Lucy - Lucy (2014)

Lucy - Lucy (2014)

Rendezte: Luc Besson

Tagadhatatlan, hogy Besson, ha elég időt fordít egy projektre, egészen stílusos darabokat tud összerendezni. Sajnos, nem mindig fordít kellő időt egy történet kidolgozására és olyankor a végeredmény egy látványos, de annál üresebb akcióorgia lesz. A Lucy szép, színes, szagos ötletkavalkád, egyszerű sztorivonallal, kevés filozófiai maszlaggal, ziccereket kihagyva.



















Lucy-t, (Scarlett Johansson) aktuális barátja csúnyán beleviszi a tutiba. Rábilincsel egy táskát, amelyet a lány végül kénytelen kedve ellenére átadni egy koreai üzletembernek. A balhé ezzel megkezdődik. Besson nem egy Tarantino, ezért a film első, közel öt perces beszélgetése inkább fárasztó egy idő után, mintsem izgalmas, érdekes. A pasas igyekszik rábeszélni Lucy-t, hogy egy táskát vigyen be a hotelbe és adja át valakinek. Erről a lányt olyannyira lehetetlen meggyőzni - azaz hiába állítja be a film kezdetben a lányt egy ostoba, tanulatlan csajnak - hogy végül a srác a rövidebb utat választva a csuklójára kattintja a bilincset és azzal engedi útjára. Lucy tehát hiába volt állhatatos, hiszen végül csak ő húzza a rövidebbet. Mehet az épületbe befelé. Ez az első öt perc. Besson, hogy kirángasson minket a filmből, néha természetképeket vág össze a történessel, mintegy megtámogatva a nézőben esetleg kialakult gondolatokat: gepárdok igyekeznek elkapni a kis, gyámoltalan négylábúakat. Az egész szájbarágós és zavaró.

Lucy rövid úton a koreai üzletember emeletén találja magát, ahol bőven csorog a vér, embereket vernek agyon és egyáltalán, aki nem úgy ugrál, ahogy a vállalkozónk fütyül, gyorsan fűbe harap. Mr. Jang (Min-Sik Choi) nem ismer tréfát, sem második esélyt. Simán a lány testébe varrat némi kábítószert, amelynek mellékhatása egy rugdosást követően nem túl áldásos hatását fejti ki a hordozó testére. Jelen esetben felszívódik a lányban, kissé megváltoztatva az agy működését. Lucy ennek hatására brutális gyilkológéppé válik, előbb csak szimpla erőszakkal oldva meg a helyzeteket, később már csak gondolati úton ad utasításokat, hogy az történjen, amit ő akar. Szó szerint.

Az alapötlet nem újszerű. A sci-fi történetében régóta visszatérő téma az agy magas fokú kihasználtsága és ami ezzel jár. Megnövekedett I.Q. vagy agykapacitás általában pedig erőszakkal, horrorral párosul. Mintha valamiért az intelligencia az "ész" feltétlenül erőszakkal kellene, hogy párosuljon. Lucy is pillanatok alatt legyilkolja az ellent, beleértve egy elvileg - számomra legalábbis - vétlen taxis-t is, hogy később pl. hasonló támadás közben a hidegvérű gyilkosság helyett csak simán ellevitálja az útjából a gonosz ellent. Nem is értettem... Hasonló apró baromságok és egészen jó ötletek katyvasza a film további része. Egészen a befejezésig, amelyet mintha már láttunk volna valahol. (Pl. Fűnyírógép ember)

Ilyet már a bukott Alfák sorozatban is tudott az egyik szereplő. Telefonálás vizuálisan.

Lucy miután szervezetébe áramlik a drog, folyamatosan növekedni kezd az agykihasználása. A film elszórakozik a lehetőséggel, hogy mit is jelent mindez. Megerősíteni azonban nem tudjuk, hiszen az egész alapsztori csak puszta fikció, elmélet. Viszont van benne valami:  Ha az agyunk csupán 10%-ban dolgoztatjuk meg életünk folyamán, vajon mit találnánk a többi 90%-ban? Az agy nagyságával együtt a képességeink milyen mértékben erősödnek fel? Élő képregényhősök lehetnénk? X-Menek, akik uralják az anyagot, a világot? Átok lenne e vagy lehetőség? Vajon, választ kapnánk e a kérdéseinkre és az élet rejtélyére, hogy miért is vagyunk?
Stb.

A film sajnos inkább akciófilm, amikor meg nem, az nem áll jól neki. Besson jó drámában, sci-fiben, akcióban. Filozófiában nem annyira. Nem érzem úgy, hogy ez a nagy rendezői visszatérése. Talán megint vissza kellene nyúlnia a kezdetekhez. Semmi trükkök, semmi nagy név, csak egy kemény dráma, jó színészekkel.

A film első 5 perce komolyan embert próbáló. Akárcsak egy nőt rábeszélni valamire, amit nem akar. Tanulság: erőszak!

Viszont Johansson sosem tetszett még ennyire, ami nálam nagy szó, mert nem kedvelem a zsebtigrist és a hype-ot, ami körül veszi. A film egyértelműen legjobb figurája és színésze az Oldboy sztárja, Min-Sin Choi, aki nagyon lezseren hozza ezt a képregény gonoszt. Rajta nem múlik, hogy nem lesz a film erősebb. Morgan Freeman pedig Morgan Freeman. Mint megszoktuk.

55%

Figyeld:
- Lucy ránézésre megérti a koreai nyelvet. Zseniális megoldás a feliratok 3D-s angollá változása.
- Az orvosok nagyon jók a filmben. Mind a drogbevarró, mind a kioperáló.
- Lucy egy idő után nem a gonoszokkal harcol, hanem inkább magába néz az atommagig.

Verseny az ördöggel - Race With the Devil (1975)

Verseny az ördöggel - Race With the Devil (1975)

Rendezte: Jack Starrett

1975-ben, Starrett filmje megágyazott a horror egyik alműfajának. Nem az okkult, sátánistás filmeknek, mint a film sztorija alapján gondolhatnánk, hanem a lakókocsis-menekülős, mindenki ellenünk van filmeknek. Akkor ez a film még egészen friss ötlet volt - talán mert a lakókocsival való túrázás eléggé sznob és gazdagoknak fenntartott szórakozás volt - mára azonban havonta több olyan horror mozi jön ki, melyben több fiatal egy lakókocsiban vág neki a világnak, eljut valahova, aztán annyi nekik. 1975-ben, nem volt minden fiatalnak lakókocsija. Sőt. Akiknek volt, vagy nagyon gazdagok voltak vagy egy kempingben állították fel a verdát, hogy azután többé sehová se menjenek onnan. Egy időben - sőt ma is van ilyen - egész lakókocsiparkok épültek, ahol az emberek egymás seggében élnek, remény és fényes jövő ígéretének nélkül.

1975-ben a Fonda gyerek húzó névnek számított és Warren Oates is elég komoly hírnévre tett szert pl. csak a kultikus mészárlós westernek, "A vad banda" című filmnek köszönhetően. Egyebekről nem beszélve.


A film az amerikai kispolgár, illetve tehetősebb polgár találkozása a vidéki élettel, azon belül a sátánista kultusszal. Ebből persze sok jó nem sülhet ki. Lehetne filozófálgatni, hogy a film parafrázísa a városi és a természeti népek közötti ellentétnek. Vagy egyfajta variációja a fehér ember - indián konfliktusnak, stb. Nem kell mélyre ásni. Van két amerikai párocska, akiknek van pénze, szeretnek élni a világba, azután egy éjszaka olyasmit látnak, amit a.) nem szabadott volna látniuk b.) nem voltak rá felkészülve semmilyen formában, ismeretük róla alig. Történetesen miután egy folyómeder átlépése után letáboroznak a viszonylag csendes és félreeső pagonyban, szemtanúi lesznek egy sátánista szekta rituális emberáldozatának. Mivel természetesen lebuknak - miért ne - menekülőre fogják a dolgot és a helyi rendőrséghez fordulnak segítségért, ahol nem érzik, hogy megtennének mindent az ügy felgöngyölítése miatt, azért szedik a sátorfájukat is igyekeznek tovább állni.

A menekülés nem olyan könnyű, mert bizonyos jelek arra mutatnak, hogy a szekta sokkal nagyobb befolyással bír az utakon, mint eredetileg gondolták. A továbbállás végül egy paranoiás menekülésbe, akciós üldözős filmbe torkollik, ahol nincs garantálva a boldog befejezés.

A film mai szemmel erősen megkopott. Peter Fonda szerepeltetése teljesen indokolatlan, hiszen hírnevéhez semmit nem tesz a film hozzá, alakítása nem tűnik ki a többiekétől. Egészen biztos olcsón tudták megszerezni a filmhez. A film szépen halad a végkifejlet felé, enyhén töredezett a felépítése és a lezárása hirtelen történik. Nyomasztó befejezés. Kíváncsi lennék, bemutatása után mennyivel esett vissza a lakókocsik eladásának görbéje.


Fontos szerepben még feltűnik még R. G. Armstrong, mint Taylor seriff. Ő a bácsi a Predatorból, aki a feladatot kiadja Schwarzeneggernek a film elején.
A filmmel nincs komoly baj, csupán, ma már nem olyan élvezetes bűnös darab, mint a nyolcvanas években volt, amikor okozott pár álmatlan éjszakát. Arra legalább jó, hogy az ember kicsit másképpen nézzen a szomszédaira; ismerem őket eléggé? Vajon milyen titkaik vannak?

Már a filmben is vigyázva takarták ki a "lényeget".

50%

Már külön alműfaj lett a lakókocsis-utazós film, benne horrortól vígjátékig. Csak néhány cím:

- Paul
- Dumb és Dumber
- Család kicsi kincse
- Vejedre ütök
- Ház az erdő mélyén
- Rumlis vakáció
- Schmidt története
stb.

A halott 2: India - The Dead 2: India (2013)

A halott 2: India - The Dead 2: India (2013)

Rendezte: Howard J. Ford, Jonathan Ford

A Ford tesók úgy vélték, hogy van még mit elmesélniük a zombie világról, ezért 2010-es "A halott - The Dead" után, amely Afrikában játszódott, áthelyezték a történet kvázi folytatását Indiába. Mert India elég nagy, van statiszta dögivel, szegénység és lepusztultság, külső helyszínek és ami kell. Bőven megfelelő hely egy low budget filmnek. (Bármennyit is költöttek a mozira, annak erősen szegénység szaga van és nem csak a környezet miatt.)













A "The Dead 2: India" egy hányaveti alkotás, amely megtekintése alatt az ember azon morfondírozik, hogy az egész film leginkább egy zombie-s túlélő horrorjáték filmes feldolgozását nézheti végig. Van benne fő cél (eljutni a várandós fiatal asszonykához), vannak benne fontosabb mellékszereplők (a kisfiú, aki pontosan tudja, mit hol kell keresni abban a kurva nagy országban), mellékszereplők, akik a klisének megfelelően hullanak, fegyver, amelybe töltény kellene, ennek ellenére ezret is lőhetünk vele, hacsak dramaturgiailag nincs szerepe a kifogyó tölténynek. Van benne a drámaiság miatt megharapott családtag, a szerelmesekkel ellenkező apuka, kb. tíz percenként egy komoly szituáció, amelyből főhősünk kivághatja magát és egy már, pl. a "Cloverfield-ből" vagy a "Monsters" című hasonlóan olcsó moziból megismert, drámainak szánt befejezés. A hiba az, hogy az említett elődök valahogy jobban kufárkodtak a néző érzéseivel, szórakoztatóbban szegeztek a székhez minket.

Nicholas Burton (Joseph Millson) szélgépeket renovál India peremén. Barátnője, Ishani (Meenu Mishra) tőle kb. 450 kilométerre szenveleg szülei házában, mert a jelek szerint az Amerikából érkezett idegennel szárba szökkenő románcuknak nem kívánt mellékhatásaként most a szíve alatt hord egy apró életet a lány. Apunak szólni kéne, viszont az öregnek más tervei vannak a lányát illetően. Mert kell a konfliktus, hiszen egy jó zombie filmben helye kell legyen az embereket ért tragédia és mészárlás mellett a drámai helyzeteket generáló kapcsolati feszültségeknek. Ebben nem is lenne hiba, csak az Ishani mellékszál, ahogyan tálalva van, egyszerűen unalmas és olcsó.
Bővebben: Ishani a szüleivel benn szorul a koldusfalvában, miközben kint dúl a gyilkos járvány. Hogy lássunk valamit, Ishani apja néha kinyitja a bejárati ajtót, hogy azután minden esetben erőszakkal próbáljon bejutni valaki rajta és ezért vissza kelljen zárkózniuk. Közben anyu a hátsó szobában kínlódik egy harapás okozta sérülés miatt, melynek köszönhetően, ahogyan várható, lassan meghal és zombie lesz belőle. Unalmas, unalmas, unalmas. Még szerencse, hogy viszonylag keveset időzünk az ócska díszletben.

Közben Nicholas-hoz csapódik egy kisfiú, Javed (Anand Krishna Goyal) akit egykor egy árvaház küszöbére tettek és mióta cseperedett, gyakorlatilag egy két lábon járó térképpé változott, amely pontosan meg tudja mondani az egyszeri utazónak, hol találhat vizet, fegyvert vagy járművet. (Akár egy videojáték figura, aki a játékos segíti a tanácsaival.)

Nicholas első menekülése egyszerre jópofa és baromság. Emlékeztet egy álmomra, amelyről most nem írnék bővebben, de hasonló történt benne velem. Csak én nem jutottam olyan messzire... Azután már ketten menekülnek és sorra törik magukat keresztül a necces helyzeteken. Néha tényleg csak a forgatókönyvírói "bravúrnak" köszönhető, hogy Nicholas nem lesz ugyanolyan préda, mint a több tucat statiszta, akik kevésbé zűrös helyzetekben hagyják ott a fogukat. Ám ez mindegy, hiszen ő a főszereplő, a nézőnek vele kell azonosulni, érte kell izgulni. Csak nem nagyon jön össze. Talán, mert az alapszituáció is kissé esetlen. Hogyan ismerte meg egymást ez a két ember, akik a világ két szegletéből jöttek. Hogyan tudott Ishani randizgatni vele, ha olyan rövid pórázon van tartva. És egyáltalán? Ishani miért olyan bűn ronda és miért kell elhinnem, hogy egy amerikai fickó pont belé szeretett???

Az mondjuk életszerű, amikor Nicholas felhívja egy kollégáját és arra kéri, menekítse ki Ishanit a városkából, ám a barátja lerázza azzal, hogy bár Nicholasnak lehet a lány a mindene, ő nem fogja az életét kockáztatni érte. Nem hiszem, hogy söröznének újra együtt...

Teljesen komolyan gondolták a tetőről való ejtőernyős szökést...

Azért vannak logikátlanságok: A katonai helikopter simán kimenekíti a kisfiút egy gócpontról, viszont a férfit ott hagyják, mondván, túl sok a súly a gépen. Egy szállító helikopterről beszélünk, amelyik több tonnás tehervagonokat is magával tud ragadni. Ez a fordulat azért kellett, hogy még több legyen a dráma és a hősünk legalább egy kicsit magára legyen utalva. Közben "megment" egy anyát és gyermekét, visszaszerzi a motorját, amelyet már ő is lopott és végül egy pisztollyal ezret lő, miközben elnyeri apuka szimpátiáját, legalábbis a beleegyezését, hogy megmentse a lányát, hiszen kiderült, nagypapa lesz az apuka. Igyekeztek nyálassá tenni a könnyes búcsút, ami sikerül is, ha sokkal jobban kufárkodnak a drámával és szerethetőbbek a karakterek. Így csak egy kiszámítható giccses perc lesz belőle.

Azután a túlélők egy táborban találkoznak a múltjuk árnyaival és Javed is előkerül a milliós tömegből. Azután hepiend... vagy legalábbis végefőcím.

Jospeh Millson abszolút főszereplő olyan produkciók alig pár képkockás szereplései után, mint a Casino Royale vagy a 24 tévésorozat pár epizódja. Korrekt figura, markáns kinézet, egészen hihető. Az Ishani-t játszó színésznő szerűség - egyetlen szerepe eddig - sajnos teljes melléfogás szerintem, mert csak akkor szépül meg a néző számára kicsit, amikor mosolyogni látjuk. A történet miatt ez nem nagyon fordul elő. A szereplők további részét az utcáról rángathatták be. Ehhez képest nem is rosszak...

Egy idő után már futni sem kell, csak tartani a távolságot.

Remélem a Ford tesók még szereznek pénzt és a zombie-s történetüket kiteljesítik trilógiává, de már egy sokkal "drágább" környezetben, mondjuk a szovjetunióba. Kevesebb művészieskedő montázzsal és vágással, mint ebben a darabban, mert az meg nem emeli a film értékét, bármit is gondoltak a forgatásuk közben.
A zene alig érzékelhető, a trükkök, gore viszont egészen rendben van. Nem emlékszem, mikor láttam ilyen világos szemű zombie-kat.
Nem teljesen élvezhetetlen darab, ám sokat nem tett hozzá a horror mitológiához. Erősen egyszer nézős darabocska.

40%

A sólyom ébredése - Falcon Rising (2014)

A sólyom ébredése - Falcon Rising (2014)

Rendezte: Ernie Barbarash

A film Mafab adatlapja: Falcon Rising (2014)

Szpojleres leírás: Egy munka utáni napon, hajnalban kerítettünk sort erre a gyöngyszem-étre. Milóval néztük meg és nem volt egy pillanata a filmnek, amely ne takarózott volna a már unásig ismert akciófilmes klisékbe. Gyakorlatilag a film összes ötletét előre borítékoltuk, eggyel többet is, de ezt az unásig ismert ziccert már az alkotók nem lépték meg. Még a kisebb logikátlanságokat is folyamatában analizáltunk, hogy végül elégedetten dőljünk hátra: ezt is láttuk... ezt sem fogjuk többet látni.

Az akciófilm műfajnak is vannak kritériumai. Ha ezeknek nem felel meg vagy a meglévő összetevőket nem jól adagolják, a film a sablonos mellett még unalmas is lesz. Mert a sablonok is lehetnek ötletesen, érdekesen tálalva. Erről a filmről egyetlen pozitívum mondható el: A verekedésekben van néhány egészen jó pillanat. Minden mást a nyolcvanas évek középszerű filmes skálájából emeltek át. Ez egyértelműen nem dicséret. Ernie Barabash nem igényes rendező. Elkészíti a filmet, amiből azután hiányzik a lélek, a zamat, egy kis plusz. Ezért nem fog soha, igazán nagy filmet csinálni. Olyat, amelyet moziban nézünk meg és egy hét múlva emlékezünk majd rá. A "Sólyom ébredése" komoly hibája, hogy annyira jellegtelen, hogy ha húsz éve készül el, még akkor sem emelkedik ki a középszerből, hiába nyerték meg főszerepre a nem kicsit acélos testű Michael Jai White-ot, aki valamiért a néhány A listás filmje mellé dögivel gyűjtögeti a kis költségvetésű, felejthető produkciókat. (Talán, mert eredetileg a híresen trash készítő Troma cégnél kezdte a szakmát, egy kultikus horror-paródia két folytatásában, hogy utána egy tini mutáns nindzsa teknőc produkcióban legyen névtelen statiszta. Ezek után lassan építgette karrierjét és dolgozott már sok nagy névvel, mire végül, fizikumának köszönhetően, főszerepeket kaphasson, a második fronton.

John Chapman (Michael Jai White) leszerelt katona, aki az alkoholba menekült. Ez eleve egy baromság abból a szempontból, hogy bár tényleg el akarják velünk hitetni, hogy John elindult a lejtőn pár hónapja és szabadidős tevékenysége kimerül az elfogyasztott italok palackjainak a képernyőbe dobásával, ennek viszont ellentmond az, hogy egy montázsban megmutatják azt is, hogy azért a testét meg edzi rendesen. Ellentmondás... A felejteni vágyó alkoholista az csak iszik, alszik, felejt, iszik, alszik...
A nagy önsajnálatban persze van ideje a kisbolt fegyveres látogatóit móresre tanítani, hogy tudjuk, John a múlt ellenére még ma is szuper veszélyes. Mindezt beoltva a "Halálos fegyver" sorozat Martin Riggs-ének öngyilkos hajlamaiba.
John azonban nincs egyedül. Meglátogatja a húga, aki viselkedésében és külsejében inkább a csaja lehetne és mivel a néző ezt tényleg így gondolja, első párbeszédüket megtoldják a családon belüli elhelyezkedés megnevezésével, hogy a hülye néző ne tévedhessen el.
A filmet erősen uralma alatt tartó sárga szűrőn keresztül ezek után ellátogatunk a húgi munkahelyére, a brazíliai favelába, a főleg portugálokból álló nyomornegyedbe. Valahova, ami rosszabb a nyolcadik kerület leglepusztultabb utcái, vagy Baranya megye utolsó települései. A telep szélén, a sziklák között pedig megtalálják a húg tehetetlen testét, élet és halál között lebegve. És mi nem izgulunk, mert tudtuk, hogy ez lesz.

John-t azonnal áteszi a franc az egzotikus országba és a repülőtéren egykori cimborájába és munkaadójába botlik, Manny-be (Neal McDonough) McDonough megjelenése volt az egyetlen, amelyről téves következtetést vontam le; végig biztos voltam, hogy benne van a húg balesetét követelő bűnügyben, hisze a színész az utóbbi 10 évben csak ilyen beállítottságú szerepeket kapott. Bocsi Neal!

A tanút a kórházban elhallgattatni akaró kamu nővér karakterét ellőtték már olyan filmekben is, mint a "Vörös zsaru" vagy a "Kill Bill"

John persze kívülálló, ezért erősen meg van kötve a keze. Ez azt jelenti, hogy simán belebonyolódik verekedésekbe is, ha kell, egyáltalán nem félve attól, hogy megvonják turista jogosultságát. Kedvenc jelenetem, amikor egy gyanús fiatalember nyakában megpillantja a tesó nyakláncát. A fiú nem válaszol a kérdéseire, ezért ökölharcot generálnak, aminek a levét néhány kaszkadőr issza meg, hogy végül kiderüljön, hogy a srác a húg legjobb barátja és jobbkeze volt a munkája során és személyes okokból van nála a lánc. (Mire ez kiderül, szükséges volt a csatlósokat elverni. Biztos megköszönték később ezt a nem túl közlékeny fiúnak: - Baszd meg, ha előbb válaszolsz, nem üti szét a fejem, te gyökér...!)

John megismeri a helyi rendőri erőket, akikről lerí, hogy sárosak, hiába próbálja a film ezt a csavart frissként és meglepőként tálalni. Első megjelenésük alatt megjósoltam, hogy szerepük van a balhéban. Ez a film egyetlen komoly hibája. A meglepetés és eredetiség hiánya.

John beletenyerel valami nagyszabású dologba, amelyről még az is kiderül, hogy egy banális baromság. Mire gondolok: Kiskorú prostituáltakat rabolnak el az utcáról, hogy valami durva dologra kényszerítsék őket. Később kiderül, hogy illegálisan Japánba szállítják őket, ahol prostitúcióra kényszerítik. Ez tényleg kemény lenne, ha a lányok nagy része nem lenne eleve prostituált, vagy nem a mély szegénységből érkeznének. Egy eleve szar helyzetből. Ezen egy külföldi munka sokat nem tud rontani. Főleg, hogy egy korábbi jelenetben már látunk egy kb. 13 éves kiscsajt, aki a testéből él az utcán. Ezek után, ami a film alapját szolgálja, mint bűnügy, egyáltalán nem tűnik olyan súlyos, emberéleteket követelő összeesküvésnek. Nem szép dolog, persze, épp csak nem botránkoztat meg, mint amennyire szerette volna a forgatókönyv írója. (Talán ha a szerveiket vették volna ki, gazdag és elkényeztetett amerikai lányoknak, akkor kicsit bedurcizom...)

Szóval, kapunk másfél óra tömény B akciófilm esszenciát, az olcsóbbik kölniből.

40%

Pozitívumok:
- A negatív szereplők egészen karakteresek. (Jimmy Navarro, spanyol színész kifejezetten üde színfoltja az amerikai produkciónak)
- A főszereplőnek vannak jó pillanatai
- Igazi akciófilmes közhely lexikon. Ha minden unásig ismert klisét kiemelünk, egészen helyre kis ivós játékot építhetünk a filmre.
- A sárga szűrő.

Csillagainkban a hiba - The Fault In Our Stars (2014)

Csillagainkban a hiba - The Fault In Our Stars (2014)

Rendezte: Josh Boone




Megvannak azok a videó, amiket youtube-on nézegetsz, benne mondjuk kislány kap kutyát, vagy apuka hosszú idő után hazaérve meglepi a kölykök? Azokról beszélek, amelyek minimális idő alatt kicsalják a könnycseppedet. A "Csillagainkban..." pontosan ennek felel meg, megtámogatva azzal, hogy a film főszereplője egy valóságos személyről lett mintázva, akinél szintén fiatalon rákot diagnosztizáltak, míg végül a hölgyet 16 éves korában legyőzte a gyilkos kór. John Green a film alapjául szolgáló regény írója a neten keresztül ismerte meg Esther Earl-t, a kislányt, akinek pajzsmirigyrákja volt. Green és Earl összebarátkoztak és ennek a barátságnak köszönhetően születhetett meg ez a könyv, amely Hazelről, valamint első és valószínűleg utolsó szerelméről szól. Esther Earl végül 2010-ben meghalt. Sajnos, nem minden hepiend és a halálnak ugye, nem számít a kor.







Hazel (Shailene Woodley) meg fog halni. Ez tény. Nem azért, amiért minden ember, miután megszületett, hanem mert gyógyíthatatlanul rákos. Igazságtalanság ez a sorstól, mégis megpróbálja a maximumot kihozni kevéske idejéből. Ha már a szülei segíteni nem tudnak neki abban, hogy "örökké éljen", legalább támogatják mindabban, amiben lehetséges. Gyakorlatilag már lemondtak gyermekükről, csupán asszisztálnak "hóbortjaihoz". Szeretik egymást, egyértelmű.
Hazel csak azért fél, mert nem tudja elképzelni, hogy mi lesz a szüleivel, ha neki mennie kell, hiszen ezt a témát nem rágták még át. A kislány a terápiák alatt megismerkedik néhány másik fiatallal, akik hasonló cipőben járnak, és ilyen-olyan módszerekkel vészelik át a mindennapokat. Mindannyian halálra jelöltek, még ha ez nem is egy szép megfogalmazás. Isten gyakorlatilag mártírságra kárhoztatta őket. Egy komoly próbatételt mért rájuk, hogy vajon elég erős e a hitük, hogy kihozzák ebből a legtöbbet. És kihozzák.

Green könyvét nem ismerem, de a forgatókönyv erősen szemellenzős. Kimaradnak a görcsös sírások, amikor "mindenki dögöljön meg!". Kimaradnak a rosszullétek, hányások, hasmenések, amelyek a kezelések, betegség velejárói. Maradt egy cukormázas "Végtelen szerelem", melynél visszafelé pereg a számláló. Illúzió sincs, hiszen gyakorlatilag bomba ketyeg fiataljaink testében. Így még a csodáért sem izgulhatunk. Hazel is viszonylag jól kezeli a helyzetét, annyi optimizmust sugározva magából, hogy szinte nincs ember, aki ne tudná megzabálni. Leszámítva kedvenc könyvének extravagáns íróját, akit múltjában található fájdalmas emlékek miatt nem hat meg a kislány El Camino-ja. Mert ő már lezárta a saját "rákos beteg a gyerek" szakaszát. Így még talán meg is lehet érteni a motivációt.

Hazel és Gus (Ansel Elgort) amolyan modern Rómeó és Júlia, akiknek nem a családok között viszállyal kell megküzdeniük, hogy végül elbukjanak és meghaljanak, hanem magával a halállal, miközben mindenki más csak támogatná őket. Csoda ha alulmaradnak? De mindezt szeretettel, hálával és optimizmussal teszik. Nem azért, mert kedvet akarnak csinálni a rákhoz, vagy belénk akarják sulykolni a felszínes vidámságot.
Nem.
Csak, ha ki is borult az élet bilije, attól még nem kell begubózni és befelé sírni.
Mert élni gyorsan, boldogan is lehet.

65%

Írhatnám azt, hogy a "Csillagainkban..." hatásvadász, de ez nem lenne egyértelműen igaz. Vannak benne persze szarrá romantizált túlzások, ám ki állíthatná, hogy amit látunk, valakivel, valahol nem történt e meg. A film végig egyensúlyban marad, nem libben át a giccsesbe, habár, néha rezeg a léc. (Pl. az autódobálós-tojásos jelenet nekem kicsit túl művi lezárást kapott. Ha apa megy ki, nem anya, biztos szétcsapja a hülye kölyköket.)
Másrészt, ahogy írtam, a történet eléggé lanyhán kezeli a betegség árnyoldalát. Gus halála szinte semmilyen részletezést nem kapott. - Meg fogok halni. - Puff! - Temetés... Kimaradtunk az utolsó napjairól. A családja kínjairól. A fiú kínjairól.
Green egy tiszta és szépen horgolt csipketerítő alá rejti szereplői sorsát, amely alá a néző csak kis lyukakon leshet be.

Esther Earl youtube csatornája még ma is megtalálható. A kislány 2010-ben hunyt el.

Psych:9 - Psych:9 (2010)

Psych:9 - Psych:9 (2010)

Rendezte: Andrew Shortell

Nos, ez pontosan az a fajta thriller, amely sokat szeretne markolni, de nem sikerül neki. Főleg, mert a csavarokat ostoba módon lopkodta össze más filmekből, teljesen rosszul felhasználva mindazt, amit előtte "látott". Van ebben kevés "Hatodik érzék", egy kevés Másvilág" egy kevés "Fűrész" és némi "Viharsziget". Egyetlen baj, hogy a legrosszabb pillanatokat sikerült átemelni más filmekből és összeturmixolni.

A női főszereplő már az első percektől gázos. (Mint Jack Nicholson a Ragyogásban...) Látszik rajta, hogy valami van a háttérben. A fokozatosság, amely a film lényege lenne a karakter megőrülésének szempontjából, szinte észre sem vehető.
Kivétel, ha a film amúgy a főszereplő egyik rémálmát dolgozza fel, mert akkor viszont megfelelően szürreális és széttöredezett.
A helyszín is inkább emlékeztet egy felforgatott kuplerájra, mint bezárás előtt álló kórházra. A fő vonalat meg sok apróság buktatja le, amik csupán azért maradtak bent a filmben, hogy legyen játékidő.



Roslyn (Sara Foster) éjszakai műszakot vállal egy bezárásra váró kórházban. Aktákat tologat vagy rendszerez, vagy mi, de az egésznek semmi értelme, hiszen annyi a papír, hogy normális ember eleve neki sem állna a Sziszifuszi munkának, másrészt Sara inkább csak olvasgatja az iratokat, hogy rendszerezné is, nem nagyon látszik.

Van öreg kádunk és rengeteg művér. Miért ne használjuk fel?

Rajta kívül még találkozunk néhány emberrel a kórházban. A szokásos mellékszereplők, akikre tudjuk milyen sors vár. A bajokat tetézi, hogy a környéken garázdálkodik egy sorozatgyilkos, aki valósággal levadássza női áldozatait és kalapáccsal agyonveri őket. Ezzel nem lenne gond, csak olyan furcsán jelenik meg a gyilkos utáni hajsza a filmben. Egy, azaz egyetlen nyomozó teszi tiszteletét a kórházban, hogy "körülnézzen" és figyelmeztesse Roslyn-t, hogy a legszarabb helyre jött dolgozni. A nyomozó tökéletesen kihasználatlan és felesleges szerepében Michael Biehn égeti magát, de még így is ő a leghitelesebb színész a filmben. Éppen csak nincs rá szükség. Amolyan balon-kabátos Noir nyomozót mintáz meg, aki mindig rágcsál valamit és Batman-t idéző reszelős hangon hülyeségeket közöl a szereplővel. Kellett egy húzónév, Biehn meg mióta nem megy úgy a szekér, bevállal minden szart...

- Nézze hölgyem, én vagyok a nyomozó. Néha idejövök, körbenézek és majd csak megtalálom a gyilkost!

A másik hasonlóan ismert név Cary Elwes, Clement doki szerepében, aki ha már úgy is annyi időt tölt bent Roslyn-nal a kórházban, mindjárt terápiás meghallgatásokat is szervez neki. Persze pénzről szó sincs, de előkerül a magnó, hogy rögzítse a beszélgetést. A későbbiekben persze kiderül némi forgatókönyvi turpisság Clement dokival kapcsolatban, de mivel ezt a végére tartogatják, visszagondolva, egyértelművé válik, hogy Roslyn-nal komoly idegi problémák vannak. Beleértve reakcióit a férjére és a gyerekkérdésre.

Az egész film egy elhibázott koncepció, felesleges és olcsó ijesztgetéssel. (Pl. a biztonsági kamerába bebámuló, üvöltő hangeffekttel megtámogatott szellem, aki utána elsétál a folyosón és a film további részében nem is találkozunk vele. Egyszeri műbalhé.)

Gyereket akarok. - Roslynnak hány vörös rúzsa volt a munkára, mert egy nem elég!

Vagy Roslyn kitörése, ahogyan összefirkálja a falat. - Gyereket akarok! - Egy jó férj ilyesmi után minimum elrángatja az asszonykát egy pszichiáterhez és szarrá gyógyszerezi és nem elengedi dolgozni egy amúgy is leamortizált, lélekölő, depressziós környezetbe, ahol hajnalban, ami különösen alkalmas időpont az agóniára, gondolkozhasson a nő.

Vagy a "főnővér" Colleen Camp, akinek a legkibaszottabb szelektív hallása van a filmtörténetben. A végén őt is útóléri a végzet, bár nem tudom, mennyire esett bele a profilba. Vagy, hogy végül ki ölte meg. Most sem tudom, hogy ki az "Éjsólyom", aki a környéken agyonverte a kórház régi betegeit. Valahogy elvesztettem a fonalat. Vagy csak nem is érdekelt az egész...
Ami egy thrillernél komoly hiba.

Szellemkép a tükörben - Azután megfordulok és huss...

30%

- Legalább szépen van fényképezve.
- Szpojler: Nem vagyok benne biztos, hogy az egész film a főszereplő agyában játszódott le, amolyan önreflexív szuggesztió részeként, amelyben feldolgozza a múltban, őt ért traumákat. De még ebben az esetben sem lesz a film érdekesebb és szórakoztatóbb.
- Sara Foster néha már az idegesítőig tolja ki a színészi játékát. Különösen élvezetes az a rész, amikor igent bólogat a feje, miközben tagad és fél.

Blog: Halál-lista

Oké, ez csúsztatás. Nem lesz itt semmiféle halállista, hogy kiket kívánok a pokolba. Miért is lenne? Hát kell nekem, hogy bárki megtudja, hogy utálom, mint a büdös szart?
Nem.
A halál-lista valójában az egy: "Az a halálom" lista.
Neked is van, ne húzd az orrod.

Az a halálom. Így kezdődik a mondatod, azután hozzá biggyesztesz valamit, amit utálsz.
Sosem írod össze, de ahogyan öregszel, egyre inkább szaporodik ezen "dolgok" listája és egyre erősebben rögzülnek. Mindenkinek egyedi. Egyéni.
Lassan alakul ki.
Azért nem tudod összeírni, mert egyszerűen sosem jut mind az eszedbe, ha össze akarnád írni. Nem csak azért, mert olyan kurva sok van. Hanem azért is, mert az agy úgy működik, hogy ha leülsz és merengsz rajtuk, elillannak. Mert a halál -lista ilyen lelépős természetű.

Én sem fogom mindet összeírni... Csak úgy szemezgetek belőlük.
- Az a halálom, amikor a sarokra érve pont akkor ér oda egy kocsi és meg kell állnom. (Vagy átsietni előtte, amit utálok, mert ha neki meg a halál-listáján a pont akkor átsétáló gyalogosok szerepelnek, nincs rá garancia, hogy nem lép a gázra és tapos bele az aszfaltba...)
- Az a halálom, amikor veszek több újságot és valaki előttem szeretné átolvasni bármelyiket. (Tudom, hülyeség, de amilyen magazin árak vannak, szeretném, ha egy "szűz" lapot forgathatnék át, amit előtte senki nem fogdosott össze.) - Másrészt ez a kis problémám nem szokott előjönni, ha antikváriumból veszek könyvet. Ott egyszerűen benne van az árban, hogy már előttem olvasott valamit veszek...
- Az a halálom, ha míg sikerül kilyukasztanom a jegyemet, addig a többi suttyó - akik lehet, hogy bliccelnek - le tudnak ülni a legjobb helyekre. Főleg, hogy a vonal, amin utazom, folyamatosan prezentálja a használhatatlan jegylyukasztókkal felszerelt készségeket.
- Az a halálom, ha egy nő annyira nem őszinte velem, hogy azt mondja: - Ne haragudj, de nem járok veled, mert házi nyúlra nem lövünk! - azután meg lefekszik egy kollégámmal. Ez szimpla hazugság és még azt is bizonyítja, hogy az illetőnek hamisak az elvei. Akkor legalább mondja azt, hogy: - Bocsi, de te nem vagy az esetem! - akkor nem érzem, hogy hülyének néznek.
- Az a halálom, ha a kolléga olyan tapasztalt, hogy pl. a Gulyás leveshez nem visz kenyeret, pedig minden hülye vendéglátós tudja, hogy az emberek kb. 95%-a kenyérrel eszi ezt a levest.
- Az a halálom, ha valaki kirakja a mobil telefonját az asztalra - mindet - és a kivitt ital ezért alig fér oda. Pedig tudtommal egyelőre a telefonokra még nem találtak ki söralátét alkalmazást...
- Az a halálom, ha írok valamit mondjuk facebook-ra és valamelyik kedves ismerősöm egy teljesen nem odaillő dolgot ír oda. Olyasmit, ami akár sértő is lehet. (Meg egyáltalán, ha már valaki a facebook ismerősöm, legyen már olyan szíves és egyet értsen velem. Különben minek venném a fáradtságot, hogy az ismerősömnek gondolom!?)
- Az a halálom, ha az öcsém elkezd okoskodni, hogyan kell takarítani, miközben a parasztnak magától eszébe nem jutna mondjuk magától - ráutaló magatartás nélkül - esetleg lemosni a villany tűzhelyet vagy felporszívózni. Főleg, hogy két méter hosszú haja van és mindenhol beleakadok. A mosás után pl. a tiszta boxeremen is.
- Az a halálom, ha valakivel filmet kezdek nézni és az illető még az első percben kérdezgetni kezd. - Mi a címe? (Ki fogják írni!) - Miről szól? (Már mondtam!) - Főleg ha én sem láttam előtte.
- Az a halálom, ha a szabadnapomon kettőkor hívnak fel, hogy négyre menjek be. Főleg, hogy ha nem dolgozom, a legtöbbször rá sem nézek arra a rohadt telefonra. Eszembe sem jut. Azután véletlenül felveszem a telefont, mert akkor ébredek és egy megjátszottan kedves és vidám hang rákezd: - Szia...! (Azután megtudom, hogy aznap már nem fogok otthon henyélni, mert be kell mennem. (Másrészt ez azért gázos szitu, mert az ember is szorulhat rá a kollégái jóindulatára, hiszen bármikor vele is előfordulhat, hogy kiesik a munkából.)
- Az a halálom, ha egy kolléga azért nem tud bejönni dolgozni, mert váratlanul, beteg lett, ugyanakkor meg sokkal profánabb ok áll a háttérben: Este kinéz némi dugás és le akar lépni... (Ennek ezer más változata is van. Pl. családi ünneplés, amit persze előtte egy nappal senki sem tudott.)
- Az a halálom, ha egy barátom rám akarja erőszakolni az akaratát. (Ők pedig azt, ha én.) (Ebből is látszik, hogy barátokat választani néha szerencse kérdése.) (Ezúton mondok köszönetet, hogy olyan barátaim vannak, mint Cic és Miló, akik egészen jól viselik, hogy olyan vagyok amilyen!)
- Az a halálom, ha becsöngetnek hozzám - utálom a csengőm hangját, de lusta vagyok lecserélni, másrészt, nincs az a csengőhang, amely egy idő után nem rázza ki a hideg ideget az emberből, ha megszólal - majd kimegyek és az a köcsög nem is engem keres, csak a szembe szomszédnak nincs csengője, így egyszerűbb rajtam keresztül bejutni az emeletre. (Bár, legutóbb a kis csajnak elmagyaráztam, hogy ez volt az első és utolsó eset, amikor ezt megtette. (Közben finom testemen egy törülközőt tekertem körbe.)
- Az a halálom...

És ez a lista tele van apróbb és komolyabb, mondvacsinált vagy valós problémákkal. Mire az ember kellően megöregszik - tapasztalatokat gyűjt - egy egész könyvnyit tud ilyesmiből összegyűjteni.