2014. július 27., vasárnap

A bőrödbe bújva - In Her Skin (2009)

A bőrödbe bújva - In Her Skin (2009)


Rendezte: Simone North



Simone North filmdrámája egy valós történetet dolgoz fel. Ez a legszomorúbb az egészben.
Sajnos, társadalmunk egyik rákfenéje, hogy ahány ember, annyi problémával él. Ezek egy része mentális, lelki "betegség", amely gyerekeket, kiskorúakat érinthet. Értelmetlen és megmásíthatatlan erőszak, melyet hasonlóan fiatalok követnek el, vélt, vagy valós sérelmeikért. Lehet más véleményed, de szerintem, amikor egy gyerek vagy fiatalkorú erőszakhoz folyamodik, melynek vége egy - vagy több - élet kioltása, ott az agyban vannak komoly bajok. Mindig történtek ilyen esetek, nem feltétlenül az elmúlt évszázad "találmánya", csak egyszerűen jobb az információáramlás, így bárki értesülhet ezekről a kirívó esetekről.







Pár évente készülnek filmek a témában, melyek hasonló témát és megtörtént eseteket dolgoznak fel. Például a Columbine-i mészárlás, melyben két középiskolás kezdett lövöldözni az iskolájukban, megölve sok gyereket, tanárt és végül magukkal is végeztek. (Elefánt, Kóla, puska, sültkrumpli) Vagy a két fiatal lány, akik kifacsart szerelmüket egyik édesanyjának meggyilkolásával szentesítették. (Mennyei teremtmények)






Ez a fajta út, melynek a vége akár a halál is lehet, komoly társadalmi probléma. Hosszú út vezet odáig, míg végül egy fiatal eljuthat oda, hogy mások vagy saját életét kioltsa. Vannak jelei, amit viszont legtöbbször a környezet nem észlel, nem tud dekódolni. Miért van így? Talán, mert legtöbbször ezekkel a fiatalokkal nem foglalkozik a környezetük megfelelően. Leszakadtnak érzik magukat a társadalomtól, amire a válaszuk olyan durva lehet, hogy amitől féltek - tudniillik kívülállók lesznek - az bekövetkezik.
Azután a média ujjal mutogat a filmek hatására, a videójátékok durvaságára, az iskolák felelősségére. Címlapra kerülnek az esetek, azután telnek a napok és amíg nem történik hasonló eset, mindenki elégedetten fekszik le aludni.










Vannak fiatalok, akik ellenőrizhetetlen érzéseiket stílus mögé rejtik, mint pl. az emo. Mások számára fura zenéket hallgatnak, egységesen viselik hajukat, jellegzetesen öltöznek, együtt érzik jól - vagy rosszul - magukat. Lázadnak a konvenciók, az elvárások ellen. Keseregnek az életről, halálról. Véleményük van mindenről, viszont sokkal kevesebb igazi tapasztalatuk. Ezzel még nincs is gond. Viszont vannak olyan elszigetelt esetek, amikor az illető énképe olyan mértékben roncsolódhat, akár külső, akár belső hatásokra, hogy személyiségük eltorzul, majd eljutnak egy pontra, melyet átlépve esélyük sincs többé normális életet élni. Pedig, környezetük szerint addig ők normálisan éltek, csak valamiért ezek a gyerekek, fiatalok érzik úgy, hogy az az élet nekik nem elég, nem normális.
Gyűlölhetnek feladatokat, egy családtagot, az iskolát, akár saját magukat. Problémáikat végül kivetítik egy vélt vagy valós ellenségre - valós lehet a folyton kegyetlenkedő szomszéd fiú, aki suli után elveri őket - és robbannak, akár egy bomba.
Az esetek többségében a robbanó bomba ereje önmagukra terjed ki. Ilyenkor elszökhetnek otthonról, vagy legrosszabb esetben öngyilkosságot követhetnek el. Máskor érdekszövetséget kötnek hasonló fiatalokkal és együtt igyekeznek feldolgozni a problémáikat. Ez kimerülhet abban, hogy feldúlnak elhagyott házakat, felfedezik a szexualitásukat, állatokkal kegyetlenkednek, idegenekre támadnak. Máskor csak összegyűlnek valahol és körbeadnak némi kábítószert.


Vannak fiatalok, akiknek mindez nem kecsegtet megoldással. Kivetítik valakire a bennük tomboló dühöt és lépnek.

Ez a film az 1999-ben meggyilkolt ausztrál kislányról és gyilkosáról szól. A 15 éves Rachel Barber-t (Kate Bell) korábbi babysittere, az önképzavaros Caroline Reed Robertson (Ruth Bradley) fojtotta meg. Miért?
A tragikus eset után megjelent, tényeket tárgyilagosan feldolgozó regényhez képest mindenképpen szegényes magyarázatokat kapunk, ám még így is nyilvánvaló, hogy Caroline egy beteg lány, akin talán lehetett volna segíteni... ha ő is akarja. Nem akarja. Megoldja magától.
Ebbe hal bele a kislány és kerül Caroline börtönbe.
A film a felszínt karcolgatja. Csak apró szeleteket láthatunk a környezet reakcióiból. A család reménykedik, hogy előkerül a kislány. A rendőrség csak töketlenkedik. A szomszédok pedig értetlenkednek. Mindenkinek van valamilyen elmélete: - Biztos csak lelépett itthonról! Kivett pár napot. Nyaralgat...


Mindeközben egy lány súlyos titkát és hasonlóan súlyos csomagot ás el a család egyik földjén.
Caroline elpusztította az ellenséget. Az ellenség - szerinte - a gyönyörű Rachel Barber. Miért?
Mert szép.
Mert van fiúja.
Mert imádja a családja.
Mert élvezi az életét.
Szóval miért?
Mert mindaz, ami Caroline nem.

Ez Rachel hibája?
Nem...
Caroline huzalaival van a baj.
Nincs megelégedve az életével, önmagával és mivel ezen nehéz változtatni, lerombol valamit, ami szerinte nála és életénél jobban működik

Kis mértékben megérthetjük Caroline tetteinek mozgatórugóit, talán kicsit sajnálhatjuk is, azonban ennek ellenére egy normálisan - mi a normális, ugye? - gondolkodó ember mindentől függetlenül el kell hogy ítélje, a cselekedetiért. Soha nem lehet megoldás a problémáinkra egy másik ember elnyomása, legrosszabb esetben a halála. Ne menjünk most bele a filozófiai mélységekbe, meg abba, hogy ennek ellenére egész üzletágak, társadalmak zsákmányolják ki a gyengéket és a gyerekeket is akár. (Gyermekmunka, gyerekhadsereg, gyerekpornó. Abba sem mennék bele, hogy elvétve előfordulhat, hogy egy gyerek megöl valakit önvédelemből. Ez a ritkább. Emlékezzünk vissza Simek Kittire, aki nevelőapját gyilkolta meg álmában. wikipédia. Nincs idő az Asperger szindróma kifejtésére sem.)


Caroline gondolatain kívül kapunk szeletet a család kétségbeesett kísérleteiből, hogy előkerítsék a lányukat. Nem sokat, csak annyit, hogy jusson néhány jó jelenet a felkért karakterszínészeknek, Guy Pearce és Miranda Otto tolmácsolásában.
Kőkemény filmdráma. Éppen ezért ne várjunk megnyugtató befejezést.

Figyeld:
- Caroline kifakad az apjának
- Rachel meggyilkolása.
- A belső monológok.

80%

De nehéz lesz végignézned.
Ha vállalkozol rá:
- A bőrödbe bújva (2009)

Hasonló filmek:

- Genya (Bully, 2001)
- Kilenc áldozat (Heart of America, 2002)
- Hívatlanok (The Strangers, 2008)
- Gyilkos kilátások (Eden Lake, 2008)
- Elefánt (Elephant, 2003)
- Ken Park (Ken Park, 2002)
- Mennyei teremtmények (Heavenly Creatures, 1994)
- Gyerekgyilkosságok 1993

És hogy mennyire időszerű volt a cikk?
Tessék, megírtam és másnap ebbe a cikkbe botlottam a neten: lefejezte társát.

A feláldozhatók 3. - The Expendables (2014)

A feláldozhatók 3. - The Expendables (2014)


Rendezte: Patrick Hughes

Ők benne vannak.

A címével ellentétben, egyre inkább úgy érzem, hogy a film a nem feláldozhatókról szól. A forgatókönyv írói egyszerűen nem merték meglépni, hogy valakit hidegre tegyenek, csupán csak félre... Legalábbis a főszereplőink közül. Sajnos, a karizmatikus ellenség meg lassan egyetlen személyben képviselteti magát, míg csatlósai arctalan és levadászható masszává olvadnak össze. Ez lesz végül talán a franchise legnagyobb hibája: egyszerű és izgalom mentes agyaggalamb lövészetté silányul a tesztoszteron mozi. Ezen még az sem segít, hogy friss arcokat hívnak a kötelékbe, hiszen a film azt sugallja, hogy harcosaink érinthetetlenek. Akkor meg kinek szurkoljunk?

Farokméregetés, késsel...

Mindenesetre Stallone promóciós videóját párba állítva Schwarzenegger pár cikkel alább tárgyalt akció-drámájával párba állítva, kijelenthetem, hogy Stallone - talán mérete miatt - jobban mutat a vásznon, hihetőbb, hogy fékezhetetlen akcióhős. Schwarzi már túl darabos.

Rögtön, első körben egy szerencsés és nem túl látványos szöktetéssel indul a film. Az adócsalásért sittre jutott Wesley Snipes-ot menti ki a brigád, egy Denzali börtönből. Próbáltam a helynek nyomára akadni a neten, de gugli barátom számára ismeretlen tartománynak bizonyult. Mire a végére jutnak a fiúk a mentőakciónak, legyaknak egy komplett börtönvonatot és a hozzá tartozó teljes komplexumot. (Body count nem lehetséges, mivel a CGI robbanás nem teszi lehetővé, hogy összeszámoljuk a kis apró, mesterségesen generált figurákat.)
A srácok mindjárt, menekülés közben összemérik a farkukat, de nem tudjuk meg, kié a nagyobb.
Ezután Mogadishu, Szomália a célállomás, ahol öregjeink belefutnak egykori társukba és az azóta rossz útra tért Conrad Stonebanks-be (Mel Gibson). Sosem tartottam Gibson-t Shakespeare-i magasságú színésznek - nem, még a Franco Zeffirelli féle Hamlet ellenére sem - mégis kisujjból lejátszik mindenkit a stábból. Ezért is sajnálatos, hogy tudjuk, valószínűleg ő már nem lesz ott a folytatásban. Gibson karrierjét figyelve, teljesen érthető, miért vett részt ebben a marháskodásban. Komolyan ugyanis nem nagyon lehet venni a filmet.

Az apró Banderas a film titkos fegyvere.

Eddig sem voltak egyszerűek a leszámolások, hullott az ellen, ám mostanra, mire kifut a kaland, valóságos háborút vívnak hőseink az ellenséggel. Ha közben páran bekapkodnának golyókat, még izgulnék kicsit. Így semmi dolgom nincs, mint hátradölve, bárgyú mosollyal nyugtázni, hogy Antonio Banderas testhelyettesítője ellopja a show-t, és Ronda Rousey, egykori judó bajnok és MMA harcos egyáltalán nem ronda. Az ő párosuk a legnagyobb poén a filmben. Banderas pedig olyan öniróniávl rendelkezik, hogy aki eddig nem szerette, most kedvelni fogja. Teszem hozzá, simán átemelte a Csizmás a kandúr karakterét a Shrek című animációs sorozatból. Némi Zorro beütéssel.

A mozit nézve az ember kikapcsolhatja az agyát és fogadásokat köthet, legközelebb kiket fognak behozni még az akció mozik csillagai közül.
Néhány tipp: Cynthia Rothrock, Gina Carano - egyértelműen rossz oldal, Kurt Russell - stílusosan, kalóz szemkötővel -, Tony Jaa - Jet Li ellenében, Jesse Ventura - vicces cameoban, The Rock - mint Stallone elveszett fia, Vin Diesel - összecsaphat Statham-mel, Jason Momoa, Fekete László, Vinnie Jones -
 felöltöztetve a Juggernaut-nak, Hugh Jackman, Chris Evans, Al Pacino, mint háttérből szálakat irányító sötét alak, stb.
Szóval lassan mindenki.
Az akciók egyre elborultabbak, az ellenség egyre több és sajnálatos módon a főellenség jobb-kezeiben egyre kevesebb a karizma. Nem a karizom. Harrison
Ford megjelenése után várható Jabba feltűnése és Jet Lee rajongók kedvére kis kedvencünk is kapott két percnyi humort. Amit Schwarzi-val művelnek, azon sírva röhögtem.
A történet a tipikus leszámolós, bosszú és bajtársiasság témakör. Egy rakat zöldfülű csatlakozik kivénhedt ebeinkhez - akik saját környezetükben már nagy névnek számítanak - de senki nem esik ki. Pedig sokkal drámaibb lett volna egy igazán erős ellenféllel szemben társakat veszíteni. Eh, majd talán legközelebb.
Stallone már vagy mindenkit kiirtott, vagy maga mellé állított a sorozatban. Pletyka szinten legközelebb Pierce Brosnan-t láthatjuk kellemetlenkedni, de az még jövő zenéje. A humor és szentimentalizmus azonban egyre erősebben van jelen, ami segít
emészthetővé tenni a vászonról lecsurgó tesztoszteront.
A magyar előzetesben valami utolsó menetről hablatyolnak. Tévednek. Van még kraft a sorozatban. Ebbe a részbe annyi a sablon, hogy egy negyedik részhez biztos lenne pár új ötlet.

70%

Figyeld:
- Banderas kb. ugyanazt hozza, mint csizmás kandúrként.
- Schwarzi ikonikus "Get in/to the Chopper!" felkiáltása ismét elhangzik.
- Harrison Ford nagyon öregszik.


Három fake poszter, amit a filmhez készítettek a rajongók. Bármelyiküket szívesen láttam volna a filmben, de kimaradtak...

2014. július 26., szombat

Floki a papírkutya

Flokit egy kisfiú teremtette.
Balázs, volt az a gyermek, és azzal múlatta az időt, hogy origami segítségével készített magának barátokat.

Balázs egy speciális kórház ˝vendége˝ volt. Olyan gyerekek osztályán lakott lassan egy hónapja, akik ilyen-olyan tüzesetekben megégtek.
A kis Balázs jó gyerek volt. Nem az ő hibája miatt gyulladt ki a lakásuk, de történetesen ő lett a tűz szenvedő alanya.



Apró testének csaknem a fele égett meg a ráeső, égő függöny alatt. Belegondolni is rossz, mi történik a gyermekkel, ha nincs otthon a szomszéd bácsi, a mellettük lakó Suhanc úr.

A jó öreg megérezte a füst kellemetlen és összetéveszthetetlen szagát és elindult, hogy megkeresse annak forrását.
Balázs édesen aludt, amikor egy felettük lakó hanyag fiú cigarettacsikkje meggyújtotta az a fránya függönyt.


Anyuka közben mélyen aludt a másik szobában, egészen addig, amíg a bejárati ajtót be nem rúgta a szomszéd. Hiába, a túl sok bor mély álmot sző.

A tűzoltók is furcsállták az esetet, de hát, csodák is vannak, meg Kába-kő.
(Azt persze senki nem tudta, hogy Balázs anyukája a baleset előtt egy nappal egy csúnya festékfoltot hígítóval próbált eltávolítani a függönyből és még nem vette le az anyagot, hogy kimossa, de tervezte. Balázs anyukája roppant figyelmetlen anyuka volt.)
A csikk leesett, egyenesen…

De hagyjuk is a mese fonalát itt cérnaként lógni.
A kellemetlen eset megesett, Balázs, mivel aludt, nem emlékezik, nekünk sem kell hát. Ne szórakozzunk az apró gyermek kínjain.

Balázs az egy hónap alatt megbarátkozott a személyzettel és kis társaival, akik tőle jobbra is, balra is hasonló okokból kaptak ágyat.
Egyikük, egy máskülönben szőke, de most tar kopasz kislány, megmutatta Balázsnak az origami rejtélyeit.
Balázs gyorsan tanult.
Pár nap múltán már egész kis állatseregletet terelt az éjjeliszekrényére.
Akár egy kiskorú Noé.
Az állatsereglet közepén pedig egy nagyfülű eb állt őrt a terem valamennyi lakójának álma fölött; Floki, a papírkutya.

Ha akarod egyszer mesélek neked Flokiról.
De addig elég annyit tudni róla, hogy Floki egy papírkutya és Balázs hű társa lett.