Valéria és a csodák hete - Valerie a týden divu (1970)

Valéria és a csodák hete - Valerie a týden divu (1970)

Rendezte: Jaromil Jires

A "Valéria és a csodák hete" habár nem aposztrofálható egyértelműen horrorfilmként - sokkal inkább dráma, szürreális fantasy - mégis helyet kapott a "101 Horrorfilm, amit látnod kell, mielőtt meghalsz" című tematikus gyűjtésben. Egy ideig keresgéltem is eme cseh remeket, hogy lássam már, mi az a film, ami egy lapon, illetve könyvben van említve olyan darabokkal, mint mondjuk az ős Dracula, Nosferatu vagy a frissebbek(?) közül, mint a Halloween.

Vítezslav Nezval regényét nem ismerem, amiből ez a rendhagyó "mesefilm" készült, ezért nem is tudom érdemben kielemezni, hiszen, ismerve az írott szavak erejét, úgy vélem, a könyv változat sokkal részletesebben tud minket elkalauzolni a tizenhárom éves, első menstruációja megélésével felnőtt korba lépő Valérie fantázia világában.

Az 1970-ben készült, új-hullámos cseh film zavarba ejtő mű. Még mai szemmel is. Nagyon keveset mutat nyíltan, erősen lent tartva az erotika szintjét - talán egy kiskorú nem is látja át, miféle képzettársítások jelennek meg a képkockákon. Van ebben enyhe vérfertőzés, leszbikusság, pedofília és ha még hozzá teszem, hogy a vámpír mitológiába is beleharap, akkor a nekrofília is megtalálható. Mindez 1970-ben. Csak azért nem döbbentem meg, mert eszembe jut, annak idején Jancsó Miklós munkássága, amelynek jellemzője például tökéletesen visszaköszön a Valérie utolsó képkockáin; a film összes szereplője körbe táncolja a kislányt, aki mosolyogva sétál közöttük egy tisztáson, majd befekszik az ágyba, hogy kivilágosodjon a kép és tudjuk, hogy valószínűleg egy rémálom szekvenciát láttunk.

Valerie szembesül a felnőtté válással. Olyan kapu nyílik meg ezzel, amelyen átlépve örökre elhagyja a gyermekkort.

Valéria (Jaroslava Schallerová - pofonosztó?) nagyanyjával él az öreg kúriában. Kevés szórakozása van. Néha elalszik a téli kertben, miközben Orlikról (Petr Kopriva), a környék egyetlen "vajon mire használható" ifjújáról álmodozik, máskor a réten sétál pongyolában, egymagában. Még az első percekben - jelképes képekben - összevérez egy margarétát. (Vagy kamilla?) Nagylány lesz. Rögtön a film elején, mint Carrie White, Stephen King első könyvében, melyben szintén egy fiatal, nővé érett lány kálváriáját kísérhetjük nyomon, miközben a környezete egyre nagyobb nyomást gyakorol rá, míg végül elszabadul a pokol. A "Valérie..." főszereplője hasonló utat jár be. Hirtelen megváltozik körülötte a világ. Fenyegető lesz, tele szexualitással, felnőtt férfiakkal, akik "csak azt" akarják. Nagyanyja halálos beteg, de a múltjából visszatért hozzá egy sötét alak, aki lehet, hogy egy közeli rokon vagy maga a halál, az elmúlás, melyet szeretne a nagyi lefizetni, hogy tegye őt újra olyan boldoggá, mint egykor, vagy ha lehetséges, fiatalítsa meg, mert valahogy nem élet az élet, hogy Valérie élvezi azt, míg ő már nem.

Valérie szinte csak sodródik az árral, sokszor az utolsó pillanatban menekülve meg szorult helyzetéből. Máskor elevenen ég meg a máglyán, miközben a csalárd pap - egyfajta kritika a vallást terjesztő papokról? - a kisváros lakosait feltüzelve mocskolja a valójában még gyermeket, amiért a paráznaság bűnébe akarta csábítani. Holott ez hazugság.

Legális pedofília? Schallerová igen lengén. Szükséges ez a történet megértéséhez? Egyáltalán szükséges gyereklányokat mutogatni hiányos öltözetben?

A "Valérie..." szól a felnövésről, a elhagyásról, kihasználásról. A félelemről, hogy elmúlunk, hogy nem vagyunk urai magunknak. Szól a társadalomról, amely helytelenül működik. A férfi elnyomja a nőt. A férfi határozza meg a nő értékét. A férfi kihasználja és eldobja a nőt. A nő nem más, mint egy szexuális játék, mely csak időt nyerhet, de nem menekülhet, hisz ha eljön az ideje és éretté válik, megkörnyékezik és letörik őket, akár Valérie a véres virágot a mezőn.

Szól a leszbikus szerelemről. A nők, akik csak egymás között lehetnek biztonságban. Valérie barátnője, esküvője után, a kislány - bocs, már nagylány - karjaiba menekül, hogy kicsit fellélegezzen és öreg férje ne abajgassa. Azután megcsókolják egymást. Ez kicsit meleg, hiszen eltérő a koruk, azonos a nemük és egyikük még szemtelenül fiatal, alig tizennégy éves.

Azzal, hogy megértjük: felnőttünk, egyúttal elfogadjuk, hogy a halál jogot formál ránk?

Egy másik hasonlóan erős jelenet, amikor Valérie édesanyja megérkezik a kúriába, és akit eddig a gyermek még nem is látott, de ennek ellenére egy számomra nem túl anyai csókkal fogad. Oké, amerikai filmekben is megy a szájra puszi, de nekem ez kicsit fail. Itt meg egy szájnyitós csókot látunk. Igaz, nyelveket nem. Aztán a háttérben is mennek a csajos szájra puszik, így a film egyfajta polgárpukkasztó leszbikus reklám is. Bár, amikor készült, már kezdtek megenyhülni a cenzorok és mind több film kóstolt bele a szapphói gyönyörök legalizálásába. Hetvenes évek! Hippi korszak, szabad szerelem, Európai, nyílt ábrázolás és szemlélet. (Erre a japán filmek viszont ugyancsak rávertek.)

A film végig egy rémálom, mely csaknem elnyeli a női főszereplőt. Az egyetlen pozitívum, hogy végül rádöbbenünk, hogy valószínűleg csak álmodja az egészet. Jaroslava Schallerová első filmszerepe - utána rögtön egy magyar filmben jelenik meg tizennégy évesen a "Szép lányok, ne sírjatok!-ban. Nem mondhatnám, hogy remekel, mint színésznő, hiszen többnyire inkább az arca beszél és a szemei. Szinte végig sétál a díszleteken, néha körbenéz, párszor szól. Még az erkölcsileg megkérdőjelezhető jelenetekben a legerősebb. Korát meghazudtolva játszik együtt a felnőttekkel az erotikusabb pillanatokban. Csoda, hogy a szülei hagyták, hogy végig csinálhassa a forgatást.

Szerencsére tapintatosan csak néhány vágást látunk a két barátnő közös alvásából.

A film fényképezése a szürreális és a érdekes beállítások között váltakozik. Sok közeliben csodálhatjuk meg Schallerová szemeit és érzéki száját. Kár, hogy a kilencvenes években felhagyott a filmezéssel, egy ilyen kultikus filmmel a háta mögött.
A film zenéje borongós gyermekvers és gyönyörű, ám van benne valami fájdalmas, ború keltő. Talán Riz Ortolani klasszikus Cannibal Holocaust tételéhez hasonlíthatnám, annak volt ilyen kettős szerepe. A kellemes összekötve a bizarral, félelmetessel.

70%

Fantázia képek az álmon belül: Egy nő magát és egy fát - fallikus szimbólum - simogat kéjesen. Valérie felfedezi a testét?

Különvélemény:
A világ egyre inkább elkorcsosul. Ezen az úton halad jelen filmünk is, mert bár tudjuk, hogy száz-kétszáz éve, társadalmilag megszokott volt, hogy gyereklányok mentek férjhez és szültek gyereket, azért ha vásznon látunk ilyesmit, egészségesen elítéljük.
A mai paparazzo fotók simán alájátszanak ennek a média által irányított, beteg világnak, melyben kiskorú modellekkel reklámoznak fehérneműt vagy épp alig fiatal színésznők bugyiját kapják nyál csorgatva lencsevégre, hogy az idősebb rajongók otthon nyál csorgatva nézzék a darabka textilt.
A "Valérie..." egyik oldalon egy jellemfejlődést, érést mutat be, de másik oldalon nem lehet elmenni az mellett, hogy a karakter is fiatal, ám a színésznő is az volt, még gyermek.
Mégis, mind a sminkkel, frizurával, több jelenetben pedig a kosztümmel mind az elfojtott vágyakat kívánták felkorbácsolni, talán, hogy még felkavaróbb legyen a mondanivaló.
Amikor a pap beoson Valérie hálószobájába és megmutatja szőrös mellkasát, majd a félmeztelen lány derekába kapaszkodik, az egyszerre hányinger keltő és megbotránkoztató.
Pedofília a művészet leple alatt.

Ha megnéznéd:
- Valéria és a csodák hete (1970)

Kettőt egy csapásra: Förtelmes főnökök 2. - Horrible Bosses 2. & Dumb és Dumber kettyó

Förtelmes főnökök 2. - Horrible Bosses 2. (2014)

Rendezte: Sean Anders

Kedves Sean Anders! Örülök, hogy kaptál rá lehetőséget, hogy agymenéseidnek teret adhass és, hogy egyik forgatókönyvedből, mindjárt megrendezhesd a filmet is. Egy napon belül két munkádat volt "szerencsém" látni és el kell mondjam, nem ájultam el tőle(d). A "Förtelmes főnökök 2." alapsztorija nem lenne teljesen tré, ha a főszereplők az első rész óta nem mentek volna át egy "hogyan legyek még kreténebb" gyorstalpalón. Már az első részben is elég zavaró volt, hogy egyszerre pofázik mindhárom színészünk, de mostanra hatványozottan zavaró, ahogyan az aktorok egymást túllicitálva igyekeznek elhadarni a baromságokat, amit a szájukba teszel és ezért a harmadát lehet a filmbeli szövegnek érteni. (Azét, akire a néző nagyon figyel.) Ettől függetlenül ez a folytatás nem sikerült annyira, hogy többször megnézzem, főleg nem háromszor. Az első rész egészen pofásra sikeredett, főleg a váratlan gyilkossággal, amivel az egyébként mostanában nem annyira pörgő Colin Farrell egy egészen érdekes karaktert tolt a vászonra. A mostani etap sajnos teljesen kiszámítható volt és Chris Pine, akinek bugyiáztató szemei vannak és nagyon jó komédiás, - de jobban szeretem ha Kirk kapitánykodik, - szinte teljes egészében átemelte a szerepét a Stretch című enyhén akcióba oltott vígjátékból, amit volt szerencsém előbb látni pár héttel. Mindegy, melyik került előbb mozikba. Nem is lenne baj, hogy Pine figurája és vele együtt az apukát egy ideig zseniálisan alakító Christoph Waltz bekerült a képbe és ismét meg kellett valakinek halnia, ha mostanra a főszereplők nem lennének annyira idegesítőek. Komolyan, ez a három ember, akiből kettő full kretén, képes lenne egy közös vállalkozás elvezetésére? Már megkajáltam volna, csak azután jön egy közös, szétdumálós jelenet és nem hiszek a filmnek. Miért kell fullban nyomni a kretént. Még Jason Bateman az, aki valamennyire értelmes gondolatokat tud közvetíteni. Jason Sudeikis szinte csak azért van jelen, mert az első részben is benne volt, míg Charlie Day egy akkora idióta, hogy el sem hiszem, hogy a két epizód között be tudott csajozni. Hogy dicsérjek is: eszméletlenül jól dolgoznak egymás alá, amikor kell.

A film első fele nem sok eredetiséget tud felmutatni, ahogy a három cimbora vergődve igyekszik pénzzé tenni egy ötletet, majd megszopatják őket. A második fele is kiszámítható, viszont van benne némi akció. Jó érzés, hogy az első rész fontosabb karakterei ismét kaptak értékes perceket a vásznon; Jennifer Aniston vérbő komikája telitalálat és Kevin Spacey erősen keretbe zárt figuráját is jól esik ismét látni. Waltz tökéletes, mint mindig. Chris Pine meg egy fiatal srác, aki nagyon lezserül tudja adni a hülyét. Jamie Foxx, az anyabaszó nigger problémamegoldó pedig végre elhagyja a törzshelyét, hogy amikor a forgatókönyv már feladná főhőseinket, kicsit kisegítse az akadozó történéseket.

Néha felröhögtem, mert azért vannak vicces pillanatok. Érezni, hogy a stáb igazán elszórakozott forgatás közben. Ettől függetlenül, jobban szeretem, ha a megszeretett főszereplők valóságosabbak, nem vadbarmok, akik szinte sodródnak az árral.

Pozitívum:
- Jennifer Aniston, bár kicsit döcögősen kerül a képbe.
- Újra látni az "álmos-képűt", akit annak idején, kb. harminc éve, Eddie Murphy keresztül vágott egy ebédlőasztalon a "Beverly Hills-i zsaruban". aka Jonathan Banks.

Az első rész valahogy beütött a nézőknél. A második talán ugyancsak sikeres lesz, de inkább csak azért, mert megkedveltük a szereplőket az első részben. Ha ez lett volna az első rész, nem lett volna akkora siker, mert sokkal klisésebb, mint a párja.

50%

Dumb és Dumber kettyó - Dumb and Dumber to (2014)

Rendezte: Bobby Farrelly, Peter Farrelly

Nem vagyok különösebben nagy Farrelly tesó fan. Kedvenc filmem tőlük a "Tökös tekés", mely a remek karakterek mellett némi ötletes történetet is épített a kiváló színészek és felejthetetlen parókák köré. A Dumb és Dumber, kifejezetten bugyuta szórakozás volt már húsz éve is. (Húsz év!!! Még létezett Flamex kiadó, amely ontotta magából a középszerű videó filmeket, néha beletenyerelve a sikerfilmekbe, és volt még Kossuth mozi, amely később felvette a Kossuth4 nevet, hogy végül dicstelenül egy ALDI üzletnek adjon otthont. Kár.)
Miről is szólt? Valami olyasmi, hogy két kretén talál egy táska pénzt, amit vissza akarnak juttatni a tulajdonosnak, közben meg költenek és hülyén viselkednek. Párszor nézhető marháskodás lett belőle. Talán azért tudtam kedvelni a filmet, mert magam is egy húszassal fiatalabb voltam, így sokkal igénytelenebb, ha tömegszórakoztatásról volt szó. Ma már az ős Dumb és Dumber sem rángatna magával mosolyfalvára és az amúgy melós folytatás sem fog. A célközönség nem annyira azokból áll, akik látták az első részt, mert ha igen, feltételezik, hogy a nézők sem fejlődtek az elmúlt két évtizedben, de az meg sértés lenne rájuk nézve. Az újaknak viszont nem mond majd semmit a vak kisfiús-papagájos jelenetsor és az sem, hogy Zsilett barátunk a végén leszorítja a főszereplőket az útról.

Nem akarok szőrös szívű lenni. Végig bírtam nézni, igaz, sokszor jelent meg az arcomon őszinte, vidám nevetés helyett egyfajta bágyadt, nosztalgikus mosolygás. A fiúk - Jim Carrey és Jeff Daniels - egyszerűen megöregedett. Nem olyan vicces két kiöregedett öregfiú, mint hajdanán. Azért még maradt bennük némi szufla. A levél feladójához utazás első szakasza például nálam már megközelítette a térdcsapkodós poént.

Van a filmben némi félrevezetés is, de ha arról írnék, azzal erősen spojlerezném a sztorit. Azért annyit lehet, hogy egy apasági tesztet elvégeznék a kislányon, mert bármit is mond az anyuka, nekem gyanús. Vagy abban a kisvárosban, ahonnan Lloyd

s Harry származik, valami kemény biológiai anyagot toltak a vízbe és az eléggé kihatott az ott született kisbabákra.

Várom a Farrelly-k feltámadását, mert ez csak lappangó komolytalanság.

50%

A vendég - The Guest (2014)

A vendég - The Guest (2014)

Rendezte: Adam Wingard

Miközben néztem a filmet és éreztem egyfajta guilty pleasure-t, amit mint kifejezés sorozatos blogokban olvastam és szerintem, itt is van helye, olyan filmek jutottak eszembe, amik hasonló témát dolgoztak fel. Először az "Egyedül álló nő megosztaná... - Single White Female", amelyben egy dilis fiatal nő költözik be lakótársnak egy apartmanba, majd fokozatosan kezdi átvenni a társbérlője személyiségét, míg végül eldöntendő kérdés lesz belőle, hogy ki maradjon életben. A másik film, ami bevillant, a Dean R. Koontz művéből készült, majd sorozattá terebélyesedett és végül vakvágányra vezetett "A leselkedők (másik cím: Gyilkos kísérlet) - The Watchers", melyben egy gyönyörű kóbor kutya csatlakozik a tipikus amerikai kissrác mellé, hogy a nyomokban a halál fusson versenyt, mert a kutyáról kiderül, hogy egy véres kimenetelű katonai kísérlet egyik terméke; arra fejlesztették ki, hogy amolyan élő jelölő lézerként beszivárogjon a célterületre, hogy odacsalogathassa a nyomában járó, öldöklő szörnyeteget, aminek egyetlen feladata, hogy aki a kutya közelében van, azt az ebbel együtt kivégezze. A film egyszerű horror, a végére pedig egy kis csavar is jutott. A harmadik film, amiben fel véltem fedezni kevés hasonlóságot, a nyolcvanas évek egyik Remake-ig jutott horror sorozata, "A mostohaapa - The Stepfather", melyben pszichopata sorozatgyilkosunk egyedülálló anyákhoz csapódik, apapótlékként átveszi a hatalmat a család felett, hogy ha ne működjön a családmodell, gyilkosságok árán igyekezzen a saját maga számára oly fontos látszatot fenntartani.

Számomra nem volt teljesen világos, David mennyire volt az elhunyt fiú múltjának része. Kapunk azért némi információ morzsát erről, csak engem nem elégített ki teljesen.

Ennyiből sejtheted, mire számíts ebben a csupán azért csak "B" filmben, mert a főszerepet nem Bradley Cooper játssza. (Habár, Dan Stevens fizimiskája erősen emlékeztet a tipikus filmsztár pofira.) Ha Cooper vállalta volna a főszerepet, simán lehetett volna a film mozisiker. Vagy fekete folt, Cooper filmográfiájában. A rendező, Wingard a kétezres évek tipikus fiatal filmese. Munkáiban korrektül keverednek ügyes és érdekes ötletek a bevált klisékkel. A végtermék pedig nem feltétlenül felejthetetlen szórakozás, viszont megtekintés közben leköti az embert. Nem nagyon szaladgálsz ki a konyhába. Kicsit olyan a fickó, mint Joss Whedon, akire, amolyan sci-fi guruként tekintek, csak még nem forrta ki magát. Viszont a megszokott paneleket fel tudja dobni néhány nem feltétlenül elkoptatott megoldással.

"A vendég" úgy indít, ahogyan hasonló filmeknél megszokhattuk. Jön a főszereplő és egy számára idegen környezetbe igyekszik beépülni. David (Dan Stevens), elvileg katona volt és a Peterson család legidősebb elhunyt gyermekének a bajtársa. Múltidézés miatt látogat el a kisvárosba a családhoz, mivel, "megígérte" a halott fiúnak, hogy tiszteletét teszi a családjánál. Kicsit kilóg persze a lóláb, hiszen egy frissen gyászoló család nem feltétlenül akar sót önteni a sebbe, hogy emlékeket, egy számukra idegen személlyel idézzenek meg, ugyanakkor, a gyászoló emberek érzéseit nehéz kitapogatni, ezért épp belefér, hogy vendégül lássák a férfit, aki szeretett rokonukkal ellentétben épségben és egészségben hazatért. (Magamból kiindulva, nem biztos, hogy nagyon erőltetném az ilyesmit, hogy egy idegennel osszam meg a fájdalmamat.)

A gyerekek viszonylag hamar nyomozni kezdenek David után.

Ráadásul, a baljós hangulat folyamatosan jelen van. Talán egy jól eltalált, kedves aláfestő zene elaltatja a nézőt és nem gondol rögtön arra, hogy nincs minden rendben David körül. Az ilyen tematikájú filmeknél szerintem fontos, hogy gyanútlanul induljon és lassan, a szereplők és a néző fokozatosan döbbenjen rá, hogy a kívülálló veszélyes lehet, takargathat valamit. Itt ez annyira nem sikerült. David már első megjelenésénél kicsit fenyegető, hiába a fogpaszta reklám mosolyú fogsor és a topmodell szemek igéző acélossága. Ettől függetlenül az anyuka, Laura Peterson (Sheila Kelley) elég gyorsan "szárnyai alá" veszi a fiút, bemutatva a családnak. Az apuka, Spencer (Leland Orser) sokkal tartózkodóbb. Hevenyészett módon felhozza, hogy talán nem a legjobb ötlet a vacsoraasztalhoz ültetni egy fiút, a gyász időszakában, ám végül ez a filozofikus rész teljesen elsikkad és sörözésbe torkollik. A gyerekeik, a két véglet szerint reagálnak a hívatlan látogatóra. A kisfiú (Brendan Meyer) hamar megbarátkozik vele, amikor megvédi őt erősebb, egzecíroztató iskolatársaitól - óhatatlanul eszembe jut a "Kéz, ami a bölcsőt ringatja - The Hand That Rocks the Cradle" idevágó iskolaudvari jelenete, mikor Peyton kicsavarja egy idősebb fiú karját, mert az bántalmazza a célpont család egy tagját - míg a nagylány (Maika Monroe) viszont túl hevesen ágál az érkező ellen, szinte paranoiásan. Igen, a forgatókönyv kicsit elnagyolt, az érzelmek ábrázolásában, ettől függetlenül hibátlanul mondja fel a leckét.

David először beédesgeti magát a gyászoló családhoz, majd módszeresen elhárítja az akadályokat a környezetéből. Persze a gyerekek megint sokkal előbb kapcsolnak, mint a felnőttek, másrészt, a mellékszereplők pedig precíz beosztás szerint keverednek a történetbe és esnek ki belőle.

Mikor végül kibújik a szög a zsákból, kezdhetünk izgulni a Peterson családért.

"A vendég" egy izgalmas thriller, kicsit horrorba hajlik, feléleszti egy mélyben gyökerező belső félelmet: akit a házamba engedek a vesztemet okozhatja. Van benne valamennyi akció és pl. az étterem likvidálása pedig emelt szintre helyezi a terrort. Nagyon kevéssel csúszott le a film arról, hogy nagy vásznon nézhető produkció lehessen. (Nem állítom, hogy nem mutatták be moziban, csak arra célzok, hogy azért hogy mozijegyet vegyek rá, még egy kicsit "nagyobbnak", "mozisabbnak" kell lennie. De élveztem.

65%

Személyes:
Leland Orser-t kifejezetten kedvelem. Sajnálom, hogy az a tehetséges színész ilyesmiket tud mostanában megcsípni. Habár, egész pályafutása tele van ilyen hézag betöltő alakításokkal. Sőt, megkockáztatom, hogy már előbb kedveltem, mint rendes szerepben láttam volna. Címeket nem írok. Ráklikkelsz és látod az imdb-n, mennyi filmben volt jelen. A legtöbbször csupán percekre, azonban fizimiskája miatt lehet, hogy egy idő után emlékszel rá, csak nem tudod hova tenni...
A film befejezése - gondolok az utolsó másodpercekre - sokat ront a film értékén, annyira unásig koptatott közhely. Kivétel, ha lesz második rész, mert akkor viszont jó felvezetés lehetne.