A para belém is költözött ezerrel. Hallottam már a sérvről, amely eléggé el tudja baszni az ember napját. Minden napját.
Gondoltam, gyorsan utána kérdezek, mert negyven évesen kurvára nincs kedvem sérvkötőben dolgozni, meg operáltatni magam, meg feküdni, meg az a sok szar, ami ezzel járhat.
Szerencsémre, következő hetem több szabadnappal kezdődött.
Az elsőn nem volt bent a dokim. (Ha tudtam volna, hogy nem kell ragaszkodni név szerint senkihez...) Menekültem kifelé, de tudtam, nem úszom meg ennyivel. Majd holnap.
Kedd: A világ közkedvelt Semmelweis napja! Egy évben csak egy ilyen van. Amikor orvoshoz mennék. Elvileg dátumhoz van kötve, de szerintem, akkor van, amikor egy évben, egyszer, magamtól orvoshoz mennék.
Szerda. Na, ez az én napom. Megfürödtem, felvettem egy bő pólót, hogy ne kelljen sokat vetkezni és elindultam az ítéletre.
Természetesen nincs olyan nap, amikor ne kétezer ember állna előtted a sorban, és másik ezer mögötted, bár azt leszarod.
Felszabadult a középső ablak és odaugrottam. Nem a bal oldali fiatal hölgyhöz, vagy a jobb oldali negyveneshez, hanem a hatvanashoz, aki középen ült. Amelyik süket. Tudtam meg...
- Tessék?
- Sérvgyanúval jönnék a háziorvosomhoz.
- Elnézést, még egyszer?
(Már elsőre is nehezen nyíltam meg ennek a néninek. Nem véletlen, hogy problémáimat inkább kiírom magamból, nem mindig emberekkel beszélem meg.)
- Sérvgyanús vagyok, a háziorvoshoz jöttem.
A néni valamiért jobbra fordul, a fiatal nőhöz. Beszélnek valamit, de a plexitől nem hallom. Nem is érdekel, hiszen van magam baja. Felém fordul és harmadszor...
- Nem értettem jól, milyen ügyben?
(Kezdett az egész egy szürreális poénhoz közelíteni. A hangmagasságom persze kissé emelkedni kezdett. A csalódott düh éledező erejével ismételtem magam harmadszor)
- Sérvgyanús vagyok és a háziorvoshoz jöttem.
A hölgy ekkor balra fordul, a nekem jobbra lévő negyveneshez. Valamiről beszélgetnek és már érdekelne, mi olyan kurva fontos, amikor velem foglalkozik, de a plexi nem lett vékonyabb. Ami ezután történt átrepített Kafka földjére. Már tudtam, hogy operálni fognak, csontvázamat kitépik testemből, fellógatják a kerti fára és hagyják lecsöpögni.
- Nem értettem jól. Megismételné?
(Na, most, ha nem lenne ilyen szűk az a kurva lyuk a plexiden, átnyúlnék, baszd meg és az olcsó gyöngysorodnál fogva húználak ki az aulába. Másrészt, kurvára örülök, hogy nem pöcscsöpögés okán kerestem fel nemes gyógyintézményeteket, mert nem kicsit lenne ciki, ennyi sorban álló nő között hangosan kimondani, hogy "trippergyanús a tököm". Mellesleg árulja már el valaki, hogy a mögöttem várakozó kétezer emberből miért közel kétezer a nő??? Jó, leszarom, eddig suttogtam és félhangosan szóltam, de van én nekem sztentori hangmagasságom is, baszd meg...)
- SÉRVGYANÚ, VIZSGÁLAT?
(Kérdezz még valamit! Kérdezz még valamit és esküszöm, visszajövök érted egy késsel és Jóker maszkkal!)
- Négyes ajtó, szólítják majd. - és mutatja - De várni kell, mert most takarítottak.
Leülök. A röhej, hogy míg az ablaknál nők sorakoztak, mellettem négy pasas ül le a padra. Mind később.
Valamiért, mégis, mire felszárad a műtő... izé, vizsgáló, és jönnek a nővérek, egy később érkező, nem fehér férfit hívnak be. Törött láb gyanú. Most már tudom, miért értem előbb a padhoz.
Bemegy. Remélem, letörlik utána a heverőt, amire fel kell feküdnöm, mert ez olyan büdös, mint a trágya.
Kijön.
Megint szólítanak egy férfi nevet.
Egy egész roma család megy be. Ha a pocaklakót számolom, akkor négyen. Fantasztikus.
Egy név, egy család... biztos a kisgyerek és ketten kellenek, hogy lefogják...
Kijönnek.
Jövök én.
Felfekszem. Felülök. Pocak dagad.
Doki:
- Aha. Nos, ezt nem kell megoperálni.
(Úgy elernyedek, hogy épp, hogy nem fingom el magam. Nem a gáztól, a megkönnyebbülés miatt. És ezt, csak így, asztal mellett ülve, ránézésre. Hiába, aki orvos, az tud!)
(Eszembe jut a kutyás nőismerős, aki már operációról és beépített hálóról tartott kiselőadást és az is eszembe jut, hova kívánom most a kutyás hölgyet.)
- De azért nem jó. Megernyedt a... izomzata... sorvadás... fogyókúra... stb. bla-bla-bla.
(Ebből a fogyókúrát értem.)
- Vissza lehet csinálni?
- Nem, de fogynia kell. Meg finoman terhelni, stb... orvosi rész... bla-bla-bla.
- Köszönöm.
(Furcsa érzés volt lebegve elhagyni az épületet. Többen utánam néztek, ki ez a súlytalan ürge.)
Akkor most elmegyek tüdőszűrésre is, ha már elbasztam a napomat.
Itt hívtam fel Cic-cet.
(folyt.köv.)
