A következő címkéjű bejegyzések mutatása: fred ward. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: fred ward. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. július 2., szerda

Saigon - a tiltott zóna - Off Limits (1988)

Saigon - a tiltott zóna - Off Limits (1988)


Rendezte: Christopher Crowe

Bizonyos szempontból nálam a Saigon - a tiltott zóna megfelel a Lángoló Mississippi testvérfilmjének. Több okból is, amelyeket hevenyészett módon fogok felskiccelni neked:
Mindkét film egy nyomozásról szól, melyet leginkább "fentről" próbálnak megakadályozni, nem vallási értelemben. Gyilkossági ügy áll a történet középpontjában, ám a felszín alatt a filmek a fajgyűlölet, rasszizmus kérdéseit is erősen boncolgatják. Mindkét film az amerikai történelem egyik csúfos időszakának idővonalán helyezkedik el. A főszereplők itt is, ott is, két nyomozó, akik valamiért szakmájukon belül eredményesek. (Különbség, hogy a másik filmben a tapasztalt róka vs. elméleti szakember, míg itt két dörzsölt és izgága szereplőnk van.)
Az áldozatok mindkét filmben egy elnyomott közösség tagjai, akiket agyon lőnek, mindkét film 1988-ban készült, hatvanas években játszódik, szuggesztív zenét használ (bizonyos jeleneteknél nagyon jól aláfesti a történést, a feszültséget) és sok konfliktust mutat be a két rassz között. Egyikben a fekete és fehér közösség, másikban az amerikai katonák és a vietnami lakosok. És persze Willem Dafoe!


Kell ennél több hasonlóság a két filmhez? Nem hinném...
Mindkét filmet megszoktam pár évente nézni. Érdemes, mert nagyon jó a régi, eredeti szinkron - nem tudom, készült e friss, de ha igen, ennél nem lehet jobb. (Az eredeti szinkronban a Lime Green nevű thai biztonsági főnököt csak simán takonyként szólítják meg, ami jól mutatja, mennyire sértőek tudtak lenni az amerikaiak, ha akartak.) Tetszik a miliő, amit felfest a vászonra. A főszereplők és mellékszereplők. A dráma és az érzések, amelyeket felébreszt bennem a két film.

Támadás utáni sokk-hatás.

Nem akarok visszatekintést írni, milyen volt a Vietnami háború. Nem vagyok hiteles történelem tanár, amit tudok, főleg filmekből "szedtem össze". Aki meg akar, utána olvashat a neten, hiszen gugli a barátunk. Egy biztos; mint említettem, ez az amerikai történelem egyik lemoshatatlan szégyenfoltja.
A végére gyakorlatilag olyan nagy volt a paranoia az amerikai katonák között, hogy már csak azért is ki kellett őket vonni a térségből, mert félő volt, hogy kárt tesznek mindenkiben.

Történet:
1968, Saigon: Gregory Hines) kapja az ügyet és nem azért, mert annyira együttműködőek, vagy ügyesek, hanem mert nem nagyon van más a térségben, aki alkalmas lehet az eset felderítésére. Neki is látnak, ám az egyetlen szemtanút, aki képes lenne azonosítani a gyilkost, szabályosan kivégzi egy banda, és mivel az áldozat és a mellé rendelt védőőrizet is amerikai katonákból áll, kissé felbolydul a hadigépezet. Az idő hirtelen luxuscikké lesz; gyors eredményeket kell felmutatni, mert ha híre megy, hogy egy magas rangú, katonai tiszt sorozatgyilkosként tizedeli az őslakos nőket, az nagyon rossz hírét vihetné a hadseregnek. (Nem mintha, maga a háborús tevékenység nem lett volna rossz reklám a hadseregnek... nemde?)
Valaki öli a bangkoki, a piros lámpás negyed kurváit. Szex után az illető agyonlövi a lányokat. Két tapasztalt katonai nyomozó kapja a kevés nyommal kecsegtető ügyet, mer a gyanú szerint egy katona tiszt lehet az elkövető. Buck McGriff (Willem Dafoe) nyomozó és társa, Albaby Perkins (


Buck és Albaby mind mélyebbre ásnak, ahol már az erőszak és az őrület az úr. Maguk sem tudják, tippjük sincs, ki lehet olyan magas rangú, hogy kivégzéseket rendeljen meg, vagy kellő befolyással bír politikai erőkre, hogy embereket mozdítson el, akik esetleg tudnak valamit. A puzzle darabkákból nagyon lassan alakul ki a kész válasz, nem kevés meglepetéssel. Egyetlen segítségük a hátukat néha bevédő felettesük, Dix (Fred Ward), akinek van annyira jó a pozíciója, hogy ne kelljen megtorlástól félnie, ha kiborul a nyomozati-bili.

Érdekesség:
Dafoe volt az első, aki leszerződött a stábhoz, míg Gregory Hines-nak lobbiznia kellett a szerepért.
Az alacsony költségvetés miatt heti hat napot, sokszor 16-18 órákat forgattak.
A piros lámpás negyed felvételeit eredeti helyszíneken forgatták.
Hines sokszor improvizált a jeleneteiben. Pl. a bemutatás középső ujjal, vagy a farokletépés megkezdése hirtelen "jött".
A helikopterből bábukat dobáltak ki. Együtt a rendező, Christopher Crowe, a színész, Scott Glenn-nel. (Scott Glenn munkásságát rengeteg hasonló, nem egyszerű karakter jellemzi.)
Amanda Pays - egy időben valami hajsampon reklámban vagy hasonlóban név szerint említik a művésznőt a magyar tévében - kevés mozis munkáinak egyike.

Szereted a filmzenéket? - Hallgass bele a film soundtrackjába oldalt!

75%

Egy kicsit kommerszebb, mint a korábban tárgyalt Lángoló Mississippi

Ha megnéznéd:
- Saigon (1988)