 |
| ...jobban megnézve... |
 |
| ...a levegő befújására szánt lyuk pont a rajzfilmkarakter szemére került, amitől elég Terminátoros lett a kinézete. |
Rengeteg filmet nézek meg és nagyjából ez az egyetlen módja van, hogy egyik-másikra még egy évvel később is emlékezzem. Ha véleményedet írnád meg, ide teheted: leszegett@freemail.hu A blog használhat különböző cookie-kat, melyről tájékoztatnom kell az olvasókat. Pontosan nem tudom, az mi, de van! 2018.05.25. napjától van egy rendelet, ami érinti az adatgyűjtést is a neten. Én nem értek a technikai részéhez, de elvileg csak a blogspot és a google+ által használt lehetőségeket használom.
2015. szeptember 16., szerda
Blog: A Frozen labda, amitől lefagy a gyerek.
Tecsó bevásárlás fiammal. Kiszúrtunk egy Frozen labdát, leárazva, pár százas ajánlat, de szerintem a kutyának nem fog ez kelleni, hiszen...
Nekem nem kéne.
101 Sci-Fi: A kilátóterasz - La Jetée (1962)
A kilátóterasz - La Jetée (1962)
Rendezte: Chris Marker
A film Mafab adatlapja: La Jetée (1962)
Megtekintés: A sci-fi kedvelőinek vagy azoknak, akiknek szívéhez nőtt a 12 majom.
Chris Marker 1962 sci-fije még a 27 perces játékidejével is elég hosszú darab. Viszont úgy sci-fi, hogy nincsenek benne sci-fis dolgok. Sem robotok, sem űrhajó, sem idegen lények, sem más vilá... ja, az nem biztos.
A címfordítás kissé felemás. Máshol "A peron" címmel találkozhatunk vele, habár a kulcsjelenet repülőtéren játszódik.
A jövőben játszódó darab mára már a múlt. A világot elpusztította egy világégés, amelynek köszönhetően a kevés túlélő a föld alá kényszerült. Nem tudni, valójában mennyien maradtak életben, de egy kolónia életébe bepillantást nyerhetünk. A Palais de Challiot épülete alatt egy maroknyi kutató és tudós kidolgozik egy elvet, melynek lényege az időutazás. Abba ne menjünk bele, mennyire profán a megvalósítás. Sokkal inkább emlékeztet Farkas elmeutazására "X-Men: Az eljövendő múlt napjaiból - X-Men: Days of Future Past (2014) ,mint mondjuk Marty McFly autós kalandjaira. Ki tudja miért, de a túlélők között pont találni egy elítélt bűnözőt, akin a diódák és gépek által végzet egyfajta időutazási kísérlet viszonylag kevés nyomot hagy.
Először a múltba küldik, mert az "kevésbé macerás", majd miután itt egy nővel romantikus kapcsolatot bírt kialakítani, megkockáztatják a jövőbe küldést. A jövő azonban nem fogadja be emberünket, hiszen ahonnan érkezett, az a jövőben egy megvetett múlt. Emberünk így dolgavégezetlenül érkezik vissza a föld alá, ahol, mivel a kísérlet nem hozta a várt eredményt, készek végrehajtani rajta a korábbi ítéletet. Ekkor azonban a jövőből jött emberek közbeavatkoznak, mintegy elismerve, hogy ha a férfi képes volt felvenni velük a kapcsolatot, talán mégsem olyan elmaradott, és annak utolsó kívánságát teljesítendő, visszaküldik az időben - amit ők már biztonságosan képesek megváltoztatni - és a férfi egy gyermekkori, erősen beégett emlék helyszínére repíti, ahol sok évvel korábban tanúja volt egy férfi halálának.
A megdöbbentő befejezés - legalábbis, ami akkor, 1962-ben az lehetett - a néző arcába mászik. Elgondolkodtatja az embert, hogy az időutazás, mint lehetőség, már nagyon rég foglalkoztatja az embereket és már akkor is érdekes teóriákhoz vezetett, fura megoldásokkal. Hosszan lehetne erről filozofálgatni, de amit én vallok erről, azt mostanában egy filmben is mondta valaki, igaz, azt hiszem viccesen említve: "Ha egyszer lesz időutazás, akkor már most is lenne!" - és ezen véleményemet még a féreglyukas fantáziálások sem tudják megváltoztatni. Mert ezt, akkor hiszem, ha látom, bocsi!
A film is eléggé lengén kezeli az időutazás módszerének, lefolyásának megvalósítását. A férfi egy ágyon fekszik, szemére ellenzőt és diódákat helyeznek. Azután már a múltban van.
Nos, nem derül ki, hogy csak a tudata repül vissza éveket, vagy a teste is, mindenesetre a múltba materializálódik a teste és így tud kapcsolatba lépni egy nővel.
A visszahívása is rejtély ilyetén, hiszen, ha a múltba került, akkor a jelenben elvileg a teste nem fekszik az ágyon, így, a tudósok nem is tudják levenni róla a szemfedőt, ezzel megszakítva a kísérletet. Ha viszont meg ott maradt a teste, miképpen sétálgathat és érhetik hatások a múltban, miért nem csak testetlen megfigyelő?
Szóval, az alapötlet oké, teljesen rendben lenne, maga a metódus csiszolatlan.
De ha már a történet hihető lenne, akkor kössünk bele abba is.
Mit is akarnak a föld alatti világ tudósai?
Visszaküldeni és előre küldeni embereket, hogy figyelmeztessék az emberiséget a bekövetkező katasztrófára.
Aha!
Hogy képzeljük ezt el?
Visszamegy a pasas és szól a sarki rendőrnek, hogy vigyázat, jön egy gomba-bombafelhő és lefő a kávé?
Vagy elmegy egy nem ismert jövőbe és segítséget kér? Minek?
Ha a jövőben van élet, akkor nyilvánvaló, hogy már túljutottak a földet sújtó katasztrófa árnyékán. Másrészt, ha jönne is valaki egy ilyen dumával, milyen bizonyítékok után lehetne őt komolyan venni?
Azért ezt a részt valahogy csak megoldotta a forgatókönyv, mert végül a jövőben olyan emberek élnek, akik már használnak némi telepatikus képességet és az idő linearitását sem tekintik teljesen törvényesnek magukra tekintve.
Annak ellenére, hogy amikor a forgatókönyvet Terry Gilliam elolvasva beleszeretett a "12 majom - Twelve Monkeys (1995)" történetébe, a művet megihlető eredeti rövidfilmet nem látta, így elég dőreség teljesen összekapcsolni Gilliam nevével a korábbi filmet, mint alapot. A forgatókönyvírók, David Webb Peoples és Janet Peoples házaspár munkáját dicséri valójában és Elizabeth Hand magyarul is megjelent, 1995-ös posz-apokaliptikus könyvét a kész sci-fi dráma.
A La Jetée valójában egy fekete-fehér mozgó képes tabló, narrátor szöveggel és hangokkal megtoldva. Hangulatot a képek beállításaival, a fények játékával - az ébredő nő fotói elmosódottak, mintha tényleg álomból ébredne - és a képek váltásának tempójával érik el.
75% szerintem, de ne felejtsük el, hogy a 101 Sci-fi amit látnod kell, mielőtt meghalsz, beválasztotta a 101 film közé, mint megkerülhetetlen sci-fi alkotást, amit látnod kellene. Megtekintése után annyiban lehetsz csalódott, hogy a film formai nyelve egyáltalán nincs összhangban a mai ember elvárásaival.
Rendezte: Chris Marker
A film Mafab adatlapja: La Jetée (1962)
Chris Marker 1962 sci-fije még a 27 perces játékidejével is elég hosszú darab. Viszont úgy sci-fi, hogy nincsenek benne sci-fis dolgok. Sem robotok, sem űrhajó, sem idegen lények, sem más vilá... ja, az nem biztos.
A címfordítás kissé felemás. Máshol "A peron" címmel találkozhatunk vele, habár a kulcsjelenet repülőtéren játszódik.
A jövőben játszódó darab mára már a múlt. A világot elpusztította egy világégés, amelynek köszönhetően a kevés túlélő a föld alá kényszerült. Nem tudni, valójában mennyien maradtak életben, de egy kolónia életébe bepillantást nyerhetünk. A Palais de Challiot épülete alatt egy maroknyi kutató és tudós kidolgozik egy elvet, melynek lényege az időutazás. Abba ne menjünk bele, mennyire profán a megvalósítás. Sokkal inkább emlékeztet Farkas elmeutazására "X-Men: Az eljövendő múlt napjaiból - X-Men: Days of Future Past (2014) ,mint mondjuk Marty McFly autós kalandjaira. Ki tudja miért, de a túlélők között pont találni egy elítélt bűnözőt, akin a diódák és gépek által végzet egyfajta időutazási kísérlet viszonylag kevés nyomot hagy.
Először a múltba küldik, mert az "kevésbé macerás", majd miután itt egy nővel romantikus kapcsolatot bírt kialakítani, megkockáztatják a jövőbe küldést. A jövő azonban nem fogadja be emberünket, hiszen ahonnan érkezett, az a jövőben egy megvetett múlt. Emberünk így dolgavégezetlenül érkezik vissza a föld alá, ahol, mivel a kísérlet nem hozta a várt eredményt, készek végrehajtani rajta a korábbi ítéletet. Ekkor azonban a jövőből jött emberek közbeavatkoznak, mintegy elismerve, hogy ha a férfi képes volt felvenni velük a kapcsolatot, talán mégsem olyan elmaradott, és annak utolsó kívánságát teljesítendő, visszaküldik az időben - amit ők már biztonságosan képesek megváltoztatni - és a férfi egy gyermekkori, erősen beégett emlék helyszínére repíti, ahol sok évvel korábban tanúja volt egy férfi halálának.
 |
| A '95-ös 12 Majomban már kicsit komolyabban adják elő az időutazást. |
A megdöbbentő befejezés - legalábbis, ami akkor, 1962-ben az lehetett - a néző arcába mászik. Elgondolkodtatja az embert, hogy az időutazás, mint lehetőség, már nagyon rég foglalkoztatja az embereket és már akkor is érdekes teóriákhoz vezetett, fura megoldásokkal. Hosszan lehetne erről filozofálgatni, de amit én vallok erről, azt mostanában egy filmben is mondta valaki, igaz, azt hiszem viccesen említve: "Ha egyszer lesz időutazás, akkor már most is lenne!" - és ezen véleményemet még a féreglyukas fantáziálások sem tudják megváltoztatni. Mert ezt, akkor hiszem, ha látom, bocsi!
A film is eléggé lengén kezeli az időutazás módszerének, lefolyásának megvalósítását. A férfi egy ágyon fekszik, szemére ellenzőt és diódákat helyeznek. Azután már a múltban van.
Nos, nem derül ki, hogy csak a tudata repül vissza éveket, vagy a teste is, mindenesetre a múltba materializálódik a teste és így tud kapcsolatba lépni egy nővel.
A visszahívása is rejtély ilyetén, hiszen, ha a múltba került, akkor a jelenben elvileg a teste nem fekszik az ágyon, így, a tudósok nem is tudják levenni róla a szemfedőt, ezzel megszakítva a kísérletet. Ha viszont meg ott maradt a teste, miképpen sétálgathat és érhetik hatások a múltban, miért nem csak testetlen megfigyelő?
Szóval, az alapötlet oké, teljesen rendben lenne, maga a metódus csiszolatlan.
De ha már a történet hihető lenne, akkor kössünk bele abba is.
Mit is akarnak a föld alatti világ tudósai?
Visszaküldeni és előre küldeni embereket, hogy figyelmeztessék az emberiséget a bekövetkező katasztrófára.
Aha!
Hogy képzeljük ezt el?
Visszamegy a pasas és szól a sarki rendőrnek, hogy vigyázat, jön egy gomba-bombafelhő és lefő a kávé?
Vagy elmegy egy nem ismert jövőbe és segítséget kér? Minek?
Ha a jövőben van élet, akkor nyilvánvaló, hogy már túljutottak a földet sújtó katasztrófa árnyékán. Másrészt, ha jönne is valaki egy ilyen dumával, milyen bizonyítékok után lehetne őt komolyan venni?
Azért ezt a részt valahogy csak megoldotta a forgatókönyv, mert végül a jövőben olyan emberek élnek, akik már használnak némi telepatikus képességet és az idő linearitását sem tekintik teljesen törvényesnek magukra tekintve.
Annak ellenére, hogy amikor a forgatókönyvet Terry Gilliam elolvasva beleszeretett a "12 majom - Twelve Monkeys (1995)" történetébe, a művet megihlető eredeti rövidfilmet nem látta, így elég dőreség teljesen összekapcsolni Gilliam nevével a korábbi filmet, mint alapot. A forgatókönyvírók, David Webb Peoples és Janet Peoples házaspár munkáját dicséri valójában és Elizabeth Hand magyarul is megjelent, 1995-ös posz-apokaliptikus könyvét a kész sci-fi dráma.
A La Jetée valójában egy fekete-fehér mozgó képes tabló, narrátor szöveggel és hangokkal megtoldva. Hangulatot a képek beállításaival, a fények játékával - az ébredő nő fotói elmosódottak, mintha tényleg álomból ébredne - és a képek váltásának tempójával érik el.
75% szerintem, de ne felejtsük el, hogy a 101 Sci-fi amit látnod kell, mielőtt meghalsz, beválasztotta a 101 film közé, mint megkerülhetetlen sci-fi alkotást, amit látnod kellene. Megtekintése után annyiban lehetsz csalódott, hogy a film formai nyelve egyáltalán nincs összhangban a mai ember elvárásaival.
2015. szeptember 14., hétfő
Csábítunk és védünk - Hot Pursuit (2015)
Csábítunk és védünk - Hot Pursuit (2015)
Rendezte: Anne Fletcher
A film Mafab adatlapja: Hot Pursuit (2015)
Megtekintés: Amikor öt perc után elveszíted az érdeklődésed - gyakorlatilag, miután egy percig láttad a főszereplő karakterét - a film iránt, akkor már tudod, hogy komoly baj van.
Nagyon nem vadásztam a film utáni kritikákra. Néhány szembe jött és elég sokat mondó volt számomra, hogy ezek egyike sem dicsérte ezt a filmet. Rendőr, akinek felügyeletére van bíízva egy tanu, akit menteni kell a gyilkosok elől? Hallottunk már ilyet, nem egyszer. Láttunk is ilyet. A röhej, hogy belegondolva, két cím is eszembe jut a témában és a "Csábítunk és védünk" felemás megtekintése után (Első két alkalommal bealudtam rajta...) úgy érzem, hogy a másik két címet esetleg újra nézem, erre viszont emlékezni sem fogok pár hét múlva.
Az első, ami zavart, hogy Reese Whiterspoon sokkal jobb színésznő, hogy egy ilyen ambivalens karaktert alakítson. Gyerekkora óta rendőr akar lenni, míg felnő, végig az apja seggében lóg és annak árnyéka vetül rá. Azt gondolnád, ilyen háttérrel egy igazi, tökös és szerethető rendőrnő lesz belőle? Az igazság az, hogy bár a szabályokat tudja, de krízis helyzetben simán felsül, amire úgy gondolom, nem sok magyaráz van a kezdés után. Ebben nőtt fel! Akkor mit töketlenkedik? Vagy, ha ennyire töketlen, akkor miért ezt csinálja? (Azon kívül, hogy így lehet belőle a film balekja, aki végül helyt bír állni.
Elkalandozás:
A két cím, ami hirtelen eszembe jutott és hasonló történet; "A vesszőfutás - The Gauntlet (1977) Melyben Clint Eastwood felügyelője cipeli Á-ból B-be az ex kurtizán tanút, akire sokan vadásznak. (Már amennyire emlékszem.) A másik meg egy vígjáték, amely még annak ellenére is élvezhető, hogy egyik főszereplője Adam Sandler, akit nem szeretek. A "Golyóálló - Bulletproof (1996)" is hasonló történet.
E két filmet azon kívül, hogy a nyomozót férfi alakítja még abban is különbözik jelen filmünktől, hogy ezeket simán újranézném és kellemes nosztalgiával gondolok rájuk.
Oké, sokkal nehezebb egy férfi nézőnek olyan akcióvígjátékot eladni, melyben a két főszereplő buddy párosa két nő, még akkor is, ha nem rosszak és ha felöltöznek, akkor lenne mit letépni róluk. Azonban az Oscar-díjas színésznő és a nagy csöcsű komika duója édeskevés az önfeledt szórakozáshoz, ha a forgatókönyv, a rendezés, és a dramaturgia nélkülöz mindent, amitől a film szerethető lenne.
Nem elég koherens, nem elég logikus. Sok az üresjárat, ami sehova nem vezet, vagy ha vezet valahová, az végtelenül erőltetett.
Hármat kiemelnék:
Bármelyik filmben, amikor egyik szereplőnk, aki korábban említés szintjén sem adózott a kábítószernek, majd véletlenül kap egy nem kicsi dózist, általában egészen viccesen reagál adott szituációban. Itt Witherspoon karaktere - humortalan egy írás lehetett az eredeti forgatókönyv - vértelenül és szellemtelenül tevékenykedik a hatás alatt. Persze, hadar, meg fel van gyorsulva, ám ez kevés a boldogsághoz.
Egy másik jelenet, amelyik elvérzett a történetben, amikor Witherspoon belenéz egy kocsiba, hogy ellophassa és puskával érkezik a tulajdonos, hogy azután a két rémült nő egy rögtönzött leszbi-showal igyekezzen elterelni a kanegér figyelmét a korábbi tilosban járásról. Rég láttam ilyen fárasztó és öncélú jelenetsort. Nem gördülékeny, nem vicces, alig szexis. Ha a végén a harmadik szereplő nem lőné le a saját ujját véletlenül, nem is tudom, hogy kecmeregnének ki ebből a felesleges jelenetsorból.
A harmadik meg legyen mondjuk a bikatetkó és annak ökölpacsis ellenőrzése.
Ez komoly?
Nem vette korábban soha észre, csak most?
Vagy amikor a rendőrkocsi ablakához csalja a férfit, hogy pacsizzon vele, akkor eszébe jutott, hogy mintha korábban esetleg...? Nem tudom, de úgy hiteltelen, ahogy van.
Cooper (Reese Witherspoon), miután apja árnyékában felnőve a rendőrség kötelékében igyekszik elhelyezkedni és állni a sarat, megbízást kap. Lévén, egyetlen elérhető női rendőrünk, főnöke egy szövetségi marshall jobbkezének nevezi ki ideiglenesen, hogy egy tanúvédelmi program keretében a koronatanú felesége mellett figyelje a fennforgást. Mikor Cooper és társa megérkeznek a menteni való személyekért, ahogy megszokhattuk, semmi nem megy simán. Mindjárt két csapat is megérkezik, hogy leszámoljon a bűnözővel és sikerrel járnak. Csak Cooper és a feleség, Daniella Riva (Sofia Vergara) menekülnek meg a tetthelyről és persze a gyilkosok a nyomukban loholnak. Kicsit talán túl közel is.
Cooper a következő hetven percben igyekszik menteni a latino macát és a film negatívuma, hogy ezt a vesszőfutást sokkal hosszabbnak éreztem, sőt, eddig kétszer bealudtam rajta. Egy alig másfél órás filmen!
Miért?
Mert kiszámítható, unalmas, humortalan.
Vannak benne viccnek szánt pillanatok. Ezt csak a hülye nem veszi észre. Épp csak, amit itt humorként adnának el, az a legjobb esetben is félmosolyt csalhat az arcunkra, vagy kínosan feszengünk, hogy ennyire futotta?
Elképzelni nem tudom, hogy milyen tesztvetítései lehettek korábban ennek a filmnek, hogy mégis sikerült ebben a kiherélt állapotban moziforgalmazásba küldeni.
Például nálunk is bemutatták a mozik. Nagyon utána kéne olvasni így megokosodva, hogy vajon pár moziba járó néző miként vélekedik a mozijegy árának ilyetén elpazarlásáról?
Utána olvasva Sofia Vergarának, elég fárasztó, hogy a korára tett poénokkal olyan sokat foglalkoztak. A nő elmúlt negyven, de csak akkor látszik ez rajta, ha túl közelről mutatják és nem sápasztja el a célzott reflektor, amely egységes masszává változtatja az arcát.
Mintha Witherspoon esetében a világítás már nem lenne ennyire jótékonyan beállítva. Néha arcunkba tolódik a tény, hogy a színésznő már nem mai csirke és hiába fiatalabb a latino comboskánál, itt ez annyira nem tűnik fel.
Párosuk szerintem elhibázott és hiányzik a kémia.
Korábban a női szervekben eresztettek össze két hasonlóan eltérő karaktert, de ott legalább éreztem valami szimpátiát a figurák iránt, ami itt teljesen elmaradt.
Ennyire kedvelem Sandra Bullock-ot? Nem tudom...
Vagy a bárgyúság szint lett túl magasra beállítva, amit szerintem egy felnőtteknek készült film esetében azért fenntartással kellene kezelni.
A stáblista alatti poén képsorok sem hozták közelebb a szereplőket, pedig, Jackie Chan óta néha pont ezek a kis szösszenetek azok, amik némi pluszként elűzhetnék a keserű szájízt. Itt viszont a szájíz marad és vegyül hozzá két perc izzadtságszag is.
Néha olyan baromságokat adnak a szereplők szájába, hogy nem bírtam követni. Egy cicaharc közben például Cooper megjegyzi az arcába nyomott párnáról, hogy mocskos és undorító. Hmm! Tényleg ez volt a legjobb duma, amit a két forgatókönyvíró össze tudott hordani?
Dramaturgiailag meg a háttérszereplők trágyák. A játékteremben, mikor fegyvert fognak Connors-ra, elképzelhetetlen, hogy ennyire passzív legyen a statisztéria. Semmi sikoltozás, fejveszett menekülés, biztonsági emberek rohama. Semmi. Talán ketten, ha elsietnek a fegyver hatósugarából.
A végén is vannak hasonló hiányosságok, de ez van, ha egy drogbáró emberei alkalmi süketségben szenvednek.
A film megtekintése közben végig azon agyaltam, hogy trendi dolog e, hogy egy nőkről szóló filmet, egy nő rendezzen, miközben, az egész darab úgy hím soviniszta, ahogy van. Mert ez a film idiótának tekinti a főszereplőit, akiket csak a puszta szerencse visz végig a stáblistáig.
40%
Ha megnéznéd ezt a remek kis filmecskét, akkor innen töltsd le magadnak: Csábítás és ámítás!
1987-ben ezzel a címmel készült egy vígjáték, de most ez a film nem egy Remake!
Meg kell néznem majd azt a másikat is... hátha.
Rendezte: Anne Fletcher
A film Mafab adatlapja: Hot Pursuit (2015)
Nagyon nem vadásztam a film utáni kritikákra. Néhány szembe jött és elég sokat mondó volt számomra, hogy ezek egyike sem dicsérte ezt a filmet. Rendőr, akinek felügyeletére van bíízva egy tanu, akit menteni kell a gyilkosok elől? Hallottunk már ilyet, nem egyszer. Láttunk is ilyet. A röhej, hogy belegondolva, két cím is eszembe jut a témában és a "Csábítunk és védünk" felemás megtekintése után (Első két alkalommal bealudtam rajta...) úgy érzem, hogy a másik két címet esetleg újra nézem, erre viszont emlékezni sem fogok pár hét múlva.
Az első, ami zavart, hogy Reese Whiterspoon sokkal jobb színésznő, hogy egy ilyen ambivalens karaktert alakítson. Gyerekkora óta rendőr akar lenni, míg felnő, végig az apja seggében lóg és annak árnyéka vetül rá. Azt gondolnád, ilyen háttérrel egy igazi, tökös és szerethető rendőrnő lesz belőle? Az igazság az, hogy bár a szabályokat tudja, de krízis helyzetben simán felsül, amire úgy gondolom, nem sok magyaráz van a kezdés után. Ebben nőtt fel! Akkor mit töketlenkedik? Vagy, ha ennyire töketlen, akkor miért ezt csinálja? (Azon kívül, hogy így lehet belőle a film balekja, aki végül helyt bír állni.
Elkalandozás:
A két cím, ami hirtelen eszembe jutott és hasonló történet; "A vesszőfutás - The Gauntlet (1977) Melyben Clint Eastwood felügyelője cipeli Á-ból B-be az ex kurtizán tanút, akire sokan vadásznak. (Már amennyire emlékszem.) A másik meg egy vígjáték, amely még annak ellenére is élvezhető, hogy egyik főszereplője Adam Sandler, akit nem szeretek. A "Golyóálló - Bulletproof (1996)" is hasonló történet.
E két filmet azon kívül, hogy a nyomozót férfi alakítja még abban is különbözik jelen filmünktől, hogy ezeket simán újranézném és kellemes nosztalgiával gondolok rájuk.
Oké, sokkal nehezebb egy férfi nézőnek olyan akcióvígjátékot eladni, melyben a két főszereplő buddy párosa két nő, még akkor is, ha nem rosszak és ha felöltöznek, akkor lenne mit letépni róluk. Azonban az Oscar-díjas színésznő és a nagy csöcsű komika duója édeskevés az önfeledt szórakozáshoz, ha a forgatókönyv, a rendezés, és a dramaturgia nélkülöz mindent, amitől a film szerethető lenne.
Nem elég koherens, nem elég logikus. Sok az üresjárat, ami sehova nem vezet, vagy ha vezet valahová, az végtelenül erőltetett.
Hármat kiemelnék:
Bármelyik filmben, amikor egyik szereplőnk, aki korábban említés szintjén sem adózott a kábítószernek, majd véletlenül kap egy nem kicsi dózist, általában egészen viccesen reagál adott szituációban. Itt Witherspoon karaktere - humortalan egy írás lehetett az eredeti forgatókönyv - vértelenül és szellemtelenül tevékenykedik a hatás alatt. Persze, hadar, meg fel van gyorsulva, ám ez kevés a boldogsághoz.
Egy másik jelenet, amelyik elvérzett a történetben, amikor Witherspoon belenéz egy kocsiba, hogy ellophassa és puskával érkezik a tulajdonos, hogy azután a két rémült nő egy rögtönzött leszbi-showal igyekezzen elterelni a kanegér figyelmét a korábbi tilosban járásról. Rég láttam ilyen fárasztó és öncélú jelenetsort. Nem gördülékeny, nem vicces, alig szexis. Ha a végén a harmadik szereplő nem lőné le a saját ujját véletlenül, nem is tudom, hogy kecmeregnének ki ebből a felesleges jelenetsorból.
A harmadik meg legyen mondjuk a bikatetkó és annak ökölpacsis ellenőrzése.
Ez komoly?
Nem vette korábban soha észre, csak most?
Vagy amikor a rendőrkocsi ablakához csalja a férfit, hogy pacsizzon vele, akkor eszébe jutott, hogy mintha korábban esetleg...? Nem tudom, de úgy hiteltelen, ahogy van.
Cooper (Reese Witherspoon), miután apja árnyékában felnőve a rendőrség kötelékében igyekszik elhelyezkedni és állni a sarat, megbízást kap. Lévén, egyetlen elérhető női rendőrünk, főnöke egy szövetségi marshall jobbkezének nevezi ki ideiglenesen, hogy egy tanúvédelmi program keretében a koronatanú felesége mellett figyelje a fennforgást. Mikor Cooper és társa megérkeznek a menteni való személyekért, ahogy megszokhattuk, semmi nem megy simán. Mindjárt két csapat is megérkezik, hogy leszámoljon a bűnözővel és sikerrel járnak. Csak Cooper és a feleség, Daniella Riva (Sofia Vergara) menekülnek meg a tetthelyről és persze a gyilkosok a nyomukban loholnak. Kicsit talán túl közel is.
Cooper a következő hetven percben igyekszik menteni a latino macát és a film negatívuma, hogy ezt a vesszőfutást sokkal hosszabbnak éreztem, sőt, eddig kétszer bealudtam rajta. Egy alig másfél órás filmen!
Miért?
Mert kiszámítható, unalmas, humortalan.
Vannak benne viccnek szánt pillanatok. Ezt csak a hülye nem veszi észre. Épp csak, amit itt humorként adnának el, az a legjobb esetben is félmosolyt csalhat az arcunkra, vagy kínosan feszengünk, hogy ennyire futotta?
Elképzelni nem tudom, hogy milyen tesztvetítései lehettek korábban ennek a filmnek, hogy mégis sikerült ebben a kiherélt állapotban moziforgalmazásba küldeni.
Például nálunk is bemutatták a mozik. Nagyon utána kéne olvasni így megokosodva, hogy vajon pár moziba járó néző miként vélekedik a mozijegy árának ilyetén elpazarlásáról?
Utána olvasva Sofia Vergarának, elég fárasztó, hogy a korára tett poénokkal olyan sokat foglalkoztak. A nő elmúlt negyven, de csak akkor látszik ez rajta, ha túl közelről mutatják és nem sápasztja el a célzott reflektor, amely egységes masszává változtatja az arcát.
Mintha Witherspoon esetében a világítás már nem lenne ennyire jótékonyan beállítva. Néha arcunkba tolódik a tény, hogy a színésznő már nem mai csirke és hiába fiatalabb a latino comboskánál, itt ez annyira nem tűnik fel.
Párosuk szerintem elhibázott és hiányzik a kémia.
Korábban a női szervekben eresztettek össze két hasonlóan eltérő karaktert, de ott legalább éreztem valami szimpátiát a figurák iránt, ami itt teljesen elmaradt.
Ennyire kedvelem Sandra Bullock-ot? Nem tudom...
Vagy a bárgyúság szint lett túl magasra beállítva, amit szerintem egy felnőtteknek készült film esetében azért fenntartással kellene kezelni.
A stáblista alatti poén képsorok sem hozták közelebb a szereplőket, pedig, Jackie Chan óta néha pont ezek a kis szösszenetek azok, amik némi pluszként elűzhetnék a keserű szájízt. Itt viszont a szájíz marad és vegyül hozzá két perc izzadtságszag is.
Néha olyan baromságokat adnak a szereplők szájába, hogy nem bírtam követni. Egy cicaharc közben például Cooper megjegyzi az arcába nyomott párnáról, hogy mocskos és undorító. Hmm! Tényleg ez volt a legjobb duma, amit a két forgatókönyvíró össze tudott hordani?
Dramaturgiailag meg a háttérszereplők trágyák. A játékteremben, mikor fegyvert fognak Connors-ra, elképzelhetetlen, hogy ennyire passzív legyen a statisztéria. Semmi sikoltozás, fejveszett menekülés, biztonsági emberek rohama. Semmi. Talán ketten, ha elsietnek a fegyver hatósugarából.
A végén is vannak hasonló hiányosságok, de ez van, ha egy drogbáró emberei alkalmi süketségben szenvednek.
A film megtekintése közben végig azon agyaltam, hogy trendi dolog e, hogy egy nőkről szóló filmet, egy nő rendezzen, miközben, az egész darab úgy hím soviniszta, ahogy van. Mert ez a film idiótának tekinti a főszereplőit, akiket csak a puszta szerencse visz végig a stáblistáig.
40%
Ha megnéznéd ezt a remek kis filmecskét, akkor innen töltsd le magadnak: Csábítás és ámítás!
1987-ben ezzel a címmel készült egy vígjáték, de most ez a film nem egy Remake!
Meg kell néznem majd azt a másikat is... hátha.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)