A sólyom ébredése - Falcon Rising (2014)

A sólyom ébredése - Falcon Rising (2014)

Rendezte: Ernie Barbarash

A film Mafab adatlapja: Falcon Rising (2014)

Szpojleres leírás: Egy munka utáni napon, hajnalban kerítettünk sort erre a gyöngyszem-étre. Milóval néztük meg és nem volt egy pillanata a filmnek, amely ne takarózott volna a már unásig ismert akciófilmes klisékbe. Gyakorlatilag a film összes ötletét előre borítékoltuk, eggyel többet is, de ezt az unásig ismert ziccert már az alkotók nem lépték meg. Még a kisebb logikátlanságokat is folyamatában analizáltunk, hogy végül elégedetten dőljünk hátra: ezt is láttuk... ezt sem fogjuk többet látni.

Az akciófilm műfajnak is vannak kritériumai. Ha ezeknek nem felel meg vagy a meglévő összetevőket nem jól adagolják, a film a sablonos mellett még unalmas is lesz. Mert a sablonok is lehetnek ötletesen, érdekesen tálalva. Erről a filmről egyetlen pozitívum mondható el: A verekedésekben van néhány egészen jó pillanat. Minden mást a nyolcvanas évek középszerű filmes skálájából emeltek át. Ez egyértelműen nem dicséret. Ernie Barabash nem igényes rendező. Elkészíti a filmet, amiből azután hiányzik a lélek, a zamat, egy kis plusz. Ezért nem fog soha, igazán nagy filmet csinálni. Olyat, amelyet moziban nézünk meg és egy hét múlva emlékezünk majd rá. A "Sólyom ébredése" komoly hibája, hogy annyira jellegtelen, hogy ha húsz éve készül el, még akkor sem emelkedik ki a középszerből, hiába nyerték meg főszerepre a nem kicsit acélos testű Michael Jai White-ot, aki valamiért a néhány A listás filmje mellé dögivel gyűjtögeti a kis költségvetésű, felejthető produkciókat. (Talán, mert eredetileg a híresen trash készítő Troma cégnél kezdte a szakmát, egy kultikus horror-paródia két folytatásában, hogy utána egy tini mutáns nindzsa teknőc produkcióban legyen névtelen statiszta. Ezek után lassan építgette karrierjét és dolgozott már sok nagy névvel, mire végül, fizikumának köszönhetően, főszerepeket kaphasson, a második fronton.

John Chapman (Michael Jai White) leszerelt katona, aki az alkoholba menekült. Ez eleve egy baromság abból a szempontból, hogy bár tényleg el akarják velünk hitetni, hogy John elindult a lejtőn pár hónapja és szabadidős tevékenysége kimerül az elfogyasztott italok palackjainak a képernyőbe dobásával, ennek viszont ellentmond az, hogy egy montázsban megmutatják azt is, hogy azért a testét meg edzi rendesen. Ellentmondás... A felejteni vágyó alkoholista az csak iszik, alszik, felejt, iszik, alszik...
A nagy önsajnálatban persze van ideje a kisbolt fegyveres látogatóit móresre tanítani, hogy tudjuk, John a múlt ellenére még ma is szuper veszélyes. Mindezt beoltva a "Halálos fegyver" sorozat Martin Riggs-ének öngyilkos hajlamaiba.
John azonban nincs egyedül. Meglátogatja a húga, aki viselkedésében és külsejében inkább a csaja lehetne és mivel a néző ezt tényleg így gondolja, első párbeszédüket megtoldják a családon belüli elhelyezkedés megnevezésével, hogy a hülye néző ne tévedhessen el.
A filmet erősen uralma alatt tartó sárga szűrőn keresztül ezek után ellátogatunk a húgi munkahelyére, a brazíliai favelába, a főleg portugálokból álló nyomornegyedbe. Valahova, ami rosszabb a nyolcadik kerület leglepusztultabb utcái, vagy Baranya megye utolsó települései. A telep szélén, a sziklák között pedig megtalálják a húg tehetetlen testét, élet és halál között lebegve. És mi nem izgulunk, mert tudtuk, hogy ez lesz.

John-t azonnal áteszi a franc az egzotikus országba és a repülőtéren egykori cimborájába és munkaadójába botlik, Manny-be (Neal McDonough) McDonough megjelenése volt az egyetlen, amelyről téves következtetést vontam le; végig biztos voltam, hogy benne van a húg balesetét követelő bűnügyben, hisze a színész az utóbbi 10 évben csak ilyen beállítottságú szerepeket kapott. Bocsi Neal!

A tanút a kórházban elhallgattatni akaró kamu nővér karakterét ellőtték már olyan filmekben is, mint a "Vörös zsaru" vagy a "Kill Bill"

John persze kívülálló, ezért erősen meg van kötve a keze. Ez azt jelenti, hogy simán belebonyolódik verekedésekbe is, ha kell, egyáltalán nem félve attól, hogy megvonják turista jogosultságát. Kedvenc jelenetem, amikor egy gyanús fiatalember nyakában megpillantja a tesó nyakláncát. A fiú nem válaszol a kérdéseire, ezért ökölharcot generálnak, aminek a levét néhány kaszkadőr issza meg, hogy végül kiderüljön, hogy a srác a húg legjobb barátja és jobbkeze volt a munkája során és személyes okokból van nála a lánc. (Mire ez kiderül, szükséges volt a csatlósokat elverni. Biztos megköszönték később ezt a nem túl közlékeny fiúnak: - Baszd meg, ha előbb válaszolsz, nem üti szét a fejem, te gyökér...!)

John megismeri a helyi rendőri erőket, akikről lerí, hogy sárosak, hiába próbálja a film ezt a csavart frissként és meglepőként tálalni. Első megjelenésük alatt megjósoltam, hogy szerepük van a balhéban. Ez a film egyetlen komoly hibája. A meglepetés és eredetiség hiánya.

John beletenyerel valami nagyszabású dologba, amelyről még az is kiderül, hogy egy banális baromság. Mire gondolok: Kiskorú prostituáltakat rabolnak el az utcáról, hogy valami durva dologra kényszerítsék őket. Később kiderül, hogy illegálisan Japánba szállítják őket, ahol prostitúcióra kényszerítik. Ez tényleg kemény lenne, ha a lányok nagy része nem lenne eleve prostituált, vagy nem a mély szegénységből érkeznének. Egy eleve szar helyzetből. Ezen egy külföldi munka sokat nem tud rontani. Főleg, hogy egy korábbi jelenetben már látunk egy kb. 13 éves kiscsajt, aki a testéből él az utcán. Ezek után, ami a film alapját szolgálja, mint bűnügy, egyáltalán nem tűnik olyan súlyos, emberéleteket követelő összeesküvésnek. Nem szép dolog, persze, épp csak nem botránkoztat meg, mint amennyire szerette volna a forgatókönyv írója. (Talán ha a szerveiket vették volna ki, gazdag és elkényeztetett amerikai lányoknak, akkor kicsit bedurcizom...)

Szóval, kapunk másfél óra tömény B akciófilm esszenciát, az olcsóbbik kölniből.

40%

Pozitívumok:
- A negatív szereplők egészen karakteresek. (Jimmy Navarro, spanyol színész kifejezetten üde színfoltja az amerikai produkciónak)
- A főszereplőnek vannak jó pillanatai
- Igazi akciófilmes közhely lexikon. Ha minden unásig ismert klisét kiemelünk, egészen helyre kis ivós játékot építhetünk a filmre.
- A sárga szűrő.

Csillagainkban a hiba - The Fault In Our Stars (2014)

Csillagainkban a hiba - The Fault In Our Stars (2014)

Rendezte: Josh Boone




Megvannak azok a videó, amiket youtube-on nézegetsz, benne mondjuk kislány kap kutyát, vagy apuka hosszú idő után hazaérve meglepi a kölykök? Azokról beszélek, amelyek minimális idő alatt kicsalják a könnycseppedet. A "Csillagainkban..." pontosan ennek felel meg, megtámogatva azzal, hogy a film főszereplője egy valóságos személyről lett mintázva, akinél szintén fiatalon rákot diagnosztizáltak, míg végül a hölgyet 16 éves korában legyőzte a gyilkos kór. John Green a film alapjául szolgáló regény írója a neten keresztül ismerte meg Esther Earl-t, a kislányt, akinek pajzsmirigyrákja volt. Green és Earl összebarátkoztak és ennek a barátságnak köszönhetően születhetett meg ez a könyv, amely Hazelről, valamint első és valószínűleg utolsó szerelméről szól. Esther Earl végül 2010-ben meghalt. Sajnos, nem minden hepiend és a halálnak ugye, nem számít a kor.







Hazel (Shailene Woodley) meg fog halni. Ez tény. Nem azért, amiért minden ember, miután megszületett, hanem mert gyógyíthatatlanul rákos. Igazságtalanság ez a sorstól, mégis megpróbálja a maximumot kihozni kevéske idejéből. Ha már a szülei segíteni nem tudnak neki abban, hogy "örökké éljen", legalább támogatják mindabban, amiben lehetséges. Gyakorlatilag már lemondtak gyermekükről, csupán asszisztálnak "hóbortjaihoz". Szeretik egymást, egyértelmű.
Hazel csak azért fél, mert nem tudja elképzelni, hogy mi lesz a szüleivel, ha neki mennie kell, hiszen ezt a témát nem rágták még át. A kislány a terápiák alatt megismerkedik néhány másik fiatallal, akik hasonló cipőben járnak, és ilyen-olyan módszerekkel vészelik át a mindennapokat. Mindannyian halálra jelöltek, még ha ez nem is egy szép megfogalmazás. Isten gyakorlatilag mártírságra kárhoztatta őket. Egy komoly próbatételt mért rájuk, hogy vajon elég erős e a hitük, hogy kihozzák ebből a legtöbbet. És kihozzák.

Green könyvét nem ismerem, de a forgatókönyv erősen szemellenzős. Kimaradnak a görcsös sírások, amikor "mindenki dögöljön meg!". Kimaradnak a rosszullétek, hányások, hasmenések, amelyek a kezelések, betegség velejárói. Maradt egy cukormázas "Végtelen szerelem", melynél visszafelé pereg a számláló. Illúzió sincs, hiszen gyakorlatilag bomba ketyeg fiataljaink testében. Így még a csodáért sem izgulhatunk. Hazel is viszonylag jól kezeli a helyzetét, annyi optimizmust sugározva magából, hogy szinte nincs ember, aki ne tudná megzabálni. Leszámítva kedvenc könyvének extravagáns íróját, akit múltjában található fájdalmas emlékek miatt nem hat meg a kislány El Camino-ja. Mert ő már lezárta a saját "rákos beteg a gyerek" szakaszát. Így még talán meg is lehet érteni a motivációt.

Hazel és Gus (Ansel Elgort) amolyan modern Rómeó és Júlia, akiknek nem a családok között viszállyal kell megküzdeniük, hogy végül elbukjanak és meghaljanak, hanem magával a halállal, miközben mindenki más csak támogatná őket. Csoda ha alulmaradnak? De mindezt szeretettel, hálával és optimizmussal teszik. Nem azért, mert kedvet akarnak csinálni a rákhoz, vagy belénk akarják sulykolni a felszínes vidámságot.
Nem.
Csak, ha ki is borult az élet bilije, attól még nem kell begubózni és befelé sírni.
Mert élni gyorsan, boldogan is lehet.

65%

Írhatnám azt, hogy a "Csillagainkban..." hatásvadász, de ez nem lenne egyértelműen igaz. Vannak benne persze szarrá romantizált túlzások, ám ki állíthatná, hogy amit látunk, valakivel, valahol nem történt e meg. A film végig egyensúlyban marad, nem libben át a giccsesbe, habár, néha rezeg a léc. (Pl. az autódobálós-tojásos jelenet nekem kicsit túl művi lezárást kapott. Ha apa megy ki, nem anya, biztos szétcsapja a hülye kölyköket.)
Másrészt, ahogy írtam, a történet eléggé lanyhán kezeli a betegség árnyoldalát. Gus halála szinte semmilyen részletezést nem kapott. - Meg fogok halni. - Puff! - Temetés... Kimaradtunk az utolsó napjairól. A családja kínjairól. A fiú kínjairól.
Green egy tiszta és szépen horgolt csipketerítő alá rejti szereplői sorsát, amely alá a néző csak kis lyukakon leshet be.

Esther Earl youtube csatornája még ma is megtalálható. A kislány 2010-ben hunyt el.

Psych:9 - Psych:9 (2010)

Psych:9 - Psych:9 (2010)

Rendezte: Andrew Shortell

Nos, ez pontosan az a fajta thriller, amely sokat szeretne markolni, de nem sikerül neki. Főleg, mert a csavarokat ostoba módon lopkodta össze más filmekből, teljesen rosszul felhasználva mindazt, amit előtte "látott". Van ebben kevés "Hatodik érzék", egy kevés Másvilág" egy kevés "Fűrész" és némi "Viharsziget". Egyetlen baj, hogy a legrosszabb pillanatokat sikerült átemelni más filmekből és összeturmixolni.

A női főszereplő már az első percektől gázos. (Mint Jack Nicholson a Ragyogásban...) Látszik rajta, hogy valami van a háttérben. A fokozatosság, amely a film lényege lenne a karakter megőrülésének szempontjából, szinte észre sem vehető.
Kivétel, ha a film amúgy a főszereplő egyik rémálmát dolgozza fel, mert akkor viszont megfelelően szürreális és széttöredezett.
A helyszín is inkább emlékeztet egy felforgatott kuplerájra, mint bezárás előtt álló kórházra. A fő vonalat meg sok apróság buktatja le, amik csupán azért maradtak bent a filmben, hogy legyen játékidő.



Roslyn (Sara Foster) éjszakai műszakot vállal egy bezárásra váró kórházban. Aktákat tologat vagy rendszerez, vagy mi, de az egésznek semmi értelme, hiszen annyi a papír, hogy normális ember eleve neki sem állna a Sziszifuszi munkának, másrészt Sara inkább csak olvasgatja az iratokat, hogy rendszerezné is, nem nagyon látszik.

Van öreg kádunk és rengeteg művér. Miért ne használjuk fel?

Rajta kívül még találkozunk néhány emberrel a kórházban. A szokásos mellékszereplők, akikre tudjuk milyen sors vár. A bajokat tetézi, hogy a környéken garázdálkodik egy sorozatgyilkos, aki valósággal levadássza női áldozatait és kalapáccsal agyonveri őket. Ezzel nem lenne gond, csak olyan furcsán jelenik meg a gyilkos utáni hajsza a filmben. Egy, azaz egyetlen nyomozó teszi tiszteletét a kórházban, hogy "körülnézzen" és figyelmeztesse Roslyn-t, hogy a legszarabb helyre jött dolgozni. A nyomozó tökéletesen kihasználatlan és felesleges szerepében Michael Biehn égeti magát, de még így is ő a leghitelesebb színész a filmben. Éppen csak nincs rá szükség. Amolyan balon-kabátos Noir nyomozót mintáz meg, aki mindig rágcsál valamit és Batman-t idéző reszelős hangon hülyeségeket közöl a szereplővel. Kellett egy húzónév, Biehn meg mióta nem megy úgy a szekér, bevállal minden szart...

- Nézze hölgyem, én vagyok a nyomozó. Néha idejövök, körbenézek és majd csak megtalálom a gyilkost!

A másik hasonlóan ismert név Cary Elwes, Clement doki szerepében, aki ha már úgy is annyi időt tölt bent Roslyn-nal a kórházban, mindjárt terápiás meghallgatásokat is szervez neki. Persze pénzről szó sincs, de előkerül a magnó, hogy rögzítse a beszélgetést. A későbbiekben persze kiderül némi forgatókönyvi turpisság Clement dokival kapcsolatban, de mivel ezt a végére tartogatják, visszagondolva, egyértelművé válik, hogy Roslyn-nal komoly idegi problémák vannak. Beleértve reakcióit a férjére és a gyerekkérdésre.

Az egész film egy elhibázott koncepció, felesleges és olcsó ijesztgetéssel. (Pl. a biztonsági kamerába bebámuló, üvöltő hangeffekttel megtámogatott szellem, aki utána elsétál a folyosón és a film további részében nem is találkozunk vele. Egyszeri műbalhé.)

Gyereket akarok. - Roslynnak hány vörös rúzsa volt a munkára, mert egy nem elég!

Vagy Roslyn kitörése, ahogyan összefirkálja a falat. - Gyereket akarok! - Egy jó férj ilyesmi után minimum elrángatja az asszonykát egy pszichiáterhez és szarrá gyógyszerezi és nem elengedi dolgozni egy amúgy is leamortizált, lélekölő, depressziós környezetbe, ahol hajnalban, ami különösen alkalmas időpont az agóniára, gondolkozhasson a nő.

Vagy a "főnővér" Colleen Camp, akinek a legkibaszottabb szelektív hallása van a filmtörténetben. A végén őt is útóléri a végzet, bár nem tudom, mennyire esett bele a profilba. Vagy, hogy végül ki ölte meg. Most sem tudom, hogy ki az "Éjsólyom", aki a környéken agyonverte a kórház régi betegeit. Valahogy elvesztettem a fonalat. Vagy csak nem is érdekelt az egész...
Ami egy thrillernél komoly hiba.

Szellemkép a tükörben - Azután megfordulok és huss...

30%

- Legalább szépen van fényképezve.
- Szpojler: Nem vagyok benne biztos, hogy az egész film a főszereplő agyában játszódott le, amolyan önreflexív szuggesztió részeként, amelyben feldolgozza a múltban, őt ért traumákat. De még ebben az esetben sem lesz a film érdekesebb és szórakoztatóbb.
- Sara Foster néha már az idegesítőig tolja ki a színészi játékát. Különösen élvezetes az a rész, amikor igent bólogat a feje, miközben tagad és fél.