szó szerint,
persze, de pár hónapja, mióta együtt koptatták a padokat a téren és kétnaponta
összejöttek beszélgetni, inni, komolyan érezte, megtalálta az igaziját.
A lány nem biztatta. Sőt. Igyekezett meggyőzni róla, megértetni vele, hogy bár
nagyon kedveli, nem tudja vele elképzelni a közös jövőt. Ezt mondta, amikor
józanok voltak, amikor kicsit berúgtak, amikor elszívták a füvet, vagy miután
pettingeltek a lány lakásán.
A fiú most némán nézte a lány arcát, amely boldogságtól ragyogott.
Összeszedte magát, hogy az övén ne könyököljön ki a keserű csalódottság.
- Most úgy érzem, szeretem! – közölte vele a lány.
- Akkor most szerintem már nem fogunk annyit találkozni. – mondta a fiú. Ez
egyszerre volt találgatás és egy kérés. Furcsán hangzott, de ez járt a fejében.
A lánynak barátja lett, ezért inkább vele kell, hogy töltse az időt.
A fiú azt akarta, hogy Gréti boldog legyen, még akkor is, ha ő közben nem lesz
az. Hogyan is lehetne. Egy világ omlott össze benne, amolyan közhelyszerűen.
Belekortyolt a hideg kávéba. Nem ízlett neki, de lenyelte, akár a tehetetlen
keserűségét.
Még egy órát beszélgettek mindenféléről. Főleg a lány álmairól, amikkel a
jövőbe tekintett. Mikor elváltak, megpuszilta az arcát. Közel a szája
csücskéhez, amit alig egy hete még csókolt.
Most szombat hajnal volt. A munkának vége, kollégái hazamentek. Ő maradt ma,
hogy bevárja a takarítónőt és a reggeli váltást.
Előtte egy könyv hevert, becsukva, félretolva. Próbálta olvasni, de nem kötötte
le. Egyszerűen átfutott a sorok felett, anélkül, hogy bármit értett volna
belőle. Hiába a kedvenc írójának új könyve. Van, ami fontosabb…
A takarítónő egy óra múlva végzett. Elköszönt, némi dörmögés után. Mindig volt
miért elégedetlenkednie. A fiúnak nem volt hozzá türelme, így inkább úgy tett,
mint aki nagyon elfoglalt.
Amikor egyedül maradt bezárta az üzlet ajtaját. Leült az egyik asztalhoz,
amelyet már letörölt. Kényelmesen elhelyezkedett, már amennyire tudott – ezek
az asztalok nem kényelmes pihenésre lettek kitalálva, csak, hogy a fenekükön
tartsák az iszogatókat – és a lányra gondolt.
Elképzelte maga elé az arcát. Az édes arcát.
Azután amiket a lány a barátjáról mondott.
Az első könnycsepp olyan némán érkezett, és olyan lassan csorgott le az arcán,
akár az első hó.
Nem törölte le.
Válla megremegett és kitört belőle a sírás.
Siratta magát, az elveszett jövőt és a csodálatos napokat, amelyekből soha
többé nem lesz már.
- Én… talán nem… érdemlem meg a… boldogságot? – sírt az üres terem neszező
csendjébe. – Miért nem lehetek… én is boldog?
Nem tudta hirtelen, saját magát siratja-e, vagy a világot. Magát nem akarta,
mert egoizmusnak érezte volna. Annak ellenére, hogy csalódott, azt akarta, hogy
a lány élete sínre kerüljön, boldog legyen.
Hülyeség, de így érezte.
Lassan megnyugodott, letörölte az arcát.
A terem végében állt egy falitükör. Odacsoszogott, akár egy öregember. Kicsit
megrázta magát, kívül és belül is.
A fásultan visszabámuló tükörképére mosolygott. Erőtlen mosoly volt, de többre
nem futotta hajnalban.
- Hát akkor, azt hiszem, isten veled!

Még hosszú hónapokig tartott, mire végül elengedte a szép emlékeket.
Élete végéig szerette Grétit és egy apró fészket csinált neki a szívében, ahol
jól megfért az mellett a lány mellett, akit első szerelmének hívott, és az
mellett a lány mellett is, akit a hajnali sírás után ismert meg fél évvel, majd
elvett feleségül.
Többé nem sírt Grétiért. Csak egyszer, akkor, ott és egyedül.