2014. július 7., hétfő

Kavarás - Blended (2014)

Kavarás - Blended (2014)

Rendezte: Frank Coraci





Így sem írtam még véleményt filmről. Valamelyik fórumon belefutottam egy kritikába, mely után a fórumozókat olvasva egy nagy adag személyes megjegyzés hagyta el a számat:

Az előző kommentelő kérdezte:
Ez megint egy olyan fingós vicces altesti humor film?

Nem. Szerencsére ebben nagyon kevés van a megszokott és szar Sandler poénokból. Ami maradt, azt meg már tucat filmben láttad.

Sajnos, abban igaza van a kritikusnak, hogy ez a film messze van egy jó vígjátéktól.
Vannak benne spontán felröhögést kicsikaró pillanatok, de van, akinél a jó beszólás nem két sértegetésben merül ki, amit egyik szereplő a másiknak odavet, hanem olyan szövegekben, amelyek az agyat is megdolgoztatják. Oké, felröhögtem, amikor 10 másodperces Bob feltűnik az "50 első randiból", de ez egy cameo, nem adja el a filmet. Oké, aranyos, amikor a nagylány öntudatra ébred és nővé avanzsál, de ez a lépcső jelenet a "Papa, én nő vagyokból" pepitában, vagy "A csaj nem jár egyedülből".
Sandler visszafogta magát és kivételesen nem emlékszem, hogy nála gyengébbeket vert volna össze, vagy fenyegetett volna.
Sosem fogom megtudni, hogy ha az afrikai utazás jegyeinek a tulajdonosa egy Dick nevű milliomos, hogyan lehetséges, hogy a jegyre ráugró két család már csak a célállomáson botlik egymásba és képed el: - Hát, ti itt?
Gondolom, az ilyen utazásnál, ahol az eredeti tulajdonos saját családjának vette a jegyet, elvárható, hogy a teljes utazást együtt tegyék meg, beleértve az indulást is. Erre a két család már a hotel előtt ismeri fel egymást.
A mellékszereplők a szokásosak: extrémek, néha átlépik a valóság határát. A testépítő, feláldozható Terry Crews pedig már kezd fárasztó lenni, hogy csak leadja a magánszámát de nem tesz hozzá a filmhez.
Az 50 első randinak volt egy jó története - bár eléggé sántít az a rész, hogy a nagy nőcsábász Sandler aki előtte fűvel-fával tolja, megpillantja Lucy-t és félreteszi a karakterét...
Itt mi a történet?
Két felnőtt, független szülő elmegy a családdal a csába és összecsiszolódik. Hú, de bonyolult. Ráadásul a "kavarás" szót negatív értelemben szokták inkább használni kapcsolatokban, amikor két ember szexuálisan rááll egymásra.
Ez itt nincs meg, hiszen ők nem kavarnak, hanem lassan szimpatizálni kezdenek egymással és fokozatosan ér be a kapcsolatuk.
Stb."

Eddig a véleményem, ám kiegészíteném.

Mert valahogy nekem jobban tetszik egy Jóbarátok sorozatból ismert beszólás vagy Chandler poén, mint Sandler sokszor csupán ötlettelen sértegetései és odavetett félmondatai.
Miért volt az, hogy néhány direkt a romkom vagy vígjáték sorozat beköpéseire évek múlva is emlékszem és egy Sandler komédiából max. annyira, hogy a háttérben két orrszarvú kefél, egy néger szereplő folyamatosan rossz néven szólítja a szereplőt, vagy anyuka beveri a gyerek fejét az ajtófélfába, miközben aludni viszi?

Biztos, mert egy húsz perces sorozatnak érdeke, hogy egy hét múlva is őt válaszd a szórakozásod céljának, míg a mozi, miután beültél rá, elengedheti a kezed: a jegyet megvetted, megnézted, mehetsz haza.





Egy "Rém rendes család" epizódon ezer ötletelő törte a fejét, hogy a dialógusban legyen elég kérdezz-felelek és interakció. 
Itt pedig?
Két felnőtt randizik, nem jön össze. Nem klappolnak.
Összefutnak egy boltban, érezni, hogy valami alakulhat, mégsem jön össze.
Összecserélik a bankkártyát, összefutnak, hírt kapnak egy utazási lehetőségről, külön mennek, együtt érkeznek és amíg telnek a vakáció napjai, összejönnek. 
Igaz, még kevernek a történetben némi nehezítésnek egy tenyérbe mászó ex-apát, mégis, súlytalan az egész.
A szokásos, extrém kapcsolatban tobzódó, reflektáló mellékszereplők.

Komolyan, olyan érzésem volt, hogy a magyar "Csudafilm" amerikai változatát nézem; néhány híres színész és egy tucat válogatott statiszta elment együtt forgatni Afrikába, hogy kicsit kifújják magukat és pihenjenek. A szafari és all include zabálás mellett naponta felvettek pár jelenetet, elbaszták a költségkeretet és végül tálaltak egy alig izgalmasabb filmet, mintha két órán keresztül az ismerős, nyaralásról készített fotóit kellene megnéznünk, amit összevágtak photo shoppal és alá kevertek egy zenét...
Rob Scheider nincs, helyette Terry Crews

Kb. ilyen volt számomra ez a film.

20%

Haladás, hogy Sandler nem volt vállalhatatlan meg értékeltem néhány cameo-t és poént.
Ja, az az Afrika meg, akár CGI is lehetett, annyira művi az egész. Még a légi-felvételek is kicsit kilógtak az egészből, mintha nem ugyanaz az ember vette volna fel őket, mint aki a színészeket. Pedig fut elefánt, fut zsiráf...
Már nem esszük meg, hogy gagyi a női szereplő, ha csak szar a frizurája...

Drew Barrymoore aranyos.
Az Adam Sandler legnagyobb lányát, Hilary-t játszó Bella Thorne, tényleg bella kis Eyecandy

Kín - Torment (2013)

Kín - Torment (2013)

Rendezte: Jordan Barker

Barker filmje azért nem akkora telitalálat címileg, hiszen az elmúlt öt évben sokkal több olyan filmet láttam, amelyekre inkább rá lehetett volna húzni ezt az egyszerű címet. Nem negatívumként említem ezt meg, csak úgy érzem, ezzel a következő időszakban készülő hasonló témájú filmek elveszítettek egy remek lehetőséget az olcsó hatásvadászatra. A "Torment" sokkal inkább a You're Next tematikáját követi és ha azt a pár kérdést megválaszolná, amelyet a film végén még feltettem magamnak, szinte tökéletes vállalás lenne. No, nem baj, majd a folytatásban. Mert sorozat gyanús. Csak remélni tudom, hogy hasonló style-ban folytatják.

A film, mikor elkezdődött, már félig meg is vett magának. Nekem számít a stílus, ezért a széles vászon, a finoman használt szűrők és szép fényképezés (Boris Mojsovski) azonnal lehengerelt. Szerencsére a külcsín mellé a tartalommal sem volt semmi bajom, ezért a másfél óra számomra izgalmas filmélmény volt, néhány logikátlanságot és apró dramaturgiai töréseket leszámítva. Persze egy horror-thrillerről beszélünk, ezért nem várhatjuk el a nagy katarzist, vagy, hogy egy hét múlva emlékezni fogunk a filmre. Azt, meg, hogy hány helyről lopkodták össze a történetet, elsorolni nem bírom.

Cory (Robin Dunne) és Sarah Morgan (Katharine Isabelle) friss házasok. Hogy legyen közöttük némi feszültség keltő forrás, melléjük csapta a forgatókönyv Cory előző házasságából a nyakán maradt gyereket, Liam-et (Peter DaCunha), aki már-már irritálóbb, mint kéne. Az, hogy igazi anyuval mi történt, számomra nem volt egyértelmű, mintha a film is lebegtette volna a karaktert, ami miatt a vége felé, kezdtem azt hinni, hogy az események mögött, valamilyen formában, az anyuka állhat. Végül nem lett igazam... Pedig lehet, hogy jobb lett volna.

Cory és Sarah... meg Liam, elmennek a Morgan család nyaralójába, ami valójában képes befogadni egy egész klánt. Az elvileg nyaraló tökéletesen és részletesen be van rendezve. (Gondolok itt például az ízlésesen falra helyezett családi fotókra, amely egy átlag családnál az igazi otthonukban sem túl sok. Bár, az amerikai más kultúra.) Ide érkeznek, hogy összecsiszolódjon az asszonyka és a sértődött kamasz. Nem mondanám, hogy pina-irigy az apjára, mert azt még nem érti, miért jó gyömöszölni egy lányt, ám annyit ő is érez, hogy apu és anyu már nem lesznek többé egy pár, mert itt van ez az új anyu, aki szeretne jó fej lenni, de én, Liam, a Morgan ház örököse, nem leszek hozzá kedves!
Sarah azért küzd. Cory pedig egyszerre igyekszik eljátszani a jó apu-rossz aput.
A házban viszont valaki járt, amíg lefutott a Morgan válás és házasság. Elvileg legalább fél éve nem volt itt a családfő. (Ennél a résznél nem értettem, hogy igazából első anyu meghalt esetleg valami balesetben vagy betegségben, vagy csak valamiért elhagyta őket. Ha viszont elváltak és lelépett, nem túl jó anya, mert bár a kiskölyöknek van telefonja, az anyja egyszer sem keresi rajta és később, az események sodrásában sem kerül szóba, hogy fel kellene hívni.

A helyi seriff (Stephen McHattie valójában csak szinte cameo szerepben, tehetségét méltatlanul nem kihasználva) persze megnyugtat mindenkit a picsába, hogy a fiatalok néha bepiálnak, kinézik a magányosan álló házakat és akár hetekre beköltöznek, bulizni meg azt a sok szart csinálni, amiben az Amerikai pite filmek olyan jók voltak.
- Deszkázza be a pincét! - ad még jó tanácsot, mielőtt lelép. - És hívjon az asszonyka, ha gáz van.

Persze, az atmoszférateremtő vágás és zene sugallja: Gáz van!!!


Éjjel felriadnak és mire kidörzsölik az álmot a szemükből, kiderül, hogy Liam eltűnt a házból. Ilyen ez az amerikai közbiztonság. Szépek azok a nagy házak, tele a sok lámpával, szobával, menekülésre és elbújásra alkalmas helységgel, azonban ha egy álarcos gyilkos be akar jutni, könnyen megteszi. Egyszerűen már bentre születnek.
Morganék egy kört futnak a ház körül, mert a gyerek biztos kint kóvályog, ezalatt Sarah meg is sérül. Itt már csak a seriff segíthet, akit, mielőtt elnémulna a telefon, felhívnak. Még le sem teszik a kagylót, a seriff már ott van a háznál. Megkötözve a saját kocsijában, fáklyaként végzi. (Az sem világos számomra, őt hogyan cserkészték be a "gonoszok". Egy biztos, az ilyen filmek elején mindig egy-két törvény őr lézeng, mikor meg lefutottak az események, egy városnyi rendőr, tűzoltó és mentős pakolja szét a helyszínt és viszi el az áldozatokat.)


A Torment elvileg innen kezdődik. A gyilkosoknak terve van és ebben nem az egész Morgan család vesz részt. Pszichológiailag nem tartom mondjuk az egyik fontos részt hihetőnek (mikor kisfiú olyan gyorsan szkeptikussá válik az apja felé, de ha megnézed, rájössz mire gondolok) és a leszámolások is el lettek nagyolva, összességében a film egy hatvan százalékot simán ér számomra.
És van benne sorozat lehetőség, csak azt ne csapják ennyire össze.

Konklúzió: Sarah anyu tökösebb, mint Cory apu.

Amikből lopikáltak, a teljesség igénye nélkül:

- Utolsó ház balra - The Last House on the Left (1972) és a Remake
- Hívatlanok- The Strangers (2008) és Francia eredeti
- Te következel - You're Next (2011)
- Furcsa játék - Funny Games (1997) és a Remake

És ez csak pár.

65%

Blog: Celebriadó - Tomai Beatrix

Egyszer már írtam egy magyar celeb-jelenségről, a Tomai (Tomay?) lányról, aki villantott az X-faktorban, majd más, nívós műsorokat emelt fényével, míg végül, valaki levadászta a neten, hogy bizony a testével is képes keresni a kenyerét, ha éhes. Nem csinálja persze olyan okosan, mint Kelemen Annácska, de legalább annyira öntudatos a "művésznő".

Hogy honnan tudom?

Elmesélem.

Átlagos vasárnap volt. Harminc fok, ember sehol, vagy alig. Kb. déli egy óra. (Ha lehet ezt mondani.)

Beatrix, (Trixi) belép az étterembe és rendel magának egy söröcskét. Azonnal felismertem. Az ember felismeri azt, akiről már írt egy lehúzós "cikket".

Lehúzós cikk itt olvasható!

Ugyanakkor örültem is neki, hiszen ő egy CELEB. Egy szőke, a szó igazi értelmében.

A sörrendelésén nem lepődtem meg. Szereti a pociját, ez kiderült az x-faktor videóból, hiszen miután a négyes fogat leikszelte, bánatát egy zaftos hamburgerbe fojtotta a tévé házának büféjében, közben pedig elmondta, hogy benne megvan az x. (A lábai nem azok, azt megnéztem...)

Kiült a teraszra és iszogatott. (Egyedül, a legnagyobb asztalhoz, mert úgy kell. Ilyenkor nincs kéznél az a rohadt foglalt tábla...)
Tudtam, hogy kell vele egy közös fénykép!
Már milyen jól megtámogatná a róla írt sületlenségeimet. (Amik természetesen mind megtalálhatóak róla a neten. Igaz, nem kevés rosszindulattal fogalmaztam meg gondolataimat, amiért szégyellem magam.)

Végül felajánlottam neki egy üzletet:
- Meghívlak egy korsó sörre, ha csinálhatunk két közös képet magunkról!
- Rendben van. - gondolkodik el egy pillanatra, és azonnal folytatja. - De csak az én fényképezőgépemről és majd én küldöm át neked e-mail-ben. Előtte persze finomítok rajta. (ennél kicsit hosszabban fogalmazott, de ez a lényeg.)

Azt hittem, a pofám leszakad.
Mintha egy világhírű színésznőről beszélnénk.
Elgondolkodtam, hogy Scherer Péter, Hevér Gábor vagy Zámbó Krisztián, és a többiek a kérésre csupán ennyit mondtak, kisebb-nagyobb eltéréssel: - Oké, hogy a fenébe ne!

Erre itt ez a értékítéletében megtévedt hölgy és jön ezzel a dumával.
Na, gondoltam, ezen két fényképet, ha megcsináljuk, majd akkor fogom látni, amikor Sandra Bullock seggét az ágyamon.
Azért keserű szájízzel elkészítettük a fotókat és mentem a dolgomra.
Később Trixi (Beatrix) bejött elköszönni és távozott.

Azután, hajnalban hazaértem és a postafiókomban ott volt a két fénykép és egy nem kicsit fellengzős levél, melyben utasítások szerepeltek a fénykép felhasználását illetően.
Ezeket, mivel van személyiségi jogi törvény, meg bunkó sem akarok lenni (én... aha) tényleg nem teszem közszemlére. Az egyiket majd fellövöm a facebookra, az étterem oldalára, de a saját találmányú, kétfelé nézőst, azt megtartom magamnak.

(Ugyanis kigondoltam egy újfajta, neten terjeszthető őrületet, a Janus-picture-t. Ennek lényege, hogy a két, képen szereplő személy, nem a kamerába néznek, hanem lehetőleg egymástól kifelé, hogy ne tűnjön úgy, hogy beszélgetnek, vagy akár ismernék egymást. A legjobb akkor, ha úgy tűnik, éppen akkor vesztek össze... )

Honnan az ötlet?

Annyi baromsággal próbálkoznak már az emberek. Van kilincset nyalogató fénykép, van bikini hidas, van olyan, amikor fekszenek a levegőben. Miért ne lehetne akkor ilyen is. Kétarcú kép.

Szóval, Trixi teljesítette, amit ígért, így én is teljesítem, amit ígértem: Nem posztolgatom szarrá a netet a fényképpel.

Janus-Picture: Hevér Gábor és én...