Rengeteg filmet nézek meg és nagyjából ez az egyetlen módja van, hogy egyik-másikra még egy évvel később is emlékezzem.
Ha véleményedet írnád meg, ide teheted: leszegett@freemail.hu
A blog használhat különböző cookie-kat, melyről tájékoztatnom kell az olvasókat. Pontosan nem tudom, az mi, de van! 2018.05.25. napjától van egy rendelet, ami érinti az adatgyűjtést is a neten. Én nem értek a technikai részéhez, de elvileg csak a blogspot és a google+ által használt lehetőségeket használom.
Nanu-nanu... mondta Mork.
Carpe Diem! - mondta John Keating!
Te voltál az a szép gondolat! - szólt Peter Banning
63 éves korában - feltételezhetően fulladás következtében, elhunyt a világhírű humorista és színész, Robin Williams.
Tíz kedvenc filmjével búcsúzom tőle:
Négy éven keresztül, 1978-tól, 1982 ig volt adásban Mork és Mindy. Mork egy idegen bolygóról jött a földre, míg Mindy pedig egy amerikai fiatal nő volt. Mork, egy kisgyermek lelkesedésével vetette bele magát a világ dolgaiba és Mindy segített neki eligazodni a számára fura dolgok között. A sorozatot nálunk is bemutatták és a korábbi Stand-up-os fiatalembert megismerte a szakma.
Te most viccelsz velem?
Ennél még a Matthew Broderick féle szentimentális múltidézés is izgalmasabb volt. Komolyan! És ez a kijelentés szerintem nem nekem ciki.
A Godzilla filmek semmi másról nem szólnak, mint a gyermekkori rombolásvágy felnőttkorba manifesztálásról. Amikor kicsik voltunk, volt lego-nk, fakockánk, homokozónk. Néha építettünk hatalmas várakat - képzeletünkben legalábbis annak tűntek - és miután benépesítettük őket láthatatlan emberekkel, jöhetett a pusztító erejű cunami, földrengés vagy óriás szörny. Már akkor ilyesmiket játszottunk, amikor még az 1954 óta japánból importált Gojira mozikról nem is volt tudomásunk. Kis kezünk izgatott gyönyörrel pusztította le mindazt, amit korábban felépítettünk és akkor az nekünk tetszett.
Közben azért felnőttünk és úgy gondolom, egy két órás film nem lesz számomra csupán azért izgalmas és tartalmas szórakozás, mert a játékidő nagy részében CGI városokat, épületeket rombolnak a földig.
Pedig sajnos Edwards filmje a trailerben talán többet ígér, ám sajnos, keveset vált be ebből. Gareth Edwards elkészített egy low budget szörnyes sci-fit, ami sikeres volt a "kertek alatt". Lehetőséget kapott egy nagyobb projekt-re. Nem élt vele. Ezt már egyszer megcsinálta, kevesebből...
Az indulás unásig ismert katasztrófafilmes klisé. A kis átlag család tök jól elvan, épp készülnek egy ünnepségre, amikor beüt a mennykő. A szülők veszélyes iparban húzzák az igát. Mi sem természetesebb, mint, hogy egyikük még az első tíz percben elhalálozik, hogy a drámaiságot és a későbbi érzelmi kavarodást legyen mivel magyarázni. Anyu, akit nem mellesleg egyik kedvencem, a francia Juliette Binoche alakít, rosszkor van rossz helyen. Atomvihar, kénkő és pokol. Apu, a Breaking Bad című kultsorozat főszereplője, Bryan Cranston hirtelen özvegy lesz, akinek egyedül kell nevelnie a fiát. Nem tudjuk meg, hogyan birkóznak meg a traumával, mert ugrunk tizenpár évet az időben. A kisfiú felnőtt, katona lett, saját családdal, ami nem funkcionál túl jól.
Apa pedig kicsit visszavonult a világtól, hogy azután annál nagyobb elánnal ugorjon az események közepébe, amikor hasonló baleset történik, mint amiben anyuci meghalt. Kiderül, hogy a baleset csupán megágyazott két hatalmas őslény(?) érkezésének, akik képesek kiütni az elektromosságot és rádióaktív sugárzással szeretik megszívni magukat.
Mindeközben persze rombolják a várost, hullanak a statiszták - vigyáznak, hogy sok borzalmat azért ne lássunk - a katonaság pedig beindul, ahogy ilyenkor szokott. Egyetlen fegyver, amiben látják a szörny kérdés megoldását, nem fogod kitalálni, fordítva fog elsülni! Már nem azért kell izgulni, hogy vajon sikeresen likvidálják-e a szörnyeket, hanem azon, hogy mennyi lesz a polgári áldozat.
Ha nem volt eddig elég a leomló épületekből, mellékesen megjelenik a film sztárja is, a Godzilla. Akit alig látsz, mert szisztematikusan csak akkor hajlandó szerepelni, ha vagy minden úszik a füstben és/vagy ködben, vagy ha este/éjszaka van. És ebben a városban nincs ám telihold. Fény meg ugye azért nincs, mert a két Moto-szörny kioltja az elektromosságot. A kurva anyjukat! (Ez nem az a film, amit egy percig élvezni lehet kalóz másolatú, mozis verzióban: Kérjük vegye meg a film eredeti lemezét és támogassa a hollywoodi filmipart! Köszönjük!)
Bryan Cranston kapott húsz perc játékidőt. Többet érdemelt volna. Mind a színész, mind a karakter.
A karakterek kihasználtsága konvergál a nullához. Nem túlzok. Ken Watanabe egy álmodozó szemű, tátott szájú szörnykutató szerű professzor, akit a katonaság azért tart, hogy ha valami mozgást látnak a szörnyek körül, legyen kit megkérdezni, vajon mi történik. Professzorunk, akinek elvileg semmilyen előképe nincs ezekről a roppant méretű szörnyekről, pedig bőszen osztogatja okosságait, amik valahogy mindég betalálnak.
A felnőtt kisfiú, aki történetesen bomba specialista lett időközben - és ezen képességét még csak nem is tudja később kamatoztatni, mert... - a Ha/ver-ből megismert Aaron Taylor-Johnson játssza. Ugyanúgy. Végig. Egyetlen, egyenletes szúrós nézéssel, majdnem végig ugyanazzal a merev grimasszal, mint aki épp felszívta magát egy torta elfújásához. Vagy fingana, de sok csinos csaj állta körbe autógrammért, ezért ciki lenne kiereszteni a galambot.
Elizabeth Olsen szerepköre ennyiben merül ki.
A forgatókönyvet egyértelműen egy kezdő író gányolta össze. Max Borenstein nem ért a feszültségteremtéshez. Annyit még ő is tud, hogy veszélyes szituációba gyerekeket dobni az eléggé felfokozza a néző adrenalin szintjét. Ennek érdekében több látványos és veszélyes szituációban megjelennek gyerekek. Hol a főszereplőnk kisfia, hol egy vágott szemű kisfiú, hol egy mesztic forma kislány. A lényeg, hogy legyen rombolás és ennek közepén egy gyerek. Csak ez kurva kevés.
A kis feleség, Elizabeth Olsen kálváriája szintén kimerül annyiban, hogy míg körülötte omlanak a házak, addig ő riadt szemmel bóklászik épületből az utcára, utcáról a házba.
Mennyivel elegánsabb volt az 1998-as Godzilla kamerása, Hank Azaria, aki miután a hatalmas dög átsétál felette, önkéntelenül világgá üvölti szerencséjét, hogy még él. Abban a pár másodpercben többet tudunk meg a figuráról, mint fiatal anyuról az egész filmben. Szégyen.
Aaron Taylor-Johnson nagyjából ezzel a szigorú fizimiskával akciózza végig a filmet.
Sokat elárul számomra egy filmről, ha nem vagyok képes elsőre, egy ültemben végignézni. Ezt többszöri nekifutás után sikerült, mert nem kötött le. Nagyon nem. A szürke szűrű, amit szinte végig használnak a filmben, simán álomba ringatott. Olyan eső alatti hangulatot árasztott, ami miatt nekem aludnom kell picit. Ami meg ahhoz elég, hogy ne lássam a filmet.
Mikor végre végig néztem, végig éreztem, hogy ez nekem nem tetszik, unalmas.
A szereplőkről alig tudok meg valamit. Nincsenek benne karaktererősítő pillanatok.
Annyit megtudtam, hogy a fiatal apuka kisfiának sasszeme van. A végén kiszúrja az anyját egy stadionban, már vagy 100 méterről, miközben a vágásokból látszik, hogy azért az nem lehetett kis munka. Kis X-men...
A katonai vezető semmilyen alakját pedig kiosztották egy másik nagy kedvencemnek, David Strathairn-nek. Strathairn kiváló színész, de a nem megírt figurával ő sem nagyon tud mit kezdeni. Felmondja a szövegét és annyi. Egy gesztust nem tesz hozzá, hogy közelebb hozza a nézőhöz a szereplőt.
A hadsereg pedig tökéletesen inkompetens. Egyetlen lépésük nincs, amivel véget vethetnének a pusztításnak. Ezt a forgatókönyv meghagyja a szörnyeknek. Kb. 10 percben.
Rég csalódtam már ilyen agyon hype-olt filmben.
Ha jól akarsz szórakozni, ajánlom a 98-as változatot, amely bár sokkal korábban készült, semmivel sem rosszabb, még látványilag sem.
Az új Godzilla egyedül csak trükk vonalon képes megállni a helyét, ami viszont 2014-ben már nem számít(hat) dicsőségnek.
30%, ha az összképet nézem.
70%, ha csak a rombolást - és szörnyeket - nézzük.
Ahogy öregszem, egyre kevésbé tudnak elszórakoztatni az animációs filmek. Vagy a történet unalmas, esetleg bárgyú számomra, vagy a karakterek nem szimpatikusak.
A Volt esetében azonban nagyjából minden telitalálat. A magyar címválasztás egészen ötletes. Csavar vagy villám helyett a feszültség mértékegysége lett a cím: Volt.
Feszültség pedig akad bőven ebben a buddy and road movie-ban.
Volt (John Travolta) kutya sorozatsztár, aki egy Penny (Miley Cyrus) nevű kislánnyal az oldalán kerül James Bond-ot megszégyenítő kalandokba. Penny-t állandóan el akarják rabolni, hogy tudós édesapját így zsarolja a gonosz zöldszemű lator. Az apuka már be van zsákolva, de a kislány folyton kicsúszik pribékjeinek elektromos karmaiból, mert mellette üget hűséges és gén manipulált kutyusa, aki kiharapja vagy kiugatja szorult helyzetéből. A film épp aktuális kalandjukkal indít. Látványos üldözés után Volt szuper ugatása ártalmatlanná teszi a zord ellenséges hadsereget.
Csakhogy kilóg a lóláb, mert belóg egy mikrofon...
Mert Volt egy színész kutya, Penny pedig színésznő.
Penny ezzel tökéletesen tisztában van, míg kutyusa - hála a speciális effektes brigádnak és a jó rendezésnek - elhiszi, hogy amit a kamera előtt produkál, arra valójában is képes. (Apró logikai baki, hogy a film akció jelenetét elvileg egyben vették fel, hogy beszippantsa a nézőt az akció és látvány, de ne felejtsük el, hogy az ilyen bonyolult jelenetsorokat a valóságban részletenként rögzítik, aprólékos munkával, azzal Volt kutyusnak tudnia kellene, hogy az egész miskulancia csupán színház. Ám hunyjunk szemet ez felett.)
Volt és Penny kalandjait eleinte zabálta a közönség, mára kissé megcsappant az érdeklődés. Ráadásul, a sorozat egyik gonosz macska szereplője a kutyával ellentétben tisztában van azzal, hogy milyen fonák a helyzetük és ezt kihasználva, belehajszolja a kutyust egy kis balhéba, melynek következtében Volt nagyon messzire kerül a stúdió falaitól, beleértve filmbeli gazdiját, Penny-t is és a lehetséges folytatás forgatásáról is hiányzik.
Penny menedzsere persze ütné a vasat, amíg meleg. Számára egyik kutya olyan, mint a másik, érzelmileg nem kötődik a négylábúhoz. Egyedül a pénz és csillogás motiválja. Penny viszont szomorkodik, hogy kis kedvence kámforrá vált. A show-nak viszont muszáj folytatódnia, ezért előkerül egy kutya dublőr és lehet szépen rágyúrni a következő, grandiózus epizódra.
Cicus igazi kis vándorcica, azután csak kiderül, mi terheli lelkét.
Volt közben Amerika távoli szegletében találja magát, ahol félreértések miatt magával ragad egy girhes cicust, mert szerinte ő vissza tudja juttatni Penny-hez. Ez részben igaz, hiszen Cicus (Susie Essman) Volt-tal ellentétben a földön jár, tudja mitől döglik a légy és bár nem érzi magát kutyául, képes Volt-ot kutyává tenni. Igazi kis kedvenccé, nem holmi talmi sorozat sztárrá. Erre szükség lesz a hosszú barangolás alatt, hiszen Volt kezdetben a filmben használt trükkjeihez folyamodna, hogy szorult helyzeteiből - mert lesz pár - kiszabadítsa magát. Szerencséjükre hozzájuk csapódik egy aranyhörcsög, aki viszont a filmsorozat első számú rajongója. (Hörcsögök között) T-Rex (Mark Walton) igazi Volt guru. Ismeri a sorozat valamennyi részét, tudja, mit kell tenni. Épp csak az a gond, hogy T-rex annyira beleéli magát a sorozatba, hogy bár tévén keresztül követi az eseményeket, legalább annyira hisz bennük, mint a főszereplő kutya.
Ha nincs a Cicus, talán a két sorozatfüggő karakter sosem érne célba.
Viszont hárman szépen kiegészítik egymást és ahogyan végig utaznak a hatalmas országban, minden a helyére kerül. Volt pl. lassan megérti, mi a való élet, mire képes és mire nem.
A cél ettől függetlenül: visszaérni Penny-hez, hisz ha nem is valódi az, ami velük történik általában a filmben belül, attól még a kislány is és a kutyus is úgy gondolja, hogy ők összetartoznak.
- Volt, addig ugatsz, amíg berekedsz, mert én le nem megyek innen!!!
A film már az indítással levett a lábáról. Az első 5 perc látványos és ötletes. Azután meg - vége csapó!
Hoppá. Meglepődtem. (Első megtekintésnél, persze.) Szeretem a film a filmben koncepciókat.
Kicsit talán a járművekről leesést sokalltam, de amúgy a történet rendben van, a figurák fejlődnek.
A lezárás kissé esetlen, többet vártam Volt végső "megmérettetésétől". Ettől függetlenül is jól szórakoztam a mesén, ami nálam már nagy szó, hiszen benne vagyok a negyvenben.
- Gyerünk Cicus, nem olyan nagy távolság ez... láttad a térképen is csak néhány mancsnyi!
70%
Figyeld:
- A felütés roppant erős
- Volt szembesülései, amikor a "képességei" cserben hagyják
- Cicus megtanítja főhősünket kutyának lenni.
